Nemzeteccsége
- Részletek
- Készült: 2021. szeptember 12. vasárnap, 08:58
- Találatok: 2229
Kovács Zoltán állami levelező, de úgy is, mint agancsügyi megbízott, büszkén mutatta, hogy készen van a nagy mű, igen, és a helyére szállítódott a ciklopi agancskapu, ami bazi ronda, de legalább jó drága. Mindig örülünk, ha ilyeneket finanszírozhatunk, s pláne úgy, hogy meg sem kérdeznek róla. De ilyen ez a mi hazánk, és ilyennek nem szeretjük. Az élet pediglen csudaszép. Mindez nem ingerküszöb, sem a giccs, sem az ellopott milliók. Az már viszont, hogy Kovács levelező-agancsügyes szerint ez a bigyó nemzetünk egységét fejezi ki más csodák mellett, nos, az már delikát.
Ennél már csak az lenne klafább, ha majdan egy adag szarvasürülék is szakralizálódna, és megjelenne benne nemzetünk esszenciája mintegy, ahogyan a földre placcsant szarban lépnének egymásra talpaink. Mert olybá tűnik, mindenben, a bazi nagy Univerzum összes atomjában, amit szertesprickoltak a szétrobbanó csillagok, mindenben is a nemzeteccsége manifesztálódik. Hogy mindezideig olybá tűnt és az is hittük, hogy ez műpátosz, ez cirkusz, bábozás a bávatagoknak, de egyre inkább az csupaszodik le a tébolydában, hogy nem egészen és nem is úgy. 
Amit már jónéhányszor elmeséltem, mint a NER erkölcsi és kulturális fölényének biztos lenyomatát, az az arrogáns, lenéző, harsány és tapló stílus. Erről eleddig csak a lakájmédiát lehetett felismerni, amelynek egy a nyelve: a kommunista agitpropba ojtott fasiszta frazeológia, keverve az útszéli galerik jasszával. Ez olyan elegy, amit aztán egyként használnak televíziókban, rádiókban, nyomtatásban és az interneten is. Felfedezhető benne a Szabad nép és a Wölkischer Beobachter egyként, ezidáig azonban csak a KESMA slapajai használták főszerkesztői jóváhagyással, bár elnézve például Bencsik munkásságát vagy Gajdics Ottóét, ők sem magasabb nívó annál, mint aki egy mínuszos hírt sem tud megírni.
Hajdúnánáson a közmunkások és rászorulók kapnak egy-egy dinnyét háromszáz forint értékben. Minderről rendelet is született szabályosan, pecséttel és aláírásokkal, legépelték, iktatták, ellenőrizték, és mindeközben senkinek a képéről nem égett le a bőr, ahogyan a rendeletet megalkotó testületéről sem. Ők minden bizonnyal a jól végzett munka örömével és elégedettségével, ráadásul keresztényi jóságuktól eltelve tértek haza asszonyukhoz, aki már klopfolta a rántott húsnak valót, kezei édesdeden lisztesek és morzsásak tojással elegyest.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő diadalmi jelentést adott arról, hogy a magyar emberek közül egymillió négyszázezren töltötték ki a nemzeti konzultációs uszítást. Viszont ez nem akadályozta meg abban, hogy ettől kezdve, ami következtetést levont, azt a „magyar emberek” szándékának tulajdonítsa cuzammen, amiből az fakad, hogy egyre kevesebb a magyar. Momentán ezek szerint egymillió négyszázezer, a magyarság tehát elfér egy kávéscsészében, habbal a tetején. A kormányszóvivőnek nem kellene egyik szavával homlokon vágni a másikat.
Ha valaki szombat-vasárnap harmincnégy órát dolgozik, hogy közben aludni sem nagyon tud, akkor hétfőn reggelre másképpen látja a világot, mint az, aki épp azért durcás, mert indulni kell a dolgozóba megint, mert kezdődik a józan robot. Kialvatlanul és ezer hír súlyától roskadozva hétfőn reggel az az öröm, hogy a nap süt, a madarak csácsognak, és valahogyan életben van az ember, ha húzza is a lábát, a dereka sajog, és zúg a feje. Azt hinnénk, hogy a kávé segít, ám ez fals tételezés, de a konvenció miatt megadja a szokásnak magát a haldokló, és amint kinyit a kávézó, és a teraszon a pincérlányok asztalt törölgetve várják az első vendéget és a műszak végét egyben, recsegő térdekkel egy székbe hanyatlik arcát a napnak fordítva.
Gőzerővel készülve a tavaszi választásokra Orbán Viktor Kötcsén fölvázolta csapatainak a stratégiát és taktikát, amely elhozza a diadalt. „Mi győzünk, ők veszítenek” – adta meg a siker kulcsát, és, ha valaki nem értette volna, rátette a címkét, hogy ez mi a radai rosseb is: „Ez a haditerv” – mutatott rá. Névrokona pedig, ez az Orbán, de Balázs, akinek a titulusában van a végzete (a miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára), minderre azt állította, hogy a gazdája „nagyon komplex, összetett és bonyolult” stratégiát vázolt fel, és mit ne mondjunk, sikerült. Nem tudjuk, melyik az inkább komplex, a „folytatjuk”, vagy ez, hogy „mi győzünk, ők veszítenek”.
Tegnap nagyon izgalmas volt, ahogyan a magyar média loholva az események után tíz percenként számolt be arról, ki érkezett meg Kötcsére, milyen testeket hozott épp a géperejű jármű. Kötcsére akárki nem mehet, aki oda eljut, közelről élvezheti Orbán hónaljszagát, így már valaki, illetve annak hiheti magát. Nagy Ferenc is bebocsátást nyert a belső körökbe, kicsípte magát, farmerből készült bocskaiba öltözött, amelynek gombjai halálfejek, és ebben mondta föl a leckét. Hogy megroppant a valóság, ez is jól mutatja. Itt neve szerint polgári pikniket tartanának évente, de ez nagyon nem polgári és nagyon nem piknik, ez a húsosfazék körüli körözés csupán.
Schmidt Mária elküldte az anyjába Boris Johnsont, az angolok miniszterelnökét, mert neki sem tetszettek a magyar fasiszták hőbörgései, amit a magyar-angol futballmeccsen előadtak, ahogyan azt tegnap megbeszéltük. Schmidt Mária nem magától lett bátor, előtte megszabta az irányt Szijjártó külügyminiszter, aki ahelyett, hogy elnézést kért volna állampolgárainak tarthatatlan viselkedése miatt, nekilátott mutogatni visszafelé, hogy az angol szurkolók meg kifütyülték az olaszokat az Eb döntőn. Szijjártó szintje a dedó szintje, amikor a kis pisisek azzal magyarázkodnak az óvónéninek, azért gáncsolták el az Eszterkét, mert tegnap a Pityu meghúzta a copfját.