Hírek

Ius primae noctis

OrbanistanSzombathelyen, a helyi választási bizottság – amit nevezhetnénk akár Fidesz alapszervezetnek is – úgy határozott nagy bölcsen és hűvösen, hogy megbünteti a Momentumot valami plakát miatt ötvenezerre. Az ilyesmi fölött már röhögve átsiklik az ember, és azért, mert boldog, hogy nem kötötték föl, lőtték főbe, ami engedmények azt mutatják, hogy a hatalom kegyes és jóságos.

Viszont hozzácsaptak egy indoklást is az ítélethez mintegy desszertként, amelybe belecsempészték az egész elcseszett NER-t, szőröstül és bőröstül, miszerint a plakát szövege a: “…Fidesz-KDNP jelöltjének választási esélyeit csökkenti…” – Itthon vagyunk, a lábunkhoz térdepelt néhány bokor. Ha ezt lefordítom, akkor az jön ki, hogy egy ellenzéki párt nem csökkentheti a Fidesz-KDNP esélyeit, a választási rendszer pedig egyenesen arra való, hogy növelje azokat.
 
Végül is, tudjuk ezt a körzetek megrajzolása, a zsák krumplik, a lefagyó számítógépek, az utaztatott ukránok, a választási bizottságok és az ügyészség sajátos működése óta. Hogy a Kárpátok alatt ennek a csürhének nemhogy az esélyeit csökkenteni nem lehet, hanem egyenesen kiváltságokat élveznek. És sajnos nem csak a választások során, hanem a nagy büdös élet minden szegletében és szeletében. Ez az illiberalizmus lényege ugyanis, csak most épp kereszténydemokráciának nevezik.
 
Ne áltassuk magunkat a téboly kilencedik évében. Aki a rendszert működteti, vagy csak kellően lelkesen tapsol, annak előjogai vannak, és meg is van győződve róla, hogy az neki jár. Ezért nem érti, mert föl nem foghatja, miért zavarja a többséget a magániskolája, a röpcsije, a jachtja meg a helikoptere, a kastélya és az alanyi jogon elnyert pályázatai, ahogyan ott tartunk képletesen, hogy a fagyos utcáról az ablakra tapasztott arccal nézzük, ahogyan a benti melegben dőzsölnek.
 
És ebben az egészben az érdemtelenség a legtaszítóbb, hogy a gázszerelőt és a vejt is azóta szereti az Isten csak, amióta bemásztak a cimbora/após valagába. És például Simicska a megmondhatója, mi történik, ha öntudatra ébred valaki, mert eltapossák, mint egy nyamvadt szúnyogot. Esélyt sem kap senki, aki nincs benne a brancsban, s itt nem az új, nemzeti tőkésosztály kiépítése folyik, mint arra hivatkoznak, hanem kasztok kialakítása, amelyek átjárhatatlanok.
 
Éppen ezért, drága nyájasom, egyenes kaszával a kézben kellene noszogatni a változást, hogy az unokádnak a csámpás Tiborcz gyereke ne mondhassa “szép öcsém, be nagy kár, hogy apád paraszt volt, és te is az maradtál”. Illetve hát, nem fogja ilyen elnézően mondani, mert belé fog rúgni egyet miheztartás végett, a felesége pedig a húszmilliós órájában vezényli a nappalijában a fölmosást, amit az unokád kedvese végez majd.
 
Sarkítva ugyan, de erről szól a Momentum ötvenezre, amely azokat a folyamatokat szimbolizálja, amelynek a vége az lesz, hogy az új földesuraknak születésük okán jár minden, akár a címbéli ius primae noctis (az első éjszaka, ugye), amiről kiderült, ugye, hogy így élesben talán soha nem is volt, ámde azért vitték be a köztudatba mégis, hogy ezzel is szimbolizálják a totális kiszolgáltatottságot, ami, ím, megadatott nekünk is.
 
Úgy fogják föl ezek az életet, mint egy lejtős futballpályát, ahol minden madár nekik fütyöl, és esélyük sincs észhez térni, hiszen való élettel, piaci viszonyokkal soha nem is találkoznak. A kölkeik pedig ebben szocializálódnak a magániskolás mellénykéjükben, és az anyjuk nem fogja föl, mi is ezzel a baj. És ez nem a jövő, hanem a lehangoló jelen, amit Márai egyszer már bemutatott:
“…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint »keresztény magyar ember« előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert »keresztény magyar úriember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar« vagy »úriember«, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harminc éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen…”
)

Bővebben...

A pofám szakad le és ez most nem is költői túlzás

ovibandaMegnéztem ezt a videót (lásd alább) és bevallom, tátva maradt a szám. Ha a szemrebbenés nélküli hazugság, a parttalan, korlátlan pofátlanság szobrát valaki valaha el akarja készíteni (miért akarná?), tökéletesebb modell biztosan nincs Orbán Viktornál.

Odaül ez az ember a maga kreálta idősszervezet közepébe és miközben belehány a nyugdíjas társadalom arcába, a szeme sem rebben. El sem szégyelli magát, még futólag sem. Azt mondja ez a félelmetesen alattomos figura az elégedetten mosolygó házi nyuggereinek, hogy itt most mindjárt kitör a jó világ. Ő elintézte. Mert egyrészt fizet nekik nyugdíjprémiumot (helló, röfik, úgy vannak a számok), másrészt ezután majd kaphatnak fizetést és nyugdíjat is. Mert ő egy jó ember és micsoda igazságtalan dolog az, hogy elvették a nyugdíjat, ha valaki dolgozott? Na de most, hála a puritánságáról, igazmondásáról, becsületességéről híres felcsútinak más világ köszönt a nyugdíjasokra.
 
A pofám szakad le és ez most nem is költői túlzás. Az a figura mondja ezt, aki egyszemélyben felelős azért, mert a nyugdíjasoknak választani kell a nyugdíj és a fizetés között. Kivéve Harrach Péternek, mert ő szemrebbenés nélkül felvette a fizetést is, a nyugdíjat is és még bele is röhögött a pedagógusok, orvosok, bírók arcába, akiktől ezt megtagadták. Az az ember beszél úgy, mintha valaki – gyurcsánybajnailiberálisok – elvette volna a nyugdíjasoktól a nyugdíjat és ő, mint a nagylelkű várúr most visszaadja, aki saját maga vette el. Senki más, az Orbán-kormány vezette be azt a szemétséget, hogy közalkalmazottként vagy nyugdíjat kap az ember, vagy fizetést, egyszerre a kettőt nem. Mert el kellett üldözni a bírókat, a pedagógusokat, az egyetemi oktatókat, az orvosokat. Mindenkit, akinek elég tapasztalata és elég esze van hozzá, hogy átlássa ennek a bűnbandának a kártékony működését. Járulékos haszonként így lehetett papíron csökkenteni a munkanélküliséget.
 
Most pedig munkaerőhiány van, jól jönnének az idősek. Úgyhogy van pofája a kivénhedt focistának azt mondani, más élet jön most a nyugdíjasokra, akik joggal várják el, hogy ha nyugdíj mellett dolgoznak, akkor ne büntesse, hanem támogassa őket ebben az állam. Eszem faszom megáll! Aki ezt a geci szabályt kitalálta és bevezette, most úgy tesz, mint aki nagy jót cselekszik, amikor eltörli ezt a mocskos, az első pillanattól kezdve szemét szabályt. És elégedetten röfög, hogy micsoda jó ember ő. És az egész bagázsban ott körülötte egyetlen ember nincs, aki ki merné nyitni a száját és megkérdezné a hazugot, hogy miért néz hülyének mindenkit? Milyen alapon, milyen jogon? Ki a fészkes fene ő és miért gondolja, hogy az idők végezetéig meg tudja úszni a hazugságokat, az aljasságokat?
 
Eleve, milyen vastag bőr kell ahhoz, hogy az, aki egy ilyen szemét szabályt bevezet és ugyanő később eltörli, akkor jótevőként ünnepeltesse magát? A nyugdíjprémium szintén nem a kormány, pláne nem Orbán Viktor jótette. Azt a Bajnai-kormány vezette be – egyébiránt a 13. havi nyugdíj kivezetésének kompenzálására, de ebből Orbánék annyit böfögnek bele a társadalom fülébe, hogy a rohadékbalosok elvették a szegénymagyarkisnyugdíjastól a 13. havi nyugdíjat, bezzegafidesz nyugdíjprémiumot fizet – törvény kötelezi rá a Fidesz-kormányt is. Szó sincs arról, hogy a focimeccsről focimeccsre röpködő hazudós kisember mérhetetlen szociális érzékenysége, embersége, bármi pozitív tulajdonsága csúcsosodna most ki. Mégsem jut eszébe senkinek, hogy szembesítse a tényekkel.
 
Én azt is megkérdezném tőle – ha már ott vigyorognék dísznyuggerként – hogy miből fizeti a nyugdíjprémiumot? Az ellopott magánnyugdíjakból, vagy azt már elköltötték (jó, ellopták) és hitelből inkább?
 
Ideje lenne már befejezni az indokolatlan udvariaskodást. Rohadtul nem szolgált rá Orbán. Bátran nevezzük annak, ami. Hazug, tolvaj gecinek. Az ilyet nem áhítattal kell hallgatni, hanem a képébe tolni az igazságot és kiröhögni. Erre szolgált rá, ezt érdemli. Semmi mást.

Bővebben...

A stílus maga a rendszer

OvirakNem a restség az oka, hogy szűkösen bánok máma a szavakkal, hanem a heuréka-élmény kegyes pillanata, és a ráismerés arra, ez önmagában megáll, sőt, csak úgy áll meg. (Vagy nevezhetném fennhéjazón a Hemingway-féle regényelméletnek, amelyben azt vallja a nagy vadász az úgynevezett jéghegy-elvben, hogy az elmondandónak elég tíz százalékát megmutatni, a többi fölfejlik magától.)

Szóval, tessenek figyuzni ezekre itt alant:
“…A Te vezetésed érdeme drága Rákosi elvtárs, hogy hét éves szakadatlan harcban sikerült legyőzni és szétzúzni azokat a reakciós erőket, amelyek népünk felemelkedésének útjában állottak, amelyek a régi, népellenes rendszer visszaállítására az imperialista háborús uszítók sötét hatalmaival esküdtek össze. A Te forradalmi éberségednek köszönhetjük elsősorban, hogy rendre-sorra sikerült lelepleznünk és megsemmisítenünk a külső és belső reakció ügynökeit, népünk gaz ellenségeit. De Te neveled pártunkat és népünket arra is, hogy ne nyugodjék meg babérain, legyen továbbra is éber az ellenség aknamunkájával szemben, tárja fel és küzdje le bátran a hibákat és hiányosságokat, a fegyelmezetlenséget és elbizakodottságot. Szeretett Rákosi elvtársunk! A Te vezetéseddel harcoltunk eddig és fogunk harcolni továbbra is az imperialisták beavatkozási kísérleteivel belső ügyeinkbe, védtük és fogjuk védeni ezután is nemzeti függetlenségünket, szocializmust építő népi demokráciánk nagy vívmányait. Te vagy békénk első harcosa, akinek szava: “Magyarország nem rés, hanem erős bástya a béke frontján” egész népünk szent fogadalma. A Te vezetéseddel teremtettük meg Néphadseregünket, amelyet éppúgy a Te szellemed hat át és tesz erőssé, mint egész dolgozó népünket…” 
(Szabad Nép, 1952. március 9.)
Illetve és pláne, valamint sőt:
“…Bodoky Tamás, a Soros-pénzből finanszírozott, de magát folyton függetlennek hazudó Átlátszó.hu főszerkesztője a napokban elszaladt Brüsszelbe, hogy hálálkodjon kicsit Judith Sargentininek a Magyarországról készült hazug Soros-Sargentini jelentés megalkotása miatt, erről képet is töltött fel a Facebook-oldalára. Így ha bárkiben kétség merült volna fel, hogy Sargentini a hazai Soros-fiókák érdekében, a Soros-birodalom szerves részeként járt el, vagy hogy az Átlátszó Soros utasítására figyeli meg drónokkal az ellenségnek tartott magyarokat, ez a kép minden kétséget eloszlat. De vajon miről egyeztettek? A Soros pénzből fizetett főszerkesztő tehát már nem is próbálja meg tagadni, hogy „egy családba” tartoznak Sargentinivel, elégedetten mosolyognak, hiszen elvégezték a rájuk bízott „közös munkát” és – legalábbis szerintük – meggyalázták végre Magyarországot. Mint ahogy azt korábban megírtuk, Sargentini a Soros-hálózat megbízható tagjaként járt el hazug jelentésének elkészítése során, és a hazai Soros-katonákkal erős szövetségben, az ő tollbamondásuk alapján fogalmazta meg a vádpontjait Magyarországgal szemben. Nem csoda, hogy a közös nagy „sikerre” egyszerre tört ki örömujjongásban a teljes hazai Soros-birodalom. A hála persze Sargentinit illeti meg, aki elvégezte a gazda által rábízott feladatot, és formába öntötte a Soros-Sargentini jelentést…”
(Origo, 2018. szeptember 28. )

Bővebben...

Karafiáth: Orbán bizony nem Mátyás király

cimlapos1Nem úgy él, ahogy a családlátogatós, disznóvágós, országjárós videók sugallják. - Szívem legmélyéig megrázott Orbán Viktornak a pénteki, a Kossuth Rádióban elhangzott interjúja, melyből kiderült: megint támadják a magyart. Már ha szeretett vezetőnket és barátait egy az egyben azonosítjuk a magyarokkal.

Hogy így tegyünk, arra már rég megkaptuk a direkt és indirekt ukázokat. A kormányzati kommunikációs modell szerint életbevágó ezt sulykolni, hiszen a hatalmas fenyegetettség valóban csoportaktivizáló erejű: hogy a magyar megőrizze a magyarságát, össze kell zárni és fel kell zárkózni a nagy vezér mögé, csak így van mód arra, hogy legyőzzük a „másikat”, például az EU-t, Sargentini-t, Sorost, és így tovább.
 

Egységben az erő, a józanész ellenében is.

Védekezni, küzdeni, harcolni kell, mert veszélyben a haza.
 
Most a szokásosnál is nagyobb a baj, személyében támadták, immár sokadszor a hőst, ráadásul, jaj, bizonyítékok is vannak arra, hogy bizony a miniszterelnök úr nem úgy él, ahogy mi, egyszerű halandók. Annak ellenére, hogy ezt szereti sugallni a sok családlátogatós,  disznóvágós, országjárós, mátyáskirályos videó.
 
A minapi mondanivalóját szokás szerint teletűzdelte emberi elemekkel, melyeket mindenki ért, a suhintás, az adjonisten bizony ugyanazt jelenti a csehóban, mint a közszolgálatin:
 
"Tehát világossá kell tenni, hogy ha valaki idesuhint, akkor arra számíthat, hogy olyan lesz a fogadjisten, amilyen az adjonisten. Mi nem támadunk meg senkit, mi nem akarunk rákényszeríteni senkire semmit, mi nem mondunk senkiről rosszat, mi nem szapulunk, mi fölöslegesen nem kritizálunk senkit, nem akarjuk megmondani, hogy mit csináljanak, hogy éljenek, hogy döntsenek, de amikor ezt akarják velünk szemben megtenni, akkor mi a függetlenségünket, a magyar emberek felfogását mindig meg fogjuk védeni."
 
Megható. Mutatja azok világlátását, akiket ez a beszédmód megcéloz. „Mi is emberből vagyunk” – hangzik még el, és meg kell kapaszkodjak, hová lehet még lemenni. De, ah, igen, ebben is ott van, hogy az ember gyarló, szereti a szépet és a jót, ugye. És mi lenne szebb és jobb, teszem azt, egy Gucci táskánál vagy egy luxusjachtnál? Vagy annál, amikor az ember felszáll egy (magán)repülőre, és amerre ő és barátai járnak, bámul a világ.

24.hu
Garancsi repteti Orbánt a luxusgépen / 2018.09.24.
Miután az Átlátszó megírta, hogy a kormányfő egy magángépből szállt ki a ferihegyi repülőtéren július 25-én, a MOL-Vidi FC bolgár bajnok elleni BL-meccse után, most kiderült, hogy Garancsi István utaztatja a kormányfőt. A Népszavának Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője azt mondta, Orbán Viktor a MOL-Vidi FC minden meccsére el szokott menni. Az utazások során a focicsapat tulajdonosának vendége …


Sajnos a bámulásnál (és dokumentálásnál és közzétételnél) többet nem tehet a világ, mert hiába minden disznóság, következmény nincs.
 
A kormánysajtóban elkenik az ügyet, hivatalos sajtótájékoztatón megy a mosdatás, és mint hallottuk, a legfelsőbb szintről hangozhat el (nem először) nyílt fenyegetés. 24.hu

Bővebben...

Orbán, az ’56-os hős

11020_orbanrA hétvégeken mindig Rétvári Bence szokott szórakoztatni minket különféle jó hírekkel. Ilyenkor, a vasárnapi mise környékére időzíti általában az olyan kijelentéseket, hogy kinek miért nagyon jó éppen, s kinek lesz majd, mely társadalmi rétegek részesülnek a NER jótéteményeiből, ők pedig hogyan fáradoznak szakadatlan a boldogulásunkon, ilyenek.

 
Ezen a héten másfajta örömöket kínált. Nem arról mesélt, hogy mért mosolyog az egész ország szünetmentesen a rohadt fogával, mert kapott egy zsák krumplit, hanem utat mutatott mintegy, kijelölte az ösvényt, amelyen haladni szükséges az elhülyüléshez, hogy úgy általában akadályok nélkül fogadhassa be az egész lakosság, komplexen és kollektíven a szent lelket, és az Isten csavaros farkát.
 
Az államtitkár rámutatott – szólnak a híradások -, szóval rámutatott, s magunk látjuk is, midőn acélos tekintettel, a jövőbe vetett hittel lengeti a mutatóujját, szóval, még egyszer: rámutatott, hogy “az iskolai nevelés sem kulturálisan, sem felekezetileg nem lehet független”. Ezt egyszerűbben úgy mondják, folyik a rekatolizácó, és alattvalókat tenyésztünk.
 
Én ilyesmin élcelődni már nem bírok, így momentán Rétvári államtitkárról szóló gondolkodásomat be is fejezem azzal a toldással, hogy ördögi körbe kerültünk mi ketten – államtitkár úr meg én, de az egész NER is -, mert a permanens hülyeségekre hasonképp szünet nélkül kell reflektálnia az embernek, mert a végén még azt hiszik, hogy nekik van igazuk.
 
Rétvári államtitkár viszont nem azért menekül meg, mert olyan jámbor a szívem, hanem, mert kihívója akadt az eseményekben, de még milyen. Orbán Viktor emlékérmet kapott ugyanis, mégpedig az 1956-os mártírról, Szobonya Zoltánról elnevezettet, és ez az esemény mutatja nekünk, Rétvári államtitkár ábrándozása a kívánatos oktatásról – amely nem független – milyen eredményekhez vezethet. – Ilyenekhez.
 
Olvasva ugyanis, hogy “a díjat azok vehetik át, vagy kaphatják posztumusz, akik életüket áldozták a forradalomban való részvételért, példát mutattak a harcok alatt, vagy példát adnak a magyarság felvállalásáról”, és végig gondolva, hogy Orbán Viktor Mihály milyen fajsúlyos szerepet játszott ’56-ban, előttünk áll az odaítélés aktusában megtestesülő kiforrott szervilizmus, amely már az idiótaságba hajlik, így tökéletesen NER kompatibilis.
 
A díjat ugyanis a Szobonya család legidősebb tagja ítéli oda, mint a kuratórium elnöke. Ebben a gesztusban tehát mást nem láthatunk, mint a vallásos imádat és rajongás megtestesülését, lévén, Orbán Viktor Mihály egyetlen kritériumnak sem felel meg, ami miatt a díj elnyerhető. Életét nem áldozta a harcokban, példát sem mutatott a küzdelmek során, ugye.
 
Magunk közt szólván ’56-hoz annyi köze volt a most ennek okán kitüntetettnek, hogy még szakállasan Nagy Imre szimbólumával kurválkodott, és zavarta ki a már úgyis poroszkáló oroszokat. Létezése tehát már akkor hazugságban fogant, hiszen láthatjuk, hogy akinek a szimbolikus koporsójánál akkor verte a nyálát, annak a szobrát most készül eltávolítani, hogy újraírja a történelmet.
 
Már évek óta annyira tarja csak ’56 hőseit, hogy a Forradalom lángja nevet viselő alkotást is egy kutyafuttató mellé költöztette. Ott tartunk, hogy Dózsa László a legnagyobb király, és Wittner Mária az egyetlen hős, mert ők egyelőre még ugyanúgy kéznél vannak, mint a Szobonya család legidősebb tagja, akinek senki nem mondta meg, hogy tévedni tetszik, sőt, ez így valahogyan olyan perverz gesztus.
 
Nem tudom, hogyan illik viselkedni ilyen kitüntetésekkel, de, ha a Kossuth-díjat vissza lehet utasítani, hogy komcsiktól nem veszem át, ilyen Szobonya emlékéremre is lehetne annyit mondani, hogy nem vagyok méltó rá. Ilyenről azonban ne is álmodjunk, mert ahogyan az odaítélés gesztusát belengi a mindennapos agyvérszegénység, a jutalmazottat pedig hasonképp üli meg a romlott gonoszság.
 
S ez, hogy szimbiózisba került az elvakult szervilis imádat, s kitenyésztődött az, aki élvezi, sőt, hovatovább elvárja a személyi kultusz játékos formálódását, több más mellett mutatja, hogy abba a történelmi korba jutottunk vissza, ami ellen azok harcoltak, akiket most nem tüntettek ki, hanem helyettük az érdemtelen és nevetséges Orbánt. Szintet léptünk megint.

Bővebben...

Sokba kerülhet a Kelet pénze - interjú Oszkó Péterrel

1209592Oszkó Péter, jogász, üzletember, kockázatitőke-befektető, 2009-2010-ben a Bajnai-kormány pénzügyminisztere. 2014 óta építi saját vállalkozásait. Hobbija egyebek között a szájharmonikázás és a sziklamászás - olvasható a Vasárnapi Hírekben.

„Mint az üzleti életben: magas kockázatokat vállalunk, de ezeket a kockázatokat mindig kontroll alatt tartjuk.” - mondja az egykori tárcavezető a sziklamászásról a hetilapnak adott interjúban
 
„Van élet a politikán kívül is” – bátorította civil szakmák felé a tavaszi választáson elhasaló pártok vezetőit. Kritikus a „hatalommámoros” kormánnyal is, de annyira azért nem zavarja az ország gúzsba kötöttsége, hogy politikai szerepet vállaljon? 
 
– Viszonylag lehetetlen feladatokba is bele szoktam állni, pénzügyminiszterséget is vállaltam a pénzügyi válság legmélyén, az üzleti életben is a küzdelmesebb vállalkozások vonzanak, de mérlegelnem kell, van-e értelme és hatása annak, amit csinálok. Ma nem olyan a közeg, hogy önálló gondolatokat könnyen befogadna a politika. 
 
De nem gondolja, hogy mivel sok, egyelőre alkalmatlannak tűnő közéleti aktor van, ezért formálgatni kellene egy alkalmas alakulatot? Vagy ez a lehetetlenek között is a leglehetetlenebb? 
 
– Pillanatnyilag a leglehetetlenebb. Az alkalmatlannak tűnő ellenzéki szereplők arra alkalmasak, hogy megakadályozzák más, akár potens ellenzéki erő felnövekedését. Teljes csapdahelyzet, miközben van egy egyre nagyobb túlhatalommal rendelkező kormány, amely nem bánik kíméletesen azzal, akiben konkurenciát lát. Nem értékteremtőnek, hanem kiküszöbölendőnek tekinti a versengést, amivel mélységesen nem értek egyet. Az országnak, de még a kormányoldalnak is az lenne az érdeke, hogy legyen versenyképes alternatíva.
 
Egy okos közegnek a verseny elvileg jót szokott tenni. A Fidesz miért irtózik tőle? 
 
– Nehezet kérdez, politológusoknak valót. De az biztos, hogy mély hatást gyakorolt rájuk a 2002-es és a 2006-os választási vereség. Ebből eredeztetem azt a politikai kultúrát, amely a verseny minden lehetőségét ki akarja zárni. Ha már úgysem korrekt a megmérettetés, akkor legyen teljesen inkorrekt, esély se legyen velük szemben. 
 
Azzal – az esztétikai „élményen” túl – mi a legnagyobb baj, hogy a gazdaságban nem a rátermett, hanem a baráti versenyzőknek áll a zászló? 
 
– Nem szeretem a politikában a sporthasonlatokat, de ez a legszemléletesebb: ha nem a legügyesebb és legtehetségesebb embereket választom a csapatomba, hanem a leglojálisabb haverjaimat, akkor otthon erősnek tűnhetünk, de idegenben mindig veszíteni fogunk. Ez így van a gazdaságban is. A legnagyobb hazai, közelmúltban felfuttatott cégcsoportok megmérettetés nélkül, politikai helyzetük miatt tudnak fejlődni. Viszont a nemzetközi siker nemcsak a cégméreten és a pénzmennyiségen múlik, hanem azon is, ki mennyire ért ahhoz, amit csinál. 
 
A kormányt segítő konjunktúra vagy – ahogy ön írja – kegyelmi állapot, amely a 4 százalék körüli növekedést hozza, meddig maradhat fenn? 
 
– Néhány évig. A kegyelmi állapotnak két oka van. Az egyik, hogy a pénzügyi válságot pénznyomtatással kezelték nagy jegybankok, ami főként a hozzánk hasonló nyitott, külső adósságokkal rendelkező kis gazdaságok számára jelentett könnyebbséget. Ezért kedvezőek az adósságfinanszírozási költségek, és ezért lehetnek alacsonyan a kamatok. A másik ok az uniós források nagy mennyisége. A kétoldali forrásbőség meglátszik a magyar gazdaság teljesítményén.
 
De ez nem tart örökké. 
 
– A pénzbőség politikájából lassan visszalépnek a jegybankok, az érzékenyebb gazdaságok, Törökország, Brazília már most negatívan reagálnak. A Magyarországhoz hasonló helyzetű országokat is megviselheti a forrásbőség visszafogása. Az unióban sem rózsás a helyzetünk, a kormány hatalompolitikai taktikázása nem könnyíti az új költségvetés tárgyalási pozícióit. nepszava

Bővebben...

Csirkeláb

dsc00008Orbán Viktor Mihály betegségének abba a stádiumába érkezett, amikor már senkinek sem hisz. Most épp a Magyar Nemzeti Banknak nem hisz, amely intézményt pedig a pórázon vezetett kajla szemű kis pincsije dirigál piros pöttyel a seggén, és aki legalább annyira unortodox, mint amennyire a gazdája illiberális. Ezt a kettőt az Isten is egymásnak teremtette, most mégis bizalmatlanul méregetik a másik hasát, illetőleg csalfa tekintetét.

 
Úgy akár, mint amikor az Adolfnak magyaráztak a maradék tábornokai, hogy baj van, főnök, közben az oroszok már verték a bunker ajtaját, hogy csigabiga gyere ki, vár a vodka ideki, ő meg tologatta a nemlétező seregeit, majd nagy kegyesen főbe is lőtte magát. De ne ábrándozzunk a nagy előd példamutató életútján, nézzük inkább, miből főzünk mi, illetve hát, ahogy a vége felé kiderül, hogyan nem főzünk egyáltalán semmiből semmit se.
 
Mert az van, drágáim, hogy Ártunk és Ormányunk a duci kis ujjain kiszámolta – csak olyan van neki -, hogy Krisztus után 2019 évvel az infláció 2,7 százalék lesz, és ezt kőbe is vésték. Olyannyira, hogy a kajla szemű hiába mondja, 3,1 lesz az a 2,7, Orbán Viktor Mihály nem hiszi el, mer’ nem hiszi el. Emiatt a nyugdíjasok szívják majd a csöcsöt, mert a nyugdíjukat az orbáni ábrándok szerint emelik, aztán, ha mégis több lesz a pénzromlás, s emiatt éhen halnak, akkor posztumusz kapnak novemberben kompenzációt.
 
Szórakozok itt, holott ez egyáltalán nem tréfadolog. Elnézést az illetlenségért, de megdögleni is jobb széles mosollyal az arcunkon, nem igaz? Nem. És most, hogy feloldottuk itt a gyomori görcsöket, már nyugodtan mondhatjuk Ártunknak és Ormányunknak, hogy kapja be. Ilyen indulat nélküli megengedő jóindulattal és hátba veregetéssel, midőn azon morfondírozunk, hogyan számolják ezek az inflációt különben is.
 
Az is egy titok, a KSH úgy működik máma már, mint valami Enigma, és képes teljesen ellenkező előjelű dolgokat állítani, mint amit a való élet mutat. Ahogyan ezt tapasztalhatni is, mert a népek, akik nem tudnak lopni úgy, mint a vezetőik, visonganak, milyen drága már minden, s legfőképp, milyen ütemű a drágulás. Ez azonban a statisztikákban egyáltalán nem jelenik meg, és kedves vezetőink, akik nem járnak a piacra, erről nem is szereznek tudomást soha.
 
Jogos hát Orbán Viktor Mihály személyes meggyőződése, hogy ő a magyarság jótevője, vagy csupán a tapasztalat hiánya mondat vele ilyesmit, ezt már soha nem tudjuk meg. Egyáltalán azt sem tudjuk, van-e neki pénztárcája, hogy szükséges-e ilyen kellék neki, amikor mindent alanyi jogon kap meg, röpcsit, pörküttet ubival, szotyit pedig stadionnal. Ambivalens viszonya lehet a fizetőeszközzel, így nem tudható, született gonosz, vagy a létezés másik dimenziójában leledzik, mint az alattvalók. Ez örök titok, és az is marad.
 
De milyen érdekes is az élet. Nemrégen láttam egy dokumentarista jellegű filmet a Vasladyről – nem Hosszú Katinkáról, hanem Margaret Thatcherről -, aki ebben már nyugdíjas éveiben megjött a piacról, ahová úgy szökött ki, és felháborodva közölte a férjével, hogy már megint hány pennyvel emelkedett a tej ára, tarthatatlan. Ilyen sztori a mi egyetlenünkről nem születhetik, ha majd film lesz belőle, és erről mindenki azt gondol, amit csak akar.
 
De visszatérve a rögvalóhoz, elmesélem, a saját benyomásaimat az inflációról. Olyanokról, amik mellbe nem vágtak, csak azt mondtam magamban, na, bassza meg. A sós kiflim ebben az évben huszonhat helyett huszonkilenc pénz, ez nekem tíz százaléknak tűnik uszkve. Megszerettem egy sajtot, aminek kilója kilencszázról ezernégyre kúszott, ez több, mint ötven százalék, és mehetnék tovább a végtelenségig.
 
Most viszont a nyugdíjasokról beszélünk elsősorban, és nem tudom, mit tartalmaz az ő úgynevezett vásárlói kosaruk, de csirkelábat és farhátat, mint közkedvelt nyugdíjas eledelt biztosan. Ezek sem lettek olcsóbbak, és a tejjel is megesett az a csoda, hogy amint lecsökkent az áfája, a boltban másnap drágább lett. Hogy ezt hogyan csinálták, az nagy talány, de felteszem, mindenkinek megvan a maga szívhez szóló története, mi és hogyan lett drágább.
 
Viszont ezt, mint látjuk, Orbán Viktor Mihály nem hiszi el. Ez az az állapot, amikor az akarat fölülírja a törvényt, az álom a valóságot, s így, ilyen közelítéssel nemhogy országot, háztartást sem lehet vezetni, mert a végén kilakoltatják az embert. Utcára teszik a fogdmegek. Ez a mai mese is egy apró adalék arról, hol is élünk, töketlen barmok által irányítottan, akik ráadásul még gonoszak is.

Bővebben...

Bojár Gábor: A kormánynak nem érdeke, hogy jól képzett emberekből álljon a magyar társadalom

hidA vállalkozó szerint korunk kihívásainak csak egy valóban erős és egységes Európa tud megfelelni. A jövő évi EP-választás tétje szerinte, hogy efelé haladunk, vagy az orbáni „nemzetek Európája” felé, ami az EU szétesését jelentheti.

narancs.hu: Egy szeptember közepén tartott rendezvényen arról beszélt, hogy az érkező harmadik informatikai forradalom gyökeres, a világunkat teljesen átrendező változásokat fog hozni. Hogyan tudunk felkészülni ezekre a változásokra?
 
Bojár Gábor: Nem tudhatjuk még pontosan milyen változások jönnek az elkövetkezendő években, de hatalmas változások küszöbén állunk, és ezek alapja az informatikai forradalom. Ehhez képest Magyarországon a teljes közoktatás 12 éve alatt összesen tízszer annyi tornaóra van, mint informatika, ami az ilyen változások idején minimum vicces. Informatikatanárból sajnos nagyon kevés van, amire az lenne a válasz, hogy a tanári pályát kellene sokkal vonzóbbá tenni, hiszen aki ma ért az informatikához, azt felszívja az ipar, mert ott óriási pénzeket lehet keresni. Igazságtalanul hangzik, de kivételt kellene tenni, és tudomásul véve a piaci realitásokat, a jó informatikatanároknak sokkal magasabb fizetést adni.
 
narancs.hu: A magyar kormány nem látja, hogy milyen változások jönnek, vagy egyszerűen nem foglalkozik velük?
 
Bojár Gábor: Sajnos attól tartok, hogy a kormány úgy gondolja, nem érdeke, hogy jól képzett emberekből álljon a magyar társadalom, mivel egy kevésbé képzett társadalmat könnyebb irányítani. Tudom, hogy ez szörnyen rosszhiszeműen hangzik, de sajnos el tudom képzelni, hogy az oktatás lezüllesztése végiggondolt szándék mentén történik.
 
narancs.hu: Korábban azt mondta, hogy még az ördöggel is érdemes összefogni a Fidesz ellen. Nagyot csalódott a választások eredménye miatt?
 
Bojár Gábor: Az „ördögöt” szimbolikusan értettem, de természetesen én is csalódott vagyok. A Fidesz zseniális taktikával elérte, hogy ne legyen érdemi összefogás, maximum csak kamuvisszalépések. Látszott a közvélemény-kutatásokból, hogy a Fideszt nem lehet legyőzni, így a legtöbb párt a második helyért versenyzett, ez pedig oda vezetett, hogy a Fidesz helyett egymással rivalizáltak.

Fotó: MTI/Marjai János

narancs.hu: Hogy látja, az ellenzéki pártok leszűrtek tanulságokat a választási eredményből?
 
Bojár Gábor: Nem igazán, de van néhány kivétel. Nekem imponáló Hadházy Ákos magatartása, és a legnagyobb vesztes, az Együtt is. Ez a párt volt az egyetlen, amelyik a pártérdeket a háttérbe tudta szorítani az ország érdekében. Legalább megpróbálták kikényszeríteni az együttműködést, még ha ez nem is sikerült, és a kísérlet a párt megszűnésével is járt. Egyértelműen őket tekintem a választások erkölcsi győztesének.
 
narancs.hu: Jelenleg van olyan párt, amelyet támogat?
 
Bojár Gábor: Az a párt, amit támogattam, feloszlott. Ez volt az Együtt. Korábban támogattam a Bokros-féle pártot, a Modern Magyarország Mozgalmat, de gyakorlatilag az is megszűnt. A Momemtumból talán lehet valami, de jó volna náluk azt látni, hogy az ország érdeke fontosabb, mint a rövid távú pártérdek.
 
narancs.hu: Most milyen ellenzéki stratégiának volna értelme?
 
Bojár Gábor: Most nem 2022-re kellene készülni, mert néhány hónap múlva itt van az EP-választás, és ez a pálya talán kevésbé lejt a Fidesz felé, itt nem ők alkották a szabályokat. magyarnarancs

Bővebben...

A korrupt kormány miatt keresel rosszul

SzvA „bezúzott" folyóirat - Hatalmas veszteségeket okoz a teljes magyar gazdaságnak a versenyt helyettesítő, azt torzító gazdaságpolitika, ami egyeseket extra jövedelmekhez juttat. Ez pedig nem fér meg a demokráciával. Bod Péter Ákos tanulmányából kiolvasható az is, hogy a nyugati bérszínvonaltól elmaradó hazai fizetésekért a kormányt is lehet okolni. Összefoglaltuk a Corvinus egyetemi tanárának cikkét, ami a legfrissebb Századvég folyóirat letiltásához vezethetett. 

A szűk szakmán kívül feltehetően alig néhányan olvasták volna a Századvég legújabb, a járadékok kérdését körbejáró számát, azonban ennek „betiltása” után már az intereten kézről kézre adják a 128 oldalas kiadványt. Mint az Index megírta, a kormányközeli Századvég Alapítványnak nem tetsző tanulmányok miatt nem engedték kinyomtatni és eltávolították az internetről is a Századvég folyóirat legújabb számát, majd kirúgták a szerkesztőséget.
 
Noha épp az elhallgattatás volt az akció célja, ennél nagyobb reklámot nem is csaphattak volna a közgazdasági elemzéseknek. A hírek szerint Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának cikke verte ki a biztosítékot. Bod a Hvg.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy őt felkérték a tanulmány megírására, amit fél év után most visszakapott, hogy nem hozzák le. Ilyen nem nagyon történt vele az elmúlt 25-30 évben. Mi most kísérletet teszünk arra, hogy Bod Péter Ákos „Bérek, profitok és járadékok harca – magyar szemmel” című, 24 oldalas közgazdasági tanulmányának főbb következtetéseit összefoglaljuk a laikusok számára úgy is, hogy a finom utalások helyett az értő olvasó számára egyértelmű következtetéseket is elmondjuk.
 

Az alacsony bérek mindenkinek fájnak

A válság után napjainkra hiába alakult kedvezően a gazdasági növekedés, a javulás ellenére vált politikai kérdéssé, hogy az új tagállamok jövedelmi szintje milyen mértekben marad el a régebbi tagállamokétól (valamint a lakosság várakozásaitól). A V4-ek ugyan fejlettebbek a volt szocialista gazdaságok átlagánál, ám mégis jelentősen elmaradnak Nyugat-Európától. Bérben különösen nagy a szintkülönbség: a V4-térség országaiban a keresetek – számítási módtól függően – negyedét vagy legfeljebb a felét teszik ki a viszonyítási keretbe tartozó német, osztrák béreknek (igaz, ezek az uniós átlag fölött állnak). 
 
Mivel hazánkban a politika és az átlagember is nagy előszeretettel követeli a gyors bérfelzárkózást a Nyugathoz, Bod Péter Ákos szerint ezt nem önmagában kell nézni, hanem a felzárkózás kérdését ki kellene terjeszteni a termelékenységre, a nemzetgazdaság fejlettségi felzárkózására, a fogyasztási szintre, a versenyképességre, az erőforrások hasznosulására. Meg kell nézni, hogy milyen a piaci verseny, valamint fontos az állam szerepe, és mindazok a körülmények, amelyek kihatnak a nemzetgazdasági jövedelmek keletkezésére és a rajtuk való osztozkodásra. 
 
A számok alapján az látszik, hogy bérjövedelmek aránya a GDP-n belül (bruttó hazai termék) jóval alacsonyabb hazánkban (és a V4 országokban is), mint az uniós átlag. Vagyis nálunk nagyobb a tőke profithányad. Ebből következhetne az is, hogy minket nagyon kizsákmányolnak, de felmerül, hogy piaci torzulás esete áll fenn: ez pedig a járadékjövedelmek túlzott jelenléte.
 

Hogy jön ide a járadék, és mégis mi az?

Maga a járadék fogalma a földjáradékból származik, mára különálló jövedelmi kategória, akár mint a profit egyik összetevője. Járadék jellegű jövedelmek különféle szituációkban keletkeznek, és a klasszikusoktól eredő magyarázat szerint mindig valami szűkösséggel, korlátossággal függnek össze. A Századvég tematikus számának vezető tanulmánya, Mihályi Péternek és Szelényi Ivánnak eredetileg a Comparative Sociology című folyóiratban megjelent írása körüljárja a járadékok helyét a modern gazdaságban, és különösen meghatározó szerepét a volt szocialista országokban. Bod Péter Ákos írása azt vizsgálja, hogy milyen szerepet játszottak a sajátos magyar viszonyok között 1990, majd különösen 2010 után. Extranyereségről beszélünk, és ennek tartós léte arra utal, hogy a jelenség kapcsolatban áll a gazdasági/jogi/politikai rendszer jellemzőivel. azenpenzem.hu

Bővebben...