Te vagy a farok, János - üzentek Lázárnak a pedagógusok
- Részletek
- Készült: 2016. június 11. szombat, 22:11
- Találatok: 1710
Tanévzáró, tüntetés, eső. A pedagógustüntetések velejárója az eső, kiegészítője az esernyő. Érdekes tüntetés ez. Nem volt akkora hírértéke, hogy foglalkozzon vele a sajtó. Most sincs. Nem érdekli a vezető médiumokat. Igaz is, itt a foci, az most mindent felülír. Az Origónál már régen, az Indexnél ki tudja, mi a helyzet és mi lesz a jövőben.
Tehát különösebb figyelem, visszhang nélkül, tüntetés van. Sokezer ember vonul az utcákon. Ez valahogy jellemzője lett a közéletnek. Úgy teszünk, mintha semmi baj nem lenne. Mintha minden megoldódott volna, már csak apró utóvédharcok zajlanának itt-ott. Pedig nem.
A feszültség ott van, egyre duzzad, mint egy kifakadni képtelen kelés. Ha hír tud lenni egy tüntetés, ha nem – van. Tüntetés, pedagógusok, szakadó eső. Nem adták fel, nem hunyászkodtak meg. Mennek tovább, miközben a kormány tárgyal önmagával, örül, veregeti a tulajdon vállát, nyomja a sikerjelentéseket.
Itt pedig Gallóné mesél arról, hogy mennyi kín, vér és verejték van azokban a tárgyalásokban, amik végül sehonnan sehová nem vezettek. Becsapta a kormány a tárgyalófeleket. Nincs min meglepődni, Gallóné mégis, újra és újra megdöbben. Szegény. Nem érzi a felelősségét, soha nem is fogja érezni. Így van összerakva. Egy valóságos Herkules ő, aki harcolt, küzdött, de legyőzték. Igen.
Akik nem herkulesek, csak egyszerű pedagógusok, szülők, diákok, egy pillanatig sem hittek a kormánynak, nem hisznek ma sem. Nem csak ők, az egészségügyi dolgozók sem. Okkal, joggal nem hittek és nem hisznek ma sem. A felszín alatt, majdnem észrevétlenül fortyog az elégedetlenség.
Lehetséges, hogy ez a fortyogás fogja megrepeszteni ezt az egész megkövült rendszert, ahogy nem a tomboló vihar, hanem a csendes hullámverés porlasztja el a sziklát. Ebben szeretnék hinni.
Te vagy a farok, János! Üzenik a pedagógusok Lázárnak és üzenik a kormánynak. Ez a lényege. Mindennek ez, de fel kellene ismernie a társadalomnak, hogy ez a kulcsmondat. A kormány a farok és folyamatosan csóválni akarja a kutyát. Évek óta.
Hogy a demonstrációk elcsitultak, hogy úgy tűnik, elhalnak a tiltakozások, nem kis részben a Gallóné vezette szakszervezet, benne Gallóné felelőssége. A kormány időt nyert, mint évek óta mindig. Aki időt nyer, életet nyer – gondolják. De talán most az van, hogy aki időt nyer, az semmi mást, mint időt nyer. Halasztást. Most vakációt. Pár jegyet a meccsre, néhány gondtalan hetet, hónapot.
De túl sok a sérült a harctéren. Nem csak az oktatásban, az egészségügyben, hanem mindenhol. A rokkantak, a betegek, az öregek, a fiatalok. Mindenki. A vidék haldoklik, a földművesek föld nélkül maradtak, a rászorultak segítség nélkül, az öregek ellátás nélkül, a sérültek remény nélkül. A szülők gyermekeik nélkül, a nagyszülők unokák nélkül.
Mi pedig kormány nélkül, politikusok nélkül, az ország felelős, bölcs vezetők nélkül maradt. Minden szétesik akkor is, ha nem akarják elhinni azok, akik a székeikbe és a húsosfazék peremébe kapaszkodva akarják túlélni ezt is, mint annyi mindent az elmúlt időszakban.
Talán ez, talán így. A pedagógusok felkérték a tömegben jelen lévőket, hogy álljanak fel a színpadra, vállalják az arcukat, nevüket. És mennek sorban. Egyenként lépnek a mikrofonhoz és bemutatkoznak. Ez itt és most apró kis akciónak tűnik, de remélhetőleg csak annyira apró, mint egy öklömnyi hógolyó, amiből lavina lesz. Igen, ez kell. Végre legyőzni a félelmet és akkor le lehet győzni a félelem forrását is. Akkor kiderül, hogy csak egy nyüszítő, szánalmas korcs. Ami mindig is volt.
A felelősség igénye és a tájékozottság hiánya, a kinyilvánított jó szándék és az alaptalan minősítés jellemezte leginkább Dávid Ferenc VOSZ-főtitkár véleménycikkét az alapjövedelemről (Népszava, július 7.). Dávid számon kéri a Párbeszéd Magyarországért (PM) felelősségét, szerinte „be nem teljesülő reményeket ébreszthet” az alapjövedelem „propagálása”. És miközben „rendkívül fontosnak” tartja a „a szakmai érvek ütköztetését”, nincs birtokában az alapvető tényeknek.
Akinek szeme van, illetve az utóbbi 15 évben nem egy ürgelyukban élt, annak számára már tökéletesen nyilvánvaló, hogy mi az 
Most éppen hatodjára módosítja a maga által tákolt alaptörvényt a kormánypárt, amit sziklaszilárdnak mondott ugyan mikor összedobta, de most is inkább csak a hatalmát igyekszik minél nagyobb mértékben növelni az emberek mindennapjai felett. Végül is nem tehet róla Orbán Viktor, a világ ugyanis állandóan változik, fejlődik, a nagy hozzá nem értésben nem gondolhat mindenre mikor a saját képére és megelégedésére igyekszik visszaforgatni tündérországban az idő kerekét.
Meddig képes egy nép többsége békében együtt élni azzal a tapasztalattal, hogy ugyanazon alapkérdésre folyamatosan ellentétes válaszokat kap? Meddig lehet a többséget megnyugtatni, lenyugtatni azzal, hogy állandóan zagyva és átlátszó élményekkel traktálják olyan ügyekben, amelyekben amúgy neki is meglennének a maga közvetlen élményei.
NER és függöny
Azt hiszem, napjainkban talán a Budai Vár Orbán és társasága általi kisajátítása, elzabrálása jelzi legjobban a demokratikus ellenzék és a társadalom valós állapotát. Kétségbeejtő a tehetetlenség, még elkeserítőbb a közöny.
Panaszkodik idősebb Orbán Győző, azt mondja, hogy neki csak hátránya származik abból, hogy ő a miniszterelnök apja. Hiába hogy legutóbb is másfél milliárd forint osztalékot vett ki a családi cégből, az élet számára sem fenékig tejföl. Sokan ugyanis nem tőle rendelnek zúzott követ az autópályákhoz, félnek vele üzletet kötni, mert attól tartanak, hogy az ő rokoni kapcsolatai révén túlzottan reflektorfénybe kerülnek.
Először társai, majd mi is idomultunk Orbán „stílusához”, de előbb-utóbb szembefordul vele a népe. - Az egykor megrugdosott gyerek ma is félelemben él, és egyszercsak összeroppan.- Az évtizedek óta nagy hatalmú vezetőkkel dolgozó neves pszichológussal, dr. Varga Zoltánnal beszélgettünk.