- Részletek
- Készült: 2018. október 14. vasárnap, 08:46
- Találatok: 471
Azt mondta a drága, egyetlen Jean-Claude Juncker, hogy “Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban”. Ezt aztán a baloldali médiatúlsúly fölkapta, mint valami szakadt zászlót, és elharsogta kelettől nyugatig. Ez volt a címe az összes tudósításnak, a lipsikomcsi magyar polgár pedig sóhajtott nagyot megkönnyebbülve. Aztán elolvasta az egészet, és lekonyult a farka vagy a füle gusztus szerint.
Ott belül az állt ugyanis: “…Hacsak nem szavatolja nekünk, hogy tiszteletben tartja az EPP alapértékeit és választási programját…” – De szavatolni fogja. Mivelhogy a külügyminisztere kijelentette, hogy belülről óhajtják szétrohasztani, s ha ő mondja, akkor úgy is lesz. Innen is látszik, hogy baj van az összetett mondatokkal, mert mindig van egy második részük, amely kezdődhet “ha”-val, “azonban”-nal meg “de”-vel is, vagy esetünkben “hacsak”-kal, ugye, amiből soha nem sül ki semmi jó.
Itt van nekünk például ez a Heinrich Himmler. Ő ígéretes fiatalember volt, jó nevelést is kapott, erre keresztapja is determinálta szinte. A gőgicsélő kisdedet Wittelsbach Henrik bajor herceg tartotta a víz alá, és ő tett ígéretet arra, hogy ellenáll a gonosznak, és a kis Heinrichet is megóvja annak incselkedésétől. Az ifjú szorgalmas volt és éles eszű, kitűnő tanulmányi eredménnyel, sakkozott, zongorázott, bélyeget gyűjtött és kertészkedett.
Miközben tudjuk miket cselekedett és hagyott cselekedni. Még 1943. október 4.-én, midőn a zsidók kiirtásáról először beszélt nagy nyilvánosság, párt-, és álattársai előtt, akkor is meg volt győződve a saját kiválóságáról, kifejtette nagyszerűségét, így: “…Keménnyé tett minket ennek elviselése, hogy ezzel egyidejűleg tisztességes emberek maradtunk – eltekintve az emberi gyengeségek miatti kivételektől -, és ez egy olyan dicsőséges fejezet, amelyről nem beszéltünk és nem is fogunk beszélni…”
Heinrich Himmler kiváló családapa volt, nagyszerű hazafi, azonban… Látjuk a fonákságot, ugye. Előfordulnak ilyen félreértések, amelyek azonban olykor végzetesek.
Egy bizonyos Keno Verseck is foglalkozott Orbán Viktor Mihállyal megrovólag, és kiemelte: Orbán Viktor miniszterelnök “zéró toleranciát rendelt el a zsidógyűlölettel szemben”, de a politikus és pártja ezzel egyidejűleg “bevallottan antiszemita” emberek előtt adózik tisztelettel. – Megint az a rohadt de, ami mindig a lényeget mutatja meg nekünk.
Ez az orbáni zéró tolerancia juttatja eszembe például, hogy mindemellett és ennek dacára miniszterügynök elvtársunk levélben mondott köszönetet az Arany Hajnal nevű görög szélsőjobboldali, sőt, neonáci alakulatnak, mert megvédték őt az Európai Parlamentben ettől a dúvad Sargentinitől. A Le Soir című lap ennek kapcsán idéz egy EPP képviselőt, aki azt mondja: “Nem akarjuk megszabni Orbánnak, hogy kinek írjon és kinek ne, ez legyen az ő problémája, de az biztos, hogy nem kötelességünk szeretni a barátaink minden barátját”.
Már megint ez a megengedő taknyolás. Ennek kapcsán mindig és újra felötlik bennem 1938. szeptember 29., amikor az akkori lipsik Münchenben odadobták Hitlernek Csehszlovákiát, Chamberlain pedig boldogan lobogtatta a papírját, hogy megőrizte a békét. Aztán egy év sem telt el, és lángokban állt a világ.
Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy Orbán egyívású Hitlerrel – dehogynem -, hanem azon a megengedő gondolkodáson busongok, amely mindig megtalálja a “ha”-kat, “azonban”-okat és a “de”-ket, hogy igazolni tudja a saját töketlenségét. Szijjártó – egyetlenünk szája – kijelentette, hogy szét akarják barmolni a Néppártot, ez a Juncker pedig az értékek betartásáról hadovál és ábrándozik. Nevetséges, de emiatt fogunk megdögleni, és ők is
Orbán Viktor Mihályról is az a vélekedés, hogy jó, jó, kicsit meghízott, kicsit gonosz lett, és lop csöppet, de olyan nagy tudású és nagy formátumú világmegváltó mégis. (Megengedő mellékmondat) Hogy Gyurcsányt idézzük, lófaszt, mama. Dagadt, tehetségtelen, törtető bunkó, gonosz zsarnok és beteg elme. Mindenki kiegészítheti a portrét kedve szerint, mindenféle “de” nélkül. Kijár az embereknek, hogy tisztán beszéljenek előttük.
Bővebben...
- Részletek
- Készült: 2018. október 12. péntek, 21:20
- Találatok: 585
A magyar gazdaságba 2007 és 2013 között 3200, míg 2014-2020 között további 3300 millió eurónyi uniós támogatás áramlik, és miközben a kormány deklarálta, hogy az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre kell költeni, az ország nem tud felzárkózni nemcsak az EU magországaihoz, de a régiós társaihoz képest is folyamatosan szakad le. Mi ennek az oka?
Magyarország éves átlagban 2007-2013 között 3200, 2014-2020 között pedig 3300 millió euró uniós forrást kapott, illetve kap. A rengeteg uniós pénz ellenére azonban nem sikerül felzárkóznia az országnak a régi tagállamokhoz, de a régiós társakhoz képest is leszakadóban van - derült ki a
Transparency International Magyarország (TIM) csütörtöki, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) valamint a Holland Királyság támogatásával rendezett konferencián.
Ennek okai között Martin József Péter, a TIM ügyvezetője részben azt említette, hogy az egész rendszer arra optimalizál, hogy minél gyorsabban költsék el a pénzt, és nem arra, hogy az legjobban hasznosuljon. Így ez a folyamat egyrészt beindítja a járadékvadászatot (különösen a közvetlen céges támogatások esetében).
Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint már maga az a tény is ösztönözheti ezt a magatartást, hogy az uniós pénzeket úgy kezeljük, hogy az "úgysem a mi pénzünk", az úgyis visszamegy a nyugati multikhoz. A közgazdász szerint az uniós transzferek a válság idején hasznosnak bizonyultak például a foglalkoztatás növelésében, de a munkaerőhiányos környezetben ez már egyáltalán nem mondható el, sőt inkább a termelékenység rovására megy.
Az uniós források gyorsított lehívása miatt viszont a hatékonyság romlott és az idő előrehaladtával ez a helyzet még rosszabbá válik: az aggregált kereslet uniós forrásokkal történő növelése ugyanis inflációs hatással jár 2017-től.
Egyre nagyobbra hízik az állam
A munkaerőhiány az EU-ban és a kelet-közép-európai országokban is a vállalkozások számára komoly korlátozótényezőként jelentkezik. Magyarország abban különbözik a visegrádi országoktól, hogy az állam óriásira hízott, miközben a kormányzás minősége jelentős romlásnak indult, legalábbis ezt mutatja a WGI index - sorolta Bod Péter Ákos.
Az államnak egyre nagyobb a szerepe a gazdaságban, ezt jelzi, hogy 2016-ról 2017-re a GDP arányában mérve 5,7 százalékról 9,4 százalékra ugrott a közbeszerzések aránya, amelynek körülbelül már a felét uniós forrásokból finanszírozzák - derült ki Martin József Péter előadásából.
Ezzel párhuzamosan azonban a korrupciós kockázat is egyre nagyobb, ezek között leginkább az egyajánlatos beszerzések EU-átlag feletti aránya, az uniós átlagnál jóval nagyobb arányú hirdetmény nélküli beszerzések, a testre szabás, az összeférhetetlenségi ügyek, illetve - "magyar sajátosságként" - a 3-4 ajánlatos "látszatversenyek" szerepelnek - sorolta a TIM ügyvezetője. A korrupció és a gyenge jogállamiság közötti korreláció is igen magas, legalább 90 százalék, ami azt jelenti, hogy ahol a jogállamiság elve gyenge, ott a korrupciós kitettség is sokkal nagyobb.
Márpedig Magyarországon is jelentős jogállami deficit alakult ki, miután 2010 után folyamatosan kiiktatták a fékeket és az ellensúlyokat a rendszerből. Utóbbi jelenleg a legnagyobb korrupciós kockázat Magyarországon a TI magyarország vezetője szerint.
Bővebben...
- Részletek
- Készült: 2018. október 11. csütörtök, 22:10
- Találatok: 508
Mint azt képünk hűen ábrázolja, Erdogan szultán, midőn meghódította a lezárt Budapestet és OVM kicsi kis szívét, Gül Baba türbéjében kamaszos hévvel imádkozásra ragadtatta magát, amivel számos dilemmát hozott elő a fikh (mint a saria tudománya), a teológia, a pedofília és a mi a zisten van itt kérdéskörében. OVM, miként fotónk tanúsítja is, lányos zavarában ettől a felfordulástól a sarokba menekült, onnan nézett ki a fejéből, és golyóálló otthonkájának rojtjait húzgálta.
Isten mélán nézte, mi a francot csinál itt ez a kettő meg a sleppjük. Röhögnie kellett volna, de már rég elveszítette ebbéli képességét, mert azt látta csak, tehetetlenül figyelte, ahogyan a nevével kurválkodnak évezredek óta, hogy Jézus meg Allah, illetve Manitu és Kiss József kiáltással az ajkukon fröcsög a vér, gyúlnak a máglyák és tépik ki organizmusok nyelvét meg szívét. És Isten arra gondolt, hogy nem épp ezért gyúrta ő össze ezeket sárból meg agyagból, illetve farigcsált oldalbordát a bugylibicskájával.
Viszont itt épp ő volt az, akire nem is gondoltak egyáltalán képünk hősei. Hanem a mammon járt az eszükben, végtelen rétek, szőlők és birtokok, kastélyok imbolygása és röpcsik suhogása, a Rolex ketyegése meg a kappan vagy bárány íze. Erdogan szultán többszörösen is leszarta, amit neki Mohamed törvényül előírt, hogy miként kellene Istenre gondolva imádkoznia. Úgy kellett volna kezdenie fennhangon, hogy Allahu Akbar! (Allah a leghatalmasabb), ezt azonban nem tehette meg, mert mögötte állt a TEK, aki meg arra van idomítva, hogy az ilyeneket leteperje.
Aztán azt sem tudta ez az Erdogan Szultán, merre vannak Kába tornyai, amelyek felé fordulva tisztelettel és hódolattal úgy kellett volna imádkoznia, mintha maga Allah állt volna előtte. Sőt, el sem végezte az előírt tisztálkodást, s ha még abba is belegondolunk, hogy előtte meg OVM pörküttszaftos kezét szorongatta, akkor már kész is a kárhozat. Ezen túl egy nyamvadt és elcseszett rakát sem végzett el tisztességesen, mert nem akarta, hogy rájuk esteledjen, és úgy járjon, mint amikor felhőkbe hanyatlott a drégeli rom, vagy a Dobó Pista sityakja.
Ez a raka ez cifra dolog, mert az Allahu akbar kurjantás után a szultánnak el kellett volna mondania a Korán első és egy szabadon választott szúráját, aztán csípőből hajlongania, ismét Allahu akbart mondani, majd a földre borulni úgy, hogy a homloka, az orra, a térde, a kezei és a talppárnák viseljék a súlyát. A leborulás után ezt kellett volna mondania az imádkozónak: dicsőség a magasságos Uramnak. Majd felemelkednie, ülőhelyzetben Allahu akbart mondani megint úgy, hogy a bal lábfejét maga alá fordítja és ráül, a jobb lábfej viszont behajlított lábujjakkal áll.
Ilyeneket kellett volna tennie Erdogan szultánnak, ha igazhitű lenne, de nem az. Elkövette azt a főbenjáró bűnt, azért imádkozott, hogy az emberek mondják róla, milyen szépen és jól szereti az urat. A Korán szerint az ilyenek lesznek az elsők a pokolban, viszont Isten azon gondolkozott ezt látván, hogy ez a Mohamed is egy hülye volt, fingja nem volt ugyanis, hogyan mennek a dolgok valójában. Mert ő bárhogyan is vinné mind a kettőt szíve szerint, hatalma az neki sincs fölöttük. Sőt, már senkinek sem.
Mert ránézett arra a másikra is a trottyos gatyájában, aki meg Szűz Mária és Jézus nevében kurválkodik vele, aki egy és ugyanaz, mint a szultán Allahja, hogy nevezték őt már Jahvénak is, sőt, Rának, és Pallasz Athénének, egyáltalán annyi elcseszett neve volt, hogy már azt sem tudja, melyikre hallgasson, így hát nem hallgat egyikre sem. Odahagyta a Föld nevű bolygót, ami úgy is néz ki magunk közt szólván. Viszont most megsértődött itt, a türbében, de rohadtul, és villámot is cikáztatott volna bele, de kiment az égi biztosíték, és nem volt raktáron éppen.
Egyébként azért húzta föl az orrát és jogosan, mert, a trottyos gatyájú sajtója nem számolt be arról, ahogyan a szultán őt Allah formájában imádja. Azért legfőképp, mert a sok böszme magyar, aki a trottyos ténykedése nyomán arról van meggyőződve, az ilyen szultánok azért imádkoznak, hogy azok, akik az Istent Jézus formájában imádják, forduljanak föl, lehetőleg bomba vagy erőszakolás által. Egyáltalán OVM sehogyan sem tudott elszámolni a dologgal, amit összehozott a kerítéssel, migránccsokkal meg a birodalmában imádkozó szultánnal.
Bővebben...
- Részletek
- Készült: 2018. október 11. csütörtök, 06:16
- Találatok: 494
Az MTA sorsa akkor pecsételődött meg, amikor 54 percet kapott az elnökség arra, hogy elfogadja költségvetésének drasztikus csökkentését. Ez a megalázó gesztus teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy a kormányt egyáltalán nem érdekli az MTA véleménye és az Akadémia sorsát már régen eldöntötték.
Már akkor is úgy gondoltam, hogy ez a "gesztus" az intézmény vezetése elé dobott kesztyű volt, amelyre az egyetlen adekvát válasz az elnök és az elnökség lemondása, és a köztestületi tagok tiltakozása lett volna. Az akadémikusoktól nem várok semmit, mert a többségüket - tisztelet a kivételnek - folyamatosan a több százezer forintos havi járadékkal tartják függőségben.
Ha bármit keresztül akar verni az akadémikusok testületén a hatalom, akkor nem kell mást tennie, mint belengetni a járadék megvonását. Amely egyébként ebben a formájában valóban csak arra jó, hogy a politika játékszerévé tegye a nagytiszteletű tudósok többségét.
Ha pl. beépítették volna a fizetésekbe és a nyugdíjakba, akkor nem tudná a hatalom ezzel rövid pórázon tartani az akadémikusokat és rajtuk keresztül a tudós társadalmat. Ezért aztán a kormánynak esze ágában sincs változtatni ezen a rendszeren, hiszen remek pórázként szolgál. És hosszú ideje kataton állapotban tartja az Akadémiát (ld. pl. utcanevek véleményezése, MMA létrehozása és az MTA-hoz tartozó Művészeti Akadémia elveszejtéséhez való néma asszisztálás stb.)
Szóval az 54 perc volt a halálos ítélet, ami azóta történik az csak további izomtáncoltatás és a tudós társadalom megalázása, melyhez sajnos az Akadémia különböző vezetői és testületei is tevékenyen hozzájárulnak.
Már az is agyrém volt, amikor maga az Akadémia ajánlotta fel, hogy a pénz és az intézetek sorsáról döntő testületbe a politika is delegáljon képviselőket és hogy némán eltűrte, hogy a hatalom beleavatkozzon, hogy melyek a tudományosan releváns kutatási területek és témák.
Aztán egymást követték a megalázási szándék és a túlteljesítési pánik szülte szégyenteljes lépések. A Tudomány Napján elhangzó előadások politikai szempontok szerinti cenzúrázása, ráadásul kizárólag a címük alapján - az intézmény még nagyobb szégyenére. A Lukács Archívum és más kutatóhelyek politikai szempontok szerinti felszámolása. A Marx konferencia lemondása, csak azért mert Marx neve irritálja a kormányt. Egyes, a hatalom által nem kívánatosnak minősített, ám világszerte elismert és komoly teljesítményt nyújtó diszciplinák diszkriminálása stb. A szakmai szolidaritás teljes felmondása.
Az a legnagyobb baj, hogy még az egyébként nagytudású, felkészült, tisztességes vezetők sem értik még mindig a fideszes hatalom természetét. Pedig nem kellett volna messzire menniük, hogy tanuljanak, csak a CEU példáját kellett volna szem előtt tartaniuk. Ez a kormány nem akar tárgyalni, kompromisszumra jutni, semmi sem idegenebb tőle. Kizárólag az erejét kívánja fitogtatni, megfélemlíteni és megalázni egy-egy társadalmi csoport tagjait, hogy a többiek is értsenek belőle. A célkeresztben az értelmiségi csoportok és a kisebbségek állnak - mivel erre komoly társadalmi igény is van.
Mindaz ami az elmúlt hetekben az Akadémia ügyében történt többet ártott a tudomány és a kutatók presztízsének, mint amennyit a Kádár- rendszer értelmiség ellenes politikája összesen össze tudott hozni. Mert nemcsak azt a közkeletű vélekedést erősítette, hogy a tudósok a társadalom nyakán élősködő ingyenélők, hanem azt is, hogy simán fel lehet törölni velük a padlót, ha a "kiváltságaik" veszélybe kerülnek.
Bővebben...
- Részletek
- Készült: 2018. október 09. kedd, 18:58
- Találatok: 479
1848, 1849, Arad, a Pilvax, Világos, Bem apó, meg minden egyéb, ami ehhöz tartozik, azt juttatta Kövér László eszébe, hogy ma a magyarság ellen tudatos kultúrharc folyik változó eszközökkel és módszerekkel. Ezt az éleslátó alapvetést kiegészítette még azzal a delikáttal, hogy “akik támadnak, azok önmagukat haladóknak nevezik, akiket támadnak, azokat maradinak titulálják”. – És elkezdett az eső cseperészni.
Ekkor húztam a hokedlit a szélesvásznú elé, megpukkasztottam egy zacskó popcornt, hogy apám, én innen el nem megyek, amíg tart a buli. Föltűnt a képen Orbán is, aki úgy örült az atomkori szultánnak, olyan felhőtlenül boldogan ragyogott, mint az unokája születésekor sem, igaz, most épp biztonságban leledzett a lehegesztett és kiürített utcákon. Sőt, és ráadásul türk testvér ez az Erdogan, így a magyarság gyökerei a valagába nyúlnak. Miheztartás végett, ugye.
Ez csak a Fidesz magyarkultúr-védése okán jutott az eszembe, de már ugorhatunk is, mint Pósalaki bácsi. Visszatérve így a kövéri axiómához – hogy maradinak érzi magát -, amellett, hogy megállapítható, ebben épp igaza van – mert a bigott komcsi máma nem épp menő -, az is egyre inkább látszik a fiatalokon, hogy eluralkodott rajtuk valamiféle kisebbrendűségi érzés. Hogy sejtik, nem bírják a képüket a klubban, és fintorognak a szaguktól.
Mondjuk, ha egyfolytában belehugyoznak a zongorába, akkor ez nem is annyira különös, ám, ez még mindig nem mutatja nekünk, Kövér elvtárs mitől érzi úgy, vagy mért érzi szükségét annak a hazugságnak, hogy az ő kultúráját támadják, amikor az enyémen nem érzek ilyen nyomást, hacsak nem felőlük. Hogy a NER akarja ledózerolni az agyamat és annak összes tartalmát. Most értettem meg, mi ez a nyomás a mellemen, de most nem az én nyamvadt életemről van szó.
Hanem a miénkről így nagy közösen, hogy mibe adatik belepusztulni, amikor itt ilyen kövérek és az összes magyaridőkös folyományaik védik a keresztényi kultúrájukat, amiről máig nem tudható, mi a rosseb lehet, de, amint kitetszik, a támadás már világméretű. Egy komplex összeesküvés ez a redves élet, a sorosista bitangok fölszámolják a hangsúlyos verselést meg a szinkópát, sőt, coca colával öntik le a matyóhímzést. Így valahogy.
Ott vagyunk megint a Szabolcska Mihálynál, meg a Nyugatba írdogáló zsidócska költőknél. Ezeket a mostani renegátokat is élteti a hanyatló nyugat, míg a mai karikás ustorosoknak meg kell elégedniük azzal, ha egymást tüntetik ki, és azt a plecsnit nem a Gyurcsány kezéből kell átvenni. Ám ez mind csak ilyen elefántcsont tornyos cifra nyomorúság, mert őszintén a szívünkre téve a koszos mancsunkat, be kell látni, hogy senkinek a szomszéd Józsiját ilyen dolgok nem érdeklik egyáltalán.
Viszont a gyerekét már érdekelhetné, meg mind az összesét, ámde nem fogja. Göring birodalmi marsall is, midőn meglátogatta a leigázott Ukrajnát, ahol a szőke kalászszedő leányok felszabadítóként járultak elé a frissen sütött kenyérrel, a marsall pedig a valagukat fogdosva csöndesen megjegyezte, elég, ha a nevüket le tudják írni, aztán dolgoznak nekünk, míg föl nem fordulnak. Ez volt az oktatási programjuk a modernkori rabszolgák számára, és akárha a NER-t látnám meg hallanám.
Mert mi mást is jelenthetne Palkovics miniszter azon kijelentése, hogy az ország összes egyetemén a Corvinus módija lesz az iránymutató, mert, mint ismeretes, itt két év múlva már nem indítanak államilag finanszírozott képzést. Nos, ha az egész ország összes felsőoktatási intézménye így működik majd, az nem lesz más, mint újabb, és bővebb Numerus Clausus, csak a pénz mögé bújtatva. Göringi program ez is, lányok, lehet sütni a kenyereket.
Ezt a gyalázatot az a meggyőződés diktálhatja a rezsimnek, amit már nem is tudom, melyik hülyétől hallottam, miszerint a liberálisok nem mások, mint diplomás kommunisták. Ez annyira kurvajó, hogy bár ökörség, de meg kellett örökíteni az utókor számára. És még azért is, mert bármennyire abszurd is, még igaz is lehet. Viszont ne röhögjünk, hanem forradalmi feladatként magyarázza el mindenki a saját szomszéd Józsijának, mit készülnek tenni a kölkével.
Bővebben...
- Részletek
- Készült: 2018. október 08. hétfő, 15:29
- Találatok: 597
Érdemi hasznot nem hozott a letelepedési kötvény az országnak, sőt, 30 milliárd forintot buktak az adófizetők, miközben súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek jutottak be az országba komoly ellenőrzés nélkül - állapította meg a Transparency International Magyarország és a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest.
A letelepedési kötvényprogram nem játszott érdemi szerepet az államadósság finanszírozásában, de nagyjából 30 milliárd forint veszteséget okozott a magyar adófizetőknek – erre jutott a Transparency International Magyarország és a Költségvetési felelősségi Intézet Budapest. A két szervezet közös kutatását most mutatják be.
- A letelepedési államkötvényt vásárlók 1 666 millió eurót fizettek, cserébe az országnak 1 844 millió eurót kell majd visszafizetnie. A különbség, 178 millió euró 66,5 millió euróval több, mint amennyibe a letelepedésre nem jogosító, szokványos államkötvények értékesítése került volna.
- Ha pedig úgy számolunk, hogy mekkorát lehetett volna spórolni, ha az Európai Beruházási Banktól kér több hitelt a kormány, akkor a konzervatív, óvatos számítás szerint is kijön a 30 milliárd forintos bukás.
- Eközben azonban nagyrészt offshore hátterű cégek 60 milliárd forinttal gazdagodtak a magyar költségvetés kárára.
- A program keretében 19 855 külföldi, közöttük súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek is, érdemi ellenőrzés nélkül jutottak magyarországi letelepedési engedélyhez.
Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója azzal kezdte az elemzés bemutatását: az államvezérelt közpénzszivattyú egyik fontos eleme a letelepedési államkötvény. A rendszerszintű korrupció így szolgál hatalmi érdekeket, a foglyul ejtett állam pedig néhányak mesés gazdagodását szolgálja - tette hozzá.
Bod Péter Ákos: nem létezett az ok, amire hivatkozva bevezették a letelepedési államkötvényt
A rendezvényen az első előadást Bod Péter Ákos tartotta: ő arról beszélt, mi az oka annak, hogy unortodox gazdaságpolitika van Magyarországon, és szükségünk van-e erre. Szerinte akadnak olyan nem szokványos intézkedések, amelyek a gyors válságkezelést szolgálják, "szigetelőszalaggal megkötünk valamit, hogy szét ne essen", de aztán ezeket kivezetik, ahogy vége a válságnak. De sok olyan lehetőség is elképzelhető, amely új teóriának hangzik, mégis valójában régi, akkor vagy bevált, vagy nem bevált ötlet újrahasznosítása.
"Sok kommunista ötlet újrahasznosítását láttam"
- mondta a magyar példáról Bod Péter Ákos. Ilyen például szerinte a munka alapú társadalom ideája, vagy az erőltetett iparosítás.
A letelepedési államkötvények ötlete unortodox volt, de nem volt szükség rá - folytatta. A magyar devizatartalékokat nem kellett feltölteni ezekkel, mert volt belőlük elég. Az Orbán-kormány 2010-ben egy krízisből kilábaló gazdaságot örökölt, és a 2011/12-es visszaesést kivéve azóta is tart a növekedés. Az MNB adatai szerint amennyi mobilizálható devizatartalék volt az országban 2013 és 2017 között, az semmi okot nem adott a devizatartalékok feltöltésére. Az sem érv, hogy válság lenne,
"ha valaki azzal kampányol, hogy Magyarország jobban teljesít, akkor kéretik eltörölni a válságadókat"
- tette hozzá.
Sőt, azt sem lehet mondani, hogy valami igazán újat, az addig szokásosnál jobban működőt hozott volna a letelepedési államkötvények rendszere, így aztán abból választhat mindenki saját ízlése szerint: ötlettelenségről, dilettantizmusról, vagy nyereségvágyból vezették-e ezt be.
Bővebben...
- Részletek
- Készült: 2018. október 07. vasárnap, 22:54
- Találatok: 606
Most mit mondjak? Tudnék csúnyát, de visszafogom magam. Azt mondom, jóban kell lenni az Orbán lánnyal, Ráhellel, aki a divat szakma lábára is ráállt. Ő ehhez is ért, olyan nagyon, hogy sutyiban a hozzá kötődő Magyar Divat- és Designipari Ügynökség képviselte Magyarországot a londoni biennálén a Kiss in Budapest nevű installációval – írja a HVG. Semmi pályázat, az állami Magyar Turisztikai Ügynökség úgy döntött, hogy ők a legalkalmasabbak arra, hogy reprezentálják az országot, a szakmát.
Azért sok mindent „leolvastam” erről az ifjú nőről, de a topis, ízléstelen megjelenése után a franc se gondolta, hogy a csillogó divatvilág magyar arca lesz. Picit egyengettek már rajta. Ott a divat, ahol az állami pénz. Istentelenül sokba kerül. Meg kell spékelni politikával, megsimogatni a papa arcát, és a lánynak dől a lé. A mi levünk, főhetünk benne. Újabb gusztustalan Orbán parádé.
A Magyar Turisztikai Ügynökség Divatipari Marketing Igazgatóságán Orbán Ráhel barátnője, Bata-Jakab Zsófia kapta meg az igazgatói posztot. Ki más? Meg is ünnepelték egy fényűző vacsorával. Az asztaltársaság: Orbán Ráhel, a már jól kipámpillázott Rogán Cilike és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója, Szivek Norbert, aki Tiborcz Istvánnal közös belvárosi milliárdos ingatlanokban utazik. Ennyi a szakma. Ha élne Coco Chanel röhögőgörcs rázná napokig. Nem követem és nem is nagyon érdekel a kifutók világa, jó nekem a bóti cucc. Nem nagyon érdekel az ügynökség szerepe sem az országmárka kidolgozásában. Az már igen, hogy megint adtunk 1,9 milliárd forintot erre. Mire is? Talán beletartozik a magyar miniszterelnök öltöztetése? Akkor szedjék össze magukat, mert a toprongy márkát sem itthon, sem külföldön nem díjazzák.
Ott tartunk ugye, hogy újabban Orbán Európa esze, akkor a lánya Európa eszének az alesze. Őt nem hatja meg a stadion, a Nemzet Divatdiktátora lett. Mindketten a magyar emberek szolgálatában gályáznak, mert ha az apuka segít, akkor a lánya is. Öröklés da. Ráhel nem Soros, hanem a mi pénzünkön tanult Svájcban. A fater bőven dobálja hetente nászajándékkal a Tiborcz- Orbán házaspárt. Szélhámosságuk nem marad a családban. A nej például a saját maga kis eszével oktatott a Corvinus Egyetemen. Ezzel a tudásával bírta eldobni a szaros pelenkát Horvátországban. Úti dizájn. Emlékeznek, amikor Ráhel az ő Pistijével magánúton Bahreinben járt? Mert a Pisti jogász, ügyvéd, vállalkozó, ha sötét is, mint az Elios lámpák, fényt forintban, euróban kap az apóstól. Az energetikai miniszter éppen ráért fogadni őket, éppen ott volt a konzulunk is. Csokievés közben nem hivatalosan, csak barátian csicseregtek: – Oil? – Yes. Hol az olaj, Pisti? Késésben vagy, fizetnénk már! Orbán Ráhel nem stadionokra tette fel a mi milliárdjainkat, mint az apja. Orbán Ráhel ide-oda kapkod, feltűnik mindenütt, ahol állami pénzt szagol. Szimata apukáig és a jól felpumpált férjéig terjed. Nagyon jól lehet élni belőle. Orbánéknál ez a módi – másokkal kapartatják ki a tüzes gesztenyét, és még hejehujáznak is.
Saját lábunkon állva, saját pénzünkből az Orbán családban két diktátort tartunk el. Régen mondom, iszonyatosan hülyék vagyunk.
hvg.hu
Van, akinek a divat mondja meg, hogy ki is ő, a divatnak meg Orbán Ráhel / 2018.10.06.
Nem világos, milyen divatipari marketingstratégiát épít az Orbán Ráhelhez kötődő Magyar Divat- és Designipari Ügynökség, mindenesetre Londonban már ez képviselte Magyarországot. - A kormányfő lányának formális funkciója egyébként nincs a cégben, de befolyását jelzi, hogy már nyár elején, egy exkluzív vacsorán az ő személyes jelenlétével is érzékletesen demonstrálták a divatszakma képviselőinek, ki az úr a háznál. A társaság már az indulása után nem sokkal 2 milliárd forint állami pénzt kapott – mint Rogán Antal bejelentette – a divatipart felvirágoztató kormányzati koncepció kidolgozásához szükséges kutatásokra, új országmárka megteremtésére. Bővebben...
- Részletek
- Készült: 2018. október 06. szombat, 23:19
- Találatok: 527
Amikor Orbán Viktor Mihály csütörtökön este ült a Stamford Bridge lelátóján, és nézte a meccset, az volt az a pillanat, amikor szembefordult a saját pártjával, a politikai ellenfeleivel, a választóival, és pofán köpte őket, miközben elhelyezte magát képzeletben az Olimposzon. Ám, hogy milyen taknyosan mókás ez a rongyos élet, épp Bálint György mondta, az nem újságírás, ha a társadalom arcába köpünk. Róla újságíró iskola kapta a nevét, ma pedig Habony lapjához úgy keresnek tollforgató embereket, hogy a szükséges készségek közt az írásé nem szerepel. A dolgok így felelnek meg egymásnak a NER-ben.
Ez a londoni meccsnézés azért volt különösen visszataszító és lehangoló, mert épp a közepén volt annak a botránynak, amely során azt vitatta a közvélemény, hogy az ország első embere csupáncsak adócsaló, vagy a velejéig romlott, korrupt féreg, tolvaj, vagy ezek stramm elegye. Erre kijelenti, hogy a kérdéses utazgatásait eddig is így abszolválta, s ezután is így fogja, majd elégedetten és nagy pofával repülőre szállt újra. Ezzel a gesztussal azt üzeni mindenkinek, az imádóinak és gyűlölőinek egyaránt, hogy minden és mindenki le van szarva, azt csinálok, amit csak akarok, a törvények rám nem vonatkoznak, illetőleg nekem külön paragrafusaim vannak.
A hívek azért kaptak a képükbe ezzel a röpködéssel egy langyos adagot, mert tán épp azon morfondíroztak, hogyan igazodjanak az újabb irányhoz, vagy, hogy miként mosdassák ki a ganajból a gazdájukat, az pedig most már végképp és végérvényesen fölöttük állónak határozta meg magát. De nem egyszerű társadalmi rangsor ez, hanem szakrális különbség, amely az istenkirályság sajátja, és piramisok építéséhez vezet. Az ellenérdekelt oldalról szót sem kell ejteni, ők – a fenséges elgondolás szerint – örüljenek, ha luk van a seggükön, és nincs még kötél a nyakukon. Itt tartunk most a diktatúra evolúciójában.
A múltba révedve azért arra is emlékezhetünk, fenséges urunk saját magát és eszméit – ha egyáltalán van ilyenje neki – is rendszeresen és látványosan sercintette képen, midőn az ateista liberálistól eljutott a katolikus fasisztáig. De ezek csupán – ha létezhetik ilyen megengedés – hatalomtechnikai csulázások voltak, s mint ilyenek, ha ótvarosak is, de még ép ésszel magyarázhatók. Az a dacos szembenállás viszont, amely a kisvasút dafke Bicskéig hosszabbításában, a csak azért is röpködésben szarja le látványosan az összes rajta kívül álló organizmust, már egy, a csoportszoba sarkában kantáros rövidnadrágban toporzékoló kisdedóst mutat nekünk.
Viszont az ilyenekből lesznek a veszedelmes fölnőttek, akik gondolkodás nélkül, csupán férfias dacból emésztik el a világot. Mint a jó Adolf is ’45-ben, aki arra jutott a sok férfias kiállás után – vissza nem vonulunk, meg nem adjuk magunkat, ilyenek-, hogyha a népe győzni nem tud, akkor nem méltó arra sem, hogy éljen, ezért jobb, ha vele hal. Utasította is a patkány Speert, hogy égesse fel az országot, de helyette megtették azt a szövetségesek. Ezzel, ha úgy is tűnik, hogy párhuzamot vontam, ezt csak a te játékos képzeleted mutatja, csupáncsak egy habitust föstöttem le, aki azt hiszi, hogy férfias faszagyerek, holott csak közveszélyes őrült.
Csütörtökön derült ki az is, hogy ebben a tébolydában, amit ez a röpködő debil megalkotott nekünk, az alattvalók lelkét úgy is óvni óhajtják, hogy Hernádi Juditot nem engedik boci szemekkel szerepelni a köztévé szilveszteri műsorában. Ez engemet nem nagyon érint, szilveszterkor már nagyon régóta aludni szoktam. Nem valami dacból, hanem, mert öreg vagyok és álmos. Ez a kitiltás azért fogott meg mégis, mert ennek kapcsán mondta el nekünk Hernádi művésznő a tutit, hogy még én is azt mondtam, jé, télleg, s ami ez: szerinte kies hazánkban momentán háború van, és ebben “nem kell megmagyarázni, hogy mi volt tegnap, nem kell arra gondolni, hogy mi lesz holnap”.
És valóban, ebben a röpke összetett mondatban benne van Orbán Viktor Mihály jelenlegi működésének lényege. Ez viszont azért kellene elgondolkodtassa az embert, mert ezt így csinálni nem lehet, országot irányítani így lehetetlen, és ráadásul nagyon rossz vége is lesz, olyan Speer által megtagadott, és mégis megvalósult. Itt kő kövön nem marad, ha bukik ez a manus, a kár pedig annál nagyobb lesz, minél később. Ilyenkor szokták az ember képbe vágni, ezt mi is tudjuk, de, ha olyan okos vagy, azt mondd meg, hogyan.
Bővebben...
- Részletek
- Készült: 2018. október 06. szombat, 00:21
- Találatok: 539
Nyolc éve minden nap, ha beleolvasok a kormány intézkedéseire adott nyilvános reakciókba, ugyanazt a kínos vergődést látom.
A legismerősebb talán az, amikor vicceskedő stílusban leplezik le az újságírók, hogy mennyire irracionális, a korábbi kormányzati jelszavakkal ellentétes, amit aznap a kormány csinál.
Vagy, hogy mennyire átlátszóan hazug, cinikus és komolyan vehetetlen minden indok, amit felhoznak legújabb lépésük igazolásául.
Mint amikor az Alkotmánybíróság döntéseinek betartását a „demokrácia vastörvényének” nevező 2010 előtti Orbánt idézték az Alkotmánybíróság hatalmát 2010 után brutálisan megtörő Orbán ellenében. Ilyenkor aztán röhögünk, sírunk, felháborodunk, de nem történik semmi. Nem omlik össze a kormány népszerűsége az ilyen leleplezésektől, sem a gúnytól, ahogy annak idején Jerikó falai leomlottak a kürtök hangjára.
Egy másik, nem kevésbé gyakori, de semmivel nem kevésbé kiábrándító eset, amikor szakértők, szakpolitikusok próbálnak egymással is vitatkozva értelmet találni a kormány szakpolitikai lépéseiben.
Vajon mi lehet az MTA átalakításának célja? Az egyetemek megerősítése? Egy vitatható hatékonysággal működő szervezet javítása? A centralizáció? A megfélemlítés? Ki tudja…
Hasonlóképpen: vannak-e érvek a CEU hazai jelenléte ellen? Tudomány-e a társadalmi nemek tanulmányozása? Kell-e közpénzből alapkutatás? Indokolt volt-e szakmailag annak idején a magánnyugdíjrendszer felszámolása? Vannak-e szakmai érvek az önkormányzati rendszer tényleges felszámolása mögött? Elképzelhető-e bármiféle igazolása a választási rendszerben a győzteskompenzáció intézményének? Gazdaságilag indokolt volt-e a Népszabadság bezárása? Segíti-e a közmunka a munkaerőpiacra visszakerülést? Lehetséges-e a Sargentini-jelentés tényeit és az azokból levont következtetéseket kisebb-nagyobb részben kritizálni? Igazolható-e az egykulcsos személyi jövedelemadó? Megéri-e Magyarországnak a nagy autógyáraknak adott óriási adókedvezmény? Van-e komoly érv a közműszolgáltatók államosítása mellett? Mi védhető a NAT-tervezetéből és mi nem? A sor még folytatható lenne.
Kormányhoz való viszonytól, vérmérséklettől, az első, általában brutális kormányzati tervek javíthatóságába vetett hit meglététől függően különféle szakmai, politikai, erkölcsi érvek hangzanak el.
De, a legvadabb rendszerellenzéki hangokat leszámítva mindenki megegyezni látszik abban, hogy a szakmai, erkölcsi, politikai érvek számítanak.
Hogy vagy meg lehet ezt a kormányt győzni arról, hogy rossz, amit csinál vagy legalábbis, hogy a kormányzat politikai intézkedéseit a józan ész bírósága elé lehet citálni, s ott ítéletet mondani róluk olyan érvek alapján, amelyek mindenki számára, aki kellő jóindulattal áll a dologhoz és hajlandó a józan ész szabályait követni, átláthatóak és a legtöbbjük számára elfogadhatóak.
Mondanom sem kell azonban, hogy Jerikó falai éppúgy nem omlanak le szakmailag kicsiszolt észérvek hatására, ahogy a könyörtelen gúnytól és a kínos leleplezéstől sem.
Több mint nyolc éve tartó vergődésünkért persze nem magunkat akarom elsősorban hibáztatni. A Fidesz kormányzása ugyanis mostanra alapjában véve nem demokratikus, hanem autoritárius logikát követ, s akkor is immunis a demokratikus nyilvánosságban megszokott kritikákra, amikor azok a kritikák megalapozottak. Ez egy olyan helyzet, amire senki sem lehet felkészülve, hiszen ugyan ki akarná a lehető legrosszabbat feltételezni politikai ellenfeléről, és ki szeretne abban hinni, hogy egy igazságtalan világban él?
A baloldaliakhoz képest a kormányhoz ideológiailag közelebb állók helyzete a maga módján még faramucibb, az ő tanulási folyamatuk még kínosabb és még szánalomra méltóbb, hiszen nekik jó okuk volt feltételezni, hogy az ellenzéki kritikák sokkal kevésbé megalapozottak és sokkal elfogultabbak, mint amilyennek magukat ezek a kritikák mutatni próbálják.
Bővebben...
