Hírek

Drága mulatság

2bohoc25Szép kis lista áll össze abból, mi mindennel olajozta Orbán Viktor a magyar-amerikai kapcsolatok gépezetét. Veszünk ugyebár akár tíz, egyenként kétmilliárd dollárba kerülő „mini atomerőművet”, aztán 700 millió dollárért fegyvert, 600 millióért cseppfolyósított gázt és 114 millióért a meglévő paksi atomreaktorokba való fűtőelemeket. Nem számszerűsítették, de Magyarország beszáll a Voyager Technologies űrállomás-projektjébe, illetve kereskedelmi alapon újabb magyar űrhajós láthatja meg felülről a Földet. Valamennyi a világhírű bostoni műegyetem, az MIT és a HUNREN kutatói csereprogramjára is jut – ez akármennyi, több jobb lenne. S ugyan eltörpül a nagyobb tételek mellett, de a magyar adófizetőktől egymillió dollárt kap a washingtoni Katolikus Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közös kutatása a mesterséges intelligencia etikus felhasználásáról. (Kezdhetik mondjuk a magyar kormány gyakorlatával, miszerint soha el nem mondott dolgokat ad az ellenzék vezetőjének szájába azzal, hogy „akár mondhatta is volna”.)

Cserébe Magyarország tovább vehet orosz földgázt és kőolajat, az ezért fizetett milliárdokból pedig Oroszország tovább gyilkolhatja az ukránokat és küldheti a halálba saját katonáit. E sorok írásakor még nem világos, hogy az amerikai engedély egy évre szól, amint azt egy fehér házi forrás megerősítette a BBC-nek, vagy örök időkre, mint ahogyan Orbán Viktor és Szijjártó Péter állította a kormányfőt kínos helyzetbe hozó hírügynökségi jelentéseket cáfolandó. Akármelyik változat az igaz, Trump ezzel Orbán újraválasztásához próbál segítséget nyújtani – veszélyeztetve saját szavahihetőségét, gyengítve az Oroszországra, illetve az orosz energiahordozók legnagyobb vásárlóira, Kínára, Indiára és Törökországra gyakorolt nyomást. nepszava
 
Az amerikai nemzeti össztermék évi 30 ezer milliárd dollár körül jár, a magyar kevesebb, mint 250 milliárd. A világ GDP-jéből az Egyesült Államok nagyjából 26 százalékkal részesedik, Magyarország nem egészen 0,25 százalékkal. Az Egyesült Államokba irányuló magyar export tavaly nem érte el a 7 milliárd dollárt, az import meg ennek a felét sem. Ezek a számok mutatják a kétoldalú gazdasági kapcsolatok valódi jelentőségét, amely magyar szemszögből nyilván összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint Amerikából nézve. Azon csak mosolyogni lehet, ahogy a magyar miniszterelnök arról beszél, hogy magyar cégek ezután az Egyesült Államokban fektetnek be. Egyrészt ilyen próbálkozások eddig is voltak, másrészt ezek esetleges nagyságrendje nem hogy az amerikai, de még a magyar gazdaság méretéhez képest is elenyésző. Az idén eddig Magyarországra érkezett 100 millió dollár körüli új amerikai befektetés nem lebecsülendő, de nem is túl sok, ahhoz mindenképpen kevés, hogy érezhető gazdasági növekedést teremtsen.
 
A találkozó lényege és igazi célja tehát nem új, gigantikus gazdasági megállapodások tető alá hozása volt, hanem a kölcsönös hízelgés, meg a „statuálás”.
 
vgymegy
Annak bizonyítása, hogy Orbán nagy államférfi, akinek szavára még az Egyesült Államok elnöke is odafigyel. Ezt szolgálta a szokatlanul népes, az esemény fényét emelni hivatott küldöttség és a gondosan megválogatott „sajtókíséret”, amelyben több volt a kormány emlőin hizlalt influenszer, mint a szakmáját komolyan vevő riporter. Sőt, ahogy végiggondoljuk, az utóbbiból alig akadt, a magukat függetlennek tekintő médiumoktól pedig egyetlen egy sem kapott lehetőséget, nehogy kérdésekkel rondítson bele a gondosan megrendezett színjátékba. A magyar nagykövetségen a miniszterelnök még el is viccelődött a hálás propagandistákkal, mondván, örülhetnek, hogy ülnek, bezzeg a Fehér Házban amerikai kollégáiknak állva kellett feltenniük kérdéseiket.
 
A közvélemény-kutatók most nyilván felmérik, vannak-e olyan választók, akik a drágára sikeredett washingtoni mulatság nyomán a Fidesz mellett kötnek ki. Az azért figyelemre méltó, hogy Orbán nyomán Magyar Péter is sietett méltatni Donald Trumpot. Az amerikai elnök és politikája olyan, amilyen, de a világnak ehhez kell alkalmazkodnia, mert más egyelőre nincs helyette. Orbán pedig nagyon tud alkalmazkodni.
 
 

youtube / videó
ORBÁN szerint kész a SZÁMLA. De KI FIZETI? 🙄 Miket beszél?! #81  / 2025.11.10. - Mire adásba kerül a pénteki Orbán-interjú, máris rosszul öregszik. Azóta kiderült, hogy Orbán nem ért el semmit Amerikában, hiszen pontosan azt a mentességet kapta meg, ami az Európai Unió szempontjából is rendben van. - Viszont az is kiderült, hogy a valós ok, amiért ment, egy amerikai pénzügyi mentőcsomag. Nyilván politikailag ciki lett volna az IMF-hez fordulni, így az IMF legnagyobb finanszírozójától kértünk hitelt. Eladósítja az országot, és még azt sem tudjuk, milyen kamatra kapjuk. Megint hitelt az ingyenes uniós pénz helyett, hiszen az utóbbit nem fogjuk megkapni, amíg ő van hatalmon. - De most legalább nem csak a Kossuth Rádió propagandistáját vitte magával, hanem több tucatnyit. Így mulat egy magyar úr!

youtube / videó
Bod Péter Ákos az Orbán-Trump védőpajzsról: Valószínűleg az egész egy blöff  / 2025.11.10. - Pénzügyi együttműködésről is egyeztetett Washingtonban a magyar és az amerikai delegáció. Orbán Viktor szerint ez a megállapodás pénzügyi védőpajzsot jelent Magyarország számára. - Az Egyenes Beszéd vendége Bod Péter Ákos, az MNB volt elnöke.

youtube / videó
Háromszoros gázszámláktól mentett meg minket Orbán Viktor?  / 2025.11.10. - Orbán Viktor az amerikai elnökkel való tárgyalás után bejelentette: sikerült megvédeni a rezsicsökkentést, Magyarország teljes és időkorlát nélküli szankciómentességet kapott az orosz energiára vonatkozó szankciók alól. A miniszterelnök szerint Magyarországon továbbra is Európában a legalacsonyabb energiaár lesz. - Az Egyenes Beszéd vendége Felsmann Balázs energetikai szakértő.

 

Kapcsolódó cikkeink:

trumpcsicskaOrbán amerikai látogatása: a hivatalos magyar narratíva nem fedi a valóságot / Készült: 2025.11.10
Bármit is kommunikálnak, még rövid távon sem szolgálja Magyarország érdekeit az, hogy Orbán minden zsetonját Trumpra tette, közép- és hosszútávon pedig végképp nem” – állapította meg Radványi Miklós. A magyar származású, amerikai állampolgárságú konzervatív szakértő a Hírklikknek hozzátette, hogy Orbánnak annyira szüksége volt a sikerre, mint éhező embernek az élelemre. Szerinte ráadásul a magyar narratíva nem fedi a realitást. Ideje lenne az Orbán-kormánynak a realitás talajára állni, figyelemmel lenni a látogatás belpolitikai implikációira is – így pedig nem lehetne osztatlan sikerként világgá kürtölni azt, amit ez a látogatás eredményezett – mutatott rá, majd közölte: „én azt az amerikai szándékot szűröm le az Orbán-látogatás tényeiből, hogy elmozdítsák Magyarországot elsősorban az orosz, és másodlagosan a kínai vonalról – Washington megpróbálja Magyarországot bevonni az amerikai érdekszférába”.

vgyuscaptDehogy a béke embere. Üzletember / Készült: 2025.11.09
Mint láthattuk percről percre, megérkeztek a békeszarkák és békeverebek a nagy víz túloldalára, most talán még ott fújnak rágógumiból lufit, élvezik az amerikai életérzést és azt a pompát, amit remélhetőleg a mi kontónkra már nem sokáig fognak tudni igénybe venni. Júdást és néhány kiemelt fontosságú bűntársát a Fehér Ház melletti vendégházban szállásolták el, igen, Schmidt Mária történelemhamisítót is, hogy ő mi a faszt keres minden ilyen kiruccanáson Orbánnal, az számomra is rejtély, mint ahogy nyilván az is, hogy az összes hazugsággyártó mire fel tobzódik Washingtonban, ahol egymást túlkiabálva influenszerkednek a dundi békeszarka szárnyai alatt.

eroszakvgyA megerőszakolt ország – Orbán Viktornak most már minden szava választási csalás, tankönyvi hazaárulás / Készült: 2025.11.02
Az Orbán-rezsim társadalmi felhatalmazás nélkül, a fél ország tiltakozása ellenére építette ki és működteti a jogállamdaráló és korrupt NER-t, választási autokráciájának létezhetetlen többségét a független intézmények leuralásával és az ellenzékkel szembeni uszító lejárató kampányokkal tartja fenn. Végtelenül szürreális világában az abszurditást helyezte a valóság helyébe, amit a valóság nem fogad jól. Sosem. Mondhatod a jégnek reggel, éjjel meg este, hogy mínusz száz fok van, de a jeget ettől még megolvasztja a kikelet.