- Részletek
-
Készült: 2016. október 20. csütörtök, 02:26
-
Találatok: 1463
El Chapo - a Köpcös - elrendelte a győzelmet, ezért aztán a Párt Ökle lecsapott, mint sas a libára. A Testőr felhívta a Gazdát és megkérdezte, hogy milyen fokú megfélemlítést rendeljen el, a válasz hallatán pedig felbőgtek a Szerv páncélozott harcjárműveinek motorjai, és a konvoj víg szirénaszóval elindult Keszthely felé, ahol a feltételezett tettes, egy volt polgármester gyermeke egy piros autóban várta őket, melynek tetejére horgászkalapot tett.
Hogy minek kellettek ehhez a páncélozott harcjárművek, jelenleg még senki sem tudja, de reggelre majd kitalálják...
Rendőrséghez közelálló források (Meleg Tégla) megszellőztették a dezinformációt, mely szerint az elkövető szerbül kitűnően beszél, neve Mujkó Bombic, robbanószer-kereskedelemmel és leszámolással foglalkozik, huszonöt éve él Magyarországon, az informátornak Menyét altábornagy úr mutatta be, mint használható fiatalembert, ezelőtt tizenöt évvel.
Nem csoda, hogy ezidáig nem került a Terrorvédelem látókörébe, hiszen álnevet használt, az alvilágban csak Bombásként ismerik, és ezt a nevet rettenetesen nehéz volt összefüggésbe hozni a Teréz körúti robbantóval, aki egyébként eleinte még a helyszín tekintetében is megvezette a hatóságokat.
A robbantás után a Szerv harcosainak a kiadott parancsnak megfelelően a Király utcában kellett keresni a helyszínt, erre a szervek első lépésként megszállták az Orbán teret (közterület-közterület), aztán végigrohantak a Király utcán, majd a következő napon megtalálták a két fekvőrendőrt a Teréz-körúton - innentől kezdve már lendületesen folyt a nyomozás.
Első lépésként bemutatták a nagyközönségnek a horgászkalapos képet, melyen pontosan kivehető volt a kalap márkája, az elkövető hátizsákja, csak az arca maradt rejtve, - arról csak negyvenkét közterületi kamera készített felvételt, melyeket a Rendőrség kérésének megfelelően azóta is szent ereklyeként őriznek a tulajdonosok.
Később megmutatták az elkövetőt szépségkirálynőnek, bányásznak és atombombának öltözve, a nyugdíjas öregasszonyokra való tekintettel kérték a lakosság segítségét (1015 bejelentés, ebből 1014 a szomszédokra vonatkozott...), majd tegnap kérték a vadászok segítségét is.
Rájuk azért esett választás, mert ha az elkövető az erdőben tesztelte a bombáját, akkor a vadász, ki ül csak hosszú, méla lesben észlelhette volna a hangot és adataival segíthette volna a nyomozást.
A következő lépés a horgászok bevonása lett volna a nyomozásba, és ha az se segít, akkor az Állatkertben a teve kerülhetett még képbe, az köpni szokott...
De erre nem lett végül szükség, mert az elkövető olyan hibákat követett el, melynek alapján beazonosíthatóvá vált, például beleköpött a hátizsákba, ez pedig lehetővé tette, hogy DNS mintát nyerjenek tőle.
A Szerv ravasz, mint a róka, ezért az elkövető édesanyjától szereztek be DNS azonosítására alkalmas mintát, mely kilencvenkilenc százalékban egyezett az elkövető DNS-ével - ha belegondolunk, hogy a csimpánz és Nagyurunk génkészlete is 98 százalékban egyező, azonnal beláthatjuk, hogy innen már gyerekjáték volt a nyomozás.
Most itt vagyunk, kezünkben van az elkövető, már csak a bizonyítékok királynőjét (Visinszkíj...), a beismerő vallomást kell megszerezni, mely szerint a bomba tervét szír migráncs békaemberek adták át az elkövetőnek a Balaton partján egy csőszkunyhóban, ürgebőrbe kötve.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. október 19. szerda, 02:56
-
Találatok: 1429
Forrásaink szerint néhány napon belül Fidesz-közeli cég tulajdonába kerül a Népszabadságot felfüggesztő Mediaworks. A botrányos körülmények között elhallgattatott napilapot állítólag Liszkay Gábor, a Magyar Idők alapítója és kiadója fogja "feltámasztani". Kérdés, kiket tud majd megnyerni egy új, jobboldali Népszabadság előfizetőjének. Eközben szerdán Brüsszelben tüntetnek a szerkesztőséggel szolidaritást vállaló civilek.
Napokon belül új gazdája lesz a Mediaworksnek - értesült a Népszava. Úgy tudjuk, hogy a vidéki napilapokkal is rendelkező kiadó Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerül. Megírtuk, piaci (politikai) hírek szólnak arról, hogy az "ország gázszerelője" közös céget alapított Liszkay Gáborral, a Magyar Idők alapítójával és kiadójával, és ez a társaság vásárolja fel a Mediaworks médiaportfólióját. A tranzakció lebonyolításáról már hetekkel ezelőtt szó esett, aztán arról lehetett hallani, hogy megelégednek egy opciós szerződéssel, vagyis azzal, hogy bármikor lehívható a tulajdon.
Állítólag Liszkay fel akarja majd támasztani a botrányos körülmények között elhallgattatott Népszabadságot, ám ez a lap már a jobboldalt szolgálná. Az még kérdés, hogy erre tudnak-e előfizetőket toborozni, bár forrásaink figyelmeztettek, Orbán Viktornak a pénz nem számít, különösen azért nem, mert az adófizetők forintjaiból építi birodalmát. A Magyar Idők kiadójánál már meg is van azok listája, akiket átvesznek az új napilaphoz. A múlt szombaton felfüggesztett Népszabadság munkatársait viszont nem csoportos leépítés keretében teszik utcára, hanem mindenkivel egyenként akarnak megállapodni. Ez akár hátrányt is jelenthetne a szerkesztőség tagjainak, ám munkajogászok szerint annyi hibát követett el velük szemben a múlt szombat óta a Mediaworks, hogy a kiadónak az októberi bér, illetve a végkielégítés mellett minden egyéb juttatást akkor is ki kell fizetnie, ha valaki azonnal felmond.
Eközben a felfüggesztett lappal szolidaritást vállaló civilek szerdára az Európai Bizottság brüsszeli Berlaymont épülete elé hirdettek tüntetést. A magyar és angol nyelvű felhívás szerint a demonstrálók a sajtószabadság szimbólumaként tollat tartanak majd a kezükben. Lesznek transzparensek is, de a civilek mindenkit kérnek, tartózkodjanak a durva üzenetektől, a gyűlöletbeszédtől. A szervezők úgy fogalmaznak: "a Népszabadságot október 8-án, közvetlenül a kormányt kritizáló, korrupciót és hatalommal való visszaéléseket feltáró cikkek megjelenése után váratlanul és rendkívül aljas módon megszüntették. Dolgozóit, az újságírókat, szerkesztőket a mai napig nem engedik dolgozni, más lapban publikálni, és személyes holmijaikhoz hozzáférni. A Népszabadság archívuma azóta is elérhetetlen. Az ilyen módszerek aláássák az Alaptörvény által is védett sajtószabadságot! Az Európai Unió egyik legfontosabb alapelve sérül".
Tegnap a Hír TV megszólaltatta Szőcs Gézát, a miniszterelnök kulturális főtanácsadóját is az ügyben, aki saját bevallása szerint a történteket rendkívüli csapásnak érzi a magyar sajtószabadságra nézve. "Nagyon sajnálom mindazt, ami történt, és próbálunk ami szerény eszközeinkkel valamiféle közvetítést is felajánlani azért, hogy a történet átvilágítható legyen, és a jövőre nézve valamilyen konstruktív megoldás születhessen. Különösen nagy csapásnak érzem azt, hogy amennyiben jól vagyok értesülve, az archívum sem hozzáférhető, melynek nincsenek, nem lehetnek gazdasági okai, sem bármiféle elfogadható ok - az a magyar kultúra része, a magyar jelenkor történetének része" - tette hozzá. Havasi Bertalan, a miniszterelnök szóvivője Szőcs nyilatkozatára úgy reagált az Origo-nak: "Érthető, hogy vannak, akik vonzódnak a balos szubkultúrához, és nekik most hiányérzetük van".
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. október 18. kedd, 02:05
-
Találatok: 1469
Orbán Viktor ma megtekintette a parlament üléstermét és ha már ott volt, megragadta a szót és a mikrofont. A rendes napirendet megváltoztatva (kérdésekre kellett volna válaszolnia Orbánnak) elhadarta az új hülyeséget, majd bátran elfutott a kérdések elől. Azt mondta: újegységújegységújegységújegységújegységújegységújegység, majd pedig távozott. Sajnos, csak átmenetileg. Most, hogy ezt is tudjuk, foglalkozzunk valami teljesen mással.
Magyarországon az elemzések szerint 2013-ban trendforduló történt, három éve folyamatosan csökken a szegénység mértéke – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
Ezt a szegénység elleni küzdelem világnapján mondták ők, hogy megnyugodjunk. Minden rendben és főleg újegység.
„Azt írták, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően 2012 óta közel 600 ezer ember tudott kitörni a szegénységből”.
Ezek hivatalos KSH adatok. Nekem innen úgy tűnik, kizárólag a három, vagy háromnál több gyermekes háztartások esetében csökkent a szegénység aránya. Érdekes még a szegénység nemek szerinti megoszlása. Is. Meg az is érdekes, hogy a kormányváltás (pirossal jelölt oszlop) után szinte minden mutató romlott. Az semmi, de azóta is folyamatosan romlik. Akkor is, ha ismeretlen okból 2013-hoz viszonyítja az Emmi.
Egyszóval: miről beszélünk?
„A 2011-ben elfogadott Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia végrehajtásának köszönhetően az elmúlt években a legtöbb vonatkozásban javultak a hátrányos helyzetű és roma közösségek életfeltételei is. A magyarországi romák körében a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek aránya mintegy 6 százalékponttal, jövedelmi szegénységük közel 5 százalékponttal csökkent, a legjelentősebb javulás esetükben a munkaszegénység csökkenésében jelentkezett – közölték, megjegyezve, utóbbi mutató e körben a 2013-as 45,3-ról 2014-ben 26,7 százalékra változott.”
A munkaszegénység jelentése: hányan dolgoznak egy háztartásban. A segélyek közmunkává alakítása értelemszerűen változtatott ezen az arányon – jelzem, véleményem szerint is ezerszer jobb jövedelemhez munkával jutni, mint segélyből élni – de magát a szegénységet nem sokban befolyásolta.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. október 16. vasárnap, 19:01
-
Találatok: 1650
A rasszizmus szabadjára engedése mindannyiunk pusztulásával járhat; csak tisztességes vállalkozói kultúrával lehetne sikeres Magyarország – véli Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója.
Elment szavazni október 2-án?
A Bokros Lajos vezette MoMa gazdasági programjával egyetértek, részt veszek a tanácsadó testületben, nagyra becsülöm Juhász Péter kérlelhetetlen korrupcióellenes harcát, és a PM zöldprogramjával is szimpatizálok, így tehát magától értetődik, hogy a három párt közös bojkottfelhívásának tettem eleget. A távol maradók és az érvénytelenül szavazók nagy száma visszaadta az elveszni látszó hitemet abban, hogy ennek a népnek mégiscsak megvan a magához való esze. Még egy ilyen hosszú és agresszív hülyítő kampány sem érte el a célját.
A 3,2 millió „nem” szavazat csak a propagandának köszönhető, vagy néhány dologban mégis igaza van Orbán Viktornak?
Mindig azok a legveszélyesebb hazugságok, amelyeknek van igazságalapjuk. Azzal kár lenne vitatkozni, hogy Európa több millió menekültet nem tud befogadni, ahogy azzal is, hogy a muszlimokat nehéz integrálni a szekuláris Európába. Orbán Viktornak abban is igaza volt, hogy az unió a migrációs válságot rosszul kezeli, s hiba volt Angela Merkeltől, amikor kijelentette, hogy nincs felső határa a szíriai menekültek befogadásának. De Orbán hatalmas bűne, hogy mindezt gyűlöletkampánnyal kötötte össze, ami a legmélyebb ösztönre, a rasszizmusra apellál. A rasszizmus sem alapvetően rossz: nélküle talán nem is lett volna evolúció, a rasszizmus tartotta össze a törzseket, segített növelni, megőrizni a vadászterületet. Ma viszont alapvető kulturális kötelességünk, hogy leküzdjük ezt az érzést, hiszen globalizált világunkban a rasszizmus szabadjára engedése mindannyiunk pusztulásával járhat. Pillanatnyi népszerűség érdekében a rasszista ösztönökre építeni emberiség elleni bűntett.
A valahol mélyen mindannyiunkban meglévő előítéletek leküzdése nagyon kemény, néha feleslegesnek tűnő áldozatot követelő folyamat. Mondok egy példát. A cégünknek a kilencvenes évek második felében volt egy három évig tartó, 800 ezer dollárba kerülő pere Amerikában. Majdnem a tőzsdei bevezetésünk is ráment. Egyik magyar munkatársunk az amerikai cégünk vezetőjének helyére pályázott, és én ahelyett, hogy megmondtam volna neki, hogy nem alkalmas rá, azzal próbáltam lebeszélni, hogy a Graphisoftnak az amerikai piacon amúgy is hátrányt jelentő magyar eredet mellett nem tenne jót, ha a cég arca is magyar lenne. Ezek után beperelt faji megkülönböztetésre hivatkozva. Kiderült, hogy az esküdtszék előtt ilyen pert a munkáltató Amerikában nem tud megnyerni, akkor sem, ha nyilvánvalóan alaptalan a vád. Végül egy békebíró előtt egyeztünk meg, akit az ügy lezárása után megkérdeztem, nem drága-e az amerikai gazdaságnak, hogy a cégek eleve beterveznek több millió dollárt a hasonló perekre? Megfogalmazása szerint ez még mindig sokkal kisebb ár, mintha valaki egyetlenegyszer büntetlenül mondhatná, hogy „büdös nigger”.
Ilyen erős gyűlöletkampány után van remény a változásra? Orbán például legyőzhető ellenzéki összefogással?
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. október 14. péntek, 23:59
-
Találatok: 1658
Sokan voltunk, akik azt gondoltuk, hogy Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása legelsősorban azért fontos, mert ha tagjai leszünk az európai államok demokratikus közösségének, akkor ez garanciát jelent arra, hogy bizonyos dolgok nem történhetnek meg újra ebben az országban. Abban reménykedtünk, hogy ha elfogadjuk és teljesítjük a csatlakozási feltételeket, amelyek elsősorban az átlátható és tisztességes gazdasági viszonyokra és a demokratikus jogállami normák betartására vonatkoztak, akkor ezzel Magyarország végérvényesen elkötelezi magát a tisztességes szabad verseny, a demokratikus jogállamiság, a rászorulók és elesettek melletti szolidaritás, a szabadság és függetlenség értékei mellett.
Abba a naiv hitbe ringattuk magunkat, hogy Magyarország olyan kikövezett útra lépett, amelyen sok áldozatot és lemondást követelve fáradságos és nehéz lesz az előrejutás, de évről évre közelebb kerülünk a szabad, független, félelem nélküli, egyre több embernek jólétet biztosító, igazságos és szolidáris társadalom ideájának megvalósulásához.
Ma azzal kell szembenéznünk, hogy mindez illúzió volt. Ahelyett hogy közelednénk, egyre távolabb kerülünk a magyar demokraták nagy ábrándjának megvalósulásától. Magyarország a mai állapotában méltatlanná vált arra, hogy a demokratikus államok közösségének tagja legyen, immár nem jogállam. A demokratikus intézmények romokban hevernek, az államot foglyul ejtette a politikai hatalmat birtokló szűk gazdasági érdekcsoport, az állam működése átláthatatlan, korrupt, félelemkeltő és kirekesztő, a szabadságjogokat két lábbal tiporja a hatalom, a gazdaságban a teljesítményen alapuló tisztességes verseny helyett a feudális hűbéri viszonyok élednek újra, a megfélemlítés, a bosszúvágy és gyűlölet hatja át a hatalom, a társadalom és az emberek egymás közötti viszonyait is.
A népszavazás eredményének semmibevétele és a Népszabadság kivégzése olyan brutális hatalmi intézkedések voltak, amelyek pártállástól függetlenül minden demokrata számára egyértelművé kellett hogy tegyék: Magyarország kiiratkozott a demokratikus jogállamok közösségéből.
Amikor Orbán Viktor a kormány által kezdeményezett, a tisztességtelen politikai versengés összes elképzelhető eszközét bevető kampányt követő érvénytelen népszavazás után a kormánypártok elsöprő győzelmét hirdette ki, akkor egyértelművé tette, hogy nemcsak az Európai Unió, hanem a magyar nép ellen is „szabadságharcot” vív.
És félreérti a helyzetet, aki azt gondolja, hogy a Népszabadságot azért végzeték ki egyetlen nap alatt, mert a hatalommal szemben kritikus szellemiséget képviselt. Nem a lapban megjelenő vélemények, hanem a nyilvánosságra hozott tények miatt született meg a statáriális halálos ítélet. Mert a diktatúrák számára nem a másként gondolkodás, hanem az igazság nyilvánosságra kerülése a legfőbb ellenség. Márpedig a Népszabadság az elmúlt időkben nap mint nap újabb és újabb tényeket közölt a maffiaállam vezetőinek és oligarcháinak gazdasági és politikai visszaéléseiről és gátlástalan hazudozásairól. A hatalom számára pedig nyilvánvalóvá vált, hogy itt nem fognak segíteni a megfélemlítés és zsarolás jól bevált eszközei, itt csak a lap megfojtása vethet véget a leleplezések sorozatának. Amiből – nem mellesleg – majd más szerkesztőségek munkatársai is tanulnak. És ezzel nemcsak a legolvasottabb közéleti napilapot, hanem a sajtószabadságot is kivégezték.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. október 14. péntek, 04:30
-
Találatok: 1667
A Népszabadság bedöntése alkalmából ismét sok-sok szó esik a sajtószabadságról. De a mintha a megszólalók többsége fordítva ülne azon a lovon. Sokan a munkatársak jövőjét féltik: nem ok nélkül, hiszen ez a pálya sose volt biztonságos játszótér. A szerkesztőség néhány tagját személyesen, többeket csak írásaikból ismerve, úgy remélem, nem értik félre az alábbiakat.
Ahogyan az egészségügy vagy az oktatás nem azért van, hogy az orvosoknak, tanároknak legyen hol dolgozniuk, úgy a sajtószabadság sem elsősorban az újságírók érdeke. Az, hogy a CÖF-CÖKA alapvetően félreérti a helyzetet, nem újdonság – bár a soraikban feszítő főszerkesztők, lapigazgatók igazán szólhattak volna közönségüknek. A nevezetes izé (mozgalom, faliújság, agitka?) ugyanis közleményébe a következőt volt képes beleírni: a sajtószabadság márpedig sértetlen, mert „…minden olvasó megtalálhatja a világnézetének megfelelő véleményeket.”
Azon most nem polemizálnék, hogy ezek szerint a „civilek” újságok lapjairól szerzik be önálló véleményüket.
Az viszont talán megér egy kérdést: ugyan minek az alapján alakíthatja ki ma egy magyar állampolgár hazája helyzetéről szóló véleményét? Bár tudjuk, hogy ez gyakran nem így van, azért tételezzük föl: megalapozott, körültekintő álláspontot normális ember a tények ismeretében alakít ki. A tényekről pedig az átlagember leginkább a köznyilvánosságból – újságból, rádióból, tévéből, vagyis a sajtóból – szerezhet tudomást. A sajtó szabadságának tehát csak egy kis része a véleménynyilvánítás szabadsága. Arról már ne is beszéljünk, hogy a szakmáját jól művelő újságíró egy közönséges tudósításba is képes a véleményét belefogalmazni.
Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az újságíró hozzájusson mindazon információkhoz, amelyek a sokoldalú tájékoztatást szolgálhatják. Törvény is van erről, az információszabadságról szóló 2011 évi. CXII. (112) tv. Ebből érdemes szó szerint idézni a 27. paragrafus 3 pontját: „Közérdekből nyilvános adatként nem minősül üzleti titoknak a központi és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli. A nyilvánosságra hozatal azonban nem eredményezheti az olyan adatokhoz – így különösen a védett ismerethez – való hozzáférést, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, feltéve hogy ez nem akadályozza meg a közérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét.”
A fenti két mondatból különösebb fáradság nélkül kihüvelyezhető, hogy bármit is mond a jelenleg regnáló kormány „üzleti titokról”, meg „nemzeti(?) érdekről” – ha közpénzről van szó, felhasználásáról a nyilvánosság előtt kell számot adnia.
Ezt persze lehet úgy, hogy baráti mikrofonállványok előtt szórjuk a rizsát, meg úgy is, hogy kérdések kényszerítenek indoklásra. Ezeket a kérdéseket kell feltenniük – helyettünk is – az újságíróknak, ezért van nekik is szükségük a sajtószabadságra.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. október 12. szerda, 22:59
-
Találatok: 1575
Mi a magyarázata annak, hogy a Népszabadság bezárása óta már eltelt három nap, és még mindig nem adták vissza az újságíróknak személyes dolgaikat? 1998-ban, Orbán kormányra lépésekor csak egy éjszaka adatott az APEH frissen kinevezett elnökének. Ezért is nevezték el a halottak napján levezényelt műveletet „hosszú bájtok éjszakájának”. Most – úgy tűnik – több nap áll a rendelkezésükre, hogy szép nyugodtan letöltsék a Népszabadság összes újságírójának a laptopjáról az összes magáninformációt, valamint a fideszes potentátok disznóságait leleplező források nevét, címét, munkahelyét, lábméretét és nyakbőségét. Amit a ma még érvényes törvények szerint is megvédhet az újságíró. Kiadnia nem kell, legfeljebb ellophatják tőle.
Na, és ki fogja mindezt letölteni, raktározni és „feldolgozni”? Talán Pecina úr, a „pénzügyi befektető”? Vagy a Mediaworks menedzsmentje? Aligha. Vannak erre szakosodott szervezetek. És ki fogja fölhasználni ezeket az információkat? Talán Pecina úr, a „pénzügyi befektető”? Vagy a Mediaworks menedzsmentje? Aligha, mert nem valószínű, hogy ezek az informátorok náluk dolgoznának. Nem a Mediworks üzleti titkait szivárogtatták ki, miért érdekelné hát mindez Pecina urat vagy a menedzsmentet? Biztosak lehetünk benne, hogy a népszabis újságírók számítógépein talált információkat azok fogják fölhasználni, akiknek kellemetlenséget okoztak. Vagyis a fideszes potentátok. És mire fogják felhasználni? Bosszúra. Azok ellen, akik – bár korábban feltehetően a Fidesz hívei voltak, hiszen másképp nem is kerülhettek volna pozícióba – megelégelték a csalást, a lopást, a hazudozást. Azok ellen, akik látják, hogy nem az történik, amiért a Fidesz hívei lettek. Azok ellen, akikben megvolt a bátorság, hogy lebuktassák a reményeiket és elveiket megcsúfoló fideszes potentátokat.
Aki az előző bekezdésben írtakat összeesküvés-elméletnek minősítené, egy kérdésre adjon választ: mi a magyarázata annak, hogy a Népszabadság bezárása óta már eltelt három nap, és még mindig nem adták vissza az újságíróknak személyes dolgaikat? Hiszen miután jól átverték őket a költözködéssel és a csomagolással, és miután elintézték, hogy az épületbe se mehessenek be, már a felfüggesztést közlő levélben megírhatták volna nekik, hogy másnap reggel a kapuban mindenki átveheti a becsomagolt cuccát. (Ha már annyira nem voltak gálánsak, hogy hazaszállítsák nekik.)
A lebuktatott fideszes potentátok bosszúja sokféle formát ölthet. Alapesetben az informátort egzisztenciálisan ellehetetlenítik. Nem csak kirúgják, hanem utánanyúlnak, és azt is megakadályozzák, hogy máshol munkát kapjon. Van rá példa dögivel. Gondoljunk csak az APEH-et lebuktató Horváth Andrásra, a fekete ruhás Sándor Mária nővérre, a nyíregyházi Orosz Zoltánra, a kaposvári iskola megmaradásáért tiltakozást szervező tanárnőre, a kockás inges tanárokra vagy a szentendrei Csató Kata bábrendezőre. (Az utolsó kettőre nyugodtan rákattinthat az olvasó, és meglátja, mit jelent, hogy a Népszabadság archívumát is kiirtották. Talán sóval is behintették.)
Még a versenyszférába is elér a kezük, jól kidolgozott módszereik vannak arra, hogyan kell tönkretenni egy magáncéget, ha nem tetszik a pofája, vagy ha tetszik nekik a cég, és olcsón meg akarják szerezni. Egészen nagy nemzetközi cégek is igyekeznek Magyarországon úgy lavírozni, hogy magukra ne haragítsák Orbán Viktort, mert akkor aztán hoz egy olyan törvényt, hogy a nyereségük rögtön veszteségbe fordul. (Alig vannak olyan kivételek, mint az RTL Klub.) Közmunkára se számítson az áldozat, mert azt eleve a Fidesz helyi döbrögijei osztják.
Ölthet a bosszú olyan formát is, hogy ráuszítják a rendőrséget és az ügyészséget, aztán járhat évekig bíróságra. Rosszabb esetben hónapokra előzetes letartóztatásba helyezik. Aztán számíthat olyan ítéletre, mint Dávid Ibolya, akit azért marasztaltak el, mert nyilvánosságra merte hozni az ellene irányuló törvénytelen akciót.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. október 11. kedd, 01:34
-
Találatok: 1676
Diktatúrának nevezzük az egyszerűség kedvéért azt, amikor valamennyi hatalmi ág egy kézben van, ennek klasszikus formája az egyszemélyi diktatúra. Ilyen volt Sztálin, Hitler, diktatúrája, melyben a döntéseket egyetlen személy hozta, de voltak diktatúrák, melyekben a vezetés egy szűk csoport kezében volt, és a csoport feje csak megjelenítette a közös akaratot.
Napjainkban diktátornak szokták nevezni az észak-koreai Kim Dzsongunt, de lelkesen diktátorozzák Putyint is, nem is szólva Lukasenka belarusz elnökről. Érdekes módon a kínai elnök, Hszi Csin-Ping nem kap ilyen jelzőket, jóllehet semmivel sincs kisebb hatalom a kezében, mint mondjuk Putyinnak, és mégis, ahogy valamerre kiteszi a lábát a Mennyei Birodalomból, ellenfelei felcsapott farokkal rohannak a seggét nyalni. A hatalom koncentrációja másfelé sem szokatlan, a francia vagy az amerikai elnök kezében is ott összpontosul a politikai és katonai hatalom jelentős része, de a kialakított politikai gyakorlat, a fékek és ellensúlyok rendszere jól korlátozza tevékenységüket.
De nézzük meg a mi kis diktátorocskánk gömbölyűre csiszolt rendszerét és csettintsünk elégedetten.
Más országokban a hatalmi ágak szétválasztása eleve garancia arra, hogy a végrehajtó hatalom feje nem pofátlanodhat el.
Általában három hatalmi ágról szoktunk beszélni, a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalmi ágakról, melyek egymást kölcsönösen ellenőrzik.
Az utóbbi években a három klasszikus hatalmi ághoz még egyet soroltak, ez pedig a média.
Sokan azt gondolják, hogy a média közvetlenül ható eszközök híján nem képvisel hatalmat, de - véleményem szerint - ez nem helytálló, mert a média formálja a választók véleményét a politikáról, sok esetben még a törvényekről és a bírói gyakorlatról is. Elsősorban a hatalom ellenőrzésében van szerepe, de a társadalmi közérzet alakítására is visszahat tevékenysége.
A hatalmi ágak elkülönült működése bármelyik tisztességes, angolszász mintára működő parlamentáris demokráciájában remekül tanulmányozható, természetesen egyik sem hibátlan, de mint Churchill ezt meglehetősen cinikusan kifejtette, nincs helyette jobb. Nálunk meg nincs már ebből sem semmi...
Tulajdonképpen a hatalom részéről a napilap kinyiffantása teljesen felesleges húzás volt, hiszen a média már teljesen a kezükben volt, mire idáig jutottunk, gyakorlatilag már nem volt ellenzéki média.
Akik maradtak, azok közül a Népszava már húsz éve folyamatos finanszírozási gondokkal küzd, a Klubrádió meglehetősen kesztyűs kézzel bánik a hatalommal, nehogy véletlen elvegyék a még megmaradt frekvenciákat is, mert nem pereket szeretnének nyerni, hanem rádiót akarnak csinálni.
Az ATV hanyattvágta magát Orbánnak, bizonyítva a "van az a pénz, amiért korpás lesz a hajam" nagy igazságát. Azzal, hogy kiderült történelmi jellege, a Hit Gyülekezete, mely a sokak által baloldalinak tartott televízió tulajdonosa, rengeteg állami támogatásra tett szert, a lét pedig meghatározza a tudatot, mondják a klasszikusok.
Ők pontosan tudják, hogy ha túlzásokba esnek, elveszik a lét...
Kálmán Olga mag Rónai Egon addig maradhat, míg Orbán hasznosnak tartja a szelep működését, a többiek meg boldogan elbulvárosodhatnak, van, akinek ez nem is esik túlzottan nehezére.
Addig is működik az önkorlátozás,
A Népszavánál várható, hogy egyszer majd előkerül valaki, aki előszed egy kazal számlát a lap lejárt tartozásairól és elindítja a kiadó ellen a felszámolási eljárást, aztán lehet szaladgálni megint koldulni a pénzt a hajdani ballib kormányok nem túl nagyvonalú, általában a fogtechnikai iparban utazó (v.ö: fogához veri a garast...) haszonélvezőihez.
Nincsenek illúzióim, sem Kóka, sem Oszkó, sem Leisztinger nem fogja kinyitni a bugyellárist, esetleg Puch, de ha ő veszi meg, akkor az olyan lesz, mintha Orbán vásárolta volna meg a lapot.
Meg aztán a Népszava a fizetőképes keresletet képező budapesti kispolgárnak túl balos, igaz, most megnyílt egy üzleti rés a balközép felé, de ez már túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen...
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. október 10. hétfő, 00:52
-
Találatok: 1698
Az interneten az olvasók egy része arról vitatkozik, hogy milyen lap volt a Népszabadság. Még azt is olvastam egy kommentben, hogy a „népszabadság” szó bolsevista, mesterkélt agyszülemény, holott persze 1848-ból származik, Petőfi is, Táncsics Mihály is használta.
Mindez közömbös. Azt írják többen, hogy a Népszabadság az utóbbi évtizedekben nem volt baloldali lap. Ez igaz. (Mint ahogyan a „baloldali” ellenzék se baloldali. Ez is igaz. Ma a sajtónyelvben azt nevezik „baloldalinak”, aki szembenáll Orbánnal. Ezek gyerekes értelmetlenségek.) Mindennek nincs köze a fölmerült problémához. Nemcsak baloldali médiákért vagy kulturális folyóiratokért kár, hanem minden helyért, ahol némi elevenség tapasztalható.
A probléma veleje az, hogy a kormányzó jobboldal lassacskán fölszámol – vagy pusztulni hagy – minden független intézményt. És evvel tönkreteszi azt a kevés pozitívumot, ami a rendszerváltás miatti – vagy a rendszerváltással időben egybeeső – válság még meghagyott.
Itt nem a demokrácia kérdéséről van szó. A demokrácia azt jelenti – amit itt negyedszázada elhallgatnak vagy elfelejtenek – , hogy megkérdezzük: az „alsóbb néposztályok” társadalmon belüli relatív súlya növekszik-e, hogy kivergődnek-e gazdaságilag és politikailag függő helyzetükből, hogy nő-e a jólétük, emelkedik-e az életszínvonaluk és átlagéletkoruk, javul-e az egészségük, kivívják-e, hogy ne vessék meg őket, élvezik-e a vertikális mobilitás áldásait, műveltebbek-e, mint korábban, szándékaikat és ízlésüket kénytelenek-e elismerni a náluk gazdagabbak, hatalmasabbak, tájékozottabbak, beleszólhatnak-e az államügyek irányításába, van-e saját politikájuk és világnézetük. És ha mindezekre (és még sok hasonló kérdésre) igennel válaszolhatunk, akkor kezd értelme lenni a demokráciáról való beszédnek.
A sajtószabadság nem a demokrácia kérdése, hanem a demokrácia előföltételeinek a kérdése. A lapokban és egyéb médiákban nem a nép vitatkozik, még az interaktív és/vagy közösségi médiákban meg a többé-kevésbé autonóm blogoszférában se. Nem a nép, hanem újságírók, publicisták, aktivisták, elkötelezett emberek, ráérő különcök cserélnek eszmét, sajátos életformájukkal és az életformájukból következő különösségeikkel és előítéleteikkel. A médiák fontos része egyszerűen üzleti vállalkozás, és rombolja a közerkölcsöt.
A médiaszabadság körülményei között működő sajtó – ha liberális előítéletekkel közeledünk hozzá – mímeli a közéletet. A közéletnek minden honpolgár (tehát a laikus többség) körében kellene történnie. Ez nem a közélet, különösen nem a demokratikus közélet, de jó esetben a demokratikus közélet színjátékszerű vagy pedagógiai előkészítése, fölöttébb tökéletlen formában. De legalább megtestesíti azt az elvontságot, hogy létezik a vélemények és értelmezések sokféleségének végtelenje.
És közöttük – bármennyire részlegesek, és bármennyire messze állnak a nép érzékenységétől és érdekeitől – nem dönthet a tekintély és az erőszak.
Ez a minimum (márpedig a minimum: minimum, azaz nem sok) nélkülözhetetlen a népuralom és népszabadság előkészítéséhez.
A demokratikus szellemű közélet és a demokratikus közerkölcs (mindkettő a jelenlegi körülmények között világszerte utópia – de ez nem baj) azt követeli meg, hogy az állam a közérdeket képviselje, ne a magánérdeket, különösen nem a kevesek magánérdekét. A nép (tehát mindenki, kivéve a gazdagokat és a hatalmasokat, tehát a túlnyomó többség) érdeke közelebb áll a közérdekhez, mint a csekély számú kiváltságos csoport saját külön érdeke. A professzionalizált, ezért csak félig-meddig autentikus nyilvánosság a maga versengésében legalább nem csak egyetlen kiváltságos csoport érdekét védi, hanem többekét, és kivételesen a „hátrányos helyzetű” csoportok egyikéét-másikáét is. Néha.
Bővebben ...
