– A pénzbőség politikájából lassan visszalépnek a jegybankok, az érzékenyebb gazdaságok, Törökország, Brazília már most negatívan reagálnak. A Magyarországhoz hasonló helyzetű országokat is megviselheti a forrásbőség visszafogása. Az unióban sem rózsás a helyzetünk, a kormány hatalompolitikai taktikázása nem könnyíti az új költségvetés tárgyalási pozícióit.
- Részletek
-
Készült: 2018. szeptember 28. péntek, 23:32
-
Találatok: 1957
Orbán Viktor Mihály betegségének abba a stádiumába érkezett, amikor már senkinek sem hisz. Most épp a Magyar Nemzeti Banknak nem hisz, amely intézményt pedig a pórázon vezetett kajla szemű kis pincsije dirigál piros pöttyel a seggén, és aki legalább annyira unortodox, mint amennyire a gazdája illiberális. Ezt a kettőt az Isten is egymásnak teremtette, most mégis bizalmatlanul méregetik a másik hasát, illetőleg csalfa tekintetét.
Úgy akár, mint amikor az Adolfnak magyaráztak a maradék tábornokai, hogy baj van, főnök, közben az oroszok már verték a bunker ajtaját, hogy csigabiga gyere ki, vár a vodka ideki, ő meg tologatta a nemlétező seregeit, majd nagy kegyesen főbe is lőtte magát. De ne ábrándozzunk a nagy előd példamutató életútján, nézzük inkább, miből főzünk mi, illetve hát, ahogy a vége felé kiderül, hogyan nem főzünk egyáltalán semmiből semmit se.
Mert az van, drágáim, hogy Ártunk és Ormányunk a duci kis ujjain kiszámolta – csak olyan van neki -, hogy Krisztus után 2019 évvel az infláció 2,7 százalék lesz, és ezt kőbe is vésték. Olyannyira, hogy a kajla szemű hiába mondja, 3,1 lesz az a 2,7, Orbán Viktor Mihály nem hiszi el, mer’ nem hiszi el. Emiatt a nyugdíjasok szívják majd a csöcsöt, mert a nyugdíjukat az orbáni ábrándok szerint emelik, aztán, ha mégis több lesz a pénzromlás, s emiatt éhen halnak, akkor posztumusz kapnak novemberben kompenzációt.
Szórakozok itt, holott ez egyáltalán nem tréfadolog. Elnézést az illetlenségért, de megdögleni is jobb széles mosollyal az arcunkon, nem igaz? Nem. És most, hogy feloldottuk itt a gyomori görcsöket, már nyugodtan mondhatjuk Ártunknak és Ormányunknak, hogy kapja be. Ilyen indulat nélküli megengedő jóindulattal és hátba veregetéssel, midőn azon morfondírozunk, hogyan számolják ezek az inflációt különben is.
Az is egy titok, a KSH úgy működik máma már, mint valami Enigma, és képes teljesen ellenkező előjelű dolgokat állítani, mint amit a való élet mutat. Ahogyan ezt tapasztalhatni is, mert a népek, akik nem tudnak lopni úgy, mint a vezetőik, visonganak, milyen drága már minden, s legfőképp, milyen ütemű a drágulás. Ez azonban a statisztikákban egyáltalán nem jelenik meg, és kedves vezetőink, akik nem járnak a piacra, erről nem is szereznek tudomást soha.
Jogos hát Orbán Viktor Mihály személyes meggyőződése, hogy ő a magyarság jótevője, vagy csupán a tapasztalat hiánya mondat vele ilyesmit, ezt már soha nem tudjuk meg. Egyáltalán azt sem tudjuk, van-e neki pénztárcája, hogy szükséges-e ilyen kellék neki, amikor mindent alanyi jogon kap meg, röpcsit, pörküttet ubival, szotyit pedig stadionnal. Ambivalens viszonya lehet a fizetőeszközzel, így nem tudható, született gonosz, vagy a létezés másik dimenziójában leledzik, mint az alattvalók. Ez örök titok, és az is marad.
De milyen érdekes is az élet. Nemrégen láttam egy dokumentarista jellegű filmet a Vasladyről – nem Hosszú Katinkáról, hanem Margaret Thatcherről -, aki ebben már nyugdíjas éveiben megjött a piacról, ahová úgy szökött ki, és felháborodva közölte a férjével, hogy már megint hány pennyvel emelkedett a tej ára, tarthatatlan. Ilyen sztori a mi egyetlenünkről nem születhetik, ha majd film lesz belőle, és erről mindenki azt gondol, amit csak akar.
De visszatérve a rögvalóhoz, elmesélem, a saját benyomásaimat az inflációról. Olyanokról, amik mellbe nem vágtak, csak azt mondtam magamban, na, bassza meg. A sós kiflim ebben az évben huszonhat helyett huszonkilenc pénz, ez nekem tíz százaléknak tűnik uszkve. Megszerettem egy sajtot, aminek kilója kilencszázról ezernégyre kúszott, ez több, mint ötven százalék, és mehetnék tovább a végtelenségig.
Most viszont a nyugdíjasokról beszélünk elsősorban, és nem tudom, mit tartalmaz az ő úgynevezett vásárlói kosaruk, de csirkelábat és farhátat, mint közkedvelt nyugdíjas eledelt biztosan. Ezek sem lettek olcsóbbak, és a tejjel is megesett az a csoda, hogy amint lecsökkent az áfája, a boltban másnap drágább lett. Hogy ezt hogyan csinálták, az nagy talány, de felteszem, mindenkinek megvan a maga szívhez szóló története, mi és hogyan lett drágább.
Viszont ezt, mint látjuk, Orbán Viktor Mihály nem hiszi el. Ez az az állapot, amikor az akarat fölülírja a törvényt, az álom a valóságot, s így, ilyen közelítéssel nemhogy országot, háztartást sem lehet vezetni, mert a végén kilakoltatják az embert. Utcára teszik a fogdmegek. Ez a mai mese is egy apró adalék arról, hol is élünk, töketlen barmok által irányítottan, akik ráadásul még gonoszak is.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. szeptember 27. csütörtök, 22:39
-
Találatok: 1848
A vállalkozó szerint korunk kihívásainak csak egy valóban erős és egységes Európa tud megfelelni. A jövő évi EP-választás tétje szerinte, hogy efelé haladunk, vagy az orbáni „nemzetek Európája” felé, ami az EU szétesését jelentheti.
narancs.hu: Egy szeptember közepén tartott rendezvényen arról beszélt, hogy az érkező harmadik informatikai forradalom gyökeres, a világunkat teljesen átrendező változásokat fog hozni. Hogyan tudunk felkészülni ezekre a változásokra?
Bojár Gábor: Nem tudhatjuk még pontosan milyen változások jönnek az elkövetkezendő években, de hatalmas változások küszöbén állunk, és ezek alapja az informatikai forradalom. Ehhez képest Magyarországon a teljes közoktatás 12 éve alatt összesen tízszer annyi tornaóra van, mint informatika, ami az ilyen változások idején minimum vicces. Informatikatanárból sajnos nagyon kevés van, amire az lenne a válasz, hogy a tanári pályát kellene sokkal vonzóbbá tenni, hiszen aki ma ért az informatikához, azt felszívja az ipar, mert ott óriási pénzeket lehet keresni. Igazságtalanul hangzik, de kivételt kellene tenni, és tudomásul véve a piaci realitásokat, a jó informatikatanároknak sokkal magasabb fizetést adni.
narancs.hu: A magyar kormány nem látja, hogy milyen változások jönnek, vagy egyszerűen nem foglalkozik velük?
Bojár Gábor: Sajnos attól tartok, hogy a kormány úgy gondolja, nem érdeke, hogy jól képzett emberekből álljon a magyar társadalom, mivel egy kevésbé képzett társadalmat könnyebb irányítani. Tudom, hogy ez szörnyen rosszhiszeműen hangzik, de sajnos el tudom képzelni, hogy az oktatás lezüllesztése végiggondolt szándék mentén történik.
narancs.hu: Korábban azt mondta, hogy még az ördöggel is érdemes összefogni a Fidesz ellen. Nagyot csalódott a választások eredménye miatt?
Bojár Gábor: Az „ördögöt” szimbolikusan értettem, de természetesen én is csalódott vagyok. A Fidesz zseniális taktikával elérte, hogy ne legyen érdemi összefogás, maximum csak kamuvisszalépések. Látszott a közvélemény-kutatásokból, hogy a Fideszt nem lehet legyőzni, így a legtöbb párt a második helyért versenyzett, ez pedig oda vezetett, hogy a Fidesz helyett egymással rivalizáltak.
Fotó: MTI/Marjai János
narancs.hu: Hogy látja, az ellenzéki pártok leszűrtek tanulságokat a választási eredményből?
Bojár Gábor: Nem igazán, de van néhány kivétel. Nekem imponáló Hadházy Ákos magatartása, és a legnagyobb vesztes, az Együtt is. Ez a párt volt az egyetlen, amelyik a pártérdeket a háttérbe tudta szorítani az ország érdekében. Legalább megpróbálták kikényszeríteni az együttműködést, még ha ez nem is sikerült, és a kísérlet a párt megszűnésével is járt. Egyértelműen őket tekintem a választások erkölcsi győztesének.
narancs.hu: Jelenleg van olyan párt, amelyet támogat?
Bojár Gábor: Az a párt, amit támogattam, feloszlott. Ez volt az Együtt. Korábban támogattam a Bokros-féle pártot, a Modern Magyarország Mozgalmat, de gyakorlatilag az is megszűnt. A Momemtumból talán lehet valami, de jó volna náluk azt látni, hogy az ország érdeke fontosabb, mint a rövid távú pártérdek.
narancs.hu: Most milyen ellenzéki stratégiának volna értelme?
Bojár Gábor: Most nem 2022-re kellene készülni, mert néhány hónap múlva itt van az EP-választás, és ez a pálya talán kevésbé lejt a Fidesz felé, itt nem ők alkották a szabályokat.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. szeptember 27. csütörtök, 00:03
-
Találatok: 1753
A „bezúzott" folyóirat - Hatalmas veszteségeket okoz a teljes magyar gazdaságnak a versenyt helyettesítő, azt torzító gazdaságpolitika, ami egyeseket extra jövedelmekhez juttat. Ez pedig nem fér meg a demokráciával. Bod Péter Ákos tanulmányából kiolvasható az is, hogy a nyugati bérszínvonaltól elmaradó hazai fizetésekért a kormányt is lehet okolni. Összefoglaltuk a Corvinus egyetemi tanárának cikkét, ami a legfrissebb Századvég folyóirat letiltásához vezethetett.
A szűk szakmán kívül feltehetően alig néhányan olvasták volna a Századvég legújabb, a járadékok kérdését körbejáró számát, azonban ennek „betiltása” után már az intereten kézről kézre adják a 128 oldalas kiadványt. Mint az
Index megírta, a kormányközeli Századvég Alapítványnak nem tetsző tanulmányok miatt nem engedték kinyomtatni és eltávolították az internetről is a Századvég folyóirat legújabb számát, majd kirúgták a szerkesztőséget.
Noha épp az elhallgattatás volt az akció célja, ennél nagyobb reklámot nem is csaphattak volna a közgazdasági elemzéseknek. A hírek szerint Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának cikke verte ki a biztosítékot. Bod a Hvg.hu-nak adott interjúban
elmondta, hogy őt felkérték a tanulmány megírására, amit fél év után most visszakapott, hogy nem hozzák le. Ilyen nem nagyon történt vele az elmúlt 25-30 évben. Mi most kísérletet teszünk arra, hogy Bod Péter Ákos „Bérek, profitok és járadékok harca – magyar szemmel” című, 24 oldalas közgazdasági tanulmányának főbb következtetéseit összefoglaljuk a laikusok számára úgy is, hogy a finom utalások helyett az értő olvasó számára egyértelmű következtetéseket is elmondjuk.
Az alacsony bérek mindenkinek fájnak
A válság után napjainkra hiába alakult kedvezően a gazdasági növekedés, a javulás ellenére vált politikai kérdéssé, hogy az új tagállamok jövedelmi szintje milyen mértekben marad el a régebbi tagállamokétól (valamint a lakosság várakozásaitól). A V4-ek ugyan fejlettebbek a volt szocialista gazdaságok átlagánál, ám mégis jelentősen elmaradnak Nyugat-Európától. Bérben különösen nagy a szintkülönbség: a V4-térség országaiban a keresetek – számítási módtól függően – negyedét vagy legfeljebb a felét teszik ki a viszonyítási keretbe tartozó német, osztrák béreknek (igaz, ezek az uniós átlag fölött állnak).
Mivel hazánkban a politika és az átlagember is nagy előszeretettel követeli a gyors bérfelzárkózást a Nyugathoz, Bod Péter Ákos szerint ezt nem önmagában kell nézni, hanem a felzárkózás kérdését ki kellene terjeszteni a termelékenységre, a nemzetgazdaság fejlettségi felzárkózására, a fogyasztási szintre, a versenyképességre, az erőforrások hasznosulására. Meg kell nézni, hogy milyen a piaci verseny, valamint fontos az állam szerepe, és mindazok a körülmények, amelyek kihatnak a nemzetgazdasági jövedelmek keletkezésére és a rajtuk való osztozkodásra.
A számok alapján az látszik, hogy bérjövedelmek aránya a GDP-n belül (bruttó hazai termék) jóval alacsonyabb hazánkban (és a V4 országokban is), mint az uniós átlag. Vagyis nálunk nagyobb a tőke profithányad. Ebből következhetne az is, hogy minket nagyon kizsákmányolnak, de felmerül, hogy piaci torzulás esete áll fenn: ez pedig a járadékjövedelmek túlzott jelenléte.
Hogy jön ide a járadék, és mégis mi az?
Maga a járadék fogalma a földjáradékból származik, mára különálló jövedelmi kategória, akár mint a profit egyik összetevője. Járadék jellegű jövedelmek különféle szituációkban keletkeznek, és a klasszikusoktól eredő magyarázat szerint mindig valami szűkösséggel, korlátossággal függnek össze. A Századvég tematikus számának vezető tanulmánya, Mihályi Péternek és Szelényi Ivánnak eredetileg a Comparative Sociology című folyóiratban megjelent írása körüljárja a járadékok helyét a modern gazdaságban, és különösen meghatározó szerepét a volt szocialista országokban. Bod Péter Ákos írása azt vizsgálja, hogy milyen szerepet játszottak a sajátos magyar viszonyok között 1990, majd különösen 2010 után. Extranyereségről beszélünk, és ennek tartós léte arra utal, hogy a jelenség kapcsolatban áll a gazdasági/jogi/politikai rendszer jellemzőivel.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. szeptember 25. kedd, 21:53
-
Találatok: 1776
Súlyosabb tétje van a magyar kormány és az Európai Bizottság vitájának, mint amiről eddig tudhatott a nyilvánosság. Egy általunk megismert, nem nyilvános kormányzati jelentés szerint a legrosszabb esetben akár 500 milliárd forint körüli összeget is bukhat Magyarország a hazai közbeszerzési és uniós pénzosztási rendszer korábban feltárt hiányosságai miatt.
A vita minden bizonnyal bőven átnyúlik 2019-re is, korlátozva a hazánkba érkező uniós pénzek beáramlását. Ez igen komoly probléma lehet, mivel a költségvetés gőzerővel folytatja az uniós programok előfinanszírozását, jelenleg szinte teljes mértékben a magyar adófizetők pénzéből. (Ha ezt nem tenné, akkor a most épp remek gazdasági növekedésből sem maradna sok.)
Az Európai Bizottság tavaly novemberben ellenőrizte (“Korai megelőző rendszeraudit” az eljárás hivatalos neve) a Miniszterelnökségen belül működő Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály (KFF) működését 2015 és 2017 között. Ez egy nagyon fontos szervezet, ez végzi az uniós pályázati eljárások irányítási ellenőrzését, vagyis jelentős részben rajta múlik, hogy megfelelően működjön a rendszer, illetve kiderüljön, ha valahol visszaélés történik. Ahogy korábban a 24.hu megírta, a bizottság az irányítási és ellenőrzési rendszerre hármas osztályzatot adott a négyfokozatú skálán. Ez azt jelenti, hogy nagy hibákkal, éppen csak működik a rendszer.
A „múltbeli ellenőrző látogatások során a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság számos hiányosságot állapított meg a KFF által elvégzett közbeszerzési ellenőrzések tekintetében. Ezért a KFF által elvégzett, közbeszerzési eljárásokra vonatkozó irányítási ellenőrzéseket különösen kockázatosnak tekintette” – olvasható a témába vágó, általunk megismert kormányzati dokumentumban.
Emellett a bizottság egyedi közbeszerzési eljárásokat is ellenőrzött, és a 29 közbeszerzés közül 25-ben súlyos szabálytalanságokat azonosított. Köztük 6 rendszerszintűt, amelyeket a KFF nem észlelt időben. Az egyedi projektek hibái miatt a bizottság által kért pénzügyi korrekció 103,4 milliárd forint, tehát ezekre ennyivel kevesebb uniós forrás kifizetését javasolja. Ez nem a már kiosztott pénz visszafizetését, hanem a később utalandó források visszatartását jelenti. Ez az ellenőrzött mintában szereplő szerződések teljes értékének 10,6 százaléka.
A kormány számára készített jelentés legnagyobb újdonsága, hogy ezeken túl a bizottság rendszerszintű korrekciót is szükségesnek tart.
Ennek háromféle módja lehet: vagy az összes uniós támogatású szerződést egyenként át kell vizsgálni, vagy reprezentatív mintavétellel megbecsülni a szabálytalanságok hatását, vagy el lehet fogadni a bizottság által megállapított 10 százalékos átalányt. Az első módszernek óriási az erőforrás- és időigénye, a második módszertanát pedig jóvá kell hagyatni az ellenőrző szervekkel.
Kétségtelenül a harmadik út a legsimább, de ebben az esetben a 10 százalékos korrekciót minden, a KFF ellenőrzésen már átesett eljárásra alkalmazni kellene. Az érintett szerződések eredetileg becsült összege
4500 milliárd
forint volt, a tényleges érték eltérhet ettől a nagyságrendi becsléstől. Arról nincs szó a dokumentumban, hogy ebből mekkora lehet az unió által finanszírozott rész, amelyre a 10 százalékot vetíteni kell.
450 milliárdnál tehát valószínűleg valamivel kisebb összeg van veszélyben. Ez viszont, ha bekövetkezik a vázolt eseménysor, akkor ténylegesen elveszik az ország számára (Mivel a bizottság az irányítási és kontrollrendszerek súlyos működési hatékonyságbeli hiányosságát tárta fel). Mostani euróárfolyamon az országnak járó, a teljes hét éves időszakra jutó 29,6 milliárd euró közel 5 százalékáról van szó, tehát tényleg nagyon-nagyon sok pénzről. Ellentétben az egyedi projekteknél megállapított korrekcióval, amely más szerződésekre átvihető.
A dokumentum arra is figyelmeztet: a korábbi tapasztalatok és az Európai Bizottság gyakorlata alapján a teljes korrekció elkerülése nem látszik reálisnak.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. szeptember 24. hétfő, 22:05
-
Találatok: 1864
„Sajnos a jelenlegi garnitúra egyszerre küzd hitelességi, intellektuális és szervezeti deficittel. Egy új alakulatnak kell először az ellenzéket lecserélnie ahhoz, hogy Orbán rezsimjétől szabadulni lehessen” – ezt nyilatkozza az ellenzékről Magyar Bálint szociológus, egykori miniszter a Független Hírügynökségnek. Szerinte a maffiaállam, mint definíció írja le legpontosabban az Orbán-rendszert.
- Maffiaállam, autoriter, vagy hibrid rendszer, vagy diktatúra
- A kereszténység alapvető értékeit tagadják meg
- Orbán: hatalomkoncentráció és személyes vagyonosodás
- Kultúrharc: a Fideszen belüli leszámolás?
- Gyurcsány, mint termosztát
Mi történt volna akkor, ha a miniszterséged idején úgy döntesz, hogy a kulturális és egyéb intézmények vezetői csak a te engedélyeddel nyilatkozhatnak, és ezt még levélben is megerősítetted volna?
Eszembe sem jutott volna ilyesmi, de ezt a saját pártom, az SZDSZ sem engedte volna.
És azt mivel magyarázod, hogy az Orbán-kormány ezt a tiltást körlevélben tudatja az érintettekkel, vagyis egy cseppet sem fél attól, hogy annak tartalma előbb-utóbb nyilvánosságra kerül?
Egy régi anekdota jut eszembe erről, a régi NDK-ról. Akkoriban Keleten az NSZK híreit az NDK területének nyolcvan százalékán lehetett fogni, és erről még sem volt hajlandó tudomást venni a szocialista sajtó. A cél tehát nem az volt, hogy eltitkolja a híreket, hiszen azt nem tudta, hanem egyfajta erődemonstráció.
MOST MÁR ÚGY ÉRZI A RENDSZER, LÉNYEGÉBEN KORLÁT NÉLKÜLI HATALOMMAL A KEZÉBEN, EZT NYÍLTAN MEGTEHETI.
Gondolom, erre azt mondanád, hogy a maffiaállam sajátja ez a gondolkodás. De mostanság elindult egy definíciós vita, amely szerint nincs igazad, ez inkább egy autoriter rendszer, mások diktatúrát említenek, legújabban pedig Filippov Gábor meghatározását, a hibrid rezsimet. Te kitartasz a maffiaállam mellett?
A politológiai fősodorban található meghatározások, mint amilyen például a hibrid rendszer is, gyakorlatilag csak a politikai intézmények vizsgálata révén jutnak el rendszer-meghatározásig. E leírások a demokrácia-diktatúra tengely mentén mozognak, és szerintem nem foglalnak magukba olyan dimenziókat, amelyek nélkül nem lehet relevánsan leírni a posztkommunista rendszereket.
Melyek lennének ezek?
Arról beszélek, hogy ezekben a posztkommunista rendszerekben a társadalmi cselekvés három szférája, a politikai, a gazdasági és a közösségi cselekvés – szemben egyébként a nyugat-európai fejlődéssel – csak csökevényesen különül el egymástól.
Egy másik jellemző a patrónus-kliens viszony különböző formákban történő továbbélése. A harmadik jellemző a korrupció jellege, attól függően, hogy az rendszerdevianciának, vagy rendszermeghatározó elemnek tekinthető-e. A negyedik dimenzió a hatalom informális csatornákon történő gyakorlása, s végül a tulajdonviszonyok kérdése, azaz a politika és a gazdaság egymáshoz való viszonya. Nevezetesen:
MINÉL KELETEBBRE MEGYÜNK, ANNÁL KEVÉSBÉ LÉTEZIK TULAJDON POLITIKAI HATALOM NÉLKÜL, VAGY POLITIKAI HATALOM TULAJDON NÉLKÜL.
Ha ezeket a dimenziókat kizárjuk a rendszer-leíró kísérletekből, akkor csak üres általánosságokhoz jutunk.
Miért?
Mert a szokásos elnevezések leginkább csak abban különböznek egymástól, hogy vagy a demokráciához illesztenek ilyen-olyan fosztóképzőt, vagy éppen diktatúrához illesztenek valamilyen enyhítő jelzőt. Vagy éppen e köztes rendszereket átfogóan hibrid-rezsimnek nevezik. Ezek révén azonban nem lehet megérteni a különbséget – mondjuk – egy lengyel és egy magyar autokratikus rendszer között.
Bővebben ...
Nem a restség az oka, hogy szűkösen bánok máma a szavakkal, hanem a heuréka-élmény kegyes pillanata, és a ráismerés arra, ez önmagában megáll, sőt, csak úgy áll meg. (Vagy nevezhetném fennhéjazón a Hemingway-féle regényelméletnek, amelyben azt vallja a nagy vadász az úgynevezett jéghegy-elvben, hogy az elmondandónak elég tíz százalékát megmutatni, a többi fölfejlik magától.)
Nem úgy él, ahogy a családlátogatós, disznóvágós, országjárós videók sugallják. - Szívem legmélyéig megrázott Orbán Viktornak a pénteki, a Kossuth Rádióban elhangzott interjúja, melyből kiderült: megint támadják a magyart. Már ha szeretett vezetőnket és barátait egy az egyben azonosítjuk a magyarokkal.
Garancsi repteti Orbánt a luxusgépen
A hétvégeken mindig Rétvári Bence szokott szórakoztatni minket különféle jó hírekkel. Ilyenkor, a vasárnapi mise környékére időzíti általában az olyan kijelentéseket, hogy kinek miért nagyon jó éppen, s kinek lesz majd, mely társadalmi rétegek részesülnek a NER jótéteményeiből, ők pedig hogyan fáradoznak szakadatlan a boldogulásunkon, ilyenek.
Oszkó Péter, jogász, üzletember, kockázatitőke-befektető, 2009-2010-ben a Bajnai-kormány pénzügyminisztere. 2014 óta építi saját vállalkozásait. Hobbija egyebek között a szájharmonikázás és a sziklamászás - olvasható a Vasárnapi Hírekben.
