Nem könnyű ilyesmiről beszélni, dehát vannak például bakteriológusok, akik nélkül az emberiség a jelen állapotánál is betegebb volna - valakinek le kell írnia a baktériumok tulajdonságait, hogy lehessen védekezni ellenük. Bár amilyen gusztusos élőlény egy baktérium azokhoz képest, amilyenekkel most készülök foglalkozni. Dehát muszáj, mert a betegség terjed.
Az ellenzéki nácipárt vezére levelet írt a kormánypártinak. Hogy az illető már nem tud sportszerűen küzdeni és már nincs benne méltóság. Meg hogy már nem lánglelkű ifjú forradalmár, ami valamikor volt.
Azt a betegséget terjesztő lényt, amelyik a levelet elkövette, egyelőre nem írnám le, talán ellenszer sem kell, bebizonyosodik hogy egy életképtelen mutáns. Annyit azért megjegyzek, milyen érdekes szemszög az, ahonnan nézve a büdös bunkó, faragatlan, ízléshiányos, buta, műveletlen csúti futballista sportszerűnek, méltóságteljesnek és lánglelkűnek látszott.
Az alant látható bejegyzést idén szeptemberben írtam. Most másodszor teszem ide, lehet, nem utoljára. Úgy vélem, még nincs meg az ellenszer. A bakteriológus is hosszan elemez, azután lel rá a vegyületre, amivel a kórokozó semlegesíthető. Lehet, könnyebb dolga van.
Ez a szeptemberi bejegyzés arról szól, milyen volt az, ami a fent idézett lény szerint már nem olyan.
Na jó. Veselkedjünk neki. Nem szeretem, amit most fogok tenni, de kénytelen vagyok, mert úgy vélem, még mindig vannak, akik azt hiszik, túlzok, midőn azt állítom, hazánk első számú elöljárójáról nehezen dönthető el, melyik a legrosszabb tulajdonsága: a butaság, a jellemtelenség, az önimádat... és így tovább.
Fönt van az interneten egy Szárszón készült felvétel a 90-es évek elejéről. A futballista fiatal volt, szellemi erejének teljében. György Péter egyenes kérdéseket tett föl, és egyenes állításokat rakott össze. Fontos: akkor a többség egy liberális ifjút ismert, nem ezt a mai gerinctelen rablót, akkor a többségben még élénken élt a 89-es, szovjet csapatokat hazaküldő beszéd, még nagyon kevesen voltunk, akik undorodtunk attól a hőzöngéstől és már beleborzongtunk abba a (különben várható) jövőképbe, amikor ez a gyűlöletkupac teljhatalomra jut.
Nézzék, hallgassák meg, figyeljenek a válaszra. Meg a hallgatóságra. Hogy néhányan már gyanakszanak. Itt van, megmutatom, utána beszélünk.
Ugye nem várják, hogy részletes elemzést adjak? Talán elég néhány lényeges elem megemlítése.
A patkányeffektus: védekezés a sarokban látszatkitámadással. Senki nem bántotta, de már harcolni akar. Nem nevezi meg az ellenfelet, nem választ fegyvert, nem mondja, hogy hol és mikor, csak a harc szükségességéről beszél, és támad. Úgy általában. Nyer már itt is, mint azóta mindig, minthogy nincs ellenfél, aki legyőzhető volna. Ha ugyanis felbukkan egyetlen egy is, akiről gyanítható volna, hogy esetleg visszaszól, akkor hátra arc, menekülj.
Etetéssel egybekötött szociológiai felmérést végzett Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), amikor műanyag tálkákban töltött káposztát osztott a Parlamentben a tekintetes (nagyságos, méltóságos) képviselő uraknak/asszonyoknak jótékonysági felhorgadással.
Nem az volt jótékony, hogy megetette az ország szűkölködő anyáit/apáit, hanem, hogy ezzel a gesztussal próbált pénzt kiszedni belőlük, ami első ránézésre is embert próbáló feladat, és bele is bukott ez a Bangóné. Negyvennégyezer forintot kalapozott össze az egész bagázstól.
Igaz, a megszentelt cél sem volt egy nagy vaszisztdasz. A gyűjtést Debrecenben óhajtotta eldorbézolni, mert az ottani városanyák/atyák megadóztatják a karitatív ételosztást. De hogyan is remélhetett ennek orvoslására pénzt ezektől ez a Bangóné, amikor mindez egybecseng a központi akarattal, amely megtiltja az emberséget az országban az embereknek.
A kísérlet egyébként azt hozta, hogy LMP-s és Jobbik-os anyák/apák, meg egy darab Fidesz-es vette elő a bugyellárisát, más nem. Se DK-s, se MSZP-s, se a rosseb se tudja, milyen mezben ücsörögnek ott még naplopók, senki sem. Ebből is kitetszik, hogy a ganyéság pártfüggetlen, vagy éppen az, hogy akit képviselővé szentelnek, annak elrohad a szíve.
A felmérés megmutatta tehát, hogy lelket ezekben ne keressünk, de azt is, hogy humorérzéket se. Az álkeresztény (KDNP) Soltész Miklós azt tartotta nevetni valónak, hogy konyhalányokat keresett, illetve, hogy szerinte Bangóné azért osztotta kesztyűben a kis lábaskákat, mert olyan szart főzött.
Ezen legalább annyira lehet kacarászni, mint amikor Sheldon mesél viccet a fizikus tehenéről, a többiek meg nézik, hogy akkor ezt hogy. Dunai Mónika, aki a Fidesz színeiben lopja a napot, magából indult ki, amikor azt fejtegette, hogy mérget tettek a kajájába. Ezt nem látnám el lábjegyzetekkel, de nem is ez a lényeg.
Orbán csokival
Ki más, mint Balog páterminiszter mondta meg a tutit, amikor úgy méltatlankodott, hogy ez a Bangóné ezzel a pörformansszal megsértette az Országház méltóságát. Ez a kijelentés azt feltételezi, hogy van neki ilyenje, ami elképzelés a scifiből eredhet, a Tejút pereméről valahonnan.
Az Országház a mai időkben olyan épületet jelent, amelyben a képviselők megbújhatnak a cudar időjárás elől, miközben olyan törvényeket szavazgatnak meg, amelyek legálissá teszik a lopást. Vagy, ha ilyet már nem lehet, akkor titkosítással tussolják el a balhét.
Más funkciója a NER-ben nem nagyon van, fölösleges tehát szakralizálni, attól nem lesz jobb. Mint ahogyan a képviselő urak/hölgyek is csak úgy nyakig tele vannak szarral és húggyal, mint akármelyik panelproli, és mégis azt hiszik, hogy tíz centivel a föld fölött lebegnek. És amilyen hülye a magyar, ezt így is látja.
Az is érdekes, hogy az ország elcseszett háza számára az nem volt méltatlan, amikor Orbán Viktor, országos cimborájával, valami Semjénnel együtt zabálta két pofára a tüntetők csokiját. Az is mindent elmondott az egész hordáról meg a vezérükről, a házmester Kövér mégsem akart közéjük lövetni.
Novemberben jelent meg magyarul Anthony B. Atkinson közgazdász Egyenlőtlenség című nagy hatású műve a Kossuth Kiadó gondozásában. A könyvbemutatón Ferge Zsuzsa szociológus mondott beszédet, a szöveg szerkesztett változatát közöljük.
Tony Atkinson a szociális munkán keresztül került kapcsolatba a szociálpolitikával.[1] Még cambridge-i tanulmányai elején, 1962-ben végzett önkéntes szociális munkát mentális betegekkel egy németországi kórházban. Judith Mandeville pszichiátriai szociális munkás ugyanekkor kezdte pályályát, aminek kezdetén egy osztrák kórházban dolgozott. Judith szerint 1963 novemberében cambridge-i találkozásuk tapasztalata volt az alapja gyorsan kialakuló, és egy életen át tartó, kölcsönös egymásra hatáson alapuló kapcsolatuknak
Tony későbbi írásai szerint a korai német tapasztalatok a társadalmi egyenlőtlenségekre tették érzékennyé, a Brian Abel-Smith és Peter Townsend The Poor and the Poorest című könyve pedig a szegénységre. Egyenlőtlenség c. könyvében írja, hogy az 1965 karácsonyán kiadott „A szegények és a legszegényebbek” című könyv „volt az, ami arra indított, hogy kutatni kezdjem a szegénységet, és megírjam első, Poverty in Britain and the Reform of Social Security címmel megjelent könyvemet”. Ezt a könyvet vitte magával az amerikai Cambridge-be 1967-ben, és ennek olvastán alakult ki benne az a nézet, hogy a közgazdászok nem foglalkoztak megfelelően a szegénység és egyenlőtlenség ügyével.
Atkinson és a kapitalizmus
Atkinson halála óta tanulmányok sora értékeli munkásságának egészét. Amire nehéz választ adni, az az a kérdés, hogy hogyan viszonyult a kapitalizmushoz?
Ő maga is, méltatói és tanítványai is olyan neo-keynesiánus közgazdásznak tartják, aki túllépett a közgazdaságtudományon annak humanista és morális gazdagításával. Ebbe a felfogásba természetesen tartozik bele a szociál-liberális kapitalizmus-kritika, amely a tőkés érdekek dominanciáját és társadalomrombolását demokratikus eszközökkel kívánja visszaszorítani, korlátozni. Azaz fel sem merül a kapitalizmus megkérdőjelezése. Atkinson radikális gondolkodó volt, aki sok tudományosan elfogadott, „kőbe vájt” tézist tudatosan megbolygatott és felülírt. De önmagát nem tartotta politikai radikálisnak, és mások sem tekintették annak. Stílusa is többnyire a megfontolt kételkedőé, soha nem az igazságot birtokló ideológusé.
A soron következő magyarországi országgyűlési választások előtörténete jól illusztrálja azt a válságot, amelyben élünk.
De voltaképpen mi van válságban? A rezsim?
Hogy világosan láthassunk, hasonlítsuk össze – kissé leegyszerűsítve – Orbán miniszterelnök kormányzati rendszerét egy másik kelet-európai szisztémával, amellyel össze szokás keverni.
Jarosław Kaczyński és a PiS kormányzása rendkívül koherens politikai doktrínára épül: a mai Lengyelország egyszerre tekintélyelvű és szociális állam; mindkét elemét komolyan veszik és sikerre vitték. A lengyel kormány az 500+ programmal csakugyan megsegíti a szűkölködő családok gyermekeit, valóságosan szociális bérlakásépítésbe kezdett (a húsz esztendeig rendesen fizető bérlők tulajdonossá válhatnak), a munkásosztály és az alsó középosztály helyzete javult. Nemcsak a gazdaság fejlődik sikeresen, hanem a társadalom egészének a helyzete is: jó a népoktatás, fejlődik az infrastruktúra is.. Ugyanakkor Kaczyński nem akarja megdönteni a kapitalizmust, és a jobb helyzetbe került munkásosztályból nem lesz uralkodó osztály: a korporatív (vagy hogy a régi fasiszta szakkifejezést használjuk, „hivatásrendi”) eszme szerint az osztályok (régiók, települések, nemzedékek, nemek) elfoglalják a maguk természetes, harmonikus helyét a nagy egészben: a cél igazságosság, de nem egyenlőség. Az, hogy az osztályok, foglalkozások, tevékenységi körök képviselői-tagjai anyagi helyzetüket, tehát életformájukat illetően közelebb kerülnek egymáshoz, nem azt jelenti, hogy a nagyobb műveltséggel vagy a magasabb pozícióval nem járnak erkölcsi és politikai előjogok. Az egyenlőség a konzervatív politikai filozófiában uniformizálást jelent, és Kaczyński sikeres és népszerű pártja (mert neki van pártja) nem erre, hanem érdem szerinti, igazságos hierarchiára törekszik, amelyben a hazafias, önzetlen, szellemileg magasrendű teljesítménynek és a vele járó vezető tisztségnek autentikus, jogos tekintélye van, amelynek igenis kijár a tisztelet.
A Kaczyński-rendszer katolikus jellege (a katolikus korporatizmus az államdoktrínája, amely Ignaz Seipel és António Olivieira de Salazar államát ihlette, és amelyre Imrédy Béla is törekedett), antikommunizmusa, antiliberalizmusa, antifeminizmusa és oroszellenessége őszinte, mélyen átérzett és következetes. Kaczyński nem korrupt, valóban azt hiszi, hogy a nemzetét szolgálja, emberei is meggyőződéses, többnyire rátermett figurák – mint az új miniszterelnök, Mateusz Morawiecki is – , akik közül a legtöbben a Solidarność mozgalmában hiteles, bátor ellenállók voltak. A korporatista rendszer megengedi az állami beavatkozást és az állami irányítást a tőkés gazdaságban (mint ahogy megengedi a kínai, japán, szingapúri stb. gazdaságban is), de ezt csak az ódivatú és eltájolt magyarországi liberálisok tartják „szocializmusnak”; konzervatív kormányzási stílusának a közigazgatáson és a reakciós tömegpárton kívül két klasszikus (külső) pillére van: az egyház és a hadsereg.
A rendszer természetesen súlyosan korlátozza a szabadságjogokat és agresszívan belenyúl a honpolgárok magánéletébe, de ennek a kényszernek van logikája és iránya. A cenzúra, a sovinizmus, az idegengyűlölő őrjöngés, a fasisztoid szónoklatok, a bigott nőellenesség, a történelemhamisítás, a Nyugat (azaz a fölvilágosodás) iránti utálat: ez mind igaz; de a rezsim – saját kritériumai szerinti – sikeressége és szavahihetősége is tény.
A magyar olvasó jól tudja, hogy a magyarországi rendszer nem ilyen. Ezt a katolikus országot nem éppen mélyen hívő református kormány vezeti, államdoktrína nincs, mély meggyőződés se. A rezsim gazdaságpolitikája eklektikus – neoliberális, korporatista és etatista lépésekre egyaránt van példa – , szociálpolitikája (szemben Lengyelországgal) népellenes, de nem pozitív formában, hanem az elesettek elhanyagolásával, sorsukra hagyásával, önző (és gondolattalan) cinizmussal.
A karácsonyi könyvvásárra jelent meg Spiró György legújabb regénye, a Kőbéka. A könyv keserű szatíra Magyarországról. A jelenkori magyar próza egyik legnagyobb alakjával – ahogy arról a Városi Kurír már beszámolt – a HVG készített interjút, A olvasóink számára is érdekes lehet, hogyan látja egy íróember a világunkat, a hazai közélet állapotát. Munkatársunk elkészítette az interjú újabb kivonatát.
Nem a munka, hanem a rablás a vagyonszerzés útja
Spiró szerint hazánkban nem új az a mentalitás, hogy nem munkával, hanem rablással lehet vagyont szerezni, hisz’ gyakorlat volt a Horthy – korszakban, és a háború után egyaránt:
“Ebből a hosszú, másfél évszázados folyamatból született meg nálunk-ironikus módon már a rendszerváltás után-a szovjet embertípus, amelynek jellemzője az önfeladó, erőszakos kollektivizmus. a közöny, az engedelmesség, a hiszékenység.”
Orbán uralkodása alatt létrejött egy félfeudális államkapitalizmus, amilyen a világ számos országában hasonlóan működik:
“Mindenhol, ahol a polgári forradalom nem tudta teljesen megsemmisíteni a feudális struktúrákat, ahol tovább él a jobbágymentalitás. Évszázados tapasztalat az ilyen térségekben, hogy csak önfeladással, hajbókolással lehet túlélni, és az állam képviselőihez kell dörgölőzni.”
Spiró meglepődött azon, hogy a kilencvenes évek elejétől nálunk még hogyhogy nincs diktatúra.:
“Ezzel a hosszú átmenettel nyertünk több mint húsz tűrhető évet. Persze nem mindenki, mert tömegek szakadtak le rögtön a rendszerváltás után, őket minden kormány a sorsukra hagyta.”
A nyugat bérmunkásai vagyunk
Az író úgy gondolja, hogy továbbra is a Nyugat bérmunkásai vagyunk, a Fidesz éppúgy a tenyerén hordja őket, mint a szocialisták:
“De lassan mégis csúszunk lefelé. Távolabb kerültünk Európától, mint a reformkor óta bármikor. Még a szocializmusban is több, nemzetközi szintű újítás volt lehetséges Magyarországon, mint most.”
Spiró a magyar társadalmat nagyon elmeszesedettnek, begyepesedettnek látja. Többek között ezzel magyarázza, hogy a Fidesz a menekültekkel riogatásból ilyen hosszú ideig meg tud élni:
“Egy újra jobbágyosított társadalmat könnyű ellenségképpel ellátni.” /…/ “De minden babona csak addig tart, amíg a szavazók viszonylag jól élnek. Akik Magyarországon nagyon rosszul élnek, a társadalom negyven százaléka, azok nem szavaznak, ezért is vehetik a semmibe az érdekeiket.”
Miként függ össze a jogállamiság az Európai Unióból származó közpénzek elosztásával? – ezt a kérdést boncolgatták a Transparency International (TI) konferenciáján pénteken, amelyet ezúttal is a Korrupcióellenes Világnapjára időzítettek. Hiába hívták a kormány és a kormányhoz közelálló intézetek képviselőit a vitára, ezúttal sem jöttek el, nem értek rá.
Mintegy 25 milliárd euró érkezik Magyarországra a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban. Ez a második legmagasabb összeg egy főre számítva az új tagállamok körében, éves bontásban pedig a magyar GDP 3-4 százaléka. Martin József Péter, a TI ügyvezetője szerint azonban a pénz hazai elosztása enyhén szólva részrehajló. A projekteket túlárazzák, a szereplők valódi verseny nélkül nyernek, a támogatást indokolatlan célokra pazarolják. Így
több százmilliárd forint kerül illetéktelen kezekbe.
A korrupció rendszerszintűvé vált Magyarországon, ami nem választható el a jogállam leépülésétől.
"Bár a választás szabadságához aligha férhet kétség, a demokráciának egyre kevesebb összetevője érvényesül" – mondta.
A kormánytól független intézmények közül már csak a bíróságok tartják magukat. Minden más közhatalom vészesen eltávolodott a nyugati demokráciáktól, és a keleties autokráciák felé mozdult el. A korrupció tekintetében az a legnagyobb kockázat, ha nem működnek a végrehajtó hatalmat ellenőrző mechanizmusok.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Folyamatosan elemzik a korrupció mélységét az egyes tagállamokban, és ennek alapján évente országspecifikus ajánlásokat tesznek a tagállamoknak – ismertette Zupkó Gábor, az Európai Bizottság (EB) Magyarországi Képviseletének vezetője (fenti képünkön) az EU antikorrupciós tevékenységét. Nemrég fogadták el a módosított pénzmosás elleni irányelvet, amely javítja az átláthatóságot, és a valódi haszonhúzó személyének nyilvánosságra hozását a Panama Papers kapcsán.
Fontos példának nevezte az Európai Ügyészség létrehozását. Idén októberben született erről egyezség, egyelőre 20 tagállam vesz részt a munkában. Úgy vélte, ezzel egy erős, független, és
hatékony megoldást találtak a határon átnyúló áfacsalásokra, és az uniós költségvetés sérelmére elkövetett bűncselekményekre.
Az új ügyészség nemcsak nyomoz, hanem büntetőeljárást is indíthat a határokon átnyúló bűncselekményekben. Zupkó hozzátette: reméli, hamarosan Magyarország is csatlakozik az új ügyészséghez, és félreteszi kezdeti fenntartásait.
Csoda, hogy nem kedvelem? Szerintem ritka eset, hogy a Fidesz kampánygépezete ekkorát hibázzon! Az, hogy valaki túlbiztosítja magát, ritkán szokott jóra vezetni, márpedig itt most éppen erről van szó. Orbán fél, hogy elveszíti a választásokat, és félelme nem indokolatlan, ugyanis ez esetben akár még pórázon is vezetgethetik, csatlósaival együtt.
Nem, az életét egy szabályos kormányváltás esetén nem vehetik el, viszont elvehetik a pénzét, a gyerekei pénzét, a strómanjai pénzét, a harcostársai pénzét, ez pedig rosszabb a halálnál is, hiszen értelmetlenné teszi egész életét, nem szólva arról, hogy a börtönben presztizsértéke lehetne annak, ha valakinek Orbán a menyasszonya...
Fél, tehát cselekvési kényszert érez és hibázik.
Azzal harcol, amitől fél, megkísérli tehát elvenni ellenfelei pénzét és ellehetetleníteni választási kampányukat.
Vagy, ha ez nem sikerül, hát elvenni Simicska pénzét, és ellehetetleníteni az ő megbuktatására dédelgetett ambícióit...
Hiba ez a javából, hiszen a vád megáll minden párt esetében - nevezetesen, hogy tiltott támogatásokat fogadott el választási célokra, és leginkább a Fideszre igaz ez.
Illúzió az is, hogy Simicska ne tudna erről, hiszen a Fidesz gazdasági hatalmát éppen ilyen trükkökkel ő alapozta meg.
Hogy ebben az esetben ne súgna a Jobbiknak?
Álomvilág, hiszen nem hülyének hívják, hanem Simicskának.
A demokratikus oldal pártjai közül többen is felismerték, hogy ha ez elmegy a Jobbikkal kapcsolatban, akkor bármikor soron következhetnek ők is.
Merthogy ez nem demokratikus eljárás és nem jogállami intézkedés, hanem egy diktatúra képmutató önkénye..
Persze ettől Orbán ötlete még jó, csak könnyen visszaüthet, és ez adja az esélyt is.
Most lehetne ugyanis a Jobbikot bevonni egy kormányváltó koalícióba úgy, hogy azt a résztvevők szavazótábora lelkiismereti problémák nélkül el tudná fogadni, hiszen itt nem csak a lóláb, de az egész ló kilóg.
Lehetne ezzel az esettel bizonyítani a diktatúra valós jelenlétét, az összes pártot fenyegető veszélyt, a demokratikus pártok törekvésének tisztaságát - nem értek veled egyet szinte semmiben, de mindent megteszek, hogy elmondhasd a véleményed...
Ehhez persze le kellene ülni tárgyalni egymással és a Jobbikkal is, és meg kellene egyezni néhány dologban, félretéve a dogmákat és doktrinákat, egy demokratikus Magyarország létrehozása érdekében.
Most.
Mikor a libatolvaj rázza a kerítést, akkor kell kaszára-kapára kapni, nem egy hét múlva, mert ha ütemet tévesztünk, akkor a libatolvaj eszegeti majd a libacombot.
Nem januárban, nem majd egyszer, hiszen Orbán rendszere feladta a magas labdát.
Most, amikor könnyebben megszerezhető a választók beleegyezése.
Ez az útja annak, hogy a Jobbikból ne váljék mártír, mely még tovább erősödve kerül majd ki a vesztes választásból és a demokratikus oldal ismét magához tudja ragadni a kezdeményezést.
Szerintem.
Lehet persze, hogy tévedek, de egy biztos: véget kellene vetni a társadalom szétszakítottságának, és el kellene fogadtatni azt, hogy minden párt, amelyik elfogadja a demokrácia játékszabályait egyformán jogosult arra, hogy a választó elé tárja elképzeléseit, törekvéseit a soron következő választási ciklusban, aztán döntsön a választó.
Még ha gyenge is a hang, egy adott időszakban igenis megrengeti a némaságban vagy a csak saját hangja által betöltött űrben előretörő hatalmat – mondja Iványi Gábor arról, miért nem szabad feladniuk, elsősorban önmagukat, a civileknek, s miért kell kiállni és szólni. A Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Alapítvány vezetője szerint ki kell mondani, hogy ami történik, az bűn.
A lelkész arra számít, hogy folytatódik ellenük a kormányzati hadjárat, de ettől nem omlanak össze: „valahogyan kivárjuk, amíg majd ők összeomlanak. És akkor újrakezdjük, újra fogjuk építeni, amit most eltapostak.” Iványi és főiskolai professzortársai Nobel-békedíjra jelölték Soros Györgyöt, ezzel védve őt az általuk gyalázatosnak és ördöginek tartott hatalmi játszmától.
– Ön is Soros György katonája lett?
– Mindig is az voltam. Persze a szónak más értelmében, mint amire az Orbán-kormány használja. Soros Györggyel korábban is volt kapcsolatunk, még jó régen, évekkel ezelőtt az egyik szakértői bizottságban helyet kaptam, aztán pedig pályáztunk néhányszor. A napokban pedig postára adtunk egy levelet. Mi itt, a Wesley János Lelkészképző Főiskolán öten professzorok – Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás teológus, Nagy Péter Tibor szociológus, Szilágyi Gál Mihály filozófus meg én, a rektor – javasoltuk Soros Györgyöt, hogy legyen ő a következő Nobel-békedíjas. Jelöltük őt erre. Tudom, nem százszázalékos az esélye, hogy ez meghallgatásra talál a bizottságnál. Meg azt is tudom, milyen hálás lesz érte a kormány. Szókratész a méregpohár feletti utolsó szavaként azt mondja: „Tüntessetek ki, mert megérdemlem.” Soros György igazán megérdemli, hogy kitüntessék. Ez a dolog egyik fele. A másik pedig, hogy olyan mérhetetlenül szégyellnivaló és sátáni, amit vele műveltek, hogy nem volt jobb ötletünk arra, miképpen lehet ez ellen valamit tenni. De valamit tenni kellett.
– Gondolom, az ön esetében nem a támogatásokhoz van köze a szimpátiának.
– Természetesen nem. De a mi támogatásunk, ahogyan más magyaroké is, bizonyítja, hogy milyen ördögi és hamis a kormány kampánya. Mi most a mobilmosodánk finanszírozásához is – mások mellett – a Nyílt Társadalom Alapítványtól kaptunk támogatást. Ez egy igen költséges, utánfutóra szerelt mosó- és szárítógép, amit beszereztünk, és már a menekültek átáramlása idején használtunk. Abban maradtunk, hogy békeidőben a Miskolc melletti Lyukóvölgybe kiűzött roma családok rendelkezésére bocsátjuk. Saját áramfejlesztője is van, nincs szükség hálózatra a működtetéséhez, hatalmas előrelépés azoknak, akiknek sok esetben fedél sincs a fejük felett. Ez nagyon szép program volt.
– Idén ötmillió forintot kapnak a Nyílt Társadalom Alapítványtól.
– Körülbelül, igen.
– Ennyitől még nem számítanak külföldről támogatott szervezetnek.
– Nem, de fütyülünk rá, hogy azok vagyunk-e. Nem azért, mert tetszik nekünk dacolni a hatalommal, hanem azért, mert azt gondoljuk, az embernek normálisnak kell maradnia. És inkább el kell viselni, hogy eltapossák, mint örökké bujkálni. Úgysem tudunk úgy elbújni, hogy a hatalom ne találjon meg. Nevetségessé válunk, amikor megpróbáljuk kicselezni a hatalmat, mert az pontosan tudja, kik azok, akiket üldöz, és addig fogja aljas módon csűrni-csavarni a maga jogszabályait, amíg meg nem találja a módját, hogy tönkretegyen minket. Akkor meg addig is szabad emberként, felemelt fejjel kell tenni a dolgunkat. Nem szállunk be a játékukba.
Volt valaha kellemetlen érzése olyan tévés vitaműsort nézve, ahol elvileg két független szakértő vitatkozott, de az egyik mégis úgy beszélt, mintha Orbán, Rogán vagy Kósa ülne a stúdióban?
Nem önben van a hiba, egyszerűen csak felismerte a modern politikai marketing egyik szürkezónában működő zsoldosát, az álcivilt.
Az álcivil olyan személy vagy szervezet, amely látszólag társadalmi ügyekre szakosodott igazi civilként viselkedik, csak éppen a kormány működteti azért, hogy független palástban propagálja a kormány nézeteit.
A naiv újságolvasó, tévénéző azt gondolja, hogy a nyilatkozatban, műsorban, rendezvényen független véleményt hallgat. A színfalak mögött azonban a civilnek gondolt szervezettel is a kormány propagandistái báboznak.
Bár a magyar közéletet olyannyira eluralta a jelenség, hogy a legnagyobbakról, például a CÖF-ről talán már a rajongók sem hiszik, hogy független, a jelenség azért nemzetközi. Elnevezése GONGO, azaz government organised non governmental organisation, magyarul kormányzati civil szervezet. (A valódi civil szervezet az NGO.)
A gongókat, azaz álcivileket két okból is szereti a hatalom:
Megvezetik a közvéleményt.
Hiteltelenítik az igazi civileket. Hiszen míg a kormány kritikusai leálcivilezik az álcivileket, a kormánypártiak visszaálcivilezik a civileket. A vita így végül nem az adott ügyről szól, hanem egymás minősítgetésébe torkollik.
A tisztánlátás végett összeszedtük a jelenleg legaktívabb kormányzati álcivileket, rengeteg hivatkozással, hogy ne merüljünk el a második pontban ismertetett mocsárban. Kutatómunkánk során meglepve láttuk, hogy az álcivilek feliratú ajtó mögött nem csak a napi sajtóból ismert néhány szervezet lakik. Kiderült, hogy a kormány zsebcivilek egész hadseregét hozta létre, a napi politikától a családügyön át a történelmi emlékezettel vagy akár a nyelvvel foglalkozó szervezetekig. Ezen szervezetek így bármilyen felmerülő témában aktivizálhatók, addig pedig alvóügynökként szöszmötölnek irodáikban.
Álcivil-határozónkban öt szervezetet mutatunk be, hogy mostantól ne lepődjön meg, ha Németh Szilárd szavait hallja a tévében egy nem Németh Szilárdnak tűnő ember szájából.
Tevékenység: ha egyetlen szervezetben kellene elmondani, hogy mit jelent az álcivil szervezet, akkor elég a CÖF-öt a boncasztalra helyezni. A CÖF működésében az álcivilség minden kritériumát megtalálhatjuk: kormányt támogató működés, jelentős állami támogatások, összefonódás állami hivatalokkal, átláthatatlan pénzügyek, a kormányt egyéb fórumokon (tévéműsorok, lapok, üzleti világ) támogató tagok.
Végh László polgármester beszédet mond a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a békemenet-szervezők civil autós zarándoklatának sümegi állomásán A demokrácia lényege a társadalmi összefogás című nagygyűlésen a sümegi művelődési házban 2015. március 23-án. Az asztalnál Bayer Zsolt újságíró Csizmadia László a CÖF elnöke és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a CÖF szóvivője. / Fotó: Varga György
Nem könnyű ilyesmiről beszélni, dehát vannak például bakteriológusok, akik nélkül az emberiség a jelen állapotánál is betegebb volna - valakinek le kell írnia a baktériumok tulajdonságait, hogy lehessen védekezni ellenük. Bár amilyen gusztusos élőlény egy baktérium azokhoz képest, amilyenekkel most készülök foglalkozni. Dehát muszáj, mert a betegség terjed.
Etetéssel egybekötött szociológiai felmérést végzett Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), amikor műanyag tálkákban töltött káposztát osztott a Parlamentben a tekintetes (nagyságos, méltóságos) képviselő uraknak/asszonyoknak jótékonysági felhorgadással.
Orbán csokival
Novemberben jelent meg magyarul Anthony B. Atkinson közgazdász Egyenlőtlenség című nagy hatású műve a Kossuth Kiadó gondozásában. A könyvbemutatón Ferge Zsuzsa szociológus mondott beszédet, a szöveg szerkesztett változatát közöljük.
A soron következő magyarországi országgyűlési választások előtörténete jól illusztrálja azt a válságot, amelyben élünk.
A karácsonyi könyvvásárra jelent meg Spiró György legújabb regénye, a Kőbéka. A könyv keserű szatíra Magyarországról. A jelenkori magyar próza egyik legnagyobb alakjával – ahogy arról a Városi Kurír már beszámolt – a HVG készített interjút, A olvasóink számára is érdekes lehet, hogyan látja egy íróember a világunkat, a hazai közélet állapotát. Munkatársunk elkészítette az interjú újabb kivonatát.
Miként függ össze a jogállamiság az Európai Unióból származó közpénzek elosztásával? – ezt a kérdést boncolgatták a Transparency International (TI) konferenciáján pénteken, amelyet ezúttal is a Korrupcióellenes Világnapjára időzítettek. Hiába hívták a kormány és a kormányhoz közelálló intézetek képviselőit a vitára, ezúttal sem jöttek el, nem értek rá.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Csoda, hogy nem kedvelem? Szerintem ritka eset, hogy a Fidesz kampánygépezete ekkorát hibázzon! Az, hogy valaki túlbiztosítja magát, ritkán szokott jóra vezetni, márpedig itt most éppen erről van szó. Orbán fél, hogy elveszíti a választásokat, és félelme nem indokolatlan, ugyanis ez esetben akár még pórázon is vezetgethetik, csatlósaival együtt.
Még ha gyenge is a hang, egy adott időszakban igenis megrengeti a némaságban vagy a csak saját hangja által betöltött űrben előretörő hatalmat – mondja Iványi Gábor arról, miért nem szabad feladniuk, elsősorban önmagukat, a civileknek, s miért kell kiállni és szólni. A Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Alapítvány vezetője szerint ki kell mondani, hogy ami történik, az bűn.
Volt valaha kellemetlen érzése olyan tévés vitaműsort nézve, ahol elvileg két független szakértő vitatkozott, de az egyik mégis úgy beszélt, mintha Orbán, Rogán vagy Kósa ülne a stúdióban?
Végh László polgármester beszédet mond a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a békemenet-szervezők civil autós zarándoklatának sümegi állomásán A demokrácia lényege a társadalmi összefogás című nagygyűlésen a sümegi művelődési házban 2015. március 23-án. Az asztalnál Bayer Zsolt újságíró Csizmadia László a CÖF elnöke és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a CÖF szóvivője. / Fotó: Varga György