- Részletek
-
Készült: 2016. december 06. kedd, 01:25
-
Találatok: 1756
Egy csoport választott vezetője leképezi a csoport átlagát, ez azonban még nem elég ahhoz, hogy egy csoport vezetője lehessen valaki. Akár egy osztály, akár egy vállalat, akár egy ország vezetéséről van szó, a társas-vezetői hatékonyság sokféle lehet, és a csoportfolyamatokba történő tudatos beavatkozáshoz fontos ismeret a szociálisan legfontosabb jellemzőcsoportokként leírt Big Five (Nagy Ötös), és az ártalmas, de társas-vezetői státusz szempontjából igen hatékony Dark Triad (Sötét Hármas).
A Big Five1
A Big Five, a személyiség öt univerzálisnak tartott dimenziója, amelyek az egyéni különbségeket jól azonosíthatóvá teszik.
1. Érzelmi stabilitás: Az érzelmi kiegyensúlyozottság által az ember képes a stressz- helyzetekkel higgadtan szembenézni, megfontoltan átgondolni a lehetőségeket. Ennek ellentéte a neuroticizmus, az irreális gondolkodásra, alacsony önértékelésre, szomatikus tünetekre, ösztönös megoldásokra való hajlam.
2. Extraverzió: A magas extraverzió pozitív érzelmi beállítottságot, asszertív, társaságkedvelő személyt jelez. A másik véglet a csendes, visszahúzódó, tartózkodó ember, aki szeret egyedül lenni.
3. Nyitottság a tapasztalatokra: A tapasztalatok iránti nyitottság olyan személyeket jellemez, akik szeretik az új ötleteket, helyzeteket és tevékenységeket. Ezzel szemben állnak azok, akik az ismerős terepet kedvelik, gyakorlatiasak, a hagyományos megoldásokat többre tartják, mint az újat.
4. Barátságosság: A barátságosság faktor abban a személyben lelhető fel, aki mások érdekeit figyelembe veszi, szívből jövően kedves és figyelmes. A másik végen a saját érdekei által vezérelt személy található, aki könnyedén képes átgázolni másokon.
5. Lelkiismeretesség: A lelkiismeretes személyiség dimenzió a felelősségteljességre, alaposságra utal. Az ilyen személyek szeretik befejezni, amit elkezdtek, kitartóak. Ezzel szemben a másik végleten áll a túlzott spontaneitás, a felületesség és multi-tasking jellemző. Ez azt jelenti, hogy az illető több mindenbe belekezd, de nem fejezi be a feladatait.
A fenti felsorolásból könnyen az a benyomás adódik, hogy létezik egy afféle szuper személyiség, akire a Big Five dimenziók pozitívnak tekinthető faktorai jellemzők. Szépen hangzik ugyanis, ha valaki érzelmileg stabil, társaságkedvelő, nyitott, barátságos és lelkiismeretes.
Mégsem feltétlenül minden helyzetben ez az ideális személy. Nagyon sokszor adódik úgy, hogy ösztönösen kell cselekedni. Egy visszahúzódó ember nem feltétlenül ellenséges, csupán introvertált, és az új megoldások sem mindig üdvözlendők. Az sem jó, ha valaki a saját érdekeit mindig háttérbe szorítja, s a spontaneitásnak és a multi-taskingnak is megvan a maga szerepe, hiszen adódhat olyan helyzet, amikor a túlzott alaposság akadályozza a megoldást.
A természet vigyáz is arra, hogy sokfélék legyünk, és így sokféle helyzetben legyen esélyünk a hatékony megoldásra. Ráadásul a Big Five dimenzió szélsőséges formái ritkák, és mint bármi, ami túlsúlyba kerül, valószínűleg nem is igazán adaptívak.
Az ember társas lény, a sokféle személyiségvariáció pedig nagy előnyt jelent az együttműködésben. Ha egy csoportban jelen vannak az egyes Big Five dimenziók eltérő szintjei, akkor a csoport nagy biztonsággal talál a legkülönbözőbb problémák kezelésére, megoldására alkalmas együttműködési formákat. / osztalyfonok.hu
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. december 05. hétfő, 10:05
-
Találatok: 1700
Nagy ideológiai diadal tárul párás tekintetünk elé, úgyszólván történelmi fordulat tanúi vagyunk: a liberalizmus szívében kés, a píszí nyakán kötél, s “mindannyiunknak jó esélye van látni az új világrendet”.
Ó hogyne, tényleg, csak az a gond, hogy amit egyre több helyén a világnak valamiféle új rendként ünnepelnek, az nagyon is régi. Egyfajta demokráciakrízis és szabadságundor sokszor átélt következménye. Volt már ilyesmi, Erich Fromm egész könyvet szentelt a jelenségnek Menekülés a szabadság elől címmel, pszichológiai vetületét boncolgatva annak a folyamatnak, ahogy az intézmények iránti bizalmatlanság miliőjében a gátlástalan hatalom eredménnyel képes manipulálni az emberek alávetettség iránti vágyát.
Ma más a színpad, a díszlet, a jelmez, mások a szereplők, de a dráma kísértetiesen ismerős.
Persze a liberális demokrácia valóban válságban van. 2008 után világszerte rengeteg ember került kilátástalan egzisztenciális helyzetbe, még többeket kezdett fenyegetni a lecsúszás veszélye. Nekik sok jót nem tartogatott a liberális demokrácia.
Sokkal korábbról datálódik a szellemi-kulturális elsivárosodásának az a folyamata, ami az egész modell racionális megalapozottságát kezdte ki. Ami nem pusztán a magas kultúra leértékelődésével járt, hanem a demagógia, a politikai kuruzslás térhódításával is.
Ennek az antiintellektuális fordulatnak a csúcsa nyilván Donald Trump elnökké választása. Amit sokan a megoldásként éljeneznek, noha az inkább maga a probléma.
Mifelénk egyenesen a ledöfött píszi tetemének felmutatásával ünneplik a fordulatot, pláne, hogy Trump is belebonyolódott a témába, bár azért néha volt olyan érzése az embernek, hogy ő a political correctnesst új burrito márkának véli, amivel a mexikóiak sunyin le akarják nyomni Amerika büszkeségét, a McDonald’s-t.
Vicces, hogy éppen mifelénk triumfálnak a pc halálával, noha nálunk gyakorlatilag az égvilágon semmilyen hatást nem gyakorolt, az emberek nagy többsége még csak nem is hallott róla. Amúgy igen, a pc-nek olykor voltak nevetséges vadhajtásai, idióta túlzásai, egy vonása azonban biztosan nem volt, preskriptív jellege, vagyis az, amiről a Vezér beszél. De még ha lett is volna, az egész kezdeményezés mögött mégis csak valamiféle humanista egyenlősítő törekvés állt, a jogkiterjesztés igénye, az emberi méltóság tisztelete, a kisebbségek jogainak védelme. Az ártalmatlan igyekezet elleni zsigeri felzúdulás zavarba ejtő. A pc felett aratott győzelem meg mulatságos is lehetne, ha nem lenne ijesztő. Hiszen az a követelés látszik itt győzni, hogy végre korlátozás nélkül szidalmazhassuk a kisebbségeket, becsmérelhessük a gyengéket, a szegényeket, ünnepelhessük a tudatlanságot, lehessünk az előítéletek és rossz ösztöneink rabjai, azaz lehessünk „szabadon” szolgák. De hát ebben sincs új, megírta már Orwell, hogy „A SZABADSÁG: SZOLGASÁG; A TUDATLANSÁG: ERŐ”.
Ez a nem vitában kivívott, hatalmi erőfölény révén deklarált „győzelem” a nyelvi küzdelemben a végtelenségig tágítja a horizontot a szavak jelentésének kiüresítése, eltorzítása, a nyelv megbecstelenítése terén.
Így lehet − anélkül, hogy az embert kiröhögnék −, azt állítani, hogy most „visszatérhetünk a szabad diskurzus korszakába”. Egy olyan országban, ahol nem pusztán kormányzati segédlettel felvásárolják vagy megszállják a tömegkommunikációs eszközöket, és hatalmi segédlettel bezúzzák a független orgánumokat, hanem magát a vitát, a diskurzust szüntetik be. Merthogy nálunk vita helyett főként hatalmi propaganda vagy nemtelen uszítás zajlik.
Ki lehet jelenteni, hogy „a liberal non democracyből visszatérünk a szabadsághoz”. Egy olyan országban, ahol a demokratikus intézményeket a hatalom lerombolja vagy kiüresíti, ahol a törvényalkotást egy szűk csoport gazdasági érdekeinek rendelik alá, ahol a civil szervezeteket üldözik, ahol a protestálókat egzisztenciálisan fenyegetik.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. december 04. vasárnap, 01:41
-
Találatok: 3447
Az egészségügy és a nyugdíjkassza forrásainak csökkenése reálértékben gyorsan bekövetkező és brutális mértékű lesz. Elemzés. - Nagyívű tervek meghirdetéséből az elmúlt években sosem szenvedtünk hiányt. 2012-ben például a nemzetgazdasági miniszter 15 éven belül duplázódó GDP-t vizionált, amiből az azóta eltelt csaknem öt évben acélos 10 százalékot sikerült is megvalósítani, a maradék 90% majd nyilván ezután jön.
Az idők azóta nem sokat változtak. A prognózisok ugyanolyan grandiózusak, jól érthetőek, lélekben felemelőek, és ugyanúgy velejéig rosszak. A legújabb kormányzati elképzelések szerint rövidesen markáns fordulat fog beállni a reáljövedelmek alakulásában, s a következő hat év folyamán a reálbérek 40%-os emelkedése reális célkitűzés. Mi több, a miniszterelnök még ezt is csak kiindulópontnak tudja elfogadni, és szerinte „még, még, még följebb kell nyomni”, mondja, mintha csak elhatározás kérdése lenne az egész.
A politika voluntarista világából szakmai vizekre evezve, első lépésben azt érdemes tekintetbe venni, hogy a közgazdaságtudományban – más tudományokhoz hasonlóan – vannak olyan törvények, amelyek széles körű szakmai konszenzuson nyugszanak, nem vitatottak, s nincs az a parlamenti felhatalmazás, amely változtatni tudna rajtuk. A legjobb ezért tudomásul venni őket, figyelni rájuk, javunkra fordítani, mert negligálásukkal könnyen nevetség tárgyává válhatunk.
Ami most számunkra ezzel kapcsolatosan nagyon fontos:
egy országban keletkezett jövedelmek nagysága nem lehet akármekkora, azt mindig a gazdasági teljesítmény, a GDP nagysága határozza meg.
A GDP nem csak a végső felhasználásra kerülő áruk és szolgáltatások értékét jelenti, hanem egyúttal determinálja az országban keletkező jövedelemszintet, amelyen aztán a vállalkozók, a munkavállalók és az állam osztoznak.
Bármi van is a gazdaságban – akár súlyos válság, akár hiperinfláció sújtja az országot – mindig igaz az, hogy a keletkezett összes jövedelem a végső kibocsátás értékével egyenlő. Éppen ezért, ha a gazdaság növekszik – vagyis a reál GDP emelkedik –, az egyúttal automatikusan a reáljövedelmek növekedését is jelenti. Ez a magyarázata annak, hogy a közgazdászok – a laikusok számára egyébként sokszor érthetetlen módon – a reál GDP változását árgus szemekkel figyelik, mert a gazdasági növekedés ütemének a reáljövedelmek és a társadalmi jólét alakulása szempontjából perdöntő jelentősége van.
Persze, az egyes gazdasági szereplők jövedelmének alakulása a gazdasági növekedés ütemétől (az összjövedelem változásától) eltérhet, a gazdaság jövedelmét reprezentáló „torta” szeletelése változhat. Például a szektorális különadók a vállalkozói szektor jövedelmi részesedését csökkentik, míg az ezzel egyidejűleg bevezetett egykulcsos személyi jövedelemadó a munkavállalók részesedését növeli, így a jövedelmek alakulása az egyes szektorokat nézve időlegesen eltérhet a gazdasági növekedés ütemétől. Az ilyen jellegű jövedelmi átrendeződések azonban többnyire egyszeri jellegűek, több év átlagában hatásuk tompul, ezért hosszabb távon még az egyes gazdasági szereplők reáljövedelmének alakulása is a gazdasági növekedés üteméhez simul.
Minderre tekintettel érdemes az elmúlt hat év reálkereseteire és a gazdasági növekedésre egy gyors pillantást vetni.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. december 03. szombat, 02:46
-
Találatok: 1676
Miért végezték ki 2016. október 8-án a Népszabadságot? Ki hozta meg az ítéletet és ki vezényelte a kivégzőosztagot? Hogyan élte túl a Népszabadság egykori gazdáját, az MSZMP-t, és miként tudott az 1990 utáni Magyarországon az ország vezető minőségi lapjaként megmaradni? A Lapzárta című, Noran Libro által kiadott kötetet, amelynek alább olvasható előszavát Spiró György írta, december másodikán, pénteken mutatták be.
Elég korán kapcsolatba kerültem a Népszabadsággal.
Halottak napján olvastam végig az első számát Nagy Imre óvatos beszédével és Mindszenty fenyegető nyilatkozatával. A lap neve nem tetszett. Értettem persze a szándékot, a Szabad Nép is maradjon benne, de mégis különbözzék tőle valamennyire.
A napilapokat nagymamámtól és anyámtól rendeltem meg, akik a harcok alatt a városban mászkáltak, mialatt én szobafogságra voltam ítélve. A Szabad Nép egykori rendszeres olvasójaként nyugtáztam, hogy a Népszabadság a forradalom pártjára állt; nem tartott sokáig; úgy láttam, hogy a szakszervezetek Népszaváról átnevezett lapja, a Népakarat tovább bírja. Akkor még nem vettem észre a csalást.
Ha az október 23-tól december végéig vezetett naplómat anyám házkutatástól tartva nem dobja ki a Sztálin-szobor fülének egy darabjával, egy működésképtelen, pisztoly formájú öngyújtóval és az Irodalmi Újság nevezetes november másodiki számával együtt, most lenne bizonyítékom, milyen sokat ért egy tízéves gyerek a forradalomból. Egy nálam két évvel idősebb fiú, Csics Gyula naplóját tíz éve kiadták; jól látta, hogy mi folyik. ’58 őszén, néhány hónappal Nagy Imréék kivégzése után ijedt meg ennyire az anyám, amikor a Központi Bizottság ülésén Kádár véresszájú beszédet mondott, és azt hangoztatta, hogy a bebörtönzött írókat nem szabad kiengedni, sőt más írókat és újságírókat is be kellene zárni; ugyanezen az ülésen a kb-tag Kiss Dezső azt követelte, hogy apámat, „a közutálatnak örvendő egyént” rúgják ki az állásából (Csepelen volt a műszaki főosztály vezetője.) Valaki megsúghatta anyámnak; naplómat és Sztálin fülének darabját máig gyászolom.
Nem volt üdítő olvasmány a Népszabadság sokáig, de a többi új lap sem: az ’57 elején induló Élet és Irodalomban keményen uszítottak, a félbulvár Magyar Ifjúság hosszú feljelentéseket közölt. A Népszabadság kulturális rovatából mégis sok minden kiderült, amit sehol máshol nem mertek megírni. Goethe mondta a Faustról elégedetten: „Sok mindent beletitkoltam.” Csodálkozott volna, hogy aktuálpolitikai tartalmat is milyen jól ki lehet olvasni a sorok közül.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. december 02. péntek, 01:39
-
Találatok: 3552
"Egy konkrét példát nézve Orbán most azt hiszi, hogy a 9%-os társasági adóval (TA) ideömlik majd minden pénz, a Kárpát-medencei adóparadicsomba, és abból hej, de jól fogunk (vagy fog az Orbán-klán) élni. Ez az n-edik magyaros cselvetés, amivel próbálkozik, újra azt sugallva, hogy meg lehet trükközni az ordodoxiát, ki lehet kerülni vele a produktív kormányzást, amihez nem ért, oszt hosszú távon így is jó lesz. Nem lesz az. De eléri, amit mellékesen akar: a társadalom állami függőségének erősödését. Mert ha a költségvetés – tegyük fel – öt további GE-egységnyi TA-injekcióval egyensúlyban is tartható még néhány évig (ez a legjobb eset), pótolva a 2020-tól megcsappanó erőforrásokat, attól Magyarországon nem lesz több kreatív munkahely: lesz ellenben több közmunka, alacsonyabb iskolázottság (hiszen a piac szerepe még inkább visszaszorul a munkaerő foglalkoztatásában), lesz sok öreg, mert a fiatalok elvándorolnak, lesz latin-amerikai típusú komprádor burzsoázia, lesz elképesztő kiszolgáltatottság egy katolikus iskolákkal, börtönökkel, központi munkaerő-irányítással, és mindent átható propagandával uralt, szolid neofeudális válságövezetben az EU keleti peremén -- ezt a perspektívát kínálja nekünk Orbán, és ezt fogadja készséggel a „magyar érzelmű” budai-alföldi-csíkszeredai szavazóbázisa." (Béndek Péter, FB)
Tekintsünk tehát optimistán a jövőbe. Egyszer úgyis minden jónak vége szakad, „de most fogjunk munkához: műveljük kertünket”.
A politikai korrektséget és úgy általában a becsületes, megbízható viselkedést Orbán, mint valami felesleges kacatot, széles ívben kihajította a szemétbe. A cél szentesíti az eszközt. Hazudni, csalni nyugodtan lehet, sőt szükséges, csak soha nem szabad ezt elismerni. Mátyás, az igazságos XXI. századi igazságtalan reinkarnációjaként jelenleg amúgy is a miniszterelnök képviseli a nemzet üdvét, csak ő a nép között nem álruhában, hanem golyóálló mellényben jelenik meg. Talán tisztában van vele, hogy amit csinál az nem jó, nem korrekt.
A NER a társadalomból szisztematikusan kiirtott mindenféle szolidíritást, együttérzést. Helyette megajándékozta az embereket a kellemesen megnyugtató gyűlölettel. Ezzel rengeteg egyéni felelősséget vesz le a vállukról. Kevesen tudnak ennek ellenállni, főleg ha nem szeretnék magukat a gyűlölet tárgyának szerepében találni.
A magát polgárinak kinevező kormány szisztematikusan felszámolta, ellehetetlenítette, nemzetellenes ellenségként bélyegezte meg a soványka polgári réteget. Nem sok beleszólásuk van az ország sorsának alakulásába, így ha lehetőségük adódott rá, inkább gyorsan tipliztek innen. Ma egy szolgalelkű, könnyen irányítható neofeudális réteg helyettesíti őket, melynek jeles képviselői Mészáros Lőrinc, Németh Szilárd, Tiborcz István, Bayer Zsolt, Fekete György és még sokan mások. Rettenetes szellemi és morális színvonalat képviselnek, de pont ez a cél. Az általuk kiszolgált rendszer nélkül ők senkik sem lennének, mivel nem hoznak létre értéket, csak jutalomból megkapják azokat. Mindenesetre rengeteg akad belőlük, számuk pedig folyamatosan növekszik. A NER úgy települt rá az országra, mint egy hatalmas parazita. Minden erőforrást kiszipolyoz belőle, miközben folyamatosan növekszik, erősödik. Már csak úgy lehetne megszabadulni tőle, ha a „gazdatest” éhen veszne.
2020 után ez a lehetőség is elképzelhető, nem véletlen tehát a miniszterelnök szinte gyermeki boldogsága, amiért Donald Trump elbeszélgetett vele. A magyar pitbull, Szijjártó kolléga világjáró útjai nem bizonyultak túlságosan gyümölcsözőeknek. Egy amerikai jóbarát talán hajlandó lesz finanszírozni Orbánt, ha hasznosnak ítélei a tevékenységét. Sok múlik azon is, hogy a miniszterelnök másik tartótisztje, Vlagyimir Putyin milyen viszonyt alakít majd ki az új amerikai adminisztrációval.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. november 30. szerda, 15:43
-
Találatok: 1718
Csaknem kétharmados többségben a pesszimisták. - A 2018-as választások közeledtével egyre fontosabb, kik az elégedett, illetve elégedetlen szavazók. A Policy Solutions, a Závecz Research és a Friedrich-Ebert-Stiftung megvizsgálta, milyen általános jellemzői vannak azoknak a választóknak, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok, akik kritikusak a kormánnyal.
Az elemzés szerint Magyarországon az alacsony iskolázottságú, idősebb, kistelepüléseken élő választók között a legnagyobb az elégedetlenség. Az ellenzéki pártok számára ugyanakkor komoly kihívás, többségüket nem lehet interneten elérni.
A nők pesszimistábbak
A magyar választókra nem jellemző a derűlátás az ország helyzetét illetően, a többség szerint rossz irányba mennek a dolgok. A válaszadók 61%-a látja borúsan a helyzetet, csak 31 százalék tekinthető bizakodónak. A nők (62%) egy árnyalattal sötétebben látják a helyzetet, mint a férfiak (59%) – de alapvetően mindkét csoportra a negatív helyzetértékelés jellemző.
60 év után már megvan a kétharmad
Valamennyi korcsoportban a rossz irányt érzékelők vannak többségben. A legelégedettebbnek a 30-39 évesek mondhatók (40%). 40 év felett az életkor előrehaladtával fokozatosan emelkedik a borúlátók aránya. A 60 évnél idősebb korosztálynak a leglesújtóbb a véleménye közállapotokról: kétharmaduk szerint ma Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, és csupán negyedük lát okot az optimizmusra.
Tanulni kell a derűlátáshoz
Az iskolai végzettség erősen hat az ország helyzetének megítélésére. Minél képzettebb valaki, annál valószínűbb, hogy pozitívan ítéli meg az irányt, amerre az ország tart. A legkevésbé iskolázottak, a 8 osztályt sem végzők csoportját minden társadalmi csoportnál erősebb negatív érzület jellemzi: 83 százalékuk szerint rossz irányba mennek a dolgok. A diplomások a legkevésbé borúlátóak, körükben az átlagosnál jóval magasabb az itteni helyzetet jónak ítélők aránya (41%). Ez ugyanakkor csak mérsékelt pesszimizmust jelent, mert még a legmagasabb végzettségűek között is az elégedetlenek vannak többségben (50%).
A legkisebb is számít
Minél nagyobb településen él valaki, annál kevésbé látja rossznak a dolgok alakulását. Ennek megfelelően Budapesten van a legtöbb optimista (35%), de ez is csak egy erős kisebbség (55% elégedetlen). A kisebb városokban élők álláspontja megegyezik az országos átlaggal (31%), a községekben élők körében még alacsonyabb az optimisták aránya: 28%, vagyis a kis településeken a legpesszimistábbak. Az elégedetlen szavazók többségét nem interneten lehet elérni.
Az internettel nő az optimizmus
A gyakori internethasználók elégedettebbek a dolgok aktuális alakulásával, mint azok, akik csak ritkán, vagy egyáltalán nem használják a világhálót. Az alkalmi internetezők rendkívül kritikusak: több mint háromnegyed részük szerint rossz irányba haladnak a dolgok. Az internetet legalább heti rendszerességgel használók optimistábbak a teljes magyar népességnél: 43% szerint jó az irány.
5% fideszes is morog
Politikai értelemben az elégedetleneknek négy számottevő méretű és markánsan elkülöníthető csoportja különböztethető meg: a bizonytalan (a teljes népesség 22%-a), a baloldali-liberális (17%), a jobbikos (12%) és a kormánypárti elégedetlenek (5%), tehát a Fidesz-szimpatizánsok egy szabad szemmel is jól látható része sem ért egyet a dolgok jelenlegi alakulásával.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. november 30. szerda, 02:48
-
Találatok: 1731
Navégre! Egészen idáig a nyugdíjas társadalom merő aggodalom volt, de hála Nagyurunk kegyének, megnyugodhatott mindenki, megoldódott a jövő, éljen a Nemzeti Együttműködés rendszere - annyiból, amennyiből egy kisnyugdíjas. Itt a felvirágzás jele, nem 0,9, hanem 1.6% lesz a nyugdíjemelés mértéke, ami Szabolcsban akár ezerhétszáz forintnyira is rúghat, már, amennyiben a szerencsés nyugdíjas megkapja a megyei átlagot, ami korántsem biztos. Pesten meg egyenesen krőzusi az összeg, a kétezer kétszáz forintot is meghaladja, fele megy pezsgőre, másik felét felteszi a lovin, adjunk egy esélyt a szerencsének is!
És akkor ezek még csak a jövő évi tervek, de az idei tények még szebbek lesznek, hiszen mindenki kap egy Erzsébet-utalványt, ami azért lesz roppant jó, mert a zsákfalvak hedonista nyugdíjas öreglányai végre megpályázhatják a nyaralást Palma de Mallorcán, lévén, hogy a faluban bolt sincs, nem, hogy elfogadóhely.
Pesten más a helyzet, itt a budai nyugdíjas úrhölgy felkapja a banyatankot és elindul portyázni, megkeresi, hol a legolcsóbba a libakabát (tudod mi az?) vagy a libatepertő, aztán este csap belőle magnum áldomást, kétpofára zabálja a töpörtyűt.
Addigra ugyanis értesül róla, hogy Nagyurunk elrendelte az étkezések során tanúsítandó kötelező egyszerűséget, ennélfogva megszűnt a tepertő, jómagyarember töpörtyűt eszik stanicliból.
Az alapanyag - vallástól függően - lehet liba vagy sertés, utóbbi esetben némi szőrrel turbózva.
Maga a Fényességes mutatott példát egyszerűségből, mint Fülig Jimmy az államtanácsban, mikor lerúgta a kényelmetlen cipőt, ő is úgy evett, kézzel-lábbal, mint ahogy ezt polgári őseitől látta.
De hát éppen ettől a nép egyszerű gyermeke ő, egy közülünk - éppen olyan, mint mi vagyunk ott a faluban, a kocsmahivatalban...
Jó ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban nyuggernek lenni, ez a létbiztonság pótolhatatlan!
Hogy az infláció mértéke milyen lesz, az majd kiderül, mindenesetre optimistán közelítjük a kérdést, hiszen az elemzők 2-2,4%-os inflációval számolnak, tehát a kormány a nyugdíjasok pénzének durván a felét akarta használni egy évig - ami ha azt nézzük, nem is kis összeg, hiszen majd hárommillió nyugdíjasról van szó.
Így már alig valamicskét nyúl csak le, vagy vesz kölcsön tőlünk a maffia, bár nyúlhatna le sokkal többet a sokkal több emelésből....
Arról nem is szólva, hogy az inflációs adatok mást mondanak a makrogazdasággal foglalkozó közgazdásznak, meg mást a mikronyugdíjjal rendelkező özv. Kocsis Béláné Sárikának, hiszen őt nem vigasztalja, hogy a dízelmozdony és a vastüdő ára csökkent, őt az zavarja, ha a piacon drágább a krumpli és a leszakadt rolót megreparáló iparos sokkal többet kér az új gurtniért, mint tavaly a nagyszoba rolójáért kért.
Mindezzel együtt - leszámítva a szegényeket, akiknek gyakorlatilag mindegy, mint a szélső háznak, hogy 0,9, vagy 1,6 az emelés, számukra mindkettő érzékelhetetlen, - a helyzet még nem drámai, mert még kitartanak a Kádár-korból származó nyugdíjak.
De évről-évre egyre többen maradnak nyugellátás nélkül, egyre több ember marad egészségügyi ellátás nélkül, akinek nem lesz nyugdíja, nem fogja tudni fizetni a rezsit, még ha odáig csökkentik is, hogy a villanykapcsoló minden felkapcsolásakor leesik a csillárból egy huszas.
Valóban érdekes lenne tudni, hogy miben bízik ez a banda, hacsak abban nem, hogy mire a helyzet végérvényesen kezelhetetlenné válik, addigra ők már a Bahamákon isszák a Cuba Librét, ami ugye nem Castro ideológiája, hanem koktél: két rész fehér kubai rum, fél lime leve, öt rész cola és egy marék jégkocka - merem ajánlani...
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. november 28. hétfő, 19:47
-
Találatok: 1655
Az oktatás tartópillére a kereszténység meg a keresztyénség, mondá Lázár János kancelláriaminiszter minapában Mezőtúron, megkóstolva az alattvalók ellenállási hajlandóságát az egyházi állammal szemben. Ki is fejtette, apróra, hogyan is gondolja ezt a dolgot: "„A legtöbb ma, ami a 21. században egy diáknak adható Magyarországon, Európába és a világban, hogyha jó keresztény, keresztyén embert nevelünk belőle, és hogyha jó magyar embert nevelünk belőle.
Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudjuk, hogy a következő évtized, évszázad próbáját kiállja-e.
Csak azt tudjuk bizton, és nekünk, magyaroknak a múlt ezért különösképpen is fontos, hogy az elmúlt ezer esztendő magyar sikerei azon múlottak, hogy a fiatal magyarok keresztények, keresztyének voltak-e, és hogy mertek-e jó magyarokká válni."
Azért összeírhatná az elmúlt ezer esztendő magyar sikereit, melyek a magyar fiatalok vallási hovatartozásán múltak, továbbá mi történt a tökéletességük felé vezető úton velük?
Tanulságos lenne...
Persze ez így nettó hülyeség, ahogy van, hiszen egy diáknak annyi sok minden adható. Adható például ingyenes oktatás, ösztöndíj, minőségi oktatók, színvonalas tankönyvek, meg kettő a szeme alá, ha nem tanul tisztességesen, de speciel oktatási szempontból szinte mindegy, hogy az illető muzulmán, buddhista, sintó vagy zsidó vallású.
Igenám, csak hát Orbán nem csak oktatni, de nevelni is akar, valahol hallhatta ugyanis, hogy a vallás a nép ópiuma, azt pedig tudhatta, hogy aki ópiumpipát szív, az nem hőbörög, nem száll szembe a tekintéllyel, alázatosan térdepelve adja meg Istennek, ami Istené, a királynak meg, ami a királyé.
Hogy melyiket mi illeti meg, azt meg a régi vicc szerint úgy lehet megállapítani, hogy az aranytallérokat fel kell hajítani az ég felé, amit akar, az Úr magánál tart, ami meg visszaesik a földre, az a királyt illeti, Istenkirálynál meg az egész őt illeti.
Persze ne gondoljuk azt, hogy Lázár sületlenségeket beszél, ugyan nem egy jellemóriás, de nem is bolond, tudja, hogy mit beszél.
Jelenleg éppen legalizálni iparkodik napjaink egy jellemző folyamatát, az oktatás egyházi kézbe adását.
Főként a vidéki Magyarországra jellemző ez, ahol sorra jönnek létre az egyházi iskolák, no, nem új iskolák építésével, hanem az állami iskolák egyházi kézbe adásával.
Ezek az iskolák arról nevezetesek, hogy miután levették az Állami Általános Iskola feliratot, és felszegezték a Szent Bonifác Keresztény Általános Iskola tábláját, azonnal magasabb finanszírozást kapnak, mint az állami iskolák.
A tanárok maradnak, a cigány tanulók mennek, a tanítás tárgyi feltételei javulnak, az egyházak pedig ideológiai apporttal szállnak be a projektbe, - ők teszik bele a folyamatba az Istent.
Isten ehhez nem szól semmit, csak csendben öklendezik, megszokta már a dolgot, nem ez a legnagyobb bűn és trógerság, melyet a nevében elkövetnek.
Az állami iskolában pedig maradnak a problémás tanulók, akiknek nem jut semmi, a szülők is szegények, ők lesznek az a réteg, melynek nem jut majd se kultúra, se egészségügyi ellátás, étel is csak módjával, kiszorulva és kiközösítve a falu szélén, a cigányfalvakban, a város peremén, egyik napról a másikra, kilátástalanul küzdve a túlélésért.
Az egyházi iskola azért jó, mert módot ad a szegregációra.
Az állami iskola köteles a körzetében mindenkit felvenni, de a keresztény iskola feltételekhez kötheti a felvételt.
A jelenlegi helyzet szerint megy ez, mint az ágybasz@rás, éppen annak megfelelően, ahogy ezt Orbán és tehetséges minisztere elképzeli.
Már csak azt kellene még tudni, hogy milyen is az a jó keresztény/keresztyén ember?
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. november 26. szombat, 21:35
-
Találatok: 1772
Ez az egy mondat mindent elmond az emberi hitványságról:
"Én 1989-ben, 26 évesen, nevetséges ösztöndíjért egy gyerekkel a mózeskosárban vágtam bele az angliai tanulásba és munkába." - nyilatkozta Orbán Viktor a Fidesz által frissen zabrált Világgazdaság újságírójának.
Azt hiszem ez az egy mondat mindent elmond arról az emberi silányságról és hitványságról, amit a magyar miniszterelnök megtestesít.
1989-ben a Soros Alapítvány havi 1000 dolláros ösztöndíjával jutott ki egy egyéves posztgraduális képzésre Oxfordba. Abban az évben kilencen jutottak ilyen ösztöndíjhoz, ez egyedülálló lehetőség volt egy magyar fiatal számára.
Állami ösztöndíjat csak párttagok ill. a rendszerhez lojális értelmiségiek kaphattak , fiatalok pedig jószerivel egyáltalán nem. Orbán Viktor a privilegizáltak szűk köréhez tartozott. 1000 dollár nemhogy nem volt nevetséges összeg akkoriban, hanem abszolút civilizált megélhetésre és tanulási körülmények biztosítására teremtett lehetőséget.
Az azonban tény, hogy az Alapítvány nem családi nyaraláshoz, hanem tanuláshoz nyújtotta az ösztöndíjat. Hogy miért vitte magával a mózeskosarat és a családját, azt csak ő tudja. S hogy dolgozott volna az ösztöndíjas hónapok alatt? Nos, ha ez így volt, akkor durván megsértette az ösztöndíj szerződésben vállaltakat.
Ha tartja magát a szerződésben foglaltakhoz, akkor nem viszi a családját, nem kell dolgoznia és nem hagy ott az ösztöndíj lejárta előtt hónapokkal csapot-papot, hogy politikai karrierjét építgesse. Akárhogy is volt azonban ez a gusztustalan hazudozás és visszafelé köpködés a jellem nélküli ember jellemrajza. Hogy is mondják ezt népiesen: beleharapni a kézbe, amely enni adott...
Vásárhelyi Mária
Bővebben ...
