- Részletek
-
Készült: 2017. február 12. vasárnap, 17:38
-
Találatok: 1963
Mennyibe kerül és mennyit hoz az olimpia? - Rohanjon aláírni, ha nem akarja, hogy még az unokája is adósrabszolga legyen.
Ezen a héten – s csupán erre az alkalomra, egyetlen írás erejéig – változtatunk állandó publikációs gyakorlatunkon, s már a megjelenés hetében közzé tesszük aktuális nyomtatott kiadásunk egyik legfontosabb cikkét. Tesszük ezt azért, mert meggyőződésünk szerint a 24. órában érkezik a figyelmeztető szó.
Szerzőnk aprólékos gonddal okadatolt, valós számadatokon alapuló, pontos számításokat prezentáló írása ugyanis arra a dermesztő eredményre jut, hogy a budapesti olimpia megrendezése menthetetlen gazdasági katasztrófahelyzetbe sodorná Magyarországot.
Lapunk nem titkolt szándéka e rendkívüli közléssel, hogy olvasóinkat az olimpiai népszavazást követelő NOlimpa-beadvány aláírására serkentse, mert meggyőződésünk, hogy egy ekkora kiadás vállalása közös döntést igényel.
A személyes pénzügyekkel foglalkozó kézikönyvek szerint a szegényekre leselkedő egyik legnagyobb veszély az, hogy amint pénzhez jutnak, zsigeri impulzusok hatására rögtön elszórják értelmetlen presztízsjavakra. Minél szegényebb valaki, annál nagyobb késztetést érezhet arra, hogy látványos költekezésbe kezdjen (plazmatévé, legújabb okostelefon, márkás tornacipő stb.) – félretéve minden józan megfontolást. Ez persze katasztrofális pénzügyi következményekkel jár, hiszen nem marad pénz az igazán fontos dolgokra, egyúttal a szegénységet is bebetonozza.
Hasonló csapdába kerülhetnek a szegény, nagy álmokat dédelgető, de viszonylag kevés önismerettel és önuralommal rendelkező kis országok is, legjobb példa erre Magyarország esete az olimpiával. A kézikönyvek mindenesetre azt tanácsolják, hogy a nagyobb beruházásokról semmiképpen ne döntsünk egyedül, gyorsan és érzelmi alapon. Ezzel az írással a közösségi, átgondolt és észérveken alapuló döntéshozatalt szeretném támogatni azzal, hogy áttekintem a tervezett budapesti olimpia pénzben kifejezhető költségeit és bevételeit. Az olimpiához kétségkívül számos olyan hatás is kapcsolódik, ami meghatározó lehet mind az érzelmi viszonyulás, mind a racionális döntéshozatal szempontjából, de csak nehezen vagy egyáltalán nem számszerűsíthető (országimázs, hazai pálya előnye, környezetrombolás, korrupció stb.). Ezeket a kérdéseket most félretesszük.
A PricewaterhouseCoopers (PwC) közel 1400 oldalas megvalósíthatósági tanulmánya alapján az 1. táblázatba gyűjtöttem össze minden olyan költségelemet, amelyre a tanulmány szerzői számszerűen hivatkoznak. A tervezett költségek három fő részre oszlanak: (k1) a pályázás és a paralimpia költségei, (k2) a közvetlen olimpiai fejlesztések és (k3) a támogató beruházások (közlekedés, sportlétesítmények stb.). Az OCOG rövidítés az olimpiai szervezőbizottságot jelöli, melynek költségvetését a pályázatban elkülönülten kellett kezelni.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. február 11. szombat, 16:16
-
Találatok: 1476
Semmi újdonság, semmi innováció, semmi dinamizmus, enerváltság, rossz kisugárzás, Orbán Viktor idei produkciója minden korábbit alulmúlt - vélekedett Ceglédi Zoltán a miniszterelnök tegnapi évértékelőjéről. A politikai elemzővel az ellenzékről is beszélgettünk: szerinte az MSZP-ben nincs egységes gondolat és csapásirány, a DK pedig csak a saját pozícióját próbálja erősíteni.
- Orbán Viktor szerint 2016 nem volt unalmas év, ennek ellenére a 19. évértékelőjén nem izgultuk agyon magunkat.
- Rosszul megírt és rosszul előadott beszédet hallhattunk, ahol idétlen, archaizáló kiszólások, a különböző formákban elővezetett sorosozás volt a jellemző. A miniszterelnök szerint „lázadás” zajlik a világban, komikus módon olyan jelenségeket említve, amelyek sokkal inkább az ő kormányzását jellemzik: gyanús vagyonok, elnyomó politikai elit, korlátozott sajtószabadság tekintetében a Fidesz Magyarországa minden igényt belföldön is kielégít. A jövőről szólva is csak háborús retorikával tudott beszélni, „öt támadást” vár 2017-ben: a rezsicsökkentés megtámadását Brüsszeltől, a migráció, Soros György és a „nemzetközi szervezetek” támadása, a „brüsszeli szociális pillér”, ami Orbán szerint megakadályozná a magyar adócsökkentést, és szintúgy Brüsszel tör hazánk ellen, a munkahelyteremtő támogatásokat támadva. Semmi újdonság, semmi innováció, semmi dinamizmus, enerváltság, rossz kisugárzás, Orbán Viktor idei produkciója minden korábbit alulmúlta.
- Van így értelme a magyar politikusok évértékelőinek?
- Az évértékelés az utóbbi években mind inkább irrelevánssá vált, miközben maga a műfaj fontos lenne. Minden politikai közösség vezetője, szószólója az évértékelést használja fel hagyományosan arra, hogy összegezze a mögöttünk lévő időszak fontos problémáit, eredményeit, és a jövőre nézve adjon valamilyen programot. Az elmúlt évek hazai értékelései viszont adósak maradtak ezzel. Inkább kiszólások, formai elemek maradtak meg bennünk, azok is vegyes eredménnyel. Látványos kudarcok is kapcsolódtak ehhez, például amikor Orbán Viktor a „keményen dolgozó kisemberek” szlogen bevezetésével próbálkozott, amiből Rogán Antal azonnal paródiát kerekített.
- Kiszólás az idén a kormányfőn kívül is akadt, Gyurcsány Ferenc „komoly” cselszövést buktatott le.
- Gyurcsány Ferencnek a DK elnökeként nincs olyan célja, hogy az úgynevezett összellenzéki oldalnak, más ellenzéki pártokkal jót tegyen. Nagyon régóta „önérdek követést” látunk tőle, alapvetően a saját és pártja pozícióját próbálja meg erősíteni. Az általa felvezetett Lengyel László-féle összeesküvés-elméletnek több oka és lehetséges következménye is lehet. Egyfelől hitelteleníteni, gyengíteni próbálja Botka Lászlót. Szeged polgármestere ugyanis olyan kihívó az ellenzéki térfélen Orbán Viktorral szemben lehetséges miniszterelnök-jelöltként, aki e poszton egy lépcsővel lentebb lépteti a közvélemény szemében Gyurcsányt. Másfelől ezzel is megerősíti a Demokratikus Koalíció stratégiájában régóta zajló változás nyilvános kommunikációját, miszerint ők már nem akarnak közös listát. Gyurcsány még 2014 második felében is arról beszélt, hogy az összefogás szent kötelessége minden mást felül ír. Ehhez képest az elmúlt, legalább félévben azt látjuk, hogy a DK stratégiája egészen más. Gyurcsány nem mondott semmi olyan tartalmi elemet a DK politikájáról, az elmúlt évről és az előttük álló feladatokról, ami igazodási pontként szolgálna a közössége számára. Az volt a „bombasztikus” üzenet, hogy neki milyen politikai igényei vannak – elsősorban más ellenzéki pártokkal szemben. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. február 10. péntek, 20:21
-
Találatok: 1734
Miután Magyarország lerakta az illiberális állam alapjait, és ma már a fejlett illiberalizmust építi, Terikének egyre nagyobb esélye van arra, hogy átessen a vakkomondoron, és miután a sérüléseit ellátták, elfoglalja helyét – a vádlottak padján. Őt fogják felelősségre vonni.
Az illiberális állam ideológiája egységes eszmerendszert alkot. Minden mindennel öszefügg. A családon belüli erőszak nem jogsérelem, hogy a családon belüli nevelés legitim eszköze, amely nemcsak megengedett, hanem kívánatos is. Ismerjük a felcsúti apa esetét a fiával, akit megrugdosott, mert nem értett a szép szóból. Az ilyen családokból jönnek ki az olyan egészséges lelkű fiatalok, akik ezt a hagyományt továbbviszik.
De nemcsak a Fidesz politikusainak nőkről alkotott elmélete ismert, a szinglihordáktól Ákosig, hanem ismerjük Trump felfogását is arról, hogyan kell bánni a nőkkel. Putyin pedig a napokban írt alá egy rendeletet, amely eltörli, hogy bűncselekménynek minősítsék a családon belüli erőszakot. A gyerekeket és a nőket nevelési és fegyelmezési célzattal lehet és ajánlott is verni, különben elkanászodnak. Csupán súlyos sérülést nem szabad okozni, mert azért pénzbírság jár. Ahogy egy kecske seggberugásáért is, ha a kecske megsérül.
Mindez egy szemléletet tükröz. Az erőszak, a másik ember méltóságának, jogainak semmibe vétele nemcsak a családon belül, hanem az állam keretein belül is érvényes és legitim eszköz. Az illiberalizmus lényege éppen abban áll, hogy megfosztjuk a másik embert alapvető jogaitól és a családi vagy állami tekintély önkénye alá rendeljük. Az illiberális vezető a nemzete atyja, nemzete a családja, és úgy bánhat vele, mint Terikével.
Így esnek át a komondoron a civilszervezetek, a kritikus sajtótermékek, a kulturális szervezetek, egyetemek, kutatóintézetek, amíg meg nem tanulják, hogy ki az úr a háznál. El kell kapni a pináját, és azt csinálhatsz vele, amit akarsz. Ezt tekinthetjük az illiberális filozófia jelmondatának is, mert teljes mértékben kifejezi a lényeget, hogyan kell bánni az emberekkel. A letűnt liberális korszak korcs és erkölcstelen embereket nevelt, mert jogokat adott azoknak, akiknek nem jogra, hanem pofonvágásra lett volna szükségük.
Az orosz rendelet előtt meg is jelent a Komszomolskaja Pravda tudományos rovatában egy cikk arról, milyen jót tesz a nőkkel a verés. A lelkük mélyén igénylik is azt. Emellett azért is hasznos, mert nagyobb százalékban szülnek fiút azok a nők, akiket vernek. Márpedig tudjuk, hogy a kocsmaszintű karizmatikus keresztény ideológia szerint a férfi értékesebb, mint a nő. A nőt már csak ezért is érdemes verni, aki legyen büszke a sérüléseire.
A fejlett illiberális állam akkor jön el, amikor betört fejű, eltört kezű és vérző orrú nők járkálnak büszkén az utcán, a sérüléseiket mutogatva, megerőszakolva, s irigykedve arra a szerencsés nőre, akit a férje félholtra rugdosott. A társadalom maga pedig hasonlóan néz ki, mint ezek a nők és agyba-főbe vert gyerekek. Az egykori civilszervezetek tagjai versenyeznek azon, melyiket zárták be és gyújtották fel előbb. A legtekintélyesebb az, amelynek vezetőit bebörtönzik vagy meg is gyilkolják. Ennél többet civilszervezet nem kívánhat az élettől.
Az olyan családokból jönnek ki a különleges képeségű illiberális vezetők, mint amilyen az említett felcsúti család volt a férfias apával. Orbán Viktor egy ideig próbálta megjátszani magát, igyekezett megfelelni a liberális polgári ficsúroknak, hogy befogadják, aztán feladta. A képmutatást befejezve azt adja, mi lényege. Apánk lett ő immár ezzel az apaképpel, és a családjának tekint minket, mintha mindnyájan Anikók és Gáspárok lennénk. 
/ 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. február 09. csütörtök, 23:10
-
Találatok: 1452
Ez az ország a szabadságharcot választotta, nem a szabadságot. - „Döcög a gép, /de nekünk így is jó, /Langyos a sör,de nekünk így is jó, /Jobb nem is jár, /ha nekünk így is jó” (Sztevanovity Dusán)
2010 ősze óta nem voltak ennyire elégedettek a magyar emberek az ország helyzetével és a kormánnyal. Minden második magyar jónak, vagy nagyon jónak értékeli az Orbán-kormány munkáját. Ez derül ki a Medián legújabb felméréséből. A Medián nem szokott a levegőbe beszélni, úgyhogy, miután megismertük e felmérés eredményét, már csak egyetlen jó tanáccsal szolgálhatunk azoknak a magyaroknak, akik nem osztják minden második honfitársunk optimizmusát: meneküljön, ki merre lát.
Azok maradjanak, akik így érzik jól magukat. Sőt, nemcsak jól, de jobban, mint 2010 óta bármikor. Azok, akik azt szeretik, ha állam bácsi megsimogatja a buksijukat, és csak akkor ad rá kokit, ha megérdemlik. Állam bácsi mindig tudja, hogy ki a jó, és ki az, aki nem.
Nem magától lett ilyen ez az ország. Tudjuk, kik tették ilyenné, és sajnos, azt is tudjuk, hogy kik azok, akik hagyták, hogy ilyen legyen.
Utóbbiak, tisztelet a kivételnek, mi magunk volnánk. Azok a honfitársaink, aki akkor sem szóltak, amikor még szólhattak volna. Akik, butaságból, félelemből, közönyből hallgattak, vagy, mert azt hitték, vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a demokrácia.
Most már, minden jel szerint késő. Létrejött gyönyörű képességük, a rend, a velünk élő nemzeti szotyializmus.
Akkor kellett volna szólni, amikor még nem nyúltak le minden lóvét, de már látszott a szándék, hogy készülnek rá. Amikor még működött a nyilvánosság és szabad volt a sajtó, de már íródtak a törvények, hogy ne legyen az. Amikor még volt jogállam, mert még nem volt teli pártkatonákkal az alkotmánybíróság.
De, tisztelet a kevés kivételnek, a magyar emberek nem szóltak. Azt hitték, hogy jó lesz nekik így is. Pedig, lehetett tudni, hogy nem lesz mindenkinek jó, de mindig voltak, akik azért lapítottak, mert abban hittek, hogy nekik azért jó lesz.
Ám nem lett jó nekik sem, mert a kormány lassanként belerúgott mindenkibe. Egyenruhásokba és civilekbe, ápolókba és ápoltakba, gyógyítókba és betegekbe, pedagógusokba és diákokba. Fiatalokba, öregekbe, kismamákba, nagymamákba.
Kuss volt a magyar ugaron, amerre a szem ellát. Voltak, akik próbálkoztak, de a legtöbben arra játszottak, hogy ők talán megússzák.
Nem lehet megúszni. Robog az úthenger, és mindenkit maga alá gyűr, aki az útjában áll. Ha akarna, sem tudna leállni: Mészáros, Garancsi, Vajna Tímea férje, a Nemzet Veje és a kormányhoz közeli csókosok belepusztulnának, ha naponta nem kereshetnének milliókat.
Ez az ország a szabadságharcot választotta, nem a szabadságot. Rohadunk a forradalomba, az utolsó kapcsolja le a lámpát!
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. február 08. szerda, 17:52
-
Találatok: 1609
Ez a rendszer a robbanás felé tart, és nem tudjuk, mikor és kit hogyan talál meg. Orbánnak mennie kell – írta Tamás Gáspár Miklós a HVG.hu-n Aggodalmaink című cikkében. Az írás kapcsán beszélgettünk.
– Orbánnak mennie kell – ez a vége a mostani írásának a HVG.hu-n, nyilván a Beszélő 1987-es ,„Kádárnak mennie kell!” cikkére rímelve. Miben áll a párhuzam?
– A párhuzam csak annyiban áll fönt, hogy akkor is rendkívül stabilnak látszott a rendszer, de közben hajszálrepedések ezrei bontották meg. Mindenki érezte, hogy valami már nem működik, de a repedéseket kevesen látták. Nem tudom, hogy a mostani rendszer megbukik-e rövidesen, de attól félek, itt nem egy békés, demokratikus kibontakozás, vagy akár egy minőségi rendszerváltás következik be. Különösen nem olyan, mint ami nekem kedves lenne. Hanem őrült zűrzavar. Például az a típusú, amit Romániában láthatunk.
– Az zűrzavar ön szerint?
– Egy mocskos zűrzavar, igen. Amiben senkinek sincs igaza. Az egyik oldalon áll az elnöki hivatal, a titkosszolgálat és a különleges ügyészség, amely át akarja venni a hatalmat (és időnként át is vette), a másik oldalon pedig egy populista, enyhén nacionalista, korrupt, de valódi társadalmi támogatottságot élvező kormány. Tekintettel arra, hogy nálunk tettre kész ellenzék nincsen, óriási felelősség nehezedik azokra a konzervatív jobboldaliakra és értelmiségiekre, akik elgondolkodhatnának azon, hogy hogyan lehetne a rendszer keretein belül az excesszusokat (túlkapás – a szerk.) megszüntetni vagy megreformálni. Mert ami történik, annyira ütközik az elemi igazságérzettel, hogy ezt ez a nép nem fogja eltűrni sokáig. Ha egyszer valamilyen más okból elkeseredik, és föllázad, abból nagyon nagy bajok lesznek.
– Káoszra, zűrzavarra adódik egy viszonylag friss párhuzam, a 2006. őszi események. Ilyenre gondol?
– Lényegesen rosszabbra. Valami irracionális módon kirobbanó dologra gondolok: valaki mond valami elképesztő őrültséget, vagy kigyullad a metró. Joggal vetődik fel az emberekben, hogy az állam – és ez már nem is csak Orbán Viktor kormányzásához kötődik, hanem mindenkiéhez – egyáltalán nem képviseli a közérdeket és a közjót. Nem lehet megbízni a törvényes rendben, mert akik hatalmon vannak, önző érdekeiknek megfelelően irányítják az országot. Ennek van egy mértéke, ami változik, bár mérni nem lehet, ez egy intuitív dolog. De valamikor majd az emberek úgy érzik, ez a mérték tűrhetetlenné vált. Szerintem tiszta véletlen, hogy nem robbant ki botrány abból, hogy a miniszterelnöknek a vagyonnyilatkozata szerint 700 ezer forintos vagyona van, miközben mindenki tudja, hogy közvetve több száz milliárdos vagyon fölött rendelkezik. És eközben pattanásig feszülő társadalmi ellentétek között élünk, az ország kiszolgáltatott számára ellenőrizhetetlen gazdasági folyamatoknak. Mi van, ha válságba kerül az autóipar? Magyarországnak kampec.
– Ha a számokat nézzük, most mintha nem afelé mennénk, mint amitől ön tart. A társadalmi különbségek elkezdtek csökkenni, a bérek emelkednek, aki nagyon elégedetlen, elmehet külföldre…
– Persze, az egyenlőtlenség mértékében van egy kis fluktuáció, és volt a lehetőség, hogy el lehet menni.
– Volt?
– Igen, volt. Most már világossá tették, hogy Nagy-Britannia kiválása az EU-ból lényegében a kelet-európai bevándorlás iránti gyűlöletnek köszönhető. Meddig lehet még Magyarországról szabadon kivándorolni Nyugat-Európába? Percekig. Vagyis ezek az ideiglenes szelepek sem működnek majd, miközben az egész világon egyre autoriterebb rendszerek alakulnak ki.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. február 08. szerda, 00:28
-
Találatok: 1862
Van esély az olimpiarendezésre, és egy mindent maga alá gyűrni akaró rendszer bolond lesz kihagyni egy ekkora figyelemelterelő előadás esélyét. Vélemény.
Két állítást teszek, amely látszólag ellentmond egymásnak:
- A Momentum Mozgalom kezdeményezéséből szinte biztos, hogy nem lesz népszavazás az olimpiarendezésről Budapesten (vagy bárhol Magyarországon)
- A népszavazási aláírásgyűjtés fontos dolog, komolyabb távlati esély a polgári demokrácia hívei számára, mint bármi más, ami a közelmúltban, az internetadós tervek óta történt.
De miért nem lesz népszavazás? Nos, ezt kell talán kevésbé magyarázni. Lassan mindenki megérti, hogy olyan rendszerben élünk, ahol az alkotmány eltörlésétől, és egy másik összetákolásától kezdve a történelemátíró emlékműveken át, az NB II. átszervezéséig egy ember mondja meg az irányt, a többi pedig végrehajtja az utasításokat, vagy másnap már őt hajtják ki a kiváltságosak közül.
A népszavazás fontos fegyvere a mindenkori ellenzéknek. Jól tudta ezt a Fidesz, és a még önálló Alkotmánybíróság előzékenysége folytán alkalmazta is 2008-ban, az akkori kormányzat, sőt, a rendszer megbénítása érdekében. Nagyon is tisztában vannak azzal, hogy milyen elképesztő lelki és politikai áttörést okozhat egy sikeres referendum – különösen abban a ritkán próbált esetben, ha az érdemi és értelmes célokkal bír, ha leleplezi a kormányzati inkompetenciát. A „szociális népszavazás” nevű 300 forintos blöff bejött és tarolt, következményei pedig ott vannak szinte minden közkórházban. De ki olvassa ezt a fejükre ma már?
Hatalomra jutva a szabadságjogok szűkítése során nem is késlekedtek a népszavazási lehetőségek szigorításával. Cseles eszközök bevetése mellett pártkatonákkal tömték tele az összes, választási ügyekben illetékes szervezetet, bizottságot és hivatalt. Olyan választási szisztémát alkottak meg, amelyik fontos sarokköve a beláthatatlan időre épülő rendszernek, és garantálja, hogy ha adott ügyekben valahogyan össze is gyűlik a megfelelő mennyiségű aláírás, az nagy valószínűséggel megreked a NER valamelyik speciális elhárító szűrőjén.
De ha hiba csúszik a rendszerbe, és eljutnak a választási irodáig, akkor jönnek a párt legfőbb futballklubjának kopaszai, és elrendezik a problémát, mint ahogy a Lendvay utcában, a Városligetben vagy a Nemzeti Választási Irodánál történt. Nem menti fel mindezt az sem, hogy gyakran maga az ellenzék sem képes még megtölteni sem ezt a politikai fegyvert, nemhogy elsütni. Egy nagyobb pártra nézve pedig egyenes kínos, ha képtelen vagy csak ímmel-ámmal akar összegyűjteni megfelelő mennyiségű aláírást országos ügyekben. Akkor mintha maga is a rendszer alkotóeleme lenne.
Tény: népszavazás sem a józan ésszel nemigen indokolható boltzárról, sem még nagyobb dolgokról, például a senki által nem kért (és persze nem is ígért) „alaptörvényről” nem lehetett, hogyan lehetne az új mestertervről tehát, amelynek két legfontosabb célja a hatalomközeli oligarchák hetedízigleni milliárdossá tétele és a több évtizedes uralkodás újabb eszközzel való bebiztosítása? A nagy terv hatalompolitikai szempontból bizony nem is hülyeség, hiszen miközben Budapesten kívül kettő kivételével nem maradt már pályázó város a 2024-es olimpiára (az államcsődök népszerűsége esik, és a közakarat két óriásvárost kivéve mindenütt megfúrta a terveket), a korrupciótól bűzlő nemzetközi sportszervezetek pedig remek vadászterületei az autokrata kiskirályságoknak.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. február 06. hétfő, 22:04
-
Találatok: 1549
Magyarul Új honfoglalás címmel jelent meg a Bécsben élő neves publicista könyve arról, hogy egy kollégiumi társaság néhány évtized alatt miként kerítette gazdaságilag és politikailag is a hatalmába az országot. A cím azonban hosszas berendezkedésre is utal, amit a szerző azzal enyhít, hogy Orbán világa egy nyílt végű rezsim, bármikor vége is lehet. Paul Lendvait kérdezzük.
– A könyvben idézi azoknak a hazai értelmiségieknek a fogalmi kísérleteit, akik a gazdag történelmi minták között is nehezen jönnek rá, milyen rendszerben is élnek: maffiaállamban, esetleg egy sima kleptokráciában vagy már diktatúrában. Mi az ön megfejtése?
– Ezt nehéz röviden definiálni, mert a rendszer vegyüléke a Horthy-rezsimnek, a leghosszabb konzervatív periódusnak, Tisza Kálmán idejének és természetesen a Kádár-rendszernek is. De igazából nem lehet megérteni a magyar történelem sorsfordulói, a vezér személyének és családja történetének, illetve annak a társaságnak az útja nélkül, amely a Bibó-kollégium kicsi szobáiból indult. Ennek a baráti szövetségnek a tagjai emelkedtek fel országuk politikai csúcsaira, egyben Közép-Európa leggazdagabb családjai közé. Az mondható el, hogy ez egy rendszer sui generis, egyedi jelenség, amelyen kívül van egy demokratikus máz, de a belsejében egyszemélyi hatalom tanyázik.
– Itt a másik kérdés: a legújabbkori magyar történelemtől nem idegenek a tekintélyuralmi rezsimek, a hatalom kiépítése tehát nem zöldmezős beruházás, de a személyes teljesítmény is sokat számít. Orbán esetében mennyire?
– Meg vagyok arról győződve, hogy Orbán személye és tehetsége, hatalmi képessége nélkül a mai rendszer nem fejlődhetett volna ki. Ne feledjük, hogy már volt miniszterelnök 1998 és 2002 között, aztán elvesztette a választásokat, majd bukott 2006-ban is. Mégis, egy következetes stratégiával, a demokratikus politika hibáinak, bűneinek és korrupciójának a kihasználásával vissza tudott jönni úgy, hogy kétszer szerzett magának kétharmados többséget a parlamentben. Ez egyedülálló teljesítmény, amelynek az alapja az ő bátorsága, féktelensége és könyörtelensége, amellyel hideg polgárháborút teremtett a Gyurcsány-beszédet követően, és amellyel jórészt már leszámolt az egykori baráttal, Simicska Lajossal is.
– Megfordítom a kérdést: ha igaz, hogy a hazai politikai és társadalmi hagyomány befogadó az Orbán-féle vezérelvű hatalommal szemben, az is igaz, hogy egyúttal alakítja, esetleg korlátozza is azt? Tény, ilyesmit ma nem látni.
– Orbán politikai értelemben még fiatal, mindössze 53 éves. Amikor Bruno Kreisky osztrák kancellár lett, már 60 esztendős volt. A vezér tehát még képes tanulni, újra és újra átgondolni a hatalmi eszközök konkrét alkalmazását. Gondoljon arra, hogy Trianon és a Benes-dekrétumok állandó felemlegetésével akkor, amikor sokadszor tüntette fel magát a legmagyarabb politikusnak, mennyire összeveszett a szlovákokkal, és ma milyen szívélyes viszont ápol velük, mert ha kell, képes visszatérni a reálpolitikához. Ezt persze szlovák oldalon elősegítette Fico miniszterelnök, akit szociáldemokrata mázban és kisebb képességekkel, de ugyanaz a hatalmi vágy hajt, mint Orbánt. A rendszer tehát változás- és alkalmazkodóképes, ám a vezér személyéhez van kötve. Én nem tudok más Fidesz-politikust elképzelni, aki a könyörtelenség és a taktikai érzék ilyen kombinációjával képes lenne választást nyerni. Azt mondhatom, hogy ez egy „openended rezsim”, nem tudni, mikor lesz vége. A léte attól függ, hogy Orbán belátja-e a saját korlátait, és nem követ-e el a nemrégiben elbukott népszavazáshoz hasonló hibákat. A családja körüli korrupciót látva például kiderült, hogy a határokat nem mindig képes betartani. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. február 05. vasárnap, 06:35
-
Találatok: 1614
A politikai alapon kialakított nemzeti burzsoázia a korrupció melegágya és torz, versenyképtelen gazdasági szerkezetet hoz létre - mondja Mellár Tamás. Ám a közgazdász, egyetemi tanár szerint adminisztratív úton nem lehet nemzeti burzsoáziát létrehozni. Az nem megy, teszi hozzá, hogy kijelölöm a nemzet gázszerelőjét, meg a hegymászó barátomat, hogy ti lesztek a nemzeti középosztály.
- Talán akadt, akinek feltűnt, hogy a Lámfalussy-konferencián a nemzeti függetlenség bajnoka, a szabadságharcos Orbán Viktor szinte engedélyt kért Donald Trumptól, hogy a nemzet lehessen az első. Ennyire fontos a magyar miniszterelnök számára a nemzeti önérzet hangsúlyozása?
- Azt, hogy a nemzet az első - úgy gondolom - nem az amerikai elnöktől kellene megtanulnia, vagy arra engedélyt kérnie a magyar miniszterelnöknek. Ennek kellene lennie az ő alapvető hivatásának. Az már egy sokkal nehezebb és bonyolultabb kérdés: hogyan lehet jól képviselni Magyarország érdekeit a gazdaságban és a társadalomban. Szerintem páratlan lehetőséget jelentett, hogy az elmúlt időszakban beléphettünk az Európai Unióba, betagozódhattunk a szövetségbe. Az megint egy másik kérdés, hogy mi ezzel a lehetőséggel nem nagyon tudtunk élni.
- Mégis, nem jelent előnyt, hogy most a világ legerősebb hatalmának a farvizén haladhat az ország?
- Úgy vélem nagyon szerencsétlen döntés, hogy mi ebben a bezárkózó politikában követjük Amerikát, mert szerintem Washington most egy rossz útra tévedt azzal, hogy a nemzetközi szerződések helyett a kétoldalú kapcsolatok kialakítására helyezi a hangsúlyt.
- Mi ezzel baj? Nem érvényesülhetnek ily módon hatékonyabban az adott két ország érdekei, mint a sokszereplős megállapodások esetében?
- Éppen ellenkezőleg. Senki érdekét nem szolgálja, mert be fog szűkülni a piaci verseny, ez pedig gyengíteni fogja a fejlődést. Ennek egyébként az egyik fő vesztese éppen Amerika lesz, hiszen az Egyesült Államokat a nyitottsága tette naggyá. Például azzal, hogy az elmúlt 200 évben rengeteg ember vándorolhatott be az országba. Így olcsó, jól képzett munkaerőhöz jutottak. Az utóbbi 20-30 esztendő konjunktúrájának az volt a forrása, hogy az ázsiai előállítású fogyasztási javak nagyon olcsón jutottak be az amerikai piacra. Ha most a Trump-adminisztráció úgy gondolja, hogy a saját munkahelyek megvédése érdekében egy védővámos rendszert kell bevezetni, azzal nagyon sokat veszíthetnek.
- Miért indulhattak mégis ebbe az irányba?
- Mert nem értették meg az elmúlt évtizedek leckéjét, pedig korábban mindig az angolszász országok mutatták meg a világnak, hogy mi a helyes út. Az 1929-33-as világválság bebizonyította, hogy a korabeli szabadpiaci gazdasági modellel óriási gondok vannak. John Maynard Keynes brit elméleti közgazdász nevéhez fűződik az az elv, amit Franklin Delano Roosvelt valósított meg a New Deal-programmal, de Nagy-Britanniában is éltek hasonló megoldással. Ezzel az angolszász úttal kijutottak a válságból és egy hosszabb stabilizációs időszak következett egy erős középosztály kialakításával, s ez a rendszer egészen az 1970-es évekig jól működött. Ezzel szemben Németország és más európai országok, közöttük Magyarország is, fegyverkezéssel, háborús uszítással, diktatúrával válaszoltak a kihívásokra.
- A 2008-as válság milyen következményekkel járt?
- Egyebek mellett a középosztály jelentős része leszakadt, mert elveszítette a munkahelyét.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. február 04. szombat, 21:55
-
Találatok: 1498
Szokás szerint jó beszéd volt. Ami szokatlan volt benne, az Gyurcsány hangvétele. A DK elnöke kemény volt, mint a fagyott kutya lába, egyértelműen fogalmazott, most nem lehetett érezni benn azt, hogy mindenáron fenn akarná tartani a baloldal amúgy egyébként nem létező békéjét, láthatólag besokallt. Igaza van.
Ha ez a beszéd egy új politika kezdete a DK életében, akkor reményt keltő - bízzunk abban, hogy ezentúl sokkal markánsabb, ütősebb lesz pártja politikája. Persze ehhez az is kellene, hogy a DK kis idő múlva ne Gyurcsány pártja legyen, hanem - a "Sokak Magyarországa" jelszót házilagos használatra is bevezetve - sokak pártja legyen.
Gyurcsány szólt saját szerepéről, választ adva ezzel Botkának, aki miniszterelnöki ambíciójának születésekor első gőgicséléseivel is már őt ekézte, miközben Orbán látogatásán úgy viselkedett, mint Orbán - Putyin látogatása alkalmával.
Ideje volt tiszta vizet önteni a pohárba, habár azt azért mindenki sejtette, hogy a DK nem fogja alku tárgyaként kezelni pártelnöke személyét, már, ha alkura egyáltalán sor kerül.
Ami a beszédben elhangzott a titokzatos királycsinálóról, az roppant érdekes volt, nagy kár, hogy nevet ugyanúgy nem említett, mint az őszödi kiszivárogtatók esetében, és ez azért jelentősen lerontja a hitelességet és a hatást.
Túl nagy fantázia nem kell ahhoz, hogy kitalálja az ember, hogy ki utálja annyira Orbánt, kinek van a politikai háttérmunkához tehetsége, pénze, sajtóbirodalma, ki az, akinek a támogatása megér annyit, hogy ilyen ügyekben szóba álljanak vele.
Ilyen ember ma talán egy van, Simicskának hívják.
Ő nem szeret reflektorfényben forgolódni, de ezer szálon be van kötve a jobboldalra - és minden jel szerint a baloldalra is, különös tekintettel a szocialista pártra, melynek erős emberei között rendelkezik egy-két jóbaráttal.
Hogy aztán milyen sikerei lennének egy DK nélküli demokrata összefogásnak, arról ne legyenek illúzióink.
A pártelnök azt is mondta, hogy természetesnek tartja a demokratikus oldal pártjainak egymással való küzdelmét.
"Nagyon sok demokrata akar kormányváltást, a demokratikus létezés lényege, hogy nem egy a tábor és egy a zászló" - mondta, de ebben szerintem téved.
Orbán rendszere erős és egységes, szembe vele csak erőt és egységes fellépést érdemes fordítani, minden más csak vereséghez vezet.
Olyan ez, mint tűzvész idején az oltáshoz használt vödrök formájáról vitatkozva elnézegetni, hogy porig ég a ház.
Aki a demokraták egységének jelentőségét lebecsüli, az kudarcra van ítélve.
Ezért lett volna jobb kimászni a pártok homokozójából, befejezni az "enyém a vár, tied a lekvár" játékot és új játékba kezdeni - együtt.
És belevonni ebbe a játékba a Jobbikot is, a szavazóival együtt, mert bár Gyurcsány szerint a Jobbik három mondatnál többet nem érdemel, ez a mai pártpreferencia - mérések tükrében nem csak beképzeltségre, hanem illúziókergetésre is vall.
Nem kell a Jobbikkal szövetséget kötni, nem kell politikai elveit elfogadni, csak abban kell megegyezni, hogy közös érdek Orbán elzavarása.
És ha minden párt rá tudja bírni szavazóit, hogy a legfőbb cél Orbán elzavarása, majd új választások kiírása a régi választási törvény és területi felosztás alapján, akkor van esély a sikerre.
Az elzavarásra pedig alkalmasabb egy vadonatúj választási párt, vadonatúj vezetőkkel, mint ezek a harcokban megkopott gittegyletek és közutálatnak örvendő politikusaik.
A pártok foglalkozzanak néhány évig programjaik kidolgozásával, hogy legyen a választónak miből választani, a jelszavak gyártását meg bízzuk kétfarkú kutyáékra.
Bővebben ...
