- Részletek
-
Készült: 2018. augusztus 10. péntek, 02:16
-
Találatok: 1808
Amikor az Agymenőkben Proton professzor tátott szájjal és kerekre nyílt szemekkel bámulja Sheldon infantilis hülyeségét, Leonard nem tud mást mondani a megnyugtatására magyarázatul: – Ő ilyen. Tényleg ilyen. – És mindenki érti, miről is van szó, csak az öreg nem, mert addig nem volt benne a közepében. Mi viszont benne vagyunk.
Van nekünk – illetve hát, nekik van, a józanabbja csak a’la Proton professzor néz leesett állal, hogy mi a rosseb van itt – ez a 2rule nevű csodánk, amit már genezisében megült a rontás. És olyan elemi erejű érzelmeket váltott ki, mintha az anyukáját szidták volna a sok liberális köcsögnek, mint amilyen magam is vagyok, bármit is jelentsen ez. Most már elég annyi, hogy nem ők.
Legfőképp persze azért visított a nagyérdemű, mert a 2rule, amely bűnben fogant, mutatta a NER összeszorított fogú igyekezetét, hogy az utolsó csöppet is kipréselje a birtokba vett országból, hogy befurakszik a legkisebb résbe, akárha féreg. És nem is a lopás fáj már, mert az bevégeztetett irreverzibilis módra, hanem, hogy nem hagyják békibe’ az embert, hogy a barlangjában sincs nyugta.
Ott állnak a szájánál ilyen prostisrácok és piszkálnak be a botjaikkal, mert azt hiszik, megvédi őket a ketrec, de, ha az egyszer kinyílik, aranyapám. Ám ne szaladjunk ennyire előre a történelemben. Momentán itt van nekünk vizsgálatra ez a rulettes csoda, s nem azért, mert amúgy érne akár egy szót is, hanem, mert ez a NER eszenciája, a mocskos kivonata voltaképp.
És amikor minden jóérzésű ember ezen a szaron röhögött undorodva és sírva is egyképp, akkor a cég vezérigazgatója – de szeretik a rangokat ezek -, bizonyos Kővári Ágnes nyilatkozott az Origónak – csakis -, nem érti, miként történhetett, hogy a 2rule bevezetése ekkora vihart kavart. Együk meg a zúzáját közösen, s főleg még, hogy mindezek után nemzeti köntösbe is öltözteti a fekáliát. Pedig egyszerű ez.
Az emberek java része ugyanis – nem mindenki ugyan, de az egészségesebbje mindenképp – ösztönösen irtózik az aljasságtól. Nevezzük azt akárhogy, korrupciónak, a hatalommal való visszaélésnek vagy tartózkodó kérelemnek esetleg, mindegy. Ha szaga van, márpedig Neriában bűzlik minden, akkor a delikvens befogja az orrát és csendesen kiköp.
Vezérigazgató asszony olvasatunkban hasonszőrű, mint Sheldon, és létezésére meg viselkedésére nincs más magyarázat, mint, hogy: Ő ilyen. Tényleg ilyen. És mindenki érti is, kivéve, akire vonatkozik, hogy abban a pillanatban, amikor a nemzet strómanjának neve fölmerült a nyomorult terméke kapcsán, abban a másodpercben rákerült a stigma. És nem a liberális köcsögök tették rá, hanem maga az egyazisten Orbán Viktor a már végtelenbe vesző ténykedésével és országrontó garázdálkodásával.
Már szaga van annak, amit megérint, megemlít mint számára lényegest, az egész manusból árad a halál lehelete. Úgy vesz el mindent a közösségtől, hogy tán nem is tud róla, amikor körbehugyozza és megjelöli. Ez az egész akkor kezdődött, amikor először tört ki rajta igazán a téboly, és a kokárdát, mint a hozzá tartozás szimbólumát nevezte meg. Azóta jobb érzésű ember ilyet nem hord, vagy csak befogott orral.
És nemcsak tárgyak, hanem fogalmak, úgymint nemzet, család, kereszténység, alkotmány, magyar és folytathatnánk a végtelenségig a felsorolást, hogy mi minden vált értékvesztetté és más jelentésűvé a fideszbeszélben, hogy mára alig is maradt valami, ami az embert emlékezteti a normális életére. Mert egyetlen, nagy párttaggyűlés lett az egész szerencsétlen ország.
Vezérigazgató asszony nem érti a felháborodást, pedig csak annyi a magyarázat és az ok, hogy Orbán-, és Fidesz-szaga van. Születésekor rákerült a NER pöcsétje, és onnan azt semmi sydol vagy pronto le nem hozza. Kérdezte azt is, mi a baj, s magam azon vagyok, kikerülve a csapdát, hogy idemásoljam a Belga egész szövegét arról, hogy mi a baj, beérem egyetlen sorral: “Az, amit mondasz: az a baj.” – És talán értve leszek. Vagy nem.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. augusztus 09. csütörtök, 04:53
-
Találatok: 1479
Az ORFK szerint a rendőrök megfelelő körülmények között teljesítik szolgálati feladataikat, amihez képest tudunk olyan rendőrről, akit egy hétre rendeltek a határhoz, aztán a harmadik héten már a szülei vittek neki ételt és váltóruhát. Árad a panasz.
Az Országos Rendőr-főkapitányság következetesen cáfolja, hogy drasztikus lenne a hiány a rendőrségi állományban, és állítják, hogy elég rendőr van Magyarországon, a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint pedig idén fél év alatt összesen 8,5 milliárd forint túlórapénzt fizettek ki a rendőrségi állománynak. Ezért érdeklődtünk arról az ORFK-nál, hogy a meglévő állományban milyen körülmények között dolgoznak a rendőrök. Válaszukban azt írták, hogy „megfelelő körülmények” között teljesítik szolgálati feladataikat.
Ehhez képest a körülményeket jól ismerő forrásaink szerint a határvédelemnél három év alatt sem sikerült megoldani a szolgálatot teljesítő rendőrök ellátását. Rengeteg panasz érkezik például az ételre, mind a mennyiséget, mind a minőséget illetően.Remekül szemlélteti ezt a Magyar Rendőrök és Katonák, Veletek Vagyunk Facebook-oldalára feltöltött fotó is a penészes ételről, amelyet a határvédelemnél szolgálatot teljesítő Készenléti Rendőrség tagjai kaptak.
Ugyancsak a határvédelemnél szolgáló rendőr kapta ellátmányként azt az első ránézésre sem bőséges szendvicset, paprikát és valamilyen tejterméket, amit a zacskóban lévő patkány már megkezdett. Az állat a szálláson mászott a zacskóba.
Túlórapénzük jelentős részéből ezért a határhoz rendelt rendőrök a saját ellátásukat fedezik. Ahogy télen a kötelezően előírt egyenruha aláöltözetét is saját maguknak kell megoldaniuk.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. augusztus 07. kedd, 20:56
-
Találatok: 1655
Elkezdődött a bűnbakok kiterjedt keresése? - A felső és az alsó csoportok nagyobb arányban bővülnek, mint a középső szegmenshez tartozók – állapította meg a KSH egyik nemrégiben kiadott elemzése. A tulajdonosi középosztály is veszített erejéből, amiért a miniszterek a hazai vállalkozásokat hibáztatják.
Minden korábbinál nagyobb mintán igyekezett a magyar osztályszerkezetet négy évvel ezelőtt feltérképezni a GfK. Arra jutottak, hogy hazánkban a mai napig nem alakult ki a középosztály. Érdemes átböngészni a felállított kategóriákat, így bárki meg tudja állapítani, ő hová is sorolható be (
az ezt tartalmazó cikk itt található). A GKI tavaly azt nézte meg, hogy a jelenlegi kormányzat alatt miként alakult a különböző társadalmi csoportok összes jövedelemből való részesedése, illetve hogyan változott a reáljövedelmük.
A kutatók kimutatták, hogy igazak az előfeltevések: valóban
a szegények kárára híznak itt a gazdagok. Nem minden írható azonban a Fidesz számlájára. A középosztály jövedelme több mint egy évtizeden át stagnált. A lecsúszások a KSH a magyar foglalkozási szerkezet változásairól nemrégiben közzétett elemzéséből (ezt teljes terjedelmében
itt olvasható) is kitűnnek. Mint a tanulmányban megállapították: hosszabb időtávot tekintve a rétegszerkezet polarizálódik, a felső és az alsó csoportok nagyobb arányban bővülnek, mint a középső szegmens.
Ennek megfelelően kimondták, hogy a 2011. (a legutóbbi népszámlálás) óta eltelt öt évben bővült a foglalkozási szerkezet felső szegmense, amiben az alkalmazottként dolgozó felső értelmiségiek, valamint az alsószintű vezetők körének bővülése játszott szerepet. A rétegstruktúra középső tömbje szűkült. Jelentős veszteségeket szenvedett el a szakképzett szolgáltatási és kereskedelmi foglalkozásúak tábora.
A válság által leginkább sújtott szakképzett ipari munkásság kissé erőre kapott, amihez azonban az járult hozzá, hogy körükben a legjellemzőbb a külföldi munkavállalás, 5,4 százalékuk dolgozik az országhatáron kívül. A betanított munkát végzők aránya stagnált, míg az egyszerű munkát végzők köre tovább bővült, már közel 10 százalék volt 2016-ban.
Elszívják mindenki elől a levegőt, de elviselhetetlennek tartják a fuldoklást
A tulajdonosi középosztály szintén veszített erejéből, de a csökkenés a KSH szerint inkább a kevésbé stabil, bizonytalanabb helyzetű vállalkozókat érintette. Mi úgy véljük viszont, hogy ebben nagy szerepet játszhat, hogy egy kitűntetett réteg mindent visz, a fideszes gazdasági elit elszívja mindenki elől a levegőt. Azután a kormányzat szemrehányást tesz, amiért az érintettek az oxigénhiány jeleit mutatják.
Az
Index.hu beszámolója szerint egészen elképesztő módon két miniszter is hosszan szidta a korábban sokat dicsért magyar vállalkozásokat. Nyilván nem a kormány szívéhez közel (rakétákkal segített) rétegről, hanem a többiekről beszéltek. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint „egy holland munkás kétszer annyi értéket állít elő, mint egy magyar, itt hatékonysági problémák vannak”. Palkovics László, a magyar kormány innovációs és technológiai minisztere úgy látja, hogy a nyugatiakhoz viszonyított hatékonyságbeli különbséghez hozzájárul az innovációs képesség hiánya a magyar tulajdonú vállalkozásoknál.
Úgy tűnik, kezd divattá válni a mutogatás. A pénzügyminiszter és az újonnan létrehozott innovációs tárca vezetője a „főbűnösöket” a magyar vállalkozásokban látja, a Számvevőszék elnöke pedig a már régen szoros állami ölelésbe vett
kórházak vezetőit hibáztatja azért, mert nem jobb a hazai egészségügyi ellátás. Felelősek a tanárok (erről már többször esett szó), és talán mindenki más is. Eljuthatunk oda, hogy ezt a nagyszerű kormány meg sem érdemeljük. Kérdés persze, hogy ebből hosszabb távon mi következik majd.

Bővebben ...