- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 06. vasárnap, 16:26
-
Találatok: 2663
"A miniszterelnök magánprogramjaival, illetőleg a személyi védelmével kapcsolatban nem tudok információt adni"
– ezt Havasi Bertalanka, a miniszterek elnökének sajtófőnöke válaszolta pár napja a sajtó ama megkeresésére, hogy vajon idén hol nyaral az ország első embere. Miután már tavaly is titkolták, mert – semjénül szólva – evidentikus, hogy az alattvalóknak már nincs közük ahhoz, hogy hol lógatja a lábát a legnagyobb magyar, gondoltam szóba hozom a dolgot.
Nem, nem azért, mert nekem az erkélyen kell nyaralnom idén (is), és megöl a sárga libsi irigység, meg a demagógia fa árnyékában nem hagy nyugodni, hogy hány tucat golyóálló testőrrel kerül többe ez a nyaralás az országnak, mintha csak egy földhözragadt normális miniszterelnök menne nyaralni nem tudjuk hova. Szar ügy lehet úgy élni, hogy miniszterelnökként a tyúkszaros kis életéért kelljen állandó jelleggel aggodalmaskodnia valakinek, hogy állandóan bujkálnia, sunnyognia kelljen, mert soha nem lehet tudni, hol jön szembe egy hazaáruló liberális. Vagy egy kecskebaszó migráns. És külön Soros György.
Az Orbán házaspár az elmúlt években többször nyaralt Horvátországban, akkor maga a miniszterelnök adott hírt erről az örvendetes tényről közösségi oldalán (Fotó: Facebook/Orbán Viktor)
Nekem persze tökmindegy, hol szopkodja befele a kolbászt és a pálinkát Orbán Viktor. Ha fussa abból a 740 ezer forintos megtakarításból, felőlem a Seychelle-szigeteken is ehetné a fene. Mondjuk ennyi pénzből, remélem azért óvatosan utazgat a plebejus, sosem volt vagyonos ember miniszterelnök úr. Már feltéve ha egyáltalán a saját keményen és keservesen összevakargatott forintjaiból pihen.
De nem is ez a lényeg. Erről az egész nagyfene titkolózásról legalább három dolog jutott eszembe. Az egyik az, hogy a migránsapokalipszis idején szerencsére így sincs magára hagyva ez a drága ország. Rezsiszilárd, Balog, Kósa egészen biztosan a helyén van, és bár igaz, hogy Szijjártó Erdogannál Törökországban nyaral, a többieket meg össze lehet valahonnan rántani a Balatonról, ha kitör a forradalom. (Ja, nem. Olyan nem sűrűn szokott előfordulni mifelénk.)
Másodsorban az is eszembe jutott, hogy a világ legnagyobb gazdasági nagyhatalmainak politikai vezetői érdekes módon nem titkolják, hogy mikor, mibű, merre. Itt van például rögtön példaképünk a tuskóságban, bunkóságban és határtalan ripacsságban, a mi egyenesen beszélő Donald Trump-unk, a legmagasabb világi hely ura. Akiről tudni lehet, hogy 17 napos szabadságát saját, különbejáratú, privát, New Jersey mellett található golf klubjában tölti. Nem titok.
Aztán itt van Angela Merkel német kancellár, aki konkrétan a világ negyedik legerősebb gazdasági nagyhatalmának vezetője, aki mint a korábbi években is tudható volt róla, Olaszországban, egészen pontosan Dél-Tirolban pihen (hegyet mászik, túrázik) férjével együtt. Az külön értékes információ, hogy nem a Lázár-Rogán-féle rongyrázás szellemében nyaral. Amellett, hogy bármikor elérhető pihenőszabadsága három hete alatt, egy négycsillagos szállodában szállt meg, ahol ebben az időszakban szobatípustól függően személyenként 86-98 euróba, azaz kb. 26-29 ezer forintba kerül egy éjszaka. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 06. vasárnap, 05:50
-
Találatok: 2110
Miképp lehetséges, hogy szegény és kiszolgáltatott emberek nem olyanokra szavaznak, akik azt ígérik nekik, hogy nagyobb részt kaphatnak majd a közösből, hogy bőségesebb lesz a közös kosár, hiszen a gazdagok többet tesznek majd bele? Miért állnak a nélkülözők azok mellé, akik az amúgy is tehetőseknek ígérnek adócsökkentést?
E kérdéseket tette fel magának néhány éve Jonathan Haidt amerikai szociálpszichológus, és a választ az evolúció során szabálykövető közösségi lénnyé vált ember természetében találta meg. Arra jutott, hogy a morális, igazságos viselkedésről vallott véleményünk alapjai genetikusan programozottak. A gondoskodásra való készség az utódok felnevelésének feltétele. Az igazságosság elve segít a közösségeknek a haszonleső potyautasok kiszűrésében. Ezt tudják a jobboldaliak és a balliberálisok is. A konzervatív elvekre hivatkozó politikai oldal azonban mást is felismert: szabálykövetés nélkül nincsen emberi társadalom. Genetikusan adott a lojalitás, a tekintélytisztelet és a szentség iránti igény is. Csányi Vilmos humánetológus szerint nagyot tévednek azok a politikusok, akik ezen adottságokat szeretnék meghaladni.
– Miért lehetséges, hogy választások idején néha hatásosabb felmutatni a nemzeti zászlót, mint arányosabb közteherviselést ígérni? Miért működik jobban, ha valaki az ország függetlenségére, egyszer volt nagyságára hivatkozik, mint ha erősebb szociálpolitikát ígér?
– A nemzeti zászlót egyszerű megérteni. Az ember kulturális evolúciója során millió éveken át kis csoportokban, közösségekben élt. Ezeknek a belső szerkezete, döntési mechanizmusa, hiedelemrendszere évmilliók alatt rögzült és egy része genetikailag fixálódott. Ma is nagyon szeretnénk közösséghez tartozni. Aztán persze amikor kiderül, hogy ez alkalmazkodást és alkalmanként önfeláldozást jelent, akkor kijelentjük, inkább mégis valami mást szeretnénk. Mindez annak, a természetes körülményei közül kiragadott lénynek a kínlódása, aki egyre csak keresi a csoportját. Az ősidőkben olyan burokban éltünk, amelyet a nagyjából harmincfős család, illetve a nagyobb közösségünkhöz tartozó száz-százötven ember alkotott. Azt gondoltuk, bent minden jó, kint minden rossz, és passz. Most a Földön hétmilliárdnál többen vagyunk, és drámaian nagy szociális távolságokat tehetünk meg. Elutazhatunk más kontinensekre, Kínába vagy az Egyesült Államokba, és jönnek a migránsok, akik új kulturális környezetbe próbálnak beilleszkedni. Ami persze nem megy. Nem azért, mert rosszak vagy gonoszak, hanem azért, mert a velünk született késztetések nem erről szólnak. Nem arra szelektálódtunk, hogy néhány évenként megváltozzék körülöttünk az egész környezet, és nekünk ahhoz kelljen alkalmazkodnunk. Hogy újra és újra át kelljen alakítani kapcsolatrendszerünket, hiedelmeinket, egész magatartásunkat. Az ősi közösség hihetetlenül stabil, egész életre szóló védelmet jelentett. Most nincs ilyesmi, de a már megszerzett kultúránkhoz ma is ragaszkodunk.
– Ha az ember génjeiben azokat a tulajdonságokat és igényeket hordozza, amelyek egy harmincfős családban és egy százötven tagú, nagyobb közösségben működnének megfelelően, akkor hogyan lesz ebből emberi élet a mai tömegtársadalomban?
Ne gondoljuk, hogy a harmincfős nagycsaládban olyan idilli volt az élet! Nem volt menekvés, mindenkit el kellett viselni az összes hülyeségével, rigolyájával, kegyetlenkedésével együtt.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 05. szombat, 01:20
-
Találatok: 2035
A hazafias testneveléshez hazafias testekre van szükség, hogy nevelhetőek legyenek. Ez eléggé egyszerű, könnyű belátni.
Ha az ember, teszem azt, lukulluszparadicsomot akar nevelni, beszerez egy-két lukulluszparadicsom-palántát (vagy csatlakozik az interneten fellelhető virtuális paradicsomnevelő közösségek egyikéhez, és paradicsom-tamagocsikat adjusztál), és neveli.
Mondjuk, nem tudom, hogy lehet hazafiasságot nevelni egy paradicsomba (migráns növény ráadásul, bár a lecsóval próbál szépíteni) - de valójában azt sem, hogy egy testbe hogy lehet. Illetve ez utóbbiról eszembe jut ez-az, de inkább másra gondolok, például egy üde réten játszadozó báránykákra. (Egy darabig nyírják őket, azután levágják... mégis valami másra kellene gondolnom inkább).
Szóval testek kellenek hozzá, miszerint emberi erőforrások. Amúgy a gyerekeink (bárányok, bárányok... basszus!)
Nekünk is volt ilyen hazafias testnevelésünk, akkor "szocialista hazafiságnak" hívták: évente egyszer jött egy unott ember, valamit mormogott a cocilizmusról meg Petőfi Lajosról, elkúrtunk néhány gumikézigránátot a bokorba, aztán keresgéltük őket fél napig, azalatt az ember meg szépen berúgott, délutánra már a Székely himnuszt énekelte. Vidáman groteszk program volt, pont elég.
Nem is lettem valami delikát hazafi.
De naponta, hazafiasan testnevelni kissé más. Diktatúrák imádják az ilyet, minden hazafias, minden nevelés, egyentestek masíroznak, hazafias matematika (kettő meg kettő öt, vagy három, vagy annyi, amennyit a Haza akar, még akár négy is lehet), hazafias nóták, esetleg a hazafias testneveléssel elegyítve ("Most örömünkben tornaugrálunk, énekelünk, szokásunk szerint, hopsza, hopsza-hopp, tralalla - maga is ott, Smith nertárs!
Látom ám, ahogy a szép színes papírt galacsinba gyűrve a pofájába dugott egy szem savanyúcukorkát! Ugye nem akarja tele szájjal megénekelni Magyarországot?"), hazafias übermindenség.
Ahol minden másból kevesebb van, ott egyre több a hazafiasság. (A hazafiasságnak nem kell tornaterem, reggeli sem kell, iskolaorvos helyett elég az iskolarendőr).
Csak hát egy a gond: a hazafiassághoz - gondoljunk csak a lukulluszparadicsomra - kellene valami hazaféle is. Amihez (amivel, amiért) iaskodni lehet.
A hazát, ha volt, ellopták, kivágták, letérkövezték, röhejessé és fenyegetővé tették. Lózunggá, svájci bankszámlákká, kacsalábakká a stadionok alatt.
Marad az iaskodás, a régi jó új ember kovácsolása. Leventézés, ifjúgárdázás. Mint a mókus, legyen úgy, mint régen volt.
Egyszer láttam egy ilyen kis emlékművecskét egy polgári védelmi raktárban, hogyaszongya, "Van Hazánk, van mit védeni". Már akkor is elmorfondíroztam rajra, hogy helyes kis továbbgondolható felirat ez, lehetne például "Azért van Hazánk, hogy legyen mit védeni", vagy "Hálisten, hogy van Hazánk, mert különben baromira unatkoznánk, csak a pornó meg a zabálás meg a tévé, aztán csak növesztenénk a hájhurkákat a rút szibarita vázunkra".
Márpedig ilyet, ugye, csak nem akarunk. Főleg nem a gyerekeinknek.
Konok Péter 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 04. péntek, 00:32
-
Találatok: 1668
Néhány napja jelent meg egy alapos és több témára kiterjedő közvélemény-kutatás, amelyet az amerikai International Republican Institute (IRI) márciusban készített Magyarországon.
Bár a kutatás nem a hazai pártpolitikáról szól, érdemes megjegyezni, hogy a szervezet elnökének, John McCainnek elég határozott véleménye van Orbán Viktorról: 2014-ben neofasiszta diktátornak nevezte. Amikor a szenátor 2008-ban Barack Obamával mérkőzött az amerikai elnökségért, azt mondta a magyar kormányfő, hogy szerinte nagyobb esélye van nyerni a republikánusnak, mert ő "a szó legősibb értelmében vett nemzeti hős".
Lesújtó jövőkép
A március elején rögzített, de most megjelent kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy mit gondolnak a magyarok az ország belpolitikai és nemzetközi helyzetéről. Az IRI partnere az Ipszos volt, a felmérés ezer fő személyes megkérdezésével készült.
A kutatás legelső diagramja szerint a magyarok fele úgy látja, hogy általánosságban rossz irányba megy az ország, ezzel szemben 38 százalék véli úgy, hogy jó fele tartunk.
Mi ez a szervezet?
A csak nevében republikánus, de pártoktól független szervezetet 1983-ban alapították, a célja, hogy segítse és erősítse a világban zajló demokratikus folyamatokat. A nonprofit szervezet leginkább az amerikai külügyminisztériumtól és az USA fejlesztési ügynökségétől kapott támogatásokból dolgozik. Jelenlegi elnöke John McCain republikánus szenátor.
Még lesújtóbb a közvélekedés, ha arról kérdezik az embereket, hogy szerintük jó kilátásai vannak-e a mostani fiatal generációknak Magyarországon:
- 26 százalék szerint igen,
- 74 százalék szerint nem.
Nagyjából egyenlő arányban gondolkodnak arról az emberek, hogy jelenleg mire lenne szüksége Magyarországnak. 45 százalék szerint stabilitásra és kontinuitásra, azaz arra, hogy a jelenlegi kormány maradjon hatalmon, 50 százalék viszont változást akar. Utóbbiak közül 39 százalék leváltaná a kormányt, 23 százalék csak a Fideszen belül cserélné le a vezetést, és új arcokat hozna be. Viszonylag sokan (38 százalék) pedig alkotmányos, rendszerszintű változást szeretnének.
Ebben a kérdésben nagyon jelentős az eltérés a korosztályok között.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 03. csütörtök, 00:19
-
Találatok: 2040
A hamis ideológia kifosztja azokat, akiket felmagasztal! - Úgy látom a közösségi portálokon is, hogy kezd kialakulni két egymással ellentétes áramlat: az egyik forrása a társadalmi többség és a maradék értelmiség, a másik a kormány megroggyant hazai és nemzetközi tekintélye, aminek megjelenése nyilvánvaló jele annak, hogy elmozdulunk lassan a mély politikai, társadalmi lápból.
A kerékkötő, az állam! Valós félelemből még kerékkötője a változásoknak, haladásnak! Fogják, „akasztják a tengelyt” a közjogi holt pontokban, ahol még lehet.
Nem lehet nem észrevenni, a nemzeti, nacionalista, soviniszta álcázással az ország, az emberek millióinak tönkretételét!
A közjogi ostobaságoknak feltartóztathatatlan rothadása körül hajtja ki friss szálait, egyelőre szellemi, kulturális síkon, a társadalom rendezettségének igénye. Látni kell ezt is, a politikai dekadencia őrjöngései mellett!
Kik mertek volna néhány évvel ezelőtt olyasmit mondani, főleg írni: hagyják már abba ezt az álságos nemzetiszínű bolondítását a népnek! Nem látják, hogy egészen más baja van az országnak, az állampolgároknak, nem a nemzetiszínű pántlikákkal van baja, meg azzal, hogy magyarul illik káromkodni, pálinkázás közben a Parlamentben, az Országgyűlésben! Ami nem is az ország háza (mint ahogyan a templom sem Isten Háza, hanem az egyházaké) régóta!
Néhányan, a közösség naivitásával, és a jobb élet iránt érzett reményeivel visszaélve, kisajátították maguknak az ország házát, a nemzetet, a vagyonát, történelmi múltját, persze a pénzét is.
Hogyan tudjuk visszaállítani a közvélemény bizalmát és a parlament tekintélyét?
Az kétségtelen, hogy az országgyűlés tekintélyét elsősorban tagjainak, a képviselőknek a tekintélye biztosíthatja! Törvényhozásunk hőskora olyan időszak, amikor az országgyűlés kiapadhatatlan forrása volt a társadalmi közösségek erejének és tehetségének. Amikor Széchenyi, Deák, Kossuth, Kölcsey, Kazinczy, Wesselényi és annyi sok más művelt, nagyszerű kiválóság hordta a vállán a magyar közéletet.
Amikor a mai parlamentet nézzük, inkább a szégyen és durva felelőtlenség jut eszünkbe, ismerve az ott helyet foglaló politikai személyiségeket. Ez önmagában az egész országgyűlés, a kormány és a politikai intézmények lejáratásának színpada!
Harsány, kormányzati nacionalizmus, az ország „gyarmatosítása” közben.
A nemzeties politika „üvöltözik” még, hogy hagyja abba már mindenki a kényelmetlen kritikát a kormány munkájáról! Nehéz nekik, politikusoknak, ebben a zaklatott légkörben élvezni a mások munkájából „megszerzett” vagyont, lassan már, idegességükben nem is gyönyörködhetnek benne a nemzet vezetői, a ház, az egyház, az országház urai, birtokosai.
Nem tetszik nekik a nyugtalanság az országban. Nem értik mi a baj, amikor ők szépen gyarapodnak, családiasan, rokoniasan és barátiasan. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 02. szerda, 00:49
-
Találatok: 1675
Sem az Európai Uniótól, sem egyetlen tagállamától nem lehet elvárni, hogy egy klubban maradjon illiberális rezsimekkel. Vélemény.
Kevés nyugat-európai politikus van, aki érti, mi és miért folyik jelenleg Kelet-Európában, különösen Lengyelországban és Magyarországon. A nyugat-európai politikusok neveltetésük és szocializációjuk miatt azt hiszik, a folyamatokat észérvekkel, az erkölcsre való hivatkozással vagy a jog segítségével befolyásolni lehet Európa e táján. Naivitásukban azt gondolják, hogy Budapestet vagy Varsót meg lehet győzni, ha olyan jogi eljárásokkal fenyegetik őket, amelyeknek tényleges következményük nincs. Talán számos nyugat-európai politikus számára az a földrajzi közelség hiányzik Kelet-Európához, ami viszont már például Bécsben megvan.
Christian Kern osztrák szociáldemokrata kancellár pontosan tudja, kikkel van dolga, és milyen nyelvből értenek a határ másik oldalán. A kelet-európai politikusok és társadalmak csak a tények erejéből, az erő nyelvéből értenek, és ez az, ami a brüsszeli döntésekből, intésekből, figyelmeztetésekből hiányzik.
Christian Kern nemrég
hosszabb interjút adott a német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung napilapnak, amelyben nyugat-európai politikustól eddig nem hallott józansággal írta le a kelet-európai helyzetet. Nem a morál vagy a vágyak világába menekült, hanem arról beszélt, ami van, és ami jelenleg lehetséges lenne. Kern felismerte, hogy a jelenlegi magyar és lengyel kormányokkal az ellenség a házon belülre került. Mi lehet a megoldás? Bizonyosan nem egy újabb semmire se jó brüsszeli határozat. Lehet bízni például a kormányváltásban, amely persze Magyarországon gyakorlatilag tudományos fantasztikus irodalom körébe tartozó lehetőség.
De a még létező és erős lengyel ellenzéket is el tudja a formálódó varsói illiberális rezsim nyomni. Ahogy Kern mondta: „Tekintve, ami jelenleg az ellenzékkel és a sajtószabadsággal történik (ezekben az országokban – T.P.), nem szükséges túlcsorduló reményekkel élni“. Egy nyugat-európai politikus legfeljebb eddig jutna az elemzésében, és szomorúan állapítaná meg, hogy talán mégis változik majd valami. Kern azonban nem bízná a véletlenre a változás lehetőségét. Ö pontosan tudja, mert Bécsből, a világ negyedik legélhetőbb országának fővárosából egészen jól látni, hogy például Magyarországon az EU-s pénzek nélkül szó szerint semmiféle beruházás nem lenne. Orbán rezsimjét tehát a nyugat-európai adófizetők tartják el.
Erre az egyszerre komikus és szomorú helyzetre eddig azonban csak Matteo Renzi egykori olasz kormányfő mellett Christian Kern (képünkön) mutatott rá élesen. Természetesen a pénzeket nem holmi büntetésből kéne megvonni. Azok a nyugat-európai ötletek, hogy például az eleve működésképtelen kvótarendszert az EU-s pénzekkel való fenyegetéssel verjék át, teljes mértékben helytelenek és kontraproduktívak. Ráadásul sem az Európai Unió szerződéseiből, sem alapelveiből egy ilyen nyomásgyakorlás nem levezethető. Kern az EU-s támogatásokat nem büntetés gyanánt vonná vissza, hanem egyszerű következményként.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 01. kedd, 05:39
-
Találatok: 1637
Most épp a bíróságokra vetett - újra - szemet az Orbán-kormány. Politikai kinevezetteket ültetne az elvben független, önálló hatalmi ágba. Persze tudjuk, mit gondol Orbán Viktor a fékekről és egyensúlyokról.
A kormány ugyan néha meghátrálni látszik, de a terveit soha nem adja fel. Épp egy éve dobta be az igazságügyi tárca a közigazgatási bíróságok rendszerének ötletét. Ezen a fórumon olyan kérdések dölnének el, amelyek kényelmetlenek a jelenlegi hatalomnak. Közigazgatási bíróság előtt lehet megtámadni a közérdekű adatokat eltitkoló kormányzati szerveket, a közbeszerzések végeredményét, de a választásokkal és a politikai megmozdulásokkal kapcsolatos közigazgatási eljárásoknak is itt a vége. A kormány a bíróságok nyomására és az Alkotmánybíróság döntését követően végül csak létre hozta a közigazgatási bíróságok rendszerét, de elállt attól, hogy saját maga nevezzen ki oda döntnököket.
Az önmérséklet eddig tartott.
A 444 megszerezte a tárca legújabb ötletét, amely már a parlament elé sem vinné az ügyet, megoldaná okosban, egy egyszerű miniszteri rendelettel. A trükk egyszerű: a bírói kinevezések pontrendszerébe piszkálnának bele. Mégpedig úgy, hogy a közigazgatásban szerzett tapasztalatok után kapható objektív pontszámot utóbbiak esetében megdupláznák az azonos életpályájú bírói titkárokéhoz képest. Egyszerűbben: a közszolgának kétszer annyi esélye lenne bíróvá válni, mint annak, aki közel egy évtizede készül erre a pályára.
Hogy mi a probléma a közigazgatásban dolgozókkal, azt az Országos Bírói Hivatal - élén Szájer József feleségével - igen szabatosan meghatározta: „A bírói ítélkezési tevékenység független, s mint ilyen, hozzájárul az állampolgárok Alaptörvényben biztosított jogorvoslathoz való jogának érvényesítéséhez. (...) A többi, azonosítható hivatásrend esetén a szervezet, a hierarchikus rendből fakadó irányítás-felügyelet vagy a megbízóval, képviselttel fennálló érdekkapcsolat az, ami a függetlenségnek nem hagy teret." Vagyis: egy hivatalnok esetében a kormánytól való függetlenség elképzelhetetlen, hisz épp lojalitása miatt bízott meg benne korábban a végrehajtó hatalom.
Orbán Viktor tehát nem szeretne mást, minthogy mindhárom hatalmi ágat kézi vezérléssel irányítsa. A kormány, vagyis a végrehajtó hatalom az övé, a törvényhozóban abszolút többsége van, már csak az igazságszolgáltatás van hátra.
Azokat a rendszereket, ahol a három hatalmi ágat egyetlen ember irányítja diktatúrának szokás nevezni. Úgy működik, hogy hozok egy törvényt, úgy alkalmazom, ahogy akarom, akinek pedig nem tetszik, az elítélem. Ha pedig valaki beszól, mondjuk egy civil szervezet vagy a sajtó, az magára vessen.
Még az egykori választási szlogenük, a "
Csak a Fidesz!" is hazug. A valóság:
Csak a Viktor! 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. július 31. hétfő, 01:49
-
Találatok: 1867
A narcisztikusság – a csodáltság igénye és a megdicsőülés vágya – ellentmondásos adottság. Az irigységet keltő szépség többnyire az egyenrangú kapcsolatok kialakítására való képtelenséggel párosul. A kizárólag önmagába szerelmes narcisztikus személy boldogtalanságra kárhoztatja magát és csodálóit egyaránt.
Ám az élet zord feltételei és a sokgyerekes családokban való felcseperedés sokáig csak kevesek számára tették lehetővé az efféle viselkedés luxusát. A 20. század azonban alapvető változást hozott. A fizikai kényszereket és az elháríthatatlan kötelességeket felváltotta a kényeztetés, a csábítás és dicséretek kora. (Ch. Lasch: Az önimádat társadalma. 1984.) Egyre több gyermek nőtt fel egykeként: megfosztva a társas kapcsolatok készségének elsajátításától. A szülők igyekeztek megadni csemetéjüknek mindazt - presztízs-javakat, dicséretet és kizárólagos figyelmet – aminek hiányától ők szenvedtek gyermekkorukban. Ezzel – anélkül, hogy tudatában lettek volna – a felnövekvő nemzedéket elindították a narcisztikussá „programozás” útján.
Egyén és nemzet
A kutatások egyértelműen jelezték: a fiatalok öncsodálata és egyedi elbírálás iránti igénye egyre nőtt. A jelenség fokozatosan egyre többek jellemzőjévé vált. A 21. századba átlépve pedig a probléma a fiatalok jelentős részét sújtó személyiségzavarrá nőtt. A kutatások szerint az élethelyzet alapvető változásán túl, döntően a szülői „programozás” felelős a gyermekek narcisztikusságának kialakulásáért. (Brummelman, E. et al. 2015. Origin of narcissism in childern. PNAS.) Azzal, hogy a család nem reálisan értékeli a csemeték teljesítményét, és nem szembesíti őket hibáikkal, azt a benyomást alakítja ki bennük: kudarcaikért nem ők, hanem a környezet a felelős. A gyermek megtanulja, a sikerek hiánya kompenzálható, ha ellenmondást nem tűrően hirdeti: „Ő a legjobb”. Ám az egyedi elbírálás kikövetelésével a sikertelenség mintája rögzül. Az egyénbe egyre mélyebben „beleég” a folyamatos kudarc, és - ezt ellensúlyozandó - mind mélyebben süllyed az öndicséret és önsajnálat mocsarába. Így a gyermekek és a szülők közösen készítik a csapdát, amelyből az egyén képtelen a maga erejéből kikecmeregni.
Ám, miközben a kutatók a tömegessé váló személyiség-zavarok szerteágazó hatásait vizsgálták, váratlanul feltűnt egy - ezzel kapcsolatban levő - különös jelenség: a kollektív narcisztikusság. (de Zavala, A. G. et. al. 2009. Collective narcissism and its social consequences.) A kollektív narcisztikusság kifejezés még a múlt század közepén bukkant fel. A társadalomkutatók – Th. Adorno majd E. Fromm - e fogalom segítségével próbálták leírni azt a társadalmi beállítódást, amely megalapozta a Hitler hatalomra jutását. Értelmezésükben a kollektív narcisztikusság a megrendült csoportidentitás védelméül szolgált. A vesztes világháború és az 1929-es gazdasági válság ugyanis nemcsak a személyiség zavarait idézte elő, de megrendült a korábban önmagát büszke nemzetként szemlélő közösség identitása is. Ebben a helyzetben bukkan elő - a szomorú valóság kompenzálásaként – a kollektív narcisztikusság, amely a nemzet nagyságát és mindenki felett állóságát hirdeti. Ezt fejezte ki a „Deutschland Deutschland über alles…”, de - nem mellékesen - erre utal napjaink terjedő jelszava: „Tegyük nemzetünket az első helyre”.
A kollektív narcisztikusság a saját közösség – vallás, nemzet, birodalom - magas önértékelése és környezete alacsony értékelése közötti ellentmondás feloldására szolgál. A csoport szembesül - egykori sikereinek tükrében sokkoló - kudarcaival és mások őt lebecsülő véleményével. Erre válaszul önmagát felértékeli és a másokkal szembeni felsőbbrendűségét hirdeti.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. július 30. vasárnap, 00:22
-
Találatok: 2093
Egészen ügyes trükkel kelti azt a látszatot Magyarország kormánya, hogy szépen hasít a gazdaságunk. A megrázó kórházi élményeket, a vergődő oktatásügyet megszépítő sportesemények és pörköltfőző versenyek fényében komolyan kell vennünk azt a törvényszerűséget, hogy a korrupció egy bizonyos mérték fölött már szinte pozitív képet alakít ki a politikai elitről a lakosságban.
Lázár János bizonyára erre gondolt néhány héttel ezelőtt, amikor azt mondta, hogy ha ellopnák a pénzt, akkor nem állna ilyen jól a költségvetés mérlege. Csak azt nem tette hozzá, hogy milyen jól állna az államháztartás, ha tényleg igaz lenne az az állítás, hogy a politikusok nem nyúlnak a közöshöz.
Egészen elképesztő bűvésztrükköket lehet tanulni az Orbán-kormánytól, és talán épp ezek a mutatványok tartják ámulatban még mindig azt a mintegy kétmillió magyart, akik támogatásukról biztosítják a Fideszt a közvélemény-kutatások alkalmával. Azt mondta például Selmeczi Gabriella a magánnyugdíj-pénztárak államosításakor, hogy megvédik a nyugdíjakat, holott a fenekére csaptak annak az irdatlan összegnek, amit akkor einstandolt akkoriban a kormány. Azt mondták, hogy megmentik a devizahiteleseket, holott csak a jómódúak jöttek ki jól a kormány bankok ellen vívott háborújából. A kiskorúak védelmére hivatkozva adták oda a trafikokat a családtagjaiknak, haverjaiknak, ám a fiatalok egészsége érdekelte legkevésbé ebben az üzletben a döntéshozókat.
A legzseniálisabb mutatvány azonban a szemünk előtt zajlik már 2010 óta. A hihetetlen mértékűre felturbózott korrupció ma már nemcsak az életünk természetes részévé vált, de azt a benyomás is kelti, olyan mennyiségű pénz van ebben az országban, hogy bármennyit el lehet lopni belőle annak veszélye nélkül, hogy összeomlana a gazdaságunk. A túlárazott beruházások, a hatékonyság legkisebb jelét nem mutató állami cégek, a sokmilliárdos kormányzati sikerpropaganda és gyűlöletkampány ellenére sem romlottak a gazdasági mutatók olyan mértékben, hogy látványos megszorító intézkedésekre lenne szükség. A kormány így azt a benyomást kelti, hogy fényes pályára állította a gazdaságot, és ezért nem is olyan nagy baj, ha csurran-cseppen a haszonból Andy Vajnának, Tiborcz Istvánnak vagy éppen Mészáros Lőrincnek.
Persze túl szép lenne mindez ahhoz, hogy igaznak is tartsuk. Tény, hogy a kedvező világgazdasági folyamatok, a bőven érkező uniós források, no meg az egészségügyből, oktatásból, szociális ellátórendszerből kivont pénzeknek köszönhetően nem küzd a költségvetés filléres gondokkal, de a keletkező többletet épp olyan nagyvonalúan szórja el az állam, ahogy Matolcsy György bánt a devizatartalék egy részének átváltásából keletkező árfolyamnyereséggel. 
Bővebben ...
