- Részletek
-
Készült: 2019. február 08. péntek, 19:40
-
Találatok: 1974
Túltolta a zabálást a regnáló elit, így rá kell fanyalodjon a kutatók pénzére is.
Nincsen jobb biznisz annál, mint ami kötelező. A tankönyvek központosítása csak ujjgyakorlat volt, jól sikerült, hozza a bevételt, és azóta is folyik a szélmalomharc az oktatást, ha lehet, még tovább nehezítő, a gyerekeket lebutító központi tankönyvekkel szemben. A piaci szereplők már akkor is tudták, hogy a fő cél a biznisz megszerzése volt, az ideológia csak maszlag.
A pályázati rendszer bevált a kormánynak az állami beruházások területén. Nem, nem azért, mert igaz versenyben győzhet a jobb, a nemzet számára legelőnyösebb megoldás, ezt elavult nézetnek tartják itt és most. Hanem mert egyszerű meghekkelni. Csak a szakmai érveket és intézményeket kell lebontani, meg a bolond civileket semlegesíteni, mert ezek folyton akadékoskodnak, nem követik a központ utasításait, és nem a megfelelő irányba és nem a megfelelő mértékben hálásak a koncért.
Anno a kommunisták között is voltak „
lelkes ostobák”, akik azt gondolták, hogy tényleg valami jót építenek, miközben a kommunista hatalom sem szólt másról, csak a pénzről. „Money makes the world go round”, avagy pénz, pénz, pénz. Csakhogy a kommunizmus ideájára építő hiénák elkalibrálták magukat, az ideológia felülről véges volt a vagyonszerzés szempontjából. A nyugati kapitalisták ügyesebben csinálták.
És rájöttek arra is, hogy mi a különbség a jó gazda és a buta paraszt között. Ez utóbbi lepusztítja a saját nyáját, hogy gyorsan kizsigerelje belőle, amit csak tud, de a jó gazda sokkal jobban jár az egészséges birkáival. A nyugati kapitalisták az Európai Uniót megalkotva azt gondolták, hogy a jó gazda mentalitás működhet máshol is, és nagyot lehet kaszálni a még majdnem szűz területeken. Nem számoltak azonban a buta parasztok kultúrájával. Hiába próbált az EU jóléttel birodalmat építeni, a buta paraszt gondolkodású vezetők csak azt tudják, hogyan kell gyorsan pénzt csinálni: Elegendő a jólét látszatát adni a birkáknak, és akik korábban csak homokot rágtak, azoknak a némi fűvel kevert homok a Kánaán. (
…még álmából sem ismeri ami jó.)
És akkor most jövünk mi kutatók. Jó célpont, szűkagyú értelmiségiek vagyunk. Szakmai érveket hozunk, és azzal fenyegetőzünk, hogy megyünk a tudásunkkal külföldre. Kit érdekel? Sőt, csak menjünk el, ne legyünk útban az osztozkodás során. Amúgy pedig majd hazaküldjük a családnak a pénzt, amelyet szerencsésebb vidékeken nem csak a központi utasítás oszt el. Az EU által küldött kutatási pénzeket elnyeli majd a gömböc, és minél kevesebb autonóm gondolkodású kutató van a pályán, annál egyszerűbb a helyzete. A doktori kinevezéseket, és nem csak a díszdoktorit, úgy osztja a NER, mint belépőt a rendszerbe. A semmire kapott, gyakran összeollózott tudományosnak nevezett munkákon alapuló címekkel nem kérdez vissza a delikvens, hogy mégis, milyen kutatási pályázat az, ahol címszavak alapján kell tervezni.
Most születik a tudomány Mészáros Lőrince, hogy a szűkülő EU pénzekből a még bőven folyó tudományos büdzsét elnyerje. Túltolta a zabálást a regnáló elit, így rá kell fanyalodjon a kutatók pénzére is, de nem csak a Magyar Tudományos Akadémia törvényben biztosított forrásait teszi magáévá, hanem a magyar tudománynak szánt EU pénzeket nyúlja le a buta vezetés, és így az egyetemi kutatók is vakarhatják majd a fejüket, hogy mit szúrtak el.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 08. péntek, 02:12
-
Találatok: 1965
Ahogyan elnézem miniszterügynök elvtárs bájos-bárgyú képét duci kis kezében a frissen megszentségtelenített Magyar Nemzettel, bizonytalan érzések áradnak szét bennem hányingerrel elegyest. Olyan ez az idill, mint amikor Semjén szarvasa lóg élettelenül a helikopter alatt, vagy égetik el épp a hajléktalan pokrócát, és az a pillanat is, amikor Hadházy röpül a levegőben, vagy egy polgártársunk tagjai gémberednek meg a fagytól, hogy soha ne is egyenesedhessenek ki. Az ilyenekben töményen, mintegy eszenciálisan van benne a gyalázat.
Másrészt pedig miniszterügynök elvtárs bamba tekintete – amellyel a lapot nézi, ámde nem látja mégsem, mert valami fátyol ereszkedett rá – egyszersmind visszaröpít az időben mintegy száz évet, fölfedezve a mesékben a párhuzamosságokat. Így érkezve meg egészen a szép emlékű ám tragikus sorsú Münchener Postig, és éppen abban a pillanatban, amikor az SA keretlegényei pajszerrel verik miszlikre a szerkesztőséget, és égetik el annak archívumát, hogy írmagja se maradjon. Mint ahogyan a Magyar Nemzet előző élete is eltűnt az internet drótjaiból.
Most azonban még egy kicsit nézegessük ezt a Münchener Postot, az amúgy legendássá vált Müncheni Postát, amelyet 1888-ban alapítottak a sorosista szociáldemokraták, s amely nyomdaipari termék kérlelhetetlenül leplezte le Hitler összes gyalázatát, adócsalását, émelyítő nőügyeit az unokahúggal, sajátos viszonyát a melegekkel, és nem utolsó sorban antiszemitizmusát, rasszizmusát és persze alávalóságát, a csürhéjével együtt elkövetett bűncselekményeit is. A müncheni tollforgatók sem jártak sok eredménnyel, mint ahogyan mai magyar kollégáik sem, mert az élet nem lineáris habostorta.
Hitler is hatalomra jutott, Orbán is. Az előző ezer évre, ez a miénk csak harmincra tervezett és tervez, így látomásai csak addig terjednek, míg élni feltételezi magát. Nem jobb és nem rosszabb emiatt az Adolfnál, csak pitiánerebb, ekképp jogos és helytálló őt felcsúti Ramszesznek, s más efféle cukiságnak nevezni, amit csak a népi folklór ez ügyben kifundált, mert még a látomásai is avas szagúak és tyúkszarosak. De most újságokról lenne szó, amelyek sorsa korokat szimbolizál, személyesít meg, és az a mi tragédiánk, hogy olyan környezetben kell meglelnünk korunk hasonmását, mint a véres kezű SA legények tobzódása. Mert semmi sem véletlen.
Szétverték hát a Münchener Post szerkesztőségét, sóval behintették és beszántották, az alkalmatlankodó újságírók lágerekbe, börtönökbe kerültek vagy emigráltak. Hitler bácsi azonban nem töltötte azzal a drága idejét, hogy azt a lapot, amely addig őt gyalázta, leigázza, áthangolja a saját dicséretére, majd fotózkodjon vele, hogy ez is megvan. Bármily furcsa is, de az idegbajos osztrák tájképfestő gálánsabb volt a mi futballistánknál, nagyvonalúbb, mert színpadias bosszút csak egész népek és a történelem ellen forralt, nem egyes lapok ellen, azokat szimplán likvidálta. Ez is elég démoni, de legalább nem gyerekes.
Hitler bácsi megelégedett a Völkischer Beobachterrel, ez volt az ő Magyar Idők-je, de azért nézzük tovább a mesét a múltból, amely egyben a jelen is. A legyalult Münchener Post soha nem éledt újjá, helyette a nácik bukása után a valami isteni csoda folytán életben maradt hajdani újságírója, Edmund Goldschagg megalapította a máig jó egészségnek örvendő Süddeutsche Zeitung-ot. A Völkischer Beobachter viszont megszűnt, amikor 1945 áprilisában önmagát zárta be, felismerve, hogy dicstelen futása véget ért. A karma dolgozott itt is, előle menekvés nincsen. Jó ezt tudni, ha momentán kevés is ez a vigasz.
Ámde, míg a Münchener Post ideje már a megszépítő történelem, ez a miénk pedig az, amelyre száz év után néznek majd vissza fejcsóválva azok, akik a dúlás túlélőinek unokái. Ezzel a képpel tehát, amelyen miniszterügynök elvtárs egy napközis elégedettségével ücsörög, tanúságát adva, hogy szaralak – bár ez nem nóvum -, arra kell ráeszmélnünk, hogy most mi magunk ülünk a történelemmé váló idő közepén, felelősségünk tehát nem kicsi, viszont lehetőségünk annyi csak, mint hajdan Edmund Goldschlaggnak.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 06. szerda, 22:24
-
Találatok: 2357
Amikor Brunszvik Teréz 1828-ban megalapította az első kisdedóvót a Mikó utcában, eszébe sem jutott, hogy közel kétszáz év teltével érett, felnőtt, bár a jelek szerint galádságukban eléggé infantilis férfiak adóznak az ő szellemének, holott még ez sem igaz egészen. A mi Terézünk intézményében ugyanis Pestalozzi elveinek megfelelően beszéd- és értelemgyakorlatokat tartottak, ami noszogatások mai hősünkre, Papp Dánielre, az MTVA vezérigazgatójára is ráférnének, mert nagy szükséget szenved.
És nemcsak értelmi meg erkölcsi, hanem minden bizonnyal érzelmi területen is. Ezért van az, hogy működését a dedó lexikával jellemzem, mert ugyan ez a fogalom etimológiájában a már emlegetett kisdedóvóból ered, ma azonban már pejoratív értelemben használatos. Rám például az edzőm mondta megbökve a szemüvegét, amikor már nem tudott mit kezdeni a gyerekes hülyeségemmel. Mélyen a szemembe nézett, dedó? – tette fel a kérdést, s az ember akkor megsemmisült.
Papp Dániel azonban, aki a hírek hamisításával nyugdíjas koráig beágyazta magát a trágyadomb melegébe, mégis el van veszve, és valami apafigurát keres magának. Sajátos gusztusa lehet, mert Kövér Lászlóban véli megtalálni, és neki árulkodik ellenzéki képviselőkről, hogy bántották őtet, mintha Kövérnek ehhez bármi köze is lenne, bár lehet, azt hiszi, hogy van.
Ennek a hívésnek egyébként megvannak a maga filozófiai magasságai és mélységei, amelyeket Sheldon ekképp foglalt össze nekünk szíves tanakodásra: azt hiszed, hogy azt hiszi, hogy azt hiszed, hogy azt hiszi. De nem hiszi. Ha ebbe mélyen belegondolunk, megleljük benne az egész nyüves világot csillagokkal, istenekkel és nádirigókkal mind együtt.
De elkalandoztam, hiszen Papp Dániel, s belőle fakadóan a NER gyönyörűségei ihlettek meg máma, és azon munkálkodom nagy erőkkel épp, hogy az esztétika szabályainak megfelelően a Papp elvtársban megnyilvánuló egyedi mocskot és csökkent emberi értéket tipikusnak mutassam, általánossá tegyem, mivelhogy az. És ezen a ponton Lukács György is csettint, de ezt ne árujuk el Orbán Viktornak, mert még zokon veszi.
Szóval Papp Dániel levelet intézett Kövér Lászlóhoz, amelyben bepanaszolta az ellenzéki képviselőket, íme:
“Az elmúlt időszakban intézményünk folyamatos és sorozatos támadásokat szenvedett el a parlamenti mandátummal rendelkező országgyűlési képviselők miatt. A képviselők rövid időn belül több alkalommal is veszélyeztették a közmédia működését. Ennek során a Médiaszolgáltatás- Támogató és Vagyonkezelő Alap több száz jogsértést rögzített, és ezek ügyében feljelentést tett. Intézményünk az erkölcsi káron túl összegszerűen kifejezhető károkat is elszenvedett.”
Ezeket a károkat huszonhárom (23) millió forintban rögzítette a panaszolkodó. Biztosan fölsértette a képviselők cipőjének orra a járólapot, midőn vonszolták őket, vagy nem tudom. Nem is érdekel Papp Dániel és intézményének nyomora, csupáncsak abban a kontextusban, hogy mi a búbánatos maci töke köze van ehhez Kövér Lászlónak, hogy ez a Papp Dániel, mit képzel, hol van, és mit remél a bemószerolástól.
Tudjuk, hogy dögöljön meg mindenki, aki ferdén néz rájuk, de, ha annyira dúvadok voltak ezek a képviselők, akkor az rendőrségi ügy, ami, ugye nincs sehol.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 05. kedd, 22:14
-
Találatok: 1986
A fideszmédia a főkurátor szerint is szar. Kirúgták ugyan, de a szag marad.
Nincs komoly jobbos újság, a jó tollú újságírók ellenzékben vannak. Olvasni Magyar Narancsot meg Élet és Irodalmat érdemes, az Origo undorító, a köztévétől hányni kell. Ami fideszes, az igénytelen.
Ezek eddig evidenciák. Mint ahogy az is, hogy nem minden kormánypárti figura tökhülye, tehát nem meglepő, ha a Közép-Európai Sajtó- és Médiaalapítvány kuratóriumi elnöke, Varga István épp efféléket gondol magában, ahogy végigtekint birodalmán. Szívesen olvasna ő sziporkázó, brillírozó jobbos szerzőket, szeretne már egy jót röhögni konzervatív humoristákon, vagy csak elolvasni egy eredeti nyelvezettel, poénokkal és gondolatokkal megírt jegyzetet. De hát ennek híján van az eklézsia.
De hogyan másképp végezhetné el a munkáját? Négyszázhetvenhat médiatermék tartozik alá. Nem mehet oda minden félanalfabéta idiótához egyenként, hogy Lacikám, Tomikám, Katikám, takarodj már el egy kicsit olvasni, művelődni, tanulni, és utána gyere vissza! Márpedig szólnia kell, ha változást szeretne. Egyetlen reménye, hogy a szava eljut a beosztottjaihoz, azok megrendelik a Narancsot meg az ÉS-t meg a szemét szabadkőműves Adyt, összehasonlítgatják a túloldali jótollúak szövegeit a saját nyikorgó fogalmazványaikkal, és előbb elszégyellik, majd megemberelik magukat.
Varga egyébként ebben téved. Azok a szerzők, akiket ő örömmel és irigykedve olvas, azért írhatnak úgy, ahogy teszik, mert szabadok. Maguk választanak témát, és nem kell Sorosra kifuttatniuk. Nem rezzennek össze, ha olyasmi jut eszükbe, ami nem passzol valamely párt aktuális szövegéhez, vagy épp ellentmond annak. Kormánypárti politikus nem áll ugyan szóba velük, a többitől viszont azt kérdeznek, amit akarnak, akkor is, ha az alany megsértődik. És nem azért vannak a helyükön, mert odanyalták magukat az állábaikon.
Engem például nem zavar, ha szájára vesz valamely fidesznyik. Magyarként és az anyanyelvem szerelmeseként viszont éles fájdalmat érzek, amikor azt kell olvasnom magamról a pártszócsőben, hogy „normális emberi érzelmekkel és értelemmel rendelkező emberekben olyan pszichológiai károkat hoz létre, amelyektől azok elvesztik nemi, etnikai, közösségi, családi identitásaikat.” Valahol valaki ilyen szellemi fegyverzettel védi a magyar kultúrát és identitást. Tőlem. Mi lesz itt, ha tényleg meg kell védeni?!
Laokoón-csoportként gabalyodnak bele egyszerű mondatokba, egy kezdő rendőrszóvivő szerszámkészletével helyeznek folyamatba nemzetvédelmi intézkedést, és nem szól rájuk senki, hogy csata előtt gyúrni kéne kicsit irodalomra és nyelvtanra. Addig meg lapítani a hátországban.
Soha az életben nem éri utol a fideszes sajtó a többieket kreativitásban, nyelvi erőben, eredetiségben – kultúrateremtésben és magyarságban. Ugyanazért, amiért nem lesz soha
fideszes irodalom és film sem. Sorba kapcsolt krumpliáramköröktől ennyi telik. Ahhoz, hogy versenyképes legyen, a pártnak el kellene tűrnie a szabad gondolatot, a vitát, a kritikát; és lepattintania a tehetségtelenek hadát, akik viszont vérszomjasan és irigyen mószerolnak be mindenkit, aki kicsit is eltér a vonaltól. Hiszen nekik nincs más képességük, mint lesni a parancsot.
A színvonal emelésének egyik legfőbb gátja a már kiépített állomány. A frusztrált, púpos templomszolgák hada, akik rettegnek a tehetségtől, és el is tapossák – mert a tehetség nem tud olyan engedelmes ölebbé lenni, mint ők. A tehetség fogalmának felvetése is életveszélyes számukra.
Varga példája megmutatja, mennyi esély van a változásra. Nyugodtan alhatunk. Valahol most is készülnek a szövegek a magyarságban pszichológiai károkat létrehozó liberálisokról; izzadnak szegény segédmunkások, mint a keserű emlékű irodalomdolgozatok felett egykor.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 04. hétfő, 20:50
-
Találatok: 2303
Juszt is. Dafke. – Valaha volt öreganyám és az én vidékem csak így beszélt és beszél arról, ami jelenséget a túlművelt és cizellált, lecsúszott középosztálybéli honfitársunk csupán ekképp, ilyen bonyolultan képes kifejezni: csak azért is. Ráadásul az én lexikáimban benne van a butaság bátorságának érintőleges érzékeltetése is, így, ha azt mondom valakiről, hogy dafke barom, az már egy családregény, egy Buddenbrook ház vagy Futrinka utca, ha jól belegondolunk.
Ez a dafke létezés jól állhat egy fölnyírt tarkójú kiscsoportosnak, egy lázadó galerinak is, miniszterügynök elvtársnak, a kormányának, pártjának és végül egy országnak így cuzammen nem igazán. Egyetlenünk kezdte a hülyeséget, mint emlékezhetünk, mert, amikor bántották a kisvasútját, akkor egy elszánással Bicskéig delirálta a síneket. Akkor is azt hitte, azt csinál, amit csak akar, meg most is, azzal a különbséggel, hogy most azt mondják róla, diplomáciai ámokfutásba kezdett.
Kies kis országunk ugyanis megint belehugyozott a zongorába, és nem fogadta el a EU-Arab Liga nyilatkozatot azzal a szesszel, hogy abban az ENSZ migrációs csomagjára hivatkoznak. Ennyi erővel indoklásként elég lett volna egy kósza csak, mer’, azé’ vagy egy nagy bránert is, értelme ugyanis és indokoltsága mindahány változatnak csak annyi lett volna, mint ennek a publikusnak, azaz semmi. Ez a nyilatkozat segített volna elkezdeni az együttműködést, hogy megállítsák a hajókázó migránsokat, ilyet viszont Magyarország nem akar egyáltalán.
Bizonyos Federica Mogherini, uniós külügyi főképviselő el is gondolkozott hangosan, és csodálkozott: “A magyar kormánynak fel kell tennie magának a kérdést, mi érdeke fűződik ahhoz, hogy megnehezítse az EU és az Arab Liga közötti együttműködést”. – Erről ábrándozott a külügyi főképviselő, ámde hiába. Mi, itt helyben már elég régóta próbáljuk az értelem, a logika morzsáit meglelni pártunk és kormányunk működésében, elég csekély eredménnyel.
“…Mindazt, ami mostanában történik, és aminek következtében kicsiny hazánk a nemzetközi politikai élet sajátosan eszelős mellékszereplőjeként szórakoztatja a publikumot, hiba volna egy vagy több ember magánszámlájára írni. Mi termeltük ki őket magunkból, ők a történelmet nem alakítják, hanem megszemélyesítik, a tébolynak az a lángja, ami az ő szemükben lobog, 1804-ben gyúlt ki, amikor II. Ferenc császár odahagyta a német-római trónt…”
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 03. vasárnap, 22:18
-
Találatok: 2727
Soha nem értettem – és szerintem ez már aligha fog változni – miért van az, hogy egyes, a versenyszférában sikeres, szakmailag elismert, egzisztenciális értelemben nem az árokparton egyik-napról a másikra túlélni kényszerülő, jellemzően nem is Kósa Lajos szellemi színvonalán vegetáló, világot látott, külföldön tanult csúcsértelmiségiek életében miért érkezik el a pillanat, amikor beteges kényszert éreznek arra, hogy a NER kebelére boruljanak. Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főfejese pontosan egy ilyen ember.
Akire jelen állás szerint azt a nemes feladatot osztotta le az akadémiai tudással semmilyen kapcsolatot nem ápoló, mániásan futballrajongó főnöke, hogy vezényelje már le a Magyar Tudományos Akadémia belehajtását a Nemzeti Együttelhülyülési Rendszer igájába.
Egyfelől mélységesen zavarbaejtő egyáltalán szóba hozni ezt a kérdést egy olyan országban, ahol a nemzetikereszténypolgári kétharmadok egymásutánisága oda vezetett, hogy az egzisztenciális és szellemi nyomorból a még nagyobb egzisztenciális és szellemi nyomorba lökdösött, ám választásokat eldönteni képes széles néprétegek 5000 forintokért nem csak a szociális tűzifájukat hajlandóak eladni, hanem az emberhez méltó életről is régen lemondtak már. És ahol – nem utolsó sorban – néhány év alatt, papíron legalábbis, egy iskolázatlan mezei gázszerelő nevére került nagyjából minden, ami mozdítható és az is, ami nem.
Ennél csak az a zavarbaejtőbb, amikor eme – ideológiai értelemben a sötét középkorba öles léptekkel masírozó – országnak az innovációs minisztere, mellékállásban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (akit egykor talán az önerejéből elért szakmai teljesítményéért is tisztelni lehetett)
két fideszes propagandistának magyarázza 40 percen keresztül, hogy miért elengedhetetlen olyan módon átalakítani az MTA kutatóintézeteinek finanszírozását, ahogyan azt a tucatjogászok, teremfocisták és erkölcsileg teljes mértékben leamortizálódott, a kreatív közpénzlopáson kívül leginkább semmihez nem értő felkapaszkodott senkik kormánya elképzelte. Vagyis úgy, hogy az MTA kutatóintézetei áprilistól projektalapú működésre állnak át.
A gyakorlatban ez
azt jelenti, hogy nem alapfinanszírozást kapnak az intézetek, hanem témakiírásokra kell jelentkezniük. Értsd: a NER majd megmondja, hogy mit kutassanak, mert a NER jobban tudja. A pályázatok nyitottak lesznek azon egyetemek és a kormány által a közelmúltban létesített, és/vagy a kormány szája ízének megfelelő tudományosságot képviselő,
nagymúltú intézmények számára is, amelyek megkapják az alaptámogatást. Így kerülnek majd képbe a Századvéghez hasonló, szellemi műhelyeknek csúfolt, a pártpropaganda keze alá dolgozó pénznyelő automaták is. Hogy még érthetőbb legyen: gyakorlatilag ezekre az alternatív, áltudományos gittegyletekre szabják az MTA finanszírozási rendszerét, de Palkovics megmagyarázta Gajdicsnak és Szentesi-Zöldinek, hogy mi, a hülyék is megértsük: megint nem az van, amit látunk, hanem az van, amit ők mondanak.
Mivel tudom, hogy senkinek nincs 40 perce baromságokra, én lelkesen végignéztem a produkciót, és minden vitán felül áll, hogy csodát láttam. Olyannyira, hogy Mészáros Lőrinc közpénzjellegét vesztett vagyonának minden egyes milliárdja felröhögött valahol messze, a távolban, ahonnan már soha az életben nem lehet visszavenni. Egyrészt mulatságos lenne, ha nem volna elkeserítő, hogy a valósághajlításban utazó propagandista száján hogyan csúsznak ki olyan kérdések és megállapítások, amelyek soha nem csúsznának ki a száján, ha nem arról szólna az élete, hogy melyik nap éppen mit kell hazudni, hogy mit szabad egyáltalán szóvá tenni, és miről kell kötelezően kussolni. Az a baj a főállásban hazudozással, hogy az ember egy idő után már képtelen eligazodni a maga köré felhúzott mocsoktengerben.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 02. szombat, 19:32
-
Találatok: 4520
Vajon sikerült neki? Összespórolta végre? – ezekre a kínzó kérdésekre riadtam fel az éjszaka kellős közepén. Odaültem a sötétben az asztalomhoz, felhajtottam a laptop képernyőjét, hogy kiderült-e már, és igen, büszkén bokszoltam a levegőbe, sikerült neki:
Orbán Viktor 402 ezer forintot spórolt, és ezzel megtakarítása átlépte a bűvös egymilliós határt.
Az utolsó pillanatig kételkedtem benne, hogy a miniszterelnök összehozza-e a hét számjegyű összeget a számláján. Főleg a Brüsszel felé megvillantott egymilliós öltöny bizonytalanított el, mert oktondi pazarlásnak tűnt. De én is szoktam impulzívan vásárolni, aztán elszégyellem magam, hogy erőn felül szórtam a pénzt, és utána meghúzom a nadrágszíjat.
Úgy látszik, a kormányfőnek is sikerült élére állítania a garasokat. Ebben persze sok jó barátja, rokona segíthette okos pénzügyi tanácsokkal, akik már rég sokkal gazdagabbak, mint ő. Bár korábbi legjobb barátjával, a cégeiből a barátság éveiben 60 milliárdos osztalékot felhajtó
Simicska Lajossal ugyan összeveszett, de az őt váltó felcsúti barát,
Mészáros Lőrinc rakétaként száguldott keresztül az ország elitjén, és
meg sem állt a csúcsig, már 380 milliárdos vagyona van.
Tiborcz István, akinek a miniszterelnök odaadta lánya kezét, szintén
kiemelkedően tehetséges fiatal vállalkozó, aki nem az első milliókról sző álmokat, hanem sokadik milliárdokról. Aztán ott van példaképnek a
szépen gyarapodó édesapa is.
Meg persze azok, akikkel jólesik együtt örülni a VIP-páholyokban a Videoton és a Felcsút góljainak. A sok gazdag és hálás barát, akik egy-egy
magánrepülőn üresen tartott szék mellett talán egy-egy jó financiális tanáccsal is szolgálhatnak focimeccsekre menet.
Garancsi István például, aki korábban kötélbarátjának nevezte Orbánt, csaknem 50 milliárdos vagyon felett diszponál, tőle sem szégyen ellesni pár apró trükköt.
Szerintem ők is bíztak abban, hogy 2019 lesz az az év, amikor végre Orbán Viktor is belép a milliomosok klubjába.
Bár megmondta a miniszterelnök, amikor erről kérdeztük, hogy
rá nem lehet nyomást gyakorolni, és eddig minden üzletember rosszul járt, aki ezzel próbálkozott.
Lehet, hogy nem is dörzsölt üzletemberek spekulációi kellettek a sikerhez, hanem a
kormányfői puritanizmus, a protestáns etika a Fidesz-KDNP-t a gyökeréig átható szelleme volt a siker kulcsa.
Bárhogy is történt:
Gratulálok, Miniszterelnök Úr!
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 01. péntek, 19:33
-
Találatok: 2409
Az Állami Számvevőszék pártok ellenőrzéséért felelős főtitkára, bizonyos Holman Magdolna olyan vélt evidenciákat fogalmaz meg, hogy az ő cége független a pártpolitikától, és nem vesz részt pártpolitikai küzdelmekben. Kár. Ha indulnának valami nyüves választáson, én biztosan rájuk szavaznék. Hallunk még persze jogállamról, szakmai standardokról meg demokratikus normákról is, amitől jókedvre kerekedik az ember nagyon, hogy ne mondd má’, ne röhögtess, mert cserepes a szám.
Mindezt annak fényében tartotta szükségesnek elővezetni a főtitkár asszony, hogy valami véletlen baleset miatt a kormányzó erőket két óra alatt találták rendben lévőnek pénzügyileg, míg az ellenzéket pedig igyekeznek szarrá büntetni. A szabál az szabál, szokta volt mondani nagyanyám is, amikor elfogta a snapszlit, és beírta a szőrös bunkót az ellennek. Én ezzel az életből ellesett példával csupán arra szerettem volna utalni, hogy rendnek kell lenni mindenképp.
Azt nem tudhatjuk, hogy főtitkár asszony főnöke, ez a bizonyos Domokos László, aki 2010-ben egyenesen a Párt kebeléből érkezett demokráciát óvni, szóval nem tudhatjuk, hogy az ő kis szíve kiért dobban momentán nagyot és remegve, csak sejthetjük, mert vannak erre utaló bizonytalan jelek. Egyébként ez az ÁSZ a maga függetlenségével és az egyéb mézes-mázas jelzőivel legalább annyira abszurd, mint az egész leharcolt ország.
Érezhette ezt Holman főtitkár asszony is, hiszen, midőn magyarázta, miért szívatják Orbán ellenfeleit orrba-szájba, elkezdett metaforákban beszélni, mint valami kultúrharcos irodalmár, és ettől más minőséget kapott az egész. A hányás peremén kicsapódott az esztétika, megbőrösödött mintegy.
“Mi egy tükröt tartunk az ellenőrzött szervezetek elé. Lehet, hogy nem tetszik, amit látnak benne, de nem az a megoldás, hogy összetörik a tükröt, hanem az, hogy betartják a törvényi előírásokat.”
Ezt mondta a főtitkár asszony, én pedig megláttam a történetben, akárha Alice, Subidámot, Dingidungit meg Gyilkanyesszt, és mindjárt más lett a világ. Egyébként ez a tükör-varázstükör toposz rögtön két irányba lódítja meg az ember képzeletét, az egyik ez az Alice-os, amikor bele lehet lépni az elvarázsolt világba, a másik a hófehérkés, gonosz mostohás, amikor a tükör össze-vissza hadovál mindent. Az egyik jobb, mint a másik.
Mert például igen bűbájos, hogy az ÁSZ tükre, midőn Orbán Viktor vizslatja benne a tokáit, milyen gyönyörűségesnek látja és láttatja őtet mindig. Itt közbeszúrhatjuk, hogy ez a cég, amely a függetlenség bajnoka, hivatása szerint általános hatáskörrel végzi a közpénzekkel, illetve az állami és önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás ellenőrzését. És ilyenkor – morfondírozhatunk például – talált-e számlát OVM krónikus meccsre röpködéséről vagy sem, mert ezek is messze vezethetnek nagyon, ismeretlen vizekre.
Ez csak úgy eszembe jutott, mert a tokás friss vagyonbevallása szerint még mindig templom egere a lukas sajtban, ezért van szüksége kedvezményes menüre a várban, hogy azért egyszer jól lakjon, mint valami móriczi hős. Vagy például ha keresne az ÁSZ, találna-e közpénzi számlát az MTVA-nál arról a rácsról, amelyet azért szereltek fel gyorsan, hogy Hadházyt távol tartsák, és még csak magyarázkodniuk se kelljen, mért nem beszélhet a nép televíziójában a korrupcióról, lopásról és más cukiságokról.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 01. péntek, 02:42
-
Találatok: 2183
Cinikus, gátlástalan bűnözőknek és szélsőségeseknek leszünk (vagyunk?) kiszolgáltatva? Szomorú volt a tegnapi EP-vita, nagyon szomorú. Nem azért, mert minimális volt az érdeklődés: ez többé-kevésbé természetes, hiszen semmilyen javaslattal sem állt elő senki – egyszerűen gyorsítani szerették volna a 7-es cikkely szerinti eljárást.
Attól volt szomorú az este,
hogy ismét átélhettük a régi tapasztalatot: a bűnözőkkel és szélsőségesekkel szemben milyen gyenge tud lenni a demokraták ellenállása. Kulturált, visszafogott hangú bírálatokat hallhattunk – volt, aki az Orbán-kormány konokságát, megátalkodottságát bírálta: valamilyen előrelépést szeretett volna. A jó szándék valamilyen hihető jelét.
A szomorúságon keresztül is érzékelhető volt a helyzet komikuma: előrelépést szerettek volna látni, miközben az utóbbi hónapokban erőteljesen fölgyorsult, lényegében befejezéséhez közeledik az orbáni hatalom bebetonozása, a demokrácia immáron látszatának is fölszámolása. A hazai helyzetet jól mutatja a közpénzekkel kitömött Századvég elképesztő „
javaslata”
az ellenzéki képviselők tevékenységének immáron jogi értelemben vett kriminalizálására.
varosikurir.hu
Tájékozottabb lehet Orbán Viktornál! Első kézből, élőben az Európai Parlamentből! / 2019.01.30.
Amikor nincsenek érdemi érvek, akkor Orbán Viktor és sleppje homokba dugja a fejét. Ezt csinálja most is, amikor távolmaradásával "tiszteli meg" azt a parlamenti lehetőséget, ahol megmagyarázhatná mit miért tesz, vagy nem tesz.
Bántó volt a kontraszt:
az európai hang és a vad agresszivitás ellentéte. Bántó volt Morvai Krisztina bugris-nárcisztikus primitívsége – na de ő érdektelen. Az viszont legalábbis érdekes – ha jól értelmezem a helyzetet –, hogy az Európai Néppárt Deutsch Tamást jelölte ki vezérszónokának! Vajon ez azt jelentené, hogy a néppárti álláspont azonos azzal a bumburnyák nekivadultsággal, amely Deutsch handabandáját jellemezte? Frank Engel és társai mit szólnak ehhez..?
De nemcsak Deutsch lökte azt a dumát, amelyet a Fidesz eddig főleg hazai fogyasztásra szánt: szégyenletes szervilizmusról és agresszivitásról tanúskodott például Tőkés László hozzászólása is.
Az a baj, hogy ez az este egészében megerősítette azt a rossz érzést, amelytől egyre nehezebb szabadulnunk: a májusi választáson áttörhetnek vagy legalábbis nagyon megerősödhetnek a bűnözők és szélsőségesek. Persze ma még nem látni, mennyire megalapozott vagy mennyire propagandisztikus az a magabiztosság, amelyet ordítva adnak tudtunkra.
Azt gondolom, bármennyire érthető (?)
az a néppárti törekvés, hogy a Fideszt a pártszövetségen belül tartsák, így legalábbis valamennyire ellenőrizzék, netán mérsékeljék, ideje volna belátni ennek kudarcát. A Fidesz egyre vadabb, egyre elszántabb: mivel vezérkara bűnszervezetet alkot, más nem is várható tőle.
Bővebben ...
