Kocsis Máté összes versei
- Részletek
- Készült: 2021. augusztus 29. vasárnap, 09:51
- Találatok: 2267
Ötödikesek lehettünk talán, amikor Takács Laci egy hétig idvezült, idióta mosollyal az arcán mondogatta a kis versikét, miszerint „utolsó óra, utolsó nap, nem fog az óra, nem fog az agy, aki eztet megszegi, Szájmon Templár leüti”. Hogy maga szerezte-e a rímeket vagy készen találta valahol, az soha nem derült ki, de mire véget ért a tanév, mindenkinek elege lett Takács Laci bárgyú képéből, és legszívesebben leütöttük volna, mint az általa emlegetett Szájmon Templár, akit a fekete-fehér Kékes típusú televízión lehetett látni odahaza, mint a világ rettenthetetlen hősét.
Nem az volt a furcsa, hogy Takács Laci kataton ódon ismételgeti a hülyeségét, hanem, hogy egyáltalán megjegyzett valamit, mert például az Anyám tyúkját nem lehetett a fejébe verni. De meg kell hagyni, Takács Laci jódógos, jómunkásember lett, szerette a focit, építette előbb a szocializmust, most pedig – gondolom – a NER-t. Takács Laci nem azért jutott az eszembe, mert vénségemre felébredt bennem a múlt iránti nosztalgia, hanem, mert Kocsis Máté is váratlanul versben kezdett beszélni. Olyan lett a feje, mint Takács Lacinak ötödikben, így meg kellett állapítanom, hogy az idő körben forog. 
Milyen szép is lesz majd, amikor a magyari kisiskolások átbújnak a vadászati kiállítás agancskapuján (vö: bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske, etc.), és így megérkezvén Semjén csodáinak birodalmába, hálatelt szívvel gondolnak a fővadászra, mert nem kell iskolába menni. Aki emlékszik még boldogult úrfikorára, s abban is a nebuló korszakra, jól tudja, milyen kincset érő minden lógási lehetőség. Mi annak idején almát szedtünk, ezek a maiak vadászati kiállításra járnak, s ráadásul ingyen. Nézhetik a molyette kitömött oroszlánt, a tározókat, amelyek között – ha őszinték akarnának lenni – szentelni kellene egyet Semjén svédországi házi rénszarvasos kalandjainak.
Budai Gyuszi bácsi felhívta a figyelmünket, hogy ne járjunk futballmeccsre, mert nem vagyunk mi arra méltók. Ugyan nem nekünk mondta mind, de Karácsonynak és Fekete-Győrnek, s lévén mi magunk velük egylényegűek, úgy nekünk is szól az intés, hogy „maradjunk távol” a futballmeccsektől. Rosszak vagyunk ugyanis mi, libernyákok, így néven nevezve és szó szerint, hogy „a magyar focit hagyjuk békén”. Hogy rosszak vagyunk, ez mélázós föladat, mert és ugyanis, ez lehet mechanikai, morális vagy esztétikai ítélet. Ha azt mondom, hogy például Dzsudzsák egy csámpás szerencsétlenség, akkor az mechanikai ítélet, mintha azt jelenteném ki, kitörött a kisvasút kereke.
Hetven országból több tízezer résztvevőt várnak az eucharisztikus dzsemborira, a pápai misére meg egyenesen százezer embert, de semmiféle járványügyi intézkedés nem lesz. Pedig már Müller Nyunyó is a negyedik hullámmal riogat, Fábry Kornél atya pedig – nem tudni milyen minőségben – azt nyilatkozta, abban reménykedik, hogy nem a nagy esemény alatt robban be a Nyunyó által emlegetett világvége. Megnyugtathatjuk, nem akkor, hanem utána. Van már operatív törzsünk a feudális játékok lebonyolítására, aminek Kovács levelező a főnöke, akkor szerintük ez éppen rendben van.
A Ripost nevű nyomdaipari termék, amely amúgy fideszista kézben van, tehát kormánymédiának nevezhető, szakadt kurvaként ábrázolta címlapján Demeter Mártát, az LMP volt alelnökét, akinek az a bűne, hogy bejelentette, tavasztól majd a Jobbik frakciójába ülne be, ha megválasztják. „Van már magyar politikai prosti” felirat díszeleg a rajz alatt. Így tehát függetlenül attól, hogy Demeter Márta helyezkedéséről mit gondolunk, azt viszont elmondjuk, hogy a Ripostról mi a vélemény, elegyítve bele a Fideszt és ami vele egylényegű, Orbánt. Mert a Ripost azt és úgy gyárt le, amit és ahogyan tőle megrendelnek.
Operatív törzset alakítottak az eucharisztikus kongresszus lebonyolítására is, mert az eddigiek ezek szerint annyira sikeresek voltak. A járványosat ismerjük, amelyik még mindig él, csak nem aktív, a nyári álmát alussza, mint tavaly, amikor ősszel működni kezdett, és meg sem állt harmincezer halottig. Ha úgy vesszük, hogy a fél ország is odaveszhetett volna akár, akkor tényleg teljes a siker, a kisdedek feltételek nélkül ölelgethetik a nyunyókákat, és a nagymamák is szellőzködhetnek az ablakban. Feltehetőleg, amikor a kongresszusos operatív törzs befejezi mágikus ténykedését, ez a járványos újra feléled, hogy egy percig ne maradjunk ilyen játékszer nélkül.
Olybá tűnhet, hogy én pikkelek Varga Igazságügyis Juditra, holott ez nincs is egészen így. Elmondom a viszonyomat hozzá, s így egyúttal mind az összes fideszistához is, hogy egyszer s mindenkorra világos legyen. Emlékezhetünk, mikor Wolowitz csodálkozva kérdezte Sheldont, miért adja neki a helyét a kanapén, amikor annyira szereti, a fizikus kimerítő választ adott érzelmeiről, amelyek a kanapén lévő helye iránt lobognak. Tévedés – mondta Wollowitznak – a helyemet a kanapén nem szeretem. Anyámat szeretem, a helyemhez sokkal mélyebb érzelmek fűznek, fejtegette.
Körülbelül abban a pillanatban, amikor Orbán erkélye fölött a tajtékos égen az egymilliárdodik forint füstölt el – és még hátra volt háromszáz milliónyi durranás –, szóval a három napos ünnepségsorozat első napjának estéjén, épp az orgazmus közepén a költői nevű Aba településen úgy képen töröltek egy helyi képviselőt, hogy eltörött az orra. Voltaképp, ahogyan minden falusi búcsú szükségszerűen torkollik verekedésbe, Orbán gagyija is akkor és ott ért fel a csúcsra, pedig még hátra volt két nap, és most is van még egy. Soha nem látszanak véget érni az örömök. Hogy betörték a képviselő orrát, az csak magyar virtus, mert mit is tegyen az a nép, amelyiknek egy utcai harcos a miniszterelnöke, pofán vágja politikai ellenfelét.