Ideje van a költözésnek
- Részletek
- Készült: 2022. április 15. péntek, 09:32
- Találatok: 2746
Hétszázhúsz lett, maradhat? – kérdezték a szakik Áder Jánost, miután végeztek a rezidenciával, ahová a munkában megfáradt elnök úr pihenni térhet, megkezdeni mintegy nyugdíjas napjait küzdelmes és dolgos élete lezáró aktusaként. Már csak a memoár megírása van hátra, hacsak a pecázás nem veszi el neki az idejét teljesen. A hétszázhúsz, mint a szakik érdeklődése a rezidencia négyzetméterére vonatkozott, ami a duplája az addig ott álló épületnek, és még külön kormányrendelet is kellett, hogy ekkora lehessen. Feltehetően nem azért, mert a szakik nagy buzgalmukban hozzáépítettek ezt meg azt, hogy jé, itt egy szoba, ott egy lift, amott meg egy bálterem.
Ha ilyen lett, azt minden bizonnyal a leendő lakó igényei miatt lett ilyen, de mi, porbafingó panelprolik el sem tudjuk képzelni az életet hétszázhúsz négyzetméteren, ekkora házba egy falu belefér, akinek a lakosai mind a Fideszre szavaztak. Viszont tényleg nem tudjuk, elnök úr mit csinál majd itt nyugdíjas napjaiban, feltehetően fogócskázik és bújócskázik a kisonokákkal, illetve valahol berendez benne egy halastavat. Olybá tűnik, mintha irigyelnénk ezt a hétszázhúszat, pedig irigyli a rosseb, mert a gyakorlatból tudjuk, mit kell azt majd takarítani és porszívózni, sikálni a padlót meg szidolozni a kilincset, az ablakpucolásról nem is beszélve (lásd az utódot). 
Állítólag Lázár János (a márkiverő hős) miniszteri széket kap a sokadik Orbán-kormányban, és feladata lesz a multik kiszorítása a kereskedelemből. Megértjük. Felforgató tevékenységet már emberemlékezet óta végeznek, sőt, keresztényüldözést folytatnak, mikor is, akárha a Sátán földi helytartói vasárnapi nyitvatartással csábítják a hívőket, akik ott vergődnek a kocsmában meghasonolva könyökölve a sör-, oder fröccstócsás asztalon, hogy misére induljanak, meccsre vagy boltba. Kinéznek a légyszaros ablakon, sóhajtanak lelkük fenyegetésében, és nem mennek sehová, kivárják, amíg asszonyuk végez a kirántott hússal, s csak akkor térnek haza, de addig is kérnek egy rundót.
Varga Judit itt a választás környékén kicsit elcsöndesült, hegedülgetett csak, magában dekázgatott mélán. De most, hogy kétharmaddal megint tágra nyílt a világ, újra szembe jön vele a jogállam, amivel miniszterségének kezdete óta küzd több-kevesebb sikerrel. Igaz, jó darabig még meghatározni sem tudta mi az, elborzadva állt előtte, és nagy dilemmájában – vagy Orbánnak tett fogadalmában, miszerint élete árán is megvédi őt a rá törő Brüsszeltől – odáig is eljutott, hogy ugyan a jogállam, mint fogalom definiálhatatlan és nem megfogható, ennek ellenére kies hazánk az abban foglalt minden kritériumnak megfelel, sőt, még jobban felel meg.
Utoljára még a választás előtt láttuk Németh Szilárdot, aki a NER-ben mint rezsitábornok és hadseregkukta fogaskeréki minőségben zakatol, időnként egy kis zsírt fröccsentve a viaszosvászon terítővel borított asztalra, amelyen nyűtt imádságoskönyv heverész. Akkor épp egy villanyoszlopon balettozva fotózkodott, mint írta a dokumentumértékű képhez, épp útban Őrtilos felé, ahová a helyi fideszerő kampányát megtámogatni, annak a fényét emelni mintegy fáradt el a távoli és bűnös Csepelről. Itt, a városban maga a rezsitábornok szállt harcba negyedszerre is a baloldali ármány ellen, és negyedszer verték bucira.
– Te Bélám… – fordult oda íróasztala mögül egy Gucci táskában kotorászva a magas, szőke férfi a vele szemben ülőhöz – Te Bélám, csinálni kellene valamit ezzel az április 11-el.
Csak nem bír véget érni ez a nyamvadt választás. Pedig már akkor lefújták, amikor el sem kezdődött, sőt, ha igazán belegondolunk, voltaképp a 2010-es kétharmad után látni lehetett 2022 áprilisát két előjelből, amikor korábban a kedves vezető egyszer azt találta mondani, csak egyszer kell nyerni, de nagyon, a sokak által már méltatlanul elfeledett Mikola elvtárs pedig úgy látott a jövőbe, hogy azt találta mondani, a határon túli szavazatokkal húsz évre bebetonozza hatalmát a Fidesz. Ha úgy vesszük, tiszta happy, hogy ebből tizenkettő már letelt, ha másképp, akkor pedig ez kivégzésünk rövid története.
Kövér pedellus ábrándos hangulatban van mostanában. Ez nála azt jelenti, hogy nem küldi akasztófára az ellenzéket, nem nézi állatnak őket kijelentve, jobb volna, ha a világon sem lennének. Olybá tűnik ezekben a napokban, mintha Kövér pedellusnak lelke volna, jól álcázza tehát magát. De ez arra is utalhat, még nem dolgozta fel a soha nem volt győzelmet, kóstolgatja az ízét, mert még nem tudja, kinek a mikrofonját kell kikapcsolnia abban a közegben, ahol a bátor százharminchármak lassan már száznegyvenek lesznek, plusz a könyvdarálós bagázs. Ilyen magunk formának alig is jut hely ott, és igaza van Hadházynak megint, aki előjött azzal, fölösleges oda beülniük.
Varga Judit egyetlen közlendője a választás után annyi volt, hogy csupán az dőlt el, fiaink – esetleg lányaink – nem mennek háborúba, és gyermekeink meg lettek védve úgymond. Egy minimalista célkitűzés hamis interpretációja, amit az igazságügyi miniszter elibénk delirált, mert fiaink – netán lányaink – semmiképpen nem indultak volna a vérzivatarba, és senki nem is akarta lemetélni Orbán kis huszárainak fütyijét egyáltalán, sőt a kisleányok (mint leendő magyari édesanyák) sem lettek volna kényszerítve arra soha, hogy pajeszt és méteres szakállat növesszenek.
Ha nem lenne teljesen formán kívül, azt kellene mondanunk, hogy formában van Orbán Viktor Mihály, a magyarok – immár tényleg – örökös miniszterelnöke, aki a megszokott kétharmados győzelme után újult erővel lakja be a NER-t (vö: Neria), mintha nem töltötte volna ki már eddig is egészen. Minden zegét és zugát. Emlékezhetünk, mert emlékeznünk kell – és nem azért, mert oly jó –, midőn minden egyes megyei lapban ugyanott és ugyanaz a kép, szöveg és borzalom jelent meg Orbánt tolva a képünkbe, mintha megtöbbszöröződve egyszerre adott volna interjút ugyanakkor Borsodban és Vasban, Szabolcsban és Zalában.