A csatlakozás alig néhány tucat embernek – például a kormányfőnek, a nemzeti bank elnökének, a monetáris tanács tagjainak – lenne hátrányos, és ők azt fogják mondani: ez szuverenitási kérdés. Pedig itt a történelmi pillanat – nyilatkozta a 168 Órának Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, volt jegybankelnök.

 

– Politikai vagy gazdasági kérdés az euró magyarországi bevezetése?

 

– Most már egyértelműen politikai. De nem az a kérdés, belépünk-e az euró­­zó­­nába, hanem hogy milyen időpontot választunk hozzá. Amikor Magyarország aláírta az Európai Unióval a csatlakozási szerződést, annak része volt, hogy átvesszük a közös fizetőeszközt. Ez alól átmenetileg kaptunk felmentést, arra az időre, amíg gazdaságilag felkészülünk rá. Most azzal, hogy a britek kilépnek az EU-ból, homogénebb lesz a közösség, s elemzők szerint a német parlamenti választások lezárulta után felgyorsul az EU következő fejlődési szakaszának előkészítése. Abban az euró nem egy ügy lesz a sok közül, hanem az egyik nagy ügy olyanok mellett, mint a határok védelme vagy az unión belüli és a kívülről érkező migráció. Az is megeshet, hogy azoknak az államoknak, amelyek technikailag készen állnak belépni az euró ERM II-nek nevezett előszobájába, vagyis az európai árfolyam-mechanizmusba, heteken belül nyilatkozniuk kell, hogy fejben és szívben is felkészültek-e.

 

– Magyarország készen áll?

 

– A feltételeket, amelyek az inflációt, a költségvetés hiányát, a hosszú távú hitelek kamatait jelentik, teljesítettük. A forint árfolyama sem ugrál különösebben, az államháztartás felhalmozott adóssága azonban jóval felette van a megengedett GDP-arányos 60 százaléknak. Rajtunk kívül eddig egyetlen új belépőnek sem volt problémája ezzel a limittel. Kérdés, ha a kormány kérné, milyen engedményeket kapna ez utóbbi ügyben az EU-tól. Különben 2002 környékén az államadóssági mércét bőven teljesítettük, s Orbán Viktor akkori miniszterelnök, még kívül az ­unión, azt mondta, Magyarország az elsők között szeretne csatlakozni az euróhoz. Meg is nevezett egy teljesíthetetlenül korai, 2005-ös dátumot. De ez már a múlt. Ma hazánk egyébként gyakorlatban már része az eurózónának, hiszen euróban történik a külkereskedelem elszámolása, sok belföldi vállalkozás is euróban üzletel, euró­­ban érkeznek az uniós támogatások.

 

– Az állam meg a háztartások azonban forintot használnak, gyakori ellenérv az euró bevezetésére, hogy éppen a lakosság szenvedi majd meg legjobban.

 

– Az új árakat meg kell majd tanulni, ez valóban sokaknak kemény feladat lesz. De ez nem ok a kimaradásra. Az sem, amit gyakran mondanak, hogy a bé­­reink túl alacsonyak. Ez igaz ugyan, de azok voltak Litvániában és Lettországban is, mégis beléptek az eurózónába. A magyarnak megfelelő szintűek voltak a jövedelmek Szlovákiában, amikor jelentkeztek az ERM II-be, majd átvették az eurót. Vagyis a bérek kérdése nem lehet indok a kívülmaradásra.

 

– A lengyeleknek elég ok. A miniszterelnökük kijelentette, hogy amíg a bérek vásárlóereje nem éri el az euró­­öve­­zeti államokét, vagyis az átlagbér nem emelkedik a 2350 eurónak megfelelő złotyra, ami ma nagyjából 730 ezer forint, addig nem csatlakoznak.

 

– Akkor már becsületesebb azt mondani, hogy soha, mert nem akarjuk. Jó lenne, ha a klub, amely nem csupán közös vámokat alkalmaz, közös jogi elveket követ és közös pénzrendszere van, homogén országokból állna, de ez nincs így. Az, hogy nálunk az átlagnyugdíj meg a miniszterelnök fizetése kevesebb, mint Ausztriában, nem zárja ki, hogy belépjünk az eurózónába. Természetesnek tekintjük a forintot Fehérgyarmattól a Rózsadombig, pedig egyik helyen a magyar átlagjövedelem 40 százalékából élnek az emberek, a másikon meg 140 százalék feletti a jövedelmi szint. Még sincs fehérgyarmati meg budapesti forint. És eljöhet hamar a nap, amikor felteszik a kérdést Magyarországnak, hogy akar-e a klub tagja lenni. Elég nehéz lesz nemet mondani, hiszen a nemzeti érdek az, hogy a magyar gazdaság, a háztartások és az állam erős, stabil, kiszámítható valutát használjon.

 

– Erre az a válasz, hogy a forint árfo­­lya­­mának mozgatása, vagyis a fizetőeszköz le- vagy felértékelése egy esz­­köz, amellyel be tud avatkozni a kormányzat, ha a gazdaságnak szüksége van rá.

 

– A miniszterelnöknek és a jegybankel­­nöknek saját szempontjai vannak, meg­­értem, hogy ezekhez jó eszköz az árfolyam. Annyit mondok, hogy euró mellett sosem létezhettek volna ekkora nemzeti banki alapítványok. De ami a fő: az euró ügyeit most nélkülünk intézik Frankfurtban. Ám ha belépünk, ami leghamarabb három év múlva lehetséges, mert két évet el kell tölteni az előszobában, az ERM II-ben, akkor a magyar jegybankelnök is ott ül majd az asztalnál, ahol döntenek az ügyekben. Ez azért megfontolásra érdemes.

 

– És ugyanolyan szavazati joga van, mint a német tagnak.

 

– Azt persze el tudom képzelni, hogy ha a német elnök mond valamit, arra jobban figyelnek majd, mint a magyar bankelnökre. De ha lehetnénk, és mégsem vagyunk ott, holott az euróövezet nemcsak közös pénz, hanem közös betétbiztosítási rendszer, bankfelügyeleti és gazdaságvédelmi rendszer is, ami addigra az összes versenytársunkra kiterjed a románoktól a szlovénokig, akkor az utókor átkozni fogja azt a generációt, amely elpasszolta a lehetőséget, és létrehozta az EU-térképen a kis fekete foltot. Nagy a tét.

 

– Ön szerint ezt nem érzi a kormányzat?

 

– Remélem, hogy érzi. Nem ismerem a döntéshozók szempontjait, már régen nincs olyan intenzitású kapcsolatom velük, hogy legalább a kérdéseikből sejthetném, mi jár a fejükben. Azt tudjuk, amit olvasunk a médiában. De azt is, hogy amit a politikusoktól hallunk, az bármikor megváltozhat. Különböző megszólalásokat hallani kormányzati körökből, de mivel nálunk végletesen centralizált rendszerről van szó, egy bizonyos hangra vár mindenki. Hozzáteszem, ez a hang is képes mást mondani holnap, mint amit a múlt héten kijelentett.

 

– Benne lehetnénk már az euró­zónában, ha lett volna rá politikai akarat?

 

– Én is a korai csatlakozás támogatója voltam, miközben azt is állítom, hogy csak felkészülve szabad belépni – de másként nem is vettek volna fel minket. A kétezres évek közepén Magyarország nem volt rá érett, mert bár például az államadósság még rendben volt, de az inflációs rátával és a kamatszinttel akadtak gondok. Csak a 2008-as válság után ment le annyira az infláció, hogy az utóbbi évekre rendbe jött a kamatszint. A jövőt meg majd meglátjuk. Bő évtizede igen magasan voltak a forintkamatok, az emberek akkor menekültek a devizahitelekbe. Mára alacsonyak lettek a kamatok, viszonylag stabil a forint árfolyama, de még mindig túl nagy az államadósság. Összességében azt mondom, hogy mostanra a belépési feltételek többsége teljesült vagy teljesíthető, ezért politikai szándék kérdése a csatlakozási kérelem időpontja. Az is igaz, hogy nemcsak itthon hiányzott az akarat, de Nyugatról sem volt erős egy időben a lelkesedés, az őszinte bővítési szándék.

 

– Például azért, mert a görög állam az euró mellett is majdnem csődbe ment, az adóssága meghaladta a GDP 170 százalékát, vagy Olaszországban a 130 százalékát– Azért, mert az EU szeme előtt lehetett felelőtlenül gazdálkodni?

 

– Az eurózóna szabályairól tényleg kiderült, hogy át kell gondolni őket. Görögország esetében a tagállamok valóban túl sokáig voltak engedékenyek, amikor pedig levonták a következtetést, az Európai Bizottság túl szigorú pozíciót vett fel, hogy a többiek is értsék a következményeket. Mára megértették. Az euró azóta történt bevezetései közgazdaságilag teljesen rendben voltak. A mi esetünk azért kínos, mert azzal együtt sem teljesítjük a 60 százalékos adósságmaximumot, hogy az állam eltette a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket is. További x év kellene ahhoz, hogy az adósság a maga természetes módján lemenjen 60 százalék alá. Az x akár két számjegyű is lehet. Ezért a belépéskor némi rugalmasságot kell majd kérnünk. Az euróövezet tagjai részéről azonban most nagyobb hajlandóságot érzek, mint korábban, bár az nem annyira nekünk szól, mint inkább a helyzetnek.

– Ön miért adta a nevét korábbi kül­­ügyminiszterek, jegybankelnök, neves szociológus és közgazdász mellett a Pukli István alapította Polgári Világ nevű párt népszavazási kezdeményezéséhez, amely arról szól, hogy Magyarország lépjen be az ERM II-be?

 

– Azért mondtam el a véleményemet, mert megkérdeztek. És mert az euróról már régen nem volt valódi vita Magyarországon. Most talán lesz. Akik nem akarják a csatlakozást, végre elmondhatják az érveiket, hogy mi szól a spekulációnak kitett, ingadozó árfolyamú és kamatszintű kis nemzeti valuta mellett azon kívül, hogy a pénzeinken magyar szimbólumok vannak. Történelmi pillanat jött el. A felmérések szerint a lakosság többsége akarja az eurót, és tudja, hogy a gazdaságnak is szüksége van rá. Volt kellő ideje, hogy lássa, miről is van szó. Ez már nem a kétezres évek eleje, amikor el kellett volna magyarázni: attól, hogy euró lesz, másnap senki sem lesz szegényebb vagy gazdagabb. Attól, hogy valamit Fahrenheit helyett Celsiusban mérek, még a hőmérséklet ugyanaz, mint ahogy a távolság is ugyanaz, akár mérföldben, akár kilométerben adják meg.

 

– Vagyis az az életszínvonalbeli különbség, ami jelenleg is megvan az eurózóna államai és Magyarország között, változatlan marad.

 

– Csak attól, hogy csatlakozunk, másnap nem nő és nem is csökken a különbség. Az életünket azonban érinti, hiszen rengeteg ismert gazdasági előnye van, ez már tananyag. Viszont gondoljunk bele egy feltételezett negatív jövőképbe: minden uniós szomszédunknál euró van, és tőlük nyugatra, északra és délre is ez a fizetőeszköz, csupán nekünk kell átváltanunk a pénzünket. Csak a mi cégeinknek kell európai üzleteik során árfolyamkockázatot vállalniuk és a hitelért többet fizetniük, mint ahogy a magyar állam is a többieknél drágábban finanszírozza magát. Itt lenne egy magányos nemzeti valuta, amely éppen a kicsinysége miatt állandó hullámveréseknek lenne kitéve. Ezzel együtt lehet élni, de nem lesz ingyen. A közös szabályrendszerből adódó fegyelem a társadalom óriási többsége számára jó – és lesz néhány tucat ember, akiknek rossz.

 

– Például a miniszterelnök?

 

– Meg a jegybankelnök, a monetáris tanács tagjai, akiknek többé nem kell dönteniük a kamatlábakról, mert azt Frankfurtban döntik el. Ők talán majd azt a hamis érvet veszik elő, hogy szuverenitási kérdés, ha a hatalmon lévő miniszterelnök nem teheti azt a pénzzel, amit szeretne. Miközben korunkban a szuverenitás más, mint volt fél évszázada, mélyebb tartalommal bír. Bárki bármit mond, az európai valutaövezethez tartozás erős nemzeti érdekünk.

 

Cikk: http://168ora.hu/bod-peter-akos-euro-magyarorszag-interju/