Érik a szőlő
„Aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatát egy szakállas bácsival szerezze meg, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re” – mondta Semjén Zsolt 2005-ben. Aztán húsz éven át nagy buzgalommal rakta a máglyát, locsolta a benzint, végül most elbotlott a kanóccal. Mondhatjuk, hogy Isten a legnagyobb drámaíró, azonban attól, hogy momentán a főinkvizítor pörkölődik, attól az még boszorkányégetés, ahol babona ítélkezett, majd butaság és vakhit gyújtott tüzet.
Zsolti bácsi története valójában akkor kezdődött, amikor Magyarországon létrejött egy kormányzás helyett kizárólag folyamatos szavazatmaximalizálással foglalkozó rendszer, a NER, amely a vezetői posztokat jobbára lojális hülyékkel töltötte fel. A hűségelvű rendszer valósággal vonzotta az olyan alakokat, mint a Szőlő utcai javító-nevelő gyanú szerint mellékállásban strici igazgatója. A NER így lett inkubátora minden bűnözőnek, akik a szakmailag leépített, átláthatatlanná tett területükön nyugodtan tudtak vadászni, alojalitásért védelmet kaptak a párttól. 
Zsolti bácsi pedig nem létezik.
Szerintem most omlott össze a kóceráj. Ez, amit látunk, a bukta, a megsemmisülés, a kínkeserves, elhúzódó végjáték. Ahol az elvtársakra irányították a reflektort, vagy ha úgy tetszik, felkapcsolták a lámpát a szobában, ahol ott állnak az elvtársak az évtizedes gaztetteikkel a kezükben. Éppen most buknak le, a folyamatos tettenérésnek lehetünk a szemtanúi. Ez valóban nem Semjén Zsoltról szól, még ha Zsolt bácsi lett is sajnos a gyermekvédelem ügyéből. De arról van szó, hogy mindenki abba bukik bele, amiben oly sokáig verhetetlen volt. Leginkább a törvényesített lopásba, hazudozásba, rágalmazásba, hülyének nézésbe. És úgy tűnik, még a pletykákba is bele lehet bukni. Mindent megtettek ezért, ki szelet vet, vihart arat. 
A Pál utcai fiúkból mindannyian emlékszünk a mindig elegáns, gigerli Cselére, akinek a nővére varrta a grund zászlaját. A regény világában ő képviseli a diplomatikus hangot, a civilizáció mértékletességét a nyers erővel szemben. Az Európai Unió a második Trump-adminisztráció hivatalba lépésével szembetalálta magát a Pásztor fiúk mohó és sötét tekintetével, ellentmondást nem tűrő modorával. A tagállamok közül van, aki örömmel árulná ki a közösség üveggolyóit (Orbán Viktor!), vannak a csitítgatók, és van egy tagállam, Dánia, amelynek van bátorsága nemet mondani a zsarolásra.
Az az igazság, hogy egész egyszerűen nem tudom túltenni magam ezen az undormányon, amit ezek horogkeresztényi mivoltukban teátrálisan előadtak az ország házában hétfőn, és azóta még sokat romlott a helyzet. Pedig amikor ezt leírtam, a Fidesz nembuzeráns frakcióvezetőjének monumentális szereplését nem is láttam a Harcosok órája nevű kanálison. Szóval igen, még mindig vannak, akik a parlamentben asszisztálnak ehhez a 15 éve tartó szégyenhez, amit az állampárt művel a jogállam hulláján, szerintem már egyszerűen nincs olyan jóérzésű állampolgár, akinek ne fordulna fel a gyomra attól a cirkusztól, ami ott általában megy. Olyankor is, amikor éppen nem Zsolt bácsi a téma.
Annyira elmondanánk egyszer a fideszes polgártársaknak, békésen-csendesen (bár a newtoni hatás-ellenhatás jegyében egy böszme megafonba bömbölés sem volna indokolatlan), hogy érdemes volna azt tenniük másokkal, amit maguk is szeretnének viszonzásul kapni. Ez a bölcs intelem nekik is ismerős lehet, az eredetit Máté írta, és ugyan nem tudni, kire/mire gondolt az evangelista, de a Digitális Polgári Köröket biztosan nem látta jönni.