Orbán vagy Orbán
- Részletek
- Készült: 2021. november 14. vasárnap, 10:53
- Találatok: 2363
Nem tudom, kedves olvasó, gyomrodban remegő izgalmakkal ébredsz-e ma bele a ködökbe, hálát adva az egy teremtő Istennek, hogy megérhetted ezt a napot is, amelyiken tisztújítást tart a Fidesz. Pedig azt tart, ha eddig nem is írtad föl magadnak, sejtetted vagy gondoltad volna, hanem úgy keltél ki a marasztaló ágyból, hogy na, megint egy nap, amit túl kell élni. Illetve másképpen: hurrá, fölébredtem világ, jó benned lenni. De mindegy is. Nékem a dédanyám jutott eszembe, a verébszerű alakja és a csomó a kendőjén az álla alatt, mikor is a dunna melegéből olvasta az okuláréjával az MSZMP megyei lapjának címoldalát fennhagon, miszerint „Kádár János ismét a körülbelül titkára lett”.
Tudom, hogy már meséltem a kölök Kázmér sztoriját, de mindig eszembe jut, s nem a vénség távoli múltat megszépítő messzesége miatt, hanem mert ugyanaz van megint. Kádár János a KB (ómami szerint körülbelül) titkára lett mindig, amiről az MSZMP megyei lapja tudósított, most pedig Orbán lesz a Fidesz elnöke mindig, amiről a KESMA megyei és összes (pár száz) lapjai tudósítanak. Tudom, hogy másabb a kommunikáció napjainkban, de nem ennyire, és azt is tudom, hogy Kádárnak a körülbelüli titkársági székére esetleg volt kihívója. Míg Orbánnak az elnöki trónusra senki sincs, az idő épp emiatt nem körben forog, hanem karikatúrába torzulva ismétli önmagát. Lelkünkre így ül ez a kor. 
Demeter Szilárd szereti a magyar kultúrát. Ez – mivel annak korlátlan pénzügyi ura – megnyugtató, de kiábrándító is egyben. A magyar kultúrát a magyar ember – nem fideszi, hanem anyai és apai ágon – nem szereti, hanem ő maga a magyar kultúra. Benne él, az a lélegzete neki, a szíve dobbanása, azzal és abban születik és hal meg. A magyar kultúra a magunkfajta magyar embernek a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom, a piros, rakás falucska és a Krúdynál gőzölgő velőscsont. Ilyképp, ha Demeter szereti a magyar kultúrát, akkor azt kizárólag olyan szemmel teheti, mint ahogyan mi szeretjük a franciát, oroszt vagy akármilyet, érdeklődve hajolunk föléje, mint annak idején Szerb Antal, akit és a hozzá hasonlókat viszont Demeter nem szeret. De erről majd később.
„A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének nincs jogalapja.” – mondotta tegnap Varga igazságügyis olyan elégedettséggel, mintha ezzel az Uniót, annak kekeckedő sorosista ügynökeit egyszer s mindenkorra leszerelte volna. Ebben a mondatban benne van Varga, Orbán és a komplett NER, ahogyan néznek egymásra szerelmes szemekkel pezsgővel a kézben azzal a képzettel, hogy övék a nagy, kerek világ. Nem egészen. Valljuk be, jobban áll Varga Juditnak, amikor boszorkányüldözést visítozik, mint amikor igyekszik okosnak mutatkozni, és nekilát emlékezni egy jogi nyelvezetre, és ezen nyilvánul meg.
Várkonyi Andrea váratlanul bekerült a TV2 Média Csoport Kft. igazgatóságába, mint tegnap hírül kaptuk és vettük is nagy buzgalommal. Indoklást is csatolt hozzá a Mészáros Lőrinc üzleti kötelékébe tartozó vállalat, amelyben felsorolják az új igazgatósági tag érdemeit és az igazgatóság jogosultságát való indoklást, amiben szerepel, hogy Várkonyi orvosi, közgazdász és pszichológus diplomával is rendelkezik, tévésként pedig épp itt koptatta a képernyőt, formailag tehát ebben az egészben az ég egy világon semmi kifogásolni való nincsen. Mégis savanykásat böfögünk mindezeket olvasván, és az a dolgunk épp emiatt, hogy fölfejtsük rosszkedvünk telének okát.
Most, hogy Kósa Lajos Pegasus-ügyben végképp a Fidesz fejére borította a csordultig telt éjjeli edényt, azt hihetnők, hogy legalább egy pöttyet meghunyászkodik a galeri, ha jogi következményekben nem is reménykedhetünk. Balga ábrándok. Mintha mi sem történt volna. Kerényi János fideszes képviselő szerint pedig azért nem változik semmi, mert, idézem: „vidéken evvel olyan nagyon nem foglalkoznak”. Ebben a mondatban benne van az egész széles és lapos fideszvilág, ahogyan levitálni hiszik magukat mindenek felett. Megérteni nem, csak értelmezni tudjuk, illetve igyekszünk ezt az ugari gondolatiságot, amihöz elsőként egy kérdést teszünk fel.
Szijjártó megint alakított. Azt hihetnők, hogy ez ütős kezdés, és a nyájas olvasó dörzsöli a tenyerét, miszerint lássuk azt a medvét, mit hozott össze külügyminiszterünk, de ezzel nem megy semmire a krónikás. Mivelhogy Szijjártó úgyszólván egyfolytában alakít. Egy nagy alakítás az élete, tehát az mellbe csapós indítás az volna, ha ilyenről nem számolhatnánk be Az volna ám a trip, de ilyen elő nem fordul, ettől tartanunk nem kell, mivel minden napra jut valami csemege, olykor több is. És most, hogy elmeséltem az elbeszélés nehézségeit, nézzük külügyminiszterünk e napi delirálását azzal az örömmel, hogy most épp nem toporzékolt, nem ágaskodott a taraja fenyegetőn, mert baráti közegben adta elő agyának lucskos, iszapos tartalmait.
Szerencsétlen szírek. A kedves vezető a maga suttyó stílusában pénteken mintegy odasuhintva a libernyákoknak az omladozó nyugaton, ilyet böfögött az éterbe bele: „Mi készen állunk arra, hogy nyitunk egy korridort, akinek kell, és a migránsok fölmasírozhatnak ott Ausztriáig, Németországig, meg Svédországig. Ha kell nektek, vigyétek.” – Mondta ez a mi egyetlenünk a tavaszi választások lázában égve mindig, és ezek a szírek ezt komolyan is vették. Így a híradójukban közölték a néppel, miszerint Magyarország lehetővé tenné, hogy aki onnan menekülni akar, futrohan a halál elől, kies hazánkon keresztül eljuthat Nyugat-Európába.
A Pegasus kémszoftver gyártója kijelentette, még az is lehet, szerződést bont kormányunkkal, mert a termékét nem arra használja, amire megvette, azaz, terroristák, szervezett bűnözők és hasonszőrűek, hanem az ellenzéke ellen. Nem erre készült, mondják az izraeliek, ők nem ilyen feltételekkel és felhasználásra adták el, tehát botrány van, mégpedig nemzetközi. Júliusban robbant ki ez az egész mocskos ügy, kormányunk pedig azóta sunnyog pintérestől vargajuditostól cakumpakk, mígnem jött nekünk Kósa Lajos néhány napja.
Bemutatják Brüsszelben az Elkúrtuk című filmalkotást, amit a magyar sajtó meglehetős eufemizmussal nemzetközi premiernek nevez. Abból a szempontból a megállapítás mindenképpen igaz, hogy nem kies hazánkban vetítik a nagy művet. Ám, ha ott lennénk, ahogyan nem tudunk, de – és ezt hangsúlyosan mondjuk – nem is akarnánk, látnánk, hogy kik ülnek a moziban bent, és e szempontból a premier nem igazán lesz nemzetközi, ha azon maximum a bűnös városban dolgozó, oda akkreditált fideszista magyarok vesznek részt. Vetíthetnék ez alapján akármely magyar ugari moziban is, ahová a tanulókat kötelezően, igazolatlan hiányzás terhe mellett viszik busszal a nagy bámulásra.