Mi ezt a bohóckodást esszük hat éve. És enni fogjuk, amikor ők már lerázták magukról. Az amerikai polgárok többsége a szívére hallgatott. Sajnálatos módon a szív nem más, mint egy pumpa, így aztán okos döntést nem várhatunk tőle, de ettől függetlenül nap mint nap hallgatunk rá. Legfeljebb később megbánjuk.
A manifeszt, hőbörgő őrület ilyen töménységben soha nem jutott még el a Fehér Ház kapujáig. Működtek a kiválasztási mechanizmusok, még a republikánus párt is ki tudott állítani egy Busht vagy egy Romney-t és vele egy kormányképes stábot. Ezeken a rendszereken igazából több múlik, mint a választók akaratán. Azok ugyanis tíz éve se voltak okosabbak. De az amerikai demokrácia középre húzta az ő radikális érzelmeiket. Most elromlott valami – több valami is –, és Donald Trump átcsúszott a szűrőn.
Nem mindenhol ugyanúgy működik ez a rendszer; Oroszországban például másféle mechanizmusok tartották a hatalomtól távol Vlagyimir Zsirinovszkijt, aki elég konkrét előképe ennek a bohócnak. Szívesen lóbálta ő is az atomfegyvert – a balti államokat például azzal fenyegette meg, hogy nukleáris hulladékot szállít a határaikra –, uszított különféle kisebbségek ellen, és annyi volt a programja, hogy tegyük újra naggyá Oroszországot. Népszerű volt egy időre ezzel, de nem juthatott a csúcsra – igaz, a sztori azzal folytatódott, hogy kooptálta őt a nála rafkósabb Putyin, és választóival együtt programját is kénytelen volt részben átvenni. Olyan nagyon nagy nem lett ettől Oroszország, de ijesztőbb igen, kívül és belül.
A világ most rémülten találgatja, mit fog csinálni Trump elnök. Első és legkiválóbb támogatója, a mi miniszterelnökünk sokszor utalt már arra, hogy Kelet-Európa, esetleg személy szerint ő fogja megtermékenyíteni az elgyengült Nyugatot. Most tényleg érdemes ránk figyelniük, ha tájékozódni akarnak. Mi már ismerjük ezt a programot. Hatalomra kerülni zsigeri indulatok hátán, aztán ott maradni, ahogy lehet – bármi áron. Más nem számít, tehát semmi másra nincs terv.
Ígéretei megvalósíthatatlanok vagy egyértelműen károsak; pont ezért para az egész, mert nem tudható, milyen másik hülyeségekkel fogja kitölteni a következő négy évet. Kik maradnak meg körülötte azok közül, akikre egy-egy területet úgy-ahogy rá lehet bízni? Milyen demagógiák mentén kap bele kockázatos kalandokba azért, hogy másnap elmondhassa, ő éppen naggyá teszi Amerikát? Hogyan próbálja elhallgattatni azokat, akik észreveszik és feltárják kudarcait és bűneit? Hová vezet a pillanat uralása, ha világháborúk és világválságok múlnak hirtelen mozdulatokon?
Igen, mi ezt a menüt esszük hat éve: tudjuk, milyen a gátlástalanul öncélú hatalom. Amelynek egyik utolsó ellensúlya éppen az Egyesült Államok volt. Magyarországnak nem jelent jót ez a fordulat. És nem az a fő kérdés, hogy szót emel-e a nagykövet egy-egy ormótlan lopás miatt, vagy dolgozik-e a CIA a szétvert szerkesztőségek helyett. Hanem hogy mivel tartozik Donald Trump Putyinnak, és hogyan osztozkodnak ők ketten.
Rögtönzött, rossz döntésekre készülhetünk, és a következmények elfedésére kitalált újabb, még rosszabb döntésekre. Európa magára marad, és jelenleg nem úgy néz ki, mint aki felkészült a nagybetűs életre. A nyugati világ vezetői most hosszú töprengésbe kezdenek. A jobbik felük azon gondolkodik, hogyan lehet az ilyen demagógia-katasztrófákat megelőzni okos és távlatos politikával. A többiek pedig azon, hogy bár buták és rövidlátók, lám, mégis van esélyük.
Az amerikaiak 2020-ban megszabadulhatnak Trumptól, nyolc év múlva pedig biztosan lelép. Jogaikra, szabadságukra stabil és ütésálló nyilvánosság, olajozott ellensúlyok, és civilek milliói vigyáznak. Az Egyesült Államokat nem lehet szétverni négy év alatt. A világot valamivel könnyebb.
Lehajolnak ezek a fiúk a last minute dollárokért is. - Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be – ez lett volna a lényege annak az alkotmánymódosításnak, ami végül nem jött össze, mert az állampárt igen csekély igyekezetét felülírta a matematika.
Senki nem gondolhatta komolyan, hogy a távol maradó, illetve nemmel szavazó (tisztelet nekik) ellenzéki képviselők mellett a Jobbik lesz az, amelyik majd úgy mond igent saját eredeti javaslatára, hogy előtte az állampárt szépen lesöpörte egyetlen feltételét: az érzékeny búcsút az elhíresült letelepedési kötvénytől.
Aki úgy kalkulál, hogy a Jobbik úgymond a saját csapdájába esett, téved, mert nekik még mindig könnyebb lesz a végül fideszessé vált javaslat meghiúsítását kommunikálni, mint az állampártnak azt, hogy szemmel láthatóan képtelenek elengedni ezt a kötvényőrületet. Már rég kimondták, hogy ennyi volt, de még mindig hirdetik a világban. Például az iraki Erbilben, ahol nyilvánvalóan csak akkor nem sétál be egy iszlámállamista állampolgár a plázába, kötvényt venni, ha nem akar.
Lehajolnak ezek a fiúk a last minute dollárokért is. Pedig már Moszkva is megüzente, mikorra kell véget vetni a tartományi elit bizniszének (december 27-ével), ideje kicsit összekapniuk magukat.
A Jobbik, hála xenofóbiájának, legalább következetes: ne jöjjön be senki, se szegény migráns, se gazdag betelepülő, és még azt is elismerik, hogy ez utóbbi kategória lényegesen veszélyesebb. Hiszen jogerősen elítélt orosz csaló állítólag éppúgy hazánk vendégszeretét élvezte, mint hat és fél ezer kínai. Vagy itt van mondjuk Pharaon "professzor", aki nem kötvénnyel érkezett ugyan, hanem normál vízummal, és mivel rendes ember, és őszintén, meggyőződésből támogatta az al-Kaidát, beengedtük. Anélkül, hogy az illetékes szervek bármit tudnának róla. Róluk.
Hanem van itten egy apróság. Hogy miközben nem akarják elengedni, azért már nyilvánosan becsmérlik a kötvényügyet (Kósa Lajos: "az alaptörvény módosításához képest a letelepedési kötvények ügye jelentéktelen"). Jelentéktelen? Az a biznisz, amiből a Habony-Rogán közeli offshore baráti kör profitál, olyan embereket is ide engedve, és ezzel Schengenbe, akik lehetnek bárkik?
Őróluk viszont legalább tudjuk, hogy senkik.
www.youtube.com / HVGonline / videó
Tovább tolvajozza és hazaárulózza egymást a Jobbik és a Fidesz / Feltöltés: 2016. nov. 8. - Méghozzá a legmagasabb szinteken. A két konzervatív, polgári párt tartott sajtótájékoztatót a mindkettőjük által támogatott, nemzeti ügyként aposztofált alkotmánymódosítás elbukása után.
Interjút adott a Népszavának az Orbán és társai per harmadrendű vádlottja, akit az alkotmányos rend megdöntése miatt állítanak majd bíróság elé, ha Magyarországon egyszer jogállam lesz. Ha az ügyészség jól végzi a dolgát, Lázár Jánosra is életfogytig tartó szabadságvesztést kér államellenes bűncselekmény elkövetése miatt.
A "Lázár János: a politika és az újságírók kéz a kézben járnak" című interjúból idézzük a címben kiemelt mondanivalót. Arra a kérdésre, "Mit gondol az újságírókról és az újságírásról?", Lázár ezt a választ adja: "A politikusok és a politika, illetve az újságírás és az újságírók kéz a kézben járnak, elválaszthatatlanok egymástól. Soha nem ellenségként vagy ellenfélként tekintettem még a legrosszindulatúbb újságírókra sem. Nagy rezsit fizet az a politikus, aki az újságírókra eszközként és nem partnerként tekint. A magyar újságíró társadalom az elmúlt évtizedekben kiszolgáltatottabbá vált. Nem könnyű szakma."
Lázár válaszának utolsó két mondata a legcinikusabb és legmocskosabb két mondat, ami az elmúlt huszonöt évben elhagyta egy politikus száját. Ezen a ponton a fejére kellett volna önteni a kávét, amit nyilván elé tettek, és fejbe kellett volna verni a székkel. A magyar újságíró társadalom éppen miattuk vált kiszolgáltatottá, enyhén szólva, és ezért nem könnyű szakma. Ez a leereszkedő joviális hangnem, ahogy ez a paraszt a sajtóról beszél, az egész szakmát ellenállásra kellene, hogy buzdítsa. De nem erről akarok beszélni, hanem arról, hogy a politika és az újságírás "kéz a kézben" járnak-e.
Azok az újságírók, akik a politikusokkal "kéz a kézben járnak", nem újságírók, és az a betűvetés, amely a politikától elválaszthatatlan, nem újságírás. A politika tárgya, nem partnere az újságírásnak. Egy újságíró ellenőrzi a közhatalmat és a politikust, nem kéz a kézben jár vele. A Lázár által használt kép jól kifejezi azt a kapcsolatot, amit ezek a bűnöző gazemberek a sajtóról és az újságírásról gondolnak. Aki kézen fog valakit, az vezeti az illetőt. Ők pedig az újságírást és az újságírót annak tekintik, akit ők a kezénél (még csak nem is az orránál) fogva vezetnek.
Lázár bájgúnárkodó leírása tökéletesen fejezi ki a valóságot. A Népszabadság kezét például most elengedték, ezért szegény Népszabadság megszűnt. Sajnálkozhat Lázár, hogy nem könnyű szakma. Így jár, aki nem fogja erősen a "politika" kezét. A jelenség megértéséhez azonban kell egy rövid történeti visszatekintést tennünk, mert mindez nem most kezdődött. Orbán fasiszta állama már annak következménye volt, hogy a sajtó és annak munkatársai - bizony - "kéz a kézben" jártak a politikusokkal.
Még az átmenet két zavaros évtizedében történt, amikor liberális demokrácia fertőzte a keresztény magyar nemzetet, hogy a kilencvenes évek elején átélt eufóriát, amely a szabadság és a függetlenség friss levegőjében keletkezett, elhagyta a sajtó. A folyamat azzal kezdődött, amit Lázár a következő bekezdésben mond, hogy a politika és a sajtó szoros kapcsolatában "a jó viszony mind a két fél érdeke. Érdeke az újságírónak, hogy információhoz jusson, és érdeke a politikusnak, hiszen a gondolatait az újságírók tolmácsolhatják a nyilvánosságnak".
Azzal kezdődött, hogy a lapok parlamenti tudósítói egy-egy pártra szakosodtak, és arra törekedtek, hogy minél bizalmasabb hírekhez és háttérinformációkhoz jussanak hozzá, mert ezt várta tőlük a lapjuk. Ezt azonban nem szorgos tényfeltáró munkával érték el, hanem az egyes pártok erre kijelölt embereivel kialakított "jó kapcsolattal". Ennek az lett az eredménye, hogy az újságírók a politikusoktól kezdtek függni, sorban álltak a politikusok, a parlamenti képviselők ajtaja előtt, azok pedig válogattak, mit, hol melyik lapban szivárogtassanak.
Itt szűnt meg a sajtószabadság és a sajtó kontroll funkciója. Ekkor kezdett el virágozni a "magát megnevezni nem kívánó informátorunk" fordulat, amitől az ember elhányta magát, mert pontosan tudta, hogy a "magát megnevezni nem akaró informátor" tudja, hogy szándékosan milyen belső hírt szivárogtat, amivel manipulálja a közvéleményt.
A Le Monde úgy tudja, hogy a menekültek távoltartására kedden csupán öt apró ponton akarják módosítani a magyar alaptörvényt, ám a szöveget úgy fogalmazták meg, hogy az bosszantsa Brüsszelt – írja a külföldi lap.
A nemzetállam elsődlegességét hangoztató Orbán Viktor miniszterelnök a kvótareferendum érvénytelensége miatt folyamodik a szavazáshoz. Az egyik kezdeményező, Gulyás Gergely azt mondja, hogy a változtatások összhangban állnak az európai és a nemzetközi joggal. Ugyanakkor arra hivatkozva bírálja az unió áttelepítési tervét, hogy az érintettek 80 %-a nem talál helyet magának a befogadásra jelentkező országokban. A Fidesz alelnöke szerint ez mindent elárul az EU elképzeléséről, ugyanakkor megerősíti a magyar álláspontot. A Jobbik osztja, hogy át kell írni az alkotmányt, de csak azzal a feltétellel, hogy töröljék el a letelepedési kötvények rendszerét. Orbán Viktor ezt meg is ígérte, ám tagadta, hogy ily módon engedne a zsarolásának - tudósít a külföldi lap. Így most az LMP két képviselőjét győzködi, hogy támogassák az indítványt, mert akkor meglenne a kétharmad. A baloldal szerint a helyzet azt tükrözi, milyen nehézségekkel küzd a kormányfő hat év után. Bárándy Gergely felhívja a figyelmet, hogy az alkotmánymódosítás nem visszamenőleges hatályú, azaz nem érinti a tavaly jóváhagyott uniós programot. Ugyanakkor a jelek szerint Orbán arra számít, hogy az Európai Bíróság elutasítja a vonatkozó magyar keresetet. - számol be a Le Monde.
Az újság nyugtalanítónak nevezi a magyar sajtóban végbemenő koncentrációt, így azt, hogy egy kormányfő közeli cég szerezte meg a Népszabadságot. A korábbi osztrák tulajdonos gazdasági okokra hivatkozva zárta be a lapot, ám Pető Péter főszerkesztő-helyettes szerint a valóság az, hogy Orbán Viktor vette le a térképről a legnagyobb ellenzéki újságot és számolta fel a szerkesztőséget, pedig az hírforrás volt az egész magyar média számára. Úgy fogalmaz, hogy a fejlemény fordulat a magyar demokrácia számára, amelyet 2010 óta tönkrevertek. Az új lapgazdának, a mindössze 6 hónapja működő Opimusnak semmiféle tapasztalata sincs az újságírás területén. Vásárhelyi Mária úgy látja, hogy a Fidesz mostantól információs monopóliumot élvez. A miniszterelnök az év végéig megszerzi a nagy regionális orgánumokat. Igaz, megmaradnak az internetes oldalak, meg tovább él egy-két lap, de ezekkel épp az a hatalom célja, hogy a sokszínűség látszatát keltse. Ám már nem zavarják a Fidesz uralmát, mert kicsi a közönségük.
Magyarországon a lakosság hatalmas többsége nem tud idegen nyelveket, nem használja az internetet és a televízióból tájékozódik. Az állami média a végrehajtó hatalomtól függ és Vásárhelyi szerint az olimpia idején sugárzott propagandadömping bizonyította, hogy milyen irányban igyekszik befolyásolni a közvéleményt. Az RTL továbbra is piacvezető, miután nem sikerült térdre kényszeríteni, de megpróbálják elcsábítani a bemondóit illetve igyekeznek távol tartani a riportereit az eseményektől. A Le Monde megjegyzi, hogy az újságírók kényszerzubbonynak tartják a vonatkozó sajtótörvényeket. Az ország 5 év alatt 48 helyet esett vissza a sajtószabadság nemzetközi rangsorában, amire sehol másutt nincs példa az unión belül. Brüsszel a jelek szerint mégsem kíván közbelépni. Vásárhelyi Mária erről azt mondja: lassanként felismerjük, hogy az európai közösséget kizárólag a gazdasági szálak tartják össze. Ez nagy csalódás azoknak az értelmiségieknek, akik oly sokat reméltek 89 után.
Die Presse
Móra Terézia szomorúnak tartja, hogy Magyarországon az emberek kétharmada jobboldali beállítottságú. A Fertőrákosról elszármazott, Berlin közelében élő és német nyelven alkotó írónő abból az alkalomból nyilatkozott, hogy szerdán ő tartja a Bécsi könyvhét megnyitóját.
Lázár János azt mondta, Ghaith Pharaon 2014. október 24-én nyújtott be vízumkérelmet a bejrúti magyar nagykövetségen. Magyarország akkor hat EU-tagországot kérdezett meg arról, sérti-e a vízum megadása érdekeiket, egyúttal tájékoztatta az Egyesült Államokat és Szaúd-Arábiát, de azok nem válaszoltak. Így a magyar hatóságok a vízumot kiadták. (Pharaon tavaly járt is Magyarországon, de miután az Interpol csak fél éve erősítette meg, hogy körözik, nem tartóztatták le.)
Október 3-án írt levelet Pintér Sándor belügyminiszter Szaúd-Arábia nagykövetének. Azt Juhász Péter, az Együtt alelnöke hozta nyilvánosságra, és a fideszes Németh Szilárd gyakorlatilag hitelesítette is azzal, hogy szerinte minősített adatokat tartalmazó iratokról van szó. Pintér Sándor a szaúdi királyság hivatalos állásfoglalását kérte Ghaith Pharaonról, akinek összegezték magyarországi üzleti tevékenységét. A levélből az is kiderült, hogy a kormány előtt korábban sem volt ismeretlen a szaúdi üzletember előélete.
Jordánia egyik budapesti képviseletének díszvacsoráján, ahol a Magyarországra akkreditált összes arab ország nagykövete és nagykövetsége képviseltette magát, én is részt vettem, és ott díszvendég volt Pharaon professzor (…) A magyar kormány természetesen megvizsgálta a szóban forgó személy magyarországi tevékenységét, és azt találtuk, hogy az a magyar törvényeknek megfelel, és nemzetbiztonsági kockázatot nem rejt magában Magyarországra nézve. (…) Meggyőződésem, hogy a szóban forgó személy körüli ügy egy amerikai titkosszolgálati játszma. Ezt onnan lehet tudni, hogy a szóban forgó úr beutazásával kapcsolatban egyetlen schengeni ország sem emelt kifogást, senki sem kérte az elfogását, pedig a kiadott vízum minden tagállam számára látható és ismert volt. Valamint az is elgondolkodtató, hogy ha valakit állítólag keres az FBI, akkor hogy maradhat 24 éven keresztül szabadlábon és közben többször megfordul Európában.
Bár ezt Orbán Viktor nem árulta el, a díszvacsorát – sajtóhírek szerint – vélhetően a jordán konzulátus adhatta, annak címére voltak évekig bejegyezve Pharaon cégei, hiszen Zaid Naffa, Jordánia tiszteletbeli konzulja volt azok korábbi kézbesítési megbízottja. (Ő is ott volt a seregélyesi falunapon, amikor Pharaon megtekintette a vadászkastélyt, amelyet később cége megvett. Zaid testvére, Oszama Naffa tavaly óta egyébként nagykövet az Egyesült Arab Emírségekben. Erről a szálról korábban a kormányfő vejének üzletei kapcsán írtunk.)
A 2010 utáni kormányok történelmi bűne, hogy bár kivételes felhatalmazást kaptak, azt nem a jó, hanem éppen rossz célra használták fel. Ennek következménye az is, hogy a hazai gazdaság önerőből nagyjából nulla százalékos növekedésre lenne képes. A magyar társadalom egy jó kormányzással képes lenne a modernizálódásra, polgári átalakulásra és benne van az is, hogy a kudarcok miatt a gyűlölet kampányok befogadóivá váljon – nyilatkozta egyebek mellett a Népszavának Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár.
- Beszélhetünk még egyáltalán Magyarországon piacgazdaságról?
- Ha csak az intézményrendszert vesszük figyelembe, akkor a magyar gazdaság piacgazdaság. A piac intézményei léteznek: magántulajdon, független bíróság, kétszintű bankrendszer, működő állami számvevőszék, adóhatóság. Azt azonban látni kell, hogy egy gazdaság aszerint működik, amilyen társadalmi környezetbe ágyazódik. Ha a társadalomban kellő mértékű a demokrácia, az alá-fölérendeltségi viszonyok helyett mellérendeltségi, partneri viszonyok vannak, nincsenek merev hatalmi struktúrák akkor az egy jól működő piacgazdaság. Ha viszont nem demokratikusak az emberek közötti viszonyok - mint Magyarországon -, akkor az egy rosszul működő piacgazdaság.
- Miről ismerszik meg az ilyen rendszer?
- Tele van monopol pozíciókkal. Közgazdász nyelven ezt úgy mondjuk, hogy az intézményrendszer nem befogadó jellegű, hanem kizáró, monopolisztikus. Ilyen berendezkedés mellett erőfölényes helyzetek alakulnak ki, s az államnak is jelentős a befolyása. Az állami befolyás pedig eltorzítja a piaci viszonyokat. Ez jellemző ma a magyar helyzetre. Nem véletlen, hogy a magyar termelékenység az európai unió átlagos termelékenységnek alig 40-45 százaléka. Ezért például a World Economic Forum (WEF), a Világgazdasági Fórum 138 országot tartalmazó versenyképességi listáján a 69-ik helyre csúsztunk vissza. Pedig néhány éve még a 29-ik helyen álltunk. Ma már megelőz minket Botswana (64) és Vietnam (60) is. Önmagában tehát nem elég, ha messziről piacgazdaságnak tűnünk.
- Ez a felemás piacgazdaság a régióban magyar sajátosságnak számít?
- Egyáltalán nem. Legföljebb az arányokban van eltérés. Sajnos nincs olyan automatizmus, hogy ha bevezetjük a piacgazdaság elemeit, akkor holnaptól egy jól működő piacgazdaságot kapunk. A környező országokban is a társadalmi közeg a meghatározó tényező. Ez függ az emberek viselkedés mintáitól, értékrendjétől, attól, hogy hosszú évtizedek során milyen erkölcsi normákat sajátítottak el. Ezek az attitűdök nagyon lassan változnak. Sajnos nem lehet levakarni rólunk azt a 40 évet, amit az úgynevezett létező szocializmusban töltöttünk, és töltöttek a szomszédos volt szocialista országok. A magyar sajátosságok nem csak a szocialista időszakban alakultak ki, már a két világháború közötti időszakban is sok meg volt belőle, talán onnan gyökeredzik, amikor szintén messziről piacgazdaságnak tűnhetett ami nálunk működött, de inkább egy félfeudális rendszer volt. Ami megint a régióra jellemző, hogy talán a cseheket kivéve, igazi polgári forradalom sehol nem ment végbe. Nem igazi polgári társadalmakról van tehát szó, s ez rányomta, s rányomja a működésükre a bélyegét. Hiába vonultak ki az oroszok, hiába lett formálisan piacgazdaság és demokrácia, valójában a polgári értékek hiányában, torz, felemás, félresikerült piacgazdaságok és demokráciák alakultak ki. Ez többé-kevésbé a visegrádi országokra is jellemző.
- Mindezek ellenére, mennyire sikerült felzárkóznunk?
Már csak elmekórtani szakkifejezésekkel leírható az a derűs közöny, amellyel a közvélemény a saját kasztrálását tudomásul veszi. Még a megmaradt sajtóból is eléggé hiányzik a tragikus komolyság. Úgy látszik, a Magyarországra leselkedő egyik legpokolibb veszedelem a hihi-hehe-haha.
Ne a rendszerváltás rendszerét tessék gyászolni: legalább annyi rosszat hozott, mint jót.
Amikor újságírókat meg más értelmiségieket (kutatókat, egyetemi oktatókat, művészeket), közhivatalnokokat, mindenféle jól képzett szakembereket bocsátanak el ezerszámra politikai okokból, egyetlen szót se szólhatunk, ha nem érzünk semmit azok iránt a milliók iránt, akik a munkájukat, megélhetésüket, otthonukat vesztették el a piaci kapitalizmusra való áttérés következtében. Ha hiányzik belőlünk a részvét a szülők iránt, akiknek a lányai és fiai kénytelenek kivándorolni. Ha nem nyilall bele a szívünkbe valami, ha látjuk az elnéptelenedett, romosodó falvainkat.
A rendszerváltáskor senki nem hitte, hogy itt hamarosan (vagy akármikor) ausztriai életszínvonal lesz – erről szó se volt, ez utólagos rágalom –, de a politikai szabadság kissé leegyszerűsített eszméiben, mint a többpártrendszerben, parlamentarizmusban, független jogszolgáltatásban, szabad nyilvánosságban, kötetlenebb, lazább, színesebb életstílusban valamennyire mindenki hitt. Ezt (eszmetörténetileg és fogalmilag tévesen) „demokráciának” nevezték, s mindez kevés lett volna – kevésnek is bizonyult – a valódi szabadsághoz. Ezekből a némileg szimpla eszményekből azért megvalósult valamicske, alacsony intellektuális színvonalon és sok disznósággal, ostobasággal és képtelenséggel elegyítve (ráadásul a gazdasági és szociális összeomlás körülményei között).
A médiaszerkezet sose volt egészséges, tudjuk jól, ráadásul a közvélemény és a politikai osztály egy része legalább annyira gyűlölte a féloldalas sajtószabadságot, mint a kezdetleges többpártrendszert.
Akárhogy is volt, létrejött a szakmailag és szellemileg – legjobb esetben – közepes, sokszínű sajtó, amely azért hangos volt, fesztelen, goromba, és megismertette a közönséget a főbb tényekkel.
Ámde a pusztán hozzávetőleges tájékozottság és a megdöbbentő tudományos és kulturális műveletlenség (különös tekintettel a politikai gondolkodás, a politikaelmélet történetére, amely terra incognita Magyarországon, hiába lenne rá a legeslegnagyobb szükség) mellett is volt szólásszabadság, akkor is, ha az egyes áramlatok befolyási arányaival soha senki nem volt elégedett.
A még oly tökéletlen, de azért reális alkotmányos-jogállami epizód (1990–2010) elmúltával a legfontosabb megmaradt szabadságintézmény a sajtó volt. Ezt azelőtt is egyfolytában támadták az államhatalom birtokába került politikai erők, de az, ami éppen most történik: példátlan.
A Népszabadság megszüntetése, a teljes helyi sajtó Orbán általi kisajátítása, számos médium tönkretétele, erőszakos fölvásárlása de facto szétverte a sajtószabadságot. Ehhez járul az MTVA-MTI konglomerátum befolyása a helyi és kereskedelmi médiákra főleg az ingyenes „hír”-szolgáltatás révén – megszámlálhatatlan poprádió, helyi rádió, városi hetilap, helyi tévé, helyi újság és városházi honlap (stb., stb.) közli az MTI manipulált „híreit”; ugyanezek az „anyagok” jelennek meg a határon túli magyar nemzetiségi sajtóban és rádióban, tévében; a populáris és regionális médiák szinte a maguk teljes egészében Orbán Viktor kezében vannak. Mint tudjuk, több vergődő nyomtatott újságon kívül a befolyásos online médiák is veszélyben vannak, az Origo és a VS intő példa. És a támadássorozat a jelek szerint folytatódik.
Hazánk nem rés, hanem erős bástya az európai elszovjetesedés elleni küzdelemben. Vélemény.
Méltóságteljes hangulatban, komoly rendzavarás nélkül zajlott le pártunk első titkárának ünnepi beszéde a nagy októberi forradalom 60. évfordulóján. A több tízezres tömegmegmozdulást csupán egy maroknyi ellenzéki-ellenséges elem próbálta füttyögéssel megzavarni. Jelentem, a Kossuth téren álló dolgozók, de a teljes hazai és nemzetközi közvélemény is egyértelműen elvárja, hogy pártunk és kormányunk tapodtat se engedjen a fellazítás szirénhangjainak, hiszen ezzel is a békét védjük. Nagy tetszést aratott a dolgozók körében, amikor Orbán Viktor elvtárs leszögezte, hogy „ma felemelt fővel, erőnk teljében, egy erős Magyarország magabiztos fiaiként” állhatunk itt, ez persze kevésbé tetszett azoknak, akiknél gondoskodtunk arról, hogy a főjük egy ideig ne kerülhessen felemelésre.
Bár Németh Szilárd elvtárs a rendezvény előtt kemény szavakkal óvta az ellenzéket a provokációktól, a nyugati körök által lízingelt bérfüttyögők megvalósították a büntetőjogi eljárás tényálladékát, úgyhogy lépni kellett, a népi-nemzeti demokrácia védelmében. Nem babra megy a játék! Később hiába panaszkodtak az elfogult „áldozatok” az ellenzéki médiának („nagyon hamar megkaptam az első ütést, aztán még vagy tízen vertek fejbe nagyon rövid idő alatt, végül valaki földhöz vágott”), hiába ütötték meg sajnálatos módon U. Krisztián – egyelőre büntetlen előéletű – történészt, a dolgozó osztály és a velük szövetséges értelmiség a szó szoros értelmében csattanós választ adott az örök hőzöngőknek, kétkedőknek.
A Nemzeti Etatizmus Rendszerének (NER) hívei, a téren összegyűlt tízezrek azonban a legnagyobb tetszéssel azt fogadták, amikor Orbán elvtárs felhívta a figyelmet: ma az a fő feladat, hogy megmentsük Brüsszelt az „elszovjetesedéstől”. Nos, ha van igazi veszély, az az elszovjetesedés, ebben népünknek és pártunknak egy a hangja. Nem véletlenül üzent Boross Péter elvtárs a mesterségesen gerjesztett Népszabadság-ügy apropóján: „Nem kellene összeállítanunk egy-két kiragadott tételt az amerikai imperialisták gaztetteiről, és azt is bemutatni?” De be kéne – érződött a Kossuth tér hangulatán. Ugyanakkor voltak olyanok – és nem csak pártonkívüliek –, akik szerint nem domborodik ki eléggé pártunk elszántsága az elszovjetesedés elleni küzdelem frontján.
Többen is értetlenségüket fejezték ki például annak kapcsán, hogy köztársasági elnökünk – a nemzeti ünnep alkalmából – rendőr altábornaggyá léptette elő Tasnádi László államtitkár elvtársat, a BM korábbi III/II-2-es osztály C alosztályának operatív tisztjét. Dacára annak, hogy Tasnádi elvtárs jó elvtárs, régi, megbízható szakember, pártunk illetékeseinek jobban el kellene magyaráznia a dolgozóknak, hogy a NER ezzel csupán a folyamatosságot, a békés építőmunkát biztosította. Tasnádi elvtárs, ugye, korábban a belső reakcióba épült be, kulturális, ifjúsági és egyházi vonalon kémelhárított, ügynökei („Amur” és „Vera”) ott voltak Nagy Imre újratemetésén is, ő akkor így tudott tenni hazánk elszovjetesedése ellen.
Sajnos kitartó agitációs és propagandatevékenységünk, a hírközlő szervek népi-nemzeti tulajdonba vétele dacára még sokan nem értik, amit Tasnádi elvtárs pedig régóta hangsúlyoz: spionokra mindig szükség van, a kémelhárítás rendszereken átívelő szakma. Ő csak kém- és terroristagyanús elemekről jelentett, és hát lássuk be, az ellenség – kisebb kitérők után – ugyanaz: az amerikai offshore felforgatók, a német rezidentúra, a nyugat-európai bajkeverők, a Magyarországra utazó külföldi állampolgárok, illetve migránsok. Mert ahogy Kocsis Máté elvtárs helyesen megállapította, Tasnádi elvtárs „régen is a rendvédelemben dolgozott, és most is ezt teszi”. Ez biztosítja a békés, boldog építőmunkát, amelyre mindannyian joggal lehetünk büszkék, főleg a fiataljaink, akik a jövő zálogai.
Egy 39 éves középosztálybeli értelmiségi gondolatai - Olvastam az egyik cikketeket, amiben csodálkoznak, hogy miért nem vagytok még eltörölve a föld színéről és hörögve kívánnak mindenféle jót. Ne szegje kedveteket! Vagyunk még páran akik képesek vagyunk a gondolkodásra. És amikor az írásaitokat olvasom olyan, mintha magamat hallanám.
Azért tartom magam középosztálybelinek mert nem éhezünk. Két gyermeket tudok iskolába és óvodába járatni és tisztességgel nevelni őket. Vannak olyan nyarak, amikor sikerül egy nyaralást is összespórolni. Van autónk és munkánk. Szóval tudom és sajnos látom is, hogy vannak nálunk rosszabb, sokkal rosszabb helyzetben is családok. Nagyon sok család. Az értelmiségi jelzőt azért bátorkodtam magamra venni, mert mérnöki diplomám van és úgy általában véve tájékozottnak érzem magam.
Rengeteg gondolat kavarog bennem amik érzem, hogy már belülről emésztenek. Esténként mikor lefekszem, a munka és a család mindennapos megoldandó problémái mellett ezeken jár az agyam és képtelen kikapcsolni. Néha órákon keresztül ezeken őrlődök és csak forgolódok. Ezzel magyarázom, hogy minden nap fáradt és megtört vagyok.
Politika és politikusok… Olyan szavak ezek ma Magyarországon, amik zsigeri utálatot váltanak már ki mindenkiből. A politikus – mióta az eszemet tudom – egyenlő a korrupcióval, hazugsággal, kizsákmányolással, lopással, csalással, sikkasztással… és még sorolhatnám. De ma! Ma már olyan szintre emelkedett ez a negatív megítélés a határtalan pofátlanságnak köszönhetően, hogy komolyan értetlenül állok az előtt, hogy még nem történtek erőszakos megnyilvánulások. A politikus ma egy olyan állatfajt jelent, aki képletesen szólva odasétál hozzám, átvágja a torkom és amíg kivéreztet, feltartja a magasba a kezét és az arcomba röhögve azt mondja: „Nem én voltam”. Ma ez van. Ezt kapjuk az arcunkba nap mint nap. Már csak arra sem figyelnek, hogy valahogyan leplezzék a korrupciót, lopást, bűnözést. A közbeszerzés ma egyenlő a korrupcióval. Rengeteg politikus, azok ismerősei, rokonai, barátai bírnak már mérhetetlen vagyonnal. Felfoghatatlanul hatalmas összegeket tesznek zsebre és a világ összes vagyona sem elég már. Nem ismernek határokat.
A másik oldalon magyar családok vannak szegénységbe szorítva. Gyermekek éheznek! Ezek a politikusok át sem tudják már érezni ezeket, teljesen elszakadtak a külvilágtól. És megszólalásaikban vigyorogva, humorizálva és egymást tapsolva bizonygatják, hogy ez így teljesen rendben van, mi vagyunk a legjobbak az EU-ban, szinte már teljes foglalkoztatottság van, folyamatosan nőnek a bérek, minden családnak van elég megtakarítása, kevesebb adót fizetünk és jobban élünk. Döbbenetes mértékű a pofátlanság.
És pontosan tudom, hogy még mindig csak a jéghegy csúcsát látjuk. Hiába van akár napi szinten is valami korrupciós hír akkor is csak a felületét kapargatja a média annak, ami a valóság. Van az univerzális gázszerelő aki olyan kiváló üzleti érzékkel nyúl minden szakmába, hogy le tudja tarolni a piacot. Nem mellékesen közben tönkreteszi az adott szakmát vagy teljes ágazatot is. Tud stadiont építeni, utakat építeni, szeret földeket vásárolni, mert a gazdálkodáshoz is nagyon ért, nagyon ügyes az ásványvizes bizniszben, bizonyított már generálkivitelezőként, gépész kivitelezőként, még egy klímaipari céget is vett, mert hűtésben is jártas, jó érzéke van a szállodaiparhoz is, ezért vásárolt és vásárol még szállodaláncokat, valamint most az ország talán legjelentősebb médiavállalkozója is lesz, mert ezt is szereti. Több most hirtelen nem jut eszembe de tudom, hogy csak egy részét említettem meg annak amire képes ez az aranyember.
Mi ezt a bohóckodást esszük hat éve. És enni fogjuk, amikor ők már lerázták magukról. Az amerikai polgárok többsége a szívére hallgatott. Sajnálatos módon a szív nem más, mint egy pumpa, így aztán okos döntést nem várhatunk tőle, de ettől függetlenül nap mint nap hallgatunk rá. Legfeljebb később megbánjuk.
Lehajolnak ezek a fiúk a last minute dollárokért is. - Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be – ez lett volna a lényege annak az alkotmánymódosításnak, ami végül 
Interjút adott a 
A Le Monde úgy tudja, hogy a menekültek távoltartására kedden csupán öt apró ponton akarják módosítani a magyar alaptörvényt, ám a szöveget úgy fogalmazták meg, hogy az bosszantsa Brüsszelt – írja a külföldi lap.
Lázár János azt mondta,
A 2010 utáni kormányok történelmi bűne, hogy bár kivételes felhatalmazást kaptak, azt nem a jó, hanem éppen rossz célra használták fel. Ennek következménye az is, hogy a hazai gazdaság önerőből nagyjából nulla százalékos növekedésre lenne képes. A magyar társadalom egy jó kormányzással képes lenne a modernizálódásra, polgári átalakulásra és benne van az is, hogy a kudarcok miatt a gyűlölet kampányok befogadóivá váljon – nyilatkozta egyebek mellett a Népszavának Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár.
Már csak elmekórtani szakkifejezésekkel leírható az a derűs közöny, amellyel a közvélemény a saját kasztrálását tudomásul veszi. Még a megmaradt sajtóból is eléggé hiányzik a tragikus komolyság. Úgy látszik, a Magyarországra leselkedő egyik legpokolibb veszedelem a hihi-hehe-haha.
Hazánk nem rés, hanem erős bástya az európai elszovjetesedés elleni küzdelemben. Vélemény.
Egy 39 éves középosztálybeli értelmiségi gondolatai - Olvastam az egyik cikketeket, amiben csodálkoznak, hogy miért nem vagytok még eltörölve a föld színéről és hörögve kívánnak mindenféle jót. Ne szegje kedveteket! Vagyunk még páran akik képesek vagyunk a gondolkodásra. És amikor az írásaitokat olvasom olyan, mintha magamat hallanám.