- Részletek
-
Készült: 2017. szeptember 03. vasárnap, 00:29
-
Találatok: 1893
Idegenellenességünk jéghideg adatai még dermesztőbbek, ha a túloldalukról nézzük őket. Ha ugyanis a Gallup augusztus végén egy 138 országban végzett felmérés alapján azt állítja, hogy a magyaroknál (pontosítsunk: a Magyarországon élőknél) mindössze két országban, Macedóniában és Montenegróban tapasztaltak nagyobb idegenellenességet, akkor ennek a fordítottja is fenyeget.
Eszerint minket sem kedvelnek világszerte, hiszen az nehezen elképzelhető, hogy mi eltaszítjuk a nem hozzánk tartozókat, ők viszont vonzódnak hozzánk. Egy országban, amely immár sok-sok százezer embert állomásoztat ideiglenesen vagy véglegesen külföldi munkahalyen, ennek nem lehetnek jó következményei. De egyébként sem, ha csak magunkban vagyunk, úgy sem.
Ezekre a felmérésekre nem lehet legyinteni, mint sokan teszik máskor. Nagyon messze jutott az előítéletességben ugyanis, aki még egy idegennek, egy kérdezőbiztosnak is bemondja, hogy ő nem akar látni a környezetében, sőt az országban sem, idegent. Az irántuk való tartózkodás, netán a tőlük való idegenkedés – hogy ezt a szójátékot megengedjem magamnak – természetes, ahogy az is, hogy ezt legyőzzük. Ha viszont előre bemondjuk a taszítást, ha ezt adottságnak vesszük, és reflektálatlanul tartjuk magunkban, az komoly bajról vall.
Még akkor is, ha a magyarok ígéretesen bizonytalanok e tekintetben. Bő tíz éve még viszonylag jól temperált adatokat produkáltunk. Egy, az idegenellenességben utazó kormány idején viszont már a világ legbarátságtalanabb arcai közé sorakoztunk. Ezen az alapon változhat is ez még.
Saját tapasztalat szerint is. Három óra alatt négy idegenellenes gesztus a belvárosban talán jelentéstelinek mondható. Viszont egyik sem nagyon durva. Csak az állandóságuk bántó.
Ahogy az egyik „all you can eat” (amennyit akarsz, annyit eszel az adott árért) vendéglő a sorban állók előtt sütő szakácsa kihívja a kuktáját a pulthoz, hogy megmutassa, a színesbőrű ember mennyire megpúpozta a tányérját, és nyelvi védettsége tudatában átkozódik, miszerint ezek kellenek Magyarországnak, tessék, itt vannak, kérem a következőt… Kicsit később a fagylaltosnál az okozza a testes magyar felháborodását, hogy öt külföldiül beszélő is előtte áll a sorban, gavarit paruszkit kaptak az arcukba a fagylalt mellé, jóllehet ezt speciel nyilván nem értették, majd jött egy ember, és már adekvátabban, bár részegen odaszólt egy csoportnak, mi van, németek, féltek a törököktől, azért jöttök ide, és már csoszogott is tovább, majd a tömött buszon egy lány tényleg kedvesen odaszólt egy másiknak, aki arrébb húzódott a turisták kedvéért, hogy nehogy már ő szoruljon össze itt, aki itthon van.
Egyik élmény sem elviselhetetlen önmagában, csak a sűrűségük és a tendenciájuk tette őket kínossá.
Elmúlik, reménykedhetnék, hiszen nyilvánvaló, hogy az idegeneket terroristáknak, fertőző betegségek hordozóinak, étel- és munkahelyvadász élősködőknek beállító kormányzati kampány torzít most az embereken.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. szeptember 01. péntek, 21:51
-
Találatok: 2160
Nem állítható, hogy a magyar katolikus püspököknek nincs kapcsolatuk a modernitással. Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke például legutóbb augusztus 20. ürügyén fejtette ki álláspontját a lombikbébiprogrammal kapcsolatban. A morálteológus Veres nem támogatja a programot, és a hívő pároknak sem ajánlja. Pedig a hívek fogyatkozóban vannak, a katolikus egyház a rendszerváltozás óta folyamatosan apad.
Ezt már nehéz lenne felróni a kommunista rendszernek, különösen azóta, hogy olyan rezsim van hatalmon, amely „keresztény Magyarországot épít”, és ezt az Alaptörvényben többszörösen is rögzítette. Veres egyébként a nézeteivel egyáltalán nem lóg ki az ultrakonzervatív püspöki karból. A magyar egyházban új jelenségnek számít a burkolt vagy nyílt pápaellenesség.
– Nem könnyű szabaddá válni – ezt még a rendszerváltás táján mondta egy frissen felszentelt fiatal püspök, Várszegi Asztrik, akit nem sokkal később, 1991-ben pannonhalmi főapáttá választottak. A Vatikán időben kapcsolt, készült a nagy keleti átalakulásra: Várszegivel együtt négy, viszonylag fiatal egyházi férfiút szenteltek püspöknek. (Közülük már csak Várszegi aktív.) Kellett az utánpótlás. Várszegi pozitív példa, Pannonhalma sikertörténet lett. Az általános megújulás azonban elmaradt, a nagy egyházmegyék máig válsággal küszködnek. Ebben komoly felelősségük van a püspököknek.
Orbán Viktor Erdő Péterrel koccint / MTI Fotó: Soós Lajos
– A rendszerváltás körüli püspöki kar vegyes összetétele a Vatikán személyzeti politikájának felszínességét tükrözi – mondja egyik egyházi forrásunk. – Rómának Ferenc pápa előtt egyetlen célja volt, hogy az újonnan kinevezett püspökök a központi akarat hű végrehajtói legyenek. Néha maguk sem tudták, kiket neveznek ki. De elismerem, nem volt könnyű „hozott anyagból” dolgozni, a hazai klérusba képzett és – titkosszolgálati értelemben – folttalan embereket válogatni.
Erdő Péter felbukkanása vízválasztó lehetett volna. A bíboros határozott elképzelésekkel érkezett: egyházát távol akarta tartani a politikától, s bizonyos értelemben meg is akarta regulázni. Erdő szabálykövető ember, erőskezű kormányzásra készült, karakteres püspöki karral. De a magyar klérus ma sem mutat önálló arculatot.
Az egyházjogilag művelt, teológiailag képzett Erdő nem tudott igazán új ötletekkel előállni. Keménykezűnek akart látszani, de ez mára oda; az, ahogy a magyar egyház első embere szinte eltűnik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Veres András mögött, nem sok jót sejtet.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 31. csütörtök, 22:18
-
Találatok: 1674
A közvélemény-kutatások szerint nagyon sokan és egyre többen vagyunk, akik kormányváltást szeretnénk, mégsem tudunk közös hangot találni, olyat, amely lényegesen eltér a közélet eldurvulását, az egymásnak feszülést eredményező beszédmódtól. Évekkel ezelőtt belekerültünk egy kerékvágásba, amelyből azzal nem tudtunk kizökkenni, hogy a „Gyurcsány, takarodj!”-ot felváltotta az „Orbán, takarodj!”.
A 2006-os nyári gyűlöletszítás az őszi véres tettlegességéhez vezetett, amelynek az értelmezését aztán ráhagytuk az elkövetők mögött állókra. Így aztán ma már a szempillánk sem rezdül, amikor ezredszer emlegetik a szemkilövő rendőröket meg a szemkilövető Gyurcsányt, vagy éppen a szocialistákat. Kevesen voltunk, akik szót emeltünk ez ellen a teljesen egyoldalú narratíva ellen, amely meg sem említi a rendőrök elleni atrocitásokat.
Persze az is sajnálatos, hogy egyetlen tüntető elveszítette a fél szemét, de az végképp, hogy mára már csak a Fidesz narratívája maradt fenn. Már csak azért is, mert napnál világosabb, hogy idén ősszel erre a narratívára fogják építeni azt az akciójukat, amelyet Kövér László házelnök már beharangozott a Martosi Szabadegyetemen: „Az ősszel leplezetlen koalíció jöhet létre a magyarországi ellenzék és a Soros-féle szervezetek között, hogy utóbbiak a demokrácia intézményrendszere elleni nyílt támadásokkal, utcai zavargásokkal gerjesszenek hangulatot a választások előtt.” Értsd: a zavargások 2006-os rémét felidézve a kormánypárt megint megjelenhet a rend fenntartójaként, hogy biztosítsa magának a harmadik kétharmadot. Arra azonban nem számíthatunk, hogy ezt a tőrbecsalást egykönnyen kivédhetjük: nincsenek megfelelő fórumaink a szócsövek túlnyomó többségét bitorló kormánypropaganda harsogásával szemben, így a nép csak azt fogja meghallani, amit hallani akar.
Semmiképpen sem számíthatunk arra sem, hogy mondjuk a korrupcióellenes retorika fokozása lázba hozhatja azokat, akik már immúnissá váltak a fokozatosan emelkedő, heti százmilliós, majd milliárdos nagyságrendekről szóló hírdózisokra. És nem számíthatunk arra sem, hogy gyűlöletszításban fel tudjuk venni a versenyt Orbánékkal. Sőt, jobb, ha meg sem próbáljuk, mert a gyűlölködést nem lehet gyűlölködéssel legyőzni.
Amerikában a fehér felsőbbrendűségi mozgalmakat (lásd Ku-Klux-Klan) nem Malcolm X-nek a fekete felsőbbrendűségről szóló tanítása győzte le, hanem Martin Luther King, aki azt tanította, hogy a megbocsátás nem egyszeri cselekedett, hanem magatartásforma. De tudom, manapság keveseket lehetne meggyőzni arról, hogy a King-féle elv elfogadásával több szavazatot tudnánk szerezni, mint a bosszú édes mámorának meglebegtetésével.
Ezért King tiszteletes ismertebb mondatára szeretnék emlékeztetni: „I have a Dream” - Van egy álmom -, arra a jövőképre, amellyel egy nemzet lelkiismeretét és tettvágyát mozgatta meg, és amely nekünk is segíthet legyőzni választópolgáraink bénító apátiáját és el tudjuk hinni, hogy jövőre mindannyian le tudunk majd ülni a „testvériség asztala mellé”. Nem nyolcévezésre meg gyurcsányozásra és orbánozásra van szükségünk, hanem egy jövőképre: mindannyiunk álmainak sokszínű szőttesére.
Kezdjünk el 21. századi jövőképet alkotni, közös álmokat szőni!
Bitó László közíró
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 30. szerda, 04:13
-
Találatok: 2049
A finn iskolarendszer vagy a reformpedagógiai alternatívák tudnak olyan iskolarendszert csinálni, ahova a gyerekek szeretnek bejárni – mondta Vekerdy Tamás a Hír TV Egyenesen című műsorában.
Hozzátette, a hetvenes években a fejlett államok mind rástartoltak arra, hogy minél tovább tanulhassanak. Vannak ma már olyan kutatások, amik azt mutatják, hogy akár félbehagyott egyetemi vagy főiskolai tanulmányok is jót tesznek a diáknak és a társadalomnak egyaránt.
Van olyan közoktatási rendszer, aminek középpontjában a gyerek és a leendő felnőtt áll, és olyan is, aminek centruma az egyetlen állami akarat: megmondom, mit tanuljon, mondta.
Vekerdy szerint egy társadalom akkor lesz ép, ha mindenki egyformán jelen tud lenni benne.
Ma már mindenki azt mondja, hogy a jövőben két dolog lesz fontos: a kreativitás és a kritikai érzék.
Hozzátette, “porosz iskola” ma már nálunk, Romániában és Oroszországban van, hazánkban pedig egyértelműen alattvalóképzés folyik.
A pszichológus nemrég egy Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy miért fontos a gyerekeknek, hogy fára másszanak.
A göttingeni egyetem vizsgálata is megállapította, hogy manapság azért problematikus bizonyos neuronpályák kiépülése a gyermeki agyban, mert a gyerekek nem mozognak eleget. Kevés a nagy és kis mozgás, nem elég jó a finom koordináció. Például – idézve a vizsgálatvezető professzort – „a gyerekek nem másznak fára”. A fára mászás sokféle mozgás összerendezését igényli, gondot okozhat, ha ez hiányzik. Régen a mezőn, a nagy udvaron, az autóközlekedést nélkülöző, széles falusi utcákon rengeteg mozgás volt.
Azt írta, hogy azért van mostanában annyi beszédhibás gyerek, azért szorulnak egyre többen logopédusra, mert egyre kevesebbet mozognak.
A képernyő előtt ülő gyereknek nincs módja a mozgásra, ami önmagában is duzzasztja az agressziót. Nem tud játszani, nem tudja kanalizálni, levezetni az aktivitását, így feszült és agresszív lesz.
Vekerdy vitatja, hogy az oktatás átalakításával a kormány helyes utat választott volna.
Elvettük az iskola, a fenntartó, az igazgató, a pedagógus autonómiáját. Autonómia nélkül szellemi dolgok nem működnek.
Szerinte ha ezek nem lesznek visszaosztva, akkor minden marad a régiben. Vekerdy úgy látja, hogy a mostani rendszerben semmi esélye egy olyan tehetséges gyereknek, aki nem hozza az iskola által “elvárt pontszámot”, ez pedig nemzeti öngyilkosság.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 29. kedd, 00:32
-
Találatok: 1907
A közszolgálati médiaszolgáltatás Magyarországon átláthatatlanul működik. A médiatörvény olyan sajátos konstrukciót alakított ki, hogy a valódi pénzköltés felett nincs társadalmi kontroll, a törvény szerint definiált közszolgálati médiaszolgáltató pedig tavaly mindössze 5,5 millió+áfa forintot költött műsorbeszerzésre, illetve gyártásra. Urbán Ágnes összefoglalója.
A közszolgálati média intézményrendszerének átalakítása nem igazán érte el a szélesebb közvélemény ingerküszöbét. A médiatörvényekkel szembeni tiltakozási hullámnak 2011 elején még része volt a közszolgálati média átalakítása is, de a törvény 2015-ben hatályba lépett módosítása már teljesen visszhangtalan maradt. Sokan nem is tudják, hogy akkor megszűnt a magyar médiatörténet három emblematikus intézménye, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és az MTI. A márkanevek ugyan részben megmaradtak (az MTI-vel naponta találkozhatunk), de a cégek már nem léteznek.
A szervezeti átalakítás azonban egyáltalán nem volt véletlen. Már a törvényjavaslat megjelenésekor sejthető volt, hogy mi készül – ezt egykorábbi blogban meg is írtuk –, két év után pedig tisztán látszódik, hogy a törvényalkotók elérték céljukat. Sikerült elrejteni a közszolgálati média működését, pénzügyi folyamatait, ráadásul úgy, hogy ez szinte senkit nem zavart. Ugyanez már benne volt a 2011-es törvényben is, de nem ilyen nyilvánvaló formában és az akkori, a médiatörvény körüli nemzetközi felháborodással szemben ezúttal nem lett botrány.
A konstrukció lényege, hogy a médiatörvény a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt-t definiálja közszolgálati médiaszolgáltatóként (médiatörvény 84§ (1)), holott gyakorlatilag a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tölti be ezt a szerepet. A törvény szerint az MTVA nem médiaszolgáltató, hanem egy „elkülönített vagyonkezelő- és pénzalap”, amelynek feladata a közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása, a közszolgálati célú műsorszámok gyártása és támogatása (médiatörvény 136§ (1)).
A két szervezet mérete jól mutatja, hogy melyik végzi az érdemi tevékenységet. Az MTVA2016 évi kiadásainak összege 87,6 milliárd forint volt, ezen belül a Duna Médiaszolgáltatónak mindössze 1,8 milliárd forint jutott. Hasonlóan árulkodó, hogy azMTVA létszáma 2016 negyedik negyedévében 2032 fő volt, míg a Duna Médiaszolgáltató 2016 évi átlagos létszáma 110 fő (forrás: Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt 2016 évi éves beszámoló, Kiegészítő melléklet). A pénzügyi és létszám adatokból jól látszódik, hogy bárde jurea Duna Médiaszolgáltató a közszolgálati médiaszolgáltató,de facto azonban az MTVA.
Ennél is fontosabb, hogy az MTVA-nál gyártják/rendelik meg a műsorokat, hiszen itt áll rendelkezésre a szükséges költségvetés is. A Mérték Médiaelemző Műhely által a közelmúltban beadottközérdekű adatigényére adott válaszból kiderült, hogy a Duna Médiaszolgáltató 2016-ban összesen csak 5,5 millió+áfa forintot költött műsorbeszerzésre és műsorgyártásra, ami meglehetősen vicces összeg egy törvény által definiált közszolgálati médiaszolgáltatótól.
Természetesen ez a szervezeti konstrukció egyáltalán nem véletlen, a törvényalkotó lényegében meghekkelte a közszolgálati intézményrendszert. Van egy olyan szervezet, a Duna Médiaszolgáltató, amely felett van felügyeleti rendszer, a működését egy többpárti kuratórium ellenőrzi, de lényegében alig csinál valamit. A műsorgyártásra/műsorbeszerzésre költött összeget egy aránylag jól kereső magánszemély éves jövedelme is fedezhetné. Emellett azonban van az MTVA, amelynek nincs felügyeleti rendszere, szó sincs többpárti ellenőrzésről, a vezérigazgatót a fideszes Médiatanács elnöke nevezi, illetve hívhatja vissza. Nem véletlen, hogy a kimittud adatigénylő portálon eddig az MTVA-hoz126 közérdekű adatigény érkezett és már számtalan per indult: az intézmény működése átláthatatlan, a szerződések nem ismertek, de gyakrangyanúsan túlárazottak. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 28. hétfő, 08:17
-
Találatok: 1959
A Debreceni Egyetem leendő díszdoktora elfoglalta egy szuverén ország Krím nevű félszigetét. Politikájába 10 ezren haltak bele Kelet-Ukrajnában.
Nincs is szebb annál, mint amikor a polgári demokráciában négyévenként az urnákhoz járulnak a felvilágosult és felvilágosított polgárok, hogy voksaikkal kifejezésre juttassák párt- és személyi preferenciáikat, véleményt mondjanak az előző kormányról és válasszanak a kormányzásra ajánlkozók közül. Ennél csak az szebb, amikor négyévenként Magyarországon választanak.
A nem létező polgárok itt is négyévente szavazni mennek. Árpád népe azonban nem felvilágosult és még kevésbé felvilágosított. A regnáló hatalom – talán nem is alaptalanul – annyira hülyének nézi őket, hogy csak óriásplakátokon vagy ócska focimeccsek szünetében felolvasott egyperces kijelentő mondatokban kommunikál velük. A plakátokon: „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” és „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!” vagy „Ha Magyarországra jössz, ne vedd el a magyarok munkáját!” máshol „Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék”.
Viszont egyedül a magyar nép olyan intelligens – nyugodtan mondhatom, mert nem túlzás – egyedül olyan zseniális, hogy ezekből az üzenetekből is képes kikövetkeztetni, hogy 2018-ban, a soron következő parlamenti választáson kikre kell szavazni. Az ország egyik fele szerint csak ezekre nem, a másik szerint, csak azokra, akik ezeket a plakátokat nyomatják. Más – nálunk kevésbé intelligens népek lakta – országokban az ilyen választási plakátokból a választó képtelen lenne tájékozódni, és nem tudná eldönteni, hogy ki a bánatos francra kell szavazni és főleg miért.
Van országunkban 2,5 millió, az átlagosnál is intelligensebb ember, akinek ennyi is bőven elég. Ennyi meggyőzi őket. Az urnáknál habozás nélkül arra szavaznak, aki ezeket a – mások számára – rejtjeles, – megint mások számára – gyűlöletes üzeneteket küldözgeti. Persze nem kell kétségbeesni! Nagyobb népeknél sem jobb a helyzet. Vegyük a 330 milliós Egyesült Államokat! Ott azzal nyert egy bizonyos Donald Trump elnökválasztást, hogy: „Make America great again!” vagy „I am your voice”! (Tegyük Amerikát ismét naggyá, A te hangod vagyok) ja és a legtartalmasabb: „America first” (Amerika az első). Mennyivel együgyűbb ennél a „megvédjük Brüsszeltől a rezsicsökkentést?”
Viszont az Amerikai Egyesült Államokban bele lehet bukni, ha kiderül az ország első emberéről, hogy Vlagyimir Putyinnal kollaborálgat, esetleg az oroszok bele-bele nyúlnak a választásokba és kompromittáló információkkal segítik plusz szavazatokhoz az egyik elnökjelöltet. Nem kell ahhoz mindjárt a Harvard vagy a Standford, esetleg Yale egyetem díszdoktorává avatni Putyint, hogy különleges ügyészt uszítsanak az elnökre, pedig Trump nem is vett atomerőművet az oroszoktól.
Budapestről nézve teljesen érthetetlen, mi a bajuk az amerikaiaknak ezzel a rendes, fekete öves dzsúdóssal, egykori szimpatikus KGB-és ezredessel, akit mi nem győzünk évente többször is vendégül látni és ajándék euró milliárdokkal kényeztetni. Brüsszel pénzéből atomerőművet, metrószerelvényt vásárolunk tőle, csakhogy az Európai Unió adófizetőinek pénze még véletlenül se kerüljön vissza valamilyen uniós ország, Franciaország, Németország vagy a hozzájuk hasonló lator országok vállalatához.
Bár a franciák, a németek és még több tucat nyugati ország az oroszoknál jobb metrókocsikat és atomerőműveket gyártanak, de azok – sajnos – olcsóbbak, mint az oroszoké.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 27. vasárnap, 03:11
-
Találatok: 1962
Jobbik, MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, Modern Magyarországért Mozgalom, Momentum Mozgalom, Új Kezdet, Polgári Világ, LMP, Kétfarkú Kutya pártok
Tisztelt Elnök Asszonyok, Elnök Urak!
Az évek során egyenként is megismerve az Önök véleményét az ellenzéki pártok választási együttműködésének lehetőségéről és látva a múlt gyakorlatát azzal a sürgető kéréssel fordulok Önökhöz, hogy a 2018-as választásokhoz közeledve, éppen az elmúlt napok történéseinek fényében gondolják újra az álláspontjaikat.
Önök nyilván eljutottak már legalább addig a felismerésig, hogy külön-külön nem nyerhetik meg a választást. Ám ha Önöknek valamilyen illúzióik lehettek még arról, hogy érdemesebb 2018-után ellenzékben lenni, mint ma feladni az önképükből és szövetségi lehetőséget keresni minél többünkkel a választások megnyerése érdekében, akkor világosan cáfolta Önöket az elmúlt néhány nap. Két olyan -- önmagában nem túl lényeges, de a helyi értékükön túlmutató -- esemény történt a héten, amelyek világosan bizonyítják, hogy mire számíthat a magyar nép 2018 után. Felhívom a figyelmüket az Önök kötelességére a magyar néppel szemben, ami jóval túlmutat a saját hatalmi szempontjaikon. De ha ez nem elég, akkor azt is hozzáteszem, hogy egy 2018-ban minősített többséggel felálló Fidesz-kormányzásban olyan szerepe lehet csak az ellenzéknek, amit -- biztos vagyok benne -- Önök közül senkinek sem lesz kedve eljátszani.
A két esemény között, amelyre utaltam, az egyik a Fidesz propaganda-gépezetének beindulása a Jobbik elnökének néhány konkrét nyugdíjasra vonatkozó kijelentése miatt, amit a Fidesz általánosítva terjeszt -- közpénzt nem kímélve és az erkölcsi mércét rég maga mögött hagyva -- a nyugdíjasok körében.
A második esemény a távozó holland nagykövet kijelentése volt, akit Önök elfelejtettek megvédeni -- ha nem az ő, akkor az országunk érdekében -- a fideszes hazudozástól és nacionalista indulatkeltéstől. Idemásolom a kormány által nehezményezett sorokat a nagyköveti interjúból:
"Autósmerénylet bárhol történhet, a legtöbb a Közel-Keleten. És akkor most bombázzuk le a Közel-Keletet? Itt egy csoport, amelynek tagjai a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet. Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány."
Tehát ez pontatlan ugyan, de igaz. Magyarországon nem a fanatikus vallásosság mentén kreálnak ellenséget a globalizáció vesztesei, hanem a fanatikus nacionalizmus mentén. A dolog alapvetően stimmel, nincs mit szégyellenie a holland diplomáciának. A magyar kormánynak van.
Ezek az események ismét arra utalnak, hogy az Orbán-rezsim gátlástalansága nem ismer határokat, amikor a hatalma megőrzéséről van szó, és az előttünk álló választási kampányban ennek éppen úgy fogják tanújelét adni, mint akik élet-halál harcot vívnak. Mert a felfogásuk szerint ezt vívnak. Holott ez a felfogás az Önöké kellene, hogy legyen. Az Önök élet-halál harcáról van szót, amit csak együtt nyerhetnek meg. Ehhez képest Önök arról vitatkoznak, hogy kinek van menlevele a jövőbe, és kinek nincs. Arról vitatkoznak, hogy ki alkalmasabb és felkentebb jelölt Orbán ellenzékének szerepére. Az Önök vitája megmosolyogtató és naiv, és semmi másról nem szól -- a tapasztalataik vagy éppen a fiatalságuk ellenére --, mint az ötszáz éves magyar haldoklás újabb fejezeteinek előkészítéséről.
Magyarország 2018-ban nem kevesebbről fog dönteni, mint Szent István, Széchenyi és Antall József országának megmaradásáról -- a civilizációnkról. Nagyon világos, hogy 2018 tétje "Európa vagy Oroszország".
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 26. szombat, 00:52
-
Találatok: 2168
Ahogy Orbán külpolitikájában általában, a Putyin-találkozó esetében is minden a stílus, semmi a tartalom. Vélemény. - Augusztus 28-án ismét hazánkba látogat az orosz államfő, ezúttal a dzsúdó-világbajnokság nyitóünnepségére. Putyin, a politikai show nagymestere állítólag pástra is lép majd az eseményen. De ha már itt jár, Orbánnal is négyszemközt tárgyal majd, idén másodszor, Orbán 2010-es hatalomra kerülése óta hetedszer.
Ennyi megbeszélnivalójuk aligha van. Vannak persze közös ügyek – a paksi bővítés, az akadozva közlekedő metrókocsik, a 2019-ben megújítandó hosszú távú gázszerződés –, ám ezek nem igazolják a legmagasabb szinten lényegében évente folytatott eszmecserét. Itt pedig megáll a tudomány. Spekulációk vannak: hogy Putyin zsarolja Orbánt (egy Moszkvában kallódó hatos kartonnal, egy 1994-es kompromattal, egy Gyurcsány által látott valamivel), hogy Orbán Moszkvával akarja finanszíroztatni az országot az EU-ból való kilépést követően, és hasonló zöldségek. Vagy hogy gondok vannak a paksi projekt haladásával, amiről, ha igaz, azért nem fogunk tudni, ha nem, akkor azért.
Orosz részről világos a történet. Kézzelfogható haszonra ugyan biztos nem számít Putyin – nem ringatja magát abba a hitbe például, hogy Magyarország (egyedül) megvétózza majd az Oroszország elleni EU-s szankciók megújítását –, a szimbolikus haszon viszont jelentős. Putyin belföldi közönségének a magyar kapcsolat bizonyítja, hogy az egyébként a Krím 2014-es annexiója óta eget rengető népszerűségnek örvendő putyini külpolitika nem eredményezte Oroszország teljes elszigetelődését. Az orosz lapok rendre “politikai szövetségként” hivatkoznak a magyar–orosz viszonyra, ezzel relativizálva (vagy kontextusba helyezve) azt a tényt, hogy a katonai szövetséget, amelynek Magyarország tagja (a NATO-t), stratégiai fenyegetésként említik az orosz biztonságpolitikai doktrínában.
Nemzetközileg pedig az adja a budapesti vizit jelentőségét, hogy szemléletesen bemutatja a NATO és az EU megosztottságát: felléphetnek ugyan ezek a szervezetek Oroszország expanzív ambícióival szemben, de nem számíthatnak lojalitásra saját tagjaiktól sem. Ez az “oszd meg és uralkodj” jól ismert elve, amelyet a putyini vezetés előszeretettel képvisel a külkapcsolatokban, kétoldalú megállapodások tömkelegével (köztük egy magyarral) igyekezve megtörni az EU ellenállását például a Török Áramlat néven rebrandelt, a Bizottság által egyszer már elkaszált Déli Áramlat gázvezeték ügyében is.
Magyar részről kevésbé nyilvánvaló, hogy mi motiválja a barátkozást Putyinnal. Ami halovány remény volt gazdasági haszonra az oroszokhoz való közeledésből, az az elmúlt években a szankciókkal és Oroszország meredek gazdasági lejtmenetével lényegében szertefoszlott. (Már a tízmilliárd eurós paksi hitel finanszírozása is kérdéseket vet fel Moszkvában.) Orbánnak nyilván nincsenek illúziói a magyar népesség nyugati elkötelezettségét vagy az EU-s források helyettesíthetetlenségét illetően. Egyensúlyozni próbál – ezt tudják a Kremlben is –, de nyugati elköteleződésünk fényében az egyensúlyozás állandó kompenzációt jelenthet csupán. Ahogy nyilván tudja azt is, hogy a magyar tárgyalási pozíció rendkívül gyenge, legyen szó akár gázról, akár a metróról, akár Paksról, éppen mert a vendégszeretetünkön – és annak szimbolikus jelentőségén, az egység megbontásán – kívül semmit sem tudunk adni az oroszoknak.
Persze Orbánnak is származhat némi belpolitikai haszna a kapcsolat szimbolikájából. Szeretjük vagy sem, Putyin nemzetközi popsztár, és aki vele mutatkozik, egyszerre remélhet haragot és bámulatot. A konkrét kontextusban pedig – amelyet “Brüsszel” és egyéb, a határainkon túli, a maguk megfoghatatlanságában rendkívül hasznos ellenségek kérlelhetetlen ekézése fémjelez, és amelyben nyugati vezetők szinte soha nem látogatnak Budapestre – nem árt egy erős barát.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 24. csütörtök, 21:18
-
Találatok: 2602
Négy év után a napokban távozik Budapestről, és több évtizednyi külszolgálat után nyugdíjba megy Gajus Scheltema, Hollandia magyarországi nagykövete. Interjúkötetet is megjelentetett, amelyben ő kérdez. Ittléte során Orbán Viktorral egyszer sem találkozott, magyar túzokkal annál többször. A kormány által támadott civil szervezeteknek azt tanácsolja: vállalják büszkén, hogy a holland kormány támogatja őket.
– Pakol?
– Az életem érkezésekből és búcsúzásokból áll. Előbbi öröm, utóbbi mindig elszomorít egy kicsit.
– A könyvet nem szomorúan írta.
– Dehogy. Így köszöntem meg az itt töltött éveket, korábbi állomáshelyeimen is megtettem.
– Hogyan választott interjúalanyokat?
– Nem személyeket, inkább történeteket és megfelelő helyszínt kerestem. Utóbbi lett az önök ikonikus Andrássy útja, amely remekül szimbolizálja Magyarország gazdag történelmét. Számos sztorit tudtam hozzákapcsolni, olyan ez, mint egy karácsonyfa a csillogó díszekkel. Tudtam például, hogy a Hopp Ferenc múzeum az Andrássy úton van, igazgatóját, Fajcsák Györgyit nagyon kedvelem. Őt kértem meg, mesélje el, honnan származnak a magyarok. A hollandoknak nincsenek ilyen gyökereik, számunkra ez kevéssé fontos, a magyaroknak viszont nagyon is számít. Szintén az Andrássy úton található a Török Intézet, gondoltam, egy szakember beavathatna a magyar–török kapcsolatokba, hiszen amolyan utálom-szeretem viszony alakult ki a két nép között. Végül Vásáry István professzorral, egykori ankarai nagykövettel interjúztam. A végére sok különféle történet kerekedett: szó volt az 1944-ig Andrássy úton élő zsidókról és az 1945 után innen kitelepített nemesség különös sorsáról is.
– A történetek tényleg színesek, a fotók mégis fekete-fehérek.
– Így kontrasztos, másrészt Magyarországon amúgy is minden fekete-fehér.
– Hogy érti?
– Egy ügyben valaki vagy ezen, vagy azon az oldalon áll, nincs átmenet, így van a politikában is. Hollandiában mi mindig a kompromisszumot keressük: legyen egy kicsi ebből, egy kicsi abból is. A kormánykoalícióban négy-öt párt van, mindegyik enged valamennyit. Lehet, hogy hónapokig húzódnak az egyeztetések, de végül megtaláljuk a kompromisszumot. Itt viszont csak pró és kontra álláspont lehetséges, valaki vagy velünk van, vagy ellenünk. Klasszikus marxista világlátás.
– Ami láthatóan nem szimpatikus önnek.
– Engem nem így neveltek. Diplomataként pedig végképp nem így gondolkodom, mindig a kompromisszumot keresem, és nem azt, hogy kivel harcolhatok. Itt viszont mindenki állandóan az ellenséget kutatja. Ami egybecseng az emberek történelmi tapasztalataival is. Hozzászoktak, ha nem értenek egyet a hatalmon lévőkkel, rögtön ellenségnek számítanak.
Fotó: Bazánth Ivola
Bővebben ...
