Hát nem megint az van, hogy nem a zsemle kicsi, hanem a pofátok nagy? Holott zsemle nincsen, csak morzsa. Nekünk. Úgy 15 éve, mióta lenyúltátok az országot, és szép lassan visszasoroltatok oda, ahonnan elméletileg lassan 35 éve elszakadtunk. Szerintem ez akkora szégyen, hogy az összes, a magyar történelem során elkövetett árulás és nemzetrombolás ehhez képest tényleg tanmese. De a pofátok az akkora, hogy Nagy Sándor simán áthaladhatna rajta az egész perzsa seregével együtt. És nem a népről beszélek, hanem azokról akik az úgynevezett magyar népre hivatkozva tesznek meg bármit bárkivel, mert bármilyen furcsa ez egy erkölcsi gátlásokkal rendelkező embernek, tényleg megtehetik, és meg is teszik.
Egy pillanatra megálltam az M1 csatornáján, ahol a híradóban a szememmel láthattam, ahogy Magyar Pétert gyalázó kommenteket olvasnak fel, és közben egy olyan AI-videót mutattak róla, amelyen az látszik, hogy egy gumiszobában, kényszerzubbonyban üvöltözik. Szóval ezek az emberek, élen a Semjénnel akik zokon vesznek, áldozati szerepben szenvednek, vörös vonalaznak és a méltóságukra hivatkoznak, közben az ún. közszolgálati, de a sajátjukként használt médiában tolják az ilyen és ehhez hasonló minősíthetetlen, hazug tartalmakat. Élen a saját magából egy ideje kifordult, állandó felháborodásában az öklét rázó Kocsissal, akinél így néz ki egy immár átlagosnak számító Facebook-poszt, érdemes a maga egészében szembesülni vele, hogy a jobboldali morális fölény pillanatnyi állapotáról képet kapjunk:
Létezik egy Zsiday Viktor nevű szánalomgyár, aki egy cső balos bankár.
Ez a Zsiday most eljutott végre közéleti karrierjének (WC)csúcsára!
Elmesélte minap egy podcastban, hogy elment Ruandába, a királyi birtokra – mert ő ennyire menő csávó -, ahol elmesélték neki (nemtuggyukkik), hogy ott járt korábban egy szintén Viktor nevű president Magyarországról és annak a president Viktornak nagyon tetszettek a királyi szarvasmarhák. A nagy szarvúak.
Na, Hadházy Ákos azonnal le is csapott a Zsiday nevű szánalomgyár által hallucinált történetre, mint gyöngytyúk a takonyra.
Posztolt egyet gyorsan, így el is kezdett terjedni az újabb őrület.
Zsiday! Tudod, egyre többen vagyunk, akik egyre kevésbé rajongunk az álhíreitekért. A kitalált baromságokért, a sunyi hazugságaitokért.
És egyre többen vagyunk, akik szerint nem kell eltűrni az ilyen magadfajta sértett senkiknek a mocskolódását, ezért utánajártam “történetednek”.
Nem kellett messzire mennem.
Kapaszkodj meg, Zsiday!
ORBÁN VIKTOR PRESIDENT MÉG SOHA NEM JÁRT RUANDÁBAN.
Persze ezt te is sejted, mert az egész sztorit magad találtad ki lájkokért, meg azért, hogy elmesélhesd, hogy te f@sza csávó vagy és afrikai királyi birtokokon pengetsz.
Te, szánalomgyár.
Ez a tizenhatodik éve hatalmon lévő, magát az egyedül kormányzóképes erőnek hazudó párt parlamenti frakcióvezetője. Egy bankárral, egy semmilyen politikai funkcióval, hatalommal nem rendelkező civillel szkanderezik. Az álhírleleplező kisiparos, aki kitalálta, hogy hogyan lehet az őket ért vádakat megcáfolni. Hát így. Ebben a stílusban, ezen a színvonalon, fröcsögve, személyeskedve, ahogy a Megafon szokta. Habzik a szája, okádja az epéjét. Terel és bagatellizál, a nagy büdös semmivel mossa össze a a valóban súlyos ügyeket. Minden kritika álhír, rágalom és elfogadhatatlan, az viszont egyenesen üdvözlendő, ha a mennyországig szopja fel valaki Orbánt és bandáját. Az a deepfake szenny, amit közpénzből terjesztenek a közszolgálati televízióban, az rendben van, az a valóság. Ha valamelyik harcos vagy szektatag gyárt egy AI-videót, amiben porig gyalázza a politikai ellenfelet, az rendben van, amikor Menczer nekiáll egy névtelen polgár kommentjére visszaugatni, az rendben van, róluk semmit, vagy ha igen, csakis szuperlatívuszokban. Ez annyira az alja, hogy innen lejjebb ásni is komoly kihívás lesz, bár alighanem megoldják. Pedig ez alatt már csak a magma van, pedig azt ide se hoztam, hogy milyen jelzőkkel illette ugyanez az alak Magyar Pétert (lúzer, nárcisztikus, önimádó, hülye barom), miközben nemrég még Semjén mimózalelkére hivatkozva brutális megtorlással fenyegette a fél országot.
Te Kocsis! A legnagyobb hazudozó, zokszó nélkül mindent letagadó és mellébeszélő, a toplistás bántalmazó, emberek méltóságába belegázoló pont a te főnököd és a pártod. Ezzel kellene valamit kezdened, ezen kellene háborognod. De ez eszedbe nem jut, mindenkibe beleálltok, mert elmúltak azok az idők, amikor bármit mondhattatok, futott a szekér. Itt van rögtön a másik, aki a nem szolgasajtóba törölgette a lábát sokadszor:
A balliberó sajtó feladta…
Pedig olyan kedvesen hívtam őket.
Sokkal kedvesebb vagyok velük, mint Magyar Péter, akit szolgalelkűen segítenek.
Sír a szívem, hogy nem fogadták el a meghívásomat…
Akárhogy is, a bemelegítés megvolt, indul a HK második edzőtábora!
Ez az úgynevezett kommunikációs igazgató. A Menczer. Ez a másik, habzó szájú veszett ebet alakító dühös ember, aki a békepárti Harcosok Klubjának második edzőtáborát reklámozza. Addig se kell a valódi problémákkal foglalkozni és felelősséget vállalni értük. Beszarsz, bazdmg! Ezek aggódnak a főnökük nyomdokaiban lihegve aggódnak a közbeszédért. Menczer viszi a zászlót, azonnal csorog a nyála, ha Magyar Péterről van szó. Szó szerint megvesztek, és belebolondultak abba, hogy veszélyben van a gazdi hatalma. Ugatnak, csípnek, rúgnak, harapnak. Megint egy kurva sok közpénzből megszervezett MLM-pártrendezvény, egy szemfényvesztő hájp, egy agymosó produkció a még mindig hülyíthetőknek, hogy ne érezzék magukat elveszettnek, és ne csüggedjenek. Megy az össznépi flow-ban tartás, a legsötétebb érzelmekre hatás, a fanatizálás.
Most meg pláne nagy lett pofa, mert az amerikai köztörvényes bűnöző és a keleti háborús bűnös elvileg Budapesten parolázik hamarosan. Trump megint olyan szerelmes bájolgást nyomott le Orbánról, hogy ha ezt Weber adná elő Magyarról, nem győznénk elhajolni a báb, csicska, meleg, hazaáruló és egyéb jelzők elől, a szuverenitásunkba való brutális beavatkozásról nem is beszélve. Azt mondja a szőke Torgyán:
„Olyan vezetője van, akit szeretünk. Szeretjük Orbán Viktort, ő is szereti, én is szeretem”.
„Biztonságos ország. Nagyon jól vezeti az országot. Náluk nincs jelen sok olyan probléma, amikkel más országok küzdenek. Ezért úgy döntöttük, hogy Orbánnal leszünk, és szerintem nagyon jó házigazda lesz”.
Hát a kénköves pokol szabadulna el, ha a 79 éves sugar daddy nem Orbánba szeretett volna belé, hanem Magyar Pétert választott volna liblingjéül. Mi lenne itt, ha nem Orbánt ajnározná, hanem Magyart? Belegondolni is borzalom, viszont ha a Fidesz és az ország tulajdonosát kényeztetik, az teljesen rendben van, sőt! Lassan óránként teszi ki az oldalára, hogy őt mennyire imádja az ikertestvére. Jó, azért van ideje a főpolgármestert és Budapestet is gyalázni két büszke melldöngetés között: „Nemzet fővárosa Karácsony módra, ezt tudom mondani (…) Ennyire futja, istenem” – ezt mondta egy szerencsétlen tegnapi propagandavideóban, amin a pesti rakparton mutogat egy használt grillsütőt, egy kupac szemetet és egy összefirkált sörpadot. Azon dohog és méltatlankodik – mintha nem ő lenne az, aki hat éve folyamatosan szopatja a bűnös várost -, hogy bár a rakpart ezen része lenne „a város legszebb pontja”, mégis, „Budapesten már Karácsony van! 😳😳😳”.
Jelzem, még mindig van nagyjából fél év a választásokig, de 15 és fél év után még mindig nem találtak egyetlen gerendát sem a saját szemükben, miközben most már minden szálkáért lehajolnak. Mindenki ellenség. Úgy, hogy 15 és fél éve kétharmaddal kormányoznak. Mert ha az amerikai elnök és az orosz cár is imádja a dundit, akkor mit akar itt ez a sok hülye, hőzöngő hazaáruló? Trump az már csak tudja, hogyan mennek nálunk a dolgok, nem? Minden joga megvan beleugatni abba, hogy ki a király. Ő mindent, tud és mindenkinél okosabb. Pont mint az ikertesója, meg annak moszkvai tartótisztje. Ha nem így lenne, akkor nem bimbózna a szerelem. Szerencsétlen mi, szerencsétlen világ.
László Róbert: Választási visszaélés, ami minden egyes nap történik velünk / 2025.10.19. - 2026-ban minden egyes szavazat számítani fog, ezért a legkisebb visszaélés is nagyot üthet. A szakértők mégsem az „urna melletti trükközéseket” tartják a fő veszélynek, hanem azt, ami másfél évtizede naponta zajlik: a nyilvánosság aránytalan, kormányzati túlsúlya. Nem hekkelik a választást, hanem felborítják a pályát – közpénzből finanszírozott kommunikációval, az állam és a párt összemosásával. Ettől a verseny papíron szabályos lehet, de a játéktér nem egyenlő. A Szavazatszámláló második adásában László Róberttel, a Political Capital választási szakértőjével és Döbrentey Dániellel, a TASZ választási jogászával a választási csalásokat vesszük végig szavazatvásárlástól, kamupártokon át a kampányfinanszírozásig.
youtube / videó
Orbán csak biodíszlet Trump és Putyin játékában / 2025.10.19. - Orbán Viktor Trump és Putyin között – meddig tart a „szuverenitás”? Miközben a miniszterelnök nemzeti függetlenségről beszél, Donald Trump és Vlagyimir Putyin is nyilvánosan dicsérik. De vajon ez erősíti vagy épp gyengíti Magyarország szuverenitását? - A KlikkTV Egyenleg című műsorában Barkóczi Balázs a DK országgyűlési képviselője és Kiss Andrej újságíró beszélnek arról, mit jelent, ha egy EU-tagállam vezetőjét egyszerre öleli magához Washington és Moszkva. A látszólagos „nemzeti büszkeség” mögött – állítják – valójában kiszolgáltatottság, gazdasági függés és politikai sodródás áll.
youtube / videó
Putyin, Trump, Orbán – KINEK JÓ ez a találkozó valójában? / 2025.10.18. - Miért találkozik Putyin és Trump éppen Budapesten, és kinek jó ez valójában? Ma végigvesszük, mi lehet Putyin, Trump és Orbán valódi motivációja, milyen geopolitikai játszmák zajlanak közben a háttérben, és megnézzük a legvalószínűbb forgatókönyveket. Kiderül, miért presztízskérdés ez Putyinnak, hogyan próbál Trump “világbéketeremtőként” visszatérni, és Orbán mit nyerhet vagy veszíthet a budapesti találkozóval.
youtube / videó
Orbán hajója süllyed: jöhet egy újabb rendszerváltás / 2025.10.18. - Orbán Viktor Brüsszel ellen, Magyar Péter az Orbán-rendszer ellen — Ebben a 10 című műsorban Bolgár György vendége Paul Lendvai, Bécsben élő író, újságíró, aki évtizedek óta elemzi Közép-Európa politikai folyamatait. A beszélgetésben szó esik Orbán Viktor „Brüsszel-elfoglalási” vágyáról, a populizmus terjedéséről Európában, a magyar ellenzék helyzetéről és Magyar Péter esélyeiről a 2026-os választásokon.
Lendvai szerint Orbán rendszere nem legyőzhetetlen: a Fidesz hajója süllyed, a társadalom egyre inkább rendszerváltást akar. Vajon tényleg közeleg a fordulat? Magyarországra, ha a populista hullám tovább nő Ausztriában, Franciaországban vagy Szlovákiában?
Szentpéteri: A tűzzel játszik a kormány / Készült: 2025.10.13 A "Brüsszel háborús tervei" elleni aláírásgyűjtés tartalmilag üres, csak propagandaértéke van. Ez a háborús hisztériakeltés segíthet a Fidesz népszerűségének növelésében, viszont nagyon veszélyes – véli Szentpéteri Nagy Richard. A jogász politológust a Reggeli gyorsban kérdeztük.
Szellőztetni kellene, és nem csak a vörösbort / Készült: 2025.10.12 Hát kérem tisztelettel, tudom, hogy háttal nem kezdünk mondatot, de egy olyan írónak a Nobel-díjával sem feltétlenül dicsekszünk, mintha a sajátunk volna, aki nyílt és kérlelhetetlen kritikusa a mi embertelen, gonosz, despotikus rezsimünknek. Na meg aztán nem isszuk magunkat gatyára és vállalhatatlanra, egy olyan párt születésnapján, amelyet simán szembeköptünk májusban, a szomszédos ország elnökválasztási kampányának hevében, amikor e párt vezetőinek feje fölött átkiabálva, elméletileg, józanul, az erdélyi magyarok egyik legnagyobb ellenségét dicsértük a felújított Tihanyi Bencés Apátság átadóján, ahol természetesen jó szokásunkhoz híven politizáltunk. Amikor egekig magasztaltuk azt a George Simon nevű szélsőjobbos kretént, aki az úzvölgyi katonai temető meggyalázásával kezdte karrierjét – és aki a megismételt romániai elnökválasztás május 4-én tartott első fordulóját nagy fölénnyel nyerte meg, és úgy tűnt, hogy ő lesz az új miniszterelnöke Romániának.
Forr a víz / Készült: 2025.10.09 Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért. A vallástalanoknak egy kis Gandhiba oltott Coelho, a keresztényeknek a keresztény tanítás esszenciája (az előtaggal együtt: „Ez az én parancsom: szeressétek egymást, mint ahogy én szeretlek titeket!”), személyesen Jézustól. Ezúttal az utóbbiakhoz fordulunk; azokhoz, akik a hitükből próbálják levezetni a politikai meggyőződésüket, és akiket a magyar miniszterelnök igyekszik mindig abban a hitben ringatni: azzal, hogy őt követik, valójában Jézus nyomában járnak, el sem téveszthetik az üdvösséget.