- Részletek
-
Készült: 2018. július 04. szerda, 00:48
-
Találatok: 1584
Az emberek nagy része védtelen a manipuláció nyelvi formáival szemben. A politikusok és a tömegmédiumok ezért hatékonyan tudnak befolyásolni, anélkül, hogy ennek tudatában lennénk.
A retorikai fogások, a nyelvi eszközök sokszor rejtett módon képesek befolyásolni a hallgatóságot. A Független Médiaközpont műhelyfoglalkozást szervezett újságíróknak, amelynek célja az volt, hogy a résztvevők tudatosan, magabiztosan tudják azonosítani a politikai és a média diskurzusokban előforduló hatáskeltő, megtévesztő vagy éppen félrevezető nyelvi eszközöket.
A foglalkozást vezető Szilágyi Anna kommunikációkutató, a Savannah College of Art and Design tanára Hongkongban. Politikai kommunikációval, propagandával, kisebbségek, országok, és civilizációk ábrázolásával, valamint a verbális bántalmazás hétköznapi eseteivel foglalkozik. Magyar és nemzetközi példákon keresztül vizsgálja, hogy miként befolyásolják az emberi gondolkodást és viselkedést a szavak.
A szakértő szerint az emberek jelentős része meglehetősen védtelen a manipuláció nyelvi eszközeivel szemben. Meglátása szerint a politikusok és a tömegmédiumok ezért hatékonyan tudnak bennünket befolyásolni a nyelven keresztül, anélkül, hogy ennek tudatában lennénk.
A kutató hangsúlyozta, hogy a kommunikáció egész életünket áthatja. Egy beszélő naponta átlagosan úgy 16 ezer szót használ és ebben még nincsenek benne például a Facebook-posztok. A szavakkal örömet szerezhetünk, fájdalmat okozhatunk, alakíthatjuk mások életét. Mégis kevés a tudatosság abban, ahogy a szavakat használjuk nap mint nap.
A szavak mentális struktúrákat, kereteket hívnak elő. Ez a folyamat gyakorlatilag önműködő, így kevés befolyásunk van rá. A kutató ezt George Lakoff tételével illusztrálta, aki a „keretezést” vizsgálta. Kurzusain Lakoff tanítványait rendre arra kéri, hogy egy percen keresztül ne gondoljanak az elefántra, de a felszólításnak a hallgatóság képtelen eleget tenni: csak az elhangzott kifejezésre tudnak gondolni.
Fotó: Független Médiaközpont/Mark Tremmel
Ahogyan ez a példa is szemlélteti, a keretek automatikusan terelik pályákra a gondolkodást, ezért a politikai szereplők és a média hatásosan tudja befolyásolni a kereteken keresztül az embereket. Gyakori jelenség, hogy a független sajtó — a keretezést figyelmen kívül hagyva —, befolyásos politikai pártok (vagy a kormány) stratégiai okokból bevetett kifejezéseit maga is használni kezdi.
Ilyenkor a média úgy jár el, mintha a szóban forgó szavak semleges, leíró kifejezések lennénk, nem pedig ideológiai töltetű, mozgósító hívószavak, amelyek meghatározott kereteket aktiválnak.
Az is előfordulhat, hogy a politikai szereplők, propagandisztikus megfontolásokból „átkereteznek” egy-egy szót. Egy kifejezés jelentése megváltozhat, ha következetesen negatív kereteket hívnak elő kontextusában. Példa erre a magyar propaganda által használt „migráns” szó, amely korábban semleges, leíró szakkifejezés volt, ám a kormányzat szóhasználatának hatására széles körben használt megbélyegző megnevezés, stigma lett belőle.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. július 02. hétfő, 21:50
-
Találatok: 1543
Újabb 2,3 milliárd forintot költ el a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda az „állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására”. A kommunikációs közbeszerzéseken ez a kódneve a kék plakátokkal fémjelzett kampányoknak, amelyek eddig leginkább a kormány aktuális ellenségeiről szóltak, mint Soros György, Brüsszel vagy a migránsok. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) számozása szerint ez már a nyolcadik ilyen lesz (bár mi csak hétről tudunk).
A tendert ráadásul alig három nappal az ehhez szükséges keretszerződés aláírását követően írták ki. Újabb hat nappal később pedig már a győztes is megvolt: ezt a munkát is a korábbi hatból öt ilyen megbízást behúzó Balásy Gyula ügynökségei végezhetik el.
Persze nem meglepő, hogy Balásy cégei nyertek, hiszen most már csak ők (New Land Media, illetve Lounge Design) vannak benne az NKOH-s keretszerződésben. Bár azon a közbeszerzésen első körben Balásy cégei mellett két másik kormányközeli vállalkozó, Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeit is nyertesként hirdették ki, ám velük egy nappal a szerződés aláírása után szerződést bontottak.
A (korábban?) több miniszterrel is jó kapcsolatban lévő Kuna, illetve a Rogán Antal szomszédjaként elhíresült Csetényi cégeit ugyanis elmarasztalta a Közbeszerzési Hatóság, így velük nem lehetett szerződni. Mivel a rendszer úgy működik, hogy a keretmegállapodás után csak az kaphat állami kommunikációs megbízásokat, akivel ezt a szerződést aláírták, így most évekre monopolizálódhatott a piac, minden ilyen állami kiadás az egyébként legdrágább ajánlatot beadó Balásy Gyulánál landolhat. Természetesen ez a mostani is.
Az új keretszerződésre egyébként azért volt szükség, mert az előzőt kimerítette az NKOH: lényegében másfél év alatt elverték az eredetileg 3 évre szánt 75 milliárd forintot. Az elmúlt hónapokban emiatt látványosan vissza is esett az állami kommunikációs költés: miközben tavaly csak decemberben 11 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket, és idén január, illetve április között is 3 milliárd körül volt az átlag, májusra, illetve júniusra már csak fél-félmilliárd forintnyi megrendelés jutott. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. július 01. vasárnap, 14:37
-
Találatok: 1596
Szép nap köszönt hamarosan a Fidesz-es legendáriumban, s lassan már a történelemben is a csak “Kossuth térieknek” nevezett igazmagyarok közül egészen pontosan százhúszra, akik, mint az ismeretes, 2006-ban, aztán még sokáig széthugyozták és szarták a placcot, máma azonban a “gyurcsányi erőszak áldozatai”, s mint ilyeneknek, az Igazságügyi Minisztérium fejenként kétszázhetvenezer forintot fizet nekik Mari néni konyhapénzéből az akkor elszenvedett sérelmeik miatt.
Nemzeti kormányunk gondoskodik nemzeti gyermekeiről, mondhatni, nem hagyja őket az út szélén. Ugyan nem az elesett, tolószékes, éhező, fázó, homlessz és mindenfajta élhetetlen alakokról, akik annyit is érnek a központi vezérlő filozófia szerint, á, dehogy. Hanem a harcosokról, akik, amikor szólít a haza, tűzhelyet és családot tökösen odahagyva indulnak védeni a hont, így hát, helyben is vagyunk egyből, már megéri fasisztának lenni is. Illetve botorság, csak annak éri meg lenni már ebben az országban.
Ez az összesen harminckétmillió egyre romló forint egy elvetélt puccs utóvédharcának ára és jutalma. Megérdemlik, benne voltak a fősodorban. Mint tudjuk, Orbán Viktor Mihály, aki már akkor is igen-nagyon óhajtotta a hatalmat, velük együtt puccsolt, illetve az is tudvalévő, hogy ő állt az egész hátterében. Ultimátumot is adott az akkori kormánynak, hogy monnyonle, és a Fidesz is ott tutult a téren más hősökkel együtt. Ezek a hősök aztán életvitelszerűen maradtak a téren, és megülte azt a nemzeti húgyszag.
A Kossuth tér szétpisálása lett a nemzetépítő erő a Fidesz-es legendáriumban, s kis idő múlva, amikor már teljesen átírják a történelmet, a kicsi kis orbánjugendek hős forradalmárként tanulnak róluk két lövészet, három hittan és négy testnevelés óra között. Még később, a Pesti Srácok mintájára elnyerik a Parlamenti Jampecek hősi nevet, és honlap indul a nevükkel, rovásírással. Az ilyen hülyeségeket csak a mélységes undor íratja velem, bocsássatok meg, de még az is lehet, hogy vátesz vagyok, és bár ne lennék.
Mindemellett a zsebpénz kifizetése után kitüntetés is járhatna igazán. Abban az országban, ahol egy Németh Szilárd a maga szellemi képességeivel és prosztóságával “Prokop Péter díj”-at kap azzal az indoklással, hogy az ő lehengerlő személyisége “közízlést formáló erő”, a tér forradalmi széthugyozása minimum egy Jászai-díj, de mindenféle bayeri kereszt meg az elképzelhető minimum. Most csak kicsit zokogok, nem is érdemes rá különösebben figyelni.
Ámde arra már inkább, hogy, mint az ismeretes, a “Kossuth tériek” szellemiségének köszönhetően immár harmadszor riszálhatja a torkunkat egy csorba, de azért rozsdás késsel Orbán Viktor Mihály, s most értünk el odáig, hogy sem gyülekezni, sem homlesszkedni nem lehet már. Ergo, ha volna is késztetés a mai időben a népekben, hogy a térre költözzenek puccsista szándékkal, az már nem megy. Ez a hatalom fél ugyanis, és bárcsak az akkori is ezt tette volna, s O. V. M.-et, mint ahogyan az történt valójában, az államhatalom megdöntésének kísérlete okán vitték volna zacskót ragasztgatni. Ilyet azonban ők nem tettek, csak nézték szótlanul, ahogyan permanensen pofánköpi őket.
Ilyen töketlen ez a liberális hatalom, képtelen megvédeni magát. A német bajuszost is a “Sörpuccs” után szanatóriumba küldték, ahol a hülye Hessnek lediktálta a Mein Kampfot, majd kis idő múlva annak szellemében vágta el azok torkát, akik elnézőek voltak vele. Nálunk is, ma már nem lehetne a téren táborozni. Egyrészt, egy szerelmespár is forradalmi csoportosulásnak számít, másrészt meg hetekig sem lehetne ott tutulni, mert életvitelszerű nem otthon levés volna. Így válik homlessz a tiltakozóból.
Hogy még jobban elmenjen a kedvünk az élettől, emlékezzünk arra, hogy amikor volt még Alkotmánybíróság, tehát a gyurcsányi terror alatt, a talárosok alkotmányellenesnek nyilvánították a Fővárosi Önkormányzat 2006. október 26-i rendeletmódosítását, amely közterület-használati engedélyhez kötötte volna az építmények, berendezések, valamint járművek elhelyezését politikai rendezvényeken; illetve önkormányzati engedélytől tette volna függővé, hogy fővárosi közterületen többek közt színpadi és hangosító berendezéseket állíthassanak fel. Döntöttek a bírák, mehetett a buli és haligali. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. június 30. szombat, 14:23
-
Találatok: 3020
Tegnap Orbán Viktor Mihály, akárcsak Nicanor atya Macondóban, kihörbölte a forró csokoládéját, és egy csöppnyit ugyan, de jól láthatóan elemelkedett az anyaföldtől. Így látott neki megváltói tevékenységének kéretlenül és gyalázatosan, mert azért van abban valami báj, hogy demokráciára oktatja Európát – szerintem. Pedig ezt tette, egészen szó szerint azt közölve a hallgatósággal, hogy “a demokrácia helyreállítása a következő hónapok feladata, amelynek a végére a jövő év elején esedékes európai parlamenti választásoknak kell pontot tennie”.
És ekkor nem szakadt le az a nyüves mennybolt, sőt, a böszme európai csinovnyikok sem röhögték el magukat, s mondták neki, hogy eredjen a francba, hanem udvariasan meghallgatták, s csak a bajszuk alatt dörmögték, hogy hát, hülye ez, és ebbe a jólneveltségbe dögölnek aztán bele velünk együtt. Ilyen komilfósak voltak ezek Münchenben is ’38-ban, és tudjuk, mi lett a vége, mint majd most is, hogy megüli a gonosz Európát, benne a magyarföldet, s így minket is, tehát elmennek ezek a susnyásba, annak is a retkes mélyire. Oda való az összes.
Politikus mind, lehet akár jól szabott öltönye rogyasztott gatya nélkül, akkor is, s játsszák itt nagykomolyan már évek óta, hogy kibasszák ezt a gnómot, akár a macskát szarni, aztán meg á, dehogy. Mert kell nekik az ő, meg a hordája szavazata a Dájcstomival az élen, Szájerig bezárólag, mert elkurvult a világ, csakszólok, dejszen úgyis tudod. Azt is mesélte még ez a mi tenyészpéldányunk, hogy ez az Európa nem hallja meg az emberek szavát, ettől pedig megbicsaklott, de baj, az nincsen, mert neki viszont van füle, hogy értse a ‘zembereket.
És ekkor sem mondták neki, hogy eriggyen má’ a picsába. Ilyet nem mondtak neki, sőt, gondolom, udvariasan tapsikoltak a rózsaszínű, puha tenyerecskéjükkel. Sőt, az sem ugrott be a csökött agyukba, hogy az ilyenek, akik megállás nélkül hivatkoznak a ‘zemberek szavára, végül vegzálják, aztán elzárják azokat, mint történik ez a mi civiljeinkkel és méla homlesszeinkel, hiába rázom én itt a ketrecem, és téped te is, nyájas tanulmányozó lélek. Nem maradt más, mint a soha nem volt Isten, és az elázott puskapor. És ennek a kettőnek a kombinációja nem egy nyerő páros, ezért ülünk a szar közepén reménytelenül.
Arról nem világosította fel ez a Cipolla a megdermedt ajrópaiakat, hogyan kell meghallani a ‘zemberek szavát. Tán kontinens-konzultációt képzel, levelet intéz az ötszáz millió emberekhez szerte a Gibraltártól a havas csúcsú Urálig, belakva mintegy a nem neki rendelt, de óhajtott világot. És a tehénpásztorok, valamint a beállt amszterdami hetérák bávatagon néznek, hogy mi van itt, s a friss, gőzüzemű megváltó levonja a tanulságot, hogy mit is akarnak, pedig még ők sem tudják. “Az emberek két dolgot akarnak: az egyik, hogy ne engedjünk be több migránst, egy nagyon erős határőrizetet akarnak. Valamint azt, hogy akik már bejöttek, azokat vigyük vissza.”
Pedig a Sancho Panzának és a Rózsa Sándornak egyáltalán nem ez jár a fejében. Az jár neki abban, hogy odavannak a vetések, meg, hogy nem borjadzik a Riska, bedöglött az autó, és megcsalta a felesége. Ilyen bajai vannak a ‘zembereknek, és ott tartunk, hogy ez a diabóló beléjük dumálná a migráncsot, mint tette azt a magyar lelkekkel is, hogy mindent megül már a téboly. S mindeközben a Szijjártóval meg az összes kakaduval együtt verik a mellüket, és mimagyarokoznak, amit nagyon nem kéne, mert fölbüfög az odaégett rántás. Nem mindenki trottyos gatyájú dagadt óvodás, és nem is rikácsoló kőbunkó. Viszont mimagyarok és a mi, sok emberek Európában megbabonázva nézzük/zik a cirkuszt, aminek nagyon rossz vége lesz. Ez ziher.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. június 29. péntek, 21:00
-
Találatok: 1534
Csaknem hat évvel ezelőtt, 2012 novemberében - a néhai Népszabadság hasábjain „Finita la commedia?” című írásomban - már firtattam: „A kérdés az, hogy meddig komédiázik a magyar gazdasági kormányzat a több évtizedes múltra visszatekintő, méltán népszerű hazai cafeteria szisztémával? Tényleg megszületett már a „bölcs” döntés a béren kívüli juttatások megsemmisítéséről, vagy miután nyíltan eltörölni nem merik, a konstrukció lassú, sok szenvedéssel járó kivéreztetését választják?”
Az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslat szerint a béren kívüli juttatások döntő többségének jövőre növekedni fog az adóterhe. Bérként fog adózni több, eddig kedvezményes adókulccsal adható elem. A pénzben fizethető béren kívüli juttatás 2019. január 1. napjával megszűnik. Azok a juttatások pedig, melyeknek kedvezményes volt az adóterhe, például az iskolakezdési-támogatás, az ajándékutalvány, a pénztári hozzájárulások, a helyi bérletek közterhe ugyancsak emelkedni fog. Ez a sors vár az eddig adómentesen adható juttatásokra is: nevezetesen az otthonteremtéssel, a munkavállalói mobilitással és a diákhitel-törlesztéssel kapcsolatos elemekre. A Széchenyi Pihenőkártyán adható juttatások keretösszegei és a felhasználási területei (vendéglátás, szálláshely, szabadidős elfoglaltság) megmaradnak, az ehhez tartozó vállalkozói terhek mérséklődnek. A SZÉP-kártyán kívül még „menedékjogot kaphatnak” a bölcsődei és óvodai ellátás után járó juttatások. Fontos kiemelni, hogy a béren kívüli juttatást eddig a munkavállaló nettó értéken kapta (sem SZJA, sem munkavállalói egészségügyi és nyugdíjbiztosítási befizetési kötelezettség nem sújtotta), de ebből egyáltalán nem következik, hogy a munkáltatónak – viszonylag magas közteherrel – megéri a rendszert működtetni.
Ezért az is lehetséges, hogy visszahúzódó munkáltatói reakciókat fogunk tapasztalni a jövőben, aminek még a méltán kedvelt SZÉP-kártya program is áldozatul eshet, elsősorban a versenyszektor vállalkozásai esetében.
Az évente módosuló és közben folyamatosan romló cafeteria környezetben ugyanis racionálisan gondolkodó vállalkozó nem fog új, béren kívüli juttatást bevezetni. 2019-ben a bérhez tapadó és a vállalkozást terhelő szociális hozzájárulási adó 17,5 százalék, de a SZÉP-kártyán kívüli juttatások esetében a cafeteria kulcs és a munkavállalók által fizetett adó-és járulékok együttes összege ennél jóval magasabb lesz.
Vajon a cég valamennyi dolgozójának kedvező-e az a merev szabályozás, hogy esetleges béren kívüli juttatását csakis étteremben, vendégházban, fürdőben vagy szállodában költheti el? Szerintem a munkavállalóknak lehetnek más – földhözragadtabb - céljai és vágyai is, például az, hogy az így kapott juttatást élelmiszerre vagy tanszerre költhessék el a bolti kiskereskedelemben.
A verseny- és működőképesség határán működő kis- és középvállalkozás tulajdonosa – aki eddig biztosított béren kívüli juttatást munkavállalóinak – vélhetően törölni fogja ezt a jövedelem elemet. Megteszi, mert már a bérversenyt is alig bírja, hiszen minden energiáját és forrását felemésztette a munkaerő-hiánnyal folytatott küzdelem és az erőltetett kötelező bértarifa-emelésekből (minimális bér, garantált bérminimum) eredő feszített tempó. A juttatások megszüntetése minden bizonnyal rontani fogja a munkahelyi közérzetet, és negatív irányba befolyásolhatja a jövőbeni munkáltatói-munkavállalói kapcsolatokat.
Félmegoldásként felbukkanhat az a technika is, hogy a munkáltató a munkavállaló bruttó béréhez egyszerűen majd hozzáadja a nettó értékű cafeteria elemet. Ezzel a dolgozó tiszta jövedelme csökken. Kérdés, hogy ezt a hamis bérbruttósítást az éves vállalati szintű tervezett béremelési keret terhére, vagy azon felül végzik-e el.
Régi kérdésemre tehát most kaptam meg a választ: az üzleti szférában a cafeteria szisztémát csaknem végérvényesen likvidálják, mondván, hogy a munkavállalónak munkabér jár, nem pedig holmi béren kívüli juttatás. Emlékszem, nem is olyan régen központi forrásból nyugdíj helyett Erzsébet utalványt osztottak 27 milliárd forint értékben, de akkor kormányzati részről nem merült fel az a szándék, hogy utalvány helyett nyugdíj-kiegészítést adjanak. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. június 28. csütörtök, 17:27
-
Találatok: 1476
Nem a legjobbkor ért el történelmi mélypontot a forint árfolyama. Szerda délután az euró forintárfolyama egészen 328 fölé emelkedett, ennyire még soha nem volt gyenge a forint az euró lassan két évtizedes története alatt.*Gyakorlatilag már korábban megdőlt a rekord, mivel a 327-es árfolyamot is csak egy pillanatra érintette meg a forint 2015 elején, a svájci frankos káosz idején. Pont akkor vált tehát feltűnővé a forint gyengesége, amikor sokan a külföldi nyaralásukon közvetlenül találkoznak a Magyarországon kívüli árakkal.
A forint 2013 vége óta egy szűk sávban mozgott az euróval szemben: az átlagos árfolyam 310 forint volt, amitől csak kivételes esetben tért el lefelé és felfelé egy-másfél százaléknál nagyobb mértékben. Április közepe óta viszont gyakorlatilag folyamatosan esik.
Ami azt illeti, nem is az euróval szemben teljesített a forint a leggyengébben. Április óta többek között a dollár, a svájci frank és a horvát kuna is többet erősödött a forinttal szemben, mint az euró, de a magyar pénznem a régiós devizáknál is gyengébben szerepelt. A dollárral szemben pedig hiába ér a forint három hónap alatt tíz százalékkal kevesebbet, a mostani 283-as árfolyam mégsem történelmi mélypont, azt ugyanis 2016 végén sikerült elérni, majdnem 300 forintos árfolyamnál. (Persze a külkereskedelmünk túlnyomó többségét euróban bonyolítja az ország, ezért a reálgazdasági hatások szempontjában annak a mozgása a legfontosabb.)
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. június 27. szerda, 20:52
-
Találatok: 1806
Végre rájöttem, mi Magyarország valódi államformája. Lábszag. Nincs semmi, ami ennyire jellemző lenne rájuk, amiből bárki azonosítani tudná az itt született szittyákat – vagy az eltépettből hazamenekülteket -, még csak genetikai vizsgálat sem kell, elég egy szippantás. Az ő lábszaguk nem olyan, mint bárki más lábszaga. Büszke lábszag ez, ősmagyaros, keresztényes, turulos. Középen lyukas lábszag, zászlóanyával megtoldva. Tokás, karikalábú, bajuszos, hajbeültett lábszag.
A lábszag öröklődik, generációról generációra érik, mélyül, sűrűsödik, mint a jóféle óbor. Apu még csak egy félanalfabéta taplóként kezdte, aztán az izzadt-olajos kezeslábasból átült a luxus terepjáróba. Minden nap másikba, mert egy igazi tahó azt hiszi, az olyan arisztokratikus dolog, ha az örökösen elfeküdt haját minden nap másik visszapillantóban cicmötöli. Felesége őnaccsága már nem vimmel sikálja a tűzhelyre kérgesedett olcsó étolajat, hanem művész lett hirtelen. Fest, mint a hétördög, mert meglelte az egyre kifinomultabb ízlést cizellálódó lelke rejtekén, tehetséget meg vett mellé a zura, fussa. Az utód még ennél is többre vágyik, ő már igazi főnemes. Vadászik, de nem ám a pórnéppel egy rekettyésben, az zsenánt. Elveszi a vadászterületet, nehogy a nyálcsorgató csóringerek közelről bámulhassák, ahogy kiszáll a helikopterből és elegánsan ápolatlan, divatosnak hitt borostától sötétlő ábrázatát felcipeli a műfűvel bélelt magaslesre. Mert az urak vadásznak, így hallotta valahol.
A másik lábszag-tulajdonos trottyos gatyában, kihízott, hordótestére feszülő zakóban, bazári nyakkendővel csinosított világhírét ápolgatja. Zsebben, mert az olyan sikkes. Néha az asszonyt is viszi magával, megmutatja, hogy van. Szegény éppen a piacra indult nájlonotthonkában, befőttesgumival összegurtnizott zsíros haját lágyan borzolja a szél, ahogy lelépked a repülőgép lépcsőjén. Az utódok már igényesebbek, jólfésült szektavezér, oszloplábú, kurta szoknyás divatdiktátor, neo-bundeszliga-frizurás élete párja oldalán habzsolja az örökséget. Mert az jár neki, bele született. A lábszagba. A nagyfater még susogós melegítőben tolja az arisztokráciát, a saját erőből siker két lábon járó szobra ő. A família nemesi címerén két tányér velős pacal között egy kupac szotyola látható, libafos-zöld mezőben. Büszke népség. Van mire.
Született félázsiai nemes mindahány. Vagy tán egészen az. Műveltek, szeretik a könyveket. Nem jó billegős asztalnál kanalazni a rántotthúsos zsömlét. Olykor koncertre járnak. Mága Zoltán Leslie Mandokit játszik, sír a hegedű. Az úri közönség aléltan élvezi a kultúrdömpinget. Elvégre szezonja van.
Szép hangosan, cintányéros-diszkrécióval felvásárolják az országot. A többi hülyétől rabolt pénzből, mert az úgy elegáns. Borvörös bársonyöltönyben vigyorognak a kamerába, ötszáz döglött fácán gyűrűjében. Mert annyija van, amennyit ér. A lábszag terjed.
Vigyorogva lövöldözi az állatokat helikopterről, vagy száguld a túlvégre, mert nősül a kuzin – az urak így mondják -, le ne késse a kakashere pörköltöt, meg a cimbalomra írt balladát. A lábszag kifejezetten kompatibilis a helikopterrel. És persze a pénzzel. Sok-sok, egyre több pénzzel.
A lábszag virulens. De ezzel ő nem elégszik meg, mert a művelt lábszag tudja, hogy patogénnek is kell lennie, ha sikeres akar lenni ebben a szép új világban. Neki már nincs jobbágya, csak rosszabb közmunkása. Az új, de generáció örökölte az ősöktől a szívószerveket és kifejlesztett sajátot is. A másoderesztésnek már nem elég a szotyi zsebből, az alacsonyabban álló nyakába köpve, az már nem buli. Ő már színarany, címeres kanállal akarja falni a rántott beluga kaviárt. Eltartott kisujjal, mert az úgy elegáns. Neki már kell a márványoroszlán a kandallópárkányra, a düftinrózsa nem elég a faragott ebédlőasztal közepére, ő már jachtot akar a kertbe ipszilonnal, delfines medencét a spájzba, milliós topogót a lúdtalpára.
A lábszag mutálódik, elveszíti a farkát, ami a petesejtig hajtotta. Befészkelődik és elkezd osztódni, egyre nagyobb, egyre dagadtabb, egyre mohóbb lesz. És egyre büdösebb. Végül országot vesz magának, hogy legyen hová lerakni a petéit. Nincs ellene oltóanyag, se gyógyszer. Egy módon lehet megszabadulni tőle. Szappan, fertőtlenítőszer, tiszta víz. Fejet kell mosni. Ki kell húzni az (asztal) lába alól a könyvet. Fellapozni. Olvasni. Tanulni. Megérteni. Agyoncsapni vele. Vagy meg kell tanulni visszatartani a levegőt. Olyan százhúsz évig. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. június 26. kedd, 21:52
-
Találatok: 1466
Másnak is feltűnt, hogy a legtöbb diktátor alacsony, rosszarcú figura volt? És van. Lehetséges, hogy így kompenzálnak, talán eredetileg nem is akarnak mást, mint magas, jóképű pasassá varázsolódni. Miután ez még a tudomány jelenlegi állása szerint sem kivitelezhető, marad a korlátlan hatalomra törekvés, a mindenki más eltiprása. Ha már magas és jóképű nem lehet a szerencsétlen, legalább rettegjenek tőle. És tiszteljék, ez mindig ott van a be nem teljesülő vágyak között. Tiszteljék. De egy zsarnokot senki nem tisztel, legfeljebb kihasznál és persze fél tőle mindenki. Vagy utálja, mint a kétnapos szart.
Ennek ellentmondani látszik, hogy számtalan férfi van, aki nem éppen daliás termetű és nem annyira jóképű, mégis normális emberként viselkednek. Sőt! Igen, mert egészséges a lelkük és tudják, hogy nem igazán fontos dolgok ezek, bőven lehet kompenzálni a testi adottságokból eredő pici hátrányokat műveltséggel, tudással, humorral, lélekkel. Akinek ez nem megy, abból lesz szörnyeteg. Kicsi szörnyeteg a portásfülkében, az eladópult mögött, vagy az akármilyen cégnél alkalmazottként, aki azért is megszívat mindenkit, mert megteheti.
Ha a csillagok együttállása úgy alakul, mondjuk van egy gazdasági válság, egy országban túl nagy az elégedetlenség valamiért és emberünk pont nem portás, hanem politikai ambíciói vannak, eléggé gátlástalan és eléggé pszichopata (lehetőleg több területen is, mert az a siker titka), akkor politikus lesz. Ha ráadásul elég hozzá hasonló, de gyengébb szar alak van körülötte, akkor akár egy ország csúcsára is felcsimpaszkodhat.
Vegyük például Francisco Paulino Hermenegildo Teódulo Franco y Bahamonde Salgado Pardo de Andrade urat. Többnyire csak Franco néven ismerjük. Most tekintsünk el a nagyon bonyolult külpolitikai és a még annál is bonyolultabb belpolitikai helyzettől, nézzük csak a lehető legegyszerűbb módon Francót, a diktátort. Vagy bármelyik más diktátort, mert az összes tök egyforma, ami a lényeget illeti.
Franco – akit érdekel a történeti része, nézzen utána – hatalomra került. Az első dolga volt, hogy azokat az ellenfeleit, akik nem haltak meg a véres polgárháborúban (ugyanis Franco simán rátámadt a saját nemzetére, pontosabban annak arra a felére, akik nem abban hittek, amiben ő), simán kivégeztette. Családostul. Áldozatainak számát nehéz megbecsülni, de általában 250 000 körülire teszik azok számát, akik a nagy tábornok parancsára haltak meg. Közel 120 000 emberről a mai napig keveset lehet tudni, őket egyszerűen elhurcolták és soha nem kerültek elő többé.
Franco nacionalista volt, tekintélyelvű és mélyen vallásos. És természetesen volt neki víziója (itt jelezném, hogy azzal célszerű időben orvoshoz fordulni), mégpedig az volt a víziója, hogy egy keresztény, fajtatiszta országot óhajt építeni, ahol mindenkinek megvan a helye. Úrnak is, szolgának is. Gondolom nem okozok túlságosan nagy meglepetést ha elárulom, a hatalma érdekében egyezséget kötött az egyházzal, az arisztokráciával és a gazdasági elittel.
A tényszerűség kedvéért azt sem szabad elfelejteni, hogy Franco politikai ellenfelei sem ma született bárányok voltak, amennyiben templomokat gyújtottak fel, apácákat és papokat gyilkoltak előszeretettel.
Az évek során oda fajultak a dolgok, hogy már az óvodában elkezdték mosni a kicsik agyát, hogy az iskolákban folytassák és végül jó, következésképpen hasznos polgárokat neveljenek ki a diktátor és az uralkodó osztály nagyobb örömére. Franconak viszonylag egyszerű dolga volt. Ő a politikai ellenfeleit és azok támogatóit egészen egyszerűen kivégeztette. Kitörölt az ország életéből nagyjából félmillió embert. 36 éven keresztül uralkodott.
Még napjainkban is előfordul, hogy tömegsírokra bukkannak. Még élnek olyan emberek Spanyolországban, akik máig visszavárják szeretteiket.
Mára annyit talán már fejlődött az emberiség, hogy Európában nem illendő kivégezni azokat, akiknek a világnézete nem egyezik az uralkodó elképzeléseivel.
Nem ennyire egyszerű persze, de nagyon lecsupaszítva a diktatúrához nem kell más, mint egy küldetéstudatos, hataloméhes, ám személyiségzavaros illető, az őt támogató felső akárhányezer, akik hasznot húznak a többség leigázásából, kell továbbá egy lehajtott fejű nép,
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. június 25. hétfő, 21:32
-
Találatok: 1491
Nincs rövid távú megoldás Orbán kifejlett illiberális rendszere ellen, ez azonban nem jelenti, hogy mindegy, mit tesznek a hazai ellenzéki szereplők és az unió döntéshozói. Cas Mudde, a populizmus nemzetközileg elismert kutatója, aki a Political Capital és a Friedrich Ebert Alapítvány vendégeként járt Magyarországon, arról is beszélt lapunknak, hogy az uniós támogatások mellett a német ipari befektetők tartják életben az Orbán-rendszert. E pénzforrások nélkül négy-öt évig sem maradna talpon.
Tíz nappal a magyarországi választás előtt a brit The Guardian számára írt cikkében Cas Mudde úgy fogalmazott, Magyarország esetében félre kellett tennie alaptételét, amely szerint a radikális jobboldal a társadalom hangos kisebbségét képviseli a csendes többséggel szemben. Az egyre inkább jobbra tolódó Orbán-féle illiberális rendszer politikájának hatóköre annyira széles, hogy vele szemben csak a teljes körű, Jobbikot is magában foglaló együttműködésnek volna esélye, vélte Mudde március végén. Máskülönben, szólt a prognózisa, a 2018-as lehet az utolsó valamennyire szabad és fair választás Orbán rendszerében.
Az eredmény ismert, nemhogy a Jobbikkal kötendő szövetség nem jött létre, de a baloldali és liberális ellenzéki pártok sem jutottak egymással egyetértésre, ily módon a Fidesz nemcsak ismét győzött, de újabb alkotmányozó többségre tett szert, amit máris üzembe állított. Mudde ma is azt mondja, a Jobbikkal való technikai együttműködést az ellenzék többi részének meg kell emésztenie, ez matematikai kérdés, „a Jobbikkal beljebb vannak”, még ha tudja is, hogy álláspontját sokan vitatják. Márciusi Guardian-cikkében Mudde azzal érvelt, hogy a Jobbiknak esélye sem lenne olyan hatalom kiépítésére, mint a Fideszé, miközben Orbán külföldön továbbra is sokaknak el tudja adni azt az olvasatát a magyar politikai helyzetnek, hogy az ő hatalmának alternatívája a Jobbik vagy a káosz.
Ugyanakkor Mudde szerint azzal szintén szembe kell nézni, hogy az ellenzéki pártok nem tudták inspirálni az embereket, és egészen más stratégiát kell követniük, mint eddig. Nem magyar sajátosság a város és a vidék közötti politikai törés, és Magyarországon is egyértelmű: „Budapest nem elegendő az ország megnyeréséhez”. Vidékre azonban nem ellátogatniuk kell az ellenzéki politikusoknak, hanem folyamatosan jelen lenniük. Nagy szerepük lehet a civil szervezeteknek abban, hogy ösztönözzék, erősítsék a helyi kezdeményezéseket, amelyek nemcsak politikaiak lehetnek, hanem kapcsolódhatnak bármilyen helyi ügyhöz – rövid távon ez lehet a legfontosabb közéleti aktivitás. Hosszabb távon az ellenzéknek nem a Fidesz ellen kell küzdenie, hanem valamiért, vagyis célt és víziót kell találnia, aminek révén újraértelmezi a liberális demokráciát, amely „jelenleg egyre inkább negatív jelentéssel bír a magyar politikai környezetben”. Persze a liberális demokrácia újrafogalmazása „nem csupán magyar projekt”, világszerte kihívás.
Mudde szerint ismét pozitív értelmezést kellene adni a magyar uniós tagságnak is, bemutatva, hogy az mindenkinek hasznos lehet. Ez az értelmezés lehet az alapja annak a politikai stratégiának, amely azzal támadhatná Orbánt, hogy tekintélyelvű politikája és a korrupció Magyarország EU-tagságát fenyegeti. Mudde látja,
Orbán rendszerének nem kísérőjelensége, hanem fundamentuma a korrupció, családjának és barátainak gazdagítása, ebben olyan messzire jutott, hogy tudja, „ha ellenzékbe kerül, börtönbe kell mennie”.
Hogy ezt megakadályozza, abban kulcsszerepe van a médiának, amely szinte „orosz módra központilag irányított, nagyon okosan kiépített”, az RTL Klub híradóján kívül szinte nincs olyan országos médium, amelynek esélye lenne információkat eljuttatni olyan választókhoz, akik nem ellenzékiek amúgy is.
Orbán számára mintaként szolgál ugyan Putyin és Erdogan, s populista politikája hasonlatos egyes elemeiben a venezuelaihoz is, ám
Mudde szerint nem valószínű, hogy Orbán rendszere ezekhez hasonlóan erőszakossá váljon.
Bővebben ...
Fotó: Független Médiaközpont/Mark Tremmel