Balassa Tamás: A vagyonadó nem mihaszna, ha lesz haszna

Buzgó imádság kíséri a korszakalkotó nemzetibank-rablók és a szeplőtelen tiltott-pártfinanszírozók elszámoltatását. A tervezett vagyonadó azonban nem az ő büntetésükhöz, hanem egy igazságosabb országhoz vezető út egyik lépése.

Vagyonadóztatásra szánta el magát a Magyar-kormány, és ez még akkor is üdvözlendő eltökéltség, ha történetesen nullszaldós lenne a vállalkozás. Vagyis: ha csak annyit hozna az államháztartás konyhájára a milliárdos ingatlanokat és ingóságokat, pénzeszközöket és befektetéseket érintő új országos adónem, mint amennyi veszteség várható az adóparadicsomokba törekvő kimenekítési döntésektől, plusz az adóbeszedés költsége. De a pénzügyi tárca számításai szerint nem annyit hoz, hanem négy adóév alatt 800 milliárd forintot, amit azért nehéz jelentéktelen tételnek nevezni. És ebbe nyilván beleszámolták azt a reális kockázatot is, hogy a milliárdosok egy része nemcsak méltánytalannak érzi, hogy a vagyonadó révén többel járuljon hozzá az állam fenntartásához, hanem egyenesen büntetésnek, és igyekszik kibújni alóla minden áron. Mintha az adóoptimalizálásba minden eszköz beleférne a világon. Mintha semmi köze nem volna az adott jószágnak ahhoz, hogy hol és hogyan fialt annyit, amennyit. Mintha csak egy rideg számítás volna a vállalkozás, ami nem néz se istent, se embert – csak a hasznot, csak azt húzza veszettül. 

Bővebben ...

De jó, hogy ehhez már az égvilágon semmi közük sincs

A mostani megállapodások kapcsán ezért nem csupán az összeg a fontos, hanem az is, hogy az egyes pénzek fölött ki rendelkezik, és milyen feltételek mellett lehet hozzájuk jutni. A nagy állami programok esetében magyar intézmények is részt vesznek a végrehajtásban, miközben a donorországoknak az egyes programok kialakításában és ellenőrzésében is szerepük marad. A civil támogatási alapnál viszont más a helyzet: ott a lebonyolításban és a projektek kiválasztásában egy olyan háromtagú konzorcium kapott meghatározó szerepet, amelynek mindhárom tagjánál dokumentálható korábbi kapcsolat a Soros Györgyhöz kötődő Open Society-hálózattal. (Magyar Nemzet, fideszes pártlap)

Újra megállapodás született arról, hogy a Norvég Alap pénzei Magyarországra érkezhetnek, ami jól láthatóan méltatlankodást váltott ki azon orbánista propagandisták körében, akik annak idején azért verték földhöz magukat a földhöz örömükben, mert pártjuk és kormányuk elérte, hogy csak azért, mert ezekre a pénzekre nem tehette rá az enyves kezét az utolsó fillérig a NER, ezért elérhetetlenné vált mindenki más számára is. Civil szervezetek százai estek el a fennmaradásukhoz szükséges támogatásoktól azért, mert Orbánék nem tudtak kedvükre lopni az egyébként elég komoly támogatásokból.

Bővebben ...

Videó: Mi történt a NER-oligarchákkal és tenderbajnok cégeikkel a választás óta?

Fél év telt el a kormányváltás óta, de mi történt a Fidesz-kormány alatt közpénzekből meggazdagodott vállalkozókkal? Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Tiborcz István és a többi NER-es nagyvállalkozó elszámoltatását ígérte Magyar Péter, az eredmények azonban egyelőre vegyesek.

Más vállalkozások viszont továbbra is milliárdos közpénzes megbízásokat teljesítenek: a Mészáros-Szíjj László-érdekeltség, az MKIF Zrt. 35 évre szóló autópálya-koncessziója továbbra is érvényben van, és a kormány reméli, hogy sikerül közös megegyezéssel szerződést bontani. Jászai Gellért 4iG-jének állami szerződéseit több minisztérium is vizsgálja, egyelőre felmondás nélkül.

Bővebben ...

Tétre, helyre, befutóra – Józsa Márta jegyzete

Midőn Matolcsy őrizetessel némi nehézség után begurult a rabomobil a Gyorskocsi utcába, egyre többen fogadnak arra is, hogy idén év végéig letartóztatják Orbán Viktort. Már nyár óta lehetett szavazni erre a lehetőségre, de kevesen mertek rá nagyobb tétet tenni.

Én most annyira jól érzem magam, hogy ettől már szinte vacakul – írta a világ legnagyobb bankrablását menedzselő, egykori jegybankelnök őrizetbe vételének napján a lányom. Valójában nem erről szerettem volna most beszélni, de a rács, rács - bilincs, bilincs közösségi elvárás miatt érzett szekunder szégyen, vagy inkább szégyenek naponta előkerülnek. És ez még csak a kezdet, és változatlanul az a kérdés, hogy miként történhetett meg ez velünk, hogyan hagyhattuk, mit kellene tenni azért, hogy ne ismétlődhessen meg. Egyszerűen nem lehet ma anélkül beszélni, hogy ezt az eseménysort szóba ne hoznánk. A beszélgetések, mémek kilengett amplitúdót jeleznek, ami azt jelenti, hogy a társadalom egy ideje – ki-ki saját politikai meggyőződése szerint – egyik vagy másik irányba szinte folyamatosan eltér a nyugalmi állapottól. Imakörtől imakörig. Eszembe jutott most egy tavaly decemberi hír. Ugye emlékeznek arra, hogy akkor még a NER bornírtságát, és a választási kampány összes nyűgét éltük. 

Bővebben ...

Az Úristen kintlevősége – Neuman Gábor jegyzete

Orbán Viktor szerint a Jóisten még tartozik neki négy évvel. Ha ez a szerződés még mindig aktív, akkor felmerül a kérdés, hogy kinek kell ezt megfizetnie? És mi van akkor, ha a magyar választók elengedik az Úristen tartozását? Hoppá. Orbán küldetése megfeneklik, szükségszerűen. Legyen akár Budapesten, akár Párizsban. Hanem, földi ügyekkel kapcsolatban is felmerülnek gondok: a Matolcsy-család olyan kísérletet folytatott, amelynek úgy tűnik a kára Pesten, a haszna Dubajban jelentkezik.

Hetven évvel később ott tartunk, hogy az exminiszterelnöknek az oroszokkal való barátsága, az egyik legfontosabb külpolitikai teljesítménye. Az oroszok most nem tankokkal és csapatokkal jönnek, hanem diplomáciai meghívókkal, olajjal, gázzal, és különféle barátinak tűnő ajánlatokkal. 

Bővebben ...

Lesz miről mesélni a csillogó szemű unokáknak

Nem irigylem azokat, akik a Békemenetet helyettesítő Zászlómenet hívó szavára, az 1956 helyett 1848 méter hosszú magyar nemzeti zászlóba tekeredve teli szájjal hajlandóak összegenderezni és összemigránsozni a forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulóját.

Az is igaz, hogy ahhoz képest, hogy Napi Mari tíz évvel ezelőtt a hatvanadikat úgy mocskolta össze, hogy Dózsa László színész nevét hazudta rá Pruck Pál fotójára az ötvenhatos emlékév plakátjain, majd ő volt felháborodva és gyalázta az egykori pesti srác családját, ez meg se kottyan a szélsőjobboldalon. Igazuk is van. Hogy mi köze 1956-hoz a gendernek, azt csak a jóég tudja, de mindenki úgy gyalázza meg a hősei emlékét, ahogy nem szégyelli. Márpedig ha akkor sem szégyellték, amikor nyeregben voltak és száguldott a szekér, akkor az Orbán-rezsim bukása utáni első október 23-án sem fogják szégyellni.

Egy jó dolog van ebben: nehéz lenne elrontani ennek a korábbiakhoz semmiben nem hasonlító napnak az emelkedettségét, különösen miután a bukott rezsimpárt parlamenti frakcióvezetője (a főnöke is megosztotta a toborzó videót, pedig ő bátoran távol marad hat év után a szónoklattól) úgy hangol a Bem téri szélsőjobbos összejövetelre, hogy összemossa magát és az ország éléről éppen elkergetett pártját azokkal, akik hetven éve tényleg megküzdöttek a szabadságért:

Bővebben ...