Hírek

Newton harmadik törvénye

megut_0Teljes az ámulat a NER-lovagok körében, szinte hápogás és levegőért kapkodás, hogy mi van itt, hogy szar került a propellerbe és a műáhitatba nagyon. Ja. Az élet nem habostorta Pelikán, ezen kívül olykor a fagyi visszanyal, illetve öntudatra ébrednek a gépek, a proletárok pedig pláne. És nincsenek nagyságos uraimék ahhoz szokva, nem úgy szocializálódtak Neriában, hogy erőből ne lehetne mindent elintézni, sőt az a tapasztalatuk is, hogy nekik fütyöl az a madár zavarok nélkül. Hát, nem, Pityu. Illetve autentikusabban: lófaszt, mama.

 
Cirkusz volt a parlamentben és cirkusz van az utcán, ami roppant módon kellemetlen lehet, ámde törvényszerű, mint majd természettudományosan és spirituálisan is bemutatom. Viszont az a sajátos lélekállapota a fideszcsürhének, hogy jé, ennek meg volt pofája visszaütni, ezen csodálkozik. Eddig volt az a kiváltságos életérzése, hogy vagyok én, a dömper, keresztül-kasul letarolom a világot, éspedig zavartalanul, aztán most meg hirtelen, váratlan a pofámba fütyölnek. Hallatlan, mivé lesz így a húgymeleg fideszvilág, ugye.
 
Az a gyászosan röhejes ebben az egészben, hogy a csürhe ésszel föl nem éri, elképzelhetetlennek tartja, hogy e világon rajta kívül másnak is lehetnek jogai és érdekei. A kényszerképzet annyi volt eddig, hogy a plebsnek annyi jut jogból, kenyérből és szabadságból, amennyit számára a kétharmad nagy kegyesen kiutal. És most, hogy a paraszt föllázadt, habzó szájjal és elborult aggyal ilyen jelzőkkel illeti a szabadságvágyó népeket, hogy sunyi, gyáva, őrjöngő vadállat.
 
Ezen kívül kereszténygyűlöletről hadovál meg provokációról beszél, illetve anarchistákról. Odáig jutottunk, hogy az uralkodó réteg különálló kasztnak álmodja magát, és törzsfejlődésében arra a szintre ért, most már nehezére esik fölfogni, hogy más is létezik rajta kívül a világon. És még mekkora lesz a döbbenet, ha az is kiderül, hogy a valóság az orbáni álmodások ellenére éppen az, leginkább a más létezik a világban, és az egész bagázs légypiszok csupán a Föld kalapjának karimáján.
 
Kilencedik éve cukkolódnak ezek, kilencedik éve követnek el aljasnál aljasabb dolgokat, kilenc hosszú éve tapossák sárba egyesével a népeket és kilenc éve hazudnak a pofánkba. Viszont nem tanultak fizikát. Tényleg, oktatnak még ilyet, vagy már a lapos Föld végiben a lábakat a semmibe lógázva merengenek a teremtésről és attól ennyire hülyék, illetőleg a hittantól, ahelyett, hogy netán más hiedelmeket is vizsgálnának, és akkor nem érné őket meglepetés, ami most viszont nagyon. És akkor mesélek.
 
Sir Isaac Newton az ő bájos Philosophiae Naturalis Principia Mathematica című művében, amelyet beavatottak – mint Sheldon például – csak Princípiának becéznek, szóval ebben mesél nekünk harmadik törvényéről, amely a hatás-ellenhatásról szól. Profánul: két test kölcsönhatása során mindkét testre azonos nagyságú azonos hatásvonalú és egymással ellentétes irányú erő hat. A kalapács ugyanakkora erővel hat a szögre, mint a szög a kalapácsra.
 
Tehát, ha belerúgsz valakibe, visszarúg, ha pofán vágod, előbb-utóbb visszaadja. Íme, drága fideszcsürhe, a világbölcsesség foglalata. Spirituálisan nevezhetnénk karmának akár, bár ez összetettebb nyavaja. Ennek törvénye szerint azonban minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár, vagy mesélhetnék esetleg a jin és jang dialektikájáról is. Mindezzel csak arra utalok azonban, hogy olykor hasznos dolog a Tízparancsolaton kívül mondjuk a Ji Csing-et vagy a Védákat tanulmányozni, és mindjárt szebb lesz a világ.
 
Mert momentán, mint láthattuk, azon megy a csodálkozás, hogy visszaütöttek, illetőleg, hogy a panelproli kinyitotta a pofáját. Pedig nem kéne annyira ámulni meg ajvékolni. Lesz még rosszabb, ha az országlás hasonló ritmusban és metodikával folytatódik, az Univerzum kérlelhetetlen törvényei szerint a fagyi vissza fog nyalni, a bűn pedig elnyeri méltó büntetését. Már csak azért is, hogy a magunkfajta lehetőleg elkerülje azt az élethelyzetet, hogy a háta mögül ilyeneket halljon: “Der springt noch auf.” – Ha tetszenek érteni, mire is gondolok.

Bővebben...

Gyűlnek a fellegek

parlament_1Tegnap valami olyasmi történt, amit korábban – legalábbis az internetadó elleni tüntetés óta – én idehaza talán még nem is tapasztaltam: egy valóban dühös tömeg foglalta el a Kossuth teret. Nem voltak előre szervezett programok és nem volt egy hatalmas színpad sem, ahol sokszor unalmas beszédek hangzanak el órákig. Nem voltak beszédek, mert nem is volt rájuk szükség, egy valódi tüntetés ugyanis legtöbbször spontán módon szerveződik. A nép haragjából, elégedetlenségéből.

Tegnap este pontosan ez történt, és ez az, ami oly sokakat meglepett. Ezzel talán a tüntikézések ideje is lejárt, ahol Rúzsa Magdi, vagy Nagy Feró dalok (teljesen mindegy, most éppen ez jutott eszembe), valamint unalmas beszédek meghallgatása után valaki egy színpadról arra szólított fel bennünket, hogy most akkor szépen menjünk haza.
 
Tegnap este nem szólt senki a tömeghez, ezért az egészen hajnal kettőig nem is ment haza. A tömeg egy egész volt, amely tényleg úgy érezte, hogy elég volt, nincs tovább. A Kossuth téren fiatalok ezrei gyűltek össze, hogy véleményt nyilvánítsanak a mindenkori hatalomról. Ezúttal azonban már nem csak Orbán takarodj! volt, hanem valóban dühből ordított Elegünk van! rigmusok is. Már olyanok is voltak, akik végre felfogták, a rend őrei – akármennyire is szerethetjük őket – egy tüntetésen a hatalom védelmezői. Nem kell őket sajnálni, ugyanis senki sem kötelezte őket arra, hogy egy rabló kormány törvénytelen bűnözőit védjék éjjel és nappal.
 
Az emberek a parlament előtti téren már nem csitítgatták egymást, többé már nem volt nyugalom. Józsinak Kozármislenyről pont ugyanannyira elege van ebből a kormányból, mint Máriának Patvarcon. Mindannyiukat átvertek az ígéretek tömkelegével, azzal, hogy mindenkinek jobb lesz, csak ki kell várni. Hát nem lett, kedves barátaim, nem lett. Úgy tűnik, hogy ennyi idő kellett ennek megértéséhez. Ezzel az ellenzék is pontosan így volt, akik a tegnapi napon viselkedtek először úgy, mintha valóban egy ellenzéket képviselnének, nem pedig a Fidesz-KDNP szánalmas bábjai lennének.
 
És igen, lehet hogy Kövér László házelnök és tettestársai megfenyegettek mindenkit, aki a tegnapi napon végre tököt növesztett, de tegyék csak. Had forrjon a levegő, hadd higgyék azt, hogy övék a hatalom, nem pedig a miénk. Onnan lesz csak szép pofára esni. Kövér és a többi erkölcsi árvízkárosult báb hihet amit csak akar, engem – és szerintem sokak nevében mondhatom, minket – már nem érdekel. Ugyanis itt kizárólag ők azok, akiknek van félnivalójuk, és nem pedig mi. Ezzel pedig pontosan tisztában is vannak.
 
Nem mi loptunk el több milliárd forintot a saját népünktől és nem mi árultuk el a saját hazánkat. Nem nekünk van szükségünk a hatalom eszközeire ahhoz, hogy elhitessük a saját népünkkel, itt bizony minden a legnagyobb rendben van. Nem mi voltunk azok sem, akik több ezer bűnözőt invitáltunk az országba pénzért cserébe, és azok sem mi voltunk, akik köztörvényes bűnözőket rejtegetünk a felelősségre vonás elől. Az Orbán-kormánynak el kell számolnia azzal a 8 évvel, amelynek során egy történelmi lehetőségtől fosztották meg Magyarországot. A valóság ugyanis nem az, amit a Magyar Idők, vagy a 888 oldalain olvashatunk nap mint nap, hanem az, amit a még ellenzékinek – függetlennek már sajnos egyre kevésbé – mondható újságok hasábjain olvashatunk.
 
A szegénység elharapódzása, a szociális ellátás összeomlása. Az egészségügyi és oktatási rendszer szisztematikus rombolása. Valós munkahelyek helyett összeszerelőüzemek a keleti határtól egészen a nyugati határig. Magyarok százezreinek éhbéren tartása, rabszolgasorba döntése. Ebből volt elég a tegnapi napon és ez volt az, ami a valódi haragot szította a Kossuth téren. A tömeg már nem félt, mint oly sokszor korábban, ugyanis rájött, nincs mitől, mi vagyunk többen. A parlamentben ülő kormánypárti Orbán-szolgák alig pár százan vannak, szemben az elégedetlen emberek százezreivel. Ahogyan a Kossuth tér, a Parlament is mindannyiunké. Nem Orbán Viktoré, még csak nem is Rogán Antalé, hanem a miénk. Az enyém, a tiéd, a miénk. Ha pedig úgy dönt a Parlament tulajdonosa, a nép, hogy a benne élők nem érdemesek az épület képviseletére, akkor minden joguk megvan arra, hogy elzavarják az ott tanyázó csürhét.

Bővebben...

Azt kellene csinálni az utcán, amit most a parlamentben

parlamenti-5A parlamenti ellenzék pártjai a rabszolgatörvény miatt fellázadtak és megpróbálták fizikailag megakadályozni a fideszes szavazógépezet működését.

Nincs is más lehetőségük, hiszen az ellenzéknek nincs semmilyen joga és eszköze arra, hogy a parlamentben bármiféle kontrollja legyen Orbán diktatúrájának.
Jelenlétük kizárólag a pártfinanszírozás parlamenti mandátumhoz kötött voltához kapcsolódik, a pénz az egyetlen indok, hogy a parlamentben vannak, és dicstelenül legitimálják Orbán rendszerét.
 
Nyolc nyomorúságos év után, miután kiépültek egy diktatúra alkotmányellenes jogi keretei, önkényesen megszüntették a demokratikus alkotmányt és az alkotmányosságot is, fellázadt a kollaboránsok hada, a magyar dolgozókat csaknem ingyenes túlórára kötelező, hazug rabszolgatörvény “megszavazásához” már nem voltak hajlandók asszisztálni. Kövért seggbe rúgta Orbán azért, mert már katonákat rendelt egy nappal korábban az ülésterem elé, ezért nem merték bevetni a fegyvereseket és az erőszakot a megválasztott ellenzéki képviselőkkel szemben.
 
Az ellenzék azt tette végre, ami a dolga, és az egyetlen módon igyekezett érvényesíteni az akaratát, amely a rendelkezésére áll. Az ellenállást választották, ami az egyetlen lehetséges eszköz egy diktatúrával szemben. A probléma csak az, hogy mindez a lázadás és ellenállás megmarad a parlament falai között, mert az ellenzék a pénzről nem akar lemondani, és nem vállalja azt, hogy az utcán politizáljon és utcai akciókkal, tömegtüntetésekkel, az élet megállításával tegye ugyanazt, amire most a parlamentben ettt kísérletet.
 
Ezért az akció megmarad egy parlamenti zűrzavarnak, amiért az orbáni propagandasajtó majd az ellenzéket teszi felelőssé, és az emberek nem nagyon tudják majd eldönteni, mi is történt. Az ellenzék ma már eljutott annak felismeréséig, hogy nem lehet szótlanul tűrni a hétköznapi fasiszmust, a mindennapos aljasságokat, és szó nélkül asszisztálni Orbán bűnszervezetének és nemzetárulásának. De arra a felismerésre még nem jutott el, hogy amíg a parlamentben vannak, addig ennek az egész törvénytelenségnek ők a törvényesség látszatát adják.
 
Az ellenzéknek meg kell értenie, hogy a diktatúra ellen csak ellenállással lehet harcolni, az engedelmesség felmondásával, az ország megbénításával. Nem tudják a parlamentben megakadályozni, hogy a legképtelenebb törvényeket megszavazzák, mert nem tartanak be semmiféle szabályt. Meg kell vonni tőlük a legitimációt, a demokrácia hamis látszatát, világossá kell tenni, hogy ez egy diktatúra, és el kell vezetni a magyar embereket is annak felismerésére, hogy nem nézhetik tétlenül, hogyan árusítják ki őket és teszik tönkre az országot, egy elmebeteg vidéki focista akaratából.
 
Nem maradhat a látszatparlament szűk falai között az Orbán-ellenes és diktatúra ellenes, antifasiszta lázadás. Be kell vonni az embereket, meg kell értetni velük, hogy nem hagyhatják tovább ezt az elmebeteg hazug ámokfutást. Az ellenzék végre megértette, végre dühösek, végre elszántak, végre összeszedték magukat, de ez nem elég, ennek a dühnek és elutasításnak az utcán kell folytatódnia, mert láthatják, hogy a parlamentben még fizikai erővel sem tudják megakadályozni a törvénytelenségeket.
 
Most látszik, mennyire nincs sajtószabadság, a visoznylag és részlegesen szabad sajtó sem képes felébreszteni az emberek jogos veszélyérzetét, nem képesek mozgósítani a diktatúrával szemben, és nem beszélnek egyenesen arrólo, ami Magyarországon történik. Akik maguktól mozdulnak a parlamenti hírek hatására, azok vélhetően ugyanazok, akik nyolc éve változó intenzitással elmennek tüntetni. A népet nem tudja elérni a valódi információ, hogy mi történik, mi zajlik az országban. Erre a még viszonylag szabadnak nevezett sajtó tartalma és hangvétele sem alkalmas.

Bővebben...

Igazán derék lenne, ha az egyház legalább egy pillanatra magába szállna

oviegyhaz"Ez nem politikai kérdés, ez az emberek védelméről szól. Ha Olaszországban tilos kutyákat az utcára tenni, akkor miért lehet emberekkel ugyanezt megtenni?" (Calogero Peri, Caltagirone püspöke)

Nem lennék már megint a Duna-parti, közpénzből finanszírozott nemzetstratégiai luxuspropaganda helyében most, hogy megint azt kell a hívek szájába belerágni – apropó emberi jogok világnapja -, hogy miközben a nagy fehér főnök az úgynevezett honvédelmi vészhelyzet bevezetésével kacérkodik (nyilván nem azért, hogy erre hivatkozva majd az eddiginél is szabadabban gyűjthessenek adatokat az állampolgároktól, és pláne nem azért, hogy adott esetben akár ingatlanokat vegyenek igénybe, á dehogy), Olaszországban a katolikus egyház éppen megnyitja a templomokat az Orbán haverja, bizonyos Matteo Salvini olasz belügyminiszter által nyélbe ütött új migrációs csomag következtében utcára kerülő nyomorultak (fideszül: illegális migránsterroristák) előtt.
 
Persze nem kérdés, hogy ezt a feladatot is abszolválják a bármire kapható erkölcsi prostituáltak hadoszlopai, a tegnap esti, Hadházy Ákost rugdosó, nagyon sokadik közpénzmédiatörténeti gyalázat után talán még Bayer Zsolt véres szájú segedelmére (értsd: Ferenc pápa egy demens vénember és migráns is a tetejébe) sem lesz szükség. Legjobb esetben is elhallgatják az egészet, vagy simán Soros-bérencnek és balliberális mételynek titulálják a Vatikánt.
 
Majd jól megmagyarázzák, miért felháborító és veszélyes – miután bizonyos Matteo Salvini, Orbán Viktor szélsőjobbról károsult elvtársa az eszelős gyűlölet húrjainak rezegtetésében előállt a fideszkereszténységet is majdhogynem megszégyenítő migrációs javaslatával (az úgynevezett humanitárius központokból az utcákra teszik azokat, akik nem kaptak menekültstátuszt, de kiindulási országukba sem tudnak visszatérni) -, hogy Európában még vannak olyan helyek, ahol az egyház azt teszi, ami a dolga papíron is. (És nem gondolom, hogy akik nem kaptak menekültstátuszt, azoknak bármihez joguk lenne Európában, de azt igen, hogy az effajta orbáni látszatintézkedés – ha büntetjük a hajléktalanságot, akkor az megszűnik, ugye -, nem migrációs problémát felszámolni hivatott komoly szakmai döntés, hanem izmozás, hőbörgés, ostoba és veszélyes populista erőfitogtatás.)
 
Jelen esetben az olasz római katolikus egyház tehát megnyitja templomait azok előtt, akiknek emberi jogain (orbánul, apropó emberi jogok világnapja: emberi jogok = handabandák) páros lábbal ugrál egy hatalomra került, egyébként Orbán kottájából tájékozódó, elvetemült, véresszájú nacionalista. A feladat tehát az, mint kilencedik éve egyébként minden áldott nap, hogy elmagyarázzák: amit a fülkék felrobbanásáig viszonylag közmegyezéses alapon normálisnak, erkölcsösnek, emberinek, következésképpen követendőnek tartottunk, az miért beteg, üldözendő és veszélyes a tyúkszaros, Orbán Viktor nagyobb dicsőségére berendezkedett életünkre nézve. Hogy miért elmebeteg kretén az olasz katolikus egyház, amiért a menekülteket is embereknek tartja, akiknek a jogaira figyelni kell, és tiszteletben kell tartani azokat, és miért igazodási pont az Erdő Péterek, Veres Andrások, Kiss-Rigó Lászlók vagy Márfi Gyulák nevével fémjelzett (a Beer Miklós-féle egyház ne vegye magára), a regnáló hatalom zsebéből és végbeléből társadalmi szerepet vállaló magyar katolikus egyház, amelyiknek a világ másik felében üldözött keresztények megsegítése mellett eszébe nem jutott volna megnyitni a kapuit – nemhogy a menekültek – a hajléktalan magyar emberek előtt sem.
 
Szerintem ez a kérdés nem kizárólag az egyházról és főleg nem a menekültekről szól, hanem azzal a nagyon súlyos kérdéssel függ össze, hogy a jövőre esedékes EP-választás után milyen Európában lesz szerencsénk, avagy szerencsétlenségünk élni. Hogy az Orbán Viktor pusztító, elemi politikai megélhetési gyűlöletét visszhangzó magyar katolikus egyház által képviselt verbális kereszténység (és az abban gyökerező szélsőséges, véres ideológiák) hívei kerülnek többségbe, és a kontinens sorsát irányító vezető pozíciókba, vagy még nem feltétlenül érdemes felhagyni minden reménnyel.

Bővebben...

A fasiszta agymosást nevezik "nemzetstratégiának"

ovi_mediaAz egyébként tiszteletre méltó (mert valódi szakmai szervezetként működő) Magyar Újságírók Országos Szövetsége az Alkotmánybírósághoz fordul azért, mert Orbán “nemzetstratégiai jelentőségűnek”, és ezzel közérdekűnek nyilvánította a fideszes propagandapártsajtót, hogy ezzel kivonja a versenyhivatali eljárás alól.

Számunkra döbbenetes, hogy a MÚOSZ (a magyar közélet más részeivel együtt) még mindig eljátssza a “demokráciát”. Úgy tesz, mintha lennének a korlátlan hatalomgyakorlásnak korlátai, amelyekhez fordulni lehet.
Ez a vakság, még inkább szándékos félrenézés az oka annak, hogy bármit meg lehet csinálni, és semminek nem lesz következménye. Ez a hamis pótcselekvés maga az önfeladás. A MÚOSZ és az ország más szakmai szervezetei, intézményei ne tudnák, hogy Orbán első lépésben lebontotta a hatalmi ágak szétválasztásának, a fékek és ellensúlyok működésének rendszerét, hogy ne lehessen az ő egyszemélyes hatalmát demokratikusan és jogállami eszközökkel korlátozni? Milyen Alkotmánybírósághoz fordulnak? Ahhoz, amit Orbán állított össze? Ahhoz, amelynek többsége Orbántól függ?
 
Ennél már csak az lenne viccesebb, ha Polt Péterhez fordulnának. Vagy Áder Jánoshoz. Vagy Kövér Lászlóhoz, Vagy Rogán Antalhoz, vagy Kósa Lajoshoz. Itt rajtuk kívül senki nincs. Versenyhivatal is csak azért van, hogy a taktikai okokból nem deportált, nem bevagonírozott, nem szétvert szerkesztőségekben dolgozó és nem agyonlőtt újságírók ne foghassanak össze, arra a rövid időre sem, amíg őket is meg nem szüntetik, valamelyik oligarcha kezébe nem adják, vagy meg nem szállják.
 
A látszólagos kontrollra hivatott szervezetek is Orbán kezében vannak. Magyarországon semmi nincs, ami független és szabad lenne. Ami nincs a kezükben, azt üldözik, azt megbélyegzik, illetve még nem kebelezték be, csak a működési feltételeit korlátozzák.
 
Azt nem értik meg Magyarországon, vagy ha igen, nem ennek megfelelően reagálnak, hogy Orbán rendszere ugyanolyan fasizmus a lényegét tekintve, mint a történelem bármely fasizmusa (nevezzék abban a korban bárminek). A különbség az, hogy mindezt a demokrácia hamis látszatába burkolja. Ez a nagy találmány. Ez a rendszer addig él, amíg ezt a hazugságot tudomásul veszi az ország.
 
Amint erre a “közmegegyezésre” nemet mondanak, Orbán nyílt erőszak alkalmazására kényszerül. Ennek is eljön az ideje, de amikor ez bekövetkezik, akkorra a világ fasizálódása visszafordíthatatlan lesz, a nyílt diktatúra nem zavar majd senkit, és nem lesz senki, aki fellépjen ez ellen. Ez a mostani időszak pedig demoralizálja és felszámolja a belső ellenállást is.
Mert minden ilyen nyilatkozat, alkotmánybírósági bejelentés, amely akaratlanul jogállammá minősíti Orbán diktatúráját, az önfeladás, a morális önmegsemmisítés egyik lépcsője. Nincs kihez fordulni. Aki ezekhez a látszatintézményekhez fordul, csak eltolja a felelősséget magától.
Orbán lépése, amellyel “nemzetstratégiai jelentőségűnek” nyilvánítja az agymosásra használta propagandapártsajtót, hogy kivonja még a névleges kontroll alól is, abszolút törvénytelen. A felülvizsgálatra hivatott szervezetek is azok, alkotmányellenesek, azok is a kezében vannak. Ezt nem tudomásul venni, és úgy tenni, mintha nem így lenne, végzetes bűn.
 
Minden ilyen lépés egy kapituláció. Beletörődés, elfogadás és tudomásulvétel. Öröm az, hogy elmondhatják, hogy ez törvénytelen, nem zárják börtönbe őket érte és nem is lövik őket agyon? Pedig igény lenne rá. Éppen a propagandasajtó működésének eredményeképp.

Bővebben...

Komoly, kézzel írt (3.)

6_az_orulet0Tisztelt szerkesztőség! Jelentkezek megint, viszont egyáltalán nincsenek jó híreim. A hangulat itt, a lépcsőházban furcsa, azt hiszem, leginkább feszültnek mondható, főleg, miután ráhívtam a rendőröket a három nyugdíjasra. Mint emlékezhetnek, ők K. József, aki hentes volt aktív korában, J. Miklós, hajdani vasutas és M. István, volt történelemtanár. Annyi teljesen biztos, hogy ők rendszerünk ellenségei, de olyat még nem tapasztaltam náluk, ami miatt elvitethetném őket. Tulajdonképpen pártunk és kormányunk nagyon kesztyűs kézzel és nagyvonalúan bánik a belső ellenséggel. Emlékszem, a régi, szép időkben bármit kitalálhattam, már vitték is a bitangokat, senkit nem érdekelt igaz-e vagy nem, törték a csontjukat, és boldogok lehettek, ha aztán egyszer esetleg hazajöhettek.

Ezt a határozottságot hiányolom pártunkból ezekben a nehéz, vészterhes időkben, amikor Soros, az Unio, az ENSZ, a migránsok ránk zúduló hordái és a liberális média hazug ármánykodása egyszerre veszélyezteti nemzetünket. Jól mondta Boros miniszterelnök úr, hogy ébredjen a magyar, mert elveszünk. Szívem szerint a saját kezemmel fojtanám meg ezt a hármat, de sajnos egyelőre még nem lehet, és erősebbek is. A volt hentesnek akkora tenyere van, mint egy szívlapát, a vasutas legalább másfél mázsa, a történelemtanár meg, amikor még szóba álltak velem, olyan dolgokról beszélt, amit egyáltalán nem értettem, olyankor pedig csak hümmögött, mosolygott. Szét tudnám verni azt az intelligens pofáját, de ezt sem lehet, ugye. Nem tudom, hogyan dolgozhatok így, de azért rajta vagyok a dolgon.
 
A szemben lakó Mária néninél is elrontottam a renomémat, mint emlékezhetnek, amikor a konzultációról kérdeztem. Fogalmam sincs, mi lehet a baja, még csak hetven éves, és nem kérdezhetem meg, hogy akar-e szaporodni a nemzet javára? Aztán megpofoz a ribanc. Komolyan mondom, teljesen elfajult a helyzet, a gukkeremmel se megyek semmire. Nappal csönd van, sötétedés után meg, amikor hangokat hallani az utcáról, nem látok semmit, amióta kicserélték a világítást ilyen halogénesre. Biztos jobb, és az én szememmel van a baj. Jelentkeztem a szemésznél, három év múlva már fogad is, és én elgondolkoztam, milyen jó is ez, mert lehetne olyan is, hogy szemész egyáltalán nem is lenne. Akkor panaszkodhatnánk, no de így? Ebből is látszik, hogy ezeknek a sorosistáknak semmi sem elég jó.

Mindegy is, azért vagyok én, hogy lebuktassam őket. Most, hogy nem engednek maguk közé egyáltalán, arra jutottam, hogy másképpen férkőzök a közelükbe. A hentesnek van egy öt éves forma lányka unokája, olyan kis cserfes, copfos, mindig itt lebzsel a nagyapjánál, gondoltam, lefizetem, megvesztegetem, hogy hallgassa ki őket, és jelentsen nekem. Kilestem, amikor egyedül volt a lépcsőházban valahogyan, fogtam egy kis cukrot, csokit és szóba elegyedtem vele, hogy beszervezzem. Odatérdeltem elé a fájós lábammal, vettem elő a csokit és suttogtam neki mit akarok, amikor Mária néni innen szemből kirontott, és pedofil állat kiáltásokkal a járókeretével kezdett püfölni, alig tudtam bemenekülni a lakásba. Erre előkerült a nagyapja, a hentes, és úgy ütötte az ajtót, hogy majdnem beszakadt.
 
Ebből is látszik, hogy az elevenjükre tapintottam, a kislány tudhat valamit, ha ennyire fölháborodtak, és úgy védték, mint valami királylányt. Viszont ekkor kiugrott a nyúl a bokorból, a hentes, miközben majdnem beszakította az ajtót, nem is engem szidott, hanem a rendszert meg a papokat, olyan szavakkal és akkora mennyiségben, hogy nem tudtam megjegyezni. Így az lenne a kérésem a tisztelt szerkesztőség felé, küldjenek nekem valami lehallgató készséget, magnót, hogy dokumentálni tudjam azt a fertőt, ami ezekben tombol. Ezen túl azt is kérném, hogy mivel nem merek már kilépni a lakásból, mert ezek fölfalnak, a technikai készségek mellett valami ételt is küldjenek, s ne a postán. Futár hozhatná, s ha ideér, konspiratívan az ablakon kopogjon, három rövid, három hosszú, három rövid, mint az SOS jele. Nagyon várom, fogytán az élelmem.
 
Szebb jövőt! A házmester.

Bővebben...

Orbán és a bizalmi kéz

ovi_kingMióta a felcsúti gázszerelő gyors meggazdagodásának történetével eteti a hírek szorgos olvasóit a média, lépten-nyomon ugyanaz a kérdés foglalkoztatja a közönséget: kinek a vagyona is az a cég- és ingatlan birodalom, amin az elhíresült egykori felcsúti polgármester névkártyája leffeg. Érdekes módon ez a kérdés nem vetődött fel akkor, amikor Orbán valahai szobatársát tartották – a nevezetes G napig – a hivatalos vagyonkezelőnek, mert úgy gondolták, hogy az iskolatárs nem az uralkodó magánvagyonát, hanem a királyi vagyont ellenőrzi és kezeli. Ahogy hazánk egyre jobban hasonlít arra groteszk rendszerre, amelyben egy tenger nélküli ország felett kormányzóként, a királyt helyettesítő jogkörében egy ellentengernagy uralkodik, úgy érdemes egy röpke pillanatig visszalapozni a feudális királyságokban kialakult jogintézményekhez.

Kezdjük azzal, hogy a föld és a vagyontárgyak szabad adásvételén és örökölhetőségén alapuló kapitalista magántulajdon előtt az a jogi fikció volt az általános, hogy minden vagyon a királytól ered és minden vagyon a királyra száll vissza. Ennek folytán meglehetősen nehéz a király magánvagyonát a királyság vagyonától megkülönböztetni, vagy legalábbis nem könnyebb, mint Orbán magánvagyonát elválasztani a bizalmasai (oligarchái) által kezelt vagyontömegtől. Az elmúlt hét szolgáltatta ehhez a legjobb példát, amikor Orbán szinte minden bizalmasa bevitte a közösbe – mint egy hajdani tsz-paraszt – azokat a médiakörbe tartozó cégeket, részesedéseket és vagyonokat, amelyeket az „önkéntesen” létrehozott alapítványba terelésig látszólag saját jogon, független magántulajdonosként maga birtokolt, szedte a hasznait és rendelkezett vele. Nem kellett újra törvénybe iktatni a Széchenyi István által a hitel hiányának egyik okaként annyit kárhoztatott ősiség törvényét, nevezetesen, hogy a vagyon visszaszáll a királyra, azzal hűbéres tulajdonosa szabadon nem rendelkezhet. Törvény nélkül is tudták Orbán oligarchái, hogy mi a dolguk: visszaadni a szent és sérthetetlen magántulajdonukat annak, akinek a kegyéből azt szerezték. Persze, ez sem újdonság, hiszen a kegyvesztetté vált Spéder Zoltán, vagy a G-nap után Simicska Lajos is hasonló logikán alapulóan, „önként” adta át (el) vagyonát az Orbán bizalmát még élvező más oligarcháknak. 
 
Ezek az önkéntes vagyonátadások persze egy másik, a keresztes hadjáratok idején kialakult jogintézménynek, a trustnak - magyarosan a bizalmi vagyonkezelésnek – a képét idézi fel a jámbor olvasóban. Mint az jól ismert, az angol királyok nagy előszeretettel küldték alattvalóikat a Szentföldre, hogy annak visszafoglalására irányuló keresztes hadjáratokban vegyenek részt. Aki gyerekkorában olvasta Robin Hood történetét, az arra is emlékszik, hogy a király gonosz öccse, János herceg Oroszlánszívű Richárd távollétében basáskodott Angliában, mert a király az ország színe-virágával távol hazájától hadakozott. Minthogy a hadbavonultaknak nem csekély része soha sem tért vissza a földjére, így óhatatlanul szerettek volna utódaikról gondoskodni. Ennek sokszor az volt az akadálya, hogy utód nélkül haltak el, de sokszor arra is szerették volna kihasználni a kényszer szülte helyzetet, hogy kiszabaduljanak a hűbérúri jogok (királyra visszaszálló tulajdonjog) hálójából. 
 
Ehhez a titkos trust megállapodás eszközét használták fel. A hűbérbirtokos a birtokot bizalmasára ruházta át, az átruházáshoz titkos megállapodást - trust megállapodást - fűztek hozzá. Ez a belső, titkos megállapodás azt tartalmazta, hogy a birtok megszerzője, a trustee (azaz bizalmi kéz) azt az átruházó (adományozó) akarata szerint, annak és az általa megjelölt személyeknek (többnyire annak özvegye, kiskorú gyermekei) javára használja. A sajátos angol jogrendszer (common law és a Lord Kancellár ítélőszéke által megszilárdított equity law) miatt ezt a helyzetet kétféle jogi megítélés kísérte. A szigorú common law szabályai szerint a birtok jogszerű gazdájává a birtokot a nyilvánosság előtt megszerző trustee vált, emiatt ha megszegte a titkos belső megállapodást, a hivatalos bíróságok előtt nem lehetett beperelni. Ennek a méltatlan helyzetnek az orvoslására az adományozó a Lord Kancellár ítélőszékénél kereste az igazát, aki a tisztességre és a lelkiismeretre hivatkozva a titkos trust megállapodás betartására szólította fel a megadományozottat (a trusteet). Ítéletében kimondta: ha megszeged a trust megállapodást, bár ehhez (a common law szerint) jogod van, mert az átruházás tényénél fogva te vagy a birtok feletti korlátlan tulajdonos, de sérted a jó lelkiismeretet, és ezért én, a Lord Kancellár eltiltalak attól, hogy a jogodat a titkos megállapodással szemben gyakorold. nepszava

Bővebben...

Rosszkedvem tele

koldoknezesOlyan mennyiségben és olyan gyakorisággal történik aljasság és gyalázat lángoktól öleltünkben, hogy az ember már választani sem bír közülük. Miről meséljen, miről magyarázzon, hogy fennmaradjon az utókornak, meglegyen a bizonyíték, ha eljön az óra, és a maiak is tudják azért, hol is élnek, miközben győzelmi jelentések borítják el a levegőeget, és a gyűlölet persze, hogy azt se feledjük.

 
Utólagos szíves engedelemmel ezért máma magammal foglalkozok, így ne tartson velem, aki nem akar, bár azt hiszem, lesz haszna ennek is, ha jól odafigyelünk. Tegnap két dolog lökött oda, hogy most a köldökömet nézzem, és a kerek lukba meredve messzeható szavakat rakjak össze mégis, és az első ezek közül, hogy meg lettem róva. Nem is ez magában, mert gyakori az ilyen, rendszeres a kurvaanyámmal elegyest, hanem a mért.
 
Holmi atlétikai világbajnokságról elmélkedtem a Mikulás eljövetelének napján, hogy mért nem örülök a dolognak. Furcsa és szomorú analógiákat láttam ugyanis a CEU elűzésével kombinálva az örömöket, és akadt olyan nyájasom, aki ezt nem nézte jó szemmel. Nem tetszett neki a szöveg, mert, mint mondta, a jóból csak a rosszat látom, ha aztán az ellenoldal aratja le a babérokat, akkor hozsannázok majd, így most csupán acsarkodok.
 
Érdekes ez, mert ekkor néztem le a hasamra először, másodjára pedig akkor, amikor Boros Péter elvtársból bizonyos nemzeti ébredést vizionálva előbújt a nyilas lélek teljesen. S nem azért, mert – mint sokan tételezik – vén szenilis, hanem, mert ilyen. Ez a veleje neki, és egyre hangosabb. Már rég megállapítottam, hogy nácik ezek, meg is írtam, és két napja meg azt vetették a szememre, hogy NER-nek neveztem a rendszert, ezzel pedig beálltam a szekértolói sorába.
 
Mindezek így együtt hozták elő bennem a késztetést, hogy máma én innen el nem megyek addig, míg ki nem derítem, ki vagyok, és hogyan lettem azzá, aki vagyok. Végtelen évek óta verem már a tamtamot Orbán Viktor Mihály ellen, és nem divatból, vagy mert jól esik, hanem genetikus okok miatt. A köldökömből azt láttam meg ugyanis, hogy nem vagyunk mi egymáshoz valók egyáltalán, illetve még ennél is nagyobb a baj.
 
Mégpedig, mert végigvizsgálva a cafatos lelkemet, azt kell megállapítanom, hogy miközöttünk antagonisztikus különbségek és ellentétek húzódnak olyan félreeső dolgokban, mint politika, kultúra, nyelv, etika és esztétika, filozófia és szakralitás, majd végezetül egzisztencia. Ebből pedig az tűnik elő, hogy a teljes lényem, az egész szervezetem tagadja őt, ami velem történik tehát, az determinált, így, ha visongok, az nem acsarkodás, hanem lélegzetvétel, s ez az egyik.
 
Ezen túl védelmemre még előadom, hogy úgy nagy általánosságban újságíró volna az ember, és, amikor ez még szakma volt – ejj, Monika, Monika -, azt tanultuk róla, hogy a regnáló hatalmat ellenőrzi, mert ez a dolga. Ebből következik, hogyha valami valószínűtlen okokból kifolyólag, mint azt bírálóm vizionálta, 2023-ban már az összefogás aratja le a babérokat, én hozsannázok majd.Nem fogok.
 
Több oka is van. Az egyik, hogy végignézve a sormintán az mutatkozik: 2010-ben tán meglepetésre, ’14-ben ordas hibák miatt, ’18-ban pedig csalással elegyest, de meglett az a kétharmad. Így, egy új, eddig még ismeretlen – hadsereg, TEK – tényezőt bevetve 2022-ben is meglesz az, aggodalomra tehát semmi ok. Az összefogás semmit nem arat, nekem megmarad a mondandóm, az országnak pedig a trutymó.
 
Így, mivel toleranciám zéró a hatalommal szemben, ha úgy tetszik, acsarkodni fogok, míg be nem fogják a pofámat. Ennek csak egy módja lehet, hogy, mint Fábián kolléga a minap megírta, eljön értem a nagy, fekete autó. Mert végtelenül szabad vagyok, elvenni tőlem semmit – állás, pénz, lakás, autó, család – nem tudnak, vagy elvisznek vagy lelőnek. Mondhatni megtestesül bennem az ideális antifasiszta.
 
És még tovább, de ezt már magamhoz való miheztartás végett mesélem el, kérlelhetetlenségem széles körű. A rendszer irányítói ebben az olvasatban köztörvényes bűnözők, a haszonélvezői tettestársak, az együttműködők – és ebben az ellenzék is benne van – kollaboránsok. Nem büszkélkedésből, de szidtam őket is eleget, ám ez az aktus most már halottgyalázás lenne.

Bővebben...

Egyetlen grafikon megmutatja, miért rabszolga a rabszolgatörvény

000_1ao3tbHa úgy érzed, hogy több időt töltesz munkával, mint bármelyik Nyugat-Európában dolgozó kollégád, akkor valószínűleg nem csal az időérzéked. Megnéztük, hogy az unióban és Norvégiában mennyi a főállású dolgozók éves munkaideje órában számolva, és ebből kivontuk az adott országban érvényes szabadságokra és ünnepnapokra eső órákat. Így megkaptuk azt a rangsort, amely megmutatja, hogy mennyi az az éves alapmunkaidő, amelyre szükség esetén a túlórák rakódnak.

Az eredményt az alábbi grafikon mutatja. Az adatokat az Eurostat friss, idei kiadványából vettük, és bár igaz, hogy ez is csak 2014-es számokkal dolgozik, nagyon valószínű, hogy a rangsor azóta sem tolódhatott el jelentős mértékben. Az adatok minden országban a minimálisan járó alapszabadsággal számolnak, tehát például egy fiatalabb, pályakezdő, gyermektelen munkavállalóra adnak igazán jó összehasonlítási alapot, mert nála az életkor és a családi állapot után kapott plusz szabadnapok nem torzítanak.
 

Látható, hogy Lengyelországgal és Romániával holtversenyben vezetjük ezt a rangsort, méghozzá úgy, hogy „alapbeállításban” jóval több órát vagyunk kénytelenek ledolgozni egy évben, mint ami a fejlettebb európai országokban jellemző.
 
Így már könnyebb elhelyezni a skálán azt, hogy Magyarországon a kormányzat javaslata szerint január 1-jétől a jelenlegi 250 óráról 400 órára nő az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértéke. A 400 óra ebben az olvasatban azt jelenti, hogy az egyébként is meglehetősen magas, 1840 órás alapot most már évente közel 22 százalékkal toldhatja meg a túlórázás.
 
A legkevesebbet egyébként Franciaországban kell dolgozni ugyanabban a főállásban, hiszen ott csak évi 1560 óráról indul a számolás. Ennek az az oka, hogy ott a magyar 40 helyett csak 35,6 órás a munkahét, a magyar 20 napos kezdő szabadság helyett egyből 30-cal indítanak a dolgozók, és eggyel több ünnepnapjuk is van.

Bővebben...