Hírek

Megszámolták, több mint másfélszer annyian lehettek Magyar Péter megemlékezésén, mint a fideszes Békemeneten

vgyszhOrbán Viktor becslése nem állja meg a helyét.

Nyolc, egyetemistákból álló csapattal járta végig tudományos alapossággal az október 23-i Békemenetet és a Tisza Párt 1956-os ünnepségét, a Nemzeti Menetet Szabó Andrea szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese – vette észre a 24.hu.
 
 
 
Szabó Andrea a Facebookon közölte,
  • becslései szerint a Fidesz körülbelül 85-92 ezer embert tudott megmozgatni, ha igaz, hogy az Alkotmány utca végéig állt a tömeg és még ott is egy kicsit kiszélesedett. Megjegyezte, 1,9 ember/négyzetméter sűrűséggel megengedően számolt.
    nepszava

  • a Tisza rendezvényén a folyamatos kapcsolattartás alapján a tömeg eleje már a Hősök terén volt, amikor a vége éppen hogy elhagyta a Deák teret. Itt viszont 1,7 ember/négyzetméter sűrűséggel számolt, mert voltak szellősebb részek a végén. De a Nemzeti Meneten így is körülbelül 160-170 ezren voltak, legkevesebb 1,7-1,8-szer többen, mint a Békemeneten.
Ezek – hangsúlyozta Szabó Andrea – mind konzervatív becslések, de úgy véli, biztosan állíthatja, hogy nem voltak kétszer többen az első rendezvényen, sőt, majdnem biztos benne, hogy ha nem is kétszer, de legalább 1,7-szer többen voltak a délutánin, mint a délelőttin. Ezzel arra reagált, hogy Orbán Viktor miniszterelnök – bár akkor még véget sem ért az 1956-os forradalom 69. évfordulóján rendezett budapesti ünnepsorozat – a Facebook-oldalán azt írta: „Kétszer annyian voltunk a Békemeneten, mint a Tisza háborús menetén”.
 

nepszava.hu
Orbán Viktor: Kétszer annyian voltunk / 2025.10.23.
A miniszterelnök a saját Facebook-oldalán maga hamisította meg a valóságot. - Még véget sem értek 1956-os forradalom 69. évfordulójának rendezett budapesti ünnepsorozat, Orbán Viktor úgy gondolta, hogy máris megkezdi a számháborút, amelyet az elemzők már jó előre jeleztek.

nepszava.hu
Hatalmas tömeg a Hősök terén és az Andrássy úton, zúgott a „Ruszkik, haza” – Percről percre / 2025.10.23.
Lesz Békemenet és Nemzeti Menet is az 1956-os forradalom évfordulóján tartott ünnepségsorozaton. Karácsony Gergely véletlenül a fideszes tömegbe biciklizett. Ez az október 23. a járdafeliratok napja is. Minden egy helyen.

 
 

A Fidesz és a Tisza Párt is győztesnek hirdette magát a nemzeti ünnep után. Az ELTE Politikatudományi Intézet igazgatójának felmérése szerint a Tisza-rendezvényen lehettek többen, a kormányzat mobilcellás adatok alapján viszont ennek az ellenkezőjéről beszél. / 2025.10.24.

youtube / videó
Mennyi? Megtelt a tér. Ennyi. | TÜKÖR 2025.10.23.  / 2025.10.23. - Lezajlott az október 23-i létszámháború. Orbán Viktor szerint a mostani volt minden idők legnagyobb Békemenete, „az űrből is látszott.” Magyar Péter szerint ők a többség, a Nemzeti Menetre pedig a valaha volt legnagyobb rendezvényként hivatkozott. A Tükör mai adásában összegezzük október 23. legfontosabb eseményeit.

444.hu
Addig járt a korsó a kútra: a beszéde alatt egy poloska hosszan mászkált Orbánon / 2025.10.23.
Az élet iróniája akcióban: a legutóbbi állami ünnepi beszéde után – amikor Orbán Viktor poloskáknak nevezte a kormányoldal ellenfeleit – az október 23-i beszéde alatt hosszan mászkált egy poloska a miniszterelnökön. - A HVG azt írja, Rahmé Nikola rovarfotós szerint a rovar a kivehető képek alapján egy közönséges mezeipoloska.

youtube / videó
Október 23. – Magyar Péter sajtótájékoztatója  / 2025.10.23.

youtube / videó
Látványos vereség: a Fidesz elhagyta, Magyar elvette 56-ot⎜Lakner értékel  / 2025.10.23. - Lakner Zoltán és Gulyás Márton értékeli az október 23-ai két tömegdemonstrációt, a Fidesz Békemenetét és a Tisza Nemzeti Menetét.

youtube / videó
Magyar Péter odáig jutott, ahová az elmúlt 15 évben senki – október 23. mérlege  / 2025.10.23. - A Békemenet és a Nemzeti Menet után Róna Dániellel, a 21 Kutatóközpont igazgatójával és Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions igazgatójával élőben elemeztük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédeit. Az elemzés a Telex maratoni élő műsorának részeként hangzott el.

youtube / videó
Magyar Péter: Orbán évek óta hazudik a népének  / 2025.10.23. - Meg kell nyerniük a választást, mondta Magyar Péter a Hősök terén, majd hozzátette, hogy szerinte az említett választást az emberséges Magyarország és a Tisza fogja megnyerni, mint fogalmazott „nem kicsit, hanem nagyon. Magyar Péter bejelentette továbbá, hogy november 5-én újabb országjárásra indul, úgy fogalmazott ez lesz az Út a Győzelembe.

Magyar Péter a Hősök terén azt mondta: az emberek egy működő országot szeretnének. A Tisza elnöke derűs, határozott rendszerváltást ígért. / 2025.10.23.

youtube / videó
ÉLŐ: Egész napos ünnepi közvetítés az október 23-i eseményekről  / 2025.10.22.