Hírek

Kurvák és honleányok

Részletek: Készült: 2019. május 17. péntek, 21:50; Találatok: 2502

pedellus A hét végén, a női kézilabda BL döntő kapcsán az én szomszéd Józsim érdeklődött, hogy mennyien férnek be a Papp László Arénába. Mondom neki, körülbelül tízezer ember. És – mondja ő bávatagon -, ha tízezer ember, akkor hány nő? (Ez alkalommal nem migráncsozott és dakotázott) Kivágtam a szobából, mint macskát szarni, mert ilyen ügyekben pardon nincsen. Ilyenekkel egy levegőt nem szív az ember, s nem elsősorban azért, mert ótvar bunkó, azt krisztusi megbocsátással még elnézné neki, hanem más okból. Ezt reményeim szerint nem kell részletezni.

A kampány kapcsán meg Kövér pedellus mondott csuda dolgokat a melegekről, pedofilokról és másodrendű állampolgárokról a Budapesti Metropolitan egyetemen, és őt nem vágták ki onnan, hanem egyetértőleg bólogattak neki. Az első sorban Fásy Ádámmal és Bagi Ivánnal. Tudjuk, hogy Kövér legalább annyira ótvar bunkó, mint Józsi szomszéd, vele ellentéten azonban nem gyalog a sakktáblán, hanem házelnök. Közjogi méltóság (méltatlanság). Ha beszél, akkor az általános emberi és a mértékadó elit szemüvegén keresztül is vizsgáljuk őt, és mindkétszer, illetve mindig megbukik.

Kövér pedellus azt mondta szó szerint az örökbefogadó melegekről, hogy: „Erkölcsi értelemben, semmi különbség nincs egy pedofil magatartása között, meg a között, aki ezt követeli. Mindkettő esetben a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Különböző okokból nem akarok gyereket, de igényt tartok rá hogy más gyerekét jogom legyen felnevelni.” És továbbá: „Egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.”

Vegyünk egy nagy levegőt! Köszönöm. S mielőtt a mai gyöngyszemmel foglalkoznánk, emlékezzünk még a köteles beszédre is, hogy kirajzolódjon házelnök elvtárs szellemi portréja. Tudjuk, hogy tahó, hogy ütne, akasztatna szíve szerint, és most már azt is látjuk, nem kommunista a lelkem, mint eddig hittük, hanem fasiszta briganti náci eltolódással, de majd addig is elér Isten és a Párt segedelmével. Azt most nem részletezném, hogy ezek a mostani kijelentések hányféle szemszögből nem férnek meg egy európai jogállammal, s hogy emiatt a pedellusnak miért kellene eltakarodnia a pulpitusáról, de még a politika közeléből is.

Ilyeneket lehetne sorolni, de minek. Országunk esetében ugyanis jogállamról és európaiságról egyáltalán nem beszélhetünk, ez az ország a “keresztény”, “magyar” “úriemberek” szorításában szenved elavult és veszélyes eszméktől terhesen, és nem is találja a helyét a XXI. században. Ilyen mókák helyett – amelyeket már számos-számtalan alkalommal volt szerencsém prezentálni – menjünk végig konzekvensen Kövér elvtárs bajuszos logikáján, és egészen elképesztő helyekre fogunk eljutni a segítségével.

Sőt, azt is meglátjuk, amit Kövér ugyan nem is akart, de mégis gondolt, csak mert össze-vissza jár a szája, tehát jobb lenne, ha befogná. De nem fogja. Már az is fajsúlyos, hogy a gyerek mint tárgy és élvezeti cikk az önmegvalósítás eszközeként szerepel a pedellus kósza agyában.

Bővebben ...

Tabuk fogságában a magyar gazdaságpolitika

Részletek: Készült: 2019. május 16. csütörtök, 21:30; Találatok: 1898

malacok Április végén – amint arról a G7 is beszámolt – a magyar kormány benyújtotta az EU-nak a 2019-23-ra vonatkozó konvergencia programját. Ez egy igen ambiciózus, mondhatni rendkívül optimistának tűnő program*, ami azért problematikus, mert azt a látszatot kelti, hogy már sikerült megteremteni a tartósan gyors magyar növekedés gazdaságpolitikai előfeltételeit. Holott ennek még a koncepcionális előfeltételei is nagyon kérdésesek.

* Mi is az a konvergencia program?

A minden EU-tagállam számára kötelező – az euróövezeti tagok esetében stabilitási, a még azon kívüli tagállamok esetében konvergencia programnak nevezett –, évente aktualizált dokumentumok lényegében egy aktuális helyzetképet, részletes középtávú prognózist és annak hátterét tartalmazó lépéseket tartalmaznak. (Emellett minden ország nemzeti reformprogramot is készít.)

A programoknak részletesen ismertetniük kell azokat a konkrét szakpolitikai lépéseket, amelyeket az egyes országok tervbe vettek a foglalkoztatás és a növekedés ösztönzése, az esetleges egyensúlyhiányok kivédése, netán korrigálása; illetve az EU országspecifikus ajánlásainak és az általános költségvetési szabályokban foglaltaknak való megfelelés érdekében. A programkészítés célja a nemzeti gazdaságpolitikák megalapozása mellett az EU-szintű gazdaságpolitikai koordináció előmozdítása, ennek érdekében az egyes országok számára ajánlások készítése.

A napokban az EU is közzétette saját előrejelzését az egyes tagállamok, illetve az EU egészének várható gazdasági fejlődéséről; igaz, csak 2020-ig. A magyar GDP-növekedéssel kapcsolatban a kormány lényegesen derűlátóbb, mint az EU; 4 százalékos prognózisa idén 0,3, jövőre viszont már 1,2 százalékponttal magasabb az EU által készítettnél. Az államháztartási hiány esetében a két előrejelzés szinte megegyezik, az államadósság csökkenése, a folyó fizetési mérleg hiányának és az inflációnak az emelkedése esetében viszont ismét csak az EU a pesszimistább.

A 2020 utáni időszakkal az EU nem foglalkozik. Véleményem szerint azonban ebben az időszakban már különösen valószínűtlen a kormány folyamatosan legalább 4 százalékos növekedést feltételező előrejelzése. Feltűnő, hogy még a program – alapvetően a világgazdasági kockázatok miatt – készített pesszimista forgatókönyve is lényegében csak 2019-re számol a 4 százaléknál (0,6 százalékponttal) lassúbb növekedés lehetőségével, a későbbi években már nem.

Formális kitartás

A konvergencia programban ugyan egy kis külön rész a drámai „Baljós árnyak a világgazdasági konjunktúra felett” címet viseli, a tényleges prognózis azonban ennek hazai hatásait gyakorlatilag figyelmen kívül hagyja. Vagyis még a jól lefestett helyzetkép sem biztosíték a megfelelő jövőképre. Részben feltehetőleg azért, mert a lassúbb növekedés megkérdőjelezhetné a kormányzat által elvárt, a tavalyi konvergencia programban is szerepelő, évi legalább 4 százalékos növekedést, az osztrák gazdasági fejlettség egy évtizeden belüli megközelítését, s ezzel az autonóm magyar gazdaságpolitika nimbuszát. Pedig a mostani konvergencia programban is szerepelő, az EU átlagát legalább 2 százalékponttal meghaladó növekedés kormányzati követelménye is elviselne legalább néhány tizedszázalékpontos csökkentést.

A realitások tudomásul vételét a még tavaly tavasszal készült 2019. évi költségvetés melletti formális kitartás is akadályozza. Holott, paradox módon, a kormány hosszú évek óta jogot biztosít a maga számára a költségvetés saját hatáskörben történő módosítására. Ennek kiterjedt voltát jelzi, hogy az Állami Számvevőszék frissen megjelent elemzése szerint a költségvetési előirányzatok módosításának egyenlege 2014-17-ben minden évben meghaladta a végül teljesült egyenleg összegét.

Bővebben ...

Bazinga

Részletek: Készült: 2019. május 15. szerda, 18:20; Találatok: 2396

bazinga “A nyugat-európai elitnek kell egy ellenségkép, amelytől meg lehet menteni Európát, és sokan úgy gondolják, hogy ez a magyar nemzetállam, ami részben nevetséges, részben pedig szomorú, hiszen éppen arról terelik el a figyelmet, amit ők rosszul csinálnak.” – Ezt a szépet Balog páter mondta egy pódiumbeszélgetésen, amelyet az erős vezető mítoszáról tartottak a Körber Alapítvány szervezésében. Szóval ezt mondta, és nem tette hozzá, bazinga, ami kifejezés Sheldon óta azt takarja, hogy ami előtte elhangzott, viccnek minősül.

Komolyan gondolta Balog elvtárs, amit mondott, vagy csak úgy csinált, ezt náluk eldönteni nem lehet, amitől az embert kitöri a frász, hogy akkor most hazudnak, vagy tényleg teljesen elment az eszük. Ugyan eredőjében nem mindegy, a végkifejlet ugyanaz, jelesül, hogy a goebbelsi módszer kerekedik ki belőle, miszerint vádoljunk meg másokat azzal, amit mi magunk elkövettünk. És mennyit tudna erről mesélni Soros, az ENSZ, vagy a világ számtalan szeglete, akik úgy támadják bájos honunkat, hogy lepotyognak tőle a képzelt csillagok.

Az ellenségképen alapuló politizálásról szólt ez a konferencia, amelyen a páternek elment az agya, s a fideszarc ahelyett, hogy magukra ismert volna, s meghúzta volna magát a sarokban, támadó állásba merevedett, és nem törődött azzal, hogy hülyén áll neki. De ezt már mind ismerjük hosszú évek óta. S ha már a lökött fizikus szóba került, hívjuk segítségül őt még egyszer, s vele mondjuk el, hogy az a világ, amiről a páter ábrándosan előadást tartott, a végtelen számú univerzum valamelyikében biztosan létezik, ámde nem itt. És nem most.

Balog úgy vélte, a balliberális szellemi elit a tekintélyelvű, autoriter kormányzással és a nemzetállam visszatérésével riogat, így leplezi tanácstalanságát. Ölég rosszul véli a páter. A balliberális szellemi elit – meg a józanabbja máshonnan is – nem a tanácstalanságát, hanem a jogos félelmeit mondja csupán, mert emlékszik arra, a nemzetállamok ideája, a diktátorocskák és diktátorok micsoda vészeket hoztak a világra. Amikor pedig Orbánra és a cimboráira néznek, akkor ez jár a fejükben, és nem az, hogy milyen nagyszerű futballista volt a török vezér.

Továbbá, az úgynevezett balliberális elit szolidáris az elnyomottakkal és megalázottakkal szemben, ezért is aggódik, hogy mi folyik kies hazánkban. Az együttérzés és a segítés szándéka alapvető emberi tulajdonság, bár, ha a mi kedves vezetőnkre tekintünk, akkor ebben sem lehetünk teljesen biztosak. Itt van ez a kilakoltatásra váró kilenc gyermekes család, akiknek Orbán annyit üzent, hogy kitartás, a civilek pedig megmentették őket. De tudjuk, hogy a civilek elvetemültek, és ez az egész arra volt jó, hogy bizonytalanságukat palástolva Orbánnal riogassanak, pedig arra már semmi szükség.

Megteszi ezt ő, mást sem tesz, épp tegnap is kifejtette, hogy óriási változások szele éri el az országot, de, hogy mi lenne az, azt már nem méltóztatott megosztani a nagyközönséggel. Ebből a szemszögből Nostradamus nyeretlen kétéves hozzá képest.

Bővebben ...

Szele Tamás: Miért nem mentem Washingtonba

Részletek: Készült: 2019. május 14. kedd, 21:36; Találatok: 2005

d_kos2019050 Kérem, én tartozom egy vallomással: nem voltam tegnap Washingtonban. Magam sem értem, hogy kerülhettem el az amerikai fővárost, mikor egyébként mindenki odament, szerintem jövő héttől kiviszik odáig a négyes metrót is: ott volt Orbán, Szijjártó, Kumin, Habony, Lánczi, de még Márki-Zay és Kész Zoltán is. Nem fogják elhinni: a Trump és a Pence is ott volt!

Jó, hát nekik könnyű, ők otthon voltak.

Egyáltalán, ott volt mindenki, aki él és mozog, valósággal megszállták a várost a magyarok, szinte lépni sem lehetett tőlük, még jó, hogy a Nemzeti Gárdát nem kellett bevetni a szittya fergeteg ellen, és nagyjából megmaradtak a Smithsonian Museum kincsei is, bár az invázió utáni leltár még tart.

Csak én nem mentem.

Miért?

Ennek több oka is van, és ugyan, távolról sem anyagiak ezek az okok, hiszen mi sem volna számomra egyszerűbb, mint az, hogy ha úri kedvem úgy tartja, akár minden második hétvégémet Washingtonban töltsem, illetve de, anyagiak is: nem csak az a baj, hogy nekem erre nincs pénzem, de az is, hogy aki elment tudósítani a Donald Trumpnál tett Orbán-látogatásra, az kidobta a pénzét az ablakon az utolsó vörös centig. Itt nem volt miről tudósítani és nem volt mit. (

Az egy dolog, hogy ezzel van tele a honi sajtó – az amerikai már jóval kevésbé, a CNN vagy a New York Times nem is említi a hatalmas jelentőségű látogatást a főoldalon. A Washington Postban Anne Applebaum alaposan leszedi a keresztvizet a magyar és amerikai kormányfőkről a jegyzetében, de azért az sem kiemelt helyen jelent meg. Ezzel szemben, mintegy ellensúlyként a jóval kevésbé ismert Washington Times vasárnap elemzést közölt April Foley volt budapesti nagykövet tollából, melyben a szerző bemutatja a magyar kormány iránti rajongás összes szalonképes formáját és néhány szalonképtelent is, de magáról a találkozóról ma reggel csak húsz sort olvashatunk, az már szinte mínuszos hír. Hogy mi a különbség Anne Applebaum és April Foley írása között? Lehetne mondani, hogy ami a Washington Post és a Washington Times között: az első világlap, a második távolról sem az, de én továbbmennék: April Foley csak nagykövet volt, annak akárkit ki lehet nevezni, Anne Applebaumot viszont éles elméje és kiváló stílusa miatt kedveli a világ, ő újságíró, azt bizony még nálunk sem lehet kinevezés útján elérni, hogy valaki írni tudjon. (Ellenben az Origo ékes példája annak, hogyan lehet írástudatlanokat igenis kinevezni sajtómunkásnak).

No, szóval az amerikai sajtóvisszhang nem veri ki a ház oldalát, de mondhatjuk úgy is, hogy az ingerküszöböt sem nagyon érte el – hogyan is érhette volna, mikor most tör ki a gazdasági- és vámháború Kínával, az a hír, nem Orbán vizitje. Ami mellesleg elég rövidre sikerült.

Hogy kicsit magáról a találkozóról is beszéljünk, azt ugye a magyar kormánysajtó szerint egy órásra tervezték, Trump elnök napirendje szerint negyven percesre, de Orbán Viktor talpig úriember volt és megoldotta a kérdést: eleve tizenegy perc késéssel érkezett, ami ugyan Washingtonban nem része a protokollnak, de Trump örvendhetett, mert ennyivel is rövidebb időt kellett együtt töltsenek. Ha mindent összevetek, az jön ki, hogy alig fél órát beszélhettek, ami persze még így is sok, ugyanis nem beszélni ment oda a mi kormányfőnk, hanem aláírni és az jóval kevesebb időbe telik. De a forma kedvééért elálldogálhattak egy darabig együtt, esetleg ittak is valamit, hogy teljen az idő: nem lehet véletlen, hogy a találkozó utáni sajtótájékoztatón nem számoltak be semmiről a tárgyalásokkal kapcsolatban. Hiszen valószínűleg ők ketten nem is tárgyaltak, vagy csak pár szót váltottak.

Mellesleg: az MTI is másképp írta először, de még időben észbe kapott, és kiadott egy helyesbítést:

„Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a 22:08 órakor kiadott, Trump: Orbán Viktor jó munkát végez az országa biztonságának megőrzésében című anyagunk 9. bekezdésének 1. mondata helyesen:
Bővebben ...

Csúnya dolog

Részletek: Készült: 2019. május 14. kedd, 05:00; Találatok: 2087

kasler11 Kásler minisztertől tegnap óta azt is tudjuk, hogy a Tízparancsolat a szorulás gyógyítása mellett a jogállam fundamentuma is. Látjuk, hogyan működik ez Neriában, hogy jobb se kell, a hitre alapozott korrupciónak párja nincs, a magyarok pedig mindjárt örökéletűek lesznek. Kásler miniszterben a tébolynak egy egész különös szintje lakozik, hogy Orbán rátalált, aki ezt az emberminiszteres hivatalt Balog páter után betöltheti, mutatja kies országunk kitaposott útját a pokolba bele.

Mivelhogy Kásler miniszter egy óvoda alapkőletételénél (ez is), nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a Tízparancsolat a legtökéletesebb törvénykönyv, s ezzel párhuzamosan pedig az Európai Bizottság kiadott egy közleményt, miszerint az a kormány, amelynek Kásler miniszter is tagja, hazudik. Ez a klafaság. A valaha volt orvos így került bele a történetbe, így járt, mondhatni, fölhívhatnánk a figyelmét arra tehát, hogy aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.

Mert Pártunk, kormányunk és a Fidesz összes tagja azt visította egy nappal előtte, hogy az Európai Bizottság megtámadta a mi istentől ihletett babaváró programunkat. Így sugallja a Fidesz a bávatagoknak, hogy Európa és annak minden diabolója most már arra bazírozik, hogy a magyarnak nemhogy rossz legyen, migránsok rabszolgájává váljon, hanem még ki is pusztuljon a nemzet, hogy legyen föld az ebolás, nagyfarkú négereknek betelepülni.

Úgy visítanak a babavárásuk miatt, mint valami fába szorult féreg. Így az Európai Bizottság kénytelen volt kiadni egy közleményt, miszerint éppen a magyar hatóságok kezdeményeztek egyeztetést erről, ők viszont még neki sem láttak foglalkozni vele. A paraszti ész járása szerint, ha nem vették napirendre, meg sem támadhatták. Ilyen apróságok viszont a hergelésre szakosodott – máshoz sem értő – kormányzatot nem érdekelnek egyáltalán, fújják a trombitát meg verik a tamtamot.

“Ne tégy felebarátod ellen hazug tanúbizonyságot!” – Ez Kásler Tízparancsolatának egyik passzusa, ami tiltás magában foglalja azt is, hogy ne hazudj. Ha Kásler szerint a Tízparancsolat a legtökéletesebb törvénykönyv, fölhívnánk a figyelmet arra, hogy törölje ki vele az arschát, mert ezek nemhogy az Istentől eredeztetettet, hanem azt sem tartják be, amit két órával azelőtt ők maguk szavaztak meg. Itt eszméknek, törvényeknek sansza sincs, itt anyagi és erkölcsi szabadrablás van. Morális és kognitív nihil.

Hosszan lehetne sorolni persze, miben hazudnak, illetve, egyszerűbb volna annak elsorolása, miben nem. És nem is ezért gondolkodtam én el ezen az egészen, mert újdonság ebben nincs, érdekesség se nagyon. Viszont az állhatatosság, ami megmutatkozott a babavárós visításban, és a valóság dafke pofán köpése az egy kicsit nóvum azért, mert nézzük ezek után órára és percre is lebontva az események láncolatát. Legyünk Sherlockok pepita kalapban.

Az MTI – bizonyára vért hugyozva – erőt vett magán, és 10.18-kor kiadta az Európai Bizottság közleményét, hogy kormányunk hazudik.

Bővebben ...

Szlovákia éltanuló lett, Magyarország már csak a hátát látja

Részletek: Készült: 2019. május 12. vasárnap, 16:55; Találatok: 2529

lemaradva Ma már elképzelni is nehéz, hogy amikor hazánkat 1999-ben felvették a NATO-ba, Szlovákiát még kihagyták a bővítésből a Meciar-kormány antidemokratikus jellege miatt. A kilencvenes években Magyarország a rendszerváltó országok mintagyerekének számított, a frissen önállóvá vált Szlovákiát viszont a kormányzati szintű nacionalizmus, a korrupció és a gazdasági elmaradottság jellemezte. Szívszorító belegondolni abba, hogy mára mennyire megváltozott ez a helyzet a mi rovásunkra.

A nemzetközi statisztikák száraz nyelvén az egy főre jutó bruttó hazai termék, a GDP Szlovákiában húsz százalékkal magasabb, mint Magyarországon. Északi szomszédaink átlagosan egy évvel tovább élnek, mint mi. Szlovákiában, ha szerény mértékben is, de évről évre növekszik az ország lakossága, míg nálunk megállíthatatlanul csökken. A londoni Economist Intelligence Unit úgynevezett demokráciaindexén Szlovákia a 44., Magyarország pedig az 57.

Ugyancsak elkeserítő számunkra a sajtószabadság helyzetének összevetése a Riporterek Határok Nélkül legutóbbi felmérése alapján. Északi szomszédunk a 35., míg Magyarország a szégyenletes 87. helyet kapta. Vagyis Szlovákia nagyjából az Egyesült Királyság, hazánk pedig nagyjából Sierra Leone szintjén áll. Ez utóbbi felmérést cáfolandó a Fidesz-média arra hivatkozott, hogy Szlovákiában tavaly meggyilkolták Jan Kuciak tényfeltáró újságírót, Magyarországon viszont egyetlen újságírót sem öltek meg a hivatásának gyakorlása miatt. Ez szerencsére igaz. De a Kuciak-gyilkosság több szempontból is fordulópontot jelentett a szlovák demokrácia megerősödésében.

Először is Jan Kuciak kitartóan és olyan mélységben tárta fel a hazai és nemzetközi maffia, valamint egyes kormányzati körök bűnös összefonódását, amelyre a magyar oknyomozó újságírásban nemigen van példa. És amikor a menyasszonyával együtt brutálisan meggyilkolták, akkor a gaztett földrengésszerű változásokat hozott a szlovák politikai életben. Bár a sokáig „teflonpolitikusként”, leválthatatlan vezetőként ismert Robert Fico minisztelnök személyes felelősségét senki sem bizonyította be, a közhangulat nyomására le kellett mondania. Egy demokratikus országban ugyanis a miniszterelnököt felelősség terheli azért, ami az országában és az általa vezetett kormánypárt környékén történik. Az egész Szlovákiát megrázó tüntetéseknek és Fico lemondásának is része volt abban, hogy új politikai erő jelent meg a porondon, és fiatal, rokonszenves vezetőjét, Zuzana Čaputovát egy évvel később meg is választották az ország első női köztársasági elnökének.

Nyilván csak hosszabb elemzés tudná feltárni, hogy az elmúlt húsz esztendőben miért előzte meg Szlovákia mind gazdaságilag, mind a demokratikus intézményeket tekintve hazánkat. Feltehetően belejátszott ebbe a frissen megszerzett függetlenség kiváltotta bizonyítási kényszer. De a politikai rendszert tekintve bizonyosan része van ebben a mienknél demokratikusabb választási rendszernek is. A parlamenti választás teljesen arányos, az egész ország egyetlen körzetnek számít, és csak pártlistára lehet szavazni. A pártlistán belül azonban a szavazó megváltoztathatja a sorrendet, és a pártvezetés által hátrébb sorolt jelöltet juttathatja be a parlamentbe. Olykor eredményesen.

Ezt a preferenciális szavazási módot használják az EP-választásokon is. 2004-ben a fizikusként is kiváló, azóta elhunyt Duka-Zólyomi Árpádot a választók a Magyar Közösség Pártja listáján a Fidesz-hű Berényi József elé sorolták, és így bejuthatott az Európai Parlamentbe.

Bővebben ...

Aztán

Részletek: Készült: 2019. május 12. vasárnap, 00:15; Találatok: 2241

ovm_media Volt olyan műsora a Hír Tv-nek, amelyet úgy nagyjából a lehetséges nézők egy százaléka bámult, s mindezt már az Echo megszűnése után, amely aktus elsősorban arra irányult, hogy ne aprózzák el az erőforrásokat, és koncentrálják a nézőközönséget is. Sikerült. Előtte még a milliárdokkal kistafírozott Echo hozott olyan mutatót is, miszerint a Föld nevű bolygó összes magyarja közül mindösszesen ötezren voltak kíváncsiak rá, és nincs sokkal jobb helyzetben az M1 sem, ám mégis zavartalanul folyik belőle a takony.

Amióta Mészáros einstandolta a megyei lapokat, meredeken zuhan az előfizetők száma, az országos terjesztésűek, mint a Magyar Nemzet, meg a többi, alig mérhető olvasottsággal rendelkeznek. Logikus lenne tehát, hogy a magamfajta ilyenkor örömökben törjön ki, és mégsem teszem. Azok az orgánumok ugyanis, amelyeknek van még valami köze a valósághoz, nem profitálnak ebből, nem ugrott meg a nézettségük és olvasottságuk, ezeket is csak a megszokott törzsközönség fogyasztja, a társadalom jelentős része tehát kiesik a világból, köze sincs a valósághoz.

Következésképp rengeteg honfitársunknak halovány fingja nincs a körülötte történő dolgokról, így egy múlt, jelen és jövő nélküli bambaságba süllyed, a Fidesz pedig tarol. Ezért nem lehet felhőtlenül örömködni afölött, hogy a lakájmédiát a többség le sem szarja, mert ugyanez a többség a másfajtát sem fogyasztja, sorsunk így teljesedik be tehát. Viszont mindennek ellenére egyszer ennek is vége lesz. Valamikor. Nem tudni hogyan, nem sejteni hány év múlva, de vége lesz, és akkor következik be az iszony, ha meglátjuk, hová jutottunk. J. A. homokos, füves, vizes síkja maga lesz a mennyország ahhoz képest.

Mindenféle televíziók, rádiók és újságok, amelyek léte ma egy dologtól, mégpedig a kormányzati csöcstől függ, villámgyorsan mennek tönkre, zárnak be, és eresztik az utcára az írástudatlan “újságírókat”. Ők majd visítanak a médiaterror és a politikai tisztogatás miatt, holott csak az alanyt és az állítmányt nem tudják egyeztetni, műfajokról pedig fingjuk nincs. Mert Kiss Pisti 5b osztályos tanuló nívóján állanak a szerencsétlenek (ha talán), és az életet nem lehet copyzva ábrázolni. A piaci viszonyok elvégzik majd azt, amit a forradalom nem tud, de, ami ennél is tragikusabb, olvasókat is nevelni kell újra.

Iszonyatos lesz, újjá kell építeni az országot, és nemzedékek mennek majd rá. Vegyük csak a stadionokat, amelyek nyakló nélkül épülnek voltaképp fantom csapatok és fantom nézők számára. Szombathelyen már százmilliókat kell pumpálni a stadion fenntartásába, olyan helyeken pedig, mint Felcsút, Kisvárda, Mezőkövesd, ahol Orbán kegyéből Orbán kegyenceinek van futball csapatuk és stadionjuk, a központi csöcs nélkül ezek megszűnnek, a stadionok a’la Ceasusescu lerohadnak, és fölveri őket a gaz. Nem lesz ez öröm, de így lesz, ha pukkan a lufi.

És még tovább menve, a Mészáros és Mészáros cégek, amelyek polipként hálózzák már be az országot, szintén e nélkül a csöcs nélkül, közbeszerzések híján mennek tönkre, ontják magukból a munkanélkülieket, mert a mai gazdasági álomvilág nem tartható a végtelenségig. És még továbbá, az uniós csöcs elapadása és a multik érdekének megszűnése után az egész magyar gazdaság szükségszerűen omlik össze, és a ma még ellenzéknek – már nem baloldalnak – marad a szokásos feladat, eltakarítani a romokat és újjáépíteni az országot.

Bővebben ...

Kiválasztás hűségalapon - interjú Róna Péterrel

Részletek: Készült: 2019. május 10. péntek, 21:21; Találatok: 2901

1232459 Már történelmi hagyomány, hogy kívülről várjuk a segítséget, aminek mindig nagy ára volt és lesz – figyelmeztetett Róna Péter, az Oxfordban élő közgazdász.

Óriási lehetőséget láttunk a 2004. május 1-jei uniós csatlakozásban. Milyen állapotban volt akkor a magyar gazdaság?

Már lejtmenetben volt. Az okok több mint száz évre nyúlnak vissza. A rendszerváltás után a magyar kormányok egy olyan gazdasági paradigmát követtek, amelynek a gyökerei legalább az 1867-es kiegyezéstől eredeztethetők. Ennek lényege, hogy hozzuk be a külföldi tőkét és az majd megteremti azokat a kapacitásokat, amelyek segítségével egyebek mellett a magyar export is fellendülhet, és ebből megélhetünk. Ezzel a hagyománnyal Magyarország más utat választott, mint a régió országai.

Mi jellemezte, jellemzi a „magyar utat"?

A lengyelek például nagyon határozottan védték a mezőgazdasági feldolgozó iparukat, s a csatlakozási tárgyalások alatt jelentős kedvezményeket harcoltak ki. A csehek úgy engedték be a külföldi tőkét, hogy az nagy részben a hazai beszállítói hálózatra építsen és nem áldozták fel a cseh gépipart a német autóipar oltárán. Szlovákia a cseh és magyar gyakorlat között lavírozott.

Sokan a magyar nagytőkések és a tőke hiányával magyarázzák, hogy nemigen volt más választásunk. Lett volna?

A cseh, vagy a szlovák tőkeellátottság sem volt jobb, mint a magyar, mégis sikeresebben oldották meg a csatlakozás jelentette feladványt. Szerintem nem a túlhangsúlyozott tőkeellátottság volt az alapvető gond már a rendszerváltást követően sem, hanem a képességek megőrzése. Magyarországnak volt például egy nemzetközi szinten is elismert szakmai teljesítményt nyújtó vízügyi kutató intézete, a VITUKI. A privatizáció során ezt az intézetet az ezredforduló utáni időszakban szétverték. Akkor sikerült „megszabadulni” egy évszázadokon át felhalmozott szellemi tőkétől, amikor a víz az egyik legfontosabb világgazdasági és politikai tényezővé vált. Ma Magyarország lehetne a térség egyik vezető vízgazdálkodási innovációs nagyhatalma. Nem ez történt és ez nem egyedi példa.

A külföldi tőke mégis csak hozott fellendülést a hazai gazdaságban. Ez nem jelentett kárpótlást a veszteségekért?

Kétségtelen, hogy a külföldi tőke beáramlása fellendülést hozott, de ez a hazai ipar, mezőgazdaság és szolgáltatás elsorvasztásával járt együtt, és ez minden eddigi kormány felelőssége. Érdemes megjegyezni, hogy a magyar GDP hozzáadott értékének 52 százalékát a nemzetközi nagyvállalatok állítják elő. Tegyük hozzá, hogy a foglalkoztatottak kevesebb, mint 15 százalékával.

Az Orbán-rezsim viszont a hazai vállalkozások támogatását ígérte, és azt is, hogy megvédi őket a nemzetközi cégek nyomásától. Ebből mi valósult meg?

A hazafias szövegek ellenére, ez a kormányzat sokkal inkább kiszolgálja a nemzetközi tőkét, mint szocialista elődei. Az elmúlt évek látványos GDP növekedése szinte kizárólag a külföldi tőke és az uniós forrásokból származik. A magyar gazdaság alacsony hozzáadott értéket termel, s emiatt is hozzájárulása a GDP-hez elhanyagolható. Ne feledjük, hogy az elmúlt 15 évben az uniós támogatások nagyságrendje átlagosan a bruttó hazai termék 3 százalékának felelt meg. Ez összességében mintegy 25 ezermilliárd forintot tehet ki. Az összes külföldi tőkebefektetések pedig még ezt is meghaladják.

Hogyan használtuk föl ezt az irdatlan összeget?

Jelentős részét visszaadtuk a multiknak adókedvezmény és támogatások formájában. Ebben szintén az Orbán kormányok jártak, járnak az élen. A tavalyi számok alapján látszik, hogy több nemzetközi óriás 3-3,5 évre előre megkapta a munkabérekre fordított összeget, vagyis ingyen van neki erre az időre a munkaerő. Emellett a régiós versenytársakhoz képest sokkal többet fordítottunk infrastrukturális beruházásokra.

Politikusok, közgazdászok ideológiai hovatartozásra való tekintet nélkül a gazdaság bővülését várták ettől. Tévedtek volna?

Az autópályák közelében valóban élénkültek a beruházások, de már a távolabbi térségek nem sokat profitáltak ebből.

Bővebben ...

Minek nevezzelek?

Részletek: Készült: 2019. május 09. csütörtök, 22:34; Találatok: 2087

ovi_rablo Kovács Zoltán birodalmi levelező ezúttal a CNN-t oktatta ki, ordította le a fejét – ha élhetünk zavaros képes beszéddel -, mert bántotta a mi kedves vezetőnket. Pedig még csak nem is saját kútfőből hajtotta el a jó édesanyjába ez a CNN Orbán Viktor Mihályt, hanem a közvélekedést foglalta össze egy megengedő mellékmondatban, mondván: “egyesek már de facto diktátornak” nevezik. Nevezik őt sokkal cifrábban is egyesek, s ha a zamatos kifejezéseket idézte volna a CNN, a birodalmi levelező akkor sem szólhatott volna egy árva mukkot sem.

Idézhette volna a hírtelevízió – nem ilyen miénk fajta, gajdicsos-bayeros, hanem komolyabb picikét – azt is, hogy nem egyesek, hanem egy egész ország nem de facto, hanem nagyon határozottan nevezik a köpcöst O1G-nek. Ez is hír ugyanis, a valóság egy csalfa szelete, tehát van, míg Kovács Zoltán ábrándjai csak az ő fejében léteznek homályosan. Hogy a CNN-nek igaza is lehet, arra Gábor György, filozófus-vallástudós hívta fel a figyelmet, felidézve Iványi Gábor és egyháza kálváriáját. Mint ismeretes, a Magyarországi Evangélikus Testvérközösségtől Pártunk megvonta az egyházi státust.

Gábor György ezt írja:

“Évek óta tart a vita arról, hogy az Orbán-rendszer diktatúra-e, avagy nem. Most akkor adjunk hálát Orbán Viktornak, aki maga válaszolt a fenti dilemmára, egyértelmű beismerő vallomást téve saját hatalmáról. Hatalomfelfogásának ars poeticáját osztotta meg mindannyiunkkal, midőn egy Iványi Gábort érintő kérdésre az alábbi választ adta: „Jól ismerem Iványit, két gyermekemet is ő keresztelte meg. De volt a parlamentnek egy döntése, amely miatt lefasisztázott. Ezt nem tudom megbocsátani neki.” – Vagyis, ha Orbán Viktor megharagszik valakire – s teljesen mindegy, hogy miért, s teljesen mindegy, hogy jogosan, avagy minden alap nélkül – a törvényeket ennek megfelelően hozatja meg az őt maradéktalanul kiszolgáló hatalmi többséggel. Ha tehát Orbán megharagszik valakire, akkor minden további nélkül megfosztja őt és annak közösségét az állampolgári jogok valamelyikétől, ahogy ezt Iványi Gáborral és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség valamennyi hívőjével megtette, s ahogy azóta is fütyül minden bírósági határozatra, eljárásra vagy ítéletre. Ez virtigli diktátori tempó, ez maga a par excellence diktatúra. A beismerő vallomásért special thanks to Orbán Viktor!”

Pont. Mint láthatjuk, így néz ki, ha világosan, a logika és a tiszta gondolkodás szabályainak megfelelve soroljuk be a Brehmünkbe Orbán Viktor Mihályt. Ilyenekre gondolt a CNN, amikor azt mondta, “egyesek de facto már diktátornak” nevezik. Ezzel vitatkozni nincs mit, viszont arra is kíváncsiak volnánk, mit szólna a Soros növendék Kovács Zoltán, ha Iványi véleményét idézte volna a CNN, miszerint a kedves vezető fasiszta volna. Ekkor sem szólhatna egy árva sóhajtást sem a birodalmi levelező, mert a NER számos eleme megfelel a fasizmus korrekt kívánalmainak.

Sőt, Orbán Viktor Mihály a virtigli fasisztasága mellett náci vonásokat is hordoz, életterekről ábrándozik és fajokról, mint tegnap is Kolozsváron. Egészen elképesztő és összefüggéstelen dolgokat beszélt megint össze-vissza (kezd teljesen szétcsúszni a manus), de arra gondosan ügyelt, hogy a magyart fajként határozza meg már nem először. Ezért őt a CNN után szabadon nevezhetnénk de facto diktátornak, fasisztának és nácinak is, és ebbéli állításunkat alátámasztja, hogy milyen alakokkal cimborál mostanában, hogy kikhez dörgölőzik.

Bővebben ...

További cikkeink...

265. oldal / 514