Tegnap, azaz kedd reggel Budapest forgalmas plakáthelyein, hirdetőoszlopain érdekes, hófehér transzparensek jelentek meg, amelyeken csak annyi volt olvasható: „A nép nem betiltható, de a kormány leváltható”. És kész. Se egy aláírás, se egy jelzés, se egy pártjelvény: találjuk ki, kinek a magvas gondolatát látjuk. Különben a mondat maga igaz, de evidens tényeket ritkán szokás így népszerűsíteni. Miután elmúlt az első lelkesedés, és láttuk, hogy most sem tört ki a forradalom, sőt, még a szuterén ablaka sem, mindenki találgatni kezdett: ez kiktől származott? A Kétfarkúaktól nem, ők jelezni szokták, ha akcióba lépnek, a Momentumtól jöhetett volna, de nem jött, ellenben érdekes módon ezek a fehér plakátok kizárólag korábban a Jobbik által használt helyeken jelentek meg. No, de meg kéne kérdezni a Mahirt is, ők csak tudják, ki rendelte meg a dodonai szöveget.

 

A Mahir rejtelmesen mosolyog a bajusza alatt, és annyit mond: „ez egy magánmegrendelő megbízásából közzétett társadalmi célú üzenet”, ami így, ebben a formában tulajdonképpen igaz lehet, hiszen ha a Jobbik megkéri Zuzmó Gézát, hogy rendeljen meg nekik kétmillió plakátot a maga nevében, ad neki pénzt erre, és beküldi a Mahirba, mint ahogy Pistikét szokás leküldeni sörért, akkor tényleg nem a Jobbik rendelte meg a kampányt, hanem egy magánszemély. Azzal még el lehetne játszogatni, hogy a megrendelő kicsoda, párttag-e vagy párton kívüli, de lényegében véve azt hihetné a magyar polgár, hogy ezzel sikerült megkerülni a plakáttörvényt.

 

A másik jel, ami arra utal, hogy a Jobbik áll az események hátterében az, hogy Szabó Gábor pártigazgató cáfolta ugyan a hvg.hu-nak, miszerint közük lenne a megjelent üzenetekhez, azonban a hirdetésekkel ő maga és pártja „száz százalékban azonosul”.Egy másik jobbikos politikusnak kicsúszott az is a száján, hogy „Jé, már kint vannak?”, szóval lóg ám kifele a lóláb.

 

Jobbikos plakátok ezek, ha nem is látszik rajtuk.

 

Meg aztán: azokon a helyeken vannak, amiket korábban a Jobbik bérelt, márpedig az nem két fillér volt, még akkor sem, ha Simicska nagyúr erős kedvezményt adott a pártnak.

 

Mármost azt már kezdjük érteni, mi történt, lássuk immár azt: van-e haszna vagy értelme?

 

Nem sok. Miről is van szó? A jogi meghatározás szerint a politikai hirdetés az, ami egy konkrét jelölőszervezet vagy jelölt támogatására ösztönöz, ezen meg ilyesminek nyoma sincs. Azonban ennyi erővel bármit ki lehetne plakátolni, csak arra vigyázzunk, hogy senkit meg ne említsünk rajta – meg az is legális lenne, ha azt hirdetné valaki, hogy „a kormány lop”. Ameddig nem teszi hozzá, hogy de ezzel szemben ő nem lopna, ha megválasztanák, ez nem politikai hirdetés, hanem tájékoztatás, legfeljebb azon lehet vitatkozni, téves vagy helyes.

 

Ráadásul „a hirdetések tartalmáról egyedül a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény rendelkezik, de az csak olyan, direkt tilalmakat fogalmaz meg, mint hogy tilosak például az erőszakos, a személyes vagy a közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönző reklámok, illetve az olyanok, amelyek károsíthatják a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését. Tilos továbbá számos konkrét terméket, például dohányárut, fegyvert vagy alkoholos italt reklámozni, a kormány bírálata azonban (még) nem szerepel sem e tilalmak, sem a Reklámszövetség tartalmi ügyekben mérvadónak tekintett etikai kódexének intései között.” (HVG)

 

Hát akkor a plakáttörvény felesleges volt? Hiába verte át a kormány tűzön-vízen-réztrombitán keresztül? Nem: ugyanis ez a jog facsarása, ami annyira gyakori magyar földön. Azt ugyan semmi sem tiltja, hogy bárki bármiről falragaszokon tájékoztasson (például a kormány is így szokta közölni a véleményét a világon mindenről, amihez semmi köze), és akármennyire is vélemény az, ami a feliratokon megjelenik, jogilag nevezhető tájékoztatásnak. Vagy inkább nyelvtanilag: tájékoztatom a nagyközönséget a véleményemről.

 

Igen ám, de fogjuk meg ezt a botot a másik végén: mi hasznom belőle? Ha nem írhatom alá, ha névtelen kell legyen, akkor nem bízhatok abban, hogy az érveim meggyőzik a többséget és engem választanak meg – ez tehát, épp úgy, mint minden névtelen levél és feljelentés, kizárólag negatív eszköz lehet, ezzel csak ártani tudok az ellenfelemnek, magamnak használni nem.

 

Az más kérdés, hogy a magyar politikában rendszerint azt is győzelemnek szokás elkönyvelni, ha megvertek ugyan minket, de a másik fél is sérül – csakhogy ilyen eszközökkel, azonosítás híján könnyen megnyerheti egyik ellenzéki párt a másiknak a választásokat, csak akkor jó ez a módszer, ha vagy közös ellenzéki jelölt áll majd szemben a kormánypártival (ebben nem hiszek), vagy összesen egy ellenzéki párt indít jelöltet az adott választókerületben (ez ugyan elképzelhető itt-ott, de nem általános).

 

Tehát az új plakátolással ott vagyunk, ahonnan elindultunk: csak az a körzet a párté, ami amúgy is a párté. Azonban lesz ennek egy nagyon pocsék hozadéka.

 

Előállt ugyanis az az abszurd helyzet, hogy míg a plakáttörvény tiltja pozitív üzenetek, ígéretek közzétételét, ha azok alá vannak írva, megengedi ezzel szemben bármilyen rágalom kiragasztását a falakra, ha azok szignálatlanok. És a közelmúltban nagyon sok sikeres negatív kampányt láttunk, a Brexittől Trump megválasztásáig: nem kétlem, hogy a magyar ellenzék kevésbé meggondolt része most is boldog hallalival fogja magát bevetni a mocskolódás óceánjába. Szidják majd ők a kormányt is, egymást is, lesz itt olyan vihar a biliben, világháború a homokozóban, amilyent még nem láttunk.

 

A kormányt sem kell majd félteni, hiszen azért ez nekik hazai terep, ők találták ki egyáltalán a negatív üzenetű óriásplakátokat – olyan verekedés lesz itt, mint a búcsúban.

 

Az a törvénymódosítási javaslat fel sem merül, hogy vizsgálják meg a hirdetések igazságtartalmát: nem merül fel, mert egyelőre még odáig sem jutott el senki, hogy továbblépjen az első plakátok tautologikus mondatától.

 

Hát, magyarok, úri véreim, ezt megint jól kitaláltuk.

 

És van egy rossz hírem: lehet fokozni.

 

Ugyanis a plakáttörvény kihasználásának az lenne a csúcsa, ha a konkurensek elkezdenének egymás nevében plakátolni, gondosan feltüntetve a másik párt nevét a falragaszokon – hadd büntessék meg a másikat, míg belé nem feketedik.

 

Kutyakomédia lesz itt, nem választás, aki ezt megnyeri, az már puszta kézzel is foghat darazsat, az sem sokkal veszélyesebb.

 

Izgalmas időknek nézünk elébe.

 

 

Cikk: http://huppa.hu/szele-tamas-a-nevtelen-plakat/

hvg.hu