Vezérmagyar
- Részletek
- Készült: 2021. május 16. vasárnap, 12:56
- Találatok: 2933
Érdeklődve figyelem, ahogyan a nemzeti fiúkról és lányokról olykor lecsorog a pátosz, és itt maradnak nekünk a fönnakadt szemeikkel csupaszon és ostobán. Röhejes, amit előadnak, ami kezdődött nagyon rég az egy a tábor egy a zászlóval, folytatódott a hajrá Magyarország, hajra magyarokkal, erre rápakolódott a malomkeréknyi kokárda, a véget nem érni akaró éjszaka, ahogyan a talpaik egymásra léptek Nélküled, a bocskai meg a Dunán ringatózó korona, az alaptörvény asztala és a mimagyarok. Most meg már Mátyás seregét „nyomta” Bécsnek büszke vára – ahogyan egyetlenünk citálta a Himnuszt a maga egyszerű módján a kantáros rövidgatyájában, ülj le Viktorka, egyes.
Orbán Viktor a pénteki Kossuth-szeánszon idézte a Himnuszt, mint aki ezt is tudja, aztán mégsem. Hibázni mindenkinek szabad, legfeljebb röhejes lesz, hogy nem okosabb, mint egy ötödikes. Úgy pedig különösen, hogy a fentebb fölskiccelt nyálcsorgató nemzeti pátosz közepette az ország miniszterelnöke nem tudja hazájának himnuszát, hajrá Magyarország, hajrá magyarok, fogd meg a szotyolám. Nem akarnám én ebbéli hiányosságait felróni minielnök elvtársnak, de ami nem megy, nem kellene erőltetni, például verseket citálni és országot vezetni, járjon inkább meccsre, az megy, az testhez álló. Viszont kitetszik a sorozatos kudarcokból, hogy minielnök elvtárs egy nemzeti színű lufi. 
Új világrendről sokan ábrándoztak már az emberiség gyalázatos történelme során Rómától kezdve Berlinen át Moszkváig. Van, amelyik Waterlooval végződött, mások főbe lőtték magukat a bunkerben vagy a saját húgyukban fetrengtek stroke után, mert nem mertek benyitni hozzájuk. Sokféle véget értek tehát az új világrendről való ábrándozások. Ismert nevek is csatlakoztathatók az efféle delíriumokhoz, elborzasztó nevek, nade, hogy Szijjártó? Ő is, bizony. Mert V4-ezett, és ott merengett ilyesmiről, hogy a gazdi utasítására vagy saját kútfőből, az nem tudható, az eredmény ugyanolyan lehangoló így is, úgy is. Mindenképp.
A maffia most épp a bérlakásaitól akarja megfosztani az önkormányzatokat törvényi erővel, mégpedig úgy, hogy töredékárért adatná el velük. Aki ért ehhez – és aki nem – azt mondja, a cél az, hogy az ilyen ötös számú tagkönyvek fillérekért vehessék meg a bérleményt, illetve, hogy a ner-lovagok, oligarchák, csókosok és fekete napszemüvegesek fölvásárolhassák azokat. A haszon a maffia szempontjából kettős, újabb tökönrúgás az önkormányzatoknak, illetve a hiénák kielégítése. Az viszont, hogy ez az akció szintén a hozzáértők – és otusiderek szerint is – a hajléktalanok számát növeli, a Fidesznek édesmindegy, hiszen mint tudjuk, maga a fogalom hiányzik a szótárukból.
Most képzeljük el, midőn Semjén Zsolt tiltakozásul az ellen, hogy Hadházy táblát emel a kedves vezető ábrázata elé, miszerint „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott”, fogná magát, kipattanna az ülésterem közepére, és valami észveszejtő népi táncba kezdene, hogy még Kövér pedellusnak is tátva maradna a szája. Ott csűrdöngölne Semjén Zsolt, járna a lába, haja repkedne a légben, annyira tiltakozna ő, de szép is lenne… Nem ment el az eszem, csak olvastam egy hírt messzi vidékről.
Nyunyó néni tegnap az operációsok aktuális beszámolóján melankóliába került. Megszólította immár az óvodásoknál idősebb korosztályt is gratulálva nekik, hogy mennyire ügyesen aktívak az oltakozási buzgalomban, s egyidejűleg fölhívta a nagyközönség figyelmét a „felemelő élményekkel” való töltekezésre. Ezek a „felemelő élmények”, s főleg az azokkal való „testi-lelki töltekezés” mutatják ki az utat a pandémiából. Ez már maga a szakralitás, spirituális hókuszpók, midőn a felemelő élmény materializálódik, anyagi formát ölt az eszme, amivel aztán testileg töltekezni lehet.
„Védjük a létformákat, mint emberi méltóság, szabadság, család, nemzeti közösség. Vannak olyan politikai irányzatok, melyek ezeket támadják, ezeket szét akarják szedni, ennek ellen kell állni.” – Ezt Magyarország kormánya mondta Orbán képével reklámozva, tehát Orbán mondta. Ez állítólag magyarul van, de ötödikben a tanár néni megdolgoztatná a piros ceruzáját olvasva a fogalmazást, és ezen túl ez a betűhalmaz liberálisbuzizik. Ennyi a szándéka. Ezen túlmutatva azonban, és legyintve amiatt, hogy az ősi mélymagyarok nem tudnak magyarul, még értelme sincsen semmi sem. Tényleg, valaki elmesélhetné, mert hülye vagyok, mi az a „nemzeti közösség”, mert ugyan tudom, mit akar mondani a költő, ámde mégsem azt mondja egyáltalán.
Mint azt nagyon jól tudjuk, hiszen velük együtt utaztunk, Svejk és kedves barátai – az egyéves önkéntes, valamint Jurajda, az okkultista szakács – módszeresen bántották szóval a rájuk felügyelő katonát, mert mindannyian tudták, mint ahogyan mi is, hogy a monolit hatalom legnagyobb ellenfele a humor, az, hogy nevetségessé válik. A fogdavagon mikroklímájában a felügyelő katona volt egy személyben minden hatalmak szobra, akit először külsejében kezdtek ki a romlott hármak, és ő elkövette azt a hibát, hogy felvette a kesztyűt eljutva végül vereségében oda, szótlanul kellett tűrnie, hogy Svejk a képébe dörgöli, akkor sem szólhatna egy szót sem, ha pézsmapocoknak nevezné. Mert mi kivetni valót találhatni egy pézsmapocokban, ugye.
Angela Merkel tegnap kiadott egy közleményt, mivelhogy május 8-a volt. Hetvenhat évvel ezelőtt ezen a napon ért véget Európában a háború, ami egyet jelentett a nácik, ha nem is a nácizmus legyőzésével, és a német nép azóta is néz szembe önmagával, mit is tett. Ebben a viszonylatban az én, mi, ők sajátságosan keveredik, a kollektív bűnösség és felelősség az egyénével, egy azóta is kibogozhatatlan gombolyag vagy halmaz, mert mindenki egy fogaskerék, ha a legkisebb is. Ez elől menekvés nincsen, ha a lelkiismeret szikrája él az emberben. Mára lassan viszont történelemmé szelídülve annyi maradt, hogy ilyen napokon emlékezve hívjuk fel a figyelmet a megismételhetetlenségre, ami bármikor előfordulhat.
Mint azt az utolsó csecsszopó is tudja a Kárpátok alatt, Orbán Viktor nőügyekkel nem foglalkozik. Csak olykor kókadt virágokkal a kezében bóklászik alagsori konyhákban, női kezekre bukik rá, nyálazza azokat össze úriemberségét bizonyítandó, vagy idős hölgyek malacaival diskurál kisfiús zavarában. Nincsenek meg a készségei nőkkel viselkedni, nem tanult ilyet klottgatyás korában a tyúkszaros udvaron, sem az iskolában. Nekünk gimnáziumban osztályfőnök úr a fejünkbe verte az alapigazságot, miszerint „kedves fiúk, a nő nem élvezeti cikk”. Ő más kontextusban használta életre szóló bölcsességét, így nem tudhatta, milyen igazat is mondott. Mert ez az elindulni való kályha, ahonnan megérkezhetünk a zavarok nélküli viszonyokhoz rögös utakon keresztül.