Hírek

A lengyelek elhúztak mellettünk, de legalább a görögöket megelőztük

Részletek: Készült: 2019. augusztus 23. péntek, 23:00; Találatok: 2497

d_kzg2016042 Tavaly a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai alapján a magyar gazdaságban egy dolgozó átlagosan nagyjából 33,4 dollárnyi értéket állított elő egy óra alatt. Ez kilenc százalékkal több 2010-hez képest, ugyanakkor a régióban mindenhol gyorsabb volt a termelékenység növekedése, mint Magyarországon.

A termelékenység egy több tényezőből összeálló érték, ami azt mutatja meg, mekkora gazdasági értéket termel egy dolgozó adott idő alatt. Az határozza meg a nagyságát, hogy mennyire képzett a munkaerő, mennyi tőke van a gazdaságban, és mennyire fejlett a technológiai színvonal egy ágazatban vagy a nemzetgazdaságban. De az is számít, hogy mennyire hatékony a cég munkaszervezése, vagy hogy mennyire működnek megbízhatóan az intézmények az országban.

Ez azért nagyon fontos mutatószám, mert hosszú távon elsősorban ez határozza meg, hogy mekkora bért tudnak kifizetni a cégek a dolgozóiknak, azaz társadalmi szinten a nagyobb jóléthez a magasabb termelékenységen át vezet az út.

g7.hu

Magyarországnak döntenie kell: többet vagy okosabban? / 2019.01.02.
Dolgozzunk többet ugyanígy, vagy kevesebbet okosabban? Végső soron erről a dilemmáról szól a túlóratörvény körüli vita. - “Azok, akik dolgozni akarnak, hadd dolgozzanak többet és keressenek több pénzt.” Ez volt a magja a gondolatmenetnek, amivel Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal is a Munka Törvénykönyvének legutóbbi módosítása mellett érvelt.

Bár a 2010 és 2016 közötti stagnálás után 2016 és 2018 között csekély mértékben nőtt a magyar gazdaság hatékonysága, a régió többi országa elhúzott Magyarország mellett ebben a mutatóban.

Az ábrán látható, hogy 2010-ben a magyar gazdaság termelékenysége még meghaladta a lengyelét, azonban 2014 óta már nemcsak a cseh és a szlovák, hanem a lengyel gazdaság is hatékonyabb a magyarnál. Bár a román termelékenység még nem haladja meg a magyart, a felzárkózás tempója elég látványos.

Bővebben ...

Tüntetők és tüntetettek

Részletek: Készült: 2019. augusztus 22. csütörtök, 19:07; Találatok: 2012

screenshot_2 Petőfi-díjat kapott Ákos dalszerző és Nagy Feró csótány. Előbbi az év előadója lett kiadott zene nélkül, utóbbi életműdíjat vehetett át voltaképp életmű nélkül, de ezen lehet vitatkozni. Érdemük csak egy, de az alapos: nyalják a kedves vezető valagát, ami minden pénzt megér. Viszont teljesítmény nélkül díjat, kapni és adni is veszélyes foglalatosság, haszontalan időtöltés, mert torzulást okoz a lelkekben, és hazavágja az alattvalók értékrendszerét. Már, ha rendelkeztek egyáltalán ilyennel.

Egy társadalomban az uralkodó osztály, réteg, rend szerint kitünteti azokat, akik a szívének vagy eszméinek kedvesek, vagy a hatalmáért buzgólkodnak. Mások tüntetnek azok ellen, akik a kitüntetéseket osztogatják, néha a kitüntetettek ellen is. Olykor felcserélődnek a szerepek, a tüntetőkből lesznek a kitüntetők, ezekből pedig páriák, forradalmárból is vált már diktátor, míg diktátorokból meg halott. Ez is gyakori jelenség, a változás örök, csak a hülye hiszi a változatlanságot állandónak.

Egy hatalomra mi sem jellemzőbb, mint, hogy kit tüntet ki, és, hogy ki tüntet ellene, ha egyáltalán. Szezonja van most megint a kitüntetések és elismerések osztogatásának, tele van az ország boldog és elégedett manusokkal, akik kaptak valami plecsnit, és szentül hiszik, hogy meg is érdemelték. Hülye egy színjáték ez, mint amikor dedós módon Sheldon osztogatott magának kapitányi címeket, és nagyon elégedett volt vele, a többiek pedig csak legyintettek rá.

Ugyanígy legyint a NER népe már arra is, hogy ki mindenki kedves Orbán – és csicskái – szívének. S míg a kitüntetést adók és kapók arról vannak meggyőződve, hogy ők az ország színe-virága, okosak és szépek, tán illatosak is, azok, akiket az ilyen elismerésekkel voltaképp pofán köpnek, előbb-utóbb tüntetni indulnak (de ez nem egyértelmű és ziher). Nem azzal lesz bajuk esetleg, hogy őket nem tüntetik ki, hanem a rendszerrel, amely minden értéket lerombol, de legalábbis viszonylagossá tesz.

És a legvégén sem az lesz a gond, hogy talmi dicsőségek lengedeznek az országban, mert a józan ember azt mondja: tőle föl is dughatja a kedves vezető és a pincsije a plecsnijét. Hanem azzal támad majd baj, hogy a mindenféle keresztek, polgári meg másfajta vackok arra predesztinálják a pávákat, hogy az összes anyagi forrás is nekik jusson – mert hiszen annyira érdemdúsak -, a hatalomnak nem kedves emberek pedig éhen is dögölhetnek, lehetnek bármilyen okosak vagy tehetségesek. Így burjánzik el a középszer.

Rosszabb esetben a bávatag hülyeség, sőt, az aljasság is, ha például Bayer tagkönyvet vizslatjuk. Most mégsem azt nézem, hogy ez a rendszer mennyire igazságtalan, hanem, hogy jellegénél fogva hogyan öli meg a lelket, mert két irányban is gyilkol. Míg az érdem nélkül elismertekben az a fals tudat alakulhat ki, hogy a semmi teljesítményük mégis valami, az értékesekbe meg azt a tudatot plántálja, hogy lószart sem érnek. Ez skizofrén állapot meg téboly.

Nem csak azért, mert gyomorfekélyt vagy éhhalált okoz az egyik, míg narcisztikus öntömjént a másik oldalon, hanem, mert az élet minden területére átszivárogva – Mészáros is a tehetsége miatt gyarapszik, nem másért – azt a tévképzetet erősíti, hogy dolgozni nem érdemes, tudni valamit nem kell.

Bővebben ...

Áder meg az idegen eszmék

Részletek: Készült: 2019. augusztus 21. szerda, 16:20; Találatok: 2557

363416 Állt ott a pecás az augusztusi verőben, körötte komor képű ólomkatona-bohócok, és fölolvasta, amit elé raktak. Máskor aláírja, amit megkap, mindent aláír, és ezek szerint mindent fel is olvas. Nem több ez az ember, mint egy felhúzhatós zenebohóc, de jól él belőle. Most azt olvasta fel az elalélós, szügyig keresztény ünnepen, hogy “Otthon az, ahonnan kitessékeljük az idegen eszméket.” – És ez már egyáltalán nem tréfadolog, ha van egy Takaró Mihályunk a pakliban, őt pedig ismerjük a zsidó lapocska Nyugattal és az idegenszívű Esterházyval.

Itt tartunk. Egészen őszintén kell feltenni a kérdést, hogy a pecás ember tudja-e miket beszél, ami nem egészen bizonyos. Egyébiránt minden magyar településnek megvolt a maga pecás embere tegnap. Szerterajzottak az országban, mindenhol handabandáztak, hogy ki a magyar, ki nem, meg mit üzent a véres kezű király. (Semmit sem amúgy.) Egyébként annyi ellágyulós definíciója van az otthonnak meg a hazának. Madárcsicsergős, anyukás vagy naplementés, de a miénk ez a kitessékelős, valagba rúgós, így az a vége, hogy föl kell tennünk, mi is az az idegen eszme, ugye.

Hol kezdődik és hol a vége, és ebből fakadólag kit kegyeskednek magyarnak tartani, kit meg nem. Ezt mondja meg a Kövér, az Áder, meg a többi, mostanában legfőképp a Takaró nevű véglény. Tegnap, amikor az undorral vegyes iszony kezdett elviselhetetlenné válni bennem, ahogyan a csapból is folyt a fasiszta ájtatosság a bávatag képükkel elegyest, kimenekültem az udvarra, ahol a szomszéd rövid gatyában, meztelen felsőtesttel, kitolt hassal, fehéren, mint egy húsvéti nyúl, kezében kőbányaival az okostelefonjáról székely himnuszt hallgatott Vikidál Gyula előadásában.

Belőle már teljesen kitessékelték az idegen eszméket ezek szerint, és gyorsan sarkon is fordultam, hogy ne hányjam le. Győztek és még csak tenni sem lehet ellenük semmit. Mert mindenki azon lovagolt tegnap, hogy mit mondott Merkel, illetve, hogy azt mondta vagy úgy mondta-e, amit mondott, miközben Orbán is pofázott, és nála volt a tételmondat megint, csak erre senki nem figyelt. Azt mondta a diktátor ugyanis, hogy a magyar demokráciát elmarasztaló véleményeket nem veszi figyelembe. Magyarán, mindenki le van szarva, azt csinálok, amit csak akarok.

Így köpte képen a szerencsétlen Merkelt és Európát is cuzammen, miközben a csicskása meg arról értekezett, hogy elüldözi az idegen eszméket a földjéről. Fasiszta manifesztum két tételben, hölgyeim és uraim, drága barátaim. Ezt kaptuk augusztus huszadikán kenetteljes aljasságba csomagolva, körmenettel és tűzijátékkal, vurstlival meg virágkarnevállal. És még az is látszott, hogy ennek soha nem lesz vége. Elég volt csak az ólomkatona-bohócok elszánt és alázatos arcába nézni, ahogy álltak a pecás mellett halálos komolysággal, és látszott az arcukon a hit, hogy fennköltnek érzik a mocskos színjátékot, és akkor itt az ország vége.

Bővebben ...

Bartus László: Az illiberalizmus barbár eszme

Részletek: Készült: 2019. augusztus 21. szerda, 09:44; Találatok: 2684

orszaghaz-k5 Áder János az alkotmányból kitörölt Köztársaság elnöke, akit emiatt újabban “államfőnek” hívnak, azt mondta a Parlament előtti állami ünnepségen, hogy “harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket.”

Magyarország 1989-ben valóban a szabadságot választotta a diktatúrával szemben, de ezt a szabadságot Orbán Viktor és bűnbandája, köztük Áder János, ellopta a magyar néptől. Ezért Magyarország ma nem a “magyarok”, hanem Orbán Viktor és családja, a strómanjai, az oligarchái, a talpnyalói, a hűbéresei és kedvezményezettjeik otthona csupán. Magyarország nem otthona azoknak, akik nem tartoznak ebbe a körbe, ők csak kényszerűségből vagy félreértett hazaszeretetből laknak megtűrtként, de kipusztulásra ítéltként ebben az országban.

Ezt a világot a romlott szívüknek kedves módon ők rendezték be saját maguknak, a többieknek marad a hazug kormánypropaganda, a lepusztított oktatás, a lerombolt egészségügy, a jogfosztás, a megalázás, az üldöztetés és az éheztetés (kinek-kinek a cégét, az újságját, az intézményét, a civilszervezetét, vagy a családját éheztetik ki, míg másokat a határon éheztetnek rabságban, holott bűnt nem követtek el) . Ők maguknak alkotják a törvényeket, oszt jónapot. A törvényhozás színjáték, ahol a korlátlan hatalmat egyedül birtokló Orbán akaratához igazítanak “törvényeket”, hogy törvényesítsék papíron a törvénytelenséget. Hogy ne lehessen őket felelősségre vonni. Egész rendszerük egy csalás.

A parlament nem az “ország háza”, hanem az ő házuk, és azoké a kollaboráns ellenzéki pártoké, melyeknek semmiféle joguk, törvényes eszközük, befolyásuk nincs sem a törvényalkotásra, sem a kormányzó hatalom ellenőrzésére. Akik pénzért legitimálják ezt az egész hazugságot.

Áder téved, megcsalja a halakénál is rövidebb emlékezete, mert 1989-ben néhány fasisztát leszámítva senki nem akart kisöpörni idegen eszméket, hanem a világnézeti szabadság és a tudomány szabadsága, a lelkiismeret szabadsága nevében minden eszmének szabadságot hirdetett az új demokrácia, amelybe az államnak nincs beleszólása. Az állam nem minősíthetett eszméket, nem rangsorolhatott ideológiákat, vallásokat, egyházakat, hiteket. Akkor még a Fidesz demokratikus párt volt, s mint ilyen, liberális elveket vallott. Orbán pártja harcolt azok ellen, akik idegennek mondták a tőlük különböző világnézetű emberek eszméit, gondolatait, akik máglyára ítélték a szabad gondolkodást. Ma Orbán rendszere teszi ezt, felszámolva szabad és független kutatóintézeteket, magát a Magyar Tudományos Akadémiát.

Áder egyszersmind “barbárnak” is nevezi azokat az eszméket, amelyeket az Orbán vezette bűnszervezet idegennek minősít, amelyek eltérnek az uralkodó eszmétől Magyarországon.

Bővebben ...

Pá, európai piknik

Részletek: Készült: 2019. augusztus 19. hétfő, 15:35; Találatok: 2715

2222983_artx Harminc éve, 1989. augusztus 19-én Sopronpuszta térségében békedemonstrációt tartottak az osztrák-magyar határnál, miközben párszáz keletnémet menekült áttörte a kerítést-kaput, és Ausztriába szökött. Előtte, június 27-én az akkori osztrák külügyminiszter és Horn Gyula közösen vágták át a határzárat, demonstrálva a megfigyelő berendezések lebontását. Utána, szeptember 10-én éjfélkor Magyarország hivatalosan is megnyitotta Ausztriával közös határát a nyugatra távozni szándékozó keletnémet állampolgárok előtt, akik ekkor már a saját okmányukkal elhagyhatták Magyarországot és Ausztrián keresztül az NSZK-ba távozhattak.

A ma harminc éve történt úgynevezett páneurópai piknik a határ áttörésével ebben a kontextusban mérföldkő, amely aztán elvezetett a német újraegyesítéshez és az Európai Unió tagállamainak egységesüléséhez. Ironikus, hogy ma pedig az a Magyarország, amelyik akkor ennek a folyamatnak az élére állt, az Unió szétverésén munkálkodik szuszogva, és, hogy Merkel, aki a német nép hálájának szorításában vergődik, azzal az Orbán Viktorral találkozik, aki kerítést épített. A bontás ünnepén az építővel bazsalyogni elég nonszensz, de ilyen a politika, mindig a jómunkásember szívja a csöcsöt. Merkel egy módon lett volna méltó ehhez a naphoz csupán, ha egy szál szegfűt visz Horn Gyula sírjához.

Most három napos búcsút rendeznek Sopronban az évforduló okán, van ringlispíl és fellép Nagy Feró pénzt keresni, azzal a toldással, hogy egyelőre még nem Orbán vágta át a drótot, de lehet, két év múlva már arról harsognak zenei fesztiválokon. Harminc évvel ezelőtt olyanok szervezték a találkozót, akik szabadságot akartak, s ezért kockáztattak is, mert nem lehetett tudni, van-e érvényben lőparancs vagy nincs. Orbán Viktor már akkor sem szabadságot akart, hanem csupán hatalmat. Amikor mások határt nyitottak, ő Soros-ösztöndíjas volt, amit csak addig szakított meg, amíg a már úton levő oroszokat hazazavarhatta.

Ennek megvolt a kellő publicitása, míg a veszélyekkel járó piknikezésnek meg nem. Mégis vele találkozik meggondolatlanul Merkel, ami azért is nonszensz, mert hiába ő ennek a szerencsétlen országnak az első embere, az a gondolat, amit a páneurópaiság képvisel – benne az integrációval és szociális felelősségvállalással – távolabb nem is állhatna embertől, mint amennyire Orbántól áll. Sem a történelem, sem az eszme nem indokolja, hogy Orbán és mostani csürhéje itt kinyissa ugyanazt a száját, amit Tusványoson is, és esetleg ugyanazt mondja vele, vagy pedig, ha nem, akkor viszont hazudik. Sem Orbánnak, sem ilyen Novák Katalinoknak semmi keresnivalója nincs itt.

Nem az egyszerű ellenérzések okán, hanem a logika parancsának engedelmeskedve. A harminc év előtti események voltaképp Moszkva ellen szerveződtek, ma pedig ismerjük a kedves vezető Moszkvával való perverz és visszataszító viszonyát. Mégsem ez az, ami miatt ez a csürhe nem méltó arra, hogy ünnepeljen, s éppen ezt a napot, hanem a Brüsszel az új Moszkva, nem leszünk gyarmat és minden olyan kijelentése és törekvése miatt, amely az egységes Európa ellen irányul, míg ez a nap épp annak az ünnepélyes évfordulója, hogy megnyílt az út az egységesülés előtt.

Bővebben ...

Mátyás Győző: Gyulai emberünk

Részletek: Készült: 2019. augusztus 18. vasárnap, 16:09; Találatok: 2257

gorgenyi_erno_gyula Excellenciás uram!

Magam, mint a megye notabilitásainak egyike, csak a harag kénköves nyilaival tudom illetni az ilyes deconspiratiot, mely a minap a vármegyében, közelebbről Gyulán megesett. Ami ráadásul egy korábbi elöljáró által tétetett, s bár a párt jóindulatából kifolyólag kapott rangja nem a felhőrégióban leledz, mégsem egy miserabilis positio. És ez a kurafi képes volt ennen fészkébe pottyantani a hetedhét határba bűzlő excrementumát. Mert azt semmi körülmény által valódi aspirationak nem tarthatjuk, hogy ő csak az igazság kimondására tőn kísérletet. Amely kimondás ráadásul a titkosság szükséges erényét sem bírta, hanem azonnal a publicatio sorsára jutott, hogy az ellenzéki orgánumok amaz vércsemadár módján csapjanak le rája. És mi volt ama lármás sensatio, amely a közcsendességet veszélybe sodrá? Hogy corruptio uralkodna a városban s a vármegyében. Amely szózatot a phantsmagoria birodalmába kell utalni. Mert hát miért nem véste az exalmajor az ő elméjébe a mi rendszerünk jelmondatát, amely szerint „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”? Az volna itt az accusatio, hogy a mi atyafiaink kapják a városi megbízások 95 percentjét? Hát micsoda nagyvonalúság, már-már túlfokú liberalismus rejtezik eme contractus mélyén! Mert lehetne a saldo akár 100 percent is. És mégis csak csupán 95. Ugyan mi volna itt a großes Problem? Ugyan ki ismerné a mi barátinknál jobban a locus viszonyait és viszonosságit? Ugyan ki mást illetett volna a munka jussa, talán csak nem olyasvalakit, akit az ellenzékhez köt a sympathia?

Nem tarthatjuk a véletlen játékának, hogy ügyünk emez árulóját expellátioval sújtá a közösség, melyet szolgálni rendelte volna a sors. Ráadásul a nagyméltóságú úr drága nyugalmát zavará meg egy ilyen pimasz felirattal. Mit nem várt eme kezdeménytől? Hogy ő, ki országos dolgában fárad a tiszta erkölcs útján, majd egy ilyen csekély ügyben interveniál? Bár ez a kázus jó szolgálatára van annak, hogy a jó király legendája ápoltassék. Aki nem tud arról, hogy az alattvalókat megmételyezte a kapzsiság és a korrupció lépfenéje. De szétcsap közöttük, amint tudomást szerez a bűnökről.

Persze ha fortuna szeszélye annyira forgandó, hogy a kocka egy másik lapjára talál esni, akkor mi leszünk az elsők között igyekvők kijelenteni, hogy az alpolgármester úr az igazság megingás nélküli sampionja, a jó erkölcs exemplárja, aki leleplezi a visszaélést, mely a hatalommal és a mi jóhiszeműségünkkel esett. Márpedig az esély fennáll, mert az exalpolgármesternek erős patronusa van, kinek jó a nexusa pártunk elejivel, ha a törvénnyel nem is. Ez esetben mi leszünk hirdetői, hogy a város vezetői a korrupció bűnébe estek, és megszegték a mi bizalmunkat is, melynek jóvoltából nyerék stallumaikat.

A kételynek ez a gondja nem csak minket, de a helyi vállalkozókat is emészti. Az ő követük intézett leiratot személyünkhöz, az ő különös nyelvükön, melynek tárgyi czélzásait nem mindig tudtuk a megértés fokára tenni. „… arról szeretnénk érdeklődni, hogy megyen-e minden a szokásos mederben?

Bővebben ...

A Novák-életérzés

Részletek: Készült: 2019. augusztus 17. szombat, 19:40; Találatok: 2992

d_mtz2017106 Nincsen nagycsaládos hangulatjel a Facebookon. Erre jutott Novák államtitkár borongva, és messzeringó “Hogy is van ez….?” kérdéssel fejezi be a nyaralásának befejezéséről szóló tudósítást, mert jön a munka “komoly beszélgetésekkel”. Novák államtitkár három gyerekével fotózkodott, amikor elkezdett neki hiányozni a nagycsaládos hangulatjel. A legkisebb gyerek is tíz éves forma, és egész eddig nem fedezte fel annak a rohadt emotikonnak a hiányát, csak most, hogy szülni kell államilag, és a Facebook is kezd sorosista ellenséggé válni.

Novák államtitkár kampányelemmé tette a családját, de ez az ő baja – meg a gyerekeié -, mert a bávatag nagycsaládba ájulós életérzésen kívül egy kis lájtos uszítás is van a vigyorok között. “Van mindenféle formáció: egy férfi-egy nő, két nő, két férfi, ezek különböző kombinációi egy-két gyerekkel, egyedül álló szülők egy-két gyerekkel, de kettőnél több gyerek sehol. Hogy is van ez…?” – Ez a Coca-Colára hajazás mellett utalás arra, hogy a Facebook családfelfogása nem felel meg a magyar igényeknek, meg az Alaptörvénynek sem.

Novák államtitkár pöpec kis fideszkatona. Amióta ilyen családügyi mufti lett, képtelen másra gondolni, CSOK-ok, hétüléses autók, családvédelmi akciótervek folynak ki a száján azzal a meggyőződéssel, hogy ez a világ a lehetők legjobbika. A kormány támogatja a nagycsaládot, a nők szülni térnek és nagy lesz a nemzet. Ilyen egyszerű a világ, amiből már valóban csak a nagycsaládos emotikon hiányzik némi rejtett buzizással (két férfi, két nő), és tényleg csak a Fidesz családmodell – papa, mama, gyerekek – akadályozza meg abban, hogy a rákosista buzdítást is idetegye.

“Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség.” – így hangzott a Ratkó jelmondat, ami felelevenítését csak a kereszténység csapdájába esés akadályoz meg, mert ez gúzsba köti az ember agyát és szaporodási lehetőségeit. Hitler bácsi sem sokat szarozott. Az ő birodalmában betiltották például az óvszerek árusítását, a házaspároknak hetente kétszer kellett nemi életet élniük, minden nőnek férjhez kellett mennie, és a cél az volt, hogy ezt minél korábban megtegyék, hiszen – a számításaik alapján – így akár fejenként (méhenként) húsz gyermeket is világra hozhattak.

De erről már rengeteget beszélgettünk, és arról is, hogy a gyerek ebben a világban önmagáért való cél, s egyben eszköz a lakhatás és a nagy autó megszerzésére, holott nem ez volna a funkciója. Egyáltalán, a gyerek születésének nélkülöznie kellene mindenfajta hátsó szándékot, amit Füst Milán mesélt el Hábi-Szádiként képzelt fiának, Tahtúrnak:

“- Hallod-e egyetlen fiam. Én vagyok oka életednek. De nekem volt gyönyörűség gügyögésedet is hallanom. Te valóban nem kérted az életet tőlem, ez így igaz. Tehát nékem kell hálásabbnak lennem nálad, azért, hogy itt vagy, ezt követeli a meggondolás. És ez az első tétel. – És mégis én vagyok kénytelen korholni téged, amiért elégedetlen vagy azzal, amit tőlem kaptál. Figyelj ide! Én nem vagyok felelős az egészért, én is áldozat vagyok: a szenvedélyeimé és érzelmeimé. És ez a második tétel.”

Ilyen az, ha a szerelem és a születés nem úgy működik, mint feladat, cél, eszköz és kötelesség.

Bővebben ...

Ügyészet

Részletek: Készült: 2019. augusztus 16. péntek, 22:15; Találatok: 2309

Buntarsak Az Országos Roma Önkormányzat elnöke, bizonyos Balogh János a tavaszi választások előtt okosba’ akart egy rendezvényt elintézni. Nem megtartani azt, számlát kapni róla mégis, ezért fizetni valamit, a maradékot pedig eltenni zsebre, sk. Mindennapos eset, mondhatni. Erről azonban hangfelvétel készült, ami nem szerencsés, így Balogh János ellen most vádat emelt az ügyészség, pedig épp a Fideszt támogatva nem tartotta meg azt a rendezvényt, és tán épp ez a baj. Farkas Flóriánt senki sem abajgatja, pedig sokkal nagyobb tételekben játszott és játszik.

Igaz, ő a tavaszi választások előtt nem győzött migránsozni, ilyképp megtartotta a kampányrendezvényét. Balogh János meg hiába fideszes a szívében, ha nem bizonyítja ezt szóval tettel és hallgatással is, máris jönnek érte a porkolábok. Meg kell szolgálni az ellopott pénzt, akkor nem lesz baj. Így működik ez a mi országunk, hogy az egész külvilág, OLAF, Microsot és a többi csak ámul rajta, mert ők nem ismerik az igazság relativitását, a törvények rugalmasságát, visszahatóságát, személyre szabását. Ezek mind olyan készségek, amelyektől az illiberális demokrácia és a keresztény szabadság olajozottan működik.

Hadházy Ákos tudna ezekről mesélni sokat, aki azt vette a fejébe, hogy feljelentésekkel, törvényes utakat bejárva jut valamire. Voltaképp irigylendő az optimizmusa, mert minden esetben úgy pattan vissza Polt Péterről, mint valami gumilabda, de mindig nekiveselkedik, hátha és újra. De sohasem. Einstein mondta, hogy az az őrült, aki mindig ugyanazt teszi, de más eredményt vár tőle. A mi Hadházynk tán azért nem egészen az, mégis javíthatatlan idealista, akinek a kitartása tiszteletet érdemel, de egyedül elég kevesen van a monolit hatalom ellen.

Most is például a Microsoft-botrány kapcsán megkérdezte a legfőbb ügyészt, nem lenne-e ideje nyomozást indítani a skandalumban, mire Polt azt válaszolta, jé, eddig ez neki eszébe sem jutott. Hadházy kérdését pedig feljelentésként értelmezve továbbította azt a Központi Nyomozó Főügyészségnek, hogy ők tegyenek vele, amit csak akarnak, belátásuk szerint. Polt tehát felülemelkedett az ügyön mintegy, rábízva másokra, döntsék el, ilyen Balogh Jánosok vagy Farkas Flóriánok érdekeltek-e benne, s annak megfelelően kezeljék. Emeljenek vádat vagy söpörjék a szőnyeg alá.

Léteznek olyan fogalmak, hogy igazság és törvény. Az igazság abszolút, a törvény relatív, de vannak olyanok, amelyek bár konszenzuson alapulnak, mégis isteninek nevezik őket, mert alapértékeket képviselnek. A Tízparancsolat ilyen, és az ősök azért adták Isten szájába és kezébe őket, hogy a vele való fenyegetés biztosítsa azok betartását, mert különben atomjaira hullott volna a társadalom. Isten haragja mindig borzalmasabb, mint az emberé, ezért is lett kitalálva mind az összes. Az isteni törvények tehát kívül esnek téren és időn.

És most látjuk, kies hazánk is ismeretlen vizeken lebeg, valami ősi, törvény előtti állapotba készül süllyedni, a kőbalták korába, bár valamelyes jó érzés akkor is működött, míg itt meg már az sem. Széll Bernadett is feljelentett, mert éheztetik a menekülteket a tranzitzónában, a rendőrség pedig az emberi törvényekre hivatkozva – az nincs leírva sehol, hogy az embereket etetni is kell -, lesöpörte az asztalról a könyörületesség isteni előírását, az éheztetést jogszerűnek tartja felelősök nélkül. Parancsra ölni lehet, parancs nélkül etetni nem.

Bővebben ...

Semjén pelenkája és más történetek

Részletek: Készült: 2019. augusztus 15. csütörtök, 21:30; Találatok: 2685

reflejo_alma Úgy alakult az élet, hogy ma ismét Semjén elvtárssal kezdjük az elmélkedést, miután és aztán természetszerűleg egészen máshol érünk partot. Olybá tűnhetne, hogy én pikkelek a pátoszos gyilkosra, pedig dehogy. Csak nézegetem őtet, hallgatom a mérhetetlen bölcsességét neki, ahogy vinnyogva szeretne megfelelni a főnöke hóbortjainak, s ettől mindig beleszalad a kifent rohamkésbe. Nem lehet egyszerű a nyamvadt élete, ahogy huhogva köröz fölötte a rézfaszú bagoly, készen arra, hogy pokolra szálljon vele, mert aki Istent megcsalja, azt elviszi az Ördög.

De ez legyen Semjén gyilkos elvtárs saját bejáratú nyomora, én csak figyelem, ahogy most magyarkodik, szuszog és nekivicsorít a falnak. “Van olyan idő, amikor a fregolin száradó pelenka a nemzeti zászló jelentését is hordozza a magyar élni akarás szimbólumaként.” – Ilyet épeszű ember nem mond. Bár érteni vélem, hogy a költő jelképet akart alkotni, szimbólumot mintegy, amely egyként fejezi ki a nemzet, a haza, a születés, a család, a magyarság szentségét és Orbán valagát is, de ez a kísérlet nem sikerült valami jól, erős híja van benne az értelemnek.

Mondhatni, szarul sikerült, amit érthetünk szó szerint is, midőn a pelenkákat a fényes szellők lengetik és fújják, mint nemzeti lobogót. Ez a vég, azt hiszem, vagy a vég kezdete, és tényleg jobb lenne, ha Semjén elvtárs a puskáját olajozgatná csendben, farkasokkal táncolna, szarvasokkal repkedne, vagy akármi, csak fogná be végre, de erre vajmi kevés az esély. Másrészt meg, ha én Fidesz lennék meg pláne KDNP, és a szívem olyannyira nemzetien lobogna, mint amennyire hazudom, akkor tetemre hívnám Semjén elvtársat erősen.

Mégpedig, hogy ne szórakozzon Magyarország hivatalos állami jelképével, amit Alaptörvénybe foglaltunk – I. cikk (2) -, sőt, még hivatalos ünnepnapot is adtunk neki, március 16.-át – az Országgyűlés 44/2014. (XII. 17.) OGY határozata: “Az Országgyűlés, fejet hajtva mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt…március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja.”

Amit ezentúl a szaros pelenka emléknapjának is nevezhetünk bízvást, vagy tökön rúghatjuk Semjén elvtársat inkább, hogy ne szentségtelenítse meg az éteri jelképet. Az ilyesmi engemet hidegen hagy, mert csak bot és vászon, ám az ő fajtájuk szokott hörögve visítani, ha bármi vélt sérelem éri a szimbólumaikat. A kokárda értelme már rég erodálódott, most meg a zászló szarozódott össze, ahogyan a NER-ben minden elveszíti igazi jelentését párhuzamosan azzal, ahogy kúrják szét az egész országot és növekszik a hasuk.

Viszont arra magyarázatot kérhetnénk Semjén elvtárstól, hogy az emlegetett alapörvényi passzus – I. cikk (2.): “Magyarország zászlaja három, egyenlő szélességű, sorrendben felülről piros, fehér és zöld színű, vízszintes sávból áll, amelyben a piros szín az erő, a fehér szín a hűség, a zöld szín a remény jelképe.”, hogyan manifesztálódik egy pelenkában, annak mely tartalma hordozza az erőt, a hűséget és a reményt, hogy a húgy vagy szarfoltok előtt kell hasra esni, vagy neki ment el teljesen az esze.

Értem én a szuszogós megfelelni akarást, meg, hogy ennyire futja, de akkor az ember ne legyen miniszterelnök-helyettes, vagy ha az, akkor sunyítva hallgasson, mert kiderül, hogy nemcsak ő ostoba, hanem a rendszer is amelynek ilyen ember a második embere. A rendszerben viszont szotyog a keresztény, nemzeti magyariság, amely folyományaként jövőre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson a Puskás Ferenc Stadionban nagy, nemzeti elsőáldozást óhajtanak rendezni, és ez az idea sem alávalóbb, mint a szaros pelenka nemzeti lobogóként.

Bővebben ...

További cikkeink...

262. oldal / 522