Kitöltési útmutató
- Részletek
- Készült: 2021. február 24. szerda, 09:30
- Találatok: 2136
Láttuk mi már a kedves vezetőt a Facebookon Tippmix szelvényt lóbálni is. Hogy kire fogadott, melyik csapatra, hajrá Magyarország, hajrá magyarok, ugye, most meg a nemzeti konzultációhoz adott kitöltési útmutatót Zuckerberg oldalán. Hogy mért nem a Hundubon, mint a nemzet közösségi terén, vagy, ha Mészáros okosabb az amerikainál, mért nem nála, az a hangszórót érő kérdés. De nem is ez a röhej tárgya máma – meg a háborgásé –, hanem az az aktus, hogy a kedves vezető a Facebookon mutogatja, ő mit ikszel a konzultáción, ezzel sugallva, hogy mi az elvárt iksz, hogy a nemzet véleménye egybehangzó legyen és Orbánnak kedves.
De több dolog is van itt. Elsőként kiindulunk a képi látványból, amely azt mutatja nekünk, a kedves vezető tableten bohóckodik, ikszelget, holott még sms-t sem tud írni. Ilyképp komoly háttérmunka, informatikusok, operatőrök, hangosítók, sminkesek és előkóstolók munkája az, hogy minielnök elvtárs a tabletet ne szalonnázó aljzatként kezelje, ne rázza, mint a rumbatököt, és valahogyan azért ki s nézzen. Bár mostanában egyre nehezebb lehet összefoldozni, mert láthatóan megy széjjelfele. Mállik szét a manus. Ennyit az esztétikumról, most jön az etika. Illetve a logika, hermeneutika, nyelvészet és metafizika, valamint a kismalac kunkori farka természetesen. 
A Párt harmadik számú hadosztálya, úgy is mint ökle, megint lesújtott Iványi Gáborra. Név szerint nem rá, hanem a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházra, kétszázötven millió forintot zárolva a számláján, ami voltaképp egyenlő a halállal. Minden ott kezdődött, hogy Iványi Gábor hajdan az azóta már nacsaszonnyá váló Ráhelt, és a hadvezérré avanzsált Gáspárt is megkeresztelte Orbán gyerekei közül, aztán viszont megromlott a viszonya az egyre inkább elboruló elméjű diktátorral, és csúnyát mondott neki. Nem annyira, mint Simicska, de a kevesebb is elég volt ahhoz, hogy vezérünk bosszúért lihegjen, aminek ez a NAV sztori az egyik, s lehet, az utolsó fejezete.
A Momentum tegnap bejelentette, hogy Fekete-Győrt indítja miniszterelnök-jelöltként. Ez alkalommal bemutatták az „Új Magyarország” tervet is, amit lehet szeretni vagy nem szeretni, de mégiscsak több annál, mint hogy „Folytatjuk”. Látjuk, ennek mi a vége, így az, hogy szükségből vagy józan belátásból, de az ellenzék végre eljutott oda, hogy közösen megy neki a Fidesz nevű Gólemnek, újság és talán üdvözítő is, vagy csupán az egyetlen lehetőség. A Fidesz – és nagytudású alakjai – viszont értelmetlenül állnak mindeme jelenség előtt. Nézik, mi a rosseb ez az előválasztás, ez valami bolsevista trükk, libernyák ámítás, egyáltalán az előválasztás mint intézmény és idea nem fér bele a világképükbe, a fejükbe pedig végképp egyáltalán.
Ismerjük mindannyian a kamarás Parragh elvtársat, aki Orbán hangjaként elképesztő ötletekkel vágja tönkre az életünket. Az oktatásról például, hogy legyen egy szakma a gyerek kezében, jódógos, jómunkás magyari bérrabszolga legyen, más szellemi képességekre az életben szüksége nincsen. Mint kitetszik, Parragh elvtársnak sem volt, úgy maradt, és még mindig úgy is van. Ő tolmácsolta Orbán azon aljas óhaját is, hogy fosszák ki a városokat elvéve az iparűzési adójukat, és még ezen kívül is ötletel ezerrel. Parragh, kamarás elvtárs egy kommunista brigád összes kognitív nívóján van, viszont egy dzsentri, sőt, a Márai-féle keresztény úri középosztály habitusával és erkölcseivel rendelkezik, hogy az anyagi javak, autók, paloták, utak és minden egyéb neki jár, mert csak.
„A kormányzati, hatalmi prioritások listáján előrébb van a közpénzek nyers felhalmozása. Az alapítvány erre kiválóan alkalmas, a hatalom birtokosai – úgymond – megnyugodhatnak: immár a barátaik ülnek benne, a 100-200-500 milliárd forint már az övék, azt már nem tudják visszavenni tőlük. Ahhoz ugyanis, hogy elvehessék, a feje tetejére kell állítani az alkotmányos közgondolkodást” – így fogalmazott Ligeti Miklós, a Transparency International (TI) magyarországi jogi igazgatója a Hírklikknek adott interjújában. Azt is elmondta, hogy Orbán Viktornak hatalmas a felelőssége abban, hogy az ország a korrupciós lista végén található.
Elkezdődött hát a konzultáció megint. Demokráciánk kiteljesedése, ünnepe mintegy, midőn Terus néni úgy dönt, nyissanak azok a rohadt kocsmák, igyanak a népek, feledjék a bajt, de kizárólag húsvét előtt egy nappal, hogy amikor Jézus urunk föltámad, öröme teljék a magyari népben, aki körmenetel, két pofára tömi a sonkát, és bamba locsolóversek segedelmével issza detoxra magát az alapvető élelmiszerből. A konzultáció során a démosz úgy fejti ki akaratát, hogy nem tudja, a többiek mit fejtettek ki, s ha mindenki mást akar, akkor is az lesz, amit Orbán.
Soros György nevű patásördög régóta nem indított támadást a nemzeti kormány ellen, nincs kivel nyílt levelezésbe bocsátkozni mimagyarok védelmében, ezért aztán ma arra ébredtünk, hogy a szamizdatgyártó miniszterelnök a Párt lapjában szólt hozzánk, a néphez. Mármint a népnek ahhoz a feléhez, amely számára van mondanivalója. Nem várhatott péntekig a dolog, 1277 szavas 
Vidnyánszky uram most meg a Kossuth-díj bizottságba került be, ami immár a kilencedik címe, rangja, irodája, így egyre inkább olybá tűnik, hogy Vidnyánszky nélkül Magyarországon élet nincsen most már egyáltalán. Mehetnénk végig sorban a feladatokon, amelyek a beosztásaiból fakadnak, s amelyeket vagy nem végez el, vagy szétbarmolja, amit a keze közé kap, de, ha megjegyzem halkan, Eperjes Szamóca is ilyen Kossuth-díj ítész immár, így mindjárt érthető, hogy máma inkább a plecsnikről fogunk elmélkedni. Szükségességükről, nevetségességükről és züllésükről, valamint arról, hogy egy plecsnit ki kap, mikor és miért, mindent elmond egy adott társadalomról alulról fölfelé és kívülről befelé is.
„Orbán Viktor lemosta a baloldalt a parlamentben.” – ekképp örvendezett tegnap az Origo névre hallgató tudományos szaklap. Tudósítása nyomán pedig felsejlett az olvasóban a kép, midőn minielnök elvtárs kezében habos szivaccsal sikálja a baloldal göcsörtös hátát vagy inas lábait. Ez (mármint az újságírás) valamikor egy szakma volt, bánatoskodott pusztulását látva már régen szegény Monika, és, mint kitetszik, az Origo redakciójának tagjai slapajnak is rosszak, nem töltötték el az inaséveket, nem tanítgatták őket, hanem odaküldték egyből az első vonalba ordítani. Az Origónál – és százszámnyi társainál – azt hiszik, elég hangosnak lenni, verni a dobot, üvölteni, habzó szájjal fröcsögni, ezzel azonban az a baj, hogy a hülyeség így messzebb hallatszik.