- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 24. szerda, 07:45
-
Találatok: 1995
„Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Magyar Szocialista Párt alelnökének a kvótareferendumos kormányzati hirdetések miatt benyújtott kifogását pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság.” (Nem vizsgálta a választási bizottság az MSZP kifogását)
Vajon mennyire lehet megbízni a Nemzeti Választási Bizottság és Nemzeti Választási Iroda tevékenységében?
Kellő naivitással és a magyar kormányba vetett, rendíthetetlen hittel felvértezve, teljes mértékben. A tapasztalatok alapján semennyire. Nem tekintélyes, köztiszteletben álló valamikről van szó, csupán propaganda-, illetve kormányzati szervekről. Ezek mindössze a sajátságos magyarországi demokrácia ócska díszleteihez tartoznak. Szükség van ugyan rájuk, de csak a látszat kedvéért, illendőségből. Az a feladatuk, hogy a kormányzó többség ne közvetlenül képviselje a saját érdekeit. Hogyan venné ez ki magát egy nemzeti-keresztény országban?
Ezek az intézmények vagy mik, nagyjából olyan mértékű függetlenséget élveznek, mint a Polt Péter szerint egész Európában irigyelt ügyészség. Mindenképpen becsületesebb lenne ezért átnevezni őket FIDESZ-KDNP Igazságtételi Bizottságra, illetve Érdekvédelmi Irodára. Ez ellen senki sem szólhatna egy rossz szót sem, mivel tökéletesen lefedné a tevékenységüket.
Ezek a gittegyletek egyetlen olyan döntést, határozatot sem voltak képesek hozni, ami a legkisebb mértékben is ütközött volna a kormányzat érdekeivel, illetve óhajaival. Hivatalosan biztosan nem lehet rájuk bizonyítani, de a lényegi kérdésekben valószínűleg mindig kikérik az illetékesek véleményét és meg is fogadják a bölcs útmutatásaikat.
Empirikus módszerekkel azonban egyértelműen elemezhető jámbor és magalkuvó természetük. Buzgó ügyködésükkel elérték azt, hogy a népszavazás intézményénél sikerült bevezetniük a már több mintaországban jól működő, sikeres és hatékony félázsiai modellt. Felkészülhetünk az akár 99 %-os győzelmekre is.
Ezek a kormány által felügyelt intézmények minden ellenzéki, illetve egyéni próbálkozást kellő időben és nevetséges indokokkal elutasítottak, ellehetetlenítettek. Aki nem hiszi, az járjon után, vagy hallgasson mindörökké. Jelenleg Magyarországon mindenről szavazhatnak az állampolgárok, amit a kormány is támogat. Ez a cinikus, praktikus hozzáállás nagyon megkönnyíti a rendszer működtetését és teljesen ellehetetleníti a valós problémákról szóló referendumokat. Aki ez ellen a módszer ellen tiltakozni szeretne, az kezdeményezzen ebben a kérdésben népszavazást, de jóval egyszerűbb, ha ismét elolvassa Joseph Heller keserű regényét, a 22-es csapdáját.
Fognak-e vajon csalni a 2016. október 2-ára kiírt népszavazás során? Nem fognak, mivel ezt már meg is tették. A kormány eddig három és fél milliárdnyi közpénzt zúdított a választási kampányába. Ehhez nem volt joga, mivel csak 2016. augusztus 13-ától kezdhette volna meg a hisztériakeltést, illetve a „tájékoztatási tevékenységet”. Ehhez képest már az uszító plakátok alapján készült mémeket is kezdik lassan megunni a népek.
A primitív üzenetek tele vannak csúsztatásokkal és hazugságokkal. Olyan plakát ráadásul sehol sem jelent meg, hogy „Tudta? Az aleppói harcokban az utóbbi négy hónapban 1396 polgári személy vesztette életét.” Sokan azt sem tudják, hogy egyáltalán mi is az az Aleppó, de ennek ellenére büszkén és öntudatosan el fognak menni voksolni. A központilag irányított tudatlanság diszkréten elfedi a szíriai polgárháború szörnyűségeit.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 23. kedd, 01:08
-
Találatok: 2078
Lassan úgy áll a helyzet, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje -kitüntetettjei számát tekintve- a világ legritkább medáliája lesz. Mikor ezeket a sorokat írom, már negyvenen jelezték, hogy lemondanak a megtiszteltetésről, mert mint Bruszt László egyetemi tanár, szociológus Facebook oldalán Áder Jánosnak írta: „...nem tartok igényt olyan állami kitüntetésre, amelyet egy rasszista, a magyar politikai kultúra lerohasztásában élenjáró bértollnok megkaphat. Nem tudom, Ön hogyan számol el lelkiismeretével azután, hogy aláírta annak a Bayer Zsoltnak a Lovagkereszttel való kitüntetését, aki évek óta folyamatosan kisebbségek eltiprására, polgártársaink meggyilkolására szólít fel. Őszintén szólva: nem is érdekel. Nekem azonban nem áll szándékomban B.Zs.-tal egy listán szerepelni.”
Nem az első eset, hogy egy kitüntetés vihart kavar, de eddig általában nem a kitüntetett, hanem inkább a kitüntető személyével volt baj.
Gyurcsány kezéből nemigen szerette némely jobboldali átvenni a kitüntetést, volt, aki elfelejtett vele kezet fogni, mert nem tartották eléggé demokratikusnak, de ez a szokás Orbán hatalomrajutásával feledésbe merült – ő szinte minden jobboldali számára maga a megtestesült demokrácia.
A demokratáknak meg volt gyerekszobájuk, meg aztán nem is kényeztette el őket kitüntetéseivel a kettéfűrészelt ellentengernagy-imitáció, amit pedig nem adnak oda, azt nehéz visszautasítani.
Ezren próbálkoztak ezidáig a demokraták egységbe kovácsolásával, sikertelenül. de most végre sikerült. Bayer Zsolt lett a siker kovácsa.
Persze az ügyet túldimenzionálni nem kell, ettől még nem fog Orbán Viktor megvilágosodni, se a csicskásai nem fognak önérzetre kapni, minden marad a régiben, legfeljebb a felcsúti kisvasúti modell kerül alkalmazásra: ha nem tetszik. majd meghosszabbítjuk Vlagyivosztokig.
Ha nem tetszik Bayer kitüntetése, hát kitüntetjük mégegyszer és mégegyszer, míg csak úgy nem néz majd ki, mint Brezsnyev fénykorában.
A mi vezérünk önérzetes ember, nem tűri az ellentmondást.
Bayer Zsolt olyan szorgalmasan nyalja a Legszentebb Segget, hogy igazán nem kell félteni az éhenhalástól, írásai pedig biztosan nem fogják kiverni a biztosítékot a sajátjai között, hiszen ő a Fidesz és Orbán Viktor magyar hangja.
Amit Orbán körbetaknyolgat, mert a várható nemzetközi reakciók miatt nem meri egyenesen kimondani, azt Bayer gátlástalanul kimondja, nagy örömet szerezve ezzel a magyar szélsőjobbnak.
Nálunk ez is speciális, hiszen úgy van a jobboldalnak széle, hogy nincs közepe.
Ez azért szörnyű, mert a normális, konzervatív gondolkodásúakat is belekényszeríti Orbán táborába, ahol aztán csak titokban fanyaloghatnak, vagy kaphatnak hányingert a néhai liberális újságíró nettó nyilas eszmefuttatásaitól.
Sokan valaha szerették, és még ma is vannak, akik elismeréssel adóznak elherdált képességeinek.
Hát igen.
Mára ő lett a szarral festés Michelangeloja…
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 21. vasárnap, 21:35
-
Találatok: 2068
Talán megbocsájtható nekem, hogy nem nagyon nézem az olimpiai közvetítéseket. A Moszkvai- és a Los Angelesi Olimpia óta kihunyt az érdeklődésem. A valóság az, hogy nem érdekel az a sportnak nevezett pénzgyártási- és dopping-mechanizmus, amely eluralta az országot-világot, s amely kifelé szédelgően feldicséri a sport-bravúrnak beállított teljesítményt, magában azonban a befektetett állami bankókból visszacsordogáló magánhasznot számlálgatja. Ilyen cucc ez a Riói Olimpia, és a magyar bugriskormány álmaiban dédelgetett magyarországi is.
Unalomig dühöngtünk már a stadionokon és vidéki focipályákon, miközben azok építői dagadtra keresték magukat. Akkor azt vágták a képünkbe, hogy „megfelelő infrastruktúra nélkül nincsen magyar labdarúgás”. A franciaországi labdarúgó EB után, elmondhatjuk, hogy azzal együtt sincs, bárhány ezer kopasz ember ugráljon is alkoholmámorban és önkívületben az esti fénybe öltözött Nagykörúton.
Ehhez képest a Riói Olimpián a legkevésbé pénzigényes sportokban hoztuk el a legtöbb aranyat és ezüstöt: úszás (Hosszú Katinka az USA-ban készült fel, mert a Magyar Úszószövetség nem biztosította számára az általa megkívánt feltételeket), kajak-kenu (már én is az öreg Dunán készültem fel a versenyeimre, pedig annak több mint 40 éve) és vívás (ezt nem is kell magyarázni). Az egyetlen bronzhoz is mindössze egy súlygolyóra volt szükség, meg egy nagy mérőszalagra. Akármekkora is volt a magyar siker mégsem ugrált a boldog, büszke nemzet a mondott helyen.
Magyarország 2024-ben Olimpiát akar rendezni. A bugriskormányt nem érdekli, hogy az ország ebbe bele fog rokkanni. Nem ez lesz az első szeg, amit bever a nemzet koporsójába. Tudjuk, persze, hogy van egy mögöttes cél is: a politikai ellenzék éberségének elaltatása és meggyőzése arról, hogy túl sok akna van itten elrejtve ahhoz, hogy akárcsak futó gondolatként megforduljon a fejükben a kormányváltás lehetősége. Belebuknak ezek majd maguktól, gondolja az ostoba ellenzék.
Ostoba, mert nem látja, hogy van itt bizony egy másik, sokkal fontosabb cél is. Csepreghy Nándor, parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes a minap elszólta magát. Azt találta mondani, hogy ez a kormány egyik legfontosabb feladatának tartja az új magyar nagytőkés osztály létrehozását. Ez a mondat, mintha a legtermészetesebb lett volna, elszállt a magyar éterben, semmiféle reakciót nem váltott ki. „Nyilvánvaló.”- gondolta a magyar –„Csepreghy a már amúgy is létező magyar oligarchákról és stróman-lőrincekről elmélkedik.
Nos, most éppenhogy nem rájuk gondolt. Pontosabban nem csak rájuk. Azokra a kiválasztottakra gondolt, akik az állampárt által ki lettek szemelve, hogy ugyanennek az állampártnak a további, szélesebb körű, biztos és megbízható pénzügyi hátországává váljanak, s biztoítsák a tolvaj kormány további, korlátlan politikai hatalmát, és – ami ezzel jár – védelmét. Ehhez kell a Budapesti Olimpia.
Muszbek Mihály sportközgazdászt megkérdezték, hogy megrendezhető-e gazdaságosan egy olimpia Magyarországon? Az optimista válasz úgy hangzott, hogy ehhez 4500-6000 milliárd forint szükségeltetik, amennyit a kormány által megrendelt és elkészített tanulmányok is tartalmaznak. Az előzetes költségvetés a szükséges fejlesztési és a rendezési költségeket foglalja magában. Ez ma – mint mondta – az ország GDP-jének 17 százaléka, az éves költségvetés harmada, de ennek kigazdálkodására a döntés után hét év áll rendelkezésre és a GDP-növekedésből megszorítások nélkül finanszírozható.
Hozzátette ugyanakkor, hogy költségtúllépéssel számolni kell, ami Szocsiban – a 2014-es téli olimpia városában – például tízszeres volt.”
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 21. vasárnap, 09:54
-
Találatok: 2078
Bod Péter Ákos: A korrekció a gondolkodás jele - Az élet ritkán követi a kormányzati stratégiákat, így a magyar iparnak is lesz esélye a nemzetközi trendekhez igazodva fejlődni – véli Bod Péter Ákos. A Corvinus egyetem professzora, volt ipari és kereskedelmi miniszter szerint a kormány Irinyi-terve a múltban sikeres utat kívánja követni, ám a közepes fejlettségű ipari kultúrára már nem sokáig lesz igény. Arra is figyelmeztet: az innovációt illetően a kormányoktól nem érdemes sokat várni, ezért arra biztatja a piacot, a tudományt és a szakmát, hogy álljanak a sarkukra, ha valami nem felel meg nekik.
– Mit szól a kormány újraiparosítási stratégiájához, az Irinyi-tervhez? Megfelel annak, amit ma a világban iparosítás alatt értenek?
– Azt nem látom pontosan, mi a jövő, de azt igen, hogy mi nem az. Ebből a szempontból óriási fenntartásaim vannak. A kormányzat mintha folytatni szeretné azt, ami bevált, holott szakaszváltás előtt állunk, újak a játékszabályok. A magyar helyzet több szempontból is speciális. Az ipar átalakításának legutóbbi korszaka a rendszerváltáskor indult, akkoriban kezdtek az országba érkezni olyan multinacionális cégek, mint az Opel, a Ford, az Audi, vagyis azok a vállalatok, amelyek napjainkban is húzzák magukkal az ágazatot. Nélkülük nem lenne most növekedés. Ám lezárulóban van az a korszak, hogy hozzák a technikát, és mi adjuk az olcsó, jól képzett munkaerőt. A másik csapda a közepes fejlettségi szint. Magyarország nem elég szegény, hogy olcsó bérrel le tudja küzdeni a gépesítést, de nem is elég gazdag, megbízható és jól működő – mint például Svédország és Dánia –, hogy magas bérszint mellett is jól hasznosuljon a tőke. Most azt kell kigondolni, miként lehet a közepes fejlettségi szintről előrelépni. Nehéz, de van, akinek már sikerült. Az írek, a finnek megcsinálták.
– A csokkal, a kormány otthonteremtési koncepciójával kapcsolatban mondta nemrég, hogy egy jól vezetett, rendes országban olyan nincs, hogy előbb elkészül a stratégia, aztán kezdenek számolgatni. Mintha most is ez történt volna. Hiányzik a megalapozottság.
– A legmagasabb szinten megszületett egy vélemény, és utána az apparátus érveket keresett az igazolására. Ez általános probléma. Szerencsére a gyakorlat nem nagyon követi a terveket, az élet színesebb ennél. Ha egy szolgáltatóközpont Magyarországra akar jönni, a kormány iparstratégiájától függetlenül is jön. A startupok nem kapnak sok támogatást, mégis működnek. Eddig a fővárosi turizmus sem kapott figyelmet, de szépen teljesített. Az autóipar a szíve csücske a kormánynak, ez van. Kiskorukban biztosan szerettek mozdonyt, matchboxot tologatni.
– Mivel nem számoltak a stratégia készítői?
– A megváltozott játékszabályokkal. Nem mindegy, hogy egy vállalkozás a gyártási folyamat melyik szakaszában és milyen jelleggel tud bekapcsolódni. Az értéklánc globális: kigondolnak valahol egy terméket, másik országban legyártják, egy harmadikból intézik a logisztikát, a negyedikben szervizelik. A legtöbbet a folyamat elején, az ötlettel, a dizájnnal, illetve a végén, az eladással lehet keresni. Annak jut a legkevesebb, aki az összeszerelést végzi. Még 1981-ben írtam erről egy cikket a Valóság című folyóiratba, ma is aktuális. Rendben van, hogy építünk még egy gumigyárat, az akkori Szovjetunióból ki tudtuk elégíteni az energiaigényét, az üzemben lévő gépeket ugyancsak nem nálunk gyártották, Magyarország mindössze a munkaerőt adta. A foglalkoztatás nőtt ugyan, de a munka hozzáadott értéke kicsi volt. Ma is hasonló a helyzet. A kormány nem számolt azzal sem, hogy a világban elkezdődött „negyedik ipari forradalom”, s ez óriási szociális következményekkel jár. Szükség lesz szoftverfejlesztőkre, olyan emberek tömegére, akik beszélik az informatika új nyelvét.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 10. szerda, 16:29
-
Találatok: 1603
Benzinnel próbálnak tüzet oltani, gyűlölettel országot védeni. Vélemény. - A minap kaptam egy elektronikus levelet, feladója klasszikus Gmail-ismeretlen volt. Gmail úr azt írta, hogy hazátlan vagyok, mert aki magyar, az érti a kormány kampányát. Gondoltam, milyen egyszerű is magyar állampolgárnak lenni. Nem kell itt Vörösmartyt, Berzsenyit vagy Adyt ismerni, elég egy Fb-hirdetést, egy tv-spotot vagy akár egy óriásplakát tartalmát, és rögtön mellényzsebben a magyar állampolgárság. (Persze, tudom, hogy reklámüzenetek olvasgatása és értelmezése nélkül, legálisan is lehet venni hazát, fejenként százmillió forint körüli összeget befizetve valamely, a kormánypárti vezetők által kiválasztott titokzatos cégbe, de ez már egy másik történet, a házakkal rendelkező migránsoké.)
Jelentem, értem a kormányzati üzenetet, én is megfeleltem tehát a kissé hígra sikeredett „mélymagyar” elvárásnak. Mégsem ment teljesen félre Gmail úr kritikája: jelenleg úgy vagyok a hazámmal, ahogy a madarak, hiába az égbolt az otthonuk, nem tudnak sehol leszállni benne. Én magyar madár vagyok, magyar égbolton. Abban, amit a hivatalos politika kínál nekem, nem érzem otthon magam, nem tudok „leszállni” rá. Ha úgy tetszik, valóban hazátlan lettem. Se kedvem, se ízlésem nincs azonosulni a gyengéket, kiszolgáltatottakat, a házukat, hazájukat elvesztőkkel szembeni nyílt gyűlölettel, amely egyre nagyobb teret enged a legsötétebb ösztönöknek.
Konzervatívnak vallom magam. Hiszem, hogy egy közösség akkor működik, ha le tudja fojtani tagjai legsötétebb, gyilkos ösztöneit. Hiszem, hogy maradandót alkotni csak az élet spirituális értelmét meglelő ember tud. Hiszem, hogy minden ember egyszeri és megismételhetetlen, ebből következően nem is lehetnek egyenlők. Hiszek a szerves fejlődésben, a hagyományokon alapuló életben. Hiszek a munkában, a szorgalomban, és abban, hogy egy nemzet csak akkor lehet erős, ha tagjai figyelnek egymásra. Hiszek a szolidaritásban és az adakozásban. Hiszek az aktív civil életben, így a cselekvő egyházakban és minden alulról szerveződő, alkotmányos politikai közösségben. Hiszek Ferenc pápának. Ellenfeleim a mindent elsöpörni akaró forradalmárok, az államot megszállni, és nem működtetni akaró zsarnokok, az emberek legaljasabb ösztöneire építő társadalommérnökök. Megvetem a magukat istenítő és paradicsomi állapotokat ígérő politikusokat.
„Elindul alólam szép hazám (…) nem számít, merre visz az út, harcos ő most, igazi férfi, és esze ágában sincs visszanézni” – írta az egyik legtehetségesebb, tragikusan fiatalon elhunyt kortárs, keresztény költőnk, Birtalan Balázs. Nekem nem Magyarországom van, hanem Magyar Köztársaságom. Nekem nem egypárti Alaptörvényem van, hanem Alkotmányom. Számomra az oktatásban akkor is a gyermek az első, és akkor is és minden az ő fejlődéséről szól, ha ezt a passzust ki is vették a törvényből. Nekem vannak tengereim Görögországban, Olaszországban, hegyeim az Alpokban, és mindenem, ahová határok nélkül el lehet jutni. Én nem lebontani szeretném ezeket az értékeket, hanem megőrizni és megerősíteni.
Az a kampány, amit most ezernyi helyen láthatok arról, hogy gyűlöljek, mindennek ellentmond, amiben hiszek. Emeljük ki ebből csak az alapproblémát: semmilyen módon nem véd meg a számomra távoli, idegen iszlámtól, illetve az ennek nevében gyilkoló terrorizmustól. Ellenben arra a vállalhatatlan cselekvésre bátorítja a gyűlölködőket, hogy kaszát-kapát fogva, bárhol lecsapjanak a „migránsokra”. Ott is, ahol esetleg éppen gyermekeink, szeretteink sétálnak, mondván: ránézésre is lehet valaki „migráns”.
Sose felejtsük el: benzinnel nem lehet tüzet oltani. A magyar kormány most benzinnel és öngyújtóval próbál tüzet oltani. Nem fog sikerülni, mert az eredmény csak az lehet, hogy egyre radikálisabb megoldásokat követel az utca népe. Idővel a lámpavasakon nem politikai kampányt akarnak majd látni – az már nem lesz elég.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 10. szerda, 04:15
-
Találatok: 1532
A Magyar Idők öt migrációs kérdést tett fel a Helsinki Bizottságnak. Még aznap válaszoltunk. Úgy tűnhet, hiába, mert a konzervatív közéleti napilap hat napja nem talált módot nézeteink ismertetésére. Az elhallgatás is a sajtómanipuláció egyik eszköze. Mivel a kérdések lényeges problémákról szólnak, blogunkon közöljük válaszainkat.
Múlt szerdán levélben kereste meg Nagy Ádám, a Magyar Idők (MI) munkatársa a Helsinki Bizottságot. Kérdéssora olyan problémákra vonatkozott, amelyet a „jogvédők", a „liberálisok” vagy a „baloldal” (értsd: nem a kormány és nem a szélsőjobb) állítólag nem vesz tudomásul, el kíván kendőzni vagy legalábbis amelyekről nincsen mondandója. Bár nem vagyunk biztonságpolitikai vagy integrációs szakértők, még aznap legjobb tudásunk szerint igyekeztünk válaszolni.
Az is igaz, hogy többször volt már rossz tapasztalatunk a Magyar Időkkel. Nem azzal van problémánk, hogy a lapban leginkább mumusként, árnyékhatalmak ágenseként jelenünk meg, hanem az, hogy az elemi szakmai és sajtóetikai normákat képtelenek ott betartani. Egy pesterzsébeti tanárverés ügyében kértek például a véleményünket, s annak ellenére, hogy válaszoltunk, és utólag figyelmeztettük őket az ellentmondásra, mind a mai napig úgy szerepel internetes oldalukon, hogy az ügy számunkra „nem hírértékű”. (Nem mintha egy jogvédő szervezetnek különösebben foglalkoznia kellene a hírértékkel.) Kötelességünk a közvélemény és a sajtó tájékoztatása, ezért a MI tendenciózus kéréseire is részletesen válaszoltunk, ám rendszeresen semmi vagy csak alig valami jön le álláspontunkból, ha az nem illeszkedik az újság (és a kormány) koncepciójához. Most is ezt történt: sem a lap internetes, sem a nyomtatott változatában nem tűntek fel válaszaink. Tehát itt közöljük őket, e módon legalább megismerheti az MI népes olvasótábora. |
Tisztelt Nagy Úr!
Amennyire komoly kérdéseket tesz fel, sajnálatosan annyira komolyan vehetetlen a lapja. És komolytalan az elvárás, hogy ezekre az egész Európát foglalkoztató, bonyolult integrációs kérdésekre egy menedékkérők jogvédelmével foglalkozó civil szervezet kimerítő és revelatív válaszokat képes legyen adni. Nyilvánvaló, hogy kíváncsisága nem valódi, hanem az MI-nél szokásos „leleplezéshez” gyűjt gyúanyagot. De tegyünk úgy, mintha.
***
Mit gondolnak a migránsok, illetve bevándorló hátterű emberek által elkövetett 1) nők elleni erőszakról, molesztálásról, 2) lopásokról, rablásokról, 3) emberölésekről?
1) Az ilyen bűncselekményeket, ahogyan minden jó érzésű ember, mi is elítéljük. Szolidárisak vagyunk az áldozatokkal. 2) Az ilyen bűncselekményeket és szabálysértéseket, ahogyan minden jó érzésű ember, mi is elítéljük. Szolidárisak vagyunk az áldozatokkal. 3) Az ilyen bűncselekményeket, ahogyan minden jó érzésű ember, mi is elítéljük. Megrendülten gyászoljuk az áldozatokat és együttérzünk a hozzátartozókkal.
Önök szerint hogyan szűrhetőek ki a migránsok közül a terroristák, illetve hogyan előzhetőek meg pl. a németországihoz hasonló támadások, ha a híradások szerint az elkövetők néha pár hónap alatt radikalizálódnak, vagy éppen egy vallástalan múlt után ébred fel bennük a szélsőséges iszlámkövetés szándéka?
Nyilvánvalóan előzetesen csak azok szűrhetők ki biztonsággal, akiknek korábban is volt dokumentált kapcsolatuk szélsőséges vagy egyenesen terrorista személyekkel vagy szervezetekkel. Már önmagában ez rettentően nehéz feladat a nemzetbiztonsági szolgálatoknak. Van feladatuk azonban ezen túl is. A nyugati titkosszolgálatok információs hálózatot működtetnek a migráns csoportokon belül. Ezek képesek lehetnek az időközben, frissen radikalizálódott vagy terrorakciókra beszervezett személyek azonosítására. Totális megoldás és védelem – mint az élet annyi más területén – itt sincs, de a terrorcselekmények kockázatát lehetséges és szükséges is csökkenteni.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 08. hétfő, 23:36
-
Találatok: 2426
A napelempiac állami fojtogatását figyelve akár azt is gondolhatnánk, hogy a kormányoldalon – az atomba vetett vakhit vagy egyéb ok miatt – végképp lemondtak a Napról mint energiaforrásról. A valóságban, ahogyan a következőkben részletesen bemutatjuk, ez csak a látszat, vagy legfeljebb a valóság egyik fele: nagyon is látják ők az üzletet a napenergiában, de szeretnék megtartani maguknak.
2010 óta az Orbán-kormány azonos irányba mutató lépések sokaságával igyekezett szűkíteni illetve politikai befolyás alá vonni a hazai napenergiapiacot. A két ciklus legnagyobb, napenergiás áramtermelő kapacitások kiépítésére vonatkozó pályázatát az elbírálás után visszavonták, a pénzt intézményi és egyházi energetikai korszerűsítési beruházásokra csoportosították át.
A 2014-ig tartó szakaszban a nagy intézményi napenergiás projekteknél vitatható döntések sorával a kormányközeli Eliost hozták nyerő helyzetbe. Az otthonok zöldenergia-beruházásaira nem adtak érdemi támogatást – ellenben az e célra szánt, százmilliárdos uniós forrást is az intézményi szférában tervezik elkölteni –, viszont a napelemadó bevezetésével magát a napenergiát jelentősen megdrágították.
Miután mesterségesen olyan helyzetet teremtettek, hogy nagy pénz (illetve EU-támogatás) már csak az önkormányzati-intézményi napelemes projektekben van, tétlenül nézik, hogy a közpénzekből létrehozott deformált piac egy részét néhány magáncég látszólag felosztotta egymás között, az árakat is felhajtva, a maradékot pedig gyakorlatilag államosították. Végül pedig 2016 júniusától a szükségletekhez képest amúgy is minimális keretű Otthon Melege Program kiemelt céljai közül kivették a megújulós (lakóházakról lévén szó, értelemszerűen főként napenergiás) fejlesztéseket. Röviden így lehetne összefoglalni, mi történt az elmúlt hat évben Magyarországon a napenergiában, ám a téma és a történet is összetettebb annál, hogy egyetlen bekezdésbe beleférjen. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen lépésekkel ejtette csapdába a napenergia-szektort a kormány, illetve a kormányzati döntésekre meghatározó befolyással bíró gazdasági érdekháló.
A helyzet
Hogy Magyarország európai és regionális összehasonlításban is látványosan lemaradt a napenergia hasznosításában, az makro és mikroszinten is jól látható. 2015-ös adatok szerint (frissebb még nincs) nálunk a beépített napelemek összkapacitása mindössze 77 MW, miközben a kétmilliós igaz, délebbi fekvésű Szlovéniában ugyanez az adat 212 MW, tőlünk északra, Szlovákiában 538 MW, Romániában 1800 MW – az igazán megdöbbentő azonban az, hogy a nálunk lényegesen kisebb napenergia-potenciálú, viszont az energiarendszer fejlesztésében is a német mintát követő Csehországban a magyar érték közel harmincszorosa, 2126 MW, és ezt a különbséget nagyon nehéz lenne racionális érvekkel megindokolni.
Érdemes megjegyezni azt is, hogy Németországban, ahol a leggyorsabban fejlődik a piac, egyáltalán nem a támogatások hajtják a növekedést: ott nagyjából 0,8 euró, azaz 25 forint a napenergiával termelt áram kilowattóránkénti ára, Magyarországon viszont 31 – ezen az alapon nálunk kellene a legnagyobb tempójú növekedést tapasztalni.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 07. vasárnap, 20:10
-
Találatok: 1564
Először nem értettem, hogy miért olyan a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) , vulgo: Rogán Antal minisztériumának közleménye, mintha azt a Nagy Imre által 1954-ben létrehozott Tájékoztatási Hivatalban fogalmazták volna meg. „Néhány nappal ezelőtt az ATV »Egyenes Beszéd« című műsorában az Élet és Irodalom főszerkesztője nyíltan kérdőre vonta az őt megszólaltató tévécsatornát..." Mintha a főszerkesztő valamiféle udvariatlanságot, ne adj isten talán hálátlanságot követett volna el, amikor élő, egyenes adásban feltett egy kérdést.
De valóban, amit a KTK állít, nem lehet másként, mint az államszocializmus nyelvén megfogalmazni: ugyanis csak abban az értelmezési keretben van jelentése. „Tudomásul vesszük, hogy a médiapiaci szereplők között egyre kiélezettebb a verseny. Véleményünk szerint azonban az egyes médiumok hirdetési gyakorlatával kapcsolatos bármilyen – akár főszerkesztők közötti –, politikai célú nyomásgyakorlás elfogadhatatlan." Ó, ez a többesszám első személy, ez az állami fenyegetés, ez a míves szerénység, miszerint tudomásul veszik. S ez a félreismerhetetlen retorikai fordulat az ancien regime mélyéről, miszerint a politikai célú (sic!) nyomásgyakorlás elfogadhatatlan.
Rogán alkalmazottjának azért tévedt vissza tolla az MDP, illetve az MSZMP nyelvjátékára, mert annak, amit mondani kívántak, a nomenklatúra retorikáján kívül jelentése nincs, marad a valóság: a fenyegetés retorikája. A valóság ugyanis az – tűnt ifjúságom édes olvasmányait felidézve –, hogy Rogán hivatala, azaz ő maga ment túl egy igen érzékeny határon, amikor egyszerűen, ám pártszerűen kétségbe vonta, hogy egy független hetilap főszerkesztője azt kérdezhet egy független televíziós társaság riporterétől, amit akar. Ez önmagában véve is abszurdum.
Kovács Zoltán pedig azért fejezte így ki magát, mert épp arra gondolt, mint azt a Fidesz retorikájától távoli Monty Pythonban mondják. Pontosan arra, hogy milyen kínos is neki a kormány migránsokkal – azaz jelentős részben pokoli háborúkból, elképzelhetetlen szenvedésekből menekülő emberi lényekkel – kapcsolatos politikájáról beszélnie, miközben ugyanaz a csatorna folyamatosan közli azokat a hirdetéseket, amelyek terjesztésének jogát ugyan nem vonta kétségbe, csak mélységesen elítélte azok tartalmát.
Csakúgy, mint például én is. Például az ilyesfajta vagy elementáris tévedést vagy tűrhetetlen hazugságot tartalmazó, országszerte békés mellékutakon olvasható feliratokat: „Tudta, hogy Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni?" Holott, mint arról számos hírben olvashattunk, Brüsszel – tehát az az Európai Unió, amelynek a Magyar Köztársaság a tagja – mintegy 1300 ember menekültügyi eljárásának lefolytatását kérte, illetve, ha 1 200 000 menekült érkezne Európába, akkor szóba kerülhetne, hogy Magyarország 15 000 embert kellene, hogy be-, majd előbb-utóbb elfogadjon. Nem mellékesen közös hazánkból, amely nem a Fidesz paranoid választási kampányának üres tere, s ahol itt élünk mi is, gazdaállatunk óvó bundája nélkül is remekül, százezrével hiányzik a munkaerő, de ez a kormánynak mintha lényegtelen lenne. „Tudta? A bevándorlási válság kezdete óta ugrásszerűen emelkedik a nők elleni zaklatások száma Európában." Mindezt a Vak komondor hazájában.
A Nane (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak ellen) szerint a lezárt bírósági akták alapján a családon belüli erőszak legalább hetente (sic!) egy nő, s havonta egy gyerek életét követeli. Bizony, ezt tudtam.
Ha bárki a szabad magyar médiumok bármelyikében azt kérdezi, hogy etikus-e tényektől független vélelmek, indokolhatatlan sérelmek okán paranoid hazugságokat, fenyegetések áradatát zúdítani egy ország lakosságára, etikus-e a hatalom felelősségéről tudomást sem véve tompán félrenézni, mikor a hirtelen emelt falak túloldalán emberek éheznek.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 06. szombat, 21:58
-
Találatok: 1562
Vigyázat! Egy ál-Orbán jár közöttünk! Valaki a miniszterelnöknek adja ki magát, és össze-vissza ígérget mindenfelé. Csakis így lehet. Azt ugyanis nem tudom elképzelni, hogy a valódi Orbán Viktor egy éve járná az országot, és minden nagyobb városban sokmilliárdos építkezést ígérne, ipari parktól kórház- és iskolafelújításig, útépítéstől uszodáig, ami csak eszébe jut. Összesen több, mint ezer milliárdot - persze fedezet nélkül. Kizárt, hogy az igazi kormányfő ennyire blamálja magát.
Már akkor gyanút kellett volna fogni, amikor a „Modern Városok” nevű politikai turnén az ál-Orbán egyáltalán nem a miniszterelnökre jellemző elmeéllel fogalmazta meg a program célját: „A vidék fejlesztésének kulcsa…” (a hallgatóság izgatottan figyelt, hogy végre megtudhassa, mi is a probléma régen keresett megoldási kulcsa. Na mi? Nem fogják kitalálni:) a vidék fejlesztésének kulcsa „a vidéki városok fejlődése”. Meg talán még a vidéki falvaké. Hogy erre eddig nem jöttünk rá! De kár gúnyolódni, hiszen már világos, hogy csakis egy Orbán-hasonmás szélhámoskodhatott. Amint az igazi Orbán tudomást szerzett arról, hogy nevével visszaélve szédítik az ő kedves népét, azonnal visszacsináltatott mindent. Persze csak szerényen, szemérmesen, nem olyan nagy csinnadrattával, mint ahogy a bejelentések történtek, mert azoknak pompázatos rituáléja volt. Hosszú asztal a városháza dísztermében, a háttérben sok nemzetiszínű zászló,(nehogy azt hihessék a TV-nézők, hogy már megint valamelyik keleti diktátorral hercigeskedünk), jobb helyeken városcímer is. Középen egymás mellett Orbán (illetve az a csaló, aki nem átallott a szerepébe belebújni) és a polgármester. A megállapodást a csodálatos tervekről elegáns bársonymappa borítja. (A mappát azért nem kéne kidobni, az legalább ér valamit.) A két tekintélyes férfiú aláír, barátilag egymásra mosolyognak (a polgármester mosolya alázatosabb és szélesebb, a miniszterelnököt alakító valakié gondterheltebb, hiszen neki egy ország, ha nem egy egész kontinens súlya nyomja a vállát, és az órát is néznie kell, nehogy lekésse a következő városban az ígérgetést). Kezet ráznak. Hosszan, de azért nem annyira, mint a kínaiak. Taps, fanfárok, görögtűz. Illetve ezek sajnos elmaradnak, (Habony, elaludtál?!), de az összes kamera enélkül is emelkedett hangulatot mutat. Snitt. Jöhet a híradókban ellenpontként a következő hír a migránsok rémtetteiről.
Az ígéretek java részének visszavonására jóval puritánabb körülmények között került sor. Mert az igazi kormányfőnk nem szereti a felhajtást, a Várba is úgy kell majd fellökdösni. Egy forró nyári hétvégén, pénteken, amikor az egész ország kellően elpilledt, egyszer csak megszületett egy kormányhatározat, amely 126 oldalon sorolja mindazt, ami mégsem épül meg, vagy 2018 helyett majd 2022-ben. Vagy egyszer majd, ki tudja, mikor. Kamu volt, hogy kétszer 3 sávosra bővül az M1 autópálya Budapesttől Győrig és az M7 Balatonvilágosig. Nem kap összekötő utat és völgyhidat Veszprém, elkerülő körgyűrűt Szombathely, átejtették Kecskemétet és másokat is. Az ál-Orbán linkeskedett. Olyan ez, mint amikor ál-rendőr nyomul be a gyanútlan idős emberek lakásába, és rosszban sántikál. Tényleg, kellene valami azonosító szám és arcképes igazolvány a miniszterelnököknek is, ahogy a rendőröknek, enélkül bárki visszaélhet a hiszékeny emberek bizalmával.
Előfordult ez már a történelemben máskor is. Évtizedekig éltek nálunk jól, házról házra járva a tejben-vajban fürösztött ál-Petőfik. Aki látta a Borisz Godunovot, emlékezhet az ál-Dmitrijekre, akik Rettegett Iván fiának, cárevicsnek adták ki magukat. Nekik is hittek. Még jó, hogy nálunk van hepiend: Orbán, a felelős államférfi, mindent visszacsinált, amit a felelőtlen ál-Orbán ígért. Egy tollvonással visszavont, miként nagynevű elődje, II. József. Aki szintén „kalapos király” volt, teljhatalmú uralkodó, megkoronázás nélkül is.
Persze nem olyan könnyű a kamuzó ál-Orbánt megkülönböztetni a valóditól. Nem akkora kunszt az ismerős mondatokból jó kis szónoklatot rittyenteni: pár átok Brüsszelre, némi nemzeti melldöngetés, egy-két adoma. Kis gyakorlás a tükör előtt, és megy ez bárkinek.
Bővebben ...
