Hírek

Csillag: Orbán gazdaságpolitikája szomorú vicc

vgyk25Orbán Viktor előre tudatosan aláaknázza a következő kormány útját, gazdaságpolitikai útját, az egész magyar gazdaságot, abban bízva, hogy mégse lesz egy másik kormány – véli Csillag István.

Ahogy azt korábban a Klubrádióban Bod Péter Ákos volt jegybankelnök részletesen kifejtette, a rendszer gazdasági értelemben már megbukott, még ha politikailag nem is történt meg a fordulat. Az elmúlt években a kormány gazdaságpolitikája nem vált be, és szerinte már több éve látszik, hogy fenntarthatatlan az irány.
 
Egy mondatban csak annyira térnék vissza Bod Péter Ákosra, hogy azért ő egy kiváló pedagógus, aki gazdaságpolitikát tanít, mert ugyan kirándult, ahogy én is, klubradio úgymond a politikába, de nem onnét kereste a kenyerét, hanem próbálta, amit tanít és amit tud, ha erre módja volt, érvényesíteni a politikában is. Tehát az, hogy ő kiábrándult Orbánból, az azért az is lehet, hogy esetleg fölismerte, hogy nincs arra mód, amit ő tanított, vagy amit tud, azt érvényesíteni tudna az Orbán-rendszerben” – mondta a Megbeszéljük csütörtöki adásában Csillag István közgazdász volt gazdasági és közlekedési miniszter.
 
Csillag szerint rövid távon ugyan fenntartható ez a gazdaságpolitika, köszönhetően a magas devizatartalékoknak és a visszafogott fogyasztás miatti kedvező külkereskedelmi mérlegnek, de hosszú távon súlyos társadalmi és gazdasági károkat okoz. Kritizálta az alacsony kamatozású, hosszú távú lakástámogatásokat, a politikai célú adókedvezményeket és az olyan intézkedéseket, amelyek nem a gazdasági realitásokra, hanem a választói igények kielégítésére épülnek. „Amiről mi most beszélünk, az hogy ha leegyszerűsítve mondom, ez egy vicc gazdaságpolitika. De hát ez egy szomorú vicc lesz, mert ezek szerint Orbán Viktor előre tudatosan aláaknázza a következő kormány útját, gazdaságpolitikai útját, az egész magyar gazdaságot, abban bízva, hogy mégse lesz egy másik kormány, hanem majd ő lesz, és valahogy elsikálja.
 

Megbeszéljük - részlet 25.07.31. Csillag István

 
 

youtube / videó
Aknákat hagy hátra Orbán Magyar Péternek  / 2025.08.01. - Fiatalok és rászorulók helyett ismét a gazdagokat támogatja Orbán Viktor a legújabb választási pénzszórásával. Ráadásul a kampány csodafegyverének szánt Otthon Start hitel a lakásneppereknek jó lehet, de az ingatlan- és az albérletárakat már most elkezdte felnyomni, így a fiataloknak még esélytelenebb lesz az első lakás vásárlása …

youtube / videó
Az Orbán-rendszer gazdasági értelemben már megbukott | Bod Péter Ákos  / 2025.07.31. - A Reggeli személy 2025 július 25-i adásában Herskovits Eszter és Selmeci János vendége Bod Péter Ákos volt jegybankelnök volt.

youtube / videó
Óriási baklövés volt mindent az akkugyárakra feltenni?  / 2025.06.09. - Optimistán vágott neki az idei évnek a kormány gazdasági szempontból. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök is repülő rajtot ígért, azonban fél év után kijelenthető, hogy ez a jóslat nem jött be. A gazdaság jó esetben stagnál, a beruházások visszaestek, és úgy tűnik nem jött be az a stratégia sem, hogy mindent egy lapra, az akkugyártásra tett fel a kabinet. Nagy Márton ugyanis már arról beszélt, hogy más ágazatokat kellene előtérbe helyezni.

 

Kapcsolódó cikkeink:

nmreprajtRepülőrajt és fapados valóság - Kárpáti Iván jegyzete / Készült: 2025.07.29
A kormány szerint nincs válság, csak gyenge évkezdet. A gond csak az, hogy ez a „gyenge évkezdet” már vagy öt éve tart.

matklanHallgatni (nem mindig) arany / Készült: 2025.06.27
Három és fél hónapja hónapja távozott a Magyar Nemzeti Bank éléről Matolcsy György és három és fél hónapja hozta nyilvánosságra az Állami Számvevőszék azt három jelentését, amely dokumentálta: az elmúlt 15 évben a Matolcsy-klán, (apa, fia, fia haveri köre, az MNB és egykori NGM-es alkalmazottak, vagyis apa vazallusai), hogyan loptak össze példa nélküli módon sok tízmilliárd forintos vagyont. Eközben a jegybanki alapítványokban az eltérő becslések szerint minimum 200, de akár 400 milliárd forintos vagyonvesztés következhetett be, ide számítva a kecskeméti egyetemi alapítványnak okozott száz milliárdos kárt is.

vgyegerA templom egerei – Hardy Mihály jegyzete / Készült: 2025.06.09
Azt már látjuk a számokból, hogy az év elejére meghirdetett gazdasági repülőrajt… hát hogy is mondjam szépen, szóval elmaradt. Pedig a megszokott Választás Előtti Nagy Orbáni Osztogatáshoz iszonyú sok pénz kellene, de a jelek szerint most nincs. Sem euró, sem dollár, de még csak rubel vagy jüan sem.

vgygratulaEzért hiányzik innen a pénz, semmi másért / Készült: 2025.05.25
Hát igen, most már minden áldott napra jut legalább egy brutálisan lesújtó adat a fergeteges jókedvünkhöz (mármint amellett, hogy soha nem lehet tudni, Trump mit álmodott és hogy ébredt éppen aznap), egy, a hurráoptimista, ilyen a béke hangulathoz képest homlokegyenest más helyzet, mint amit a fő konteógyáros és álhírterjesztő előad a siserahadával együtt. Most az a jó hír volt terítéken, hogy egyszerűen nem képesek, mert nem is hajlandóak megálljt parancsolni az állami pénzégetésnek: minden idők második legrosszabb áprilisát zárta az államháztartás központi alrendszere a 376,4 milliárd forintos hiánnyal, ezzel pedig az első négy hónap 2930,5 milliárdos deficitje az elmúlt évek legrosszabbja. Az éves hiánycélnak már összejött 70,9 százaléka április végére, ez az idei egyenleg a tavaly első négyhavi hiányánál 12,8 százalékkal, forintban számolva 333 milliárddal több.

reprajt25Repülőrajt – Rózsa Péter jegyzete / Készült: 2025.02.03
A minap beszéltem egy szakemberrel, akit frissen rúgtak ki az egyik minisztériumból. Elmondta, ma már nincs olyan döntés a hivatalokban, amit nem maga a miniszterelnök kezdeményez, de legalábbis nem ő hagyná jóvá. Van, hogy a szemétszállítás megreformálásáról, egy nappal később mondjuk már az építészeti szabályok megváltoztatásáról delirál.