Heti abszurd: Belvárosifogoly-kiváltás, szibériaitigris-kergetés, és egyéb másként mentési kísérletek
- Részletek
-
Készült: 2026. október 19. hétfő, 00:19
-
Találatok: 151
Emberség is van a világon, hogy a felebaráti szeretetről ne is beszéljünk: mi valóban számos alkalommal szóltunk. Szinte már csak kormánykiváltó imádságot nem hirdettünk, nem mintha elutasítanánk sokak hitének és jó szándékának csendes összekapaszkodását mint teremtőerőt, de a nemzet szabadságának dolgában szívesebben bízunk a polgárok öntudatosságában és tényérzékenységében. A tényre aztán jönnek a poloskák számolatlanul, de ez már egy másik történet.
Tényleg megannyiszor elmondtuk, hogy nem vezet jóra két (vagy sok) egymástól teljesen független dolog (tény, esemény, gondolat, vagy amit ezekről gondolunk) ötletszerű ok-okozati összekapcsolása vagy logikai láncba kapcsolása. Figyelmeztettünk, hogy birkavesével földrengést megelőzni csak hamburgerevés közben lehet egy floridai golfpályán MAGA-sityakban, gyermeket védeni viszont kutya nehéz fejbe lőtt apukák korhatár nélküli mutogatásával.

Annyi, de annyi dolog van a világon, amelyek között azért nem érdemes kapcsolatot keresni, pláne találni, mert nincs, vagy ha van is, teljesen másféle. Rétvári Bence, és úgy általában a bukott (vö. az ellenzék falra kenődését áprilisban sajátosan bemutató) kormánypártok prominenseit azonban ez nem hatja meg. Továbbra is szabad fogású birkózást folytatnak az általuk tetszőlegesen összeválogatott tényekkel és eseményekkel. Németh Balázs például testbeszédszakértőket megszégyenítő magabiztossággal hamarabb tesz fel egy videót arról, hogy Magyar Péter magához kéreti a házelnöki pulpitusról Forsthoffer Ágnest, minthogy végiggondolná: az érintettek nemcsak tényekkel, de bizonyítékokkal is rendelkeznek az üléstermi megbeszélés okáról.
Pócs János mindeközben olyan kreatívan trollkodja szét a parlamenti munkát vérfagyasztó Dörmögő Dömötör forgatással és Hányinger-tábla felmutatással (ez azért esetében akár közelítően igaz is lehet), mintha a saját háza táján a Jász Nemzet Egyesület és a Jászapáti Gazdakör nem kapott volna párhuzamosan több tízmilliós állami támogatást a Bethlen Gábor Alapkezelőtől, az ukrán háborúra hivatkozva, szakmai és pénzügyi elszámolás nélkül. Szűcs Gábor pedig már-már őszintének látszó felháborodással harsogja a magáét, miközben exmegafonos közpénzégető-művészként minimum cinkostárs a Mészáros-alomból üzembiztosan érkező fél milliárdok tiltott pártfinanszírozásában etc. (vö. „a Megafonnak az 500 miót utaljátok el most!”)
Mármost a Rétvári. A KDNP frakcióvezetője halálra vált arccal, apokalipszisbe fordult armageddon ígéretével mondta bele a kamerába, hogy kedden 10:07 perckor szavazta meg a Tisza Párt a „gendertörvényt”, és 10:12 perckor már ki is jött a hír: Magyarország megkapja a neki járó uniós forrásokat. Mi ez, ha nem bizonyíték arra, hogy Brüsszel minden égi jel szerint rózsaszín dildókkal akarja kiverni a fehér heteró frakcióvezetőket Európából, de legalábbis biztosan politikai okból tartotta vissza a nekünk járó pénzeket, a kis buzi.
Ezzel egyrészt nehéz vitatkozni, másrészt vitatkozzon vele, akinek van szabad kreditje. Mi inkább azon merengünk Rétvári képviselő fényes háttérhatalom-leleplezése óta, hogy mi a bánatot csinált Brüsszel abban az öt hosszú percben. Éveken át azt várták, hogy a Tisza-kormány végre „beengedje a gyerekekre a genderlobbit” (szóhasználat: KDNP), de miért tétováztak? Ennyi ideig tartott, amíg megtöltötték a Bizottság összes szabad jakuzziját pezsgővel? Nem ismerték fel a szokásos keddi vérnősző bachanália közben, hogy melyik flitteres-szopóálarcos az informatikus? Netán Belgium is megfertőződött a szomszédos német internetnélkülözéssel?
Ha megvetemedünk se tudunk rájönni, de annyi mindenesetre bizonyos, hogy ezúttal is a fideszes-kádéenpés megfejtés lehet a legtávolabb a valóságtól. Az Unió valóban elvárta, hogy a magyar jogszabályok ne mossák össze a melegeket a pedofilokkal, merthogy ezt a patrióta (?) világértelmezést még egy paraszthajszál sem választja el a szélsőjobboldal eddig ismert legpusztítóbb működésétől. De még inkább elvárta, hogy ne lopja ki a szemét egyetlen nemzetállami kormány sem, főként olyan ne, amelyik a lopott szajréból minden fórumon minden szájával azt hirdeti, hogy Brüsszel egy bevehető palánkvár, Ursula von der Leyen pedig definitíve lótetű.
Alternatív valóságértelmezésért a jelenlegi és bízvást ideiglenes magyar kereszténydemokrácia máskülönben sem megy a szomszédba. Pénteken szabályos fogolykiváltó imádságot tartottak Hankó, Seszták és más előzetesek szabadulásáért, Osztie plébános közreműködésével. Pedig ő nemrég ékesen bizonyította, hogy csak szórványosan alkalmas a hivatására, leginkább éjszakánként, amikor alszik, mert ha ébren van, akkor rutinszerűen tagadja ki az egyházból a negyedfél Magyarországot. A kommentmező sem maradt adósa a politikafogoly-baklövészetnek: ezrek imádkoztak közösen, hogy a fent nevezettek minimum húsz évet kapjanak.
Mindenki azt kapja, ami jár neki. Magyarországnak 2010-ben Orbán járt, neki pedig a híresen éles esze. E héten azért berzenkedett a volt kormányfő, hogy miért kell kiszúrni 138 ezer derék, becsületes, saját magát eltartani képes emberrel. Vagyis a katásokkal, akiket ő maga saját kezűleg szívatott meg, mert különösen sok libernyákot orrontott közöttük. Nem vagyunk rutinosak a reformátusok istenképében, de ez meglehetősen megengedő viszony lehet, hovatovább liberálisan elfogadó.
Amerikának pedig Trump jár (de már nem sokáig jut). A fejlett világ vezetőjének egy tigristámadásban elhunyt szerencsétlenről az jutott az eszébe, hogy: ej, be szívesen látná magát a világhálón, amint leteper egy szibériai tigrist. Micsoda lélekjelenlét! Ez is neki ugrott be először. Volt már pápa, szuperhős, isten, csak még jó elnök nem. De vannak kihívások, amitől az Imádság és a Képzelet is legott kereket old, és keres egy helyet, ahol már feltalálták a bolygókiváltást.
„A jóisten még tartozik néggyel” – Orbán Viktor újabb négy évet tervez magának: Újabb négy évet tart szükségesnek politikai tervei megvalósításához Orbán Viktor. A volt miniszterelnök erről a Digitális Polgári Körök lakiteleki táborában beszélt, és a nemzeti ellenállás eszközeit is emlegette. Magyar Péter szerint Orbán fegyveres lázadásról és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásról beszélt. / 2026.10.18.
Magyar Pétert okolja Takács Péter a születésszám csökkenésért, a miniszterelnök visszaszólt: Takács Péter volt egészségügyi államtitkár a Tisza Pártot és Magyar Pétert okolta a születésszám visszaeséséért a Digitális Polgári Körök táborában. A KSH adatai szerint azonban a csökkenés korábban kezdődött, és más országokban is megfigyelhető. / 2026.10.18.

kolozsvaros.com
Sikerült / / 2026.10.17.
Valóban. Az amerikai elnök olyan megállapodást köt, amilyet akar. Sőt, ha az amerikai elnöknek úgy hozza csörgősipkás úri kedve, akkor akár fel is függesztheti a háborús tömeggyilkos moszkvai vezetés ügyködésétől teljesen függetlenül a háborús orosz gazdaságot célzó átfogó szankciós csomagot. - Nem tudom, hogy milyen állapotban vannak az amerikaiak, hogy össze tudják kötni agyban az üzemanyagárak elszállását ennek a porcelánbolti elefántként közlekedő ráncos óvodásnak a kretén intézkedéseivel, de hogy ha a MAGA-vergődés célja az volt, hogy 2026-ra letérdeltessék a szabadság hazáját Moszkva lúdtalpai elé, akkor szerintem sikerült …
Kapcsolódó cikkeink:
Tragikus bohózat / Készült: 2026.10.17
Mint sokan mások, én sem vagyok egy harsány, a vallásomat, a hitemet nem belül, hanem a homlokomra tetoválva viselő hőskeresztény, az identitásomnak nem meghatározó része a kereszténységem, nem gondolom, hogy az ateista és a hívő közötti különbség egyben valamiféle, az emberi minőséget meghatározó különbség, éppen ezért vagy éppen ennek ellenére egyáltalán nem áll távol tőlem az empátia, nem okoz jóérzést sem a bilincs, sem a vezetőszár látványa, nem érzek világgá kürtölésre számot tartó elégtételt és boldogságot attól, hogy politikai szereplőket, akikről én valamit gondolok, börtönbe zárnak.
A rendszerváltás része / Készült: 2026.10.16
Mivel nehéz eldönteni, hogy Matolcsy György önmagát mosdató, gusztustalan Youtube-fikciójának legújabb epizódjától vagy Donald Trump ukrán honvédő elnököt és Ukrajnát köpködő, orosz tömeggyilkos elnököt magasztaló, az áldozatot hibáztató, az agresszort felmentő legfrissebb megszólalásaitól forog jobban a gyomor (a teljesség igénye nélkül: „A háború Ukrajna elnöke nélkül fog véget érni. Zelenszkij nem olyan valaki, akivel érdemes tárgyalni.”; „Szégyenletesek az orosz olajfinomítók elleni ukrán csapások.”; „Ukrajna eladta azokat a rakétákat, amelyeket Biden alatt kapott.”; „Zelenszkij azt állítja, hogy megállapodást akar, de valójában nem akarja. Nem, nem vagyok nagy rajongója Zelenszkijnek.”; „Ukrajnának választásokra van szüksége. Az emberek elégedetlenek, mivel rakéták csapódnak be a lakóházaikba.”), számomra ez a nap híre:
Egy nincs köztük, aki ne hitte volna el, hogy ez nekik jár / Készült: 2026.10.16
Amíg kiderül, hogy Brüsszelben beborul, vagy mi lesz, vegyünk egy aprócska mai hírt, egy igazán aprócska tételt az elmúlt tizenhat év pöcegödrének aljáról (via Direkt36): a politikával nem foglalkozó Lévai Anikó (nem Orbánné), Orbán Viktor bukott miniszterelnök feleségéhez köthető, szívének oly kedves helyekre is folyt a magyarok pénze a Mészáros-csoport egyik kiemelt kifizetőhelyéről.