A nevetés
- Részletek
- Készült: 2021. július 23. péntek, 09:17
- Találatok: 2459
Gulyás Gergely kancelláriaminisztert tegnap egy kérdésre adott válasza után kiröhögték az újságírók. Politikusnak ennél nagyobb csapás nincs. Azzal, hogy a képébe nevetnek a mondandója miatt, egy csapásra hullik le róla minden lepel és méltóság, abban a pillanatban veszti el látványosan szavahihetőségét, abban a pillanatban semmisül meg politikusként. Amikor egy politikust szemtől szembe röhögnek ki, onnantól kezdve megszűnik politikusnak lenni, összedől az ebből fakadó és e köré épített tákolmány. Mert egy politikus, amikor rangot és funkciót kap, óhatatlanul elkezd levitálni, az emberek fölött lévőnek érzi magát.
Ennek oka ismeretlen, ám csak nagyon kevesek képesek kikerülni ezt a csapdát. Belőlük lesznek az államférfiak. Mindenki más megvetendően szánalmas, legyen a ranglétra akármilyen magas fokán, amikor abban a tévhitben él, miszerint politikusként különös lenne az emberek között, holott nem az. Ilyen szemszögből a gyűlölet vagy rajongás érdektelen, mindkettő erős érzelmi erőket mutat, ilyképp valamilyen függést. Ha viszont kiröhögik az embert, ez a kapocs egycsapásra szűnik meg, szellemi értelemben ott áll a kiröhögött egy szál alsógatyában, és jobb, ha szó nélkül eloldalog. Minden mondat, amit ezután kiejt a száján, a kárára van. 
Szólani kell. Mert hiába, hogy tudjuk, eszünkkel fölfogjuk és meg is értjük, hogy ami van ezzel a gyerekvédelmi népszavazással, az a terelési most már mindenről, a vágtató Pegasustól a megülő Fudanig, az el nem siratott harmincezer halottól az összes ellopott pénzünkig, Mészárostól Tiborczig és Ráhelig, KESMA-tól a Népszabadság haláláig és nyugdíjpénztáról rabszolgamunkáig, ez azért már egy szint. Lefelé meghatározni a nívóját nehezen lehetne, és ha abban bíznánk, hogy ez a szint azért már az egyatábornak is túl alacsonyan van, ilyenben reménykedni önámítás.
Drága, egyetlen igazságügyi miniszterünk a napokban posztolt egy titokzatos fotót, amelyen három gyermekével plusz egyetlen férjével pózol, és minden külön értesítés helyett azt a szöveget biggyesztette hozzá, hogy „a magyar érdekek megvédve”. Csak elindul az ember agya egy kis vándorútra mindezek után, főleg a bukolikus családi felvétel miatt, amikor közkeletű volt drága, egyetlen igazságügyi miniszterünk magánéleti válsága és válási szándéka, de ehhez nekünk közünk nincsen semmi. Maga a duma az elgondolkoztató, hogy meg lettek védve az érdekek, a magyaroké, de mégis fölvetül, hogy kinek az érdeke és mégis miféle.
Kellene írnom, mert volna mondanivalóm erről a lehallgatási botrányról, mégsem fogok, mert minek. Nézegettem itt az erről készült anyagokat a kirobbanástól a jelen helyzetig, állapotig. Az tűnik elém, hogy a történéseknek jól kidolgozott forgatókönyve van a totális tagadástól a kényszerű beismerésig, a hangoztatott törvényes működéstől a később kiderülő totális törvénytelenségig, és mégsem fog történni semmi. Varga Juditnak már tegnap le kellett volna mondania, amikor két nap alatt jutott el attól, hogy Magyarországon ilyen lehallgatás nem történt, odáig, hogy na, jó, igen, de jogállami keretek között.
Kölökkoromban fölöttünk lakott Fülöp úr a harmadikon. Új volt még a világ, gyorsabban nőttek ki a házak a földből, mintsem a környezet alakult volna hozzájuk, és így történhetett, hogy a ház töviben ott felejtődött egy vasúti sín, azon pedig vonatok hozták a kavicsot, föhenyet, és ezt éjszaka zajos markolókkal rakogatták kifelé, ha úgy diktálta az ütem. Mintha egy bánya közepén élt volna az ember, ahogyan épült erősen a szocializmus éjjel és nappal.
Orbán Viktor a kormány szájával ugyan, de mégis csak visszaszívta a civil szervezetek adományozóinak bejelentési kötelezettségét. Két hétig volt érvényben az ezt bevezető regula, s ha így ugyan gránit szilárdságúnak nem is mondható, de tartóoszlopos tákolmánynak talán kicsinyég igen. Nem tudni mi volt a nem ér a nevem, káposzta a fejem oka. Lehetett a brüsszeli pénzek féltése, a felcsúti lebukás-kiderülés, CÖF tisztánlátás, amik elég kínosak bírtak volna lenni. Egyetlen dolog biztos, nem a civilek tiltakozása okozta a pálfordulást, mert civilekkel, egyáltalán a Fideszen kívül álló emberek csoportjaival Orbán Viktor nem foglalkozik soha.
Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy máma jön egy bohóc hozzánk az oviba, hogy nevessünk sokat. De mi anélkül is sokat szokunk nevetni, ha a Pityu bolondozik meg hüjéskedik, de azért örültünk neki, hogy bohóc jön mihozzánk az oviba. Montam is az apunak, hogy érkezik a bohóc, amire kérdezte az apu, hogy melyik, a képviselő vagy a pap, mire az anyu mondta neki, hogy nade Karcsi, de azért mosolygott. Nem kellett ünneplősbe menni, hogy jön a bohóc, tehát nem megyünk ki a timpanoni emlékműhöz a homokozóhoz. Jó lesz nekünk.
Tegnap két maflást kapott a NER. Az egyiket jobbról, amikor az Európai Bizottság a homofóbtörvény és egy mesekönyv megbüntetése miatt indított jogsértési eljárást kies hazánk ellen. A másikat balról mérte a NER-re Brüsszel, amikor az Európai Unió Bírósága elé kapott meghívót Orbán és bájos csapata a menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés jogellenes korlátozása ügyében. Az első várható volt, a második is, csak így nagyobbat csattant, hogy két levelet is hozott a postás egy napon, ez a gyönyörök oly mértékű koncentrációja, amit elviselni már nem lehet.
Az mondja az Európai Bizottság, hogy Orbán hazudott. Nem mond vele újat, mégis, azért egy kormányról és annak vezetőjéről ilyen tartalmú közleményt kiadni nem köznapi dolog, nem is fordul elő minden nap. Illetve emlékeim szerint még egyszer sem fordult elő. Ha ma csütörtök van, márpedig az van, akkor a hírek szerint ma kedves hangú felszólító levelet is kap a magyar kormány, hogy vonja vissza a pedofil-homofób törvényt, különben baj lesz. A baj pedig abból áll, hogy – minden külön részletezés helyett – megvonhatják a pénzeket a rezsimtől.