– Hogy van?

– Nem jól. Majd jól leszek, de most még 25 évet kell lezárnom és elengednem, s ez mindenkit megviselne. Épp 25 éve kezdtem felépíteni egy intézetet, amit most szét kell szednem. A legrosszabb azt nézni, ahogy sivataggá válik az iroda: dobozok mindenfelé, mindenki csomagol, s eltűnnek a kollégáim.

 

– Aki indul, költözik Berlinbe, előre gondolkodik, tervez. Ön nem megy.

– Eszembe sem jutott elmenni. Persze mindenkinek komoly magánéleti döntéseket kellett meghoznia, de ha megérkeznek Berlinbe, ott már biztonságban és egy csodálatos irodában, jó körülmények közt lesznek. Új lendülettel, új energiával folytatódhat a munka. De ezek az emberek nem maguktól határoztak úgy, hogy elmennek Magyarországról. Én viszonylag korán eldöntöttem, ha nem tudjuk a tevékenységünket folytatni, akkor számomra itt a vége, nem megyek tovább.

– Mit szólt ehhez Soros György?

– Megértette, nem kellett nagyon megmagyaráznom. Elfogadta, és amennyire ismerem, azt gondolta, ez a helyes döntés. Én ebben a környezetben szocializálódtam, itt dolgoztam még akkor is, amikor Magyarország már csak parányi szelete volt az OSI működésének. Magyar vagyok, itt éltem át a rendszerváltás reményteli korszakát, s itt követtem végig azt a folyamatot is, hogyan megy el a magyar társadalom egy egészen más irányba. Ez az irány nem az én irányom.

 

– A támadássorozatra egy alkalommal reagált, egy véleménycikkben, melyben egyértelművé tette, Soros György nem változott, mint ahogy az önök elvei sem: mindig ki akarták nyitni a társadalmat. Nem sikerült, vagy épp most zárul be újra?

– Azt hiszem, a magyar társadalom kezdett kinyílni. Az, hogy egy társadalom nyitott, azt jelenti, megférnek egymás mellett a különböző vélemények. Egyszerűen csak megférnek, mert lehet úgy is együtt élni, hogy nem mindenben értünk ugyan egyet, de tiszteletben tarjuk, ha a másik másként gondolkodik, esetleg megtárgyaljuk a nézeteltéréseket, vitatkozunk róluk, mert tudjuk, ez olyan folyamat, amely jobbá teszi a közösségünket, végső soron az egész társadalmat. A nyitott társadalom definíciója nem bűnös dolog, hanem a megértésre való törekvés, a megbeszélést és az abból fakadó folyamatos javulást jelentő társadalomműködés. A nyitott társadalom eszméjének sosem volt a társadalmat gyengíteni vágyó, ártó szándéka.

 

– Akkor miért éppen önöket pécézték ki?

– Azért, mert ez a hatalom nem fogadja el, hogy különböző nézetek létezzenek egymás mellett. Itt csak egyetlen ideológia, egyetlen megközelítési mód létezhet a társadalomfelfogásban, a szakpolitikákban vagy a tudományban. És azoknak, akik ezt nem fogadják el, nincs többé helyük ebben a társadalomban. Most a magyar társadalom egyre jobban bezárul. Míg a nyolcvanas években átélhettem, hogy egyre több információ, elmélet, társadalmi szokás, kulturális impulzus és lehetőség jut el Magyarországra, amelyek mind-mind megérintenek minket, hiszünk bennük és reménnyel töltenek el, addig most pont az ellenkezőjét tapasztalom. Azt látom, a félelem egyre inkább meghatározza, hogy az emberek miként beszélnek egymással. Nemrégiben, amikor a búcsúpartinkat szerveztük, arra gondoltam, milyen jó lenne, ha elénekelnénk közösen két dalt, a Tavaszi szél című népdalt, (amit Freddie Mercury és a Queen is elénekelt a Népstadionban 1986-ban), s mivel a kollégák Berlinbe mennek, az Európai Unió himnuszát, az Örömódát. Találtunk is egy énektanárt, akit megkértünk, jöjjön, tanítsa be a „Soros-bérenceket”. Ő a produkció előtt azt kérte, semmiképp ne mondjuk meg a nevét, se azt, honnan jött, ne készüljön róla fénykép, mert baja lehet belőle. Ha úgy érzi, neki ettől ma, a 21. században tényleg félnie kell, akkor ez nem az a világ, amelyben olyan jó lehet élni.

 

– Mégis, hogyan lettek éppen önök a társadalom megrontói?

– Ez zseniális ötlet volt, hiszen Soros György személyében olyan embert találtak, akinek tevékenysége, meglehet, sok szempontból vitatható, de nem itt él, és sok olyan dolgot is megtestesít, amit irigyelni lehet, vagy épp sokaknak nehezen elfogadható. Olyan társadalomban, ahol az olló egyre inkább szétnyílik, és egyre többen válnak kiszolgáltatottá, ujjal lehet mutogatni egy gazdag emberre, azt bizonygatva, hogy ránk tör és kívülről veszélyezteti az életünket. A mantraszerű ismételgetés nyomán ezt egyre többen elhiszik. Egy olyan társadalomban, ahol stigma a szegénység, a hajléktalanság, az autizmus, a fizikai és mentális rendellenesség, ahol rendőrséget hívnak a „másságra”, kevés remény van a társadalmi szolidaritásra.

– Személyesen ismeri Orbán Viktort és még sokakat, akik a hatalom mai képviselőiként naponta festették le önt ördögként. Tényleg így gondolják?

– Nem tudom, mit gondolnak. De legutóbb 2010-ben, a vörösiszap-katasztrófát követően még nagyon szívélyesen beszélt velünk Orbán Viktor és néhány akkori vagy későbbi minisztere, Varga Mihály és Lázár János is. Úgy tűnt, értjük és megértjük egymást. Korábban Soros György kezdeményezésére egy 100 millió dolláros szükségalapot indítottunk be, ezzel 20 országban próbáltuk enyhíteni a 2008–2009-es pénzügyi válság okozta károkat. Az alapot én kezeltem, s a tragédia után azonnal felajánlottunk belőle egymillió dollárt Magyarországnak. A kedvünkért még törvényt is módosítottak, hiszen a kérésünk az volt, hogy egy munkatársunk részt vehessen a pénz elköltésének felügyeletében. Szívélyesen fogadták a kérésünket, a pénzt is tisztességesen használták fel, jó helyre ment. Soros György 2010 októberében találkozott először és utoljára Orbán Viktorral mint hivatalban lévő miniszterelnökkel. A Parlamentben tartott jó hangulatú megbeszélésen szóba került, hogy 2011 első felében Magyarország első alkalommal látja el az Európai Unió soros elnöki feladatait, s milyen jó lenne, ha sikerülne elfogadtatni egy európai romastratégiát, amelyre itthon is nagy szükség mutatkozott a cigányság felzárkóztatása érdekében. Korábban nagyon jó kapcsolatban dolgoztunk az európai romastratégia előkészítésében Balog Zoltánnal, szakmai háttéranyagokat készítettünk, és közösen vitattuk meg a lehetséges előterjesztés részleteit. A magyar elnökség alatt az EU elfogadta az összeurópai romastratégiát, és ezért közösen dolgoztunk, jó viszonyban. Nem mi, hanem a magyar és a világpolitikai helyzet változott. Jöttek a 2014-es választások, és Orbán Viktor ezt a helyzetet arra igyekezett felhasználni, hogy a saját hatalmát próbálja megőrizni és megerősíteni.

 

– Az OSI előtt, amelynek irányítására Soros György kérte fel, a Fideszhez kötődő Kommunizmus Utáni Demokráciák (Democracy After Communism, DAC) Alapítványt vezette.

– Igen, a rendszerváltás környékén a DAC Alapítvány ügyvezetőjeként évekig szerveztük Szájer Józseffel, Chikán Attilával, Fellegi Tamással és Orbán Viktorral a fiatal európai politikai vezetők képzését. Bence György filozófus keresett meg erre a feladatra, amikor az akadémiai pálya és valamilyen más karrierút között őrlődtem. Izgalmas időszak volt, megtanultam, hogyan lehet pénzt gyűjteni jó célokra. Az alapítvány komoly demokratikus értékekkel rendelkező, liberális elkötelezettségű szellemi műhely volt, abszolút Fidesz-közeli szervezet, amelynek kuratóriumi elnöke Szájer József volt, akit akkor nagyon nagyra becsültem. Később, amikor a Fidesz történetének első nagy ideológiai váltásán ment át 1993–94 körül, egy olyan autokrata vezetési modell kezdett kialakulni a pártban, amellyel nem tudtam azonosulni. Mivel ez a DAC működését is befolyásolhatta volna, így én inkább máshol kerestem az utam.

 

– Ekkor „botlott bele” Soros Györgybe?

– Nem, már korábban találkoztam vele. Pénzt akartam szerezni a DAC működési költségeire. Ő a magyar Soros alapítványhoz jött látogatóba, és egy másfél perces beszélgetés után „elhajtott” azzal, hogy nem ad ilyen célra támogatást. Aztán egy évvel később ismét megkerestem. Azt mondta, rendben, ad huszonötezer dollárt a működési költségeinkre, de akkor csináljak valamit Albániában.

 

– És mit?

– Tényleg heteken belül Tiranában találtam magam, s az ottani felsőoktatás működését kellett megvizsgálnom, majd kidolgozni programokat, együttműködve a saját ELTE-s ismerőseimmel. Egy évvel később Soros György Bulgáriában szervezett az alapítványát segítőknek egy találkozót, s engem is meghívott, majd az albán programért felelős munkatársaként invitált Macedóniába, onnan tovább Albániába, s így meglehetősen szürreális körülmények közt egyszer csak ott voltam Berisha elnökkel egy megbeszélésen. A rákövetkező évben döntöttem úgy, hogy eljövök a DAC-tól, és volt egy megbeszélésem Soros úrral, aki megemlítette, épp Budapestre készül, egy Seregélyesen tartott konferenciára, amit a már 1991 óta meglévő Közép-európai Egyetem (CEU) rendezett. Itt dőlt el, hogy létrehoznak egy új kutatóközpontot, ez lesz a Nyílt Társadalom Intézet (OSI), aminek a CEU-val való együttműködés lesz a dolga. Így alakult meg a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány, ezen a néven vagyunk bejegyezve. A seregélyesi konferencián ismertem meg az akkori főnökömet, Aryeh Neiert, aki a világ egyik legismertebb emberi jogi aktivistája. 1978-ban a Helsinki alapítvány egyik létrehozójaként ismerte meg a világ, ami 1988-tól Human Rights Watch néven folytatta tovább a tevékenységét. Neier úrnak egészen különleges az élettörténete és elkötelezettsége. Rengeteget tanultam tőle emberségről, morális integritásról, az értelmiség felelősségéről.

 

– Milyen feladatai voltak az induláskor?

– Amikor Aryeh Neier lett az elnökünk, már javában tartott a délszláv háború. Soros György 50 millió dolláros humanitárius segélyt adományozott a boszniai konfliktus megoldására 1992-ben. El akartam menni Szarajevóba, hogy segítsünk a háborús károk enyhítésében. 1993-ban el is kezdtünk egy programot a zseniális dallasi mérnök, Fred Cuny tervei alapján: víztisztító berendezést építettünk egy barlangban. Az ENSZ zászlaja alatt tudtunk bevinni mindenféle alkatrészt, darabonként juttattuk be a szerbek által elzárt Szarajevóba, ahol a barlangban egy sziklába vezetve folyt rajta át a patakvíz. Én Aryeh Neierrel mentem először Szarajevóba, s egészen addig azt hittem, a filmekből tudom, milyen egy háború. De az ember sosem tudja, amíg át nem éli. Az emberek éjjel-nappal lövések hangja közt léteztek, az épületekben se víz, se villany, semmi sem volt, alig lehetett ételhez jutni, a gyerekek nem jártak iskolába. Megrendített ez az út, s amikor visszajöttem, egy beszélgetésünk nyomán Soros György beindított egy ötmillió dolláros iskolaprogramot Szarajevóban. Nemcsak az iskolákat újítottuk fel apránként, hanem fizetést adtunk a tanároknak, hogy maradjanak és tanítsanak. Emiatt kéthetente jártam Szarajevóban egy 17 kilós, golyóálló védőmellényben, a fémpénzre váltott márkát hátizsákban cipelve, mert papírpénzzel lehetetlen volt fizetni. Az ENSZ által működtetett repülőket úgy hívták, Maybe Airline, mondván: talán repül, talán nem; s ha épp nem tudtam kijönni a városból repülővel, akkor páncélozott autóval hoztak ki a hegyeken keresztül, ahol folyamatosan lőttek ránk.

– Ez tette érzékennyé a menekültekkel kapcsolatban is?

– Aki háborúban él, s van családja, gyereke, látja, ahogy a szeretteire rádől a felrobbantott ház, vagy megéli, hogy a gyerekének nem tud enni-inni adni, egyszer eljut arra a pontra, hogy azt mondja: ennél minden jobb. És akkor elindul. Nagyon nehéz megérteni, hogy akadnak olyanok, akik soha nem éltek át hasonlót, mégis, a minimális emberiességet kizárva uszítanak a menekülők ellen.

 

– Talán képtelenek belegondolni mások helyzetébe.

– Nem, biztosan képesek lennének rá. Éppen ezért nekünk is végig kell gondoltunk, mit nem csináltunk jól vagy elég jól akkor, amikor még egy ennél nyitottabb világban éltünk. Mit mulasztottunk el, miben tévedtünk, mire vagy kikre nem figyeltünk eléggé, és főleg: mit nem beszéltünk meg egymással és másokkal? A kibeszéletlenség mindig szenvedést okoz. A magyar társadalom talán nagyon is fogékony lenne az empátiára, csak az elhallgatás és az elhallgattatás feszültséget, félelmet okoz.

 

– Nem éppen ez a zárt társadalom definíciója?

– Zárt társadalom az, amely nem tűr semmiféle, a központitól eltérő hangot, véleményt. Ha pedig minden más el van hallgattatva, akkor valóban kibeszéletlenek maradnak a sérelmek, a történelmiek éppúgy, mint a jelen idejűek. Pedig fontos lenne észrevenni például azt: nem új keletű folyamat, hogy az emberek változtatják az élőhelyüket, vándorolnak. Sokan háborúk miatt teszik ezt, sokan a politikai helyzetekből adódóan, sokan pedig a munkahely, a jobb megélhetés reményében. De náluk sokkal többen lesznek azok, és erre kellene felkészülni, akik a klímaváltozás miatt, a felmelegedés nyomán élhetetlenné váló földrészekről kelnek majd útra. Meg kell nézni Afrikát, hogyan terjeszkedik a Szahara. Ötvenhat fokban nem lehet élni. Ahogyan víz nélkül sem. Mondhatjuk, hogy a nemzetállamok nagyon fontosak, körbe is keríthetünk országokat, csak nem lesz sok értelme, mert a gyerekeinket és az unokáinkat már biztosan nem védik meg ezek a kerítések a problémától.

 

– Ha a magyar társadalom fogékonyságáról van szó, az elmúlt 25 évet, amelyben egy nyitottabb társadalomért dolgozott, kudarcnak ítéli?

– Nem. Sőt, ha mérleget kell vonnom, azt gondolom, elképesztő dolgokat csináltunk. Nyilván erre volt felhatalmazásom, ami egyfajta bizalmi helyzetből fakadt. Soros György, amikor elkezdtünk együtt dolgozni, ereje teljében volt, és tényleg az egész világot akarta jobbá tenni. Úgy gondolta, felhalmozott annyi pénzt, amennyit úgysem tudna elkölteni élete során, s hogy olyan célokra is fordíthatja, amelyek a világ több mint száz országában segítik az életet. Dél-Afrikában házépítési programot indítottunk, sok százezer embernek teremtettünk otthont. Az oktatásba fektetett dollármilliók, a világ számos pontján épített iskolák és az edukációs programok is eredményesek. Rengeteg sikertörténetünk van a világból, akár Kelet-Európából és Magyarországról. Ami most történik, nem a munkánk, a cselekedeteink miatt van, hanem azért, mert a politika itt, Magyarországon és a világ más pontjain is elveszítette a tisztességet és a szolidaritást. Csak egy példa: néhány hónappal ezelőtt a szomszédaim azzal fogadtak, hogy napközben két alak mindenhova becsengetett, s magukat „titkosrendőröknek” nevezve információkat kértek tőlük azzal, hogy segédkezzenek „egy rendkívül komoly pénzügyi csalás felderítésében”. Olyan kérdéseket tettek fel rólam, hogy hol dolgozom, mikor megyek el, mikor jövök haza, kivel élek, milyen gyakran jönnek hozzám látogatók, meddig szoktak maradni a vendégeim, sokat hangoskodom-e, s egyáltalán, milyen az életvitelem. A lakásom bejárata előtti két szobafenyőm valamennyi ága le volt törve. Úgy gondolom, az igazi üzenet a nyomás alá helyezés, a megfélemlítés. A növény azóta minden letört ágvégen kihajtott.

 

– Szóval nem fél és nem költözik. De mihez kezd?

– Nem tudom, először le kell zárnom magamban ezt a folyamatot és az elmúlt 25 évet. Most néhány hónapig magamra figyelek, aztán novemberben elmegyek a Himalájába néhány hétre. Felmászok a Mount Everest térségében nagyon magasra. Amikor onnan hazajövök, tudni fogom, hogyan folytassam az életemet. 

 

Cikk: http://168ora.hu/itthon/a-politika-elveszitette-a-...-az-igazi-uzenet-a-megfelemlites-154560

 

www.atv.hu / videó