Hírek

Visszatérve azonban Novák meghirdetett büszke évtizedére, ami a mai kályhánk, azt kellene tudni, hogy csupán improvizált a drága, vagy ez a hivatalos történelmi irány, mert egyáltalán nem mindegy, magam is úgy alakítom a tudatom. Amikor kölökoromban az énekkarban (vagy karének) erősen harsogtuk, hogy „büszke név az úttörő, viharban edzett drága név, ha hallod a szót úttörő, nevedre százszor büszke légy“, akkor sem dagadt az ember keble, mert büszkének lenni nem úgy megy, hogy, na, legyél már büszke, szorítsad Józsi, míg el nem fehérül a száj is. Büszkének lenni valamire lehet, a semmire lehetetlen, vagy káprázat csupán, délibáb a Hortobágyon.

Nagy Ferenc koncertezett a minap, és ezen szükségét érezte a buzizásnak, ráérezve mintegy a kor üterére. Bár a dramaturgia és a koreográfia hagyott némi kívánni valót maga után, de a Kossuth-díj nem garancia a minőségre, mint ahogyan mindenféle keresztek sem az erkölcsi tartásra. Manapság a díjak a hűség jutalmai, ezért kapja meg őket mindenféle szaralak. Nagy Ferenc is a Kossuth-díjával három nőnek öltözött férfit vezényelt a színpadra, miszerint ezeket Merkel küldte, hogy ők nem buzik, de nagyon melegek, azt sem tudják, fiúk vagy lányok, mert transzvesztiták. Majd megénekeltette őket, és a tökeit markolászva elbocsátotta a statisztákat.

Az irány, amelyen a hercegkisasszony elindult, helyes tehát, de kisebb módosításokra szorul, ha nem is tesz tanúbizonyságot túl nagy képzelőerőről. Vajna Timi fánk, Orbán Ráhel rugdalózó, seco jedno, mindkettő arra mutat, hogy tőke van, ész nincs, de miért is lenne. De nem is ez az érdekes, hanem a megcélzott közönség, ők a jómódú, a NER által kitömött kispapák és kismamák, akik, ahogyan olvashatni a tervekben, különleges életérzést és szemléletmódot is kapnak, és mindettől meg kell a szívnek szakadni. Már épp készül is. Nem volt hiábavaló a svájci oskola, ahol ráragadt Ráhelre a minőség, ám ebből az is kiderül, a magyar valósághoz olyan a viszonya, mint az apukájának.

Olimpiázott a kedves vezető a talmi sikerektől eltelve, és elsőként a macsó énje jött elő, hogy úgy ne mondjuk, a vak komondor oldala, amikor afölött örvendezett, hogy végre férfiak is nyertek aranyat. Mert, mint bánatosan kifejtette, Rióban egy kivétellel csak női első helyezettünk volt, ami nem az igazi, hogy miért, azt kérdezzék meg őméltóságától. Már ebben is minden benne, van, hogy ez az alak a falusi párttitkárságnál magasabb hivatalra alkalmatlan – erre is kis jóindulattal –, amit ezután delirál, az azonban mindenen túltesz. Nem is tudom a feelinget mihez hasonlítani, az ötvenes évek texasi kertvárosától a kakastollas magyar faluig minden benne van, de leginkább Kövér bajusza.

Másodjára srejboljuk ide, hogy ennek a tíz százalékára volt csupán szükség, a maradék raktározásából pedig újabb nerlovagok mártogatnak vajas kalácsot a kakaójukba. Harmadikként pedig jegyezzük fel, hogy a fölösleget viszont – amit az adófizetők pénzén vettek, hogy bevéssük – úgy osztogatja Szijjártó szerte a nagyvilágban, mint valami kakasnyalókát a gyerekeknek vasárnap délelőtt a mise után a keresztényi Neriában. És többek közt erre sem adtunk felhatalmazást, mint ahogyan alig is van olyasmi kormányzati intézkedés, ami a jóváhagyásunkkal vagy belenyugvásunkkal történne meg, és mégis megtörténik, de most mégsem erről lesz szó.

A Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) szegedi intézménye már tavasszal felkerült az adósok listájára, a közösség elnökének, Iványi Gábornak a közleménye szerint a napokban az adóhatóság már rá is tette volna a kezét az értékesíthető ingóságokra, ha lettek volna ilyenek. Csakhogy ilyet nem találtak, mert a táblák, a padok, nem értékesíthetők a helyszínre érkező hivatalnokok megítélése szerint. Legalábbis ez derül ki Iványi Gábor közleményéből.

 

A MET a kormány támogatása híján évről-évre egyre nehezebb helyzetbe kerül, miközben állami feladatokat is ellát, és intézményeiben főként szociálisan rászoruló családoknak nyújtanak segítséget, akár oktatásról, akár más ellátásról van szó. Tavaly augusztusban a normatíván felül járó támogatás felét, az idén júniusban már a teljes összeget vonták el az általuk fenntartott intézményektől, és ahogy azt Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár közölte a Testvérközösséggel, köznevelési szerződést sem kötnek velük a következő tanévre.

Ezért ilyen bamba jobb sorsra érdemes országunk, ami lehangoló állapotot az is mutat, hogy egy Kocsis oszthatja benne az észt. Felteszem, Kocsis Máté nem rendelkezik néprajzos ismeretekkel, mint ahogyan másfajtákkal sem nagyon. Mert, ha előfordulna az a szenzáció, hogy valamiről is tudása van, akkor a népi gyermekmondókákat tiltatná ki az óvodákból, amelyek nagy része vérbő szexuális tartalmakat hordoz, így az a fura helyzet áll elő, hogy a kis pisiseket nem az apukájuk és anyukájuk tanítja meg a nuni és fütyi használatára, hanem egy több száz éves falusi tata, amitől föl kellene álljon a szőr Kocsis Máté hátán. Ám az föl nem áll.

Megvan az íve Kövér pedellusnak, azzal azonban nem igazán számolt senki – még Orbán sem talán, amikor a magas hivatalt adta neki –, hogy a végén elmegy az esze. Ez is elnézhető volna, bizonyos kultúrkörökben tiszteletet vagy imádatot is kivált (lásd dakoták), innen, a panelproli létből nézvést azonban röhejes, ahogyan egy jól kivehetően eszement ember próbálja a világot magyarázni a démonai közül, akik most a pedellus előadásában a tudatát akarják birtokba venni, mint azt volt kedves tegnap kifejteni. Méghozzá hosszan, alaposan, ami mutatja, hogy a visítás rendszerré állt össze a fejében.

Varga Judit átment ezen a szűrőn. Amikor őt hitében meggyőződve a kedves vezető szerelmesen a szemébe nézve, egy pohárka pezsgővel kézben szolgálatra alkalmasnak találta elfogadva mintegy a hódolatát, Varga Juditba belekerült a szentlélek, és néha kiugat belőle csalfa kiskutyaként. Hogy tiéd vagyok édes gazdám, ezt csaholja, de ez az ő nyomora, a miénk pedig, hogy miniszter, amit igazán nem is értünk, illetve dehogynem. De vissza az örömökhöz. Amikor azt mondja Varga, hogy eltaláltunk egy ideget Brüsszelben, ezzel azt a képzetet óhajtja erősíteni, hogy Brüsszel elevenjére tapintott mintegy, olyan dolgot bökött meg a kardjával, ami neki kiváltképp fáj.