Hírek

Hányingert kiváltó

pfkivEgy héttel ezelőtt tűnt fel, hogy mióta a kekvák felszámolásának jegyében Schmidt Mária valósághajlító kurzustörténészt menesztették a Terror Háza éléről, az illető napi rendszerességgel posztol, méltatlankodik és követelőzik, hogy Tarr Zoltán illetékes miniszter neki mondja meg, hogy mi a baj az ő remek állandó tárlatával és pontosan kik azok a szakemberek, akik az ő fantasztikus munkáját felül fogják bírálni. Nem sok idő telt el és a NER főideológusa Napi Mari munkacímen adott lendületet az ő nyugdíjas milliárdosokat megillető unalmas életének. Mert ha azt hitte Tarr Zoltán kultuszminiszter, hogy az önkényes (muhaha) eltávolításával a Terror Háza éléről, el tudja hallgattatni, akkor nagyobbat nem is tévedhetett. Mari néni nem fogja be a száját, mert soha nem tűrte az intellektuális megalkuvást (a távolban üvöltöző Németh Szilárdok és Balázsok, Kósa Lajosok, Pócs Jánosok, Menczer Tamások intellektualitásától nem hallom a saját gondolataimat), úgyhogy ezután a sorszámozott Napi Mari képzeletbeli rovaton keresztül reagál azokra a politikai, közéleti eseményekre, amelyek foglalkoztatják. (A főnöke által tönkretett gyermekvédelem például még soha nem foglalkoztatta.) Ha tudom, hogy ilyen jó ötletet adok neki, inkább megtartom magamnak a megfigyelésemet.

Nem sokkal később vagyunk. Kiderült, hogy a rendőrség nyomozást indított Rákay Fülöp Kálmán cégének rácalmási földügylete miatt, mert felmerült a gyanú, hogy előzetesen tudomást szerzett (vajon honnan) a Hankook gumiabroncs gyár bővítési szándékáról, e tudomásszerzés nyomán pedig 1,4 milliárdos profithoz jutott. Alighogy felvetettem, hogy a Rákay Kálmán Fülöp zenetévés hülyegyerekből lett fröccsöntött arisztokrata, NER-producer és eltartott kisujjú bájgúnár vagy egy jövőbelátó zseni, egy modernkori Nostradamus, vagy ha nem, akkor tuti nem magától volt olyan okos, hogy tudja, mikor, merre, hányat lépjen az 1400 millió forintos haszonért, hát nem újra szembejön az ember? Miután dörgedelmes posztban kikérte magának a földügyletes sztorit, ami szerinte az ellene folyó lejárató kampány része, megint szivárog a fekália Kálmán körül. Rákayról ezúttal az derült ki, hogy Jászai Gellérttel bonyolított egy nagyszabású, többszáz milliós ingatlanügylet: a cége suttyomban átpasszolt egy budai villát Jászai magántőkealapjainak. A lényeg: Rákay cége Tarlós főpolgármestersége idején 198 millió forintért vásárolta meg az ingatlant, négy évvel később a villa értéke 631 millió forintra emelkedett, így DPK-porondmester cége hatalmas profitot realizált a Jászai-féle alapoknak történő értékesítésen. Amely ügylet a nyilvánosság kizárásával zajlott, „radar alatt”, ahogy tiszességeséknél szokás. Nemcsak a földbizniszben, az ingatlanbizniszben is hasít, egy jövőbelátó üzleti zseni, ezzel is hugyosra kereste magát.

Három. Ma reggel azon elmélkedtem, hogy miután se az ima, se a futás, se a főnök együttérzése nem segített rajta, ezért letartóztatásban marad, Hankónak meg kellene próbálkoznia az énekléssel, hátha az segít. Erre mi jön szembe? A KDNP morális vakondtúrásai FOGOLYKIVÁLTÓ IMÁRA várnak mindenkit, „aki a politikai okokból szétszakított családokat újraegyesítené, aki a politikai okokból meghurcoltaknak igazságot követel”. A kereszténytálib párt Hankó Balázst, Varga-Bajusz Veronikát, Seszták Miklóst, Bús Balázst az önkény áldozatainak tartja, éreztetni kell a „politikai rabokkal és családjaikkal”, hogy nincsenek egyedül, ezért a tiszás szavazókat gyalázó Osztie Zoltán gyűlöletpap templomába lehet menni imádkozni. Tudom, hogy ezen röhögni kellene, minden lehetséges módon kigúnyolni a szemforgató, hazug politikai keresztényeket, de valahogy most nem jön. Nem létezik az a szó, ami kifejezné ennek a blaszfémián jóval túlmutató kezdeményezésnek a gyomorforgató jellegét. Tehát a szétszakadt, halmozottan hátrányos helyzetű családokat, gyerekeket és időseket gyámolító Iványi Gábort és egyházát másfél évtizeden keresztül üldözték, alázták, taposták, most meg 11 meg 17 milliárdos nagyságrendű közpénzeket érintő üzelmekkel vádolt politikusokat állítanak be fogolynak, rabnak, mártírnak, és imádkoznak értük meg a családjaikért. Ez túl van az orbánista imalánc hányingert kiváltó jellegén. Mert mindenki ártatlan, amíg el nem ítélik, de ilyen módon csúfot űzni vallásból, hitből, valami egészen kivételes lealjasodás. Tudom, hogy röhögni kellene ezen, de luxusnak érzem. Ha ezt is meg lehet tenni a (katolikus) egyházzal, ha erre is fel lehet használni az egyházat, ha erre sincs szava senkinek, akkor borzasztó lehet tiszteséges hívő embernek lenni. Aki őszintén hisz a hit és az ima erejében, szerintem ennél jobban nem lehetne megalázni.

Cikk: https://www.kolozsvaros.com/rovidek/hanyingert-kivalto/

 


Kapcsolódó cikkeink:

rakyfulopLehet, hogy nem magától volt ilyen okos? / Készült: 2026.10.10
Az lehet, hogy Bóka János szerint a pártjának nincs miért bocsánatot kérnie azért az embertelen, brutális háborús szorongást keltő választási kampányért, ami után az öntudatra ébredt magyar társadalomnak hála, elbuktak, mint macskát szarni, de hogy Rákay Fülöp Kálmán producer urat, időjóst és digitális polgári porondmestert egy esetleges bocsánatkérés aligha fogja kihúzni abból a slamasztikából, amibe a Budapesti Rendőrfőkapitányság szerint keveredett, az majdnem biztos.

vgyharcboriAmit most Osztie Zoltán művel, az kicsit olyan, mint amikor a drogostól elvesszük a szert / Készült: 2026.10.08
- vallja a Szemlélek-alapító Gégény István, aki szerint a NER-fixált plébános most valójában jajveszékel.

marcsivgyMindegy is, Marcsi. Az agyak lúgozásának vége / Készült: 2026.08.04
Kifáradás, túlzott magabiztosság, megváltozott világ, no meg a szélessávú internet – ezekkel magyarázta a Fidesz választási vereségét Schmidt Mária a Mandinernek adott interjúban. „Nem értettük meg azt sem, mit okozott a széles sávú internettel való teljes lefedettség a közéletben, illetve az, hogy minden magyarnak van okostelefonja. A mesterséges intelligenciával pedig lényegében megszűnt a káros nemzetközi trendekkel szemben védelmet adó nyelvi egyediségünk, elszigeteltségünk is” – magyarázta a Fidesz 2026-os választási vereségének okait a történész.

hatnerJó, akkor ne hagyjátok / Készült: 2026.06.12
Június 12-e van, nem csütörtök, hanem péntek, pontosan két hónapja bukott meg minden idők legkorruptabb és leggonoszabb kormánya (nem vélemény, tény). Állítsunk emléket ennek az alábbi visítással, főleg mert gyásznapot tart a semmiből semmit tanulni nem képes Fidesz-KDNP. Tekintve, hogy ma lép életbe az ún. uniós migrációs paktum. Ami annyira veszélyes, hogy sikerült is múlt pénteken nagyjából ezer embert összegereblyéznie a szélsőjobboldalnak. Tudom, hogy a KDNP-frakció elnöke nem fideszes, de tökmindegy, ha ilyen elmeállapotban vannak a többiek is, mint Rétvári, akkor holnap tök fölösleges kongresszust tartania a Fidesznek, jól van minden így, ahogy van.

d__as2013400Rétvári nemzeti konzultációja / Készült: 2019.10.25
Közel húszezren vettek részt abban a nemzeti konzultációban, amelyet Rétvári krumplihuszár indított útjára a Facebookon, és amely Hadházy lófaszos pörformanszát volt hivatott értékelni. A választási lehetőségek, amelyet a krumplihuszár fölkínált a jómunkásemberek számára a következők voltak: a.) Ez így rendben van b.) Adja vissza a mandátumát (magyarán, monnyon le). – Úgymint Hadházy.