- Részletek
-
Készült: 2017. március 20. hétfő, 04:19
-
Találatok: 1607
A magyar kormány régóta kettős kommunikációt folytat: miközben itthon szavak szintjén vívja a szabadságharcát, Brüsszelben aláír olyan egyezményeket is, amelyeket aztán itthon kritizál. Washingtonban is igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Mégis egyre inkább a peremre szorulunk, épülnek le a diplomáciai kapcsolatok. Hová vezet az elszigeteltség? Meddig mehet el uniós tagállam vezetőjeként Orbán? Ezekről is beszélgettünk Krekó Péterrel, a Political Capital főmunkatársával, az Indiana Egyetem vendégelőadójával.
– Ön írta: Magyarország erősen kiszolgáltatott a nemzetközi folyamatoknak. Pedig a miniszterelnök – legalábbis szavak szintjén – évek óta vívja a szabadságharcait. Ezek szerint sikertelenül.
– Orbán lépten-nyomon lebegteti, milyen harci lépéseket vet be a nemzetközi kényszerek ellen. Miközben tény: ezzel nemhogy nem növelte, hanem egyértelműen csökkentette a nemzetközi mozgásterét.
– Pedig tudható az is: a harcos beszéd amúgy szervilis külpolitikát fed. Orbán már régóta kettős kommunikációt folytat, mást mond itthon és mást Brüsszelben vagy akár Washingtonban.
– Magyarország külpolitikája sokkal inkább kielégíti a nagyhatalmak igényeit, mint azt a retorika sugallja. A Fidesz az Európai Néppárt frakciójának részeként, illetve Orbán Viktor az Európai Tanács tagjaként rendre megszavazza azokat a döntéseket, amelyeket aztán otthon kritizál. Ugyanez elmondható az amerikai viszonyról: noha az utóbbi években elharapódzott az Amerika-ellenes retorika, Magyarország mindig ügyelt arra, hogy megbízható katonai szövetséges legyen. A kormány egy percet nem hezitált, amikor arról volt szó, hogy katonákat küldjön az Iszlám Állam elleni harcba. Alig kap médiafigyelmet, de idén amerikai katonák érkeznek Magyarországra egy transzatlanti hadgyakorlat keretében. A német–magyar diplomáciai viszony elhidegülése ellenére a német vállalatok továbbra is kiválóan érzik magukat Magyarországon.
– Csakhogy úgy tűnik, a simulékonyság nem segít: Magyarország marginalizálódik. Jól látszik ez abból is, hogy a magyar kormányfő végül nem ment el a müncheni biztonságpolitikai konferenciára, ahol egyébként ötszáz döntéshozó egyeztetett nélküle. Vagy nem így látja?
– Magyarországnak az utóbbi években Nyugat felé leépültek a kétoldalú kapcsolatai. Két évvel ezelőtt járt itt Angela Merkel, egy éve David Cameron, de ezeken túl a nyugati vezetők látványosan elkerülik Budapestet és Orbánt sem hívják. A bilaterális kapcsolatok hiánya lehet a fő oka a távolmaradásnak a müncheni konferenciáról – amellett, hogy az mno.hu értesülései szerint a kormányfő nem akart „ellenséges” panelbe beülni. A konfrontatív retorika és az emberi jogok látványos semmibe vétele kétséget kizáróan mérgezi a nyugati viszonyainkat akkor is, ha a felszín alatt a kormány ennél sokkal simulékonyabb.
– Néhány éve még hazai és nemzetközi szakértők sora tartott attól, hogy Európa orbanizálódhat, vagyis meghatározóvá válhat ez a fajta szélsőséges politikai stílus. Ez akkor nem következett be. Ön szerint újra tartanunk kell ettől most, hogy Európában egyre erősödnek a populista hangok?
– Valóban kezd begyűrűzni Orbán szélsőséges álláspontja a fősodratú politikába is. De persze ennek nem Orbán a fő oka, a populista válaszok hasonlóak Európa-szerte. Nyugat-Európában Orbán politikáját azonban a szélsőjobboldali pártok tekintik mintaértékűnek. Eközben viszont többek közt Hollandiában és Franciaországban a centrumpártok jogosan félnek a populisták erősödésétől, ezért beemelnek néhány témát a szélsőjobból a saját retorikájukba. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 18. szombat, 17:19
-
Találatok: 1482
Rövid távon nagy krízist nem várok, de ez hosszú távra már nem igaz. 2021-ig, amikor lejár az uniós költségvetési ciklus, a magyar „modell” működőképes. Csak egy út marad, az európai integráció elmélyítése, amihez az épeszű országok csatlakozni fognak, mert a globális kihívások globális választ követelnek - mondja lapunknak Békesi László közgazdász, volt pénzügyminiszter.
- Lépjünk túl az Orbán-rendszer leírásán. Megpróbálná globális keretbe helyezni ezt a rendszert, amely kétségtelenül egyfajta – a történelemből már ismert – válaszkísérlet, modell a kapitalizmus mai bajaira?
- Vázlatosan induljunk ki abból a társadalmi-gazdasági formációból, amelynek ma is ezer változata van, amit kapitalizmusnak hívnak, és aminek csúcsteljesítménye a XX. század második felének nyugat-európai jóléti állama. A második világháború után viharos gyorsasággal fejlődő jóléti állam létrejöttének két feltétele volt. Egyrészt a keret, a politikai rendszer, a plurális, többpárti demokrácián alapuló parlamentarizmus. Másrészt a világgazdaság felgyorsult fejlődése, aminek megvannak a technikai, a hálózati és az elosztási elemei is. Technika elem az informatika gyors fejlődése, az a negyedik, posztindusztriális fejlődési lánc, amely lerövidíti az információk terjedésének idejét, de lerövidíti a fizikai távolságokat is. Általában beszélhetünk a hálózatok nemzeti határokat átlépő integrációjáról, amelyben vannak formális, politikailag is rögzített keretek, mint amilyen maga az Európai Unió, és vannak lazább, kifejezetten gazdasági területeket felölelő integrációk. Ezek kezdetben csak a kereskedelem felgyorsulásával, dinamizálásával jártak együtt, később mind inkább globális hálózatokká alakultak át. A gazdasági globalizáció kézen fogva járt a parlamentáris demokráciával, az abban kialakult politikai intézményi és jogi struktúrával, amely megengedi, hogy az erőforrások mindegyike – munkaerő, tőke, áruk, szolgáltatások - átlépje a nemzeti kereteket. Ez a fajta globalizáció hihetetlenül gyors, a történelemben soha nem tapasztalt gazdasági fejlődést teremtett. Lényegében földrajzi és nemzetállami korlátok nélkül tette lehetővé a klasszikus haszonelvű gazdaságpolitika megvalósulását, amelyben mindenki azt csinálja, amihez a legjobban ért, azt és ott termel, ahol a legolcsóbban tudja előállítani. A komparatív előnyök nem maradtak meg a zárt nemzethatárok közé szorított gazdaság keretein belül, hanem kiléptek a világba. Ez azt jelenti, hogy a technikai fejlődés, a költségeknek ez a fajta racionalizálása, átfogó termelési, elosztási, szolgáltatási láncokat hozott létre. Ezt követte a pénzügyi világ is, hiszen globális láncokat csak liberalizált pénzügy hálózat tud finanszírozni. Mindez oda vezetett, hogy embermilliárdoknak a helyzete javult az utóbbi harminc évben. Ezt látjuk Délkelet-Ázsia nagy országaiban, Kínában, Indiában, a feltörekvő ázsiai kistigriseknél, de Dél-Amerikában, Argentínában, Brazíliában is. Különböző rendszerekben, eltérő dinamikával, de kitörtek az éhínségnek, a reménytelenségnek, a kilátástalanságnak a szorításából és váltak a világ jövő gazdasági fejlődését befolyásoló, akár meghatározó tényezőjévé.
- A globalizálódás egyben létrehozta a gazdagság és a szegénység közötti mérhetetlen szakadékot is.
- Igen, ugyanez a fejlődési tendencia képtelen arra, hogy a szélsőséges hatásoktól megmentse a társadalmakat. Három dolgot említenék, hogy valójában mennyire sérülékeny ez a modern világ és gazdaság. A klasszikus európai jóléti államokban - az angolszáz modell más, mint ahogyan a dél-amerikai is -, sajátos folyamat megy végbe. Kialakult a globális gazdasági fejlődés, erre ráépült egy elosztási rendszer, amely erős védőhálót teremtett mindenfajta leszakadással szemben. Ez volt a társadalmi béke megőrzésének garanciája is. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 18. szombat, 00:45
-
Találatok: 1728
A Brexit és Trump megválasztása után Wilders sikere az EU politikai szétesésének egy újabb lépése lett volna. A magyar miniszterelnök az EU bukását jósolva dörzsöli a markát, miközben a hivatalos magyar álláspont szerint az EU-nak önálló hadsereget kell létrehoznia. Nem látni, hogy a pávatáncos Budapestre ki számít szövetségesként a formálódó európai védelmi együttműködésben.
Mint ismeretes, nem sikerült áttörést elérnie a Geert Wilders vezette bevándorlásellenes, euroszkeptikus Szabadságpártnak (PVV) a szerdai hollandiai parlamenti választásokon. Eszerint míg Mark Rutte miniszterelnök formációja, a kormánykoalíciót vezető liberális konzervatív Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) 31 képviselői helyet kaphat, a PVV csak 19-et. Hollandiában a PVV szereplése körüli várakozások mellett az is felfűtötte a kedélyeket az elmúlt napokban, hogy az ország példátlan diplomáciai botrányba keveredett NATO-szövetségesével, Törökországgal.
Mark Rutte holland miniszterelnök, a jobboldali liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) vezetője és Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője és kormányfőjelöltje televíziós vitájuk közben Rotterdamban 2017. március 13-án. Forrás: MTI/EPA/Bart Maat
Európai visszhang
Nyugat-Európa kormányai – különösen Berlin – melegen üdvözölték az eredményt. Sigmar Gabriel német külügyminiszter kifejezte reményét, hogy Franciaországban is hasonló eredmény fog születni. Valóban, a Brexit és Trump megválasztása után Wilders sikere általános megítélés szerint az EU politikai dezintegrációjának egy újabb lépése lett volna. Ráadásul újabb felhajtóerőt biztosított volna Marine le Pen eurószkeptikus pártjának.
Az Európai Zsidó Kongresszus is üdvözölte a holland centrista erők győzelmét, dicsérve a választókat a populizmus és szélsőségek elutasításáért. A londoni kormányzat is élénk figyelemmel követte az eseményt, hiszen Wilders győzelme gyengítette volna az EU-t a tárgyalóasztal túloldalán a hamarosan induló Brexit-tárgyalások során.
Orbán mellényúlt
Szerdai nemzeti ünnepünkön a magyar miniszterelnök újra az EU-t ócsárolta. Orbán szerint "a brüsszeli bürokraták, a liberális világmédia és a feneketlen bendőjű tőke" szövetségével szemben van ma lázadás kontinesünkön.
Kasszandrai jóslata szerint "Először az angolok, aztán az amerikaiak. És ebben az évben jön a folytatás". Mintha csak összebeszéltek volna, Orbán előtt pár órával a török külügyminiszter, Mevlut Cavusoglu jelentette ki diadalittasan, hogy „az EU esik szét…Úgy gondoljuk, hogy egyáltalán nem lesz kellemes Európa jövője”. Nos, mindenesetre a hollandok végül másképpen szavaztak, Orbánnak és Cavusoglunak ez most nem jött be. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 16. csütörtök, 23:37
-
Találatok: 2890
Aláírásának hatvanadik évfordulója kapcsán sokat hallunk mostanában a Közös Piacot megalapozó 1957-es római szerződésről. Arról kevesebbet beszélünk, hogy az eredeti Közös Piac hat országra volt kitalálva, s nem véletlenül éppen arra a hatra, amely hatvan éve létrehozta.
A Közös Piac egész konstrukciója a német–francia megbékélésre épült, s azokat a területeket fedte le, amelyeken egykor a frankok és a germánok uralkodtak. Franciaország, (Nyugat)-Németország, a Benelux államok és Észak-Olaszország, ez az igazi Nyugat-Európa. Alapjait még Nagy Károly rakta le a nyolcadik században, az a császár, akit a franciák Charlemagne néven, a németek pedig Karl der Grosse formában tisztelnek.
Ez a térség a gyakori háborúk és az állandóan változó határok ellenére kulturálisan és gazdaságilag mindig összetartozott. Innen indultak el a keresztes hadjáratok, itt született meg a kapitalizmus, a reformáció és a felvilágosodás. A német–francia kiegyezéssel voltaképp nem történt más, mint hogy a politika alávetette magát a térség gazdasági realitásainak. Ez azért is könnyen ment, mert az eredeti Közös Piac öt és fél gazdag ország szövetsége volt, amelyben igazából csak az olasz Dél, a Mezzogiorno számított szegénynek. (Ehhez képest ennek felzárkóztatása is csak részben sikerült, és mindvégig terhes volt a korrupcióval, a maffia és a politika összefonódásával.) Charles de Gaulle francia elnök mindvégig következetesen ellenezte a hivatalosan Európai Gazdasági Közösségnek nevezett egység kibővítését, nemcsak Nagy-Britannia, de a skandináv államok felvételét is elutasította.
A római szerződés aláírása, 1957. március 30.
A Közös Piacba 1973-ban vettek fel először új tagokat, ekkor kezdődött a bővítések korszaka, amely 2013-ban Horvátország csatlakozásával valószínűleg jó időre véget ért. Az Egyesült Királyság kiválása hatvanévnyi folyamatos integráció után a dezintegráció kezdetét jelenti. Hat évtizeden át kőbe vésett alapelvnek számított, hogy a közösség rendezni tudjon minden válságot, és ha időnként lelassul is az integráció, végül mindig előre megy, és sohasem hátra. A Brexit ennek a végét jelenti, azt a tabut dönti le, hogy az európai egység egyirányú utca, amelyben lehetnek bukkanók, de soha senki nem hátrál ki belőle.
Ha tárgyilagosak akarunk lenni, akkor el kell ismernünk, hogy nyugati szemmel az időközben Európai Unióvá átkeresztelt szervezet válságának egyik oka a keleti bővítés volt. (És persze a görögök felvétele az eurózónába.) Mindkét döntést alapvetően politikai szempontok indokolták: a hidegháború lezárása, az új demokráciák befogadása a nyugati közösségbe s az orosz befolyás megelőzése. A briteknek nem a hollandok, hanem a lengyelek, a magyarok, a bolgárok miatt lett elegük az EU-ból, a németek nem a luxemburgiakat, hanem a görögöket vádolják pazarlással és lustasággal. Ezeket az ellenérzéseket jó ideig elhomályosította a gazdasági növekedés és az európai egység felett érzett eufória. De a hosszan elnyúló gazdasági és pénzügyi válság kikezdte az uniót összetartó konszenzust.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 15. szerda, 23:59
-
Találatok: 1739
"Nagy egy hülye vagy te Árpi, nagy egy hülye. Az összes létező hely közül, pont ide kellett letelepítened a magyarokat, a lejtő aljára?! Erre aszongya: szélvédett hely volt. Hát, mondom, szélvédettnek szélvédett, de megmarad a büdös is!?" (Hofi)
Nincs jobb recept a hazugságok ellen egyelőre, mint folyton rácáfolni az agyzsibbadásig sulykolt rengeteg hülyeségre, ha százszor elmondják, százegyedszer is: itt nem az az okos, aki enged, de szamár, aki csendben tűri. S hiába velük a hatalom, sőt a szuperhatalom, aminek pöffeszkedő fői mostanában eleve annyi hagymázas hülyeséggel böfögik tele az étert, hogy a mi varangyunk brekegése legfeljebb úgy hat mellette, mint a trágyadomb felett eleresztett halvány légypiszok: annyit mindig megtehetünk, hogy a kezünket felemeljük és ellegyezzük az orrunk alól, bármit szellentett is oda. A nagy trágyadombok (értsd: Trump, Putyin, Erdogan) egyelőre még messze vannak, és nem is fog örökké felőlük fújni a szél. A helyzetünk pedig – éppen jelentéktelenségünk miatt – korántsem olyan kedvezőtlen, mint gondoljuk, és ha sokan emeljük fel a kezünket, és ismételjük meg újra és újra ugyanazt a hessentő mozdulatot, bizonyosan enyhíthetünk a fojtogató bűzön.
Varangyunk legutóbbi böffentései miatt írom ezt, különösen ahhoz kapcsolódva, amelyikben végvári vitézeket vizionált, meg ahhoz, amelyikben (nem először, de nem is utoljára) azt találta mondani polkorrektről lefordítva, hogy a kelet-európai népek rasszisták és idegengyűlölők, mivel a történelmi tapasztalat erre tanította őket. Brüsszel és főleg Soros ne mondja meg, mi a jó nekünk, tudjuk mi azt, ahogyan azt is, hogy mi a rossz. Rosszak a migránsok, mert csak. Mert nézzünk K-Európa térképére, nézzük meg a nemzetiségi viszonyokat meg a határok változásait – gondolom erre gondolt, hogy gondoljanak ott a kényelmes nyugati nyugalomban.
Szavai mögött a török időkből megörökölt és generációról generációra újraélt kettős identitásunk köszön vissza, ami oly kedves a fülünknek, mint nótában a nyári estén kertek alatt bódorgó cigány és oly ismerősen csiklandozza ínyünket, mint karcagi birkapaprikás az augusztus 20-i vursliban. Önképünk két egymással harcoló vonásáról van szó, kuruc-labanc, népi-urbánus, keresztény-turáni, városépítő-városromboló, európai-ázsiai, római és szittya örök dichotómiájáról, amire bölcs varangyunk előszeretettel építi népszerűséghajhászó vartyogásait. Az egyik: mi vagyunk a kereszténység védőbástyája, Európa és a Nagy Európai Eszme dicső védelmezői a délkeleti végeken. A másik: Európa lenéz és nem ért (jogosan, hiszen jövevények vagyunk), s a tetejébe még többször el is árult bennünket, hiszen hol voltak, amikor véreztünk a török ellen? Hol voltak, mikor Rákóczin, Kossuthon kellett volna segíteni? Vagy Trianonban? Hol voltak 56-ban?
Hát persze, hogy sehol. Két dolgot nem kérdez meg többnyire ezek után errefelé senki. Az első, hogy miért, hol is kellett volna lenniük? A másik, hogy: miért, mi hol voltunk? Miért volt bukta Mohács után szinte az egész történelmünk? Nem lehet esetleg, hogy nemcsak a gonosz külföldi hatalmak praktikáinak köszönhető minden? Ja, tudjuk, minket mindig csak kihasználtak a tudjukkik, meg belerángattak minden marhaságba.
Igaz, sokszor nem kellett minket belerángatni, mentünk magunktól, csak aztán nem úgy sült el a dolog, ahogyan elképzeltük, és akkor bizony már hiába panaszkodtunk. És sokszor valóban rosszul mértük fel az erőviszonyokat, vagy nem mértünk fel semmit, csak mentünk előre gondolkodás nélkül, és néztünk bután, vagy sírtunk, mikor kapu helyett falakba ütköztünk. De megnéztük vajon valaha is, hogy merre is vár ránk a szabadító kiút? Levontunk bármiféle tanulságot, épülésünkre szolgáló következtetést a kudarcainkból? És megpróbáltuk egyszer is őszinte szembenézéssel feldolgozni mindazt, ami történt velünk? 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 15. szerda, 00:21
-
Találatok: 2040
Sajnos óhatatlan gondolatok tolakszanak az elmébe, mert 1848. március 15. végérvényesen a szabadság jelképévé vált. Ezektől a gondolatoktól függetlenül inkább annak tudnék örülni, ha március 15.-ét pusztán a márciusi ifjakra emlékezve ünnepelnénk, ha ez az ünnep tiszta maradna, ha abba a néhány emlékező percbe, ami Róluk szól, nem keveredne semmilyen aktuálpolitika. Ez az ünnep a közös ünnepünk, a történelmünk, a múltunk egy pillanata, egy dicsőséges pillanata.
Aztán persze más kérdés, hogy az ünnep után, az akkori dicső történések kapcsán kiben milyen gondolatok ébrednek és hogyan hasonlítják az akkori bátor és lelkes forradalmárlelkű ifjak tetteit a mai lehetőségekhez. 1848. március 15. ünnepét, a márciusi ifjak ünnepét, a vértelen pesti forradalom ünnepét az azóta elmúlt 169 év alatt számtalanszor méltattuk, többféle módon, más más intenzitással állítva példaképül egy-egy éppen valamilyen sürgető aktuális esemény elé. Számtalanszor hallottam már életem folyamán márciusban suttogni, “majd március 15-én lesz valami”. Hányszor előzte meg várakozás március 15.-ét. Az biztos, hogy néhányszor előfordult már a történelem során, hogy egy később beérő gondolat valamelyik március 15-én kezdett el befészkelődni a fejekbe. Kétségtelen tény, hogy március 15. máig ösztönző, ennek az ünnepnek hatása van, megmozdít valamit a szívekben, az elmékben, elülteti a szabadság vágyának csíráit. Ez a nap a szabadság jelképévé vált.
1848-ban a forradalom győzelmének gyümölcse a március 15 -ét követő egy hónapban érett be, amikor a Kossuth által kidolgozott felirati követelésekből a Magyar Országgyűlés létrehozta az áprilisi törvényeket, és kinevezte az első magyar felelős kormányt. A 31. törvény révén hazánk maga mögött hagyhatta a feudalizmust, lerakhatta a modern Magyarország alapjait. Széchenyi a következőképp összegezte az eseményeket:
“Az én politikám biztos volt, de lassú, Kossuth egy kártyára tett mindent és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám tán 20 év alatt bírhatott volna előállítani! Ha reactio nem történik és több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység s több a polgári erény, mint dicsvágy, én biz’ azt hiszem, lesz még a magyarbul valami s pedig sok.”
Mára úgy tűnik, hogy még az óvatosabban és meggondoltabban fogalmazó Széchenyi elképzelései sem váltak mind valóra, vagy ha igen, akkor ideig, óráig és csak bizonyos csoportokban.
“Lesz még a magyarbul valami s pedig sok.”
Hát ez mára elég csúful néz ki. A Fidesz jóvoltából, mert ugye ők minden lehetséges negatív i-re feltették a pontot, már az olyan vívmányokban is visszafejlődtünk, amiket a szintén már 150 éve, a mérsékelt és bölcs Deák Ferenc vezetésével történt Kiegyezés megteremtett. Az állam és az egyház sikeres szétválasztására gondolok, ami a sokat szidott rendszerváltás előtti időkben még működött. Most a két párt közötti szövetség jogán a KDNP mindenbe beleszól és rendkívül rossz érzékkel, különösen az egyház és az állam kapcsolatába, az egészségügy kérdéseibe (abortusz) és az oktatásügybe.
“Lesz még a magyarbul valami s pedig sok.”
Lehetne, ha nem egy olyan kormány lenne hatalmon, ami mindent megakadályoz, ami a fejlődés útját szolgálná, ami korszerű, ami előre mutat, ami a lakosság életminőségének a javítására használható, nem csak egy szűk kiemelt réteg gazdagodását segíti. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 13. hétfő, 18:35
-
Találatok: 2192
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak, a Diplomáciai Testület tagjai, Kedves Vendégek, Tisztelt Újságírók, (ideértve az Országgyűlésből kitiltottakat is)!
Elnöki programom egyetlen mondatban is összegezhető:
Legyünk bármilyen meggyőződésen, legyünk bármelyik párt szavazói, mindannyiunknak jobb intézmények, mint emberek uralma alatt élni!
Az emberek szeszélyesek, ezért az emberek uralma alatt kiszámíthatatlanabb az életünk annál, mint amikor intézmények kormányoznak.
Amikor megköszönöm az engem jelölő pártok és képviselőik támogatását, köszönöm azt is, hogy a támogatás tényével a meghirdetett elnöki programomat is támogathatónak találták. Mivel a programom rendszerkritikus program, ugyancsak megköszönöm, hogy támogatásukkal hitet tettek tartalma mellett.
Köszönetet mondok továbbá az elmúlt hónapokban mellettem állt segítőknek, családomnak, feleségem, Székely Sándornak, Gulyás Balázsnak, Krasztev Péternek és Mellár Tamásnak.
Lássuk tehát az elnöki programot:
A demokratikus nyilvánosság intézményrendszerének teljes érvényesülésével, az emberi jogok garantálásával, a szabad és tisztességes választásokkal biztosítani kell, hogy a választópolgároknak valódi lehetőségük legyen időről időre leváltani a kormányzati hatalom gyakorlóit.
A szegénység elviselhetetlen. A Magyar Köztársaságnak gondoskodnia kell arról, hogy minden tagja emberhez méltó életet élhessen.
A korrupció maga alá gyűrte az államot. A polgárai által ellenőrzött állam a rendelkezésre álló legszigorúbb eszközökkel küzdjön a korrupció, különösen annak az állami intézményeket használó formái ellen.
Ehhez hozzáteszem, hogy a fenntartható fejlődés és a jövő nemzedékek védelme is fontos része ezeknek az állam működését meghatározó alapvető elveknek.
Sokan gondolják, hogy a jogállamiság kérdései távol állnak az emberek mindennapos gondjaitól. Én ezt másként látom. Akár a harmadik világbeli viszonyokat idéző szegénységre, akár az ellopott magánnyugdíjpénztári vagyonra, trafikokra, akár Kishantosra és bármely más törvényesen elrabolt földre, az elcsent tan- és sajtószabadságra, a kultúra szabadságára vagy más konfiskált fizikai és szellemi tulajdonunkra, jószágunkra gondolunk, be kell látnunk, hogy a hatalmasok személyes önzésével szemben csakis a független intézmények védelmében bízhatunk. Korrekciókkal, bűneit magunk mögött hagyva persze, a Harmadik Köztársaság hibáit kijavítva, mielőbb vissza kellene térnünk a 89-90-es alkotmányos mozgalmunk értékeihez, egészen röviden szólva a parlamenti demokráciához. Ugyanakkor régen itt van az ideje, hogy korlátozzuk a hatalommal rendelkezőknek a hatalom nélküliek iránti, a gazdagoknak a szegényekkel szembeni valamint az egészségeseknek a nem egészségeseket elutasító, a férfiaknak a nők iránt, a nemzeti többségnek a kisebbségekkel szemben megnyilvánuló továbbá a jelenleg itt élő nemzedékeknek az elkövetkező nemzedékekkel szembeni önzését.
Szabad és szolidáris Magyarországot szeretnénk. Az én eszményem a lehető legkevesebb állam és a minél több szolidaritás.
Jogainkat nem az államtól kaptuk. Azért illetnek meg minket, mert embernek születtünk. Olyan országot szeretnénk, amelynek minden polgára egyformán kedves gyermeke, legyen bár politikailag középen vagy álljon valahol szélen, akár legszélen. Az állam tehát minden polgárát, minden ügyben ugyanolyan méltányos és egyenlő bánásmódban részeltesse. Az egyenlő méltóságról beszélek. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 13. hétfő, 04:18
-
Találatok: 2058
A Nemzeti Alapjövedelem bevezetésével egy időben a politikai elit az újraelosztás mértéke és arányai feletti diszponálás lehetőségét veszítené el. - A Kamara évadnyitó rendezvényén a miniszterelnök megszólalt alapjövedelem ügyben. Kommunisztikus törekvésekről vizionált, holott ilyesmiről szó sincs. A kapitalizmus, a piacgazdaság, a verseny marad, csak a verseny ötvenezerről indul. Ez a valódi szociális piacgazdaság. Ennyit mindenki kap, hogy ne fagyjon meg és ne haljon éhen. Akinek ez elég, hiszen a segélyeknek ezzel vége, éljen ennyiből, szíve joga.
A feltétel nélküli alapjövedelem gyökerei a múlt század ’60-as éveibe nyúlnak vissza. Két Nobel-díjas tudós, Friedrich August von Hayek (1899-1992) és Milton Friedman (1912-2006) nevéhez köthető a gondolat. Mindketten érezték a növekvő társadalmi egyenlőtlenségben rejlő gazdasági és szociális veszélyeket, amik idegengyűlöletben, rasszizmusban nyilvánulhatnak meg, majd újkori tömeges népvándorlásba torkolhatnak. Sajnos jövőbe látásuk valósággá vált. Receptjük a lehetséges problémák kezelésére a feltétel nélküli alapjövedelem gondolata volt. Egyikük sem vetette el a kapitalizmust, a piacgazdaságot és a versenyt, csak az állították, hogy a piaci szabályzó rendszerek nem képesek a gerjedő szociális feszültségek kezelésére, ezért új módszerek után kell kutatni. Szerintük a normális világ számára elfogadhatatlan, hogy a Föld lakosságának elenyésző, tized százalékokban mérhető része birtokolja a világ vagyonának több min kilencven százalékát. (Aktuális hazai példa erre Mészáros Lőrinc, aki tíz év alatt megezerszerezte jövedelmeit egy olyan országban, ahol a lakosság negyven százaléka létminimum alatti jövedelemből él, és a társadalmi felzárkózásra teljességgel esélytelen.)
A feltétel nélküli alapjövedelem neve már önmagában számos elutasítható elemet hordoz. A feltétel nélküli kifejezést a magyar nyelv zömében a vereséghez kapcsolja, leggyakrabban a megadás, feladás fogalmakhoz köti ezt a jelzős szerkezetet. Pedig a feltétel nélküliség ebben az esetben a szűrők, az elbírálók a rendszerből való teljes kizárását jelenti. Egyetlen feltételnek kell teljesülnie, ez pedig hazánk vonatkozásában a magyar állampolgárság. Az, hogy ez a születésből vagy az állampolgárság megszerzéséből fakad-e, mindegy.
Lévén Magyarországról, és magyar állampolgárokról szó, az elnevezés lehet akár Nemzeti Alapjövedelem is. Ez a név – amellett, hogy a jelzős szerkezet negatív asszociációit kiszűrné - már utalna a kifizetés jogcímére is. A jogcím pedig nem más, mint a politikai közösség felelősségvállalása minden egyes polgára iránt. A társadalmi szolidaritás legszebb, legmagasztosabb megtestesülése. Nem véletlen, hogy az intézmény bevezetésére csak magas társadalmi tőkével rendelkező országok, mint például Svájc vagy Finnország törekednek. Olyan országok, ahol a feltétel nélküli alapjövedelemre alig van szükség, hiszen a társadalmi igazságosság társadalmi egyetértés mellett teljesül.
Most pedig válaszoljuk meg a leggyakrabban felmerülő kérdéseket.
1. Mi a Nemzeti Alapjövedelem célja?
Az, hogy Magyarország egyetlen polgára se haljon éhen, vagy fagyjon meg. Sem hajléktalanként, sem a fűtetlen otthonában. A Nemzeti Alapjövedelem csak a legszerényebb megélhetési feltételek biztosítására lehet hivatott.
2. Miért kapják a gazdagok is?
Azért, hogy ne kelljen nagyon drágán, nagyon rossz hatékonysággal működő szervezeteket fenntartani annak elbírálására, ki a szegény és ki a gazdag. Emlékezzünk a ’90-es évek idején munkanélküli járadékért folyamodók Mercedesekkel érkező, arany ékszerekkel feldíszített seregére. A gazdagabbaktól az adórendszeren keresztül, különös tekintettel a vagyonadó intézményére, a kifizetett összeg visszafolyhat a költségvetésbe.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. március 12. vasárnap, 00:09
-
Találatok: 2022
Nemrég vált elérhetővé az Európai Bizottság által Magyarországról kiadott 2017-es országjelentés. A jelentés a Bizottság hivatalos álláspontját tükrözi, egyfajta osztályzat a tagországok számára. Az értékelés nem a Bizottság elvárásairól szól, hanem arról, hogy azok hol tartanak a közösen megfogalmazott, az Európai Tanács, (állam- és kormányfők), és az Európai Parlament által elfogadott célokhoz képest. A célokat az Európai Unió „Európa 2020” elnevezésű, 10 évre szóló foglalkoztatási és növekedési stratégiája tartalmazza.
Az országjelentés az Európa 2020 végrehajtásának ellenőrzési folyamatában készül el évről évre és alapját képezi a Bizottság ajánlásainak. A Bizottság ugyanis, mint a közösségi stratégia végrehajtásáért felelős testület, a jelentést alapján ajánlásokat fogalmaz meg a nemzeti kormányok számára, hogy mit tegyenek annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek a közösen deklarált célok eléréséhez.
A friss országjelentés átolvasása után van jó hírünk és vannak kevésbé jó híreink. Összességében három fontos megállapítást tehetünk.
1. A magyar gazdaság helyzete a rövid távon jónak mondható.
Közgazdászul szólva a makrogazdasági egyensúly rendben van. Ezt a megállapítást támasztja alá a 3% felett várható növekedés, az enyhén emelkedő infláció, az alacsony államháztartási hiány és a csökkenő államadósság-mutató (adósság/GDP) is. A fentiekhez hozzájárul az adószedés hatékonyságának növekedése (online kasszák) éppúgy, mint a sikeresen lehívott EU-s források, vagy a tartósan gyenge forintárfolyam, ami kedvez az exportőröknek így növeli külkereskedelmi többletet (export - import). Az ország rövid távú, spekulatív tőkét vonzó képességét növeli a leszállított társasági adókulcs, amely a legalacsonyabb az EU-ban (9%).
2. A magyar gazdaság növekedése hosszú távon problémás, a hosszú távú feltételei nem biztosítottak.
Az elvándorlás miatt a magyar gazdaságnak növekvő munkaerőhiánnyal kell szembenéznie.
Munkaerőhiány, illetve a be- és elvándorlás Európában; forrás: 24.hu, economist
A korai iskolaelhagyók aránya magas, ellenben a felsőfokú végzettséggel rendelkezőké alacsony.
Felsőoktatásban hallgatók létszáma (ezer fő) forrás: vg.hu, KSH
Bővebben ...
