Kedveseim, most már egészen biztos, hogy vezérünk teljesen, véglegesen és visszavonhatatlanul megőrült. Két napja a facén üzent az ő népének, mert valami miatt ilyen Dumas-szerű romantikus hangulatban volt. Azt tartotta fontosnak közölni a nagyvilággal, hogy „Egy mindenkiért, mindenki egyért” Télleg, nem szórakozok.
Még jó, hogy nem a milliók egy miatt, hogy nem ez jutott az eszébe, bár voltaképp totálisan érdektelen, mi gőzölög a búrája alatt. Már rég eljátszotta a jogait, hogy komoly emberek foglalkozzanak vele, itt, a hátországban azonban jól elvagyunk. A móka és a kacagás jót tesz az emésztésnek, plusz még felpezsdíti a vérkeringést is.
Tegnap az is kiderült, hogy újólag levelet ír népének egyetlenünk, korra, nemre, felekezetre való tekintet nélkül, hogy az utolsó csecsszopó is megtudja az egy igazat, az örök üdvözülés biztos útját. A levél arról szól, hogy Soros György milliókat akar betelepíteni a Közel-Keletről és Afrikából, ezt pedig nem lehet hagyni. Sic! Minden körítés, vakarózás és cicó nélkül.
Még csak választ sem vár rá, úgyis tudja, hogy az egész nemzet, egyként, önként és dalolva, mindenki mögötte állván, elutasít, fogat csattogtat és hörög egy ütemre. Én most az alkotás schmittes módját választom – másolok, és nem restség okán. Szívbéli örömmel olvasgattam a hírhez fűzött kommenteket, amelyeket megkapna a vezér, ha hagyná. De ilyet nem tesz egészségügyi okok miatt, pedig az anyázás meglepően változatos tárháza tűnik fel az alább közzéteendő sikolyokban.
Ti viszont örvendjetek velem, íme, a merítés:
„…Ez egy borzasztóan buta levél, borzasztóan buta embereknek.…A populisták óriási találmánya, hogy a butaságra erőforrásként tekintenek, és nem haboznak ki is aknázni azt. Tehát: buta embereknek szól, ez igaz, és a levél is az ő szintjüknek megfelelő, viszont aki írja, na, az egyáltalán nem buta, viszont mérhetetlenül aljas. A Magyaroknak tökéletes lesz….És a migránsokat is elriasztja!….Borzasztónak borzasztó, de erős igény van rá……A levél színvonalán látszik, hogy mit is gondolnak valójában rólunk, mármint a Kubatov listáján szereplőkről. Csak az átlag Fidesz szavazó szellemi színvonalához igazították….Viktor Orbán mifaszt levelezik velünk már megint? Nincs erre idő, inkább áskálja tovább a lövészárkokat, mert különben lecsap ránk a Soros-veszedelem, megerőszakolják a nőket, és levágott fejekkel fog focizni a Pancho Arénában a migráns válogatott!….Affenébe! Most megint lehet izgatottan várni a postást, remegő kézzel feltépni a borítékot, végigsimítani szeretettel a lapon, áhítattal élvezni a sorokat, rákönnyezni, összecsókolni minden négyzetcentit, az aláírást huszonötször, naponta, az imazsámoly fölé helyezni a falra, majd rárajzolni a büdös lófaszt.…
…Sieg Heil Mein Minister Elnök Úr!!!….És most ezzel már megint mit kellene csinálni? Nem lehet rajta ikszelgetni és egy vagyonért visszaküldeni, nincs benne csekk sem. Hát ez így csak egy levél. Nyugodtan írhatna nekem Facebookon is, jóval olcsóbb és ugyanúgy leszarnám, mintha kézbe kapnám….
Az európai választók mintha megijedtek volna a radikális döntésektől. Elégedetlenek a fennállóval – nemzeti kormányzó és ellenzéki elitjeikkel, az európai elitekkel -, változást is akarnak, de nem sokat. Jöjjön a rendszerek kijavítása, átalakítása, de ne jöjjön rendszerváltás.
A 2008 után elhúzódó válságra, először "európai tavasszal" válaszoló tömegmozgalmak és radikális pártok, a görög Szirizától a spanyol Podemosig és olasz Cinque Stelle-ig a színpadon vannak még, de nem váltak Európát meghatározó erőkké. Hasonlóképpen, a fenyegető populista és nacionalista radikálisok is a kapuk előtt állnak, de nem sikerült betörniük őket. A Brexitet választó brit döntést nem követték hasonló radikális döntések. Az európai társadalmak elfogadnak immár kisebbségi kormányokat, nemszeretem nagykoalíciókat, kormányozhatatlanságot vagy éppen autokrata kormányzást, csak legyen nyugalom és biztonság.
A globális kapitalizmus és ezen belül az európai kapitalizmus, és a liberális parlamenti rendszer válsága kiváltotta az alternatíva keresését. A nagyra törők a globális kapitalizmusnak kerestek és keresnek versenytársat, Macron és Merkel egy európai alternatívát próbál kialakítani, a kelet-európaiak egy része pedig a nemzeti antiliberális rendszert igyekszik a globális rendszerrel szembeszegezni. Nemzeti történeti alternatívát. Keleti nemzet. Keleti történet. Keleti alternatíva.
A rendszer-alternatíva hiánya
Gyanítom, hogy a magyar választók többsége elfogadta a rendszert. Elfogadta Orbánt. Elfogadó nemzet vagyunk. Csak a rendszer javítását, a vadhajtások lenyesését szeretnénk. A régi jó Orbánt. Az elmúlt évtized – egyesek szerint sajnos, mások szerint szerencsére -, azt bizonyította az ország többségének, hogy nincs alternatíva. Most vagyunk az évszázados nemzeti úton, ahol mindig voltunk: kelet-európai értékek és érdekek, paternalizmus, ellensúly nélküli állam. Ez van, ezt kell szeretni. Ahogy a Horthy- és a Kádár-rendszernek, Horthynak és Kádárnak se volt, Orbánnak sincs alternatívája. Nem rossz, nem jó a rendszer, tőlünk, magyaroktól ennyi telik. Ebben vagyunk otthon. Kelet-európai politikai gének. Nyugat-európaiság, liberalizmus, a nemzeti közösség és a szabadság ügyének egybeesése tőlünk idegen. Horthy és Kádár se voltak nagy személyiségek, elkövettek ők is egyet és mást, de nekünk magyaroknak ilyen vezetők kellenek, hozzánk ők illenek: Orbán Viktor. Miénk a felvilágosult vagy tudatlan abszolutizmus, a látszat-demokrácia és autokrácia, az antidemokratikus nacionalizmus, ahogy az oroszoknak a rendcsináló diktatúra – járjon mindenki a maga ruhájában, ne idegen módiban.
Lássuk be, az elmúlt évtizedben se a politikai pártok, se a gazdasági nagyságok, se a szellemi vagy médiaelitek nem voltak képesek előállítani olyan rendszer-alternatívát, Orbán-alternatívát, amely hitelesen versenghetett volna. Az egyáltalán nem néma, aktívan választó középrétegek se igyekeztek arra szorítani a régi eliteket, hogy állítsanak elő már valami újat, valami mást, nem szültek új eliteket, hogy kikényszerítsenek egy másfajta rendszert. Ellenkezőleg, helyezkedtek, izegtek-mozogtak, hogy minél jobb helyet foglaljanak el a rendszerben. A társadalmi és politikai némák pedig csak áldozatai maradtak a politikai és gazdasági brutalitásnak. Nincs nyugat-magyar, liberális demokrata, a nemzeti közösség birtokbavételét, az ember felszabadítását és a modernizációt összehangoló alternatíva. Egy alternatívát nem elég elképzelni, elő is kell tudni állítani. Hozzászoktunk, hogy azt mindig a külvilág állítja elő számunkra. Nem jelent meg olyan társadalmi-politikai erő, amely a társadalmi felemelkedés dinamikáját képviselni tudná. Az egymást kölcsönösen fékező, lassító és semlegesítő erők között egyedül Orbán és rendszere tudott mozgást előidézni.
A létező kapitalizmus
Orbán és a rendszer működik. A rendszeren belüli és kívüli ellenzék nem működik.
Pedig azt azért sejtettük, hogy nem tudják ezt a végletekig tolni. Hogy nem lehet úgy gyűlöletből légvárat építeni, hogy egy kósza mondat porig ne rombolja. A józan ész évek óta bizakodik, hogy egyszer valahogy megáll ez az őrület, és most tessék, eljutottunk idáig is.
A helyzet az, hogy kiderült, hogy a kormány, miközben évek óta ádáz harcot vív az Európai Unió menekültpolitikája ellen, legalábbis szóban, lényegében azért csak befogadott majdnem ugyanannyi menekült- és oltalmazott státuszt kapott embert, mint amennyi ellen amúgy a kvótarendszer ürügyén ágált. Vagyis az történt, hogy miközben ezerrel magyaráztak valamit, annak pont az ellenkezőjét csinálták. De őszintén szólva nem ez az első ilyen eset – csak ez a kékre plakátolt utcák tükrében valóban látványosra sikeredett.
Hisz ez volt a cél.
Az, hogy sikerüljön éveken át fenntartani az erős, harcos, a magyar érdekeket védő politika látszatát. Hogy sikerüljön háborús retorikával elhitetni, hogy amennyiben nem ez a kormány kormányoz, akkor az egész országot felfalják a brüsszeli bürokraták, a keletről érkező migránsokkal karöltve.
Innen nézve az, hogy négy évvel ezelőtt a rezsicsökkentés volt a mantra (Németh Szilárd azt is hasonló lendülettel tudta nyomni, mint most a sorosozást), már tényleg megmosolyogtatónak tűnik. Pedig a séma ugyanez volt: elhitetni, hogy ha nem a Fidesz marad hatalmon, az embereket betemetik a gázszámlák. És persze utólag kiderült, hogy a gázszámlák a legrászorulóbbakat így is betemetik – csak ez akkor már senkit sem érdekelt.
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy egy fatális véletlenre (meg Altusz Kristófra) volt szükség ahhoz, hogy mindez kiderüljön. Illetve hát itt nem is a kiderülés a jó szó, hanem a megerősítés. Hiszen megszámlálhatatlan mennyiségű cikk, tanulmány, nyilatkozat és állásfoglalás született már arról, hogy a kormány bevándorlásellenes kampánya (pláne megfejelve a Soros-topikkal) konkrét hazugságokra, félinformációkra és barokkos túlzásokra épült.
Tudtuk, hogy az egész, 2015 óta tartó migránsokkal riogató retorika hamis. És mégse történt semmi.
Ami jól mutatja azt is, miben rejlik a kormány ereje: hiába álltak tények szemben a propagandaanyagokkal, mégsem sikerült egyszer sem akár csak egy fél pillanatra zavarba hozni velük a kormánypárti politikusokat. Egyszer sem ingott meg senki alatt a szék, szempilla se rezzent, hiába derült ki újra meg újra, hogy nem mondanak igazat, hogy feleslegesen keltenek pánikot. És mindezt képesek voltak pusztán azzal elérni, hogy egyszerűen nem reagáltak a tényekre, és ha kicsit lankadt a figyelem (vagy éppen más, kínosabb ügyekre terelődött), még eggyel erősebb fokozatra kapcsoltak. Ennyi kellett ahhoz, hogy elvegyék a teret a nem kormánypárti nyilvánosság elől, leuralják a közbeszédet, és ezzel kézben tartsák az irányítást.
A mostani eset annyiban nyilván különleges, hogy belülről erősíti meg mindazt, ami kívülről mindig is egyértelmű volt. Kérdés, hogy ez mire lesz elég.
Ha azt nézzük, hogy politikai tőkét ki tud kovácsolni ebből a helyzetből, akkor nem állunk túl jól. Annyit már látunk a kormánypárti reakciókból, hogy a migránsozás helyét minden eddiginél erősebben veszi át Soros démonizálása (arról pedig már nagyvonalúan kezd elfelejtkezni a propagandagyár, hogy miért is kellett Sorost belekeverni ebbe a történetbe). Persze, adott most egy óriási támadási felület, amin keresztül lehet ütni a kormányt, ehhez viszont az is kéne, hogy az ellenzék megfelelően tudja lereagálni a kialakult helyzetet (ez egyelőre még nem igazán sikerült senkinek).
Időbe telik legörgetni a Financial Times internetes portálján azt a cikket, amely Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke politikai karrierjéről szól. Az írás címe elárulja, mit gondolnak erről a szerzők: The rise and rise of Viktor Orban. Szabadon fordítva: Orbán Viktor szárnyalása.
Orbán Viktor útja a demokrácia ifjú bajnokának szerepétől, amelyet 1988-1989-ben játszott, 2010 után kiépített politikai berendezkedéséig, amelyet ő nevezett "illeberális demokráciának", az egyik leginkább figyelemreméltó átalakulás az elmúlt évtizedek európai politikatörténetében - indokolják a Financial Times (FT) szakírói, mért szenteltek szokatlanul hosszú cikket Magyarország miniszterelnökének.
A magyar politikus átváltozása egyben a rendszerváltás után létrejött kelet-közép-európai demokráciák átalakulásának története is. Egy évtizede még úgy látszott, hogy az Európai Unióba belépett szocialista országok átváltozása diktatúrából demokráciába visszafordíthatatlan, ám az elmúlt években elindult az akkor kiépült demokratikus rendszerek lebomlása, amely fenyegeti az EU alapértékeinek érvényesítését, sőt talán magának az uniónak a létét is - folytatódik az FT elemzése.
A legsikeresebb
Négy év korábbi kormányzás után Orbán Viktor 2010 óta nyolc éve van hatalmon Magyarországon, amivel Európa legsikeresebb nacionalista-konzervatív kormányzását produkálja. Módszereit másolják Lengyelországban, sőt a populista-nacionalista politikai erők még Ausztriában is. Orbán egyes vélemények szerint Donald Trump amerikai elnök egyes szövetségeseit is inspirálja.
Az EU nem találja a fogást az Orbán Viktor vezette Fidesz-kormányon, amely nagy parlamenti többségére támaszkodva 2010 óta kénye-kedve szerint átszabta Magyarországot. A kormányfő bírálói szerint lebontották a jogszolgáltatás függetlenségét és pártkatonákat helyeztek a kulcsfontosságú döntéshozói pozíciókba. Az állami médiából propagandagépezetet csináltak és a hatalomhoz hű oligarchák kezére játszották a független sajtót. A 2015-ös kerítésépítés óta a miniszterelnök nacionalizmusa keményebb mint valaha.
Mi ez?
Timothy Garton Ash, az oxfordi egyetem Európával foglalkozó professzora, aki jelen volt Orbán Viktor híres 1989-es beszédén a Hősök terén, amelyek a szovjet csapatok kivonását követelte, úgy véli, hogy Magyarországon vegyes politikai rendszer épült ki. A szó szoros értelmében nem diktatúra, ám immáron nem is liberális demokrácia. Egyfajta hibrid rendszer, félautoritáriánus rezsim. Ezzel kiprovokál egy alapvető kérdést az EU-val kapcsolatban: vajon az unió továbbra is demokratikus államok közössége-e még vagy már nem az?
Megosztottság
Orbán Viktor visszautasította az FT számos kérdését arra, hogy interjút adjon az üzleti lapnak a politikai életútját bemutató cikkhez. A lap cikkének szerzői ezért arra a több mint tucatnyi interjúra támaszkodtak, amelyet korábbi barátaival, szövetségeseivel, támogatóival és ellenfeleivel készítettek. A magyar olvasónak valószínűleg nem újdonság, amit megtudtak.
A névsort elégedetten lehet olvasgatni, ekkora szellemi hátországgal képesnek kellene lenni eredményt elérni, nagy kár, hogy az idő rohan és még mindig nem derült ki, hogy ez a formáció lesz-e az, amelyik az egész ellenzéket képviselni fogja?
De még az sem, hogy a demokratikusnak nevezett ellenzéki csoportot reprezentálja majd, vagy csak a szocialistákat és Karácsony híveit, vagy létrejön végre egy olyan formáció, melyben ott szerepelnek majd a DK jelöltjei is a többiek mellett - horribile dictu esetleg még a Jobbik is képviselteti magát, mint kormány - sőt, rendszerváltásban érdekelt erő?
Mert azt azért soha ne feledjük, hogy a politika elsősorban az érdekekről szól, minden más vélemény csak népbutítás.
Nagy a gyanúm, hogy illúzió lenne teljes körű együttműködést várni, jómagam még a szocialista - Párbeszéd összefogásban sem bízom túlzottan, hiszen az évek során olyan szépeket mondtak egymásra oda-vissza, hogy az egymás iránti rokonszenv feltételezése inkább a humor kategóriájába tartozik.
A választás sikere talán abban merül majd ki, hogy a szocialisták ott maradnak a Parlamentben, Karácsony csont nélkül bekerül és személyében megerősödve kerülhet ki a helyzetből.
A DK nem biztos, hogy örül ennek, hiszen kivülnézetből úgy tűnik, hogy arra játszottak, hogy a végén - potenciális és potens jelölt híján - a többiek ráfanyalodnak Gyurcsányra, aki majd széttárva kezét és némi vonakodás után elfogadja a kihívást.
Szóval, ezt azért túl nagy sikernek nem lehet tekinteni, inkább azt mondanám, hogy az ellenzék kihajigált az ablakon egy választási ciklust, és ott se tart ma, mint 2014-ben tartott.
Orbán eltartott kisujjal szürcsöli a kávéját.
Karácsony pedig okosakat mond, például, hogy új középosztályra van szükség, és ez a tudáson fog alapulni.
Szép elképzelés, csak az a baj, hogy abban az országban, ahol csőcselék is csak egy van, kevés esélye van annak, hogy a létében fennállásakor is meglehetősen gyenge, de legalább széles középosztály helyett egy újat lehet gründolni.
A középosztály elsősorban gazdasági kategória, és a kulturális máz csak erre kenhető rá, de ha nincs gazdasági alap, akkor ez a máz hamar lepattogzik és a középosztály lesüllyed - a hova is?
Merthogy nálunk nincs alsó meg felső középosztály, itt vannak gazdagok meg szegények, és az ő foltozott, de tiszta ruhájukra nem lehet középosztály által dominált társadalmat alapozni.
Ahhoz, hogy itt normális középosztály legyen, át kell rendezni a társadalmi viszonyokat, le kell nyomni az oligarchákat és vazallusaikat, mint Süsü a cölöpöt és ki kell csavarni a kezükből a libacombot, amit persze nagyon szorongatnának dolgos kezükben az érdekeltek.
Durva dolgokat kellene tenni, ezt meg nem meri felvállalni az ellenzék, ellenben tovább szaval a törvényességről, ahelyett, hogy a mai törvények törvényességét kérdőjelezné meg hangosan és határozottan.
Hogy ki mit ígérget enélkül, annak nincs jelentősége, ígérni a bolond is tud, Q.E.D...
Másik kérdés, hogy a középosztály "alapanyaga" már régen Londonban mosogat, és esze ágában sincs hazajönni olyan középosztálynak, mely kevesebbet keres egy londoni mosogatónál, ellenben elemi szabadságjogaiban korlátozzák és mindenféle bunkók napi gyakorisággal megalázzák.
Hacsak nem a közmunkásokat átminősítése lenne a megoldás, ami nem is olyan istentől-embertől elrugaszkodott ötlet, hiszen ebben az országban születtek már kinevezéssel is polgárok, pártjuk is van, kerítésük is.
Csak kultúrájuk nincs, de hát mindene nem lehet az embernek, nem igaz?
Mindenesetre elindultunk az úton, és itt már maga az is eredmény, hogy az egyik lábunkat a másik elé tesszük.
Létre kell hozni az új magyar középosztályt, mindenkinek esélyt kell adni ahhoz, hogy biztonságban éljen – jelentette ki Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje kedden Nyíregyházán.
Az ellenzéki politikus a Változás 2018 című kampánykörút helyi állomásán arról beszélt, az ellenzéki összefogás által elindított középosztály-programban igazságos adó- és nyugdíjrendszer megalkotása, hozzáférhető, magas színvonalú egészségügyi ellátás biztosítása és a minőségi oktatás megteremtése szerepel kiemelt helyen. „Azért kell jó iskola, mert az új középosztály a tudásra fog alapulni és azt szeretném, ha ebbe a társadalom túlnyomó többsége bekerülhetne” – fogalmazott. A célok egyszerűek, kézenfekvőek, de egyben abszurdak is, hiszen most ezekkel kell kampányolni és meggyőzni az embereket – tette hozzá az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
A Váci Mihály Kulturális Központ nagytermében összegyűlt érdeklődők és szimpatizánsok előtt Karácsony Gergely kifejtette, Magyarországnak olyan kormánya van, amely ezt nem érti, ezért az első dolog ezen változtatni. Nagyon fontos, hogy megértsük azt - folytatta a miniszterelnök-jelölt - , hogy ez a kormányváltás több mint egy kormányváltás, lényegében egy politikai rendszer leváltását, egy politikai mentalitás, felfogás leváltását jelenti.
El kell érnünk azt, hogy igaz legyen a több hatalom, több szolgálat mondás, azaz szolgálatra kész politikusokra van szükség - jelentette ki. Karácsony Gergely szerint az MSZP és a Párbeszéd, ennek a szolgálatnak a jegyében, képes volt arra, amire kevés párt, vagyis túllépni saját árnyékán. Nem a pártok a fontosak, az a fontos, hogy ezeket az egyszerű igazságokat Magyarországon ki lehessen mondani és végre lehessen hajtani - hangsúlyozta. Karácsony Gergely reményét fejezte ki, hogy az ellenzéki szövetség kibővül a jövőben, aki „félig a szövetségesünk, az talán egészen azzá válik”, a szervezeti egységük mellett most még kiálló pártok pedig rájönnek arra, hogy a szolgálat, vagyis az ország érdeke a fontosabb.
Az eseményen Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője beszédében azt mondta, az MSZP és a Párbeszéd közös programja a magyar gyermekekről, fiatalokról, a dolgozó emberekről és a nyugdíjasokról szól. A nyugdíjasokhoz szólva hangsúlyozta, Magyarországon több millió nyugdíjas megélhetési problémákkal küzd, de - mint fogalmazott - az időskor nem lehet hátrány, a nyugdíj pedig nem adomány, hanem munkával és járulékfizetéssel megszerzett jog.
A Fidesz a nyugdíjasokat csak szavazóknak tekinti, nem veszi emberszámba, az ellenzék programja viszont április 8-a után magyar nyugdíjasokról is szólni fog - mondta.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke, a programismertetés felelőse arról beszélt, csak a kormányváltás szolgálja Magyarország érdekét. Szavai szerint nem elég folyamatosan kritizálni a kormányt, ha bizonyos pártok még mindig a saját pártlistájukról győzködik a baloldali szavazókat.
Bele kell nyugodnunk abba, hogy a legalacsonyabb fizetésűek között ragadunk az EU-ban? Így alakultak a bérek 2010 óta Magyarországon.
Átlagosan több mint egyhavi bérrel többet vittek haza a munkából élő emberek Magyarországon – így vezette fel pénteken Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fizetésekről szóló legfrissebb statisztikát. Ez azt mutatja: 59 hónapja – vagyis majdnem öt éve – emelkednek a reálbérek, amihez persze a béremeléseken túl az alacsony – időnként negatív – infláció is hozzájárult.
De mennyiben járult hozzá a kormány?
A nettó bérek 2010 óta 37 százalékkal – a közfoglalkoztatást nem számítva 43,5 százalékkal – nőttek 2017 végére. Ezen belül a szellemi dolgozók bére éppen a másfélszeresére nőtt, a fizikai dolgozóké pedig átlagosan 40 százalékkal. Különösen ez utóbbi kategóriában látszik azonban, mennyire egyenlőtlen volt a bérek emelkedése a második Orbán-kormány hivatalba lépése, 2010 óta.
A költségvetési szférában fizikai munkát végzők nettó fizetése mindössze 27 százalékkal emelkedett ebben az időszakban, és a legfrissebb, 2017. július-szeptemberi adatok szerint átlagosan mindössze 112 760 forintot tett ki. A képet rontja az, hogy a kormány a válság kellős közepén rendkívül megszigorította a munkanélküli ellátást, és egy olyan közmunkaprogramot vezetett be, amelyben rendeletben rögzítette a béreket.
Mi most csak a program keretében elérhető bérekre koncentrálunk, ám ott egyenesen lesújtó a kép. A legfrissebb adatok szerint 166 ezer közfoglalkoztatott van, akik a napi nyolc órában végzett munkájukért átlagosan nettó 54 300 forintra számíthatnak havonta – ez az összeg mindössze hétezer forinttal több a 2012-es szintnél, amelyet Zsiga Marcell nyilatkozata égetett a magyarok agyába.
Az azóta a Szerencsejáték Zrt. vezetésébe katapultált fideszes képviselő 2012 februárjában mondta azt, hogy
"biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, igen, azt hiszem, igen."
Finomítja a képet a Zsigát megelőző, Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszterhez köthető kijelentés, amely szerint „kifejezetten szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik 28 500 forintból eddig rejtélyes módon meg tudtak élni”. Ám mindkettő igen messze van a realitástól, ahogy az sem feltétlenül igaz, hogy a minimálbér emelése (a 2010-es bruttó 73 500 forint helyett idén ez már 138 ezer) járult hozzá a fizetések növekedéséhez.
A csodafegyver: az egykulcsos szja
A legalacsonyabb keresetek leszakadását leginkább a második Orbán-kormány egyik legnagyobb hatású intézkedése, a 2011-ben bevezetett egykulcsos (16, majd 15 százalékos) személyi jövedelemadó magyarázza.
Horn Gyula volt pénzügyminisztere inkább bízik egy, a Macronéhoz hasonló mozgalomban, mint a jelenlegi ellenzék összefogásában, de még ha utóbbi működne is, szerinte azt az állandó háborús hangulatot fenntartó Fidesz nem hagyná annyiban, és akár a szükségállapot bevezetésével is elfojtaná.
HVG: Hogy jutott ön szerint egykori pártja, az MSZP oda, hogy lassan a parlamenti küszöb megugrása lehet a legambiciózusabb célja?
Békesi László: Sehol sem fújnak jó szelek a baloldal számára, de idehaza – ahogy megszokhattuk – kicsit még rosszabb a helyzet. Az MSZP-nek igazából esélye sem volt, hogy modern értelemben vett szociáldemokrata párttá váljon, és korszerű válaszokat adjon a jelen kérdéseire. Máig a Horn Gyula által kijelölt ösvényen halad a párt, egyre rosszabb személyi feltételekkel és kiürült szakmai háttérrel. Horn könnyedén feláldozhatónak tartotta a szociáldemokrata értékeket, ha a pillanatnyi hatalmi érdekei úgy kívánták. Ez a pragmatizmus egy darabig eredményes volt, de mára teljesen erodálta a pártot.
HVG: Nincs is megállása a bukás felé?
B. L.: Az MSZP rendkívül beágyazott a magyar társadalomba, így 2018-ban bizonyára parlamenti párt marad. De a bázisa, amely döntően a rendszerváltás veszteseiből áll, menthetetlenül öregszik és fogy. Úgy gondolom, hogy klasszikus ellenzéki, de minimális befolyású párt sorsa vár az MSZP-re.
HVG: Talán azt gondolták, hogy az unióhoz tartozás eszméje pótolja a baloldali és a nemzeti narratívát?
B. L.: Aki így gondolta, nagyot tévedett. Az uniót nem lehet szeretni, csak racionális módon kötődni hozzá. Hatalmas hiba volt, hogy a Kádár-kori reflexeknek megfelelően az MSZP eltolta magától a nemzeti gondolatot, és óriási morális és érzelmi erőforráshoz juttatta az ellenfelét. Mára látszik, hogy ezeknek az érzelmi attribútumoknak a visszaszerzése nélkül lehetetlen megnyerni a választók kritikus tömegét. Ugyanakkor persze részben érthető volt a párt félelme, hiszen amikor a XX. században a nemzeti gondolat felívelt, mindig nacionalista és kirekesztő volt, és paradox módon hozzájárult a nemzeti tragédiákhoz.
HVG: Lát olyan demokratikus erőt, amelyik sikerrel tudna játszani a nemzeti húrokon? Az LMP és a Momentum próbálkozik ilyesmivel.
B. L.: Az LMP sok mindennel próbálkozik, bevallom, számomra már követhetetlenül, és úgy tűnik, eredménytelenül. A pártból mára kiváltak az igazán tehetséges, vonzó személyiségek, maradt Szél Bernadett, akit reggelire megesznek nemhogy Orbán, de még a rutinosabb ellenzéki pártvezérek is. A Momentum nagy ígéret volt: ezek a világlátott, tanult, ambiciózus fiatalok nem kompromittálódtak, sem a rendszerváltás előtt, sem utána. De a párttá alakulásuk után kiderült, hogy egyetlen filozófiájuk van: pusztán generációs alapon benyomulni a politikába, és részesedni a hatalomból.
HVG: Ha nem ők, ki buktatja meg a Fideszt?
B. L.: A megsértett tömegek előbb utóbb létrehoznak egy olyan, a macronihoz hasonló, legalábbis kezdetben elsöprő erejű társadalmi mozgalmat, amely képes lesz egy-két lépcsőből álló rekonstrukciós folyamatot elindítani.
A közéleti, politikai viták kilencven százaléka arról zajlik manapság, hogy verhető-e egyáltalán a Fidesz, hogy a különböző ellenzéki taktikák (közös lista, koordinált jelöltállítás, stb.) hozhatnak-e eredményt, „kijöhet-e a matek”, ahogy divatosan mondani szokás.
Az alábbiakban a múltba révedek, a 2014-es országgyűlési választások egyik helyszínét vetem elemzés alá, szerintem sok tanulságot lehet levonni belőle, bár mindenekelőtt a Fidesz választási rendszerének tökéletes működését mutatja be. Azt gondolom azonban, hogy a helyzet nem teljesen reménytelen.
Egy kis közbeszúrás. Még 2011-2012-ben, az új választási rendszer koncepciójának megismerésekor, majd a választási törvény elfogadásakor a szép emlékű Galamus portálon többször is írtam arról, hogy amit mi – pontatlanul – egyfordulós választásnak hívunk, az tulajdonképpen az „eredményességi és érvényességi küszöb” kivétele, azaz, hogy nem szükséges többé abszolút többséget szerezni az egyéni körzetekben, a relatív többség elengedő. Ez súlyos legitimációs kérdéseket vet fel: az egyéni képviselők nagy részének nem hogy többsége nem volt a választókerületében, de a többség kifejezetten ellene szavazott! Böcsülettel kiszámoltam: a 106 választókerület közül 85 (!) ilyen! Borzalmasan nagy szám ez! És még egy apróság: ha 2014-ben a demokratikus ellenzéki pártok közös egyéni jelölteket indítanak a fővárosban, akkor a tizennyolc egyéni kerületből tizenhetet (!) megnyernek, a mostani nyolccal szemben (azoknak, akik az akkori összefogásban látják a második Orbán kétharmad okát, Cegléditől Puzsérig: az LMP volt az, aki mind a tizennyolc választókerületben „ráindított” a közös jelöltre, és megbízhatóan el is vitt 7-8%-ot mindenhonnan…)
De térjünk is rá a tárgyalandó választókerületre, mégpedig a Baranya megyei 1-es körzetre, egyrészt azért, mert ide kötődik az elmúlt napok – számomra legalábbis – legörömtelibb politikai történése: ebben a körzetben lépett vissza Mellár Tamás javára az MSZP-s Tóth Bertalan; másrészt ez a körzet remekül mutatja a választási rendszer minden manipulatív aljasságát.
Mint látjuk, a választást a fideszes Csizi Péter nyerte 37,19%-os eredménnyel, tehát egy bő egyharmados támogatással vitte el a mandátumot – mondhatjuk úgy is, hogy egy szűk kétharmad ellene szavazott. Tóth Bertalan 32,95-%-ot szerzett, az LMP-s jelölt 8,85-öt (a kettő együtt ugyebár 41,8%) és volt még a Jobbiknak egy masszív 16,53%-a.
És itt voltak a kamupártok és a „független” jelöltek! Megannyi tehetséges politikus! Külön gratulálunk Zilinszki Zitának és Kissné Patkós Gyöngyi Hajnalkának, akik ketten együtt szereztek nulla (!) szavazatot! Emlékeztetőül: a képviselő jelöltséghez ötszáz ajánló cédula kellett! Mindenesetre ők tizennégyen közösen elvittek 2.274 szavazatot, míg Csizi és Tóth között a különbség 2.149 volt. Teljesen bizonyos, hogy a régi választási rendszerben ez a mandátum Tóth Bertalané! (Tegyük ide, hogy a jelenlegi állás szerint a kamupártok indulását megnehezítik.)
Vonjunk akkor le mindenféle tanulságokat! Először is azt, amit azért tudtunk eddig is: a Fidesz által ránk erőltetett választási rendszer nem jó, manipulatív, antidemokratikus; de rögtön ezután azt, hogy még így is le lehet győzni a Fideszt! Ehhez azonban az kell – a fentiek ezt mutatják – hogy nem indulhatnak egymással szemben a demokratikus ellenzék jelöltjei sehol! (A lista más dolog). Ja, igen, és dolgozni kell, rengeteget; térdig le kell járni a lábakat; nagyon okosan kell jelöltet választani; árulókat, társutasokat kiszűrni, stb. stb…
Kedveseim, most már egészen biztos, hogy vezérünk teljesen, véglegesen és visszavonhatatlanul megőrült. Két napja a facén üzent az ő népének, mert valami miatt ilyen Dumas-szerű romantikus hangulatban volt. Azt tartotta fontosnak közölni a nagyvilággal, hogy „Egy mindenkiért, mindenki egyért” Télleg, nem szórakozok.
Az európai választók mintha megijedtek volna a radikális döntésektől. Elégedetlenek a fennállóval – nemzeti kormányzó és ellenzéki elitjeikkel, az európai elitekkel -, változást is akarnak, de nem sokat. Jöjjön a rendszerek kijavítása, átalakítása, de ne jöjjön rendszerváltás.
Pedig azt azért sejtettük, hogy nem tudják ezt a végletekig tolni. Hogy nem lehet úgy gyűlöletből légvárat építeni, hogy egy kósza mondat porig ne rombolja. A józan ész évek óta bizakodik, hogy egyszer valahogy megáll ez az őrület, és most tessék, eljutottunk idáig is.
Időbe telik legörgetni a Financial Times internetes portálján azt a cikket, amely Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke politikai karrierjéről szól. Az írás címe elárulja, mit gondolnak erről a szerzők: The rise and rise of Viktor Orban. Szabadon fordítva: Orbán Viktor szárnyalása.
Karácsony van, hirtelen felindulásból. 
Létre kell hozni az új magyar középosztályt, mindenkinek esélyt kell adni ahhoz, hogy biztonságban éljen – jelentette ki Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje kedden Nyíregyházán.
Bele kell nyugodnunk abba, hogy a legalacsonyabb fizetésűek között ragadunk az EU-ban? Így alakultak a bérek 2010 óta Magyarországon.
© Túry Gergely
Horn Gyula volt pénzügyminisztere inkább bízik egy, a Macronéhoz hasonló mozgalomban, mint a jelenlegi ellenzék összefogásában, de még ha utóbbi működne is, szerinte azt az állandó háborús hangulatot fenntartó Fidesz nem hagyná annyiban, és akár a szükségállapot bevezetésével is elfojtaná.
A közéleti, politikai viták kilencven százaléka arról zajlik manapság, hogy verhető-e egyáltalán a Fidesz, hogy a különböző ellenzéki taktikák (közös lista, koordinált jelöltállítás, stb.) hozhatnak-e eredményt, „kijöhet-e a matek”, ahogy divatosan mondani szokás.
