Bye-bye, Szása
Hága városa nem jó ómen se Putyinnak se Orbánnak. Putyinnak azért, mivel itt üzemel a Nemzetközi Büntetőbíróság, ahová régóta, szeretettel várják az Ukrajna népét válogatás nélkül gyilkolászó, gyerekrabló orosz elnököt. Az évek óta Putyin befolyásoló ügynökeként tevékenykedő, ideiglenesen itt állomásozó magyar miniszterelnököt meg levegőnek nézték a múlt heti, hágai NATO-fórumon. Senkit sem érdekel a Kreml-troll, putyinistává tett fideszes törzsközönségnek szánt hepciáskodása. Emlékeztetőül: Orbán korábban még arról szónokolt, hogy a GDP arányában 5 százalékos védelmi költségvetés „tüdőlövés” lenne Magyarországnak, amúgy meg Oroszország „nem jelent veszélyt a NATO-ra”, továbbá „a NATO-nak nincs dolga Ukrajnában”.
Hágában úgy voltak vele, hogy a tisztelt magyar miniszterelnök úr majd kiventillálja magát a különösebb tét nélküli EU-s összejöveteleken, viszont ez a NATO, itt a tisztelt troll úr itt lesz szíves töltőtoll lenni és alákanyarítani a közös nyilatkozatot. 
Bármi lehet egy olyan rezsimben, ahol az autonómiáknak nemcsak az anyagi alapjait verték szét, de a lehetőségét is törvényekkel büntethetik, vagyis ahol minden erővel azt akarják elérni, hogy közösségek, egymással összefogó magánvilágok egyáltalán ne létezhessenek, csak atomizált egyének, akik nem társadalmat, csupán lakosságot alkotnak. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között mindenki gyanakvó.
Amikor az új ÁVH – amit most valamiért Szuverenitásvédelmi Hivatalnak neveznek – nem-jogász vezetője azt kommunikálja, hogy „mindent tudunk, mindent számontartunk”, az ebben az országban a történelmi tapasztalatok miatt egyértelmű (egyértelműen negatív) képzeteket idéz. A mostanában a pártlapban publikáló Lánczi Tamás munkahelye a fizikai erőszaktól eltekintve, ugyanakkor a lényeget szem előtt tartva sokban emlékeztet az előd intézményre: nem a (nép)szuverenitás, hanem a párthatalom megvédése a valódi feladata, és még örülhetünk, hogy a küldetését egyelőre leginkább egyirányú pártüzenetek tolmácsolásával látja megvalósíthatónak. Úgy is mondhatnánk: pártérdekből hazudik – mert annak, amit mond, alig akad érintkezési pontja a valósággal.
Sokan, sokszor, nálam hozzáértőbb emberek is elmondták már: egy politikus vége ott kezdődik és ott is végződik, amikor nevetség, gúny tárgyává válik, amikor már kiröhögik. Orbán Viktorról sok mindent el lehetett eddig mondani, az érzelmek széles skáláján lehetett hozzá eddig viszonyulni, de az nem szerepelt a skálán, és nem is lehetett róla állítani, hogy nevetséges figura a szélesebb néptömegek szemében. Gyűlölt – igen. Megvetett – igen. Maffiózónak tartott – igen. Elvtelen – igen...És a sort hosszan lehetne sorolni. A helyzet azonban megváltozott. És ezt kizárólag önmagának köszönheti.
Ezt írta egy kommentelő a szombati Pride-tüntetés kapcsán a Facebookon. És tényleg, Orbán hatalmas öngólt rúgott, amikor a szervezőket fenyegette. Épp a tiltás hatására olyan sokan voltak, hogy – mint azt egy másik bejegyzésben olvashattuk – ezt a tömeget még Kapu Tibor is láthatta az űrből. Orbánnak köszönhetően, a budapesti Pride Európa legnagyobb ilyen jellegű megmozdulásává vált. Pedig a miniszterelnök mindent elkövetett, hogy ne így legyen.
Egyre többen mondogatják itthon: egy normális országban szeretnének élni. S nem csak arról beszélünk, hogy végre úgy működjenek a közszolgáltatások, ahogy elvárható lenne egy olyan országtól, amely több mint két évtizede az Európai Unió tagja, hanem arról is, hogy olyan képviseletünk legyen akár a NATO- akár az uniós csúcsokon, amilyenre büszkék lehetünk. Amilyet magunkénak érzünk. Olyan személy legyen jelen a nemzetközi színtéren Magyarország részéről, akiről tényleg azt érezzük, minket képvisel, de az európai értékek előtérbe helyezésével. Mert minden állítással szemben a kettő nem ellentétes egymással, éppen ellenketőleg, egymást erősítik. Sok magyar önbecsülését is erősítené, ha azt látnák, hogy a NATO és az EU vezető személyiségei adnának az országunkat képviselő politikus szavára.