Orbán és a gyerekek
- Részletek
- Készült: 2021. február 06. szombat, 10:55
- Találatok: 2594
Miniszterügynök elvtárs vagy hadakozik a magyar nyelvvel – és miért ne azzal, ugye –, vagy pediglen olyan hatalmasra növekedett sötétségében, hogy nem tekinti embernek alattvalót, amit ugyan nagyon régóta sejtettünk, de már egyre inkább tudunk is. Tegnap péntek volt, az a nap tehát, amikor heti monológjai elhangzanak az éter bitorolt hullámain. Száll a kappanhang elektronyos jellé alakítva, majd pediglen visszaváltozik, materializálódik úgymond Büdös Józsi táskarádiójában, hogy megtöltse annak fejét mindama bölcsességgel, ami a kedves vezetőből fakad. Mégpedig teljesen.
Így tanítja az ő népét egyetlenünk, s valljuk meg, oly hatékonyan, hogy amikor – olykormindig – a szomszéd büdös Józsim elbődül mint nyolc bivalycsorda, ő folyik ki a száján át egyenesen le a parkettára, konyhakőre. Hogy nép és tanítója ennyire egy legyen, az adomány, hovatovább áldás, s amikor – mint már sokszor előadtam – az én büdös Józsim érdeklődik nálam valamely sporteseményről akképp, hogy emberek játszanak-e vagy asszonyok, akkor én valagba rúgva őt penderítem ki a lakásból. Viszont a bődület még ott marad huzamos ideig, hogy ne úgy érezzük, szinte örökre. 
Orbán Viktor lengyel elvtársai, úgy is mint bratankik, akikkel vállvetve menetel szembe a civilizált világgal, átlépték a Rubicont. S ha most ők azok, akik miatt el kell gondolkodnunk életről és halálról, sőt, keresztény kultúránkról is, azért van, mert a mi rezsimünk szellemiségében épp megfelel a lengyelének, s ami ott történik, az bármikor megeshet velünk is. Másrészt a humánum és – urambocsá és sajnálatosan – a felvilágosodás nevében kell megmutatni és tiltakozni az ellen, ami ott már valóság, viszont a fentiek miatt ránk is bármikor várhat.
Megjött az ez évi gumicsont-szállítmány, lehet rágcsálni bolodogan, lehet szörnyülködni, és lehet jó nagyokat röhögni. Politikusaink vagyonbevallanak.
A kormány a legnagyobb titokban költene el 5700 milliárd forintot az uniós helyreállítási alapból, a Brüsszel által kért konzultációknak nyoma nincs.
Tegnap Kásler kihantolási miniszter egy röpke pillanatra megfeledkezett összes királyaink dohos csontjairól, sőt, magáról Jézusról is, és egy kisded jutott az eszébe. Az egy éves szülinapját ünneplő operatív törzs, mint a nemzet megmenekülésének záloga. Olyan kis aranyos az operatív törzs, ahogyan már jár, tipeg az ő kis talpain, örül a tortájának. Viszont még beszarik. Kásler miniszter összegezte is a szülinapos érdemeit, hogy a kisded „korábban soha nem tapasztalt kihívásokkal szembesülve, a magyar emberekkel együtt, rendkívüli munka közepette érte el, hogy az ország a járvány legkritikusabb pontján is kitartott”.
Tüntetni készülnek ma a megalázott és megnyomorított vendéglátósok, és nem úri passzióból, hanem, hogy éhen ne haljanak. Azért az már delikát, ha egy fogadóst fenyeget ilyen veszedelem, most azonban az a sajátos helyzet állott elő, hogy ő szíve szerint etetné a népeket, a jámbor halandók pedig tömnék magukba, amit eléjük raknak, de nem lehet, mert a hatalom nem engedi. Fura ez a hatalom, hogy milyen megfontolásai vannak, mert a tüntetők olyan felindulással is indulnak a térre, nem szeretnék, ha ők és cégük teljesen kivérződve aztán valamely nerlovag zsebében végeznék, mert most már azt feltételezik, hogy erre is fut a dolog.
A kedves vezető bájos kappanhangja mostanában nem a régi. Kiérződik belőle a népének és érette, általa élés szorítása, ahogy nyomja agyon őtet a mahomet nagy felelősség mázsás, szörnyű súlya, midőn meggyógyít mindenkit, miközben senkit sem hagy az út szélén, és más efféle furfangok a ládafiából, a falvédő alól. Hát hol máshol, a Kossuthon lehetett hallani tegnap, midőn népe felől aggódott, mit szabadjon neki, mit sem, gondosan szem előtt tartva 2022 tavaszának egy ma még ismeretlen napját, mikor is elvárható, hogy holtomiglan hatalmát újólag szavazatukkal jóváhagyólag megerősítik mindannyian azok, akik őtet a trónuson szeretnék látni az idők végezetéig. És még két nap. Vagy esetleg három, mert minden lehet.
„Nem mintha eddig olyan sok segítséget kapott volna Magyarország az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségétől (Frontex), de Brüsszel a jelek szerint még ezt a keveset is el akarja venni.” – írta Kovács levelező tegnap, miközben szemüvege furán csillogott, ahogyan konstatálta, hogy Brüsszel már meg is lopja a mimagyarokat. Pokol az élet. Olyan ízű ez a szó, ez a Frontex, mintha a doktor bácsi mondaná, hogy felír belőle egy dobozzal, mégpedig delírium ellen, hogy a delikvens ne lásson minden bokorban és ablak mögött Sorost, rézfaszú baglyot, és Manyi nénit leteperő turbánost Allah nevével ajkain, zsebében a mimagyarok munkahelyével.