- Részletek
-
Készült: 2018. június 10. vasárnap, 01:30
-
Találatok: 1788
Alakul ez, csak a sok idióta nem éri fel ésszel, mennyire különlegesen csavaros, francokat csavaros, egyenesen matyómintás a félázsiai-félhülye észjárásunk minekünk.
Itt kínlódik a világ libbant fele, hogy megértse, miért kell agyonverni Soros Györgyöt. Jönnek itt, hogy mert zsidó és ilyen hülyeségek. Nagy francot! Egy baj van az öreggel. Annak idején segített Magyarországon létrehozni és megerősíteni az ellenzéket, hogy le lehessen váltani a diktatúrát. Na, ezt kell most meggátolni, hogy megint segítsen leváltani a diktatúrát. Ennyire nagyon egyszerű a dolog.
Amúgy meg nincs is diktatúra, hanem ilyen speciális árvalányhajas-turulos demokrácia van. Ez ősi igényünk minekünk, mi ragaszkodunk ahhoz, hogy kivénült pártkáderek és egyházi elvtársak mondják meg nekünk, mikor, ki és hány gyereket szüljön, mire taníttassa a kölkét, milyen ruhát hordjon, milyen pálinkát igyon, hogyan főzze meg a csirkefarhátat. Pont. Mi szeretjük ezt, mert olyan ősmagyaros.
Kicsi ország vagyunk ugyan, de a legnagyobb hatalom nálunk van, mert egy lottyadt zsúrpubi focizik a nemzeti válogatottban. Mármint ő egyedül focizik, ő a csatár, a szélső, a kapus, a bíró az edző és az összes néző is. Ezt csinálja utánunk valaki! Na ugye! Nagyok vagyunk! Merünk nagyok lenni! Ez a valami, nem a pacalpörköltbe főzött orbánviktoros kitűző.
Szerény nép vagyunk, mert van mire szerénynek lennünk. Csak azt követeljük meg mindenkitől, hogy csodáljanak, imádjanak és tiszteljenek minket. Meg persze azt, hogy mindenki úgy éljen, ahogy mi és mindenki azt csinálja, amit a mi fénylő csillagunk parancsol nekik. Nem olyan bonyolult dolog, csak szót kell fogadni és azt csinálni, amit mi csinálunk. Oda kell adni minden ingó és ingatlanvagyont a vezérnek, majd ő jól sáfárkodik vele. Nem tartja meg magának, aki ezt mondja, hazudik, mint a csörgedező kannásbor. Francokat. A vezér igénytelen. Ez jól látszik a trottyos gatyáin, a turkálóban vásárolt kismama ingein, a libafoszöld és lila nyakkendőin, kihízott zakóin. Ő nem magának akarja a vagyont, mert önzetlen, mint a kurvaélet.
Szétosztja. Jut belőle apukának, a feleségének, a régi haveroknak. A kislányának, aki apuci kifinomult ízlését örökölte, ezért majd mostmár ő fogja irányítani a divatvilágot. Divatdiktátor lesz, ami teljesen jogos igény részéről, csak rá kell nézni a szentemre. Leginkább persze a pénzt és a hatalmat szereti a magáénak tudni a lányka, dehát mindenki gyűjt valamit, én például befőttesüveget.
A másik ded, az egyszem fiúcska sem marad ki a tutiból. Ő most építgeti a szektáját. Apuci majd államvallássá teszi szépen és akár püspök, vagy helyi pápa is lehet még belőle. Senki nem fog ezen megdöbbenni, pláne nem fog tiltakozni ellene, hanem majd boldogan megyünk bégetni a szeánszokra. Olyan mindegy, hol és kinek bégetünk. A lényeg a bégetés. Azt nagyon szeretjük mi, mert nemzeti.
És lesz nekünk tengeralattjárónk is! Gőzüzemű. Szilus fogja megépíteni a kertben lakó baglyok segítségével, mert azok okos baglyok; ha éppen nem dugnak, akkor nagyon ügyesen építenek tengeralattjárót kiszuperált kuktából, másfél kilométer hosszú nemzeti lobogóból és édeserdélyből. Kívülről majd felkasírozzák letelepedési kötvényekkel és onnantól életveszélyes fegyver lesz a nemzeti kacsónkban. Öntünk ötven kiló sót a Dunába és már indulunk is világhódító utunkra. Elsőnek Brüsszelt vesszük be, másodiknak a Xanaxot.
Jó lenne, ha a világ megértené végre, hogy mi így szeretünk élni. Seggünkben a fejünk, hátunkon a házunk, mármint az országházunk és annak lakói, dalolunk boldogan még a sürgősségi osztályon dögledezve is hálásak vagyunk a mi bölcs vezérünknek, aki megvéd minket a hedonizmustól és a gondolkodástól. Nekünk ez így jó és aki nem hiszi, az rohadjon is meg!

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. június 09. szombat, 00:55
-
Találatok: 1881
Valóságos csoda, hogy a gulyáskommunizmus helyébe a rothadó kapitalizmus léphetett 1990-ben. Mi mással lenne magyarázható, hogy a magyar választók önként feladták a létbiztonságot nyújtó szocializmust és beléptek a bizonytalanságba.
Nem volt, nem kellett forradalom. A munkásosztály a szövetséges parasztsággal és értelmiséggel közösen önként lemondott a hatalomról és mindazokról az előnyökről, amelyeket egy konszolidált diktatórikus berendezkedés – a társadalmi béke és a hatalom megőrzése érdekében – garantálni tudott számukra. Lemondott a mesterségesen alacsonyan tartott hatósági árakról. A teljes foglalkoztatást, bérezést, nyugdíjat garantáló munkakényszerről. A termelőszövetkezetek és a háztáji biztosította élhető kistelepülésekről. Az ingyenes oktatásról és egészségügyről. A szakszervezeti üdültetésről. A gyermekek nyári napközis táboroztatásáról. Miért? Nem valószínű, hogy a jogállam, a sajtó- és más szabadságjogok utáni vágy miatt kaptak választói bizalmat a frissen alakult vagy újjáalakult piacgazdaságot ígérő pártok az első szabad választásokon. Talán az a téves feltevés motiválhatta az urnákhoz járulókat, hogy különösebb erőfeszítés nélkül, rövid idő alatt sikerül utolérni az osztrákok életszínvonalát?
Semmit a nép által
Valójában nem csoda történt. A rendszerváltás nem az 1990. március-április hónapjaiban megtartott kétfordulós választás eredménye. A Kádár-korszak utolsó, 1985-ben megválasztott, jórészt az MSZMP által delegált képviselőkből álló parlamentje fogadta el azokat a törvényeket, – köztük az Alkotmány módosítását – amelyek alapján végbement a tervgazdaság felszámolása, az állami vagyon privatizálása, a többpártrendszerre épülő állami berendezkedés létrejötte. A Magyar Népköztársaságot 1989. X. 23-án felváltó Magyar Köztársaságot nem a választók akaratnyilvánítása eredményeképpen kiáltotta ki az ideiglenes köztársasági elnök, Szűrös Mátyás, hanem a regnáló és a feltörekvő politikai erők megegyezése alapján. A hatalomban lévők – a gazdasági kényszer hatására – rájöttek, kifizetődőbb, ha a kedvező nemzetközi helyzetet kihasználva politikai hatalmukat gazdasági hatalomra váltják át. Az állami és szövetkezeti vagyon jó nagy szeletét így megszerezhetik maguknak és leszármazottaiknak. Ez a bajok gyökerének máig ható egyik oka, miután a koncból a politikába újonnan belépőknek alig jutott. Az ország helyzetét máig meghatározó másik tényező: a rendszerváltók a közvagyon volt tulajdonosairól megfeledkeztek. Rábízták őket az általuk összegründolt és működtetett piacgazdaság ordas törvényeire.
Az indulás mást ígért. Az ideiglenesnek szánt – egyébként 2012. I. hó 1-ig hatályos – Alkotmány 1989. X. 18-án elfogadott és 1989. X. 23-án hatályba lépő szövege deklarálta: a Magyar Köztársaság független demokratikus jogállam. Kimondta továbbá: amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus elvei egyaránt érvényesülnek. 1990. VI. hó 25-től csak a deklaráció maradt a szövegben. Alkotmányos elvek hiányában, alkotmányos mulasztásra nem vezethető vissza a szegénység felszámolásához szükséges hatékony intézkedések elmaradása, a hátrányos helyzetű települések állapotának továbbromlása, mindezek eredményeképpen a szebb jövőbe vetett hit köddé válása.
Némi túlzással, a rendszerváltást követően megválasztott Országgyűlések, valamint az általuk létrehozott kormányok ritkán tudtak saját politikai és gazdasági érdekeiknél messzebbre tekinteni. Így nem születhettek meg, és nem is kaphattak alkotmányos garanciát azok a politikai megállapodások, amelyek meghatározhatták volna az ország fejlődéséhez szükséges, minden párt által elfogadott, a kormányzás során követhető elvek. Elmaradt az alkotmányos berendezkedés megváltoztathatatlan elemeinek rögzítése. Nem kapott védelmet a véleménynyilvánítás, a szólásszabadság joga. Nem történt meg a független sajtó kiépítése. Nem vált az állam elsőrendű kötelezettségévé a szegénység felszámolása, az esélyteremtő intézkedések meghozatala.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. június 08. péntek, 04:49
-
Találatok: 1960
A bolsevizmus történetéből jól tudjuk, hogy amikor a párt a külső ellenségek iránti gyűlöletet már olyannyira csúcsra járatta, hogy az tovább nem fokozható, akkor kezdődik meg a belső ellenséggel való leszámolás. Most, amikor már az irracionalitás szélső határáig jutott és könnyen kontraproduktívvá válhat a gyűlölködés a külföldi és a párton kívüli honi ellenséggel szemben, akkor jön el az ideje annak, hogy szétnézzenek a saját házuk táján is.
Április 8. óta a kormány propagandagépezete nemcsak a kormánnyal szemben kritikus, hanem
a saját soraiban megbúvó ellenséget is szorgalmasan listázza. A célkeresztbe azok a nyugatos gondolkodású, művelt és minőségérzékkel rendelkező, az autonómiájuk maradékát őrizni próbáló intézményvezetők kerültek, akik még mindig nem vették tudomásul, hogy feladatuk nem a kultúra, hanem a legszorosabban értelmezett pártérdek szolgálata.
Akik, miközben számos, esetenként nyilván saját minőségérzékükkel is nehezen összeegyeztethető gesztust tesznek, hogy megfeleljenek a kormánypártok kultúrával kapcsolatos elvárásainak, mégis azt gondolják, hogy a közérdek szolgálatába az is beletartozik, hogy a tehetségnek, a minőségnek és sokszínűségnek is szorítsanak helyet az általuk vezetett intézményben. Akik bárhogyan próbálják, mégsem tudják meggyőzni magukat, hogy kulturális missziójuk kizárólag a párt érdekeinek szolgálatára, a sértett középszer sebeinek gyógyítására korlátozódik.
A kulturális verőlegények-leányok és a sikertelenségük okán frusztrált művészek támadásainak középpontjába a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője, a Balassi Intézet és legutóbb a Magyar Állami Operaház főigazgatója került. Az elmúlt hetekben csak úgy záporoztak rájuk az ütések.
Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala
A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának az a bűne, hogy az intézményben olyan művészek számára is fórumot biztosít, akik az elmúlt években kritikusan nyilatkoztak a kormány tevékenységéről, vagy egyszerűen csak nem csatlakoztak azokhoz, akiket lojalitásukért cserébe a kormány a tenyeréből etet. Ahogyan az egyik propagandista összefoglalta, „az alapvető kifogás az, hogy a különböző, magyar kultúrát propagáló rendezvényekre olyan balliberális oldalhoz tartozó személyeket kértek fel előadóknak, akik évtizede mocskolják a jobbközép Orbán-kormányt és a miniszterelnököt is”.
Hasonló okok miatt került a Balassi Intézet vezetője is a támadások kereszttüzébe. Az intézménynek azt róják fel a kulturális komisszárok, hogy a magyarságteljesítmény mellett minőségi és eladhatósági szempontokat is figyelembe vesznek, amikor eldöntik, kik azok a művészek, akiknek munkásságát külföldön népszerűsíteni próbálják, és kiket hívnak meg a hazai kulturális rendezvényekre.
Persze sem a Petőfi Irodalmi Múzeumnál, sem a Balassi Intézetnél nincs arról szó, hogy az intézményvezetők nem akarnak a politikai elvárásoknak is megfelelni, és nem tesznek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy helyzetbe hozzák a kormánypárt iránti lojalitásukat deklaráló alkotókat, akik azonban a számos gesztus, érdemtelenül szerzett privilégium és busás állami támogatás ellenére is meg vannak győződve arról, hogy vágyott sikereik útját kizárólag a balliberális kánon diktatúrája torlaszolja el. 
Bővebben ...