- Részletek
-
Készült: 2017. március 15. szerda, 23:59
-
Találatok: 1709
"Nagy egy hülye vagy te Árpi, nagy egy hülye. Az összes létező hely közül, pont ide kellett letelepítened a magyarokat, a lejtő aljára?! Erre aszongya: szélvédett hely volt. Hát, mondom, szélvédettnek szélvédett, de megmarad a büdös is!?" (Hofi)
Nincs jobb recept a hazugságok ellen egyelőre, mint folyton rácáfolni az agyzsibbadásig sulykolt rengeteg hülyeségre, ha százszor elmondják, százegyedszer is: itt nem az az okos, aki enged, de szamár, aki csendben tűri. S hiába velük a hatalom, sőt a szuperhatalom, aminek pöffeszkedő fői mostanában eleve annyi hagymázas hülyeséggel böfögik tele az étert, hogy a mi varangyunk brekegése legfeljebb úgy hat mellette, mint a trágyadomb felett eleresztett halvány légypiszok: annyit mindig megtehetünk, hogy a kezünket felemeljük és ellegyezzük az orrunk alól, bármit szellentett is oda. A nagy trágyadombok (értsd: Trump, Putyin, Erdogan) egyelőre még messze vannak, és nem is fog örökké felőlük fújni a szél. A helyzetünk pedig – éppen jelentéktelenségünk miatt – korántsem olyan kedvezőtlen, mint gondoljuk, és ha sokan emeljük fel a kezünket, és ismételjük meg újra és újra ugyanazt a hessentő mozdulatot, bizonyosan enyhíthetünk a fojtogató bűzön.
Varangyunk legutóbbi böffentései miatt írom ezt, különösen ahhoz kapcsolódva, amelyikben végvári vitézeket vizionált, meg ahhoz, amelyikben (nem először, de nem is utoljára) azt találta mondani polkorrektről lefordítva, hogy a kelet-európai népek rasszisták és idegengyűlölők, mivel a történelmi tapasztalat erre tanította őket. Brüsszel és főleg Soros ne mondja meg, mi a jó nekünk, tudjuk mi azt, ahogyan azt is, hogy mi a rossz. Rosszak a migránsok, mert csak. Mert nézzünk K-Európa térképére, nézzük meg a nemzetiségi viszonyokat meg a határok változásait – gondolom erre gondolt, hogy gondoljanak ott a kényelmes nyugati nyugalomban.
Szavai mögött a török időkből megörökölt és generációról generációra újraélt kettős identitásunk köszön vissza, ami oly kedves a fülünknek, mint nótában a nyári estén kertek alatt bódorgó cigány és oly ismerősen csiklandozza ínyünket, mint karcagi birkapaprikás az augusztus 20-i vursliban. Önképünk két egymással harcoló vonásáról van szó, kuruc-labanc, népi-urbánus, keresztény-turáni, városépítő-városromboló, európai-ázsiai, római és szittya örök dichotómiájáról, amire bölcs varangyunk előszeretettel építi népszerűséghajhászó vartyogásait. Az egyik: mi vagyunk a kereszténység védőbástyája, Európa és a Nagy Európai Eszme dicső védelmezői a délkeleti végeken. A másik: Európa lenéz és nem ért (jogosan, hiszen jövevények vagyunk), s a tetejébe még többször el is árult bennünket, hiszen hol voltak, amikor véreztünk a török ellen? Hol voltak, mikor Rákóczin, Kossuthon kellett volna segíteni? Vagy Trianonban? Hol voltak 56-ban?
Hát persze, hogy sehol. Két dolgot nem kérdez meg többnyire ezek után errefelé senki. Az első, hogy miért, hol is kellett volna lenniük? A másik, hogy: miért, mi hol voltunk? Miért volt bukta Mohács után szinte az egész történelmünk? Nem lehet esetleg, hogy nemcsak a gonosz külföldi hatalmak praktikáinak köszönhető minden? Ja, tudjuk, minket mindig csak kihasználtak a tudjukkik, meg belerángattak minden marhaságba.
Igaz, sokszor nem kellett minket belerángatni, mentünk magunktól, csak aztán nem úgy sült el a dolog, ahogyan elképzeltük, és akkor bizony már hiába panaszkodtunk. És sokszor valóban rosszul mértük fel az erőviszonyokat, vagy nem mértünk fel semmit, csak mentünk előre gondolkodás nélkül, és néztünk bután, vagy sírtunk, mikor kapu helyett falakba ütköztünk. De megnéztük vajon valaha is, hogy merre is vár ránk a szabadító kiút? Levontunk bármiféle tanulságot, épülésünkre szolgáló következtetést a kudarcainkból? És megpróbáltuk egyszer is őszinte szembenézéssel feldolgozni mindazt, ami történt velünk? 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 15. szerda, 00:21
-
Találatok: 2015
Sajnos óhatatlan gondolatok tolakszanak az elmébe, mert 1848. március 15. végérvényesen a szabadság jelképévé vált. Ezektől a gondolatoktól függetlenül inkább annak tudnék örülni, ha március 15.-ét pusztán a márciusi ifjakra emlékezve ünnepelnénk, ha ez az ünnep tiszta maradna, ha abba a néhány emlékező percbe, ami Róluk szól, nem keveredne semmilyen aktuálpolitika. Ez az ünnep a közös ünnepünk, a történelmünk, a múltunk egy pillanata, egy dicsőséges pillanata.
Aztán persze más kérdés, hogy az ünnep után, az akkori dicső történések kapcsán kiben milyen gondolatok ébrednek és hogyan hasonlítják az akkori bátor és lelkes forradalmárlelkű ifjak tetteit a mai lehetőségekhez. 1848. március 15. ünnepét, a márciusi ifjak ünnepét, a vértelen pesti forradalom ünnepét az azóta elmúlt 169 év alatt számtalanszor méltattuk, többféle módon, más más intenzitással állítva példaképül egy-egy éppen valamilyen sürgető aktuális esemény elé. Számtalanszor hallottam már életem folyamán márciusban suttogni, “majd március 15-én lesz valami”. Hányszor előzte meg várakozás március 15.-ét. Az biztos, hogy néhányszor előfordult már a történelem során, hogy egy később beérő gondolat valamelyik március 15-én kezdett el befészkelődni a fejekbe. Kétségtelen tény, hogy március 15. máig ösztönző, ennek az ünnepnek hatása van, megmozdít valamit a szívekben, az elmékben, elülteti a szabadság vágyának csíráit. Ez a nap a szabadság jelképévé vált.
1848-ban a forradalom győzelmének gyümölcse a március 15 -ét követő egy hónapban érett be, amikor a Kossuth által kidolgozott felirati követelésekből a Magyar Országgyűlés létrehozta az áprilisi törvényeket, és kinevezte az első magyar felelős kormányt. A 31. törvény révén hazánk maga mögött hagyhatta a feudalizmust, lerakhatta a modern Magyarország alapjait. Széchenyi a következőképp összegezte az eseményeket:
“Az én politikám biztos volt, de lassú, Kossuth egy kártyára tett mindent és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám tán 20 év alatt bírhatott volna előállítani! Ha reactio nem történik és több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység s több a polgári erény, mint dicsvágy, én biz’ azt hiszem, lesz még a magyarbul valami s pedig sok.”
Mára úgy tűnik, hogy még az óvatosabban és meggondoltabban fogalmazó Széchenyi elképzelései sem váltak mind valóra, vagy ha igen, akkor ideig, óráig és csak bizonyos csoportokban.
“Lesz még a magyarbul valami s pedig sok.”
Hát ez mára elég csúful néz ki. A Fidesz jóvoltából, mert ugye ők minden lehetséges negatív i-re feltették a pontot, már az olyan vívmányokban is visszafejlődtünk, amiket a szintén már 150 éve, a mérsékelt és bölcs Deák Ferenc vezetésével történt Kiegyezés megteremtett. Az állam és az egyház sikeres szétválasztására gondolok, ami a sokat szidott rendszerváltás előtti időkben még működött. Most a két párt közötti szövetség jogán a KDNP mindenbe beleszól és rendkívül rossz érzékkel, különösen az egyház és az állam kapcsolatába, az egészségügy kérdéseibe (abortusz) és az oktatásügybe.
“Lesz még a magyarbul valami s pedig sok.”
Lehetne, ha nem egy olyan kormány lenne hatalmon, ami mindent megakadályoz, ami a fejlődés útját szolgálná, ami korszerű, ami előre mutat, ami a lakosság életminőségének a javítására használható, nem csak egy szűk kiemelt réteg gazdagodását segíti. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 13. hétfő, 18:35
-
Találatok: 2156
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak, a Diplomáciai Testület tagjai, Kedves Vendégek, Tisztelt Újságírók, (ideértve az Országgyűlésből kitiltottakat is)!
Elnöki programom egyetlen mondatban is összegezhető:
Legyünk bármilyen meggyőződésen, legyünk bármelyik párt szavazói, mindannyiunknak jobb intézmények, mint emberek uralma alatt élni!
Az emberek szeszélyesek, ezért az emberek uralma alatt kiszámíthatatlanabb az életünk annál, mint amikor intézmények kormányoznak.
Amikor megköszönöm az engem jelölő pártok és képviselőik támogatását, köszönöm azt is, hogy a támogatás tényével a meghirdetett elnöki programomat is támogathatónak találták. Mivel a programom rendszerkritikus program, ugyancsak megköszönöm, hogy támogatásukkal hitet tettek tartalma mellett.
Köszönetet mondok továbbá az elmúlt hónapokban mellettem állt segítőknek, családomnak, feleségem, Székely Sándornak, Gulyás Balázsnak, Krasztev Péternek és Mellár Tamásnak.
Lássuk tehát az elnöki programot:
A demokratikus nyilvánosság intézményrendszerének teljes érvényesülésével, az emberi jogok garantálásával, a szabad és tisztességes választásokkal biztosítani kell, hogy a választópolgároknak valódi lehetőségük legyen időről időre leváltani a kormányzati hatalom gyakorlóit.
A szegénység elviselhetetlen. A Magyar Köztársaságnak gondoskodnia kell arról, hogy minden tagja emberhez méltó életet élhessen.
A korrupció maga alá gyűrte az államot. A polgárai által ellenőrzött állam a rendelkezésre álló legszigorúbb eszközökkel küzdjön a korrupció, különösen annak az állami intézményeket használó formái ellen.
Ehhez hozzáteszem, hogy a fenntartható fejlődés és a jövő nemzedékek védelme is fontos része ezeknek az állam működését meghatározó alapvető elveknek.
Sokan gondolják, hogy a jogállamiság kérdései távol állnak az emberek mindennapos gondjaitól. Én ezt másként látom. Akár a harmadik világbeli viszonyokat idéző szegénységre, akár az ellopott magánnyugdíjpénztári vagyonra, trafikokra, akár Kishantosra és bármely más törvényesen elrabolt földre, az elcsent tan- és sajtószabadságra, a kultúra szabadságára vagy más konfiskált fizikai és szellemi tulajdonunkra, jószágunkra gondolunk, be kell látnunk, hogy a hatalmasok személyes önzésével szemben csakis a független intézmények védelmében bízhatunk. Korrekciókkal, bűneit magunk mögött hagyva persze, a Harmadik Köztársaság hibáit kijavítva, mielőbb vissza kellene térnünk a 89-90-es alkotmányos mozgalmunk értékeihez, egészen röviden szólva a parlamenti demokráciához. Ugyanakkor régen itt van az ideje, hogy korlátozzuk a hatalommal rendelkezőknek a hatalom nélküliek iránti, a gazdagoknak a szegényekkel szembeni valamint az egészségeseknek a nem egészségeseket elutasító, a férfiaknak a nők iránt, a nemzeti többségnek a kisebbségekkel szemben megnyilvánuló továbbá a jelenleg itt élő nemzedékeknek az elkövetkező nemzedékekkel szembeni önzését.
Szabad és szolidáris Magyarországot szeretnénk. Az én eszményem a lehető legkevesebb állam és a minél több szolidaritás.
Jogainkat nem az államtól kaptuk. Azért illetnek meg minket, mert embernek születtünk. Olyan országot szeretnénk, amelynek minden polgára egyformán kedves gyermeke, legyen bár politikailag középen vagy álljon valahol szélen, akár legszélen. Az állam tehát minden polgárát, minden ügyben ugyanolyan méltányos és egyenlő bánásmódban részeltesse. Az egyenlő méltóságról beszélek. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 13. hétfő, 04:18
-
Találatok: 2012
A Nemzeti Alapjövedelem bevezetésével egy időben a politikai elit az újraelosztás mértéke és arányai feletti diszponálás lehetőségét veszítené el. - A Kamara évadnyitó rendezvényén a miniszterelnök megszólalt alapjövedelem ügyben. Kommunisztikus törekvésekről vizionált, holott ilyesmiről szó sincs. A kapitalizmus, a piacgazdaság, a verseny marad, csak a verseny ötvenezerről indul. Ez a valódi szociális piacgazdaság. Ennyit mindenki kap, hogy ne fagyjon meg és ne haljon éhen. Akinek ez elég, hiszen a segélyeknek ezzel vége, éljen ennyiből, szíve joga.
A feltétel nélküli alapjövedelem gyökerei a múlt század ’60-as éveibe nyúlnak vissza. Két Nobel-díjas tudós, Friedrich August von Hayek (1899-1992) és Milton Friedman (1912-2006) nevéhez köthető a gondolat. Mindketten érezték a növekvő társadalmi egyenlőtlenségben rejlő gazdasági és szociális veszélyeket, amik idegengyűlöletben, rasszizmusban nyilvánulhatnak meg, majd újkori tömeges népvándorlásba torkolhatnak. Sajnos jövőbe látásuk valósággá vált. Receptjük a lehetséges problémák kezelésére a feltétel nélküli alapjövedelem gondolata volt. Egyikük sem vetette el a kapitalizmust, a piacgazdaságot és a versenyt, csak az állították, hogy a piaci szabályzó rendszerek nem képesek a gerjedő szociális feszültségek kezelésére, ezért új módszerek után kell kutatni. Szerintük a normális világ számára elfogadhatatlan, hogy a Föld lakosságának elenyésző, tized százalékokban mérhető része birtokolja a világ vagyonának több min kilencven százalékát. (Aktuális hazai példa erre Mészáros Lőrinc, aki tíz év alatt megezerszerezte jövedelmeit egy olyan országban, ahol a lakosság negyven százaléka létminimum alatti jövedelemből él, és a társadalmi felzárkózásra teljességgel esélytelen.)
A feltétel nélküli alapjövedelem neve már önmagában számos elutasítható elemet hordoz. A feltétel nélküli kifejezést a magyar nyelv zömében a vereséghez kapcsolja, leggyakrabban a megadás, feladás fogalmakhoz köti ezt a jelzős szerkezetet. Pedig a feltétel nélküliség ebben az esetben a szűrők, az elbírálók a rendszerből való teljes kizárását jelenti. Egyetlen feltételnek kell teljesülnie, ez pedig hazánk vonatkozásában a magyar állampolgárság. Az, hogy ez a születésből vagy az állampolgárság megszerzéséből fakad-e, mindegy.
Lévén Magyarországról, és magyar állampolgárokról szó, az elnevezés lehet akár Nemzeti Alapjövedelem is. Ez a név – amellett, hogy a jelzős szerkezet negatív asszociációit kiszűrné - már utalna a kifizetés jogcímére is. A jogcím pedig nem más, mint a politikai közösség felelősségvállalása minden egyes polgára iránt. A társadalmi szolidaritás legszebb, legmagasztosabb megtestesülése. Nem véletlen, hogy az intézmény bevezetésére csak magas társadalmi tőkével rendelkező országok, mint például Svájc vagy Finnország törekednek. Olyan országok, ahol a feltétel nélküli alapjövedelemre alig van szükség, hiszen a társadalmi igazságosság társadalmi egyetértés mellett teljesül.
Most pedig válaszoljuk meg a leggyakrabban felmerülő kérdéseket.
1. Mi a Nemzeti Alapjövedelem célja?
Az, hogy Magyarország egyetlen polgára se haljon éhen, vagy fagyjon meg. Sem hajléktalanként, sem a fűtetlen otthonában. A Nemzeti Alapjövedelem csak a legszerényebb megélhetési feltételek biztosítására lehet hivatott.
2. Miért kapják a gazdagok is?
Azért, hogy ne kelljen nagyon drágán, nagyon rossz hatékonysággal működő szervezeteket fenntartani annak elbírálására, ki a szegény és ki a gazdag. Emlékezzünk a ’90-es évek idején munkanélküli járadékért folyamodók Mercedesekkel érkező, arany ékszerekkel feldíszített seregére. A gazdagabbaktól az adórendszeren keresztül, különös tekintettel a vagyonadó intézményére, a kifizetett összeg visszafolyhat a költségvetésbe. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 12. vasárnap, 00:09
-
Találatok: 1957
Nemrég vált elérhetővé az Európai Bizottság által Magyarországról kiadott 2017-es országjelentés. A jelentés a Bizottság hivatalos álláspontját tükrözi, egyfajta osztályzat a tagországok számára. Az értékelés nem a Bizottság elvárásairól szól, hanem arról, hogy azok hol tartanak a közösen megfogalmazott, az Európai Tanács, (állam- és kormányfők), és az Európai Parlament által elfogadott célokhoz képest. A célokat az Európai Unió „Európa 2020” elnevezésű, 10 évre szóló foglalkoztatási és növekedési stratégiája tartalmazza.
Az országjelentés az Európa 2020 végrehajtásának ellenőrzési folyamatában készül el évről évre és alapját képezi a Bizottság ajánlásainak. A Bizottság ugyanis, mint a közösségi stratégia végrehajtásáért felelős testület, a jelentést alapján ajánlásokat fogalmaz meg a nemzeti kormányok számára, hogy mit tegyenek annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek a közösen deklarált célok eléréséhez.
A friss országjelentés átolvasása után van jó hírünk és vannak kevésbé jó híreink. Összességében három fontos megállapítást tehetünk.
1. A magyar gazdaság helyzete a rövid távon jónak mondható.
Közgazdászul szólva a makrogazdasági egyensúly rendben van. Ezt a megállapítást támasztja alá a 3% felett várható növekedés, az enyhén emelkedő infláció, az alacsony államháztartási hiány és a csökkenő államadósság-mutató (adósság/GDP) is. A fentiekhez hozzájárul az adószedés hatékonyságának növekedése (online kasszák) éppúgy, mint a sikeresen lehívott EU-s források, vagy a tartósan gyenge forintárfolyam, ami kedvez az exportőröknek így növeli külkereskedelmi többletet (export - import). Az ország rövid távú, spekulatív tőkét vonzó képességét növeli a leszállított társasági adókulcs, amely a legalacsonyabb az EU-ban (9%).
2. A magyar gazdaság növekedése hosszú távon problémás, a hosszú távú feltételei nem biztosítottak.
Az elvándorlás miatt a magyar gazdaságnak növekvő munkaerőhiánnyal kell szembenéznie.
Munkaerőhiány, illetve a be- és elvándorlás Európában; forrás: 24.hu, economist
A korai iskolaelhagyók aránya magas, ellenben a felsőfokú végzettséggel rendelkezőké alacsony.
Felsőoktatásban hallgatók létszáma (ezer fő) forrás: vg.hu, KSH
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 10. péntek, 21:46
-
Találatok: 1625
Azt kérdezték tőlem, hogy elhiszem-e, hogy a határon a vitézurak püfölik a migránsokat, és amikor azt mondtam, hogy igen, akkor felettébb csodálkozva néztek rám. Pedighát, sok csodálkoznivaló nincs. A határon szolgálatot teljesítő fiatalok jelentős részben alig kiképzett állomány tagjai, ami kiképzést kaptak, az csak arra elég - remélhetőleg, hogy saját magukat halomra ne lőjék,
Ott punnyadnak a semmi közepén, unatkoznak is cefetül, merthogy minden ellenkező híresztelés dacára több nyulat látnak, mint határsértőt, viszont a média meg a politika tömi a fejüket a magasztos gondolatokkal.
Ők a keresztény Európa védelmezői, a modern végvári vitézek, azzal a differenciával, hogy ha esik az eső, nekik nincs vár a fejük felett és a végvári vitézeket nem mérgezték meg rendszeres időközönként szalmonellás libacombbal saját várkapitányaik.
Ha elhiszi a propaganda süketelését, akkor azért, ha nem, akkor meg csak unalmából veri azt, akiről úgy gondolja, hogy valami csúnyát mondott neki, vagy csak csúnyán nézett rá, merthogy nem valószínű, hogy ezekben a fékezett habzású vitézekben egy-egy szinkrontolmács veszett volna el...
Az agresszió minden fegyveres testületben jelen van ilyen-olyan mértékben, hiszen erőszakszervezetekről beszélünk, az állam erőszak-monopóliumának birtokosairól.
Az állami hivatalnokok is, de a rendészeti feladatokat teljesítők méginkább ki vannak téve a kísértésnek, hogy éreztessék hatalmukat, hogy tudassák a gaz migránssal, hogy hol a helye a táplálkozási láncban, merthogy, ugye az erő velük van.
Mögöttük a magyar állam áll, míg a migráns mögött csak a felesége, meg a kisgyereke - nem azonos pozíció, ez kétségtelen.
Amúgy is, az emberek jelentős része összekeveri a határozottságot meg a durvaságot, a kettő megkülönböztetésének megtanulására kevés az a három hónap, mely alatt annyi mindent meg kellene még tanulni.
Utána meg már a kollégáktól tanulnak el mindent - jót-rosszat vegyesen, és hát persze, imponál a fiatalnak, mikor a férfias példakép nyakoncsapja a nem elég sebesen mozgó migránsokat.
Amikor a férfi vállán egy gépkarabély lóg, az jelentősen meg tudja emelni a bátorságot, melyet a kiszolgáltatott helyzetben levő ember ellenállásának hiánya tovább fokoz, különösen, ha semmiféle retorziótól nem kell tartani.
Orbán egyébként is kísérleti patkányként kezeli az ország népét, most éppen a hírhedt stanfordi börtönkísérletet ismétli országos méretekben és kétségkívül eredményesen, hiszen - úgy tűnik - reprodukálni tudja a kísérlet eredményeit.
Nem a fiatalokat kell hibáztatni, hanem a rendszert.
A rendszert, melyben ez előfordulhat, melyben amikor fény derül a hatalommal való visszaélésre, akkor a hatalom vad tagadásba kezd, ahelyett, hogy az igazságot akarná felderíteni.
Azt mondják, egy bolond százat csinál, de a mi bolondunk hatékonyabb, ezrekből hoz elő olyan érzelmeket, melyek létéről nekik maguknak sincs tudomásuk, és ha valaki mondaná nekik, kikérnék maguknak a gyanúsítást.
Persze minden önkényuralomnak olyan emberek kellenek, kik "önként ölnek, nem csak parancsra", és minden önkényuralom ki is termeli ezeket az embereket, átmosva agyukat, hazafias szólamok mögé bújtatva a barbárságot.
Így lesz egy magát barátságos és vendégszeretőnek tartó népből olyan fogvicsorító, gyűlölködő tömeg melyre ötven éve nem volt példa, mert nem volt olyan a politika, hogy igényt támasztott volna rá.
De - a sportszerűség kedvéért - tegyük fel, hogy az állam mond igazat, és a kékre-zöldre vert migránsok saját magukat verték meg. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 09. csütörtök, 22:19
-
Találatok: 1739
Jelentés a magyar illiberalizmusról. - Lezárult a németországi székhelyű Democracy Reporting International (DRI) Magyarország-projektje, a demokráciák állapotát és az emberi jogok érvényesülését vizsgáló nonprofit szervezet öt pontban foglalta össze vizsgálódásának eredményeit a magyar illiberalizmusról.
1. 2010 óta két és félszeresére nőtt a politikailag érzékeny ügyekben a kormány számára kedvező alkotmánybírósági ítéletek aránya. 2010 májusa és 2016 szeptembere között 45 kiemelkedő jelentőségű alkotmánybírósági döntést vizsgáltak meg, 24 esetben felelt meg a döntés a kormányzat feltételezett politikai érdekeinek, 21 esetben ellentétesek voltak azzal. Az eloszlásban viszont fordulópont 2013 áprilisa – ekkor kerültek többségbe a fideszes egypárti bírák a konszenzussal jelölt bírákkal szemben. Ez előtt az időpont előtt a döntések 20, utána 70 százaléka már a kormányzati érdeknek kedvezett.
2. 1177 százalékkal nőtt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához benyújtott magyar keresetek száma. 2016-ban 5569 keresetet adtak be Magyarországról. A szervhez benyújtott összes kereset tíz százaléka magyar. Egy főre vetítve Magyarországon a legnagyobb a folyamatban lévő ügyek száma Európában.
3. A közmédia nem nyújt elfogulatlan tájékoztatást. Az őszi kvótanépszavazási kampányban az M1 műsorideje 95 százalékában a kormány álláspontját jelenítette meg.
4. Aránytalanul magas összegek mentek el egy megkérdőjelezhető népszavazásra. Ha a 9,8 milliárdos költségvetéssel számolunk, akkor egy magyarországi lakosra vetítve négyszer olyan magas volt a kampányköltség, mint amennyi egy brit állampolgárra jutott a Brexit-kampány „árából”.
5. A Fidesz-közeli oligarchák hatalmas közbeszerzési megbízásokat kapnak, az eljárások nem átláthatók. Garancsi István, Mészáros Lőrincz, Simicska Lajos és Tiborcz István érdekeltségei 2010 és 2015 között összesen 401 közbeszerzési megbízást nyertek el 585,4 milliárd forint értékben. Ráadásul a közbeszerzések Magyarországon átlagosan 25 százalékkal vannak túlárazva.
A berlini székhelyű DRI független, nonprofit szervezet, célja az állampolgári részvétel növelése, az állam elszámoltathatóságának elősegítése, a demokratikus intézmények erősítése világszerte. A DRI a mostani vizsgálódás egyes részeinél az Eötvös Károly Intézettel, a Mérték Médiaelemző Műhellyel és a Transparency Internationallel dolgozott együtt. A teljes anyag itt érhető el: http://democracy-reporting.org/
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 09. csütörtök, 02:17
-
Találatok: 1885
A hivatalban lévő magyar miniszterelnök (más fölfogás szerint: a nemzet örökös vezetője), Orbán Viktor országgyűlési képviselő úr, a határvadászok eskütételén azt mondta, hogy a napi híradások néhány száz „illegális határátlépőről” (magyarul: menedékkérőről) szólnak. A magyar rendőrség – a magyar állam! – hivatalos adatai szerint (amint a B1 blog emlékeztet rá) 2017 márciusának első hat napján 14 (tizennégy) menekült érkezett Magyarország területére. A miniszterelnök úr – hogy az udvarias brit kifejezést alkalmazzam – szűkmarkúan bánik az igazsággal.
A miniszterelnök úr szerint a menedékjogért folyamodók elleni rendőri brutalitásokat illető bírálat (vö. előbbi írásommal) „szépelgő, emberi jogi handabanda”. A menekültek gumibot által okozott sérüléseit bemutató fényképfölvételek nem szépelgők, sőt: nem szépek.
A Magyar Országgyűlés 2017. március 7-én törvénymódosítást fogadott el, amelynek értelmében a hazánkba érkező menekülteket ezentúl fogva kell tartani az ún. tranzitzónákban fölállítandó műanyag vagy fémkonténerekben, vagyis szabálytalan és jogellenes börtönben (fogházban), amelyből csak egy út vezet kifelé: vissza Szerbiába. A törvénymódosítás egyben maradék jogaiktól is megfosztja a menedékkérőket (többek között a gyermekvédelmi törvény módosításával). Ez persze ellenkezik a nemzetközi joggal és a magyar joggá vált nemzetközi szerződésekkel és kötelezettségvállalásokkal; tiltakozott is mindenki, többek között az ENSZ ebben illetékes szervezete. De az ilyesmit az olyan jelentős magyar államférfiak, mint Kósa Lajos úr, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, egyszerűen Soros György (a gazdag filantróp és mecénás, egyben diabolikus világszellem) cselvetésének szokták betudni, az elterjedt paranoia alapelveinek megfelelően: márpedig amit Sorossal kapcsolatba lehet hozni – bárminő laza képzettársítással: márpedig tudjuk jól, hogy a gravitációért is a zsidó világösszeesküvés a felelős –, az nem lehet normális közügyi eszmélkedés tárgya. ENSZ, EU, EBESZ, Európa Tanács: ez mind Soros-ügynökség, nem számít. Az emberi jogi szervezeteket meg üldözzük, zaklatjuk, külföldiügynöközzük, akár példaképeink: Putyin elnök úr, Erdoğan elnök úr és Netanjahu miniszterelnök úr. (A törvénytelen ciszjordániai telepeket ellenző és a miattuk meg a palesztinokat és izraeli arabokat sújtó diszkrimináció miatt büntetőintézkedéseket sürgető személyeket a jeruzsálemi parlament, a Kneszet, éppen beutazási tilalommal sújtja meg nem felelő nézeteik miatt. Ez igen! Derék dolog, szeretett zsidaink!)
Amikor Orbán miniszterelnök úr százezres, milliós menekültáradatról delirál – közelebbről szemügyre véve ez 14, azaz tizennégy embert jelent, aki persze terrorisztikus trójai faszamár –, akkor csakugyan szabadságharcot vív: harcot a saját maga abszolút cselekvési szabadságáért, amelyet sem a szintén fajüldözésbe hanyatló Nyugat, sem a saját félrevezetett népe nem korlátozhatand.
Ámde a magyar nemzeti kormányt már jól ösmerjük.
Ami viszont némileg mégis rökönyítő, az a Magyar Szocialista Párt, amely a menekültellenes törvénymódosítás országgyűlési szavazáskor úgy látta jónak, hogy TARTÓZKODJÉK. Igazán nem akarom megbántani Molnár Gyula pártelnök úr, Tóth Bertalan frakcióvezető úr, Hiller István professzor, választmányi elnök úr nagy múltú szervezetét, amikor annak az óhajomnak adok – visszafogottan és szerényen – hangot, hogy szakadjon rá a reterát.
Remélem, a nyájas olvasó nem hökken meg attól a föltevésemtől, hogy a Fidesz–Jobbik-többséggel szemben ilyen vakmerően síkraszálló szocialista vezetőkre kitűnően alkalmazható a patinás „szociáláruló” kifejezés. (Akárcsak Christian Kern úrra, aki szociáldemokrata színekben úgy látja el – mint osztrák szövetségi kancellár – nemzetvédelmi munkáját, hogy ennek láttán a néhai Engelbert Dollfuss is jót csettintene.) 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 08. szerda, 06:16
-
Találatok: 1711
Se nem jobb, se nem bal? Meg a baloldal nem elég nemzeti? Meséljetek még valami vadiújat! Elzúgott olimpiánk, köpjünk egyet utána ennek az emeletes hülyeségnek, és legyünk hálásak azoknak, akik megakadályozták. De az a hála nem biankó csekk, és nem szabadjegy.
„A 21. században nem ideológiák, hanem értékek mentén kell politizálni... nincs szolidaritás a jobboldalon, és nincs pozitív nemzetkép a baloldalon.” Így hangzott a Momentum diadalmas székfoglalója először, és a gólörömben elengedtem a fülem mellett; jól van fiúk, kicsúszott egy büfi, majd holnapra átgondoljátok. Aztán most szembejött megint. Ezek komolyan ennyit gondolnak.
A mozgalom Gyurcsány Ferencnek válaszolt éppen, aki kifejezte örömét a fellépésük miatt. Ez az öröm elsőre álszentnek hangzik, de van alapja. Nyilván egy rivális belépése alapvetően nem jó hír, viszont az olimpiaellenes kampány nemcsak a Momentum, hanem általában a politika felé fordította vissza tömegek figyelmét. Ebből pedig profitálhat mindenki, aki látszik. Az elmúlt években a tehetetlenség alaposan depolitizálta a magyarokat. Változásnak nem látszott esélye, így olyan ügyek mellett is vállvonogatva mentek el a járókelők, amelyek pedig a húsukba vágtak. A korrupció vagy az oktatásügy és egészségügy válsága csak pillanatnyi fellángolásra volt elég, aztán jött a beletörődés.
A legnagyobb nyertes azért persze a MoMo, rá figyel a legtöbb szem, hogy ha ezt ilyen ügyesen elintézte, akkor még mit várhatunk tőle. Nagy lehetőség ez a bemutatkozásra.
És az úgy hangzik, mint fent. Hű, a mindenit, mekkora innováció bontakozik itt ki éppen: valakik végre meg akarják haladni a jobb- és baloldalt egyaránt! Hát ez aztán felfedezés a javából, talán ki is lehetne tűzni egy táblát, hogy Északi Sark, felfedezve a Momentum Mozgalom által. Csak sajnos ezt a fát már körbepisilte minden erre járó kutya a kétfarkún kívül. Nevezték harmadik útnak, nemzeti baloldalnak, meg úgy, hogy „se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar”, aztán van ehhez egy komplett gyűjtemény a néhai LMP hagyatékában. A legáthatóbb szagú jelzés szerint pedig ez itt a centrális erőtér. Meg van haladva jobb- és baloldal, ehhez ti nem kelletek.
Értékek és ideológiák összefüggnek, nem véletlenül forgalmas csatatér az emberi jogok terepe. Lehet belőlük kutyulni valami pillanatnyilag jól eladhatónak tűnő csokrot, csak félő, hogy ez a következetesség rovására megy, aztán belebonyolódik az ember, és jön a szánalmas lavírozás.
Ilyen érték például a szolidaritás, amit joggal lehet számon kérni a mai Magyarországon, csak jó tudni, hogy ebből bizony irányzatok következnek. Nemzetközileg ismert társadalomszervezési modellek, amelyeknek sajnos van már nevük. Előbb-utóbb valamelyiket vállalni kell majd. Úgyis felismerik.
Szóval az azért nem baj, ha van az embernek világnézete. Oké, hogy már mind foglalt, de az se tartható sokáig, hogy nem gondolunk semmire, mert annyira eredetiek vagyunk. Az elvek megkönnyítik az egyenes beszédet, óvják a személyiség integritását, és elejét veszik az olyan hibáknak, mint amikor a hétmérföldesre nőtt arc odaveti másfélmillió embernek, hogy nekik nincs pozitív nemzetképük.
Jó modor kérdése ezt benn tartani, de amúgy ehhez is elég a közelmúlt történelme. A baloldal hazaárulózása ugyanis nemhogy a rendszerváltásig nyúlik vissza, hanem mindig is sláger volt, ha kell, visszavezethető Jézusig. Van legalább annyi neve, mint a harmadik útnak: idegenszívűség és -szerűség, gyökértelenség, külföldiügynöközés, hígmagyarozás. Ráadásul ebből a suta megszólalásból az is következik, hogy bezzeg a jobboldalon, ott aztán van valami nagyon pozitív nemzetkép. Aham, szóval ott nincs semmi gond a nemzetfelfogással. Nagyon újszerű tudományos kutatás ez, fiúk, meséljetek még!
Bővebben ...
