Nézem ezeket a kedves arcú nőket. Csillaguk emelkedik, nagy jövő előtt állnak, büszke rájuk a párt és biztos a családjuk is, hiszen máris sokra vitték. Államtitkárok. Fontos és nehéz feladatot kaptak. Járják Európát, és fáradhatatlanul bizonygatják, hogy a magyar kormány ellen felhozott vádak alaptalanok. Például mert virágzik a sajtó, a vélemény és a szólás szabadsága, a jognak asztaláról mindenki egyformán vehet, és dehogyis-ugyanmár-egyáltalán nem akarja a Fidesz lenyelni a teljes nyilvánosságot, pláne nem megfojtani azt, akit élve lenyelni nem tud. Ez mind koholmány. Légből kapott.

 

Küldetésük azért nehéz, mert ahova ők mennek igét hirdetni, ott nemcsak a Kossuth rádió hallatszik, és az ő partnereik egyáltalán nem akarnak a Fidesznek megfelelni, ugyanis nem félnek tőle.

 

Az olyannal pedig nehéz.

 

És ilyenkor jön az a megalázó jelenet, amikor a beszélgetőtárs jólnevelten bólint, de szomorú szemében látszik a felismerés, hogy megátalkodott hazudozóval van dolga, akivel becsületes párbeszédre nincs kilátás. Szertenéznek a pezsgős fogadásokon, és érzik, hogy a szokottnál is mélyebben süpped a szőnyeg, mert ezek itt körös-körül mind tudják. Olvasták a nyugati sajtóban, letették asztalukra a megmaradt magyar újságok híreit, és pontosan látják, amikor ez a két emberarcú nő pacekba letagadja a tegnapi és a mai híreket.

 

Bizonyára össze is súgnak a hátuk mögött. Sőt kinevetik. A paranoia itt munkaköri ártalom, mint a zsebtolvaj szakmájában.

 

A külvilágba küldött követeink olyan embereknek adják elő a belpiacos hazugságokat, akik ismerik az azoknak ellentmondó tényeket. Ilyeneknek nyilván bohócmunka elmutogatni, hogy a CEU tök véletlenül karambolozott egy törvénymódosítással, hogy a magyar sajtó kétharmadát adományként kapta a párt, illetve az nem is a párt, hanem egy tök független civilszervezet. Ugye milyen kellemetlenül érezné magát Ön is? Gázabb feladat még annál is, amit Jehova Tanúi művelnek, mert ők legalább hisznek a hülyeségeikben, és évente kétszer találnak valakit, aki megeszi a szöveget.

 

Idehaza megfelel a lassan főzött béka receptje: apró lépésekkel érdemes felépíteni a teljhatalmat, nem pedig egy tank tetejéről felolvasni, hogy mostantól irgumburgum. A történelem ismerői – ezek között vannak a külföldi és magyar diplomaták, politikai és gazdasági vezetők, valamint általában az értelmiség – persze tanulták, hogyan megy ez, és képesek összerakni a képet sok darabból is. A bíróságok és az akadémia elleni támadásokból, a parlamenti viszonyokból, a pártsajtó megnyilvánulásaiból és a különböző elnyomó módszerekből. Számontartják a megszüntetett, felvásárolt, ellehetetlenített, megszállt ellenzéki pártokat, intézményeket és szerkesztőségeket.

 

Egy puzzledarabka az is, ami a plakátpiacon történik. Retróműfaj, de egyelőre még mindig ez az egyik módja annak, hogy a nem-virtuális világban elérje a járókelőt egy mondatnyi üzenet. Szereti is a Fidesz, oda szokta kitenni, hogy Junckernek a kurva anyját, meg hogy a migránsok meg a Soros. És nagyon zokon veszi, ha más is alkalmazza.

 

(Kedves Emmanuel, úgy is mint szerzőnk, hadd küldjek itt egy cvikipuszit a magyar plakátpiac másik nagy szereplőjének, a JCDecaux-nak! Igazán tájbaillő jelenet, amint a nyugati óriáscég kezet ráz a helyi warlorddal, és beillatosítva fogadja a kinevezett komisszárt.)

 

A szerződésbontásnak indoka nem volt, mi kifizettük, ők kiragasztották. Nem tudom, mennyi HVG-t adtak el a plakátra tett címlapjaink, nem is könnyű mérni ennek a hatását. De valószínűleg nem is ez volt a szempont, hanem hogy a címlap néhány szava eljutott százezrekhez. Veszélyes. Az addig engedelmes és közönyös állampolgár esetleg gondolkodni kezd, továbbtájékozódik, következtet. Még a végén rájön, hogy Brüsszel nem is akarja megenni a csodaszarvast.

 

És akkor olyan kotnyeles lesz az állampolgár, mint azok a kellemetlenül tájékozott külföldiek, akik valahogy megneszelték, hogy konkrétan a miniszterelnök családja lopja el a pénzüket, és akik előtt szűkölve és egyre keményedő ráncokkal kell esküdözni, hogy ez egy amolyan mozaikcsalád, nem is járnak össze, és puszta véletlen, hogy ilyen átkozottul tehetséges üzletemberek ők.

 

Oly törékennyé jegesedett már a légvár, amin Orbán egyensúlyoz, hogy a szellőtől is óvni kell. A legkisebb tényszivárgás is veszélyezteti, a lényegét érintő megállapítások pedig életveszélyesek.

 

Keményedik a buborék. Túl sok a tarthatatlan, védhetetlen jelenség, és már a tanyavilágban sem annyira könnyű elhitetni, hogy Orbán Viktor gyerekeinek és barátainak joga van lopni, mert különben migránsok. Mégiscsak adódik a kérdés, hogy muszáj-e hazavinni a Várat a honvédelemhez, vagy esetleg anélkül is működik.

 

A nagy buborékvédő háború kezdettől folyik. Frekvenciák tűntek el és cseréltek gazdát, nyomdák álltak le, megszületett a reklámadó, és sorra estek el független lapok. Néhány még maradt, de a nyomással szembe kell néznünk, és néven kell neveznünk. Tudjuk, mi ellen harcolunk, és nekünk ez a frontszakasz jutott. Ezután is legalább ugyanolyan érdekes címlapjaink lesznek, de el kell menni érte az újságoshoz, hogy együtt kacaghassuk ki és köphessük le mindazokat, akik azt is tagadják, hogy ez épp történik. Velünk kacag és köp a világ. Nehezebb lesz napról napra, de csak így marad magyarból is olyan, aki nem fél. És íme: aki nem fél, attól ezek félnek.

 

Küzdelmes, de sokkal szebb jövő, mintha az arcpirító hazudozás lenne a sorsunk.

 

Cikk: https://hvg.hu/itthon/20190418_Ekozben_Magyarorszagon

 

444.hu