Neria csodaszép, Neria csodajó
- Részletek
- Készült: 2022. április 07. csütörtök, 09:56
- Találatok: 3687
Ha nem lenne teljesen formán kívül, azt kellene mondanunk, hogy formában van Orbán Viktor Mihály, a magyarok – immár tényleg – örökös miniszterelnöke, aki a megszokott kétharmados győzelme után újult erővel lakja be a NER-t (vö: Neria), mintha nem töltötte volna ki már eddig is egészen. Minden zegét és zugát. Emlékezhetünk, mert emlékeznünk kell – és nem azért, mert oly jó –, midőn minden egyes megyei lapban ugyanott és ugyanaz a kép, szöveg és borzalom jelent meg Orbánt tolva a képünkbe, mintha megtöbbszöröződve egyszerre adott volna interjút ugyanakkor Borsodban és Vasban, Szabolcsban és Zalában.
Miközben a Kossuthon is hallhattuk a kedves kappanhangot, és az M1-en is láthattuk őt ajkait nyalogatva, fejét gondolkodón oldalra billentve, élvezhettük lehengerlő humorát, a belőle áradó derűt és erőt, az évezredes bölcsességet és a játékos gyermeki lelket egyként. Nem csoda, hogy állva pisáltak a lányok, a fiúk huszársapkában szalutáltak, és a férfiak, ó, a csodás férfiak meccsre mentek himnuszt énekelni, és úgy elkezdődött az éjszaka, hogy soha nem is ér véget. Most is épp még sötétebb lett, midőn örökös miniszteres urunk felocsúdva a győzelem hatalmas mámorából elkezdett nekünk mintegy nyüzsögni és megnyilvánulni sorban. 
Van, ami nem változik, egy bizonyos aspektusból pedig – hogy már tizenkét éve ülünk a ganyéban, és négy esztendeig még biztosan fogunk – szinte öröknek tetszik. Ez pedig Szijjártó, az ő kommunikációja, ami azonban a Fideszé is egészen. Csak úgy elalélva, mintegy a ránk váró pokol egyik elemeként sóhajtottam meg a sejtést, hogy ezeknek mekkora lesz a pofájuk a választás után, hogy milyen hatalmasra növekszik az egójuk és az eget beborító arcuk, és nem is kellett sokáig várni, hogy igazam legyen, s bár ne lett volna az. Külügyminiszterünk mellén az orosz hűségkitüntetéssel szólt be az Uniónak (Prüsszel), hogy szálljon le a magas lóról, illetve elég a nagyképű nyilatkozatokból, és vegye fel tagnak a putyinbarát Szerbiát, mert a magyar kormány óhaja ez.
Sajnálatos módon nem játszik már a néhai Antall József taktikája és szlogenje, miszerint most alámerülök és kibekkelem őket, utalva a kommunistákra, akik aztán múzeumigazgatói széket tettek alája, hogy módosan bekkelhessen. Mi hozzá képest már túl régóta vagyunk a folyó túlsó partján, és a mostani hatalom nem gyakorol velünk gesztusokat, mert a jelek szerint elszántabb és módszeresebb, mint a kommunisták – akik ellen még harminc év múltán s bőszen harcol –, és az írmagunkat is ki akarja irtani. Nem vagyunk hát olyan kivételezett helyzetben, mint a rendszerváltók, akik közül a leghangosabbak jól éltek addig is, míg eljött az ő idejük.
Hogy miért nyert megint Orbán és miért újra kétharmaddal, arról majd az okosok nekilátnak köteteket írni, és ami teljesen érdektelen lesz. Így, első ránézésre nagy valószínűséggel egy bűncselekménnyel, ami a háborúval fenyegetés, összefoglalva pedig, és ez a lényegesebb, mert úgy tűnik – és most már teljesen biztos –, hogy a magyar társadalomban erre van igény. Fizikailag, lelkileg, de legfőképpen szellemileg, így a negyedik után ez már teljesen bizonyos, mint ahogyan az is, hogy nagy valószínűséggel most már nincs értelme semminek sem.
Négy éve a választás napjának éjszakáján nagy valószínűséggel volt egy infarktusom. Mindenféle tünettel, ami a tankönyvekben írva van ilyen esetekre, levegőért kapkodva, jeges izzadságban úszva, iszonyú, zsibbadt fájdalommal a karomban és a mellkasomban néztem, ahogyan Orbán részegen tutulva ünnepli a semmiből jött kétharmadát. Addig még soha nem volt ekkora szerencsém, hogy infarktusom legyen, ilyképp nem tudhattam, mivel jár a létezés eme gyönyöre. Lehet, nem az volt, de hetekig kóvályogtam az utcán légszomjtól meg-megállva, tisztára, mint a filmekben a szívrohamból lábadozó sztárok. Ha nem lett volna iszonyúan spleenes hangulatom, Hollywoodba képzeltem volna magam a lepusztult, gödrös, madárszaros utcán.
“A mi méréseink szerint fej fej mellett állunk” – állította az ellenzék kampányzáróján Márki-Zay Péter, aki szerint az ez mozgósítással és a bizonytalanok meggyőzésével vasárnap győzelmet hozhat. A miniszterelnök-jelölt nem kímélte Orbán Viktort, bízik a fiatalokban és a csodában. Az eseményen volt “politikai divatbemutató”, buzdított Karácsony Gergely, Hajós András és Iványi Gábor is.
Amikor csütörtökön a Fidesz közleményében a Marosvásárhelyen elégetett levélszavazatok kapcsán kijelentette, hogy „baloldal minden aljasságra képes, 2006-ban tévészékházat gyújtottak fel a hatalom megtartásáért, most szavazólapokat”,
Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy máma a vasárnapról fogunk beszélgetni sokat, de nem értettem, hogy mit kell a vasárnapról beszélgetni, sőt, sokat. Mondtam is az anyunak mega zapunak, hogy beszélgetni fogunk a vasárnapról az oviba, és az apu meg fölsóhajtott, hogy mit akar ez a némber már megint, de az anyu mondta neki, hogy ne a gyerek előtt. De mindegy volt már, meghallottam, hogy némber az Ibojnéni, de nem tudom mi az, ezért kérdeztem az anyut, hogy hogyan némber az Ibojnéni, de nekem meg azt mondta az anyu, hogy ne az apu előtt kisfiam. Az apu elment a konyhába morogni, én meg a szobámba legózni kicsit.
Mátyás óta nem volt ilyen jó vezérünk, mint Orbán Viktor – nyilatkozta Kű Lajos valahai labdarúgó egy lap felmérésére válaszolva. És akkor rájöttem, hogy a lapok teszik tönkre az országot a Fidesz mellett, amelyek terjesztik a sötétséget. Kű Lajost úrfikoromban láttam szaladgálni a pályán. Kár érte, kiváló labdarúgó volt, őket pedig nem az eszükért szereti a stadionok népe, ilyképp a mátyásos hasonlat megbocsátható, legalább hallott a királyról, tud arról, hogy volt ilyenünk, ami sokakról nem mondható el. A lap felmérése során megszólaltatta még Győzikét, Dopemant és Pataky Attilát, hogy osztályozzák a kormány munkáját, azon belül is a háború és a járvány kezelését kiemelten, de úgy összességében is, visszatekintve az eltelt évekre.