Van olyan vállalat, ahol az egy főre jutó bevétel több mint harmincszorosa az ágazati átlagnak, és olyan is, ahol egy munkatárs majdnem kétszer akkora profitot (!) termel, mint amekkora bevétel egy átlagos építőipari cég alkalmazottjára jut. A hihetetlen aránytalanság magyarázata azonban sajnos nem az, hogy ennyivel jobb a kormányközeli vállalatok HR- vagy épp képzési politikája.

 

A szektor tavalyi teljesítményét bemutató cikkünkben már kitértünk arra, hogy az építőipar vezető vállalkozásai általában is kiugróan jól teljesítettek 2018-ban, de számos kormányközeli vállalkozás még ebből a körből is kiemelkedett eredményeivel. Bár már az előző cikkben felsorolt adatok is rávilágítanak néhány problémára, az ágazat visszásságait azonban a nemzetközi átlagnál esetenként nyolcszor-tízszer magasabb profitrátánál is jobban mutatja, hogy hány alkalmazottal hozzák össze mindezt az érintett társaságok.

g7.hu - kapcsolódó cikk

Az szinte biztos, hogy az elmúlt egy-két évben a teljes építőipar hatékonyabban használja a rendelkezésére álló munkaerőt, mint a korábbi esztendőkben. Pontos számokat itt azért nem lehet mondani, mert a statisztikai hivatal egyelőre csak 2016-ig közölte az adatokat. Akkor egy építőipari foglalkoztatottra átlagosan 22,2 milliós árbevétel jutott. Ez a 2014-es és 2015-ös adatoknál ugyan gyengébb volt, a korábbi évek mutatóit azonban úgy is meghaladta, hogy abban az évben az uniós források ideiglenes elapadása miatt bezuhant az építőipar teljesítménye.

Ami aztán tavalyelőtt és tavaly ismét megugrott. Ezzel együtt pedig a G7 becslése szerint az egy főre jutó bevétel is rekordszintre emelkedett: 2018-ban már a 30 milliót közelíthette.

Ha a kánikula enyhül is, a kálmánolgázás marad. Most éppen Apáti Bence egészen sajátságos óbégatásába futottam bele.

Hát izé. Lehet nem szeretni Kálmán Olgát, semmi baj nincs azzal. De valami kicsit kevésbé átlátszó óbégatás nem ártana. Aki látta már Apáti vergődését a valamelyik fideszes tévé valamilyen című fideszes műsorában (nem jut eszembe a címe. Talán Beltenyészet?), az egészen komoly ízelítőt kaphatott abból, milyen az, amikor valaki vért izzad egy csipetnyi népszerűségért. Tényleg szánalmas.

 

Közben ezerrel zajlik Orbán Viktor felszopása is. Nagy Imre temetésén elmondott beszédét el is lehet olvasni. Szép is volt, amikor a koporsókra felmászva eszkábált magának politikai emelvényt. Azóta már Nagy Imrét sikerült lecserélni Horthy Miklósra, de illiberáliséknál már csak így mennek a dolgok. A zorigo egyenesen azt boncolgatja (janem, a 24. hu), miért csak Orbán Viktor beszédére emlékszünk az újratemetésből és semmi másra. Ha a propagandaoldalakat nézem, hamar kiderül, hogy Orbán Viktor csinálta az egész rendszerváltást. Egyedül. Sőt, ha akkor őt koronázza meg a nép, ma már tejjel és mézzel folyó boldogság lenne itt. Derékig legalább. Arra még nem leltem választ, hogy akkor miért nem volt elég az eltelt kilenc év a bizonyításra. Hiszen éppen fénylő csillagunk uralkodására esik az a szakasza a magyar történelemnek, amikor a világválság már lecsengett, a gazdasági hangulat igazán remek, olcsó pénz kering a piacon, soha nem látott bőségben zúdul az országba az uniós támogatás – ne feledjük, hogy a támogatások elsöprően nagy része az Orbán-kormányok alatt érkezett az országba – és általában pozitív a gazdasági környezet. Én legalábbis nem érzékelek óriási fejlődést, bár lehetséges, hogy bennem van a hiba. A felszabadult öröm és általános elégedettség helyett én fokozódó paranoiát, erősödő idegengyűlöletet és belső társadalmi feszültséget, egyre durvábban lemaradó gazdaságot látok. Majd biztosan megmagyarázzák az ebből élők, hogy én vagyok a hülye.