Novák, Balog, Kossuth, kisnyúl
- Részletek
- Készült: 2022. április 16. szombat, 08:43
- Találatok: 2765
Nem szeretném, ha olybá tűnne, hogy pikkelek Novák Katalinra – pedig de, mert bűnei számosak, hatalmasak és feledhetetlenek –, és foglalkozna vele a fene, ha nem tolnák az ember képibe a magasztos maszlagot, a celofánba csomagolt és masnival átkötött pátoszt. Interjút adott a Kossuth rádióban leendő köztársasági elnökünk, kérdezője pedig Balog püspök volt, Orbán régebbi minisztere, amiből kitetszik, ezek semmit nem bíznak a véletlenre. Újságíró már annyira sem kell, mint Orbán rendszeres felszopója – bár ő szakmabélinek nehezen nevezhető, de legalább a nevét adja a színházhoz –, megoldják okosba’, maguk között a dolgokat.
Szóval diskuráltak ezek ketten, a hangszóróból pedig csöpögött a mézédes takony. Leírtam már párszor, és ím, itt a bizonyság is reá, hogy Novák már rég elemelkedett az anyaföldtől, ha így folytatja, hamarosan teljesen legyőzi a gravitációt, és elszáguld a végtelen űr mélyibe. Ennyit a körülményekről és a hangulatról, amely mindemellett rózsás volt. Azt mondta leendő köztársasági elnökünk nekünk, hogy neki hivatása, valami mély, zsigeri késztetése a nemzeti egység kifejezése, hogy felülemelkedjen az úgymond törésvonalakon, ami csudás egy idea volna, ha nem játszott volna óriási szerepet ezek kialakulásában. 
Hétszázhúsz lett, maradhat? – kérdezték a szakik Áder Jánost, miután végeztek a rezidenciával, ahová a munkában megfáradt elnök úr pihenni térhet, megkezdeni mintegy nyugdíjas napjait küzdelmes és dolgos élete lezáró aktusaként. Már csak a memoár megírása van hátra, hacsak a pecázás nem veszi el neki az idejét teljesen. A hétszázhúsz, mint a szakik érdeklődése a rezidencia négyzetméterére vonatkozott, ami a duplája az addig ott álló épületnek, és még külön kormányrendelet is kellett, hogy ekkora lehessen. Feltehetően nem azért, mert a szakik nagy buzgalmukban hozzáépítettek ezt meg azt, hogy jé, itt egy szoba, ott egy lift, amott meg egy bálterem.
Állítólag Lázár János (a márkiverő hős) miniszteri széket kap a sokadik Orbán-kormányban, és feladata lesz a multik kiszorítása a kereskedelemből. Megértjük. Felforgató tevékenységet már emberemlékezet óta végeznek, sőt, keresztényüldözést folytatnak, mikor is, akárha a Sátán földi helytartói vasárnapi nyitvatartással csábítják a hívőket, akik ott vergődnek a kocsmában meghasonolva könyökölve a sör-, oder fröccstócsás asztalon, hogy misére induljanak, meccsre vagy boltba. Kinéznek a légyszaros ablakon, sóhajtanak lelkük fenyegetésében, és nem mennek sehová, kivárják, amíg asszonyuk végez a kirántott hússal, s csak akkor térnek haza, de addig is kérnek egy rundót.
Varga Judit itt a választás környékén kicsit elcsöndesült, hegedülgetett csak, magában dekázgatott mélán. De most, hogy kétharmaddal megint tágra nyílt a világ, újra szembe jön vele a jogállam, amivel miniszterségének kezdete óta küzd több-kevesebb sikerrel. Igaz, jó darabig még meghatározni sem tudta mi az, elborzadva állt előtte, és nagy dilemmájában – vagy Orbánnak tett fogadalmában, miszerint élete árán is megvédi őt a rá törő Brüsszeltől – odáig is eljutott, hogy ugyan a jogállam, mint fogalom definiálhatatlan és nem megfogható, ennek ellenére kies hazánk az abban foglalt minden kritériumnak megfelel, sőt, még jobban felel meg.
Utoljára még a választás előtt láttuk Németh Szilárdot, aki a NER-ben mint rezsitábornok és hadseregkukta fogaskeréki minőségben zakatol, időnként egy kis zsírt fröccsentve a viaszosvászon terítővel borított asztalra, amelyen nyűtt imádságoskönyv heverész. Akkor épp egy villanyoszlopon balettozva fotózkodott, mint írta a dokumentumértékű képhez, épp útban Őrtilos felé, ahová a helyi fideszerő kampányát megtámogatni, annak a fényét emelni mintegy fáradt el a távoli és bűnös Csepelről. Itt, a városban maga a rezsitábornok szállt harcba negyedszerre is a baloldali ármány ellen, és negyedszer verték bucira.
– Te Bélám… – fordult oda íróasztala mögül egy Gucci táskában kotorászva a magas, szőke férfi a vele szemben ülőhöz – Te Bélám, csinálni kellene valamit ezzel az április 11-el.
Csak nem bír véget érni ez a nyamvadt választás. Pedig már akkor lefújták, amikor el sem kezdődött, sőt, ha igazán belegondolunk, voltaképp a 2010-es kétharmad után látni lehetett 2022 áprilisát két előjelből, amikor korábban a kedves vezető egyszer azt találta mondani, csak egyszer kell nyerni, de nagyon, a sokak által már méltatlanul elfeledett Mikola elvtárs pedig úgy látott a jövőbe, hogy azt találta mondani, a határon túli szavazatokkal húsz évre bebetonozza hatalmát a Fidesz. Ha úgy vesszük, tiszta happy, hogy ebből tizenkettő már letelt, ha másképp, akkor pedig ez kivégzésünk rövid története.
Kövér pedellus ábrándos hangulatban van mostanában. Ez nála azt jelenti, hogy nem küldi akasztófára az ellenzéket, nem nézi állatnak őket kijelentve, jobb volna, ha a világon sem lennének. Olybá tűnik ezekben a napokban, mintha Kövér pedellusnak lelke volna, jól álcázza tehát magát. De ez arra is utalhat, még nem dolgozta fel a soha nem volt győzelmet, kóstolgatja az ízét, mert még nem tudja, kinek a mikrofonját kell kikapcsolnia abban a közegben, ahol a bátor százharminchármak lassan már száznegyvenek lesznek, plusz a könyvdarálós bagázs. Ilyen magunk formának alig is jut hely ott, és igaza van Hadházynak megint, aki előjött azzal, fölösleges oda beülniük.
Varga Judit egyetlen közlendője a választás után annyi volt, hogy csupán az dőlt el, fiaink – esetleg lányaink – nem mennek háborúba, és gyermekeink meg lettek védve úgymond. Egy minimalista célkitűzés hamis interpretációja, amit az igazságügyi miniszter elibénk delirált, mert fiaink – netán lányaink – semmiképpen nem indultak volna a vérzivatarba, és senki nem is akarta lemetélni Orbán kis huszárainak fütyijét egyáltalán, sőt a kisleányok (mint leendő magyari édesanyák) sem lettek volna kényszerítve arra soha, hogy pajeszt és méteres szakállat növesszenek.