Bangóné
- Részletek
- Készült: 2019. április 29. hétfő, 20:15
- Találatok: 2063
Az MSZP-s Bangóné a Fideszt és a patkányokat emlegette egy mondaton belül, ami nem illendő és nem is szerencsés egyáltalán. Ennek megfelelően akkora a cirkusz meg a sivalkodás, mintha Orbán tökeit szorongatnák satuban, a körmeit tépkednék ki tőből, vagy lovakkal szaggatnák négyfelé. Bangónénak eldurrant az agya, s most már hiába is magyarázza a bizonyítványt, hogy nem is úgy, hanem másképp, a fideszesek magukra vették, felismerték önmagukat mintegy a rágcsálóban, és most már, ha módjuk lenne rá, Bangónét az első lámpavasra húznák fel, hogy helyre álljon a világ rendje.
Nem feloldozásként, hanem enyhítő körülményként a tekintetes bíróság számára, de azért gondoljuk meg, nem ok nélkül való, ha a Fidesszel szemben álló egyed, miközben gúzsba kötve táncol, tehetetlenül vergődik, s közben röhögnek a képibe a fasiszták, hogy most légy okos kisanyám, akkor vérbe borul az agya, és káromkodás szakad ki belőle. Persze, az ilyen ne menjen politikusnak, mondhatnánk, ám vele szemben sem angolkisasszonyok, hanem egy bűnbanda áll kalapban és géppisztollyal a kézben, ami árnyalja a képet, és bemutatja kies hazánk végzetes és végleges romlását is.
Szentnek kellene ahhoz lenni, hogy az ember mosolyogva nézzen kínzói szemébe, és jámboran megbocsásson nekik, és ha őt hazaáruló bitangnak, sorosbérencnek, lipsibolsi kurvának, nyomorult féregnek nevezik, a hóhérról virágénekeket rebegjen. De tényleg nem kell elmenni politikusnak. A fideszes Hidvéghi Balázsnak sem kellett volna, és mégis kommunikációs igazgató a Pártban, nekünk ilyeneket dobál a gép. Bangónékat meg Hidvéghiket és az összes többit, ezek igyekeznek fölfalni egymást, mint azt ez a Hidvéghi be is jelentette, hogy filmet készítettek Bangónéról meg az ő bűneiről, hogy az egész világ hadd láthassa.
Nem élveztem még a műalkotást, nem is fogom, de remélhetőleg nem Bangóné szoknyája alól indul a svenk, ami után képzelt általános iskolai bukásokról értekeznek, vagy kiderítik, hogy a bűnös Lenin kishúga és Rákosi kurvája egyben, esetleg a malomtulajdonos kulák szeretője. Mert ezek meg így dolgoznak, és minden lehet. A játékfilmen kívül más szankciókat is kilátásba helyezett ez a Hidvéghi, ezért mondom, nem lehet látni a végét. Esetleg a földre dobják, megkövezik, kalodába zárják, és úgy mutatják meg az önérzetében sértett nagyközönségnek, hogy gondoljanak rá május 26-án, és már helyben is vagyunk.
Kampányelemmé szublimálódott Bangóné ugyanis, mint karácsonykor a szánkók, vagy a Notre Dame tüze, amely a terrorizmusra figyelmeztette Nógrádi olvasatában a keresztényien magyar hitetleneket. Mindenhol fenyeget az ellenség, és most még a fidesznépek önérzete is sérült, mint azt Rogán elvtárs kifejtette több millió ember nevében hörögve sandán. Viszont ez a sokaság, illetve ennek túlnyomó része azt sem tudja, hogy ezt a Bangónét eszik vagy isszák, fiú vagy lány, de hogy ürdüng, az hétszentség. Bangóné bűne ez, hogy magára vonta a poklot, és ordítani valót kínált az erre kiváltképp fogékony gépezetnek, és most lehet verni a dobokat teljes erővel.
És hatékony is lesz. Mert arra egy sem gondol, hogy eddig a kedves vezető hét pontját indult beteljesíteni az urnáknál, most meg ehelyett a Bangónéra kell figyelmeznie ikszeléskor. De talán mindegy is teljesen. 
Így neveld a patkányodat!
- Részletek
- Készült: 2019. április 28. vasárnap, 23:04
- Találatok: 1965
Normális esetben az embernek nem jutna eszébe patkányt nevelni. Az ilyesmiben elég kényes vagyok, a sárkányneveléshez sem jött meg igazán a kedvem, a hasonló című gyerekfilm ide vagy oda. Bár abban a sárkány legalább nem tűnt olyan szaporának, mint a patkány, és nem is terjesztett a vizeletével mindenféle rémes betegséget. (Igaz, szexuális szokásainak és anyagcseréjének részleteitől megkíméltek, így ebben azért egészen biztos nem lehetek.)
Az viszont tudományos tény, hogy a patkány iszonyú sebességgel népesíti be utódaival a világot. Egy nőstény háromhavonta képes akár nyolc-tíz kis patkánynak életet adni, és hiába mondanánk neki, hogy ezt azonnal hagyja abba, e tekintetben nem hallgatnak a jó szóra.
Másban sem nagyon. Népesedéspolitikájuk kizárólag abból áll, hogy ha kevesebb a fóka, mint az eszkimó, illetve a táplálék, mint a patkány, akkor felfalják a feleslegesnek ítélt utódokat. Ez tovább csökkenti az irántuk való rokonszenvemet, amelyet már Camus regényében, a Pestisben szereplő rusnya dögök is aláástak.
De mivel egy nagyvárosban sok az ételmaradék, 1971 előtt, amikor a patkányirtás hozzáértő kezekbe került, Budapesten kb. 2 millió patkány élt. Ahelyett, hogy megszilárdult volna az egy ember-egy patkány monogám páros kapcsolat, a pestiek megelégelték lakótársaikat. Ekkor kapott megbízást a Bábolna Bio csapata, s feladatát közmegelégedésre látta el 47 éven keresztül. A havi munkadíjukat csak akkor kapták meg, ha a patkányészlelések száma a meghatározott alacsony szint alatt maradt.
Világos, hogy e téren is le kellett számolni a posztkommunizmus örökségével. Elkezdődött a NER-kompatibilis patkányháború.
Természetesen nem emberekről van szó - sosem neveznék senkit patkánynak -, hanem a nagyon is konkrét rágcsálók kezeléséről. Semmi sem modellezi jobban a NER működési mechanizmusát, mint ami a patkányfronton történt. Mint cseppben a tenger, ez esetben mint patkányban a rendszer, mutatkozik meg benne a NER szinte minden törvényszerűsége. Vegyük pl. az első alapszabályt: közbeszerzést rendesen lefolytatni tilos. Muszáj minden, eredetileg demokratikusnak szánt, az átláthatóság és a tisztességes verseny szándékával született módszert – a közbeszerzések pályáztatása ilyen - megcsúfolni, kompromittálni, eltéríteni.
Már az is aggasztó volt, hogy a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottsága csak hetekkel a Bábolna szerződésének lejárta után, június 25-én döntött, és nem a gyakorlott csapatot, hanem egy négy cégből összeállt új konzorciumot hirdetett győztesnek. A pár hetes ex lex időszakban a patkányok ledér életet éltek, így az amúgy sem túl gyakorlott újak a korábbinál népesebb patkányhaddal találták szembe magukat. Hivatalosan azért nyertek, mert valamivel olcsóbban (a bizottság által taksált összegnél is alacsonyabb áron) vállalták a munkát. De az olcsó hús híg leve az önkormányzat nyakába ömlött. Mivel a patkányok ijesztően elszaporodtak, már decemberben újabb 650 milliót kellett az irtásra átcsoportosítani. Vagyis először a konzorcium azért nyer egy ötéves szerződést, mert ő az olcsóbb, majd fél év múlva bőkezűen kipótolják az összeget, az addigra tényleg létező közegészségügyi veszélyre hivatkozva. Ügyes.
Az eredeti kiírásban a szakmai tapasztalatok garantálása érdekében még megkövetelték, hogy a jelentkezőknek az elmúlt három évben legalább 450 milliós jövedelmük származzon patkányirtásból. Aztán gyanús módosításra kerül sor, mintha valakik testére szabva csökkentenék felére ezt az előírást. Pár nappal a beadási határidő lejárta előtt, ki tudja, miért, újra módosítanak, most a technikai alkalmasság feltételein. Éppen így történt ez annak idején nagyban, az Elios esetében. A patkány-metódus nem kivételes.
Szép NER tradíció az is, hogy az ellenőrzésre hivatott kormányhivatali főosztályt közben átszervezik, és „Nemzeti”-nek keresztelik. Ami sajnos nem hatja meg a hazafiatlan patkányokat, pláne, hogy átalakulás közben nincs elég kapacitás a szemmel tartásukra. A szakemberek ennek ellenére már ősszel jelzik a fertőzöttség növekedését, és azonnali intézkedést igényelnek, de hát ki szokott itt szakértőkre figyelni? Ennél sokkal egyszerűbb letagadni, bagatellizálni a bajt: igen-igen, volt egy kis fennakadás, de már minden rendben. (Épp, mint a szakoktatásban és a kórházakban.) Pech, hogy aznap, amikor a főpolgármester ezt bejelenti, leáll a felújított metró egy a villanyszekrénybe tévedt patkány miatt.
Szele Tamás: Megy a gőzös, megy a gőzös…
- Részletek
- Készült: 2019. április 28. vasárnap, 03:51
- Találatok: 2354
De megy ám, sőt, száll a négyhuszonnégyes is, mert a Mészáros fűti, és tessék még ideképzelni mindenféle vasúti vonatkozású dalokat, kezdve azzal, hogy „Az én babám vasutas”. Alaphangulat megvan? Jó, akkor sihuhu, vonatfütty, indul a gyorsteher Belgrádból Budapestre, 160 kilométeres óránkénti sebességgel, hozza az árukat, viszi a pénzünket.
De nem Belgrádba viszi a pénzt, hanem Pekingbe, kínai a vonat.
Annak dacára, hogy a köztudatban ez még nem terjedt el, Kína vasútépítő nagyhatalom, melyet rövidesen magunk is tapasztalhatunk. Talán akkor kezdődött el a kínai vasút szárnyalása, amikor egy párthatározat nyomán megkezdődött a gyorsvasúti hálózat kiépítése a kontinensnyi országban. Valljuk meg: szükség volt rá, olcsóbb volt jóval, mint a belföldi repülőjáratok, és csodálatosan sikerült megvalósítani – az már más kérdés, hogy nem mindenhol örültek neki, a tibeti vonal például nem annyira azért épült, hogy embereket vigyen a Világ Tetejére, sokkal inkább azért, hogy ásványkincseket hozzon el onnan: volt is néhány probléma az első személyszállító járat indításakor, ugyanis út közben vették észre állítólag, hogy megfeledkeztek a szerelvény nyomáskiegyenlítéséről, és hát ott fent, sok ezer méteren – Tanggula állomás például ötezer méter fölött fekszik – pöttyet ritka a levegő. De mondjuk tényleg nem kéjutazóknak szánták ezt a vonalat, viszont akkor is, valaha Pekingből Lhászáig legalább egy évig tartott az út, most negyvenhét óra.
Az már más kérdés, hogy Tibetet kínai nyelven úgy is hívják, hogy Hszicang, vagyis „nyugati kincseskamra”…
Már akkortájt látszott, hogy a kínai vasútépítő cégek – kissé bonyolult róluk ilyen értelemben beszélni, hiszen részint kapitalista, részint szocialista, sőt, sok szempontból időnként még állami résztulajdonban is lévő cégekről van szó – nem fognak megállni a Középső Birodalom határainál. Túl jó üzlet a vasút ahhoz, hogy ne folytassák a terjeszkedést. Akkor találták ki azt a hitelnyújtással kombinált módszert, aminek most majd mi fogjuk inni a levét: nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy a kínai fél hitelt ad nekünk, amiből mi megépítjük, amit kell, és majd a hitelt is letörlesztjük – tehát voltaképpen ingyen lesz nekik a vasút, nekünk meg pénzbe kerül.
Nem csak nálunk épül kínai vasút ilyen hitelstruktúrával: például tavaly kezdték építeni Kenyában a Nairobi-Mombasa vonalat, amit tovább építenek majd az ugandai Kampaláig, aztán Ruandáig, habár ha így haladunk, szerintem meg fogják hosszabbítani Bicskéig, sőt, Lovasberényig is. A jó kenyaiak persze örülnek a szép, új vasútnak, csakhogy… A vasutat az állami tulajdonú China Road and Bridge Corpration építi várhatóan öt év alatt, finanszírozni pedig a kínai Eximbank fogja. És a hitelek Kenya államadósságát ötven százalékkal emelik meg. Mondjuk a kenyai példa azért érdekes, mert szakértők szerint ez a vonal sokkal többe kerül mérföldenként, mint a párhuzamos – szintén kínai – projekt Etiópiában és Marokkóban, ami felkelti a gyanút, hogy több tisztességtelen politikust megkentek.
Hát biza, ez megeshet Afrikában, de nem eshet meg nálunk: a magyar politikus becsületes, tisztakezű, fut a korrupciótól, mint ördög a szenteltvíztől. Épp ezért szinte nincs is okunk aggodalomra annak kapcsán, hogy tegnap az Index megtudta: két kínai cég mellett Mészáros Lőrinc egyik vállalkozása építi majd a Budapest-Belgrád vonalat.
„Információink szerint az RM International Zrt.-ből, a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.-ből és a China Railway Electrification Engineering Group Kft.-ből álló konzorcium az a titokzatos nyertes, aminek nevét nem akarta a sajtó orrára kötni Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pekingben.
Azt végig tudni lehetett, hogy a beruházók között kínai cégek is lesznek, hiszen mint megírtuk, Kína stratégiája, hogy „testre szabott” hitelt nyújt az adott országoknak olyan projektekre, amelyeket kínai vállalatok kiviteleznek. Márpedig itt a kínai Eximbank lesz a finanszírozó pénzintézet.” (Index)
Jé, nahát, de érdekes – pont, mint Kenyában. És maga a cég hogyan néz ki? 
Sportpacal
- Részletek
- Készült: 2019. április 27. szombat, 00:37
- Találatok: 2596
"Nincs köztük kövér, az a halálom … pocakos tábornokok … jól néztek ki nagyon."
Ezt Orbán Viktor adta elő 2012-ben egy dísszemlén. Nem tudta, hogy bekapcsolva maradt a mikrofonja, így mindenki értesülhetett a sportos külsejű katonák iránti vonzalmáról. Már akkor sem volt éppen színizom, azóta meg úgy szétfolyt, mint egy napon felejtett hóember.
Valamennyit enyhít az önismeret tökéletes hiányán az a tény, hogy ő legalább nem tudta, hogy mások is hallják a hülyeségeit. Kizárólag az őt kísérgető katonaembernek szánta a bölcsességeit, annak meg az a dolga, hogy bólogasson bőszen.
Ennél nagyságrendekkel súlyosabb a helyzet akkor, amikor valaki úgy papol az egészséges életmód és a sport fontosságáról, hogy közben tisztában van vele: nem egyetlen ember hallja, hanem még az MTI is megírja. Teszi mindezt úgy, hogy büszkén hirdeti a zsírban és kalóriákban tocsogó ételek iránti olthatatlan szerelmét. Igen, Németh Szilárdról beszélek.
" Németh Szilárd azt mondta: fizikai és mentális jóllét nélkül az ember nem tud eredményesen működni, s nem lehet eredményes a társadalom sem. …Szólt arról, hogy a katonák a haza biztonságát és az emberek testi épségét is szavatolják. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a katona képéhez egy sportos, egészséges ember képe társul. A sport és a katonai tevékenység kéz a kézben jár; a sport népszerűsítése napjainkban is része a Magyar Honvédség stratégiájának – tette hozzá.Németh Szilárd külön köszönetet mondott az MH EK egyik orvosának, Sandra Sándornak, aki a konferencia ötletgazdája volt.A rendezvény célja, hogy a 81 évvel korábbi I. Sportorvosi Kongresszus és Sportegészségügyi Kiállítás emlékét felelevenítve, a jelenlegi kutatások eredményeinek bemutatásával ráirányítsa a figyelmet a sport, az egészség és a honvédelem egymást kölcsönösen támogató területeire az egészség- és biztonságtudatos társadalmi szemléletformálás, valamint a felnövekvő generációk hazafias nevelésének elősegítése érdekében. …A haza védelme nemzeti ügy, ami képes a legszélesebb társadalmi egységet megteremteni, felette áll a pártpolitikán – hangoztatta.Azt mondta: mindig erős ország az, amelyet egészséges, sportos emberek alkotnak. Az erős nemzethez, s az erős Magyar Honvédséghez is elengedhetetlenül fontos a szemlélet, hogy milyen emberek alkotják azt." (MTI)
Ehhez képest: 
Az állam, a bírák, meg a Kövér
- Részletek
- Készült: 2019. április 25. csütörtök, 21:52
- Találatok: 2877
Kövér László különös dolgot mondott. Bár ez manapság nem újdonság Kövér házelnöknél, olykor, mintha ellenőrizetlenül törnének elő belőle a szavak, mindenféle kontroll nélkül osztja meg hallgatóságával agyának és lelkének elképesztő tartalmait. Mint elfojtott vágyak, tétova remények vagy kőkemény kívánalmak, úgy dől ki belőle az ifjúkori kommunista, hogy a rend, amit óhajtana, MSZMP alkalmazott korában ivódott volna bele, és kívánkozik megint újra a hősi időkbe.
Mint most is, midőn állam, bírák, bíráskodás és függetlenség vagy függőség sajátos szimbiózisáról ábrándozott, túlmutatva minden jogállami fékeken. Hogy, ha az uniós bölcsek ezt az egy gondolatkísérletet megcsócsálnák kicsit, legott írnák a pártjának, Kövérnek és az egész hóbelevancnak együtt az elbocsátó szép üzenetet kifelé nemcsak a Néppártból, hanem az egész nyüves civilizált világból is. Hogy a távoli sztyeppéken pihenjenek meg, ahol Orbán épp most tanulmányozza a diktatúra betonzásának alkímiáját.
Azt mondta ez a Kövér tehát az alkalomból, hogy százötven éve fogadták el a magyar bírói függetlenséget garantáló törvényt, hogy “a bíró nem lehet független az államtól”. Mindez sok mindenre magyarázatot ad, amin az ember eddig csak csodálkozott, hogy ezt most hogy. Mert – bár ez nem épp meglepő -, az alapizéjükkel is szembe megy, amiről Kövér elvtárs itt ábrándozik, abban ugyanis szerepel, hogy a bíróságok más hatalmi ágaktól független, politikailag és világnézetileg semleges, önálló hatóságok. S az is, hogy a bírói hatalom egyetlen korlátja a törvényeknek való alárendeltsége.
Továbbá még tíz alapelvnek is meg kell felelnie a bíróknak és bíróságoknak. Ezek között szerepel témánkba vágóan a bírói függetlenség elve és az igazságszolgáltatás bírói monopóliumának elve is. De nem találhatni ezek között semmiféle államtól való függésre utalást. Az államhatalom pillérei ugyanis a törvényhozó hatalom (nálunk egyelőre még országgyűlés), végrehajtó hatalom (kormány) és a bírói hatalom. Így, jól elkülönítve egymástól, mert ez a modern demokráciák működésének alapelve, s ha a három közül csak kettő is egy kézben van, az önkényuralmat szül.
Például, ha a végrehajtó hatalom a maga kedve szerint változtatja meg a törvényeket, vagy a befolyása alá vonja az igazságszolgáltatást, mint sajnálatos módon Magyarországon ez felütötte a fejét. És ha ezen túl Kövér nyíltan az államtól függő bírákról ábrándozik, akkor világos, hogy szeretne elevezni a modern demokráciák ingoványos vizeiről, hogy egyszerűbbek legyenek a dolgok, és ne ítélgessenek mindenféle felügyelet vagy instrukció nélkül a bírák. Mint például Czeglédynél kísérleteznek vele, ami szintén szembe megy egy alapelvvel, mégpedig a tisztességes eljáráséval.
Egyébiránt a legelképesztőbb, hogy Kövér elvtárs pont ez ünnep alkalmából ábrándozott a bírák korlátozott függetlenségéről, mert százötven évvel ezelőtt épp a középkori állapotokat szüntette meg a bírói függetlenséget garantáló törvény. Azt a kort, amikor a hatalom egyszerre jelentett igazságszolgáltatást és közigazgatást, amikor a gyakorlat szerint az igazságszolgáltatási hatalom azt illette meg, akinél a hatalom egyébként is volt.
Hagyjuk a terméketlen hazafiversenyt!
- Részletek
- Készült: 2019. április 24. szerda, 20:01
- Találatok: 1956
Nem ebben kell a Fidesszel versenyezni, hanem abban, amit ezzel takar be.
Ma az Orbán és az elkábított többség közti társadalmi szerződésnek a következő a lényege: Orbán nemzeti fölényérzetet és könnyen megszerezhető büszkeségekkel telített identitástudatot ad nekik, amiért a többség őt cserében Istennek, de minimum vallási vezetőnek látja.
Ezért teljesen érdektelen, hogy Orbánnal mi történik a földi világban, hiszen a személye a szakrális dimenziókban van jelen, a földies tulajdonságai vagy egyáltalán nem is látszódnak, vagy teljesen érdektelenek. Orbán tehát a többség szeme előtt soha nem fog amiatt megbukni, mert lop, csal és akár elképesztő szemérmetlenséggel urizál. Pénzügyi manipulációinak leleplezése tehát ugyan nélkülözhetetlen, de a legkisebb hatásfokú politikai program, ami egyébként látható is. Hiszen lényegében évek óta mindent tudunk róla, ez mégsem számít semmit.
A kérdés tehát az, hogy miként lehet meggyőzni a társadalmat egyrészt ennek a szerződésnek a mérhetetlen erkölcstelenségéről, másrészt pedig ezzel összefüggésben arról, hogy Orbán működésében az erkölcsi rombolás, a folyamatos hazudozás, a fogalmak gyökeres átírása, a jogrend lebontása és a társadalom következetes kettévágása az iszonyatos nagy károkozás.
Ez nem könnyű feladat, de néhány megoldási próbálkozást máris kilőhetünk.
Azt például első helyen, ha a másik oldalon hazafiságban kezdenek versengeni vele, ahelyett, hogy kimondanák: a hazafiság önmagában egy nagy semmi. Ez se nem politikai program, se nem értékmérője egy ember hasznos tevékenységeinek.
Már csak azért sem az, mert a hazafiság nem egy colstokkal mérhető, pontosan bizonyítható dolog. Bizonyítsd be, hogy neked több szőrszál áll fel a hátadon a Himnusz hallatán, mint a másiknak! Nem tudod bizonyítani, de ráadásul nem is kell, mert attól nem leszel se jobb, se hasznosabb, ha hárommal több, mint a szomszédodnak.
A hazafiság egy érzelem, egy viszonyulás, amelyről mindenki azt mond, amit akar, és akár akkorát is hazudhat róla, amekkorát nem szégyell – pontosan úgy, ahogyan Orbán és nemzetrontó társasága azt ma teszi. Az ugyanis nem hazafiság, hogy származási-etnikai alapon akarok egységet létrehozni egy országban, miközben a politikai tevékenységemmel a földig rombolom az ország presztízsét a felvilágosult világ előtt.
A hazafiság éppen ezért legfeljebb a kísérő jelzője lehet az olyan cselekvéseknek, amelyek viszont valóban mérhetőek. Emellett egyáltalán nem a feltétele annak, hogy valaki jót tegyen és hasznos dolgokat hozzon létre. Igenis mindenkinek jogában áll éppen nem szeretni a hazáját, például mert annak állama ocsmányul bánik vele, vagy mert a kormány által gerjesztett, gyűlöletekkel terhelt közhangulat egyszerűen undorító és kibírhatatlan.
Ma rengeteg olyan ember dolgozik azon, mondhatni reggeltől estig – tehát szorgalmas hazafi módjára –, hogy jobb ország váljék ebből az országból, mint amilyen ma, miközben kifejezetten undorodik már attól, amiben élnie kell.
Az semmi, de ha őszinték lennének magukhoz, a hazafiságot harsogó jobboldaliaknak kéne a leghangosabban kimondaniuk, hogy náluk jobban kevesebben utálják ezt az országot, kevesen elégedetlenebbek vele. Hiszen mást se hallunk tőlük, mint hogy az még mindig teli van a számukra mérhetetlenül ellenszenves „kommunistákkal” (ugyan, hol a francban láthatnak ilyeneket?!), meg liberálisokkal, és hogy ez számukra mennyire elviselhetetlen. Hogy úgymond még mindig az egész országot ezek uralják.
Hát akkor ki van itt egyáltalán, aki hazafinak lenne mondható, aki valóban szereti is ezt a hazát? Csupa egymásra vicsorgó, habzó szájú gyűlölködőt látni, minden oldalon.
Úgyhogy hagyjuk már ezt az egész témát, hagyjuk a hazafiság bizonygatását, pro és kontra, látszik, hogy ezzel semmire se megyünk. A haza amúgy is elvont fogalom, a hozzá való viszonya mindenkinek a magánügye, ahogy a vallásának, világnézetének is annak kéne lennie. 
Nagyon megjárták, akik bedőltek a kormány fenyegetésének
- Részletek
- Készült: 2019. április 24. szerda, 00:14
- Találatok: 2448
Aki kiszerződött nyolc évvel ezelőtt, most már milliós nagyságrendben vehet fel reálhozamot. Annak idején alig 70 ezer forint járt vissza, vagyis egyértelműen rosszul jártak az állami nyugdíjat választók.
Hiába reménykedik az a több mint hárommillió egykori magán-nyugdíjpénztári tag, aki annak idején visszalépett az állami nyugdíjrendszerbe, hogy egyéni számlán írják jóvá az államnak átadott megtakarítását. Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára ugyanis világosan közölte egy parlamenti válaszban: "a társadalombiztosítási és a magánnyugdíjrendszer alapvető különbségéből adódóan a magán-nyugdíjpénztári egyéni számlán felhalmozott összeg jóváírása a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrehozott egyéni számlán nem értelmezhető."
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint papíron továbbra is tartozik az állam több mint 2800 milliárd forinttal az egykori tagoknak - de ez csak statisztikai adat a pénzügyi számlákban, a vagyont már évekkel ezelőtt elköltötte a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap részben folyó kiadásokra, részben az államadósság csökkentésére, illetve egyes részvényeket átadott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). Maga az alap 2015-ben meg is szűnt.
Nem teljesen fair
Az egyéni nyugdíjszámlák elbliccelése az állami rendszerben egyrészt azért nem fair, mert a kormány annak idején megígérte a visszalépőknek, hogy lesz ilyen. Másrészt azért sem, mert azt is megígérték, hogy aki az úgynevezett reálhozamot (vagyis az infláció fölötti hozamot) is átadja az államnak, az később magasabb nyugdíjat kaphat. Voltak, akik hittek ennek az ígéretnek, és a reálhozamról is lemondtak a társadalombiztosítás javára, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján azonban jelenleg nem jár nekik magasabb járadék.
A többség persze átvette a reálhozamot, ami annak idején összesen 233,2 milliárd forint, vagyis számlánként körülbelül 70 ezer forintos összeg volt. A szórás persze nagy volt, voltak, akik egyáltalán nem kaptak pénzt, mások százezreket vehettek fel.
Jól jártak a maradók
A legjobban persze az a nem egészen 56 ezer pénztártag járt, aki annak ellenére is kitartott a magánnyugdíjpénztár mellett, hogy az akkor még nemzetgazdasági miniszterként dolgozó jelenlegi jegybankelnök, Matolcsy György azzal fenyegette meg a maradókat, hogy nem kapnak állami nyugdíjat. Ezt a döntést persze később visszavonták, a maradó tagok csak a 2010. novemberig teljesített szolgálati idejük után csökkentett járadékot, a többi szolgálati időre teljes nyugdíj jár nekik is. Sőt, ha visszalépnek az állami rendszerbe, megkapják a teljes nyugdíjat, ezt még akár a nyugdíjba vonulás után is bármikor megtehetik, hiszen az állam utólag is kifizeti nekik a csökkentett és a teljes nyugdíj különbözetét.
| Pénztár | Portfólió | Hozam |
| Horizont | Klasszikus | 37,30% |
| Horizont | Kiegyensúlyozott | 70,50% |
| Horizont | Növekedési | 71,20% |
| Budapest | Klasszikus | 33,74% |
| Budapest | Kiegyensúlyozott | 63,75% |
| Budapest | Növekedési | 78,07% |
| MKB | Klasszikus | 36,66% |
| MKB | Kiegyensúlyozott | 68,24% |
| MKB | Növekedési | 78,50% |
Szüdi János: Két út, két program és az Orbán-rendszer bűnei
- Részletek
- Készült: 2019. április 22. hétfő, 18:52
- Találatok: 2248
Kellene egy program, amely világossá teszi, hogy a tisztességes élethez való jog megillet mindenkit, s meg is mondja, mi jár a tisztességes élethez.
Az Országgyűlés az ellenzék - Jobbik, MSZP, LMP – nagy részének támogatásával elfogadta a családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat. A történet nagyon tanulságos.
Elsőként azért, mert az ellenzék szavazatára nem volt semmi szükség, ugyanis nem minősített többséghez kötött törvényjavaslatról kellett dönteni.
Másodszor azért, mert a kormánypárti képviselők szavazataira sem volt szükség. Március 12-én a kormány elfogadta a babaváró támogatásról, a nagycsaládok személygépkocsi-támogatásáról és az otthonteremtési program időszerű módosításáról szóló rendeleteit.
Harmadszor azért, mert hangzatos címe ellenére, a törvényjavaslat nem az orbáni családügyi vízió érdemi részéről szólt. A törvényjavaslat mindössze négy paragrafusból állt, az első adómentessé tette a babaváró támogatást, a második állami kezességvállalást biztosított a babaváró támogatással nyújtott kölcsönhöz, a harmadik felhatalmazást adott a kezességvállalás részletszabályait megállapító kormányrendelet kiadásához, a negyedik meghatározta, hogy a törvény 2019. július 1-jén lép hatályba.
Tények és tanulságok
Miért tanulságos ez a történet? Mindenekelőtt azért, mert ismét bizonyossá vált, nem a parlamentnek van kormánya, hanem a kormánynak van parlamentje. Újólag bizonyossá vált az is, hogy a kormányban egyetlen döntéshozó van, a miniszterelnök, akinek a parancsait „eredeti jogalkotói hatáskörben”, parlamenti felhatalmazás nélkül, kormányrendelet formájában kihirdetik. Nem maradt kétség a tekintetben sem, hogy, a parlament nem több egy díszletnél, a törvényesség látszatának fenntartásához. A parlament tagjai - sokadszor – úgy hoztak döntést, hogy fogalmuk sem volt arról - az előterjesztés nem szólt róla -, milyen kormányzati (orbáni) döntéshez asszisztálnak, mibe kerül, amit megszavaznak, s hol van elrejtve a be nem tervezett kiadások fedezete. Végezetül, beigazolódott – nem először, s feltehetően nem is utoljára -, hogy a kormánypártok soha nem magányosak, mindig számíthatnak az ellenzék színe-javára, amikor populista kérdésekben kell szavazniuk.
Nem tanulság, hanem tény, ez a hatalom (Orbán Viktor) nem gyermekbarát. Nem tanulság, hanem tény, ez a hatalom (Orbán Viktor) nem családbarát. Ennek a hatalomnak (Orbán Viktornak) nincs átfogó elképzelése a gyermekekről, a családokról. Ennek a hatalomnak (Orbán Viktornak) csak azok fontosak, akiknek már van mit a tejbe aprítaniuk, s mellesleg elkötelezett Orbán hívők.
Az ifjúságról, a családról
A parlament utoljára 2009-ben tárgyalt előterjesztést az ifjúság helyzetéről és megsejtve a jövőt elfogadta a Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról szóló határozatot. Talán ennek az elnevezésnek köszönhető, hogy ez az országgyűlési határozat még ma is hatályban van, sőt végrehajtásához 2012-ben, 2014-ben, 2016-ban kormányzati cselekvési tervek is készültek. Ez nem jelenti azt, hogy a stratégia helyzetelemzésében feltárt problémák megszüntetésére megszülettek volna a szükséges döntések. A közel tíz esztendős problémahalmaz többsége ma is helytálló.
Menetelés a semmibe – Mussolini hatalomszervezési módszerében néhány dolog a magyaroknak is ismerős lehet
- Részletek
- Készült: 2019. április 21. vasárnap, 19:08
- Találatok: 2395
Hol kereshetők a múlt századi populizmus történelmi gyökerei, hol húzódik a határvonal, amely a „népi politizálást” elválasztja a diktatúrától? – egyebek mellett erről beszélgettünk Ormos Máriával annak apropóján, hogy életműsorozatának részeként harmadik kiadásban olvasható a Benito Mussoliniről szóló politikai életrajza.
Első megjelenésének idején, 1987-ben csupán érdekességnek számított, a mostani – az idők változását jelezve – különös hangsúlyt kapott. Ormos Mária definitív történész, 1984 és 1992 között a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem rektora volt, kutatási területe a 20. századi magyar és egyetemes történelem, abban pedig fő hangsúllyal az európai szélsőjobb története. Mellesleg ehhez a kötetéhez is volt mit elolvasnia: a „Mussolini-összest”, az Opera omniát az olaszok több mint ötven kötetben adták ki.
– Miért érdekes ma egy Mussolini-könyv? Miért érdekesebb, mint harminc éve? Első megjelenéséig, 1987-ig a magyar könyvpiacon fel sem bukkant tisztességes Mussolini-monográfia. De mintha az elmúlt harminc év alatt Mussolini alakja egyre nagyobb hangsúlyt kapott volna.
– Valóban így van. Valamiért egyre érdekesebb, miként lehet egy széles populációt egy központi akarat mögé évtizedeken át fölsorakoztatni. Mussolini pályája – huszonkét évig, 1922 és 1943 között volt Olaszország miniszterelnöke, teljhatalmú ura, ’43-tól ’45-ig Hitler bábja – figyelmeztető jel minden diktatúrára törekvő csoportnak, amely fokozatosan elveszíti az egyensúlyérzékét. Mussolini észlelte a bajt, de a háború forgatagában már képtelen volt korrigálni.
– A Duce abból a szempontból ritka tünemény, hogy húsz éven át uralta a terepet egy bonyolult, nehezen kormányozható országban. Maga a duce kifejezés a német „vezérre” hajaz.
– A megfelelő tagolás miatt illik hozzátenni, hogy 1924 végéig, ’25 elejéig az olasz rendszer nem mondható klasszikus diktatúrának. Ellenzéki csoportok ülnek a parlamentben, a szakszervezetek tevékenyek, az országon sztrájkhullámok söpörnek végig, viszonya az egyházzal is rossz. A rendszer kiépítése 1925 elején kezdődik igazán, s attól kezdve sebesen halad, amiben Mussolinit a sikertelen merényletkísérletek is segítik.
– A Duce nem magában álló kőszobor. A korabeli Európában nyüzsögnek a nemzetvezetők, az önjelölt megváltók, a zsebdiktátorok Pilsudskitól Antonescun, Pavelicen át Salazarig, majd színre lépett maga Hitler. Ezek a figurák a háború után szinte nyom nélkül tűnnek el. Miért?
– Mert a vesztes oldalra álltak. A legtöbb diktatúrának ’45 után esélye sem volt a fennmaradásra. A sztálinizmus kreatúráit most vegyük ki a sorból. Ilyen iszonyú vérözön után a nemzetmentő diktátoroknak szemernyi játékterük sem maradt. Azóta három generáció váltotta egymást. Ma újra elhiszik egyesek Európában, hogy a dolgokat lágyítva, moderálva újra el lehetne kezdeni.
– Hol húzódik a határ, amely a vérbeli populistát a diktátortól elválasztja?
– A populista ugyanúgy meg akarja szerezni a tömeg önkéntes vagy kizsarolt támogatását, mint a diktátor, csak más eszközökkel. A populista a megfelelő szavakat keresi, amelyek abszolút bírává, a „nép” tömegei fölé emelik. Erre nézve a klasszikus receptet a Mein Kampfban Hitler adta meg. A tömeg számára mindig csak egyetlen ellenséget szabad kijelölni, ha kettő van, akkor elbizonytalanodik. Úgy kell az emberekhez szólni, hogy a legutolsó – értsd: a legbutább – is értse, miről van szó. Addig kell sulykolni, ismételni, míg a gyűlölet tárgyát mindenki felismeri álmából ébresztve is. 