– Nem jól. Majd jól leszek, de most még 25 évet kell lezárnom és elengednem, s ez mindenkit megviselne. Épp 25 éve kezdtem felépíteni egy intézetet, amit most szét kell szednem. A legrosszabb azt nézni, ahogy sivataggá válik az iroda: dobozok mindenfelé, mindenki csomagol, s eltűnnek a kollégáim.
– Eszembe sem jutott elmenni. Persze mindenkinek komoly magánéleti döntéseket kellett meghoznia, de ha megérkeznek Berlinbe, ott már biztonságban és egy csodálatos irodában, jó körülmények közt lesznek. Új lendülettel, új energiával folytatódhat a munka. De ezek az emberek nem maguktól határoztak úgy, hogy elmennek Magyarországról. Én viszonylag korán eldöntöttem, ha nem tudjuk a tevékenységünket folytatni, akkor számomra itt a vége, nem megyek tovább.
– Megértette, nem kellett nagyon megmagyaráznom. Elfogadta, és amennyire ismerem, azt gondolta, ez a helyes döntés. Én ebben a környezetben szocializálódtam, itt dolgoztam még akkor is, amikor Magyarország már csak parányi szelete volt az OSI működésének. Magyar vagyok, itt éltem át a rendszerváltás reményteli korszakát, s itt követtem végig azt a folyamatot is, hogyan megy el a magyar társadalom egy egészen más irányba. Ez az irány nem az én irányom.
– Azt hiszem, a magyar társadalom kezdett kinyílni. Az, hogy egy társadalom nyitott, azt jelenti, megférnek egymás mellett a különböző vélemények. Egyszerűen csak megférnek, mert lehet úgy is együtt élni, hogy nem mindenben értünk ugyan egyet, de tiszteletben tarjuk, ha a másik másként gondolkodik, esetleg megtárgyaljuk a nézeteltéréseket, vitatkozunk róluk, mert tudjuk, ez olyan folyamat, amely jobbá teszi a közösségünket, végső soron az egész társadalmat. A nyitott társadalom definíciója nem bűnös dolog, hanem a megértésre való törekvés, a megbeszélést és az abból fakadó folyamatos javulást jelentő társadalomműködés. A nyitott társadalom eszméjének sosem volt a társadalmat gyengíteni vágyó, ártó szándéka.
– Azért, mert ez a hatalom nem fogadja el, hogy különböző nézetek létezzenek egymás mellett. Itt csak egyetlen ideológia, egyetlen megközelítési mód létezhet a társadalomfelfogásban, a szakpolitikákban vagy a tudományban. És azoknak, akik ezt nem fogadják el, nincs többé helyük ebben a társadalomban. Most a magyar társadalom egyre jobban bezárul.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. augusztus 15. szerda, 22:52
-
Találatok: 2121
Az Orbán-rezsim fasizmusáról írni vagy beszélni szentségtörés, de legalábbis illetlenség, úgy veszem észre. Aki az Orbán-rezsim fasizmusáról ír vagy beszél, ■ elveti a sulykot, ■ nincs tisztában a fogalmakkal, ■ elvakítják az érzelmei, hisztériázik vagy dühöng, ■ farkast kiált, ■ nem tud elszakadni a 20. századtól.
Az Orbán-kormány fasizmusát emlegetők, úgymond, azért is rettentő ártalmasak, mert árkot ásnak, megbénítják a „párbeszédet”, meg aztán: ha az Orbán-kormányra mintegy elpazaroljuk ezt a jelzőt, adott esetben nem tudunk mit mondani az igazi fasisztákra. Szokás még vélelmezni, hogy a fasizmust emlegetők a holokauszt direkt vagy indirekt elszenvedői, ezért látnak fasisztát minden bokorban.
Fenti vélekedések közös nevezője, hogy a bokorban márpedig nincsen fasiszta.
Kibékülés a zsarnoksággal
E tekintetben Filippov Gábor 24.hu-n megjelent kitűnő, tág merítésű, impozáns tudásanyaggal alátámasztott írása, A hibrid ellenforradalom kora üdítően hatott: teljesen más logikába ágyazta a(z) – egyébként szerintem téves – vélekedést, miszerint az Orbán-kormány nem fasiszta.
24.hu
Filippov Gábor: A hibrid ellenforradalom kora / 2018.07.31.
Elemzés Orbán Viktor politikai építményéről, arról, hogyan írható le és érthető meg a rendszer, mik az ellenzék lehetőségei egy ilyen konstrukcióban. - Nem burokban élünk. Ami Magyarországon és a magyarokkal az elmúlt évtizedben történt (tömören fogalmazva: a demokrácia, illetve a jogállamiság leépülése), távolról sem elszigetelt eseménysor …
A cikk a jelenségek szintjén pontosan leírja, hogy mi zajlik a szemünk előtt. A politológus leszámol az illúzióval, hogy az Orbán-rezsim valamiféle unikális dolog lenne, magyar sors vagy turáni átok; felvázolja a történeti és politikai kontextust, rámutat az ihletőkre és a követőkre, elhelyezi az egészet egy jól áttekinthető világpolitikai koordinátarendszerben, és ami legfontosabb, el is nevezi:
íme, hölgyeim és uraim, a hibrid autokrácia, olyan rendszerek hű mása, mint Oroszország, Botswana, némiképp Lengyelország, és elég erőteljesen Szingapúr.
Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a moszkvai Kremlben Fotó: Szecsõdi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
A hibrid autokrácia lényege – ami Filippov szerint meg is különbözteti a fasizmustól, illetve a „tiszta” totalitárius rendszerektől –, hogy nem alkalmaz nyílt terrort az állampolgárokkal szemben. Az erőszakot stikában játssza le, kiszervezi; jóval inkább lejáratja, megfélemlíti és ellehetetleníti az ellenlábasait, mint hogy bebörtönözné vagy kivégezné őket.
A hibrid autokrácia fenntartja az alkotmányos demokrácia intézményi kereteit, de a maga képére formálja és kisajátítja azokat. Hivatkozási alapja a népakarat, a jogállamiság, a szabad választási rendszer, vagy mondhatjuk összefoglalva: a demokrácia – ám a gyakorlatban e „demokrácia” a vezetői hatalom kiterjesztését szolgálja.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. augusztus 14. kedd, 21:18
-
Találatok: 1659
Dögöleszd meg. - Ez volt a kimerítő válasz Lóci kérdésére egy légy sorsáról Szabó Lőrincnél, akit, mint az közismert, O. V. prime minister elvtárs oly igen szeret, hogy képes volt idézni őtet a Terror Kuckójánál, igaz, szarul – ne égj, hogyha nem akarom –, amikor szerelmi költészetből csinált kommunista ellenes jelszót, ami hülyén adja ki magát. Ilyenekkel azonban ő nem igazán törődik, nincs ott honn, nem az ő világa.
Megérhetjük még, hogy – ha már Lőrinc, ha nem is Mészáros –, “A huszonhatodik év” halottsirató mondatát: “Úgy alszom el, hogy, mint csiga a házát, hátamon érzem szíved dobogását” – óvodai altatóéneknek adja el majd a hazafias nevelés jegyében. Ergo, sem neki, sem a fullajtárjainak fingja sincs szépségről – en bloc –, és mégis pofáznak, mert nem tetszik a műalkotó ember képe vagy a szeme állása. A szürkék nem viselhetik a tehetséget ugyanis.
Rombolni, azt tudnak, és még milyen aljasul. Most is, a Kampf jegyében mennek neki nehézfegyverzettel az Art Capital Alapítványnak, amely az orbáni Wölkischer Beobachter (magyaridők) szerint migránssimogató kiállításokat tart. Hogy lássuk, kik is ezek:
“Amíg a kormány emberfeletti erővel küzd a migránsok távol tartása érdekében, addig a képzőművészek tekintélyes része Soros György kottája alapján azt szeretné elérni, hogy minél több afrikai éljen Magyarországon, lehetőleg minél előbb.”
Ilyeneken, ha normális az ember, akkor röhög. Máma viszont nagy időket élünk, akárha Svejk, ami nagy idők nagy embereket kívánnak, és ilyen nekünk Matolcsy az unortodox, pöttyös seggével. Az általa gardírozott műintézmény, az MNB, a forinttal már csak az elbaszás szintjén foglalkozik, sokkal inkább műalkotásokkal, de most már politikai-, és gondolatrendőrség is egyben. Fél nap alatt vizsgálni kezdték az Art Capitalt ugyanis.
“Az MNB semmilyen politikai célzatú, illetve migránstámogató kampányt nem támogat”.
Ez volt az ok és az indok, ami oly bájosan aljas, hogy jelzőt már nem is keres hozzá az ember, és mégis, voltaképp sehol sincs attól, mint ami nívót a magyaridők, és tulajdonképpen a rezsim, és az egész ország magáénak tudhat. Ez, amiben szügyig ücsörgünk, ez a morális nihil, erkölcsi mélyföld és sósivatag.
Mert milyen ország már az, ahol a bakó megkérdezi a gazdát, megdögölesszem, az rávágja, dögöleszd meg, és nekieresztik a tankot meg az úthengert. Nem a magyaridők leprás betűharcosa az, aki a duci ujjaiból szopingálja, hogy kit kell aktuálisan eltakarítani az útból, hanem felsőbb kézmozdulatok és orrfintorgások. A végső megoldásnak sem volt soha írásos nyoma, és mégis milyen flottul ment az egész.
Ahogyan a rendszer működik itt is, az valami elképesztő A magyaridők rárakja a stigmát az elítéltre, utána pedig anyagilag, egzisztenciálisan, erkölcsileg és minden lehetséges módon szíják ki belőle az életet. Ha juhász az ember és létrája van, akkor pedig egészen közvetlen módon, vak osztrák nyugdíjas képében szabadítják meg a földi élet kínjaitól. És mindenkit érhet baleset.
Egészen elképesztő állapotokba süllyedt az ország, mindent megül az aljasság. Ez sem újság, még az újszülöttnek sem. Azonban, hogy mégis kitartóan nyomogatom most a billentyűzetet miatta, az még a határtalan cinizmusba ojtott ökörség, ami miatt tegnap a sok-sok lélekvesztő történés közül volt egy, amely kimondatta velem a varázsigét, hogy szakadna már a búbánatos ég erre az egész elcseszett világra.
És ezt, gyerekek, mi más is szállíthatta volna, mint az emmeggy, amiről már tényleg nem lehet eldönteni, mi a rosseb lehet. Ebben bizonyos Gyarmati István, biztonságpolitikai szakértő, azt szakértette, hogy Németországban és a svédeknél is a lakosság morális hanyatlást érez a migráncsok miatt, akikkel, ha már a kerítésen belül vannak, nehéz bármit is kezdeni.
Erről a morális hanyatlásról mesélhetne még az MNB és a magyaridők tükrében is, illetve és hát az egész szaros országról, hogy hová jutottunk, juttatták ők, illetve jutottak ők maguk, hogy a ganyétól nem látják a Napot. De, ami inkább baj, a józanabbja sem immár. Svéd morális hanyatlás, medveanyám…Egyébként tegnap egy már belül lévő migráncs kifelé igyekezvén akadt fönn a kerítésen.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. augusztus 13. hétfő, 18:00
-
Találatok: 1531
Híre kelt, hogy a XXI. századi magyar pártok (LMP, Jobbik, Momentum) összefognának. A három párt összes hívénél több „követőt” vagy „rajongót” összegyűjtött Puzsér Róbert – aki Budapestet óhajtaná megreformálni – se akar meghátrálni „az országot túszként fogvatartó huszadik század” előtt, ő is XXI. századi. Semmi kétség: az.
Az ilyen ideológiák – amelyeket divatosabb „keretezés”-nek nevezni – , illetve a „keretek” rejtett, bár előre meghatározott nyelvezeteket aktiválnak (ld. erről a „keretezés” [framing] elméletének atyját, George Lakoff professzort, közérthetően), ebben az esetben a „korszerűség”, „modernség”, „újdonság”, „haladás” ismert ideologémáit. Ezek a „huszonegyedik század” kifejezés hallatán automatikusan működni kezdenek, anélkül, hogy valaki elgondolkodnék felőlük.
Ráadásul ezek az ideologémák a Thatcher-Reagan, majd a Blair-Schröder korszakban átestek a versenyelvű transzformáción:
az a korszerű, ami sikeres, illetve az a sikeres, ami korszerű; a szociáldarwinizmus átértelmezésével a természeti-természetes szelekciót a társadalom alapelvévé is tette a korabeli médiapropaganda és „tudománynépszerűsítés” (haute vulgarisation).
Bármi, ami fölülkerekedik, magasabbrendű – írták a kor neokonzervatív szerzői, olykor annak tudatában, hogy ez szelídített (domesztikált), „szoft” fasizmus. (A „survival of the fittest”, a legalkalmasabb túlélésének „elve” akkor szabadkereskedelmi politikával járt együtt, ma meg védővámos politikával: ezt nagy korszakváltásnak tekintik a vezércikkek, holott a kettő váltakozása állandónak mondható a kapitalizmus történetében.)
Ennek a hiperkapitalista legitimációs (apologetikus) ideológiának az egyik még kezdetlegesebb változata az a teljesen nevetséges duma, amely szerint ami kronológiailag későbbi, az a „túlélés” puszta ténye folytán magasabbrendű („menőbb”), mint ami korábban volt. Így aztán Puzsér jobb, mint Voltaire, mert a hülye Voltaire meghalt, a furfangos Puzsér meg él, beee, Voltaire.
Voltaire akkora barom volt, hogy képes volt a XVIII. században élni. Lúzer.
Már a XX. század elején – brrr, XX. század! – a protofasiszta, romantikus mozgalmak (visszájára fordítva a XIX. század, pfuj, XIX. század, azaz 1848 demokratikus lelkesültségét) elkezdték az ifjúság kultuszát (das Recht der jungen Völker, Giovinezza stb.), ahol „az új” fogalmát azonosították a „fiatal” fogalmával, tehát aki később születik (még sokáig fog élni, tehát elevenebb, életerősebb), az újszerűbb. Függetlenül attól, hogy mit gondol (már ha egyáltalán valamit, azon túl, hogy félre az útból, ôte-toi que je m’y mette). Megvolt ennek a baloldali változata is (ne bízz senkiben harminc fölött, és í. t.).
A dolog még érdekesebb, ha tekintetbe vesszük, hogy a XX. század második fele a példátlan, mondhatni: megdöbbentő mértékű tudományos, technikai, gazdasági, népjóléti, fogyasztási, népoktatási, közegészségügyi és politikai (demokratikus politikai: gyarmattalanítás, a harmadik világ fölemelkedése, sztálintalanítás, nők és színesek emancipációja, gyermekjogok, kisebbségi jogok, munkahelyi beleszólás, szélesedő pluralizmus és szólásszabadság, a konformizmus és tekintélyelvűség visszaszorulása) fejlődés – és az európai béke – félszázada volt, amelybe beleesik a legsilányabb reakció által szünet nélkül gyalázott-rágalmazott, ám dicsőséges 1956 és 1968 és 1989, az autoritárius és zsarnoki rendszerek föllazulása, majd bukása.
És ebbe beleértendő a közműveltség és a magaskultúra virágzása, a cenzúra és filiszterség visszaszorulása.
(Pedig már azt a korszakot is mennyire utáltam, és nem ok nélkül. Viszont…)
Evvel szemben a XXI. század első két évtizede a válság, hanyatlás, sovinizmus, rasszizmus, elbutulás, kulturális tönkremenés, tudatlanság, rossz stílus és rossz modor, környezeti és demográfiai katasztrófa, heveny és idült fasizálódás, preanimista babonák és vérvádak korszaka, a twitter- és instagramműveltség diadala. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. augusztus 12. vasárnap, 22:35
-
Találatok: 1670
Tekintélyelvűség, feltétlen bizalom a vezérben, a másik törzs elutasítása. Amit eddig populizmusnak hittünk, az egy új tanulmány szerint valami sokkal kártékonyabbá válhat. Ez a tribalizmus, vagyis a törzsi gondolkodás.
A populizmust kezdte kutatni a Political Capital és a lengyel Institute of Public Affairs
közös tanulmánya, de annak hátterében valami sokkal érdekesebbet és egyúttal kártékonyabbat találtak: a tribalizmust, vagyis a „törzsies gondolkodás” újjáéledését.
Hogy mit is jelent ez pontosan? A világ több országában, például Magyarországon, vagy Lengyelországban is kialakult politikai rendszer elsőre populistának tűnhet, hiszen vezetői, mint például Orbán Viktor, gyakran a népre, a nemzetre hivatkoznak, és az elittel szemben határozzák meg magukat. Ám a szavazótáboruk – a legfrissebb kutatások alapján – egészen másként gondolkodik.
Békemenet / Fotó: Ivándi-Szabó Balázs
A rettegő törzs
„A tribalizmus már nem a nép hatalmáról és a népszuverenitásról szól, hanem a tekintélyelvű beállítódásról – magyarázta Krekó Péter szociálpszichológus, a Political Capital ügyvezető igazgatója.
„Az ilyen tekintélyelvű rendszerekben a vezető személyébe helyezik a bizalmat. A törzsi gondolkodás lényege, hogy a követők a vezér köré gyűlnek és elutasítják a másik törzset (pártot, politikai/ideológiai eszmét). Ellenük pedig a törzs szemében bármilyen eszköz bevethető, hiszen ők „nem jól látják a dolgokat”. A tribalisták körében
erősebb a hajlam a politikai erőszak támogatására
és a politikai pluralizmus elutasítására. ( Erőszakos retorika volt például Orbán 2017-es „sokaknak viszket a tenyere” kijelentése.) Az ilyen irányzatok vezéralakjai gyakran etnikai érveket hoznak fel és a nemzeti öndefiníciót erősítik híveikben – ez a jelenség megfigyelhető volt a menekültválság során, amikor a kormány szinte civilizációk közötti harcokként írta le a kialakult helyzetet. Ezekben a beszédekben már konkrétan megfigyelhetők voltak a jellegzetes törzsi mítoszok mint:
- „nagy hordában érkező idegen népek”
- „életerős férfiak, akiktől félni kell”
- „területünk elfoglalása”
- „asszonyaink megerőszakolása”.
Az ilyen, politikusok által gerjesztett félelem, a morális pánik nemcsak egy szűk rétegre, hanem minden társadalmi csoport tagjaira hat. Ez azzal is összefügg, hogy ezek a félelmek nem gazdasági jellegűek, hanem kulturálisak, civilizációs vagy nemzeti alapon megfogalmazottak így nem nem réteg- vagy osztályspecifikusak. Magyarországon, –a Political Capital felmérése szerint – a tribalisták többsége ( 59 százaléka ), a kormánypártra szavazna.
A törzsfőnök hosszú uralma
Az ilyen tribalista irányzatokra, mint amilyen hazánkban is megfigyelhető, két dolog biztosan igaz: a fekete-fehér álláspont, amely élet-halál harc szintűnek mutatja be a politikát; valamint a tekintélyelvűség.
Bővebben ...
Az alkotmányos jogállam leépítését próbálja Orbán Viktor megideologizálni, amikor a liberális demokrácia végéről elmélkedik.
Politizálni bűn, legalábbis a hatalom szerint, ha nem ő csinálja. - A jó kormányerők (s hű alattvalóik) egy ideje már a politizálás varázsszavát úgy forgatják, mint valami bunkót mindenkivel szemben, aki pisszenni mer, ellenszegül, jogaiért kiáll, véleményt mond, kritikát fogalmaz meg, vagy pusztán létezik, csak nem éppen NER-kompatibilis módon.
Fotó: Merész Márton
Jé. – mondta Pálinkás József – Nahát. – tette még hozzá, akárha babos ruhás kamasz kislány volna eltartott ujjú teadélutánon a hétfejű sárkány szalonjában, ahol halomban fekszenek a hullák. Akár tiszteletre méltó is lehetne ez a jámbor józanság, és mégsem az, hiszen ő is csak akkor szólalt meg – a’la Simicska – amikor a saját háza égett. Ahogyan a vezér leváltotta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal éléről, azonmód döbbent rá, hol is él. Hogy milyen mocsokban.
A populizmus, az ösztönökre ható politika hosszabb távon biztos, hogy nem működik. A kérdés sokkal inkább az, hogy mikor mond csődöt – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Pálinkás József. A hivatala éléről nemrég menesztett tudós szerint ha gazdasági problémák adódnak, az a tömeg, amely csupán pillanatnyi érdekeire figyel, rendkívül gyorsan elfordul bárkitől – a Fidesztől is. Részletek a Magyar Hang 14. számában megjelent interjúból.
Puha selyemzsinór, bársonyos zabola…
A nyitott társadalom definíciója nem bűnös dolog, hanem a megértésre való törekvés, a megbeszélést és az abból fakadó folyamatos javulást jelentő társadalomműködés – mondja az augusztus 17-én budapesti irodáját bezáró Nyílt Társadalom Intézet (OSI) vezetője. Koncz E. Katalin nem költözik Berlinbe, 25 év után befejezi a közös munkát Soros Györggyel. Van mit feldolgoznia. Például azt, hogy éppen azok miatt, akikkel a rendszerváltás idején még maga is együtt dolgozott, a magyar társadalom bezárkózik, egyre inkább a félelem határozza meg, hogy az emberek miként beszélnek egymással.
Fotó: Merész Márton