Hírek

Tíz év után éppen hogy visszaértek a magyar bérek a válság előtti szintre

Részletek: Készült: 2019. augusztus 05. hétfő, 20:47; Találatok: 2650

000_par36406 Elsőre ránézésre nagyon is meggyőzően emelkedtek a magyar átlagbérek az utóbbi években. A KSH múlt heti adatai szerint idén a tavalyi évhez képest 10-11 százalék körül alakul a bérnövekedés, ráadásul a gyakran csak bérrobbanásként emlegetett meredek, tíz százalék körüli növekedési ütem már 2017 óta tart. A megelőző négy évben pedig alig volt infláció, a keresetek viszont emelkedtek, igaz, ekkor még valamivel lassabban.

Jó okkal érezhetjük tehát úgy, hogy az évtized során nagyot javult a magyar életszínvonal, de azért érdemes figyelembe venni, hogy az elmúlt 10-12 évben

az euróval szemben több hullámban jócskán leértékelődött a forint, illetve a gazdasági válság éveiben a bérek helyett az árak robbantak nagyot.

A 2008-as válság előtt nagyjából 250 forintos euróárfolyamhoz szokhattunk hozzá, majd kisebb-nagyobb lépésekben 2014-re eljutottunk a néhány évig stabilan 310 forint körüli váltáshoz. A forint lassú leértékelődése 2018-ban folytatódott, aminek következtében az utóbbi két évben már a 320 fölötti árfolyamszinttel kell megbarátkoznunk.

2008 és 2019 között tehát nagyjából 28 százalékkal értékelődött le a forint az euróval szemben, ami főleg a külföldi utazások, vásárlások idején törheti le a növekvő magyar bérekből élők örömét. Az infláció kumulált mértéke pedig meghaladta a 36 százalékot ebben az időszakban, jórészt a 2008 és 2012 között tapasztalt élénk árnövekedés következtében.

A bérekre nézve ez azt jelenti, hogy a kérdéses tizenkét év alatt a teljes állásban alkalmazásban állók bruttó havi átlagkeresete bár forintban kifejezve 83 százalékkal nőtt, euróban mérve már csak 43 százalékos az emelkedés. Ha pedig figyelembe vesszük a magyar fizetőeszköz tizenkét évnyi inflációját arra a következtetésre juthatunk, hogy valójában a harmadával lett magasabb az átlagfizetés.

Bővebben ...

Számomra nyilvánvaló, hogy az MTA története véget ért

Részletek: Készült: 2019. augusztus 04. vasárnap, 20:50; Találatok: 2268

ovm_gyulolet Ki nem állhatom a "naugyemegmondtam" típusú reflexiókat, most mégis azt kell mondanom, hogy azon a napon, amikor a kormány 54 percet adott az MTA elnökségének arra, hogy elfogadja költségvetésének harmadára csökkentését, azt írtam ugyanerre a felületre, hogy az Akadémia sorsa megpecsételődött. Nem azért, mert olyan okos vagyok, hanem mert én már értek fideszül, és számomra nyilvánvaló volt, hogy ez nem egy ajánlat, hanem maga a selyemzsinór.

Diktatórikus, megalázó és egyértelműen jelzi, hogy itt senki nem kíváncsi az MTA vezetőinek véleményére, és érdemben senki nem akar velük tárgyalni. Sőt azt is jelezte, "hogyha sokat ugráltok, lehet ez még durvább is". 54 percet adni arra, hogy egy 5.000 kutatót és több száz adminisztratív alkalmazottat foglalkoztató intézmény válaszoljon a diktátumra, amely alapjaiban rengeti meg a működését - ez nem ajánlat, ez már maga az ítélet.

Ráadásul úgy, hogy az elnökséggel korábban egyetlen alkalommal sem egyeztettek erről, fogalmuk sem volt, hogy mire készül a kormány. Ezt képtelenség volt tárgyalási ajánlatként értelmezni. Ennél még az is becsületesebb lett volna, ha el sem küldik a vezetőségnek. Az 54 perc célja kifejezetten a megalázás volt.

És valóban, ahogy az idő haladt előre, a helyzet egyre romlott. Az önkényuralmak jellemzője ugyanis, hogyha ellenállásba ütköznek, akkor egyre durvább eszközökkel élnek. Örömüket lelik a látványban, ahogyan a kiszemelt áldozat kínlódik, és mindig szorítanak egy kicsit a szíjon. Ez történt az elmúlt egy évben.

Ma mégis azt gondolom, hogy egyáltalán nem volt felesleges ez az egy év, mert sok olyan pozitív tapasztalatot is szereztünk, amire nem számítottunk. Láthattuk, hogy a magyar akadémikusok többsége, a súlyos egzisztenciális fenyegetettség ellenére, sem árulja el hivatását.

Korábban azt tapasztaltuk, hogy a hatalom az igen jelentős akadémikusi járadékkal tartja rövid pórázon a tudósokat, és nyilván most is erre számítottak, de ez nem jött be nekik. És ez nagy dolog!

A szemünk előtt szerveződött közösségé az akadémiai kutatók jelentős része, akik képesek voltak félretenni korábbi ellenérzéseiket, fenntartásaikat, és teljes egységben próbálták védeni a kutatás autonómiáját.

Nem ért célt, a már a Kádár-rendszerben bevált módszer, hogy a természet- és társadalomtudósokat kijátsszák egymás ellen. Jó volt látni a hazai és nemzetközi tudományos és oktatási intézmények és közösségek nyílt szolidaritását. És rossz volt látni a társadalom közönyét, amely a legrégibb és legrangosabb hazai tudományos intézmény szétverését kísérte.

Összességében ez az egy év fontos tanulási folyamat volt, és ha végül nem is vezetett eredményre, a most kialakult "szabadság kis körei" már megmaradnak és bővülni is fognak.

Bővebben ...

Államjólét, jóléti állam, meg az Orbán

Részletek: Készült: 2019. augusztus 03. szombat, 22:11; Találatok: 2478

jabba-sides9 Már megint elkészült egy tanulmány, amely a mimagyarokat támadja és beleavatkozik a belügyeikbe, valami liberális ármány egyben, összeesküvés, aknamunka ez is. Mert az szerepel benne, hogy az uniós tagállamok közül csak a bolgár háztartások egy főre eső végső fogyasztási kiadása volt távolabb az EU-átlagtól 2018-ban, mint a magyaroké. Hétköznapi nyelven megfogalmazva: csak ott alacsonyabb az életszínvonal, csak ott van távolabb az uniós átlagtól, mint itt. Számok mutatják ezt, viszont a számok is kommunista csökevények csupán, bolsevista trükkök, ha az igazat mondják és nem a Fidesz rózsaszínű kifestőkönyvét.

Egyébként ezt a nyomort, ezt a gyalázatot, ha nem is ilyen frappánsan, de több millió ember is el tudta volna mondani a saját tapasztalataiból kiindulva, csak nem tudta volna besorolni magát tyúklábat szopogatva, ám már ez is megy. Másrészt meg, mi az Uniónak csak szőrmentén vagyunk tagjai, kivesszük belőle a zsebpénzt, de amúgy szarunk az egészre, ilyképp az életszínvonalat ahhoz méricskélni szintén felforgatás. Tágabb kontextusba helyezve kies hazánkat találhatunk számos afrikai országot, ahol szarabb a helyzet, s akkor okkal mondhatja azt a kedves vezető, hogy na, ugye, nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni, vagy jön a TEK.

Nem is ebbéli nyomorunkon óhajtok sóhajtozni máma ezért, hanem a tanulmány egy másik eleme mozgatta meg a képzeletemet. Az is szerepel benne ugyanis, hogy lakosaival ellentétben az állam helyzete korántsem ennyire gyalázatos, a magyar állam ugyanis a végső fogyasztási kiadásai tekintetében nemhogy sereghajtó, hanem a középmezőnyben van az Unióban. Államjólétnek nevezik – ha furcsán is – ezt a mutatót, amely azt jelzi, mennyit költhet a rezsim, és ezek szerint nem keveset. Kocsmák mélyein ezt úgy mondják, van itt pénz kisapám, van dögivel. A kérdés azonban mindezek után csak annyi, hogy hol az anyám valagában van, ha van, és miért ott.

Az állam fura és összetett jelenség, képződmény, rengetegféle dolga van, illetve lenne, ha megfelelően működne, de nem működik. Csak slágvortokban: az állam áll előttünk büdösen az okmányiroda sorában, az állam az, aki miatt lerohad a fülünk a kórházban, és szintén ő az oka, hogy a gyerekünk hülyén jön ki az iskolából. Az államot látjuk továbbá az ácsorgó vasútban, a füstölgő buszokban, a méteres kátyúkban, a töketlen rendőrökben és mindenütt. Az államnak pénze nincs, mi adjuk neki adó formájában, és ő dönti el, mire költi.

Továbbá az államot testesíti meg az úgynevezett végrehajtó hatalom, ami nálunk egyenlő a Fidesszel. A végrehajtó hatalom pedig a törvényhozó hatalom – úgymint országgyűlés – törvényei alapján működik, ami, mint ismeretes – mármint az országgyűlés – szintén egyenlő a Fidesszel. A Fidesz pedig Orbán Viktor maga, így nem kerül sokba annak belátása, hogy az állam maga Orbán Viktor, akárha XIV. Lajos, ha mondta ezt a francia, ha nem. Így áll előttünk az önkény, ha Mari néni nem is tudja, mert ő azt sem tudja, hová tűnik a befizetett adója, amiből az állam (Orbán Viktor) jól él, van neki államjóléte. Míg ellenben Mari néni meg nem él jól, semmiféle jóléte nincsen, ami anakronizmusnak tűnik, pedig csak szimpla lopás, de itt tetten érhető.

Bővebben ...

Nem győztünk? Nahát!

Részletek: Készült: 2019. augusztus 03. szombat, 01:16; Találatok: 1983

ursula_viktormihaly Szokatlanul halk volt tegnap miniszterügynök elvtárs az Ursula von der Leyennel való találkozás után a messzi és ellenséges Brüsszelben, midőn a házi televíziójának (M1) nyilatkozott sajtótájékoztató híján. Máskor ilyenkor a füstölgő puskacsövét szokta fújkálni, vagy vértől iszamos kardját törölgeti böfögve egy kommunista hullájával, s csak azt nem mondja mindig majdnem, én vagyok a legnagyobb, istenkirály és életcsászár. A hívek pedig ilyenkor szoktak behugyozni a gyönyöröktől, elájulnak vagy magukhoz nyúlnak gusztus szerint.

Ám most, mint valami megszeppent óvodás, aki a műanyag dömperét keresi, tétova hintaló, friss hús a kupiban az ismeretlen éjszaka előtt, ezt a képet mutatta, ami változhat még a mai Kossuthos szeánszig. Meglátjuk, hogyan rakja rendbe a képét a maflás után, amit már akkor megkapott, amikor az EB friss elnöke, akinek a jelek szerint volt gyerekszobája, nem engedte, hogy összetaknyozza a kezét, és egy jól fejlett tapló módján – ahogyan amúgy szokta – zsíros ajkaihoz emelje csókolgatni azt, de lukra futott. Mondhatnánk, hirtelen szembe jött Európa, és váratlanul új volt.

Viszont nem illemóra volt a tegnapi randi, hanem élet-halál kérdés miniszterügynök elvtárs számára arról, hogy folytathatja-e kisded és aljas játékait, amibe amúgy egy ország, ez a magyar, ez a miénk pusztul bele. Nos, épp ez az, amiről semmit meg nem tudtunk, csak jelzések és utalások történtek, mint egy elcseszett szemiotikai föladvány, de azért kihüvelyezni valamit csak lehet belőle, ha nagyon akarjuk. Ilyen az első, hogy a tetemre hívás után se egy közös sajtótájékoztató, se egy közös nyilatkozat, semmi nem történt és nem született, ami a tankönyvek szerint arra utal, hogy a randiból hiányzott a harmónia.

Nem értettek egyet a dolgokban vagy épp teljesen másképp látják azokat, legszívesebben kitekernék a másik nyakát, csak a protokoll ezt nem engedi. Minden lehet, és mindennek az ellenkezője is, csak egy nem, hogy a legparányibb engedményt is kapta volna a köpcös, mert akkor ott csűrdöngölt volna a kamerák előtt, ilyen viszont nem történt. Más forrás híján az ő eladására kell szorítkoznunk tehát, ami viszont – mint láthattuk – meglehetősen visszafogott volt, ez a szerénység viszont rengeteget mond annak, aki harsonaszóban éli az életét amúgy és állandóan. Meg csatamezőn.

Nos, miniszerügynök elvtárs az állandó népmesei motívumok mellett, úgymint migráncsok, család, nemzet és az összes többi kényszerképzete, egy dolognak örvendett csupán, hogy, mint mondta, jó döntés volt “az ideológiai gorillákat távol tartani”. Szegény ügynök elvtárs Timmermansra gondolt, mint az ő mumusára, viszont ezzel a lendülettel szúrta tökön magát ekkor. Ugyanis, ha körülnézett volna a vizes síkon rádöbbent volna, hogy ott egyedül ő nem a pragmatizmus kérlelhetetlen bajnoka, hanem inkább a fasiszta eszme idejétmúlt és megvetni való ideológiai gorillája. Egy null.

Ezen kívül valami kétséges és bizonytalan jövő jelent meg csupán a homályban, úgymint: “jó döntést hoztunk, eddig” – “hogy ezután mi történik, majd meglátjuk” – Trócsányi “szőr mentén” került szóba, ilyenek.

Bővebben ...

Karafiáth: Megláttam a propaganda őrületes sikerének kulcsát

Részletek: Készült: 2019. augusztus 01. csütörtök, 18:18; Találatok: 1919

kara-lead-16 A politikai marketing hatásaitól – főként, ha alattomosan kúszik be az életünkbe – igen nehéz szabadulni. Pszichológiai vizsgálatok sokasága támasztja alá, hogy amit sokat látunk, azaz, ami az amúgy is átpolitizált hétköznapjainkban a legtöbbször a szemünk elé ugrik, elemi erővel hat vissza ránk.

Nem véletlen, hogy ilyen zsigeri hatással voltak a plakátkampányok a tömegekre. Miként az sem véletlen, hogy a médiában folyamatosan jelen lévő kormányhirdetések olyan sűrűséggel ömlenek ránk, hogy lehetetlen kizárni őket az életünkből. Egyszerű recept a sulykolásé, és azok, akik nem politikailag tudatosan élik az életüket, alapvető igazságnak fogadják el azt, ami állandóan sugárzik feléjük.

És – ez is pszichológia – a valóság ilyenkor épp azt az arcát mutatja a szemlélő felé, amit az látni akar.

Megdöbbentő volt hallani egy kormánypárti ismerősöm lelkesedését, miszerint mindenhol csak terhes nőt lát. (Hát hogyne, hisz addig nem ezt figyelte!) Hála Orbánnak, a magyar nők végre szülni kezdtek! Ebben hirtelen megláttam az egész propaganda őrületes sikerének a kulcsát.

Elérték, hogy egy nyilvánvalóan nem úgy lévő dolgot hatalmas sikernek lássunk, amiért a hála megint a jótevőt, az apánkat illeti. Cserébe mi a dolgunk? Rögtön beugrik a plakátszöveg: támogatni a programját. Ezek az üzenetek az „utca népének”, az „egyszerű kisembernek” szólnak, láthattuk, milyen nagy sikerrel. Ez a réteg már meg van véve. De mi legyen a fiatalokkal?

Fotó: Berecz Valter / 24.hu

Én magam szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy minden forradalmi változást a fiatalabb generációtól várhatunk. Abban sem hiszek, ami a Nagy Blanka-ügy kapcsán többször elhangzott, miszerint a kormány épp a fiataloktól rettegne. Amit én látok, az éppen az, hogy

a fiatalok egy része vagy nem kér az egészből és lelép, vagy idomul, simul, és leszavaz arra, amire a szülei.

Sok húszas évei elején járó fiatal lett apolitikus. A vérre menő viták a családi ebédeknél valamiféle ösztönös irtózást váltottak ki belőlük. Ők azok, akik csak boldogulni akarnak, még a napi híreket sem követik. Nos, éppen őket lehet megcélozni egy másfajta üzenettel, másfajta jelenléttel, és itt jöhet be a gondolat, miszerint igen nagy hatással lehet egy éppen formálódó jellemre a nem várt helyszínen érkező hatás.

A fesztiváljelenlét alkalmat ad a párbeszédre, a közvetlenség illúziója által felerősíti azt az érzést, hogy a résztvevők igenis számítanak, a hangjuk fontos, a véleményükre adnak. Ez a fajta kapcsolódás sikeresebb a direkt kampányoknál. Ráadásul a bevonódás által a kitüntetettség érzésével kecsegtet és azonmód csapatot, társakat is kínál hozzá. Nem véletlen, hogy a kormánynak nem elég már Tusványos, ahová gyakorlatilag csak a híveik járnak, hanem egyszerűen minden kell.

Ahogyan Gerendai Károly is hangsúlyozta a VOLT Fesztiválon nagy vihart kavart Orbán-videó kapcsán, a politika mindig is jelen volt a nagyobb fesztiválokon.

Bővebben ...

A relativitás Kósa-féle elmélete

Részletek: Készült: 2019. július 31. szerda, 23:08; Találatok: 2056

oke_kosa Ha egy kamaszfiút análisan megerőszakolnak, lett légyen az erőszaktevés eszköze bár partvisnyél, székláb vagy akármi, az Kósa elvtárs szerint nem szexuális zaklatás, csupáncsak bántalmazás. Mintha pofán verték volna a szerencsétlen gyereket, azzal egyenértékű, bár mindkettő aljas, az előző viszont ocsmány is. Ám Kósa elvtárs relativizálja az erőszak és zaklatás fogalmát, mert ezt kívánja meg a Párt ordenáré érdeke. Ki sem derült volna, következménye sem lett volna – mert politikailag kényes időszakban, választások előtt történt -, ha egy magyarokra rontó, idegenszívű lap meg nem írja.

A Párt igénye így ír felül erkölcsöt és törvényt, ennek az aljas vezérlő eszmének pedig más vége nem lehet, mint, hogy mindent lehet, ami a kedves vezető érdekeit szolgálja, és semmit sem, ami az ellen van. Ezt nem jogállamnak nevezik, hanem valami másnak, és ezen a ponton föltennénk a kérdést a friss és ropogós igazságügy-miniszter asszonynak, hogy még mindig határozottan állítja-e, minden rendben van, és még mindig hamis és cinikus mosollyal az ajkain – akárha Tusványoson – mondja-e, “Mi vagyunk a keménymag, akik vagányan elmondják Európában, hogy gyerekek, ez hülyeség”.

Bár tudjuk, hogy Einstein apánk a relativitás általános és speciális elméletét a tér, idő és gravitáció sajátosságainak megértésére dolgozta ki, felrúgva minden addigi érvet és elméletet, s ezzel erősítve azt a meggyőződést, hogy Isten nincs is. És ugyanígy ősi, mondhatni az emberi DNS-be kódolt viselkedésminták, tabuk és szabályok válnak relatívvá politikai alapon, akkor megértjük, hogy az emberi fajnak, s benne különösen a magyarnak mért kell kipusztulnia. Ha az isteni és emberi törvények sumákolva, hatalomért áthághatók, akkor közelít a világvége, bár tudjuk, hogy Orbán Viktor Mihály különös DNS-eket őrizget.

Aki kamaszfiút análisan megerőszakol, lett légyen az erőszaktevés eszköze bár partvisnyél, székláb, vagy akármi, az magában hordozza a szexuális aberráció, a szado-mazo homoszexualitás csíráit. Kósa elvtárs viszont őt védőn óvja, és ezen a ponton arra is megkérhetnénk, fogja meg Bayer Tagkönyv kezét, nézzen mélyen a szemébe, és úgy mondja az elvtárásnak, amit nekünk mond. Bayer tagkönyv ugyanis szintén Tusványoson – ahol igazságügy-miniszter asszony annyira keménymag volt -, kelt ki a ratyik ellen, és akkor megkérdezhetnénk Kósa elvtárstól, hogy is van ez.

Ámde nem kérdezzük mégsem, hanem csöndesen vázoljuk azt az ellentmondást is, hogy a Pride idején mocskos buzizóknak most nincs sok bajuk az azonos neműek közötti anális közösüléssel, sőt, ez még beleegyezés híján sem számít erőszaknak. Azt azért nem feltételezi az ember, hogy Kósa elvtárs azért keni el a szart, illetve igyekszik maszatolni, mert úgy véli, seprűnyéltől seggberakva is teherbe eshet egy férfi, s mint ilyen, az aktus nemzeti érdek. Ennyire sötétnek Kósa elvtárs sem hihető, bár az emlékezetes kupakos meg tuszis ámokfutása után még az is lehet. Meg a minden is. Mégsem magát a debreceni győzőt ekézni jöttünk, hanem a rendszer pitiáner aljasságát lefösteni.

Bővebben ...

Segg és lélek

Részletek: Készült: 2019. július 30. kedd, 21:18; Találatok: 2063

3f566a18d1aw “…- Mit látsz, Laca?

– Kicsit halkabban kérdezd, mert nem látok olyan nagyot.

– Mit látsz?

– Egy nagy segget látok!

– Na, hát ez már valami.

– De nem is látom! Lehet, hogy csak hallucinálok!…”

Így szól az igazság az AE Bizottság Tánczenekar “Putty Putty” című fergetegesének elején, és így lehetett ezzel Kenderesi Tamás úszóember is. A messzi, dél-koreai Kvandzsugban, ahol vizes világbajnokság volt, és az Origo szerint nem is volt olyan fenomenális, mint a miénk, amelyik még mindig drágul, pedig már ez a másik is véget ért, szóval az úszóember a kiváltságosok minden dölyfével ott múlatta az időt egy éjszakai csehóban. Mert mit tehetne mást egy úszóember-sportember, mint éjszakai mulat.

Szóval ott sportolt a bárban, kocsmában, sekrestyében egyszerre, és látott egy segget, amely jószág egy dél-koreai lányé volt, s mivel nem tudta, hallucinál-e, megfogta azt a segget csupán kideríteni, hogy ébren van-e vagy álmodik. A valóság azonban nem ilyen költői. A lehangoló igazság az, hogy Kenderesi úszóemberből előjött a keresztény, magyarmacsó vadbarom, és megmarkolta azt a segget, mert már nyert valamikor egy bronzérmet is. És most az van, hogy Dél-Korea megtámadta magyar hazánkat, mert emiatt őt az ügyészség kérdőre fogja vonni.

És nem egy Polt a helyi erő, így baj lesz. De nem is ez az érdekes, hanem, hogy az eset miatt hazánk közönsége meghasonlott, ketté szakadt lelkében, s míg az egyik fele levágná Kenderesi úszóember farkát és kiherélné, a másik a dél-koreai ribancot szidja, aki hisztizik, mint egy fürdőskurva ahelyett, hogy elalélna a gyönyöröktől, mert egy keménytökű, keresztény, magyar macsó, pláne világhíres úszó, akinek van már bronzérme is, megfogta a seggét. Mint kitetszik, itt kulturális különbségek vannak, valamint éjsetét homály.

Mert az erőszakoló Kiss Laci bácsi úszóedzőt is támadták, pedig mennyi örömet adott ő népünknek, meg büszkeséget is, jó hírünket is, nemzeti nagyságunkat is. Ott is a megerőszakolt úszólány volt a hibás, mert kacér dresszeket viselt, kihívó volt a lába neki, egyáltalán, maga a létezése arra volt hivatott, hogy Kis Laci bácsi erővel leteperje, megkúrja, mint a Második Ukrán Front maga. A cemendékkel mindig csak a baj van, ennek a vágott szeműnek is muszáj volt seggének lenni, direkt odanövesztette a Kenderesi úszóember orra elé, mit tehet mást a szerencsétlen, megmarkolja.

Ám egy kommentben minden benne van a számtalan közül, ami született az ügyben, amit muszáj volt megjegyeznem, és idemásolni is. Ezt, kedveseim, egy nőnemű egyed fűzte hozzá a gyalázathoz, ilyen szemmel olvassuk, és meglátjuk benne Magyarországot magát: “Nem török pálcát felette. Megfogta a fenekét, kárt nem tett benne. Országunkban néha durvább dolgok vannak az éjszakában, a sok külföldi hogyan viselkedik, meg a Balatonon.” – ez nagyon töményül sötét szöveg, minden szeletét most föl sem fejtem, csak egyet, illetve azon merengek el, mert ebben is benne van a teljes, letaglózó magyar valóság.

Szóval mit hisztizik a kurva, nem esett kár a seggében. Nem tudom, miféle kár eshetett volna benne, hogy Kenderesi úszóember kiharap belőle egy darabkát, bicskával farigcsálja, vagy akármi. A testhez azonban, mint ábrándos idealistáktól tudható, lélek is tartozik. A segg a test része, következésképp, ha a seggét markolásszák idegen emberek a női egyednek, a lelkében eshet kár. Ilyet azonban magyar nő és magyar anya nem ismer a jelek szerint, ami felettébb sajnálatos körülmény és állapot, viszont egyáltalán nem meglepő. A NER-ben a nő voltaképp tárgy, szülő és főzőgép, mint azt nagyjainktól is tudhatjuk.

Most csak néhány dolog, hogy mért van ez így. Ákos dalszerző ember álláspontja a másik nemről: “A női princípiumot beteljesíteni. Hogy mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni.” Vagy Kövér pedellus részletesebb ideája: “Nem akarjuk Magyarországot férfigyűlölő nők és a nőktől rettegő feminin férfiak, a gyermekekben/családokban csak az önmegvalósítás akadályát látó jövőtlenség társadalmává tenni. Azt szeretnénk, ha fiaink nem csak tanulhatnák, hanem értenék is Petőfinek ‘Ha férfi vagy, légy férfi’ című versét, ha lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk.”

Bővebben ...

Mátyás Győző: Lopásszoftver

Részletek: Készült: 2019. július 30. kedd, 05:26; Találatok: 2595

ovm_music A rég homályba veszett kilencvenes évek közepén esett meg a történet, amikor a korán bekövetkezett kiábrándulás ellenére még nem foszlott teljesen szét a rózsaszínű optimizmus, ami korábban a tőke diadalát, a piacgazdaság, a szabad verseny, eljövetelét körüllengte.

Annak idején azt vártuk, hogy majd a nyugati piacgazdasági modell, a struktúrától kezdve a munkaszervezésen át az üzleti kultúráig és erkölcsig áthatja és átalakítja az alsóreteráti viszonyokat. Hát nem így történt. A Lajtán túlról érkezett versenyzők hézagmentesen sajátították el a magyar „üzleti módit”, úgy kenik a bizniszt, ahogy olaj a BMW-motort.

Fotó: Mapio

Az évek során a legtöbb külföldi tulajdonú vállalat, multicég rájött, hogy minek is akarnának nemzetközi standardokat erőltetni, ha egyszer a helyi szokásokhoz alkalmazkodni sokkal jövedelmezőbb. Amivel a legkevésbé sem azt akarjuk mondani, hogy a nyugati világban ne lenne korrupció, csak éppen ott még mindig üldözendő anomáliának számít, míg nálunk a rendszer lényege.

E pillanatban az amerikai Igazságügyi Minisztérium közleménye kelt – eléggé visszafogott – feltűnést. Amelyben arról adnak hírt, hogy a Microsoft magyar leányvállalatánál a vezetés milyen flottul alkalmazkodott ahhoz a princípiumhoz, hogy "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája."

Az amerikai hatóságok (az Igazságügyi Minisztérium, az FBI és egy New York-i ügyész) az Egyesült Államok „külföldön gyakorolt korrupcióról” szóló törvényének (U.S. Foreign Corrupt Practices Act) megsértése miatt vizsgálták a Microsoftot, illetve annak magyar filiáléját. És megállapították, hogy a magyar cég illetékesei – együttkavarva a viszonteladókkal és az állami cégek reszortosaival – az állami beszerzések esetében a szoftverlicenszeket túlárazták, a többletet zsebre tették, és mindehhez jól átverték az anyacéget diszkontárak kikunyerálásával.

Én, mondjuk, már azt sem igazán értem, hogy ha a NAV szoftvert akar venni, akkor közé és a magyar Microsoft közé minek közvetítő cégeket beiktatni. Illetve dehogynem értem, hiszen pontosan ez a modell lényege (a gázüzlettől a letelepedési kötvényen át a reklámértékesítésig olyan parazita cégeket szúrnak az üzletbe, amelyek szerepe gyakorlatilag a haszon lefölözése). Külön érdekessége a bulinak, hogy a magyar Microsoft vezetői a lebukás után felfelé buktak állami pozíciókba, vagy „közeli” cégek vezető testületeibe.

Bővebben ...

A célpont te vagy

Részletek: Készült: 2019. július 28. vasárnap, 20:12; Találatok: 2208

stalk6-2 Megkaptuk a pofánkba a setét jövőről szóló iránymutatást. Tusványoson kaptuk meg szokás szerint, ahol államalapítóként fogadták Orbán Viktor Mihályt a kilóra megvett székelyei, Lovasi András is beállt a sorba, valamint medve hajkurászta Rogánné haverját állítólag, aki viszont minisztériumi kifizető ember is, ám nem érte utol. A világ azonban nem ezért tébolyodott, hanem, mert van benne egy Orbán Viktor Mihály, meg a rendszere és a tenyésztett alattvalók. Viszont rajtuk kívül mindenkinek jaj lesz most már. Valamint alkonyat.

Két dologról érdemes szót ejtenünk abból a katyvaszból, amit a kedves vezető elénk fosott, hogy mik a tervei még földi pályafutása alatt. Tizenöt évre tekintett előre, tizenöt év harcot vizionált, nem konkretizálva a pusztítandó vasutat vagy gyárüzemet, nem megnevezve Gyurcsányt, a Sorost vagy a gyerekeiket. Az írmagjuk, ugye, mint a mesékben és náci álladalmakban, az aggastyántól a karonülőig, nőtől partizánig bezárólag. Az ellenség a liberalizmus maga immár, mint kiderült, amely gyűlöli Orbánt Viktort többes számban.

Két dolog kiemelendő tehát, és elsőként az, ami van. Mint megtudtuk, az illiberalizmus már néven nevezhető, már működik, és keresztény szabadság a neve. Pedig jelzős szabadság nincsen, mint tudjuk a történelemből, hanem szabadság van naturálisan. A jelzős, esetünkben keresztény szabadság a más kárára működtetett szabadság, tehát elnyomás, ha úgy tetszik, diktatúra. A keresztény szabadság mibenléte sem definiált tudományosan, rosszmájú elemzők szerint a cimborák lopásának szabadságát rejti a friss, eddig nem ismert fogalom.

A másik ugye, mint említődött, ami lesz, s ez tizenöt év szünet nélküli küzdelem a liberalizmus ellen, mint Orbán Viktor Mihály élete értelme még gyalázatos megdöglése előtt. Fölteendő tehát az az aggodalom, hogy a liberalizmus elleni fenekedés úgy esszenciálisan mi ellen irányul, és ez a szabadság, mint az ember lapvető szükséglete ellen lesz. A vallás, a gondolkodás, a tanulás, a nemi irányultság etc. szabadsága ellen való küzdelem lesz, fogalmazhatnék úgy is: keresztény terror lesz. Még inkvizíció is lenne, ha lehetne.

Bármi fura is, amikor államalapítóként köszöntötték ezt a redves idiótát huszárgúnyába bújtatott bohócok, nem mondtak badarságot. Az ő államuk jött létre a valamikori Magyar Köztársaság füstölgő romjain, a csápoló rajongóké és kivételezetteké, az élet féltett gyermekeié, a feltétlen híveké, a szolgalelkűeké. Aki rajtuk kívül van, az a hat, hét, nyolcmillió, az nem a keresztény szabadság része, az illiberális állam nem érte van, hanem ellene csakis, és az elkövetkezendő másfél évtizedben még inkább ellene lesz.

A liberalizmus voltaképp egy eszme, amit szavak, gondolatok, s azok hordozói, az emberek testesítenek meg. Egy eszme ellen rajtuk keresztül lehet hadakozni. Ha figyelembe vesszük, hogy az intézményrendszerek, az oktatás, a tudomány, a művészet, legfőképp ezen belül az irodalom, az egyházak, és a többi már mind-mind az illiberális állam, új nevén a keresztény szabadság szolgálatában állanak, ezeken farigcsálni már nincs mit, így a nagy küzdelem az elfajult gondolat utolsó hordozója, az ember ellen lett itt nekünk meghirdetve.

Bővebben ...

További cikkeink...

264. oldal / 522