Hírek

Régi és újkommunisták, mi?

komcsikDöntött a parlament (t*r*czkaiul: kupleráj) a politikusok vagyonosodási vizsgálatáról (Ráhel vajon azért csekkolt ki apu Cinege utcai vityillójából, mert a politikusokat érintő vagyonosodási törvény alapján így közvetlenül kimarad a célzott NAV-ellenőrzésből, és mi jöhet ezután, majd Anikó asszony is átjelentkezik valahova?), ráadásul ezután a magántőkealapok eddig ismeretlen, tényleges tulajdonosai is megismerhetőek lesznek, december 24-e már idén is munkaszüneti nap, és bár nem ment könnyen, de a Fidesz és a KDNP sokatmondó kivonulása mellett végre sikerült dönteni a legfőbb ügyészről is, szóval biztosan nem keltünk fel hiába.

Egyvalami azonban hányingert keltően nem változik. És van egy különösen groteszk sz*rszaga november 4-e előtt, az 1956-os forradalom leverésének hetvenedik évfordulója előtt, négy évvel azután, hogy Orbán Viktor gyáván nem merte leírni az X-en közzétett korabeli posztjában, hogy kik verték le pontosan a magyar szabadságharcot (a they, vagyis az ők szégyene még most is égeti jóérzésű ember arcát), a bukott állampárt közleményben védi a főnököt, miután Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró könyvéből kiderül, hogy Németh Miklós volt kormányfő azt állította: látta, olvasta Orbán ügynöki jelentéseit.

Azt állítja a Fidesz Németh Miklós és Panyi Szabolcs állításaira reagáló közleménye:

„Ha egy régi kommunista megvádol egy hazugsággal, azt azért teszi, hogy az újkommunistákat segítse. Most újra próbálkoznak.

Ugyanazt a szemenszedett hazugságot terjesztik Orbán Viktorról, amivel a rendszerváltás óta már többször rágalmazták. Minden esetben kiderült, hogy ennek semmi alapja sincsen. Már az Antall-kormány idején megtörtént a közszereplők átvilágítása, akkor sem találtak semmit. Minden tény, adat és dokumentum azt bizonyítja, hogy Orbán Viktor nem megfigyelt, hanem őt figyelte meg a kommunista államhatalom. A mostani utódok, az újkommunisták valójában miről akarják elterelni a figyelmet?” (Nemzeti Közleménytár)

Tehát Németh Miklós régi kommunista azért vádolja hazugsággal és besúgással Orbánt, hogy Panyi Szabolcsot segítse abban, hogy az újkommunista Tisza elterelje a figyelmet? Vagy mi van? Mennyit kell ehhez inni, hogy leírjanak ilyen mondatokat? Valóban láttunk az elmúlt években olyan dokumentumokat, amelyek azt támasztják alá, hogy Orbánt megfigyelték, de mi a fasz van az ún. újkommunistákkal? Miért van az, hogy mai napig értelmes, civilizált, érdemi reagálásra képtelenek, csak a minősítgetés megy? Hogy az elvetélt rendszerváltás előtt már ivarérett politikuskezdemények kommunistáznak és újkommunistáznak olyanokat, akik még meg se születtek, vagy gyerekek voltak, amikor Kövér László már rég a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa volt.

Szerintem az, hogy valakit megfigyeltek, egyrészt nem zárja ki, hogy ő is megfigyelt másokat. Másrészt itt azoknak van okuk terelni a figyelmet, akiknek a bukása óta megállás nélkül hullanak a szekrényeiből a csontvázak. Szerintem itt annak van oka aggódni a köz figyelme miatt, aki felismeri magát abban a hamarosan megjelenő oknyomozó munkában, amely komoly kérdéseket feszeget és meg is válaszolja őket. Magyarország ugyan több mint három évtizede megszabadult a szovjet katonai megszállástól, de vajon megszabadult Moszkva politikai és titkosszolgálati befolyásától is? Kik azok a magyar politikusok, üzletemberek és titkosszolgálati szereplők, akik az elmúlt évtizedekben segíthették az orosz érdekek érvényesülését, és milyen titkok, üzletek vagy személyes függőségek húzódhatnak meg a háttérben?

Nem tudom, hogy a bukott miniszterelnök ügynök volt, vagy sem. Távolról se az lenne a legnagyobb bűne. A legnagyobb bűne az lenne, ha bizonyítékokkal alátámasztva kiderülne, amit így is sejteni lehet: hogy a Magyarország függetlenségéről pofázó szuverén szabadságharcos valójában egy korlátozott mozgástérrel rendelkező, fogott ember. Az, aki már négy éve is theynek nevezte az 56-os forradalmat leverő szovjeteket. És ezek régi és újkommunistáznak…

Cikk: https://www.kolozsvaros.com/rovidek/regi-es-ujkommunistak-mi/

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek, a Fidesz bojkottálta a szavazást: Az Országgyűlés tiszás többsége kedden megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek, miközben a Fidesz és a KDNP bojkottálta a szavazást. Az új vezető bocsánatot kért a társadalomtól az ügyészség egyes korábbi döntései és mulasztásai miatt. / 2026.11.03.

youtube / videó
Megválasztása után bocsánatot kért elődei miatt az új legfőbb ügyész  / 2026.11.03. - „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” - mondta parlamenti eskütételét követően Fejes Péter, akit az Országgyűlés kétharmados többséggel, titkos szavazáson választott meg a Legfőbb Ügyészség élére.

 


Kapcsolódó cikkeink:

AVHOKOLA játék - Szénási Sándor jegyzete / Készült: 2026.09.30
A Tiszának, a sajátján kívül persze, már majdnem annyi neve van, mint az egykori kommunistának, Ságvári Endrének, aki azért többszörözte meg magát, hogy Horthy rendőrsége nyomát veszítse. 

bakajelolAz aggodalom érthető, a hisztéria értelmetlen / Készült: 2026.09.21
Nem hiszem, hogy teljes mértékben elkerülhető, de azért menő lenne, ha azt az önkívületi felzúdulást és őrjöngést, ami a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökének ki- és megválasztását övezte, ezúttal sikerülne megspórolni, miután a Sándor-palota közleménye szerint Baka András köztársasági elnök „a jelöltek széles körére kiterjedő, alapos tájékozódást követően dr. Szathmáry Zoltánt találta az ügyészi szervezet legfőbb vezetői tisztségének betöltésére a legalkalmasabbnak”.

felnotas.webpNem voltak rendben a dolgok, nem sikerült partot érni, a kapitány félnótásnak bizonyult / Készült: 2026.07.20
Nem sok mindent kívántam az életben azzal kapcsolatban, amit mindenáron szeretnék megélni. Az egyik a gyerekem születése volt, a másik, hogy lássam még megbukni az Orbán-rendszert. Hála istennek mindkettő megadatott, az meg már csak koktélcseresznye az örömöm cukormázas, habos tortáján, hogy manapság ilyeneket olvashatok: