Gyurcsány levelet írt a szocialistáknak, a szocialisták bunkóskodtak egyet, ezenközben Gulyás Mártonnak sikerült egy táborba terelni a birkát a farkassal, majd az akol lakói ultimátumot adtak Orbánnak, ő meg majd kis lóvét lök a nyuggereknek, hiszen megigérte Bözsi néninek.
A Magyar Párthomokozóban csendesen játszanak a gyerekek, kelj ki pipiske... Nem mondom, érdekes lenne ez a játék egy demokráciában, de a jelenlegi helyzetben ostoba és szánalmas.
Emellett mégiscsak vérfagyasztó, hogy a társadalom hosszú idő óta első ésszerű önvédelmi reflexét éppen egy túlmozgásos, exhibicionista aktivistának sikerült előcsalogatni, habár abban azért erősen kételkedem, hogy a mezei választó lelkesen támogatni fogja ezt a harcot. Ő nem is igen érti, mi is a baj a választásokkal, hiszen ott az urna, és egyelőre még csak a szavazata és nem a hamvai vannak benne...
Lehetne persze azt mondani, hogy a magyar társadalom a szocializmus vérzivataros esztendei alatt elveszítette politizálásra alkalmas fiait, én mégis inkább úgy vélem, hogy a rendszerváltással a gyenge emberi minőség került felszínre, és azok a tisztességes emberek, akikben természetes késztetés volt a közéletben való részvételre. visszahúzódtak. Tették ezt azért, mert a helyzetet úgy élték meg, mint a társadalom hálátlanságát, mellyel a jobbítására irányuló törekvéseiket büntette, mikor megrágalmazta múltjukat és fenyegette egzisztenciájukat. Gyermekeik pedig látták apáik sorsát, és nem kívánták maguknak ugyanezt. Közben huszonöt év populista agymosása is meghozta eredményét, az emberek elszakadtak a realitásoktól, a céljaik sem kötődtek már egmáshoz, a társadalom atomizálódott és tagjai csak egyéni sorsukkal törődtek az ősi "kaparj kurta, neked is jut!" elv alapján. Ha megnézzük, hogy milyen figurák kerültek elő és arattak sikert, hát az ember csak elszörnyed, és még nincs vége a folyamatnak, hiszen mást se látni, csak azt, hogy a politikusok demokráciát kiáltanak, de közben bolsevik elveket követve népboldogítanának. És ez már egy tisztességes szint, mert vannak közöttük, akik csak magukat boldogítanák, önmagukkal illusztrálva, hogy "a pénz nem boldogít" - téves megállapítás.
Végtére is Gulyás Mártonék most kísérletet tesznek arra, hogy a politikai harc egy részterületén végrehajtsák azt, amit a teljes politikai térben kellene megtenni a pártoknak és a választóknak: félretéve a nézetkülönbségeket fontossági sorrendet kellene állítani és világgá kellene zavarni Orbánt és bandáját. Ha itt el lehet viselni egymást, hát miért ne lehetne elviselni egy választási együttműködésben, eltakarítva a diktatúrát? Valószínűleg a sok lúd se mind haver, mikor nekimennek a disznónak, nem igaz? Sajnos, a logika nem erőssége a politikai életnek, ezen túl pedig a pálya tele van doktrinerekkel, akik bele vannak szerelmesedve saját szépelgésükbe, miközben a politika pragmatikus műfaj, és a sikert sok esetben a megszokotól eltérő megoldások hozzák meg. Régen is volt ilyen, népfront-politikának hívták, mely összefogást jelentett a nácizmus ellen. Ma is valami ilyesmire lenne szükség, mert a létfenntartás ösztönének országos méretekben is működnie kellene, ez pedig minden más vita előtt a diktatúrával való leszámolást írja elő. Feltéve persze, hogy ez a cél, nem pedig a parlamenti dagonyázás.
Azt hiszem, a választó előbb-utóbb azokat is meg fogják büntetni, akik mindent elkövetnek az egységre törekvés ellen. Majd meglátjuk.
Amit ma láthatunk, az még csak az, hogy Isten nem bottal ver.
Kerékgyártó István jogot, majd filozófia szakot végzett, a rendszerváltás után privatizációs tanácsadó céget alapított, a Horn-kormány utolsó évében az Országos Rádió és Televízió Testület főigazgatójának nevezték ki. Belülről élte meg, hogyan zajlottak le nálunk a politikai, gazdasági átalakulások. Amióta kiszállt a közéletből, több regényt és drámát is írt a magyar vadkapitalizmus nyerteseiről és veszteseiről.
Nemrég jelent meg A rendszerváltó című kötete, amelynek főhőse vidéki értelmiségiként csöppen bele a kilencvenes évek sorsfordító eseményeibe. Morális aggályai nincsenek, a politikától csupán gyors meggazdagodást vár, s a pénzért bárkit bármikor elárul. Az írótól azt is megkérdeztük: ilyen figurák működtetik a jelenlegi Orbán-rendszert?
– Tizennyolc évvel ezelőtt, Vagyonregény címmel már írt egy regényt a rendszerváltásról. Miért tért vissza a témához? Úgy érezte, sok minden kimaradt abból a könyvből, vagy már másként látja azt az időszakot?
– Keményen benne voltam a rendszerváltásban én is. Előtte tíz éven át filozófiatörténetet tanítottam a pécsi egyetemen. A kilencvenes évek elején elővettem a jogi diplomámat, és egy barátommal privatizációs tanácsadó céget alapítottunk. Majd újra váltottam: a Horn-éra utolsó és az első Orbán-kormány első évében az ORTT főigazgatója voltam. 47 éves koromban úgy döntöttem, kiszállok a közéletből, és csakis az írással foglalkozom. Most részben azért nyúltam vissza a rendszerváltáshoz – amivel az első regényemben is foglalkoztam –, mert azóta is izgat a téma, és talán gazdagodtak az írói eszközeim is. És igaz az is: a jelenből visszatekintve nagyon másként látom azt az időszakot. Jóval borúsabban.
– Nyilatkozta is: a demokráciát és a szabadságot felülről, ajándékba kaptuk, talán ezért sem tudtuk megbecsülni. Jobb lett volna, ha forradalmi vér folyik az utcákon?
– Az semmiképp, de a politikai változásokért nem csak fegyverrel lehet küzdeni. A szűk demokratikus ellenzéket leszámítva a Kádár-korszak népe békésen dagonyázott az egypártrendszer puhuló diktatúrájában, s ha rajta múlt volna, nagyon sokáig nem következik be a rendszerváltás. Utólag az is látszik, mennyire könnyelműen herdáljuk el azt a törékeny demokráciát és a szabadságot, amit kiépítettünk, holott végre ahhoz a Nyugathoz tartozhatnánk, amelyhez több száz éve csatlakozni akartunk.
– A rendszerváltásnak a hirtelen meggazdagodó eliten kívül rengeteg vesztese is lett. Tömegek zuhantak olyan szegénységbe, amilyenben korábban sosem éltek. A nyomor azóta csak mélyült, hatalmasak a társadalmon belüli egzisztenciális szakadékok. Ennek a „szabadságnak” kellene örülni?
– Természetesen nem. És még nagyobb gond, hogy a jelenlegi kormánynak a periférián élőkkel is sikerült elhitetnie, hogy minden bajunkért mások a felelősek, főleg Európa. Az uniótól kapott rengeteg támogatás meg nekünk amúgy is jár. A rendszer igazi veszteseit elszigetelik a hiteles információktól, csak a sikerpropaganda jut el hozzájuk. És amikor szavazni kell, tájékozatlanságuk okán vagy a helyi fideszes hűbérurak fenyegetései miatt a kormányra voksolnak még akkor is, ha a demokrácia felszámolásával épp ők kerülnek a legrosszabb helyzetbe. Ugyanakkor visszatekintve már látszik, hogy hol követtük el a hibákat.
– Például hol?
– Az alkotmányba a jogállami garanciákat is be kellett volna betonozni, hogy mondjuk a választási törvényt, a médiatörvényt vagy az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztását csak széles körű politikai konszenzussal lehessen megváltoztatni.
Még nem ért véget az a per, ami az MKB tulajdonosi szerkezetének tisztázása érdekében indult, de a bank már más kézbe kerül. A háttérben a nemzet gázszerelője, Mészáros Lőrinc tűnik fel. Közben azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a felcsúti polgármester az FHB Banknál is játékban van. Lehet viszont, hogy ott pont ellenkező előjellel.
Gyors ütemben terjeszkedik Mészáros Lőrinc a hazai bankszektorban. Ezúttal a tavasszal az érdekeltségébe került Konzum Nyrt. jelentette be, hogy a Konzum Befektetési Alapkezelő átveszi a Metis Magántőkealap kezelését a Minerva Tőkealap-kezelő Zrt.-től, amely az MKB 45 százalékának tulajdonosa. Ezzel az új alapkezelőnek közvetve 45 százalékos részesedése lesz a negyedik legnagyobb bankban. Emellett kezdeményezték egy új befektetési alap, a Metis II. Magántőkealap létrehozását is, amely további 4 százalékot szándékozik venni az MKB-ban.
Már tavaly feltűnést keltett, hogy két igencsak bizonytalan hátterű, frissen létrehozott befektetési alap szerzett meghatározó részesedést, a korábban az állam kezébe került bankban. Miközben – egyebek mellett távol-keleti befektetőket is emlegettek - a Figyelő tavalyi információi szerint a Metis Magántőkealap mögötti egyik nagy magánbefektető a Duna Aszfalt Kft. tulajdonosa, Szíjj László lehet, akit a hírek szerint több szál is fűz Mészáros Lőrinc építőipari vállalkozásaihoz.
Nyilvánosság van, csak éppen nem úgy...
A Transparency International Magyarország és a Magyar Narancs újságírója által indított perben a Fővárosi Ítélőtábla márciusban jogerősen úgy döntött, hogy 15 napon belül nyilvánosságra kell hozni, kik is vették meg az MKB-t. Az MNB, mint azt közleményben is tudatta a döntés ellen a Kúriához fordult, így a nyilvánosságra hozatal egyelőre nem történt meg.
A Konzum kezelésébe most éppen ezek az alapok kerültek – és így már egyértelművé vált Mészárosék szerepe. Mint a Világgazdaságnak Jászai Gellért, a Konzum elnök-vezérigazgatója azonban hangsúlyozta, a tranzakció a Metis Magántőkealap kezelésének átvételéről szól, amely az MKB Bank 45 százaléka fölötti befolyás megszerzését jelenti, és nem a tulajdonának a megvásárlását. Ez valóban fontos különbség, az viszont bizonyos, hogy az MKB jövőbeni üzleti politikájára az új kezelőnek lesz lényegében ellenállhatatlan hatása.
A Mészáros-csoport nemrég az FHB-ba is betette a lábát. A Konzum Nyrt. 5,96 százalékos közvetett részesedést vásárolt a bankban. A csoporthoz tartozó KZF vagyonkezelő így a BÉT április 28 -iki frissítésű adatai szerint 9,79 százalékot birtokolt.
Érdekes fejlemények az FHB-nál
Nem sokkal ezt követően az FHB azonban rendkívüli tájékoztatás keretében bejelentette, hogy fő részvényese, a Takarékbank és további huszonegy, a szövetkezeti hitelintézeti integrációhoz tartozó részvényese között úgynevezett összehangolási megállapodás jött létre. A megállapodást a pénzintézet közgyűlése április végén tartott közgyűlésén előzetesen már jóváhagyta, egyben azt is kinyilvánította, hogy a szövetkezeti hitelintézetek integrációjának stratégiai célja, hogy a társaság és az integráció hitelintézet tagjai az FHB Jelzálogbank 100 százalékos tulajdonosai legyenek.
Ennek következtében a jogszabályok szerint nyilvános vételi ajánlatot kell tenniük a bank többi részvényeire, ami eszerint a Mészárosék tulajdonában levő részvényekre is vonatkozik. Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója ugyanis a HVG-nek adott interjúban határozottan kijelentette, hogy „sem Mészáros Lőrinc, sem a családja, sem a cége nem tulajdonosa, tisztségviselője a takarékszövetkezeti integráció egyik tagjának sem...”, s ha így van, nem részese az összehangoltan eljáró tulajdonosoknak.
Mivel úgy alakult az élet, hogy a BL-döntőn, Cardiffban a VIP-páholyban pöffeszkedni fontosabb volt, mint Csíksomlyón kampányolni nemzetileg össszetartozni az ott összesereglett magyarok tömegeivel (egyébként is Áder János államelnök tökéletesen kifejezte mindazt, amiért oda küldték), a legnemzetibb kormány örökzöld miniszterelnöke Facebook-oldalán üzent a nemzeti összetartozás napja alkalmából minden magyaroknak:
Én biztosan nem szeretném és hátha nem is fogom elrontani az egymásra lépő talpainkból szárba szökkenő giganemzeti gigaösszetartozás napját (bárcsak el lehetne rontani), de azért nem bírom nem szóvá tenni, hogy az összes hócipőm tele van ezzel a június 4-ével. Nem tegnap óta, nagyon régóta.
A Juhász Gyulától kölcsönvett verssort nem is kell a tágabb kontextusába helyezni (Magyar szegénység: véget ér e tél,/Lesz még itt szőlő és lesz lágy kenyér,/Az igazság lesz úr e föld felett/És az se fáj, hogy én már nem leszek!) ahhoz, hogy a cinizmus átsüssön a mondanivalón. A szőlőben és lágy kenyérben dúskáló Orbán-dinasztia első embere odabüfögött a parasztoknak: igaz, hogy lassan egy évtizede én osztom a lapokat, ti tűrjetek, majd egyszer lesz nektek is, csak győzzétek kivárni.
Emellett még szó nélkül is képes lettem volna elmenni, ha a Fidesz nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy az általuk 2010-ben kitalált eme piros, vagy fekete keretes ünnep-, illetve gyásznapon is beleürítsenek a pofámba.
www.youtube.com / Fidesz / videó
A Fidesz-KDNP ügyeletes barnaszája azért szólalt meg ma, a Fidesz-KDNP által 2010-ben gründolt nemzeti összetartozás napján, azért csődített össze egy sajtótájékoztatót, hogy elmondja, kik nem tartoznak a nemzethez:
A magyarság szégyenfalán van a helyük mindazoknak, akik 2010-ben nem álltak ki a magyar nemzet határokon átívelő egysége mellett, nem szavazták meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, és ezen a szégyenfalon ott van Gyurcsány Ferenc, Botka László és Vona Gábor is. 2010 óta az ellenzék újra és újra bizonyította, hogy nem lehet rájuk számítani, ha nemzeti ügyekről van szó, sőt odáig mentek, hogy baloldali és újabban már jobbikos politikusok is gyalázták a külhoni magyarságot.
A Fidesz tiltakozik Soros György brüsszeli beszéde ellen, amelyben azt mondta, “csodálom a bátorságot, amivel a magyar emberek ellenállnak az Orbán-rezsim által fölépített maffiaállam megtévesztésének és korrupciójának. Lelkesít az energetikus válasz, amivel az európai intézmények reagáltak a Lengyelországból és Magyarországról jövő kihívásra. Úgy látom, hogy az Európai Unió lassan, de biztosan újjászületik”.
Arany mondatok, minden szava igaz, talán csak azt leszámítva, hogy a magyar emberek oly nagyon ellenállnának Orbán maffiaállamának. Viszont valóban örvendetes, hogy az Európai Unió végre normálisan reagált mindarra, ami Magyarországon és Lengyelországban történik. Ha az oroszok által gerjesztett szélsőjobboldali dezinformációs támadást sikerül Európában visszaverni, az valóban az Európai Unió megújulásához és megerősödéséhez vezethet.
A Fidesz kikérte magának, hogy maffiaállamnak nevezzék, de nem értjük a felháborodását, mert ennél pontosabb meghatározás még nem született, és a “Magyar Polip” című kötetek (Szerkesztette: Magyar Bálint) ezt pontosan alátámasztják. Ez a magyar államforma, akár bele is írhatnák az alaptörvényükbe. A működési módja demokráciának álcázott diktatúra, a rendszer ideológiája fasiszta, de az államformája maffiaállam.
A Fidesz az első olyan szervezett bűznözői csoport, amely nem az állammal vívott harcban szerzi meg a köz vagyonát, sarcolja meg az adófizetőket, hanem magát az államot foglalta el, és az állami pozícióból rabolja szét Magyarország vagyonát. Az állam szervezetébe bújva tartja fenn és működteti a maffiát. A magyar “Don Corleone”-t Orbán Viktornak hívják és a miniszterelnöki posztot bitorolja. Pontosan úgy, mintha Al Capone amerikai elnök lett volna.
A különböző maffiák csúcsteljesítménye eddig az volt, hogy megvásároltak korrupt rendőrt, ügyészt, bírót, politikust. Az Orbán vezette fideszes maffia új fejezetet nyitott a szervezett bűnözés és a kriminalisztika történetében, hogy a világon egyedüliként magát az államot foglalta el a maffia, és az államot működteti maffiaként. Ez a maffiaállam, amelynél azért nehéz korrupcióról is beszélni, mert ennek a fogalomnak is új jelentést adott, miszerint a korrupció maga az állam működési és létezési módja.
A vesztegetést, a befolyással való üzérkedést, az adócsalást, a lopást és a rablást nem a bűnügyi krónikákban, hanem a hivatalos állami Magyar Közlönyben lehet olvasni. Mintha egy paródiát látnánk, ahol a bankrablást nem a krimi rovatban lehet olvasni, hanem az állami bejelentések között. A prostitúció ilyen mértékben még nem terjedt ki, hogy a prostituált fogalma nem az utcalányokra szűkül, hanem a miniszterektől az utolsó fideszes trafikosig.
Ilyen védelmi zsarolást, amit az Orbán maffia csinál magyar és külföldi cégekkel, az oroszok álmaiban szerepelnek csak, miközben az orosz maffia ennek a nagymestere. Leszámolások nem a nyílt utcán lövöldözéssel folynak, hanem az állami igazságszolgáltatás révén. Nem kell a bűntársakat fegyveresen kiszabadítani az előzetesből vagy a börtönből, mert be sem kerülnek, hiszen a legfőbb ügyész a maffia embere, aki az ügyészséget a maffia érdekében működteti. Egy jogállamban ő lenne az első, akit le kellene tartóztatni.
A magyar maffiállamban virágzik az alvilág minden tevékenysége, a pénzmosástól a lopáson át a legprimitívebb lefizetésig, csak ezt a tevékenységet az állam nem üldözi, hanem maga az állam hajtja végre, amelyet átvett a maffia. Nem kell sokat töprengeni, Mészáros Lőrinc, Andy Vajna (lásd még szerencsejáték), Rogán, stb. valamennyien szervezett bűnözői csoport tagjai, alvilági emberek, élükön a maffiavezérrel. Így lettek ők Magyar Bálint meghatározása szerint a szervezett “felvilág” részei.
Sokadik folytatásához érkezett a NER-kormányzat szokásos csütörtöki show-műsora, a Lázár János–Kovács Zoltán-kettős által vezényelt kormányinfó. Írásunk fókuszában azonban ezúttal nem a kormányzati duó áll, hanem a kommunikációs inváziónak kitett sajtó. A heti meetingek koreográfiájából megrajzolható a hazai médiumok és médiamunkások hierarchiája. Ülésrend, szemkontaktusok, arckifejezések, megszólítások, simogatások és parádriposztok. Kritikánk a kormányinfónak keresztelt nyolcvankilencedik színi előadásról.
Csöndesen ejtőzünk a napsütésben, regisztrálunk, bejutunk és várunk. Készen állunk a befogadásra. A kulcsszereplők – Lázár János és Kovács Zoltán – késnek. Kétoldalt két teremszolga beélesített mikrofonnal, hátul hét nehézágyú, tüzelésre kész szuperkamera, körben tíz-tizenöt fotós. Valamiképpen esemény ez is. A kormányinfót a közszolgálati tévé is adja. Hogy lapunk e belterjes világban újonc és alkalmi szereplő, idegenkedő tekintetek sejtetik.
A hangulat váratlanul felforrósodik. „Pofán váglak, ha előrehajolsz, amikor jön a Lázár.” A felzúdulás tárgya fotósunk térfoglalása, az agresszor egy konkurens fotós. Szakmai ügy, nem érdemes beszállni, a művészek szenvedélyesek. Dani le is ül előre, bele a kemény mag közepébe. Ez a második nagy hiba. A kormányinfó világában megszabott protokollok, jogok és előjogok vannak. A rendezői bal egyes szék birtokosa Csuhaj kollegina (ATV), a kettesen az Origó ül, a hármason Péter (így szólítja őt Kovács Zoltán), Breuer úr (Heti TV). Ez megszentelt királyi rend. Nem illik felülírni. Dani tabut szegett.
Erősen kezdtünk. Mi jöhet ki ebből? Tikkasztó órák várnak ránk. Nézegetjük mobiljainkat, hallgatunk. A modernkori sajtótájékoztatók titka, hogy már mindenki tájékozva van. A hallgató néha tájékozottabb, mint az előadó. Nem az a fontos, mit mond, hanem hogy hogyan mondja. A mosolya, a fintora. Ahogy a fejét rázza. Zavarba hozható-e. A kormányinfó színi előadás.
Fotó: Kovalovszky Dániel
Lázár jő, sötét öltönyben, azúrkék nyakkendőben. Pedánsabb, mint egy zsúrfiú. Kovács ugyanez, zöld nyakkendőben, elegáns szemüvegben. Nagy páros, drukkolunk nekik. Az egykori Soros-diák, Kovács termetes dossziét cipel Lázár után, abban van az anyag. Azt kell leadni két óra alatt. Lázár is izgatott, tettre kész. Elnézést kér, a nemzetközi helyzet épp most fokozódik, Orbán Viktor ezekben a percekben (a brüsszeli NATO-csúcson) Donald Trump felé közelít. Ebből később félreértés is származik. Többen úgy értelmezik (Lázár nem siet pontosítani), hogy létrejött az áhított személyes találkozó Trumppal. Az igazság azonban az, hogy Orbán az európai kormányfőkkel egy csoportban egy ideig Trumppal közös légtérben tartózkodott és fényképezkedett. Állítólag később az elnök elejtett egy halk hellót is.
– Kétségtelen, a diplomáciában a találkozó szónak sajátos jelentéstartalma van. Több, mint ha valaki valakivel összetalálkozik. Elnézést kérek, ha félreérthetően fogalmaztam – szabadkozik Lázár. Ebben maradunk.
Az unió reformra szorul, de van, ami reményt ad. Ilyen a magyarok ellenállása Orbán maffiaállamával szemben.
Ma az Európai Uniót egyszerre kell megmenteni és megújítani. A legfontosabb a megmentése, mert létében fenyegeti veszély. De amint Emmanuel Macron francia elnök mondta kampánybeszédeiben, nem kevésbé fontos újra megteremteni azt a támogatást, amelyet valaha az EU magáénak tudhatott.
Az uniót fenyegető veszélyek egy része kívülről ered. Olyan hatalmak veszik körül, amelyek ellenségesek értékeivel szemben: Vlagyimir Putyin Oroszországa, Erdogan Törökországa, al-Sziszi Egyiptomja és az az Amerika, amelyet Donald Trump próbál létrehozni.
De van belső fenyegetés is. Az EU olyan egyezmények talaján áll, amelyek a 2008-as pénzügyi válság után elvesztették értelmüket. Még az euró fenntarthatóságát szolgáló legegyszerűbb változások végrehajtásához is olyan kormányközi együttműködés kellene, amely ezeken a szerződéseken kívül valósul meg. És ahogy az európai intézmények működése egyre bonyolultabbá vált, maga az unió is részben működésképtelenné lett mára.
Európa nem az euró
Az eurózóna például már pontosan az ellentéte annak, ami a célja volt. Az EU olyan, hasonló értékeket valló államok önkéntes szövetsége volt, amelyek maguk adják fel szuverenitásuk egy részét a közös eredményekért. A 2008-as válság után viszont az eurózóna úgy alakult át, hogy a hitelező államok diktálhatták a feltételeket az adósoknak, akik képtelenek voltak azoknak megfelelni. A megszorítások erőltetése gyakorlatilag lehetetlenné tette a gyenge országoknak, hogy kinőjék gondjaikat.
Ha ez így folytatódik, kevés esély marad. Ezért kell az uniót radikálisan újjáépíteni. Az a felülről szervező elv, amellyel Jean Monnet elindította az európai integrációt az 1950-es években, igen sokáig kitartott. Most közös erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy az uniós intézmények együttműködhessenek az alulról induló kezdeményezésekkel, és közösen újra megnyerhessék a választók bizalmát.
Gondoljunk a Brexitre, amely egész biztosan pusztító hatással lesz mindkét félre. Nagy-Britannia elszakadásának rendezése elvonja az EU figyelmét a saját válságáról. Ráadásul mindez nyilván tovább tart majd, mint az erre szánt két év; öt esztendő a valószínű, ami a politikában egy örökkévalóság, különösen ilyen forradalmi időkben.
Ezért az uniónak konstruktívan, minden eshetőségre készen kell vezetnie a Brexit-tárgyalásokat. Az elhúzódó „válóper” során könnyen lehet, hogy a britek egyszer csak rájönnek, mégis jobb nekik az EU-ban maradni. De ez csak akkor esélyes, ha az unió olyan klubbá válik, amibe érdemes belépni – akár Nagy-Britanniának, újra. És kell hozzá az is, hogy a csatorna mindkét partján újragondolják a helyzetet.
Ennek a valószínűsége csekély, de nem nulla. Fel kellene ismerni egész Európában, hogy a Brexit a dezintegrációhoz vezető lépés, és mint ilyen, mindenki a vesztese lesz. Egy újra vonzóvá váló Európa ugyanakkor a jobb jövő reményét hordozná – különösen az ifjú generációk számára.
Ez az új Európa világosan elválasztaná egymástól az unió és az eurozóna fogalmát. Másrészt tudatosítaná, hogy az eurózónát elavult és megkövült szerződések irányítják.
Ezek a szerződések kimondják, hogy minden tagállam kötelezően bevezeti az eurót, amennyiben és amikor megfelel a feltételeknek.
A terrorsajtó az államapparátus egyik legfontosabb része. „Szabadságát” védeni szánalmas félreértés, a sajtó nem ilyen.
Minden lehetségeset elmondtak már arról, hogy vajon helyesen tette-e a számomra politikailag nem nagyon rokonszenves Momentum (vö. írásommal), hogy két vezetője fölkereste az Origo szerkesztőségét, és az ott lezajlott eszmecserét a beszélgetőpartnerei belegyezése nélkül nyilvánosságra hozta. Megnéztem az Origónak a Momentumról a látogatás előtt és után közölt fantáziadús „anyagait”, és elképedtem Fekete-Győr András szelídségén és türelmén.
A gyűlölködés és a leprázás minden „oldalon” általános, az úgynevezett közbeszéd pedig annyira embertelenül durva, hogy lealacsonyító a sajtót (bármilyen magyarországi sajtót) olvasni egyáltalán. Mégis: a magyar állam által közvetlenül vagy közvetve fönntartott vagy jobboldali-szélsőjobboldali oligarchák által államközeli pénzből működtetett médiák (beleértve a miniszterelnök úr családi-baráti körének tulajdonában álló 192 magyarhoni orgánumot, továbbá beleértve az utódállamokbéli magyar nemzetiségi sajtó nagy részét) természetét helyes volna végre megállapítani – hiszen bár ezt sokan pedzik, a lényegre ritkán marad idő.
Az állami és „paraállami” sajtót helytelenül „kormánypárti” sajtónak nevezik, mintha a szerkesztőségek politikai rokonszenveiről lenne itt szó vagy akár a politikai jobboldal által pusztán támogatott sajtó beállítottságáról, amelynek a létezése nemcsak jogos lenne, hanem szükséges is, hiszen minden létező preferenciát ki kell fejezni, és hazánkban több millió ember preferenciái konzervatívak vagy a szó sajátos magyarországi értelmében „nemzetiek”, s nekik épp oly jogos információs, érzületi és orientációs szükségleteik vannak, mint bárki másnak.
De a magyarországi állami sajtó nem sajtó a nyilvánosság szokásos definíciói értelmében: „sajtó” mivoltától nem az állami tulajdonban álló közszolgálati médiák – végső soron érthető – enyhe kormánypárti elfogultsága fosztaná meg (bár például Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Szerbiában a közszolgálati rádió a legszabadabb, néhol még a közszolgálati televízió is), amit azért el lehet viselni, nem is a pénznek tőkés országokban elkerülhetetlen és tagadhatatlan befolyása (a tulajdonosokon és a hirdetőkön keresztül), nem is az újságíróknak mint jól körülírható társadalmi csoportnak az uralkodó világnézete(i) és kulturális sajátosságai.
Nem.
A magyarországi állami, „paraállami” és államközeli sajtó (ezen az összes: digitális, elektronikus, nyomtatott, sőt: a közösségi médiákon szerkesztett, terjesztett, javarészt javadalmazott, hivatásos szerzőktől származó tartalmakat értjük) még csak nem is a propaganda (meggyőzés) eszköze, hanem a kormányzásé.
Miközben az államvezetés legmagasabb, döntő, a formális kormány fölötti irodáiban megszüntetik a közigazgatás intézményeit (a tisztiorvosi szolgálattól a műemlékvédelemig és a földmérésig), a kormányzás és igazgatás egyik legfőbb szerve a hivatalos és nem hivatalos jobboldali sajtó lett. A kormány fölötti szuperkormány – amelyet a csöndben fölszámolt megyerendszerrel és minden más közvetítő és félautonóm igazgatási szint kikapcsolásával az államon belül alig korlátoz valami: talán csak egy-két bíró nagynéha – alantasaival és alárendeltjeivel alig kommunikál külön, hiszen virtuálisan az egész lakosságot az alárendeltjének tekinti (ami ugyan egyelőre utópia, de átélt, elhitt utópia): utasításait a hivatalos és nem hivatalos jobboldali-szélsőjobboldali sajtó útján közli.
Magyarország távolodik az európai szociális modelltől. A strukturális egyenlőtlenségek stabilizálódtak, a magyar társadalomban túl sok réteg érdeke a szegénység fenntartása, a szegénység csökkentésének az egyik legnagyobb akadálya a nem-szegények haszna a szegénységből. Ez a rendszer nagyon stabil, bár kistelepülési példa azt mutatja, hogy a sikeresség mellett ebben - az uniós és állami - fejlesztési források is jelentős szerepet játszanak.
Magyarországon nem voltak hatékonyak a szegénység csökkentésére tett kísérletek. Ennek okai között kutatók olyan okokat találtak, mint például, hogy Magyarországon sokak érdeke az, hogy a szegénységet konzerválják. A strukturális egyenlőtlenségeket pedig úgy tűnik sikerült is konzerválni, a rendszer igen stabilnak látszik. Ezek okaira világított rá az MTA TK A szegénység haszna: legitimáció, hatalom, elosztási rendszerek című konferenciája.
Abból komoly politikai haszon kovácsolódhat, ha bizonyos rétegeket szegénységben tartunk és ezt a médiában is prezentálni tudjuk - derült ki Szikra Dorottya, az MTA TK Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársának előadásából. Az erre irányuló szakpolitikák médiában való prezentálása ugyanis láthatóbbá teszi a minél élesebb választóvonalat a szegények, társadalomból kirekesztettek és a "társadalomban lévők", a "társadalom hasznos tagjai" között, így a leszakadóban lévő, saját egzisztenciáját féltő középosztálynak is lehet erősíteni azt az érzetét, hogy ő nem a szegények közé tartozik.
Magyarország különösen 2010 óta távolodik az európai szociális modelltől - mondta Szikra Dorottya, aki ezt a folyamatot egy 2012-es Orbán Viktor idézettel illusztrálta:
"Mi a posztkommunizmus gazdasági rendszerének romjai és a félig kész épületei közt botladozunk, de itt nincs jóléti állam. A mi programunk az az, hogy a nyugati típusú jóléti állam helyett, ami nem versenyképes, egy munka alapú társadalmat alakítsunk ki."
Csak az "érdemes" szegényeknek jár segítség
A szakember szerint a magyar társadalom valóban ebbe az irányba mozdult el és a magyar kormány szociálpolitikáját leginkább az "érdemes" és "érdemtelen" szegények újradefiniálásával lehet már jellemezni.
Gyurcsány levelet írt a szocialistáknak, a szocialisták bunkóskodtak egyet, ezenközben Gulyás Mártonnak sikerült egy táborba terelni a birkát a farkassal, majd az akol lakói ultimátumot adtak Orbánnak, ő meg majd kis lóvét lök a nyuggereknek, hiszen megigérte Bözsi néninek.
Kerékgyártó István jogot, majd filozófia szakot végzett, a rendszerváltás után privatizációs tanácsadó céget alapított, a Horn-kormány utolsó évében az Országos Rádió és Televízió Testület főigazgatójának nevezték ki. Belülről élte meg, hogyan zajlottak le nálunk a politikai, gazdasági átalakulások. Amióta kiszállt a közéletből, több regényt és drámát is írt a magyar vadkapitalizmus nyerteseiről és veszteseiről.
Még nem ért véget az a per, ami az MKB tulajdonosi szerkezetének tisztázása érdekében indult, de a bank már más kézbe kerül. A háttérben a nemzet gázszerelője, Mészáros Lőrinc tűnik fel. Közben azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a felcsúti polgármester az FHB Banknál is játékban van. Lehet viszont, hogy ott pont ellenkező előjellel.
Mivel úgy alakult az élet, hogy a BL-döntőn, Cardiffban a VIP-páholyban pöffeszkedni fontosabb volt, mint Csíksomlyón 
A Fidesz tiltakozik Soros György brüsszeli beszéde ellen, amelyben azt mondta, “csodálom a bátorságot, amivel a magyar emberek ellenállnak az Orbán-rezsim által fölépített maffiaállam megtévesztésének és korrupciójának. Lelkesít az energetikus válasz, amivel az európai intézmények reagáltak a Lengyelországból és Magyarországról jövő kihívásra. Úgy látom, hogy az Európai Unió lassan, de biztosan újjászületik”.
Sokadik folytatásához érkezett a NER-kormányzat szokásos csütörtöki show-műsora, a Lázár János–Kovács Zoltán-kettős által vezényelt kormányinfó. Írásunk fókuszában azonban ezúttal nem a kormányzati duó áll, hanem a kommunikációs inváziónak kitett sajtó. A heti meetingek koreográfiájából megrajzolható a hazai médiumok és médiamunkások hierarchiája. Ülésrend, szemkontaktusok, arckifejezések, megszólítások, simogatások és parádriposztok. Kritikánk a kormányinfónak keresztelt nyolcvankilencedik színi előadásról.
Fotó: Kovalovszky Dániel
Az unió reformra szorul, de van, ami reményt ad. Ilyen a magyarok ellenállása Orbán maffiaállamával szemben.
A terrorsajtó az államapparátus egyik legfontosabb része. „Szabadságát” védeni szánalmas félreértés, a sajtó nem ilyen.
Magyarország távolodik az európai szociális modelltől. A strukturális egyenlőtlenségek stabilizálódtak, a magyar társadalomban túl sok réteg érdeke a szegénység fenntartása, a szegénység csökkentésének az egyik legnagyobb akadálya a nem-szegények haszna a szegénységből. Ez a rendszer nagyon stabil, bár kistelepülési példa azt mutatja, hogy a sikeresség mellett ebben - az uniós és állami - fejlesztési források is jelentős szerepet játszanak.
