Hírek

Hajdúszoboszló és Mészáros Lőrinc fél lába

meszaros-lo1Mindenki teljes erőből koncentrál a főpolgármester választásra, holott a Tarlós-nem Tarlós kérdést elsősorban a budapestiek fogják eldönteni. Az kétségtelen, hogy országos jelenősége van annak, hogy ki lesz a főváros vezetője a jövőben, de azért érdemes egy kicsit lejjebb is pillantanunk, hiszen országos önkormányzati választások lesznek hamarosan. A kisebb települések bizonyára kevésbé fontosak országos szempontból, de az ott élők számára természetesen azok, ráadásul az ország egészének sem mindegy, melyik településen mi történik.

Hajdúszoboszló egy elég különleges városka. Méretre nem nagy ugyan (23 ezernél kicsit több lakója van), azonban Európa legnagyobb fürdőkomplexuma itt található. Ismervén az Orbán család bizonyos tagjainak erős kötődését az idegenforgalmi ágazat iránt, máris egy picit izgalmasabb helyszín, mint ami méretéből következne. Európa legnagyobb fürdőkomplexuma – még az átkozott emlékű Gyurcsány-Bajnai kormány idején történt meg a nagyarányú fejlesztés – ugyanis önkormányzati tulajdonban van (most még). Pontosabban: 99 százalék önkormányzati tulajdon, 1 százalék dolgozói részvény. Hogy a jövő mit hoz, az majd ki fog derülni. Mindenesetre fideszes szempontból meglehetősen kényelmes helyzet lenne, ha a fürdő jelenlegi igazgatója polgármester lenne, mégpedig a Fidesz támogatásával.
 
Czeglédi Gyula éppen az az ember, aki megfelelne a célnak. Ügyes vállalkozó, jelenleg ő a fürdőkomplexum igazgatója. 1994-1998 között az MSZP színeiben jutott mandátumhoz, jelenleg teljesen független jelöltként látogatott el a Karmelita kolostorba, ahol a kolostor urától ígéretet kapott a kormány segítő támogatására.

Ajánlatot tehát már kapott, de ha polgármester lehetne, talán hatékonyabban tudná szolgálni a közjót. Mészáros Lőrincnek pillanatnyilag három szállodája van a városban: a Hotel Béke, a Hotel Aqua Sol és a Hotel Apollo. Ezek a Hunguest Hotellánchoz tartoznak, mely hotelláncot Leisztinger volt kedves eladni Orbán Viktor szomszédjának. Ezen kívül vannak még ott szállodák, melyek nem tartoznak a Zuckerbergnél is okosabb vállalkozó portfóliójába. Egyelőre.
 
Tehát még egyszer, mert ismétlés a tudás édesjó anyja: Európa legnagyobb fürdőkomplexuma önkormányzati tulajdonban van. Elvenni az önkormányzattól csak úgy, csúnya dolog lenne, bár eddig sem az esztétika iránti olthatatlan szenvedélyéről volt híres Felcsút és Alcsút megváltója. Fél lábbal már bent van az ország leghíresebb gázszerelője, de mégis kerítésen kívül. Európa legnagyobb fürdőkomplexuma többször vett fel fejlesztési hitelt, ezt a bevételből mindig törleszteni tudta gond nélkül. Egészen a közelmúltig legalábbis, mert éppen mostanában vett fel újabb fejlesztési hitelt egy prémium fejlesztésre a jelenlegi fürdőigazgató és reménybeli polgármester. Márpedig mostanában nem teljesen veszélytelen dolog a hitelfelvétel. Eddig nem is jutott eszükbe ez a megoldás, Hajdúszoboszlónak nem volt hitele, nem kellett konszolidálni sem. Szemben például Debrecennel, ahol 30 milliárdos konszolidációra volt szükség.
 
Gondoljunk csak bele, ha valamilyen okból nem tudja törleszteni a hitelt az önkormányzat (hiszen az önkormányzat a tulajdonos). Kínos lenne. Ahogy kínos lenne az is, ha az új önkormányzat venne fel egy újabb, jelentősebb fejlesztési hitelt, aztán valamiért probléma merülne fel a törlesztéssel. Persze nem lenne nagy baj, valószínűleg lenne jelentkező a hitel átvállalására. Vagy a gondba került fürdőkomplexum megvásárlására is, ami jelenleg ugyan nem eladó, a város tulajdona, de egy bedőlő hitel nagyot változtatna a dolgon és a lehetőségeken is. Talán még Mészáros Lőrinc is hajlandó lenne segítő jobbot nyújtani, hiszen már úgyis ott vannak az érdekeltségei. A három szálloda mellé igazán nem lenne nagy ügy kiváltani a bedőlő hitelből a fürdőt. Az ilyen tartozások többnyire kedvező áron megvásárolhatóak.
 
Igen komoly vagyonról beszélünk. Az önkormányzat, a közösség vagyonáról. Ezért az önkormányzati választáskor nem csupán arról fognak dönteni a hajdúszoboszlói polgárok, hogy ki legyen a polgármester, hanem nagy valószínűséggel – bár talán tudtukon kívül – arról is, hogy továbbra is maradjon-e a tulajdonukban ez a ritka értékes kincs, vagy szeretnének örökre lemondani róla. Nagyon nagy falat az a komplexum, bizonyára jól illene a fél (vagy már az egész?) Balatont birtokló Mészáros-Tiborcz álompáros turisztikai portfóliójába. Az alkalmatlan polgármestert később le lehet váltani, de az elveszített vagyont sem később, sem soha nem lehet visszaszerezni.
 
Néhány hét múlva kiderül, mit akarnak a hajdúszoboszlóiak.