– Mi lenne az új kezdet az önkormányzatiság számára?

 

– Tiszta viszonyok. Egészséges forrás- és feladatmegosztás az állam és az önkormányzatok között. Egyrészt azért, mert a demokratikus berendezkedésnek ez az alapja 1990 óta, másrészt mert a feladatok helyben sokkal jobban lebonyolíthatók, így az ország hatékonyabban működhet. De ma nem az a cél, hogy átláthatók legyenek a folyamatok és hogy a közjó szolgálatában legyenek elköltve azok a források, amelyek helyben felhasználhatók fejlesztésre. Ebből fakadnak az önkormányzatiság ellen irányuló törekvések. A polgármesterek vagy zavaró tényezők, vagy beállnak vazallusnak azért, hogy a településük előrébb jusson.

 

– Választaniuk kell a konfrontáció és a fejlesztési pénzek között?

 

– Így van. Ma csaknem ezerhatszáz olyan település van, ahol kevesebb a bevétele az önkormányzatnak, mint amennyit a kötelező feladatokra el kell költenie. Itt nem bérekről, hanem a szolgáltatások költségeiről van szó: közlekedés, út, járda, vízelvezetés, hulladékgazdálkodás, bölcsőde, óvoda vagy szociális szolgáltatások, ellátások.

 

– Pedig a kormány büszke az új önkormányzati törvényre, miként az adósságrendezésre is.

 

– Az Alaptörvényből már világosan látszott, hogy a stratégiai célok közé tartozik az önkormányzatiság leépítése. Kikerült az alkotmányos jogok közül a települések önkormányzáshoz való joga, ami már önmagában azt okozhatja, hogy ha valaki majd épp úgy gondolja, a kisebb településeknek nem lesz joguk önkormányzatot alapítani. Aztán a törvény átrendezte a feladatköröket, és megszűnt a kétezer lakosúnál kisebb települések önálló hivatali lehetősége. Elvitték az egészségügyi intézményeket, a kórházakat, amivel talán egyet is lehet érteni, hiszen a fekvőbeteg-ellátásnak komoly szakmai irányításra van szüksége. De elvették az önkormányzatoktól az oktatási intézmények fenntartói jogosultságát, a háromezer főnél kevesebb lakosú települések esetében pedig az iskolaüzemeltetési jogot is. Ezzel az iskolákat és az önkormányzatokat is rövid pórázra fogták, hiszen úgy vették el az intézményeiket, hogy közben alapítvány vagy egyház fenntarthat iskolákat. Ez a kérdés ma is az Alkotmánybíróság előtt van. Mindezzel párhuzamosan több pénzt vontak ki az önkormányzatok költségvetéséből, mint amennyit a települések e feladataikra költöttek. Ezt annak idején az akkoriban önkormányzati államtitkár Tállai András is elismerte, noha ő érthető okokból 50-60 milliárdot emlegetett, mi viszont 110 milliárd forintos különbségről beszéltünk. Ám a lényeg az: már 2010 és 2014 között világos volt, hogy az önálló önkormányzatiság nem tetszik a kormánynak. Minden, ami történt, az önkormányzatok és a választott tisztviselők, illetve a közszolgaként ott alkalmazott emberek hatalomtól való függését erősítette.

 

– A három körben történt adósságkonszolidációban 1200 milliárd forint átvállalásról volt szó. Ez az önkormányzatok feladataihoz mérten nem nagy összeg, főként, ha azt vesszük, hogy az állam ezeket jobb konstrukcióban és kedvezőbb banki feltételekkel tudja törleszteni, mint a helyhatóságok. A probléma az, hogy miközben nem történt meg a hitelek átvilágítása, azóta a feladatátrendezéssel az átvállalt hitelállomány összege lényegében elolvadt, hiszen az önkormányzatok jelentős többletterhet kaptak a nyakukba az államtól kapott új feladataik finanszírozásával.

 

Mi itt Gödöllőn kétszer vagy háromszor annyi terhet kaptunk, mint amennyit a fejlesztési hitelünk után törlesztenünk kellett volna a korábbi bevételi rendszerben.

 

 – Erre szolgált az önkormányzati adósságátvállalás is?

 

– Közben a kabinet azt kommunikálja, hogy az önkormányzatok rosszul gazdálkodtak.

 

– Volt ilyen, de a jól gazdálkodó önkormányzatoknak is volt hitelük, hiszen a gyarapodáshoz fejleszteni kell. Ám nem vizsgálták, ki és hogyan gazdálkodott, a cél kizárólag a feladatáthárítás, a forráselosztás centralizálása, illetve a kormánypártok politikai érdekeinek megfelelő döntéshozatali mechanizmusok kialakítása volt. A kétszintű önkormányzatiság például megszűnt, hiszen a megyei önkormányzatok ma már csak névleg léteznek.

 

– Pedig az elmúlt napokban sok hír szólt arról, hogy a megyék pályázatelbírálási gyakorlatában jelentős a korrupció.

 

– Én is olvastam a borsodi (Tállai András és Hörcsik Richárd választókerületében tapasztalt – A szerk.) pályázati azonosságokról, Szabó Zsolt államtitkár és Hatvan vitájáról, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) visszás elbírálásáról, amelyet mindenhol fideszes megyei közgyűlések dominálnak. Ugyanakkor a saját tapasztalatom Pest megye esetében részben más: miközben ugyanis „föntebb” tiltás alatt vagyok, Gödöllő pályázatait a megye a térség fejlődése szempontjából bírálja el. Nem hatalmas pénzekről van szó, de egy-egy közös fejlesztési programban a térség településeivel együtt tudunk működni a megyei önkormányzat menedzselésével. Nagyobb források persze azért nem találnak ide.

 

– Hiszen ön nem együttműködő.

 

– De kizárólag politikai értelemben nem. Noha köztudott a jobboldali elkötelezettségem, a dolognak mégis láthatóan politikai oka van. És tapasztalatom szerint ez ma már országos jelenség. Mindenben a pártorientáció dominál. Fontos a forráselosztás célja is. Kósa Lajos például most, miniszterként 3400 milliárd forintot felügyel, amelyet 23 városnak ígérnek oda. És mi lesz a többivel? Sőt miközben Orbán Viktor azt mondta, hogy a 2014 utáni uniós forrásokat gazdaságfejlesztésre kell fordítani, ennek a 3400 milliárd forintnak hány százaléka megy erre? Megnézte valaki, hogy a megígért, bejelentett beruházások kapcsán milyen munkahelyek, helyi bevételek keletkeznek?

 

– Inkább sportlétesítményeket és útépítéseket jelentettek be a Modern Városok keretein belül.

 

– Én minden beruházásnak örülök, de az itt tervezettek többsége csak pénzt visz el, soha nem fogja eltartani magát, és munkahelyeket sem ad. Miközben lehetne olyan vidék- és településfejlesztési projekteket csinálni, amelyek a gazdaságot élénkítik. 2400 kis, kétezer fő alatti település van ma Magyarországon. Ez az ország területének 45-48 százaléka. Ott van a föld, a természeti források. Ha revitalizálnánk a falvakat, a fiataloknak volna értelme maradni vagy odaköltözni, lenne munkájuk, Magyarországnak pedig mezőgazdasága. Ez lenne a gazdaságfejlesztés és a kulturális értékvédelem. Mert ha a forrásokat csak a városokba viszik, akkor a lakosságszám ott fog növekedni, még úgy is, hogy a látványberuházások nem adnak munkát.

 

– A források nagy része a sokat ostorozott Európai Uniótól származik.

 

– Az uniós forráselosztások egyik fontos alapelve a fenntarthatóság. Itt viszont nem volt cél, hogy önműködő, jövőképes projekteket támogassanak, a pénzek nagy részét inkább presztízsberuházásokba tolták bele, miközben Pécs csődbe megy, Miskolc a csőd szélén van, Kaposvárnak pedig a méretéhez képest nagyon kevés az önálló bevétele, amiből a működési költségeit hosszú távon biztosítani tudná. Ráadásul a látványfejlesztéseknek amortizációs költségük is van, azaz néhány éven beül újabb és újabb kiadások keletkeznek, máskülönben mehetnének a kukába.

 

– Mintha minden pénz az építőipar bizonyos szegmenseibe lenne becsatornázva.

 

– Persze, hiszen országszerte vannak bizonyos haszonélvezői a látványépítkezéseknek. A források jó része még csak nem is az építőipari kivitelezőnél landol, hanem a pályázati kiírástól a megvalósulásig tartó hosszú úton diplomatikusan fogalmazva a környezet erősítésére megy el. Számos tipikusan korrupciós beruházást is láthatunk, hiszen a Tiborcz István nevéhez köthető ügyben is tetten érhető az a kapcsolati háló, amely törvényellenes. Ráadásul az a cég nem jól csinálta meg az elnyert munkákat.

 

 – Pedig az önkormányzatok átvették, ezért az Elios szerint rendben volt a minőség.

 

– Hogyne vették volna át! Ki merte volna nem átvenni? Nálam meg sem próbálkoztak, itt valamiért nem volt ilyen beruházás. Azoknál, akiket sakkban tartanak a működési költségeiket jelentő források visszatartásával vagy valami mással, már sikerült elérni, hogy parancsszóra cselekedjenek: pályáztak, alkalmaztak, átvettek. Nem véletlenül szerepel a bűnszövetkezet kifejezés az OLAF-jelentésben.

 

– A parancsot a fideszes egyéni választókerületi országgyűlési képviselők adják ki?

 

– Ezt is már büntetőügyekből tudhatjuk.

 

– Ezek egyedi esetek, vagy országszerte így van?

 

– Abszolút az utóbbiról van szó. Nézze meg Mengyi Roland vagy Simonka György már közismert bűneseteit! Polgármesterektől értesülök arról, hogy mely térségben kinek a cégén a hozzá közel álló vállalkozáson keresztül kell megíratni a pályázatot. Az a pályázat lehet sikeres, amelyet az adott parlamenti képviselő és a Fidesz által uralt megyei önkormányzati bizottságban három kormánypárti képviselő felpontoz és átenged, a közgyűlés már csak ezekről szavaz. Így van ez az egész országban. Megmondják, hol, ki írja a pályázatot. Aztán azt is, hogy a pályázat nyomán kivel, kikkel kell szerződni. Minek nevezi ezt, ha nem bűnszervezetnek?

 

– Ez a rendszer mikor épült ki?

 

– Az alkotmányozás után, 2012 után kezdődött el, korábban nem volt ilyen erőteljes. Az önkormányzati törvény és a vonatkozó szabályok átállításával ma már az országgyűlési képviselő a hatalom választókerületi megbízottja, akinek a kezén átmehet mindenféle pályázat, a legutolsó részletekig hozzáférhet minden információhoz, miközben ismeri, befolyásolhatja a jogalkotási célokat. De még ha köze sincs hozzá, akkor is odaáll lefotóztatni magát a fejlesztések átadásán, amivel saját nevére veszi a nyilvánosság előtt. Eközben 900 méteres kerékpárutak épülnek 90-100 millió forintos költséggel, holott köztudott, hogy harmadáron meg lehetne ezeket csinálni. A pályázatok eleve túlárazottak, az önkormányzatok pedig kénytelenek ezt a pluszt az egyik „kötelező szereplőnek”, például a kivitelezőnek kifizetni.

 

– Azoknak a cégeknek, amelyek aztán például sportegyesületek szponzorai lesznek?

 

– Például. De ezt a támogatást már senki sem kérheti számon rajtuk, ők döntik el, kit támogatnak.

 

– Ez a legalizált korrupció?

 

– Igen, ez törvényes, hiszen erre alkották a jogszabályokat, ahogyan a letelepedési kötvénynél és sok másnál is. Az egy másik kérdés, hogy az ország tocsog a korrupcióban.

 

– Meg lehet törni ezt a rendszert?

 

– Meg kell törni. Rájuk kell nyitni az ajtót, betenni a lábunk a résbe, és nem szabad hagyni, hogy vissza tudják zárni. Az Új Kezdet is ezt a célt tűzte ki: felszabadítani az önkormányzatokat a bűnszövetkezettől. Mert ez vállalhatatlan. És ha ez így marad, akkor ez a rendszer olyan mélyre fogja vinni az országot, hogy az embereknek esélyük sem marad arra, hogy azt az életet éljék, amelyet 1989–90-ben célul tűztek ki.

 

– De a közvélemény ma még azt mondja: mindegyik lopott, ezek is lopnak, na bumm.

 

– Minden lopás lopás, és a lopás bűn. Ez a kormány magát keresztény elkötelezettségűnek nevezi. Én hívő vagyok, persze nem bigott és nem álkeresztény, és azok, akik körében a keresztény értékrenddel vagy legalábbis azt hirdetve kampányolnak, biztosan nem hunyhatnak efelett szemet. Főként nem a lopáshoz alkotott törvények felett. Ebbe nem lehet belenyugodni.

 

– Pártja polgármester tagjainak mi a tapasztalatuk: értik a településeken, milyen rendszer jött létre?

 

– Mit várunk el attól az önkormányzati garnitúrától, amely ma Magyarországon a Fidesz kommunikációs műhelyeiben megfogalmazott, Szita Károly által levélben elküldött határozati javaslatot csont nélkül elfogadja arról, hogy tiltakozzon és elutasítsa a bevándorlásokat szervező irodákat, amelyek Pintér Sándor belügyminiszter szerint sem léteznek? Amíg így megalázkodik és megalkuszik a polgármesterek jelentős része, addig milyen alapon várja bármelyikük, hogy majd nem fog ugyanez a hatalom felszámolni 2400 települést? Le fogják nyomni a torkukon. És egészségükre! Mert az enyémen nem fogják lenyomni. Én ütközöm, ezért büntetés alatt állok, ahogyan Gödöllő is. És vannak még hozzánk hasonló helyzetben települések, hiszen én magam is hatvan polgármesterrel kezdtem az Új Kezdetet. De már csak tizenöten vagyunk. Megijedtek, megfenyegették őket, megvették a többit. Volt, akit, miután belépett az Új Kezdetbe, ellehetetlenítettek, települését megfosztották a támogatásoktól. Volt olyan is, akit eltávolítottak, sőt megüzenték neki, hogy száz kilométeres körzetből el kell költöznie. Mert csak ilyen eszközeik vannak. Mégis miben reménykedik, aki lepaktál velük? Ma ilyen országban élünk. Akarunk ilyen országban élni? Ha nem, akkor erőt kell mutatni. A Fidesz ugyanis csak az erőt tiszteli. Azt nem, akivel felmossák a padlót. Velem nem fogják. Van tartásom, gerincem, hitem és értékrendem, ami alapján a jövő építhető.

 

– Viszont ön évtizedek óta biztosan ül a székében, míg mások sorsa bizonytalan. Mit tehetnek?

 

– Kiabáljanak. Nyilvánosságra kell hozni a piszkos ügyeket, a zsarolást, annál is inkább, mert a rendszer úgy van kitalálva, hogy például ezeknek a pályázatoknak a jelentős részét a polgármesterekkel íratják alá. És senki ne gondolja, hogy ez a rendszer egyszer nem dől meg, hogy nem lesz vizsgálat vagy épp felelősségre vonás. Lesz: előbb-utóbb mindennel el kell számolni, az biztos.

 

Cikk: http://168ora.hu/itthon/ebbe-nem-lehet-belenyugodni-...-bunszervezetnek-146579